Kíváncsi vagyok, mit fogtok szólni a most következő sztorihoz. HunGeri történetében jogilag egyértelműen a pénzszállító a hibás, de ha levélírónk nem szól be neki, valószínűleg nem szívja meg a vétlen harmadik szereplő.

Gondoltam, én is megosztok egy történetet. A pénzszállítók közlekedési szokásait gondolom nem kell ecsetelni, számukra a KRESZ csak egy igen leegyszerűsített verziója érvényes, ők valamiféle magasabb prioritást képzelnek magukénak, természetesen tisztelet a kivételnek.

Szegedet látogattam meg egy hideg, téli napon, mikor a Széchenyi térről haladtam az állomás felé azon az úton, ahol a villamos is jár. Egy sarokkal a főtér után nyílik egy utca jobbra. Mellettem kocsisor, ugyanis bedugult az útszakasz, a kis utcából pedig jön a pénzszállító és ugyan gyalogosként elsőbbségem nem volt, de tisztán látszott, hogy a főútra a kocsisor miatt még kitolakodni sem tud, ettől függetlenül a furgonnal ráhajtott a kocsisorra, ahogy csak lehetett, teljesen elzárva előlem az utat.

Ezt én egy félhangos "b.meg"-gel honoráltam, nem is a hanghatás, hanem az artikuláció tehet arról, hogy a sofőr tökéletesen megértette, mit is címeztem neki. Én befúrtam magam a kocsisor és a furgon orra közé, épphogy elfértem, őszintén szólva reméltem, hogy azért "bosszúból" nem szorít oda a másik autó oldalának.

Nem történt így, tehát folytattam békés sétámat a főút mentén, kisvártatva azonban a furgon termett mellettem, lehúzott anyós ülés melletti ablakkal és a sofőr ordít, obszcénról lefordítva értetlenkedett, hogy mégis mit képzelek magamról, hova menjek és a többi. Én csak bámultam ki a sapkám alól és mosolyogtam, nem szoktam az ilyesmitől frászt kapni, persze az éppen idegrohamot átélő embereknél nem vezet sehova, ha megmosolyogják őket, így delikvens sofőrünk is csak folytatta a mondókáját.

Míg nem a kocsisor megállt előtte, de a fontosabb az volt, hogy jobbra fordulva engem szapulhasson, így körülbelül 5 km/h-s sebességgel belenyalt a sorba. Ekkor már - gonoszan ugyan - kacagás hagyta el orcámat mosolygás helyett, s vitatható állampolgári hozzáállással otthagytam őket, oldják meg a dolgot.

Tudom, hogy az esemény nekem köszönhető, azonban nem hinném, hogy hibás lennék benne, mert a közlekedést már nem én veszélyeztettem, még azt sem mondhatom, hogy én hívtam volna magamra a sofőr figyelmét, az magától foglalkozott velem, nem kérte és kényszerítette rá senki...