Jelentős méretű magyar autós kolónia élhet Finnországban, mert onnan érkezett eddig a legtöbb küldöldi poszt, de kaptunk már levelet az Egyesült Államokból, Ausztriából, Olaszországból is. Most egy igazi csemegét szolgálunk fel, hisz nem gyakran mesélnek nekünk sem Mongóliában szerzett közlekedős élményekről. Tájbor ezt a szörnyű hiányosságot pótolja most.

A blogot eddig csak olvastam, még csak nem is kommenteltem. Olvasva a finn, amerikai stb. közlekedésről szóló írásokat, nem tudom magamban tartani azt, ami Mongóliában ért. Legtöbbször ugyan a vendéglátóink fuvaroztak, de egyszer vezettem pár utcányit. Hálistennek csak annyit.

Ha van a hely amihez képest a balkáni utak a nyugalom tengere, az Mongólia. Kicsit pontosabban Ulánbátor. (Ti. országutak gyakorlatilag nincsenek a mi fogalmaink szerint. Egy aszfaltozott út van Ulánbátorból Oroszországba meg max. egy-két közelebbi kisvárosba. Ezen kívül az út egy keréknyomot jelent, vagy egyszerűen mennek toronyiránt a sztyeppén).

Visszatérve a fővárosba, a második tévhit, hogy lovon járnak. Ma minden magára valamit is adó mongol autózik. Akinek nem telik autóra az gyalogol, buszozik vagy trolizik. Budapestet megszégyenítő dugók vannak a szocialista mintára tervezett belváros főútjain napszaktól függetlenül. Ezen utak java része aszfaltozott a 70-es évekből, azóta négyzetméteres 20-30 cm-es kátyúk tarkítják.

Az autópark felét az errefelé igencsak hasznos terepjárók adják. Gyakorlatilag csak japán, koreai (SantaFe, Hilux). Olyannyira, hogy az amúgy jobboldalas közlekedésben az autók jelentős része jobbkormányos (mint Japánban). Nyárigumi errefelé nincs, arra a két melegebb hónapra minek. (Bár egyébként sincs jelentősége, mert télen gyakorlatilag 3-4 cm-nél nem esik több hó. A -30…-40°C-os hidegekben csontszárazak az utak.) A másik autófajta a szintén japán-koreai szedán (pl. Toyota Cressida). Ezek lényegében képtelenek elhagyni Ulánbátor 60 km-es körzetét. A közúti teherszállítást ZIL-ekkel próbálják megoldani, de mindennapos látvány a kivezető utakon sorban lehúzódott ZIL-ek látványa, amiket éppen javítanak. Van még néhány Lada, és láttam egy Porschét is. (Utóbbi roppant ügyes, hogy addig még nem zúzta széjjel a kocsit a kátyúkon, vagy egy RAV4 majomfogó rácsán.)

Ezek ismeretében térnék rá az autós közlekedési kultúrára úgy általában. Dzsingisz mai utódai ugyanis szinte szó szerint a lóról szálltak az autóba. Ez a sztyeppén még rendben van, ott nincs rajtuk kívül senki. De a városban elkapja őket a harci ideg.

A besorolás annyit tesz, hogy dudával jelzik , hogy valami történni fog, és lassan már húzzák is a kormányt. Aki bújt, aki nem, mennek. A dudaszó ott bármiféle kanyarodási, lassítási, gyorsítási, kikerülési szándék jelzésére használatos, nem az anyázás kísérője (egyébként sem anyáznak). Koccanáskor nem problémáznak, legtöbbször meg se áll utána egyik fél sem. A terepjárósok lecsutakolják (lásd lóról szálltak autóba rész) a másik autóról odakenődött festéket, a szedánosok meg széles cellux-szal visszaragasztják a lefittyedő lámpákat és lökhárítókat.

Ez a folyamat persze igaz a balra kanyarodásra és a lámpás kereszteződésekre is. Jobbkezes utcába (ilyen elég sok van a lakótelepeken) behajtás a következőképp zajlik: dudát nyom folyamatosan, gázba beletapos. Ha pedig egy ilyen lakótelepi utcán szembetalálkozik két autó (általában a terepjárók nem férnek el egymástól), akkor – igen jól gondolták – az erősebb kutya b.szik szabály lép érvénybe. Igaz ez akkor is ha a nagyobb terepjárónak csak 10m-t a kisebbnek 150m-t kell emiatt tolatni.

És hol van ilyenkor a rendőr, jön az obligát kérdés. A lámpás kereszteződésekben próbál valami rendet tenni, de a gyalogostól a ZIL-esig mindenki finoman tojik rájuk. Gyorshajtás egyébként nincs, vagy a dugó miatt, vagy ha épp nincs valahol dugó, akkor a gyalázatosan rossz utak miatt. Gyalogosként ha át akarunk menni az úton, tetszőleges időpillanatban elindulunk (nincs értelme várni hogy majdcsak elfogynak, mert nem), és láss csodát, mindenki lelassít, sőt megáll! No ez utóbbiban már nyugatabbra vannak, mint mi.