Úgy látszik, hülye autósokból sosem fogyunk ki, termelődik az utánpótlás rendületlenül, nehogy már csak vidám és pozitív sztorikat rakjunk ki. János csak meg szerette volna tisztogatni egy kicsit az autóját, amikor is megjelent a történet habzó szájú, három hengeres motorját bőgető főhőse, aki természetesen soron kívül szerette volna igénybe venni a benzinkút eme szolgáltatását.

A héten egy egészen érdekes állatfajjal hozott össze a sors, egy agressziv sztrítrészinges szuzukissal. Történt, hogy állok egy szentmihányi úti bezinkúton lévő mosó előtt. Gőzborotvára várva, -szépen várva a soromra-, ahogy az a kúltúrált európai embereknél szokás.

Az emberkék mosogatják a gépjárműveiket, a sor szépen araszol előre, minden békés és nyugodt. Az idilli helyzetet egy !! szemből !! a gőzborotva túloldaláról (menetiránnyal szemben) közlekedő szuzukis kolléga érkezése zavarta csak meg. A szalonállapotú 1.0 swiften feltűnő Streetracing feliratok. Megállt a gőzborotva előtt, és nagyon úgy festett, hogy ő oda soron kívül be szeretne jutni, nyilván halaszthatatlan feladat lemosni a „versenyautót”.

A gözborotvát elhagyó autók kerülgették szerencsétlent, annak meg vagy szándékosan, vagy intelligencia híján, nem nagyon akart feltűnni, hogy mindenki szembe jön vele. „Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter” ugye. Akármi is motiválta, egyre közelebb férkőzött a a létesítményhez, és úgy esett, hogy én lettem a szerencsés akinek meg kellett vívni a mosási jogokért.

Gondolkodtam rajta hogy hagyom szerencsétlent, hadd legyen boldog, de aztán férfiúi büszkeség, meg a pofátlanság láttán mégiscsak felment bennem a pumpa és úgy döntöttem, hogy leckéztetek. Ha mindenki ki tudja várni a sorát, egy ilyen takonynak is sikerülni fog. Szurtam egy egyest, meg ő is, eredmény 10 centi híján majdnem csattantunk középen. Tiszta óvoda.

Mindketten kiszáltunk „miva!, miva?, miva!!?”, szó szót követett, elmagyaráztam neki hol van a bejárat, és hogy viselkedjen szépen, kerülje meg a kutat, de csak járt a szája, leereszkedett a lila köd, és elhatároztam pofán is vágom a csávót a nyomaték kedvéért. Fejjel kisebb, 20 kilóval könnyebb, kb 10 évvel fiatalabb, teljesen kockázatmentesen, és huszáros vágással véget lehet vetni ennek a parttalan vitának, és egy életre bevésődik neki, hogyan kell helyesen sorbanállni.

De ezt a lépést már nem várta meg, visszaült a versenyautójába, és a szomszédos foglalt gőzborotvánál próbálkozott, ott is sikertelenül. Majd végül rájött hogy ez így nem fog összejönni, és olyan éktelen haragra gerjedt, hogy rükiben tiltásig pörgette a háromhengeres erőművet, füstőlö kerekekkel kitolatott a szervizúton, bemutatott néhány nevetséges bródszájd-kompatibilis mutatványt és nagyon dühösen lapolva ált be, helyes irányból a gözborihoz, álá sztritrészing, mindezt csutkagázon 1-esben.

Már vártam mikor bont le valamit a kúton, és akkor még a kutasok is megrakják szegényt. Végre sikerült megtalálnia a bejáratot. Kedélyek lenyugodtak, és hepiend. Csak azt nem értem miért kellett ehhez majdnem összetörnie két kocsinak, és miért kellett majdnem összeverekednie két embernek, miért kellett ez a cirkusz? Egyes emberek miért hiszik azt, hogy megilleti őket a soronkívűliség?

Aztán számomra van mégegy jelentéktelenebb konklúziója is a dolognak: magyar sztritrészing hajnalán 99 körül, amikor az ilyen taknyok még matchboxokkal játszadoztak, egészen mást jelentett a fogalom, más arcok jártak, és az autók is jobban hajaztak a versenyautókra. Nevetséges divatirányzattá vált ez is, amit sok huszonéves frissjogsis majom magáévá akar tenni valamiért. 31 éves fejjel erre már csak egy szó jut eszembe: nevetséges.