Gergő esetében bejött a statisztika, a nagy számok törvénye alapján persze, hogy egy hülye suzukissal adódott némi kalandja. Szinte már nem is meglepő, hogy volt autóból kiszállás, rokonság felsorolás, éghaljatok emlegetése. Persze most is a gyökérnek volt nagy a szája.
Egy mai vérlázító esetet osztok meg Veletek és az olvasókkal. Május 28-án délelőtt történt velem az eset a főváros III. kerületében, a Remetehegyi út, Kolostor utca, Folyondár utca kereszteződésében. A helyszín teljesen hétköznapi kereszteződés: a Remetehegyi út és a Folyondár utca egy útnak tekinthető, csak a név változik a védett Kolostor utca után.
A Remetehegyi úton haladtam, és annak rendje és módja szerint megálltam a táblánál, hogy a Kolostor utcán haladóknak elsőbbséget biztosítsak. A stopvonal elég széles, két autó is elfér egymás mellett, így a gördülékenyebb haladás érdekében az egyenesen haladók jobbra, a balra kanyarodók balra húzódnak, jobbra nem lehet befordulni.
Mivel egyenesen, a Folyondár utcába szándékoztam behajtani, jobbra húzódtam. Várakozás közben a bal oldalamon megállt egy Suzuki SX4-es, amely az út szabaddá válásakor elindult egyenesen, amerre én is tartottam. Hogy elkerüljem az ütközést, a fékpedálra léptem, és a dudával figyelmeztettem a jóembert, hogy nemcsak szabálytalan, de veszélyes is volt a manővere.
A Suzuki azonnal megállt, vezetője kiugrott belőle. Nem nézett ki valami agresszív alaknak, ezért azt hittem, odajön és elnézést kér, amiért a KRESZ-t semmibe véve kis híján nekem jött. Illúzióm csak egy pillanatig tartott, az illető ordenáré hangon és stílusban elkezdett üvöltözni. Értelme persze nem volt annak, amit mondott, összesen annyit tudtam az idegbeteg szövegéből kihámozni, hogy nem érti, miért jobbra húzódtam.
Hiába próbáltam győzködni, érvelni vagy legalább megkérdezni, hogy mégis mit gondolt - csak mondta, mondta a magáét. Az egész "vitatkozás" nem tartott tovább fél percnél, de ez elég volt ahhoz, hogy a kereszteződésben megrekedjen a forgalom, hiszen a Folyondár utcába nem tudtak miattunk behajtani.
Talán a sürgető dudaszó lehetett az oka annak, hogy ideggyenge hősünk visszapattant az LGJ-852 rendszámú, világos metálszürke Suzukiba és továbbindult. (És mintha folytatta volna a félbemaradt telefonálást, de ebben már nem vagyok biztos.)
A képet az incidens után körülbelül fél perccel, még a Folyondár utcában készítettem róla. Aki látja, vigyázzon - közveszélyes!
.lll. 2009.05.29. 11:22:54
Tron65 2009.05.29. 11:24:30
Tron65 2009.05.29. 11:25:28
Sávot akkor festenek csak fel, ha az út szélessége ehhez elegendő. A jobbra-balra húzódás ettől függetlenül benne van a KRESZ-ben.
Petrodon 2009.05.29. 11:27:17
TH 2009.05.29. 11:27:18
szóval a posztolónak igaza van, ő jól csinálta, a suzukis meg béna, de nem tudom, mennyire volt szabálytalan. nu, majd jönnek az okosok, és jól megaszondják.
brujah 2009.05.29. 11:34:18
Marcellusca 2009.05.29. 11:35:55
@TH: Ja, ja!
Szutyukisokkal vigyázzni kell! Nem tunnak vezetnyi. :)
Én most értem haza, de egy régi stiftes kicsit felhúzott.
Öreg mandró kavart előttem a pesti alsó rakparton. A gond csak az volt, hogy a szinte tök egyenes úton, ahol nem volt előtte senki, nem tudott egytempót menni. Mért kell 40 és 55 között ingadozni, mikor semmi sem indokolja?
Én jófiú voltam. Nem dudáltam és miután megelőztem (, mert a Népfürdő utcán már meguntam) nem állítottam meg, hogy leüvöltsem a fejét.
Ügyi vagyok? És ugyi nem kapom, hogy hüjjje ... :)
Ja, és én skodás vagyok, de nem ám olyan! :D
ehpkb5 2009.05.29. 11:42:03
TH 2009.05.29. 11:44:32
viszont ezért tart itt ez az ország.
Marcellusca 2009.05.29. 11:44:41
Hát erre aztán végképp nem számítottam.
Igazán jól esett. :)
.lll. 2009.05.29. 11:44:42
TH 2009.05.29. 11:45:45
Marcellusca 2009.05.29. 11:46:43
Vagy már csak megszokásból volt, Dövant helyettesítve? :D
.lll. 2009.05.29. 11:48:49
fejre állt:)
.lll. 2009.05.29. 11:49:59
isti77 2009.05.29. 11:55:35
Marcellusca 2009.05.29. 11:56:25
Megértelek. :)
Most araszoltam végig a Boráros - Rooseveld tér távot.
TH 2009.05.29. 11:57:13
@lófő: ezt gondoltam, de hogy sikerült neki?
theutat villám 2009.05.29. 11:58:50
SX4, lol
még pofázik is, lol
Egyebet nem tudok elmondani
kérem kapcsolja ki
Gontar 2009.05.29. 12:00:23
...sajnos...
.lll. 2009.05.29. 12:01:00
akkor élevezzed az araszolást,mert ha lezárják Margitkát,akkor beállhatunk hajtás pajtásnak:)
@TH:
nem tudom,mert befele jöttem
Marcellusca 2009.05.29. 12:07:50
Ne keverj össze Flúgos Kamionossal, aki fuvarban, menet közben írogatja kommentjeit és ezért mindenkit áttol a szembejövő sávba! :)
Upsz! Bocsi, Kamionos, véletlen megint elszóltam magam! :D
Neonvadász 2009.05.29. 12:24:45
Mivel jobbra nem lehet befordulni, én csak egyenesen haladhattam tovább. De mindezt tegyük félre, lehet, hogy az illető nem ismerte a kereszteződést - ám adódik kérdés, hogy az állatja miért nincs tisztában a KRESZ egyik alapjának számító jobbra tartással.
randomuser1 2009.05.29. 12:25:47
én akkor megyek, vételezek egy szolgálati sünt a blog raktárából...
Neonvadász 2009.05.29. 12:26:04
Matrix_ 2009.05.29. 12:27:15
Az asszony meg lebassza este ha elrontja. oszt szex se lesz megint 3 hétig!
úgyhogy igaza volt!
.lll. 2009.05.29. 12:28:54
gondolta,hogy nyomtok egy streetrace-t:)
schdl (törölt) 2009.05.29. 12:29:42
Nekem is Suzukim van, "L" betűs rendszámmal :)
Nem lettem fontosabb ember, de bármelyik skodrit lealázom a lámpánál, ha kell :)
De beszélhetünk arról, melyik autó autó...
A posthoz pedig:
Egyértelműen a Suzukis volt a hülye, ráadásul az a fajta, aki azt hiszi magáról, hogy ő mindent jobban tud...
Ja és szívélyes üdvözletemet küldöm a kerékpáros kollegának, aki a reggeli forgalomban a Csömöri úton a SÁV KÖZEPÉN tekert a végcélja felé :)
Nem dudáltam, nem anyáztam, nem mutogattam, nem szorítottam le. Idegesítő a dolog, de mindannyian jobban járunk, ha egyszerűen megelőzöm. Így is tettem. Ez megérne egy posztot? Nem. Miért? Mert a normalitásnak kellene normálisnak lennie...
theutat villám 2009.05.29. 12:29:51
azt nagyon jól teszed (mármint a sünt)
illetve gondold át újra, amit írtál
Neonvadász 2009.05.29. 12:29:52
2009.05.29. 12:30:04
Ennél csak az frusztrálóbb, ha mindenkinek ugyanolyan autója van és a parkolóban nem találod a sajátod. :-)
Matrix_ 2009.05.29. 12:32:02
and/or 2009.05.29. 13:14:32
Volt jobb!
Valamikor a 60-as évek elején május elsejei felvonulás után ismerösünk beszállt vadonatúj almazöld 402-es Moszkvicsába és hazament. Az asszony kérdezi: Rendszámot cseréltél?
Akkor derült ki, hogy simán elkötötte valakinek az ugyanolyan autóját. Mondások szerint összesen négyféle kulcs-variáció volt, az övé pont stimmelt, a szín is (abban az évben csak almazöldet gyártottak), mütyürkék a hátsó ablakban és a visszapislogón még nem voltak divatban, könnyü volt tévedni.
De visszavitte. Aztán megtalálta a sajátját is egy kicsivel odébb.
randomuser1 2009.05.29. 13:19:22
Gontar 2009.05.29. 13:44:50
Nahát! Én a Veres Péteren találkoztam ugyanilyen cangással ma reggel: ez nem teljesen a sáv közepén, hanem inkább sávon belül balra húzodva, a felezőhöz közelebb mint a jobbszélhez közlekedett. :-DDD Én sem dudáltam le meg ilyesmi, de azon azért elgondolkodtam, hogy mi vesz rá embereket arra, hogy így közlekedjenek (főleg mivel ot van bicikliút, és HASZNÁLHATÓ - nekem legalábbis az, rengetszer megyek rajta bicajjal én is)... arra jutottam, hogy egyfajta hiány lehet a ludas... a józan ész hiánya. :-D
Suzukikkal mint autók nincs smemi bajom. Van nekünk is, ültem többfélében is és az SX4-et kifejezetten jó konstrukciónak tartom. Jómagam fordfókát vezetek, de tökmind1. Amit írtam azzal arra céloztam, hogy a postban szereplő suzukis mentalitása szvsz megegyezik egyes merdzsós/bmws/fukszos egyedek mindenkit lexaró, kanyarodósávból buszsávba előremenő stb. mentalitásával. Azaz mindegy a járgány, a lényeg a sofőr.
A Veres Péteren tegnap reggel röhögtem jókat: többen álltak a buszsávban menők a pirosnál, mint a szablyosan közlekedő sorban. :-D
kalandrover 2009.05.29. 13:46:50
"A dudát azért nyomtam, mert ha nem nyomok féket, a szabálytalan suzukis nekem jön. "
Jájdekígyó!
Te így vezetsz? Kemény. Ha annyi dőd van, hogy a duda felé kapadozol, akkor arra is lenne időd, hogy elkerüld a problémát.
De neeeem, te keresed a bajt.
kalandrover 2009.05.29. 13:50:43
Én magas autókkal mászkálok. Ezért sohasem jegyzem meg, hogy hova hánytam le. Aztán néha lapos autóval megállok egy áruháznál reflexből. Kifele jövet meg vakarom a fejem, hogy hányóra.:-)
ehpkb5 2009.05.29. 13:56:39
vwxyz (törölt) 2009.05.29. 13:57:20
A pesti felső rakparton az új fekvőrendőrt láttad már?
versiro 2009.05.29. 14:05:04
Y2000 2009.05.29. 14:06:28
ehpkb5 2009.05.29. 14:07:42
(ki)oktató hatása meg úgysincs
Reggie 2009.05.29. 14:10:33
Neonvadász jol csinalta amugy.
lotht 2009.05.29. 14:12:02
insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2009.05.29. 14:14:45
Hétvégén volt egy kedves kolléga, aki a Hallerről kikanyarodott a Soroksárira a buszsávba, én meg mellé a másikba. Gondoltam bekanyarodik a Dandár utcába, vagy utána valamelyik céghez.
Zöldre váltott a lámpa elindultam erre egyszer csak azt veszem észre, hogy jön át az én sávomba úgy, hogy a kocsim eleje a vállánál van. Ráfékezek, nehogy elvigyem, erre ő kihajol az ablakon és elküld a kurva anyámba hogy nem engedem be (index nélkül rámhúzta a kocsit). Kicsit kiakadtam, nem értettem mi baja van, mikor ő a marha, rossz helyre áll be index nélkül rámhúzza a kocsit, nem néz tükörbe stb. Ja és még csak nem is gyorsan indultam, hanem nagypapás stílusban, mert asszony mellettem ült.
ehpkb5 2009.05.29. 14:14:53
Reggie 2009.05.29. 14:19:46
ehpkb5 2009.05.29. 14:26:25
akivel igen, azon meg már előre látszik a típusa, így amikor beváltja a faszkodást, már nem vagyok az útjában
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.05.29. 14:28:08
"Mert a jampecok a chevrolet-ben agyba-főbe nyomják a dudát..."
metal · http://electric.blog.hu 2009.05.29. 14:28:08
idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.05.29. 14:28:29
Rousboy 2009.05.29. 14:32:28
Viszont azért lehet következtetni egy autó mozgásából amikor elindultok hogy merre fog menni. Én nem hiszem hogy olyan nagyot kellett fékezned ahhoz hogy előtted menjen tovább egyenes, hiszen gyakorlatilag nulláról indultatok, nem volt sebesség.
Ha egy kicsit is oldalra nézel, számítasz rá hogy nem ismeri a környéket, akkor nincs meglepi.
Defenzív vezetés, vagymi...
n_gyula 2009.05.29. 14:33:05
TH 2009.05.29. 14:39:21
Reggie 2009.05.29. 14:42:25
Reggie 2009.05.29. 14:43:32
Seth Gecko 2009.05.29. 14:47:07
A képen Érd, Fehérvári út - Zámori út.
Itt sincs külön sáv felfestve, elfér egymás mellett két autó, balra semmi, jobbra külön jelez zöldet a lámpa. Rendszeres az egyenesen haladóknál a balra, vonalra húzódás, hogy a jobbra haladók a zöldjükön átférjenek.
És mégsem akar senki a jobbra sorolók közül egyenesen kilőni.
Innentől szerintem a posztolónak van igaza.
SereG 2009.05.29. 14:50:03
kalandrover 2009.05.29. 14:50:48
A fent említett eset akkor mostan kivétel? :-)
Reggie 2009.05.29. 14:54:11
lacken 2009.05.29. 14:57:44
Aggie 2009.05.29. 14:59:30
Poszt iró meg álljon középre, ha geyenesen megy és ne fotózzon vezetés közben!
ehpkb5 2009.05.29. 15:01:09
indapass90210 2009.05.29. 15:10:33
Reggie 2009.05.29. 15:12:33
EÖ (törölt) 2009.05.29. 15:29:38
ja, ez szuzukis volt? :)
ave 2009.05.29. 15:40:35
jo gagyi az avatarod...
flea 2009.05.29. 15:45:03
A másik (és ehhez még parkoló autók sem kellenek), az az, hogy ha középen mész, akkor rákényszeríted az előzni szándékozókat, hogy ne csak 1 centiről kerüljenek ki sávon belül, hanem rendesen - ez is növeli a várható életkort.
(on)
Neonvadász 2009.05.29. 15:45:38
Neonvadász 2009.05.29. 15:47:07
Neonvadász 2009.05.29. 15:48:55
ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2009.05.29. 15:50:58
- Kérem, nagyon szívesen - mondtam, és fapofával kinyitottam a kocsijukat az én kocsim kulcsával.
Aztán nagyot röhögtünk az egészen. :-)
Neonvadász 2009.05.29. 15:51:12
Gulyás G 2009.05.29. 15:51:16
Jaa, hogy az egy masik orszag? Bocsi... :(
ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2009.05.29. 15:58:10
T-boy (törölt) 2009.05.29. 16:00:31
Én ijedtemben biztos lefújom a 2 kilóssal,
mindig kéznél van.
A KRESZ nem ismerése pedig nem mentesít..
Neonvadász 2009.05.29. 16:06:00
Amikor elindult, azt hittem, keresztezi a Kolostor utcát és nagy ívben bekanyarodik balra. Valóban nem értünk el nagy sebességet, így nem kellett hosszan nyomnom a fékpedált, de azért oda kellett lépnem, hogy elkerüljem a karambolt.
Arra mindig számítok, hogy valaki nem ismeri a környéket, de ez a szituáció nem a környék, hanem a KRESZ ismeretének hiányából fakadt. Lehet, hogy a bizalmi elvet ki kellene dobni a kukába...?
Neonvadász 2009.05.29. 16:08:26
T-boy (törölt) 2009.05.29. 16:09:18
A Szávai Ági lemosta a Venus Villiamset!
6-0,6-4 !!
Gratula
T-boy (törölt) 2009.05.29. 16:10:45
Neonvadász 2009.05.29. 16:12:50
kalandrover 2009.05.29. 16:13:58
"Egyébként el tudtam kerülni a bajt"
Ja, azért íródott ez a "cikk". Úgy sikerült volna el kerülni, ha mindkét fél csendben ment volna a dolgára. De neeem, meg köll verekedni.:-)
Imbolygó Hollander 2009.05.29. 16:14:10
"Úgy gondolom, ha valaki a szabálytalanságával veszélyhelyzetet teremt, akkor nem ördögtől való, hogy használom a kürtöt. "
Tényleg nem az, ha a veszélyhelyzetet akarod elhárítani vele.
Viszont ha büntetni akarsz vele a helyzet elhárítása után, akkor meg az. De legalábbis felesleges, és feleslegesen agresszív. Tudod hova vezet.
Nikorene 2009.05.29. 16:28:20
Imbolygó Hollander 2009.05.29. 16:34:38
"nem dudálsz rá, akkor az hiszi minden ok"
Vagy arra gondol, hogy "Nédd az agresszív barom mit dudál itt", esetleg föl se fogja, hogy neki szólt, vagy szimplán megijed.
Azt az egyet nem hiszem, hogy tanul bármit is belőle.
Pláne mivel sokan minden sz@rért dudálnak.
Fitz 2009.05.29. 16:40:04
Nikorene 2009.05.29. 16:41:33
Big-B 2009.05.29. 16:44:58
Imbolygó Hollander 2009.05.29. 16:46:44
Én saját részről maradok annál, hogy nem népnevelésre használom a dudát.
Circus 2009.05.29. 16:48:19
meg a dudálással is az abaj, hogy nem mérhető - mikortól előzöl meg balesetet, és hol az a pont, amikor már anyázol/büntetsz? Nem beszélve a reflexekről.
Egyébként nem úgy van, hogy jobbra húzódok, kanyarodok és/vagy egyenesen megyek tovább, balra húzódok, ha balra kanyarodok? Ja, persze, csak ehhez tudni kell, hogy egysávos útra érvényes, namost, ha ezt valaki nem ismeri fel.
Amúgy pár éve nekem ugyanezt csinálta valaki a kispesti tűzoltóság előtt, kifelé (Corvin körút) - széles, de egysávos az út, beállok a közepére, erre beáll mellém egy jóember azáróvonalra, hogy mivan haver, neked nem elég egy sáv? Barátságosan visszakérdeztem, hogy ez mióta kétsávos, baromarcú? Ó közölte, hogy anyukám baromarcú, és beállt elém. Ebben maradtunk.
TH 2009.05.29. 16:59:27
flea 2009.05.29. 17:04:52
Amúgy engem úgy tanítottak, hogy ha szélesebb az út (ill. kétirányú esetén az 1 irányú közlekedésre kijelölt része, felezővonal híján a fele), mint 7m, és el is férnek rajta kényelmesen egymás mellett, akkor felfestés nélkül is szabad rajta párhuzamosan közlekedni. Most nem nézek utána, hogy tényleg így van-e...
tboykaa 2009.05.29. 17:30:33
nopasaran (törölt) 2009.05.29. 17:31:30
Nem egészen ...
A SÁV FELFESTÉS NÉLKÜLI, SZÉLES ÚTON, LAKOTT TERÜELETEN ALAPBÓL "JOBBRA TARTS!" VAN....
Kivétel, ha a jobbszél MÁR BETELT és kialakult egy második/többedik sáv is azokból a járművekből...amik az ELŐZÉS UTÁN már NEM tudnak vissztérni jobbra... a helyükre.
Azaz amikor/ahol kilehet menni jobbra, mert ott van szabad hely akkor.. ki is KELL menni!!!! vissza jobbra az ilyen úton.
Ottopappa 2009.05.29. 17:34:53
IP2 2009.05.29. 17:44:33
flea 2009.05.29. 17:46:42
Reggie 2009.05.29. 17:53:16
schdl (törölt) 2009.05.29. 17:53:35
RaveAcE 2009.05.29. 17:55:27
Akkor is a jobboldalinak van elsőbbsége, ha a baloldali is mehet egyenesen. A szuzukis gyökér volt.
schdl (törölt) 2009.05.29. 18:02:47
Épp ma reggel kapott fizetési felszólítást a banktól, mert már 2 hónapja nem fizette a részletet, sietett a postára, hogy befizesse az elmaradását, amikor a házból kilépve belelépett a szandáljával egy hatalmas halom kutyasz@rba, ami még a lábujja körme alá is bement. Vissza kellett menni a havi 200eFt-os svájci Frank alapú lakáshitellel terhelt garzonjába, hogy tisztálkodjon és lábbelit váltson.
Ismét elindult, de a kocsiba beülvén észrevette, hogy a hátsó ülésen alszik egy homeless, akit ki kellett tessékelnie (nem kis testi erőszakot alkalmazva). Végre indulna, amikor ráadja a gyújtást, már ég is az üzemanyagszintjelző-lámpa, hisz már 2 és fél hónapja nem tankolt. Már nem emlékszik, hány kilométert tett meg azóta, hogy felvillant a lámpa "50km után leáll a motor". Ez még mindig nem elég, mert ott figyel az ablaktörlőn a kék cédula, és ő nem is érti, hiszen direkt a zebrán parkolt, hogy a többi autós elférjen.
Nem gond, elindul végre, amikor megcsörren a mobil. Az asszony hívja a kórházból, hogy az őssejtlevétel mégsem 100e lesz, hanem 150. Mivel amúgy is nehéz egy kézzel kormányozni, váltani, indexelni, a gps-t kezelni, meg tudom érteni, hogy felbassza az agyát azon, hogy valaki rádudál...
Egyszerű, nem? :)
i23kovacs 2009.05.29. 18:10:42
Hasonló a helyzet a Hegyalja út - Sánc utca kereszteződésben, annyival bonolultabban, hogy ott jobbra is lehet kanyarodni, és arra külön kis nyilacska van a lámpán. Ha egyenesen akarsz haladni, udvarias vagy és ezért balra húzódsz, hogy a jobbra kanyarodők még mehessenek, akkor biztosan beáll melléd egy tahó, amelyik nem jobbra akar menni, hanem egyenesen, és majd a kereszteződés közepén mutogat neked.
Én inkább középre állok, kivéve, ha a mogöttem jövő jobbra indexel. Ha nem, akkor az ő baja.
Normális vagyok? 2009.05.29. 18:21:27
RadyR 2009.05.29. 18:33:57
Széles sáv (a szemköztiek egymástól felfestéssel elválasztva), kereszteződés, egyenesen és jobbra lehet kanyarodni.
Első alkalom: Egyesen mentünk tovább és maradtam középen. Vizsgabiztos szerint balra kellett volna sorolnom, hogy a jobbra kanyarodók elférjenek. Majd később megbuktam, mert túlléptem a megengedett sebességet.
Második alkalom: Ugyanaz a kereszteződés, szintén egyenesen, de most balra, a jel mellé húzódtam. Másik vizsgabiztos szerint ezt nem kellett volna, mert egy sávban nem lehet egymás mellett két gépkocsi. Maradt a hülyén nézés.
Persze lehet, hogy az én szitum kicsit más, mint a posztban, de az milyen már, hogy ugyanabbann a közlekedési helyzetben két vizsgabiztos mást-és-mást vár el?
Neonvadász 2009.05.29. 18:38:18
Kristian Kalle-t keresem a lakásbérlés szédelgőt 2009.05.29. 18:41:15
Kicsi79 2009.05.29. 19:20:56
Az én 17 éves kombimmal megjárjuk kényelmesen, kipihenten. PLUSZ: tempósan (N.o.-ban ahol lehet, 200 utazó. 260 a vége)
Kicsi79 2009.05.29. 19:22:00
nyu 2009.05.29. 19:46:40
Aszerint sem a Suzukinak volt elsobbsege, hanem a posztironak.
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.05.29. 20:34:10
@Marcellusca: De most mér' kell mindig pletykálni? Ne legyé' má nő! :)))
Amúgy meg a szuzukis vagy szülni ment, vagy szülni vitte a még nem terhes feleségét.
indapass90210 2009.05.29. 20:34:19
nov2016 2009.05.29. 21:20:14
Velem egy sötétebb szinű SX4 tulaja üvöltözött pár hete, mert nem engedtem be amikor a záróvonalon keresztül furakodott volna be a sorba, miután centire végetért az a buszsáv, amiben addig olyan szépen végig tudta előzni a sort.
Annak is LJG vagy LGJ volt a rendszáma..
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.05.29. 21:44:08
nov2016 2009.05.29. 21:47:32
Perillustris 2009.05.29. 22:13:18
mwolf (törölt) 2009.05.30. 00:56:16
72hó, óto meg már rég a bontóba!
Én tolerálnám!
hogen 2009.05.30. 05:06:56
mohusssska 2009.05.30. 11:10:06
vissza is takarodott volna!!
mohusssska 2009.05.30. 11:16:09
schdl (törölt) 2009.05.30. 11:16:12
Én jellemzően városban autózom, egyedül. Nincs mélyládám, nem vagyok vállakozó, aki a teljes lakásfelújítás kellékeit a kocsijában szállítja. Nekem kis autó is elég, alacsony fogyasztással, alacsony súlyadóval, kedvezőbb kötelezővel.
Ezzel mi a baj?
Nekem nem fáj, hogy neked milyen autód van, neked miért fáj, hogy nekem milyen van?
U.i.: Nekem nem SX4-esem van :)
mohusssska 2009.05.30. 11:17:37
úúpszi
Kicsi79 2009.05.30. 17:15:53
schdl (törölt) 2009.05.30. 17:38:04
schdl (törölt) 2009.05.30. 17:45:18
U.i.: Dolgoztam sofőrként és teljesen megértelek, ismerem azt az érzést, amikor az X5-ös BMW-vel végigelőzöd a sort a 6-oson, és hogy milyen Jaguar XJ6-al 200-al menni az M5-ön :)
Kicsi79 2009.05.30. 18:26:48
Igyexem szabályosan közlekedni.
Ymmi 2009.05.30. 19:52:57
Circus 2009.05.31. 12:11:10