Hozzám hasonlóan Troppauer Hümér is szereti a jó bort, ez kiderül már az első soraiból. Hogy az alábbi levelét is pár pohár száraz vörös után írta-e, nem tudni, ha magamból indulok ki, én csak ilyen helyzetben váltok néha erre a stílusra.

Rajongasz a hegyekért! Nem csak a természet szépsége, ami vonz, hanem maga a miliő. Amikor csendes magányodban, vagy cimborákkal vándorolsz; amikor este tűz mellett leheveredve kortyolgatod a villányi Cabernet Sauvignon-t; amikor hajnalban erdei vad riad tőled karnyújtásnyira; amikor egy másik túrázóval futsz össze, s mosolyogtok egymásra, váltotok pár (fele)baráti szót (kedves ismeretlen ismerős) – varázslatos, s megnyugtató!

Ezt nyújtja hétről hétre a Börzsöny, a Cserhát … s sok közeli hegyünk, ritkábban az Alpok csúcsai. Bárhol is hoz össze a sors másik sziklamászóval/hegymászóval (legyen az szlovák, osztrák, lengyel … miegyéb), kikkel akár értitek egymás szavát, akár nem, a baráti vigyor jár, s örömöd szolgálja a találkozás hasonszőrűekkel. Emberi a legapróbb rezdülés is evidéken.

Aztán véget ér a varázs, s autóba ülsz, hogy hazatérj. S ekkor a szlovák tót lesz, az osztrák labanc, de még a nyírségi is csak egy tirpák, akik csak szükségtelen akadályok a forgalomban. A szimpatikus bácsika, aki dacolva a korral, tiszteletet parancsolón ment el melletted hegynek fel, most közúton cammogó kalapos szuzukis/dévus/ex-skodás…etc.

Az egyetemista kinézetű fiatal kölök, akiről a Kemence patak partján találkozva kiderült, hogy hozzád hasonlóan szintén rajong Wodehouse-ért most Diósjenőt elhagyva dombnak föl szenved a Dacia-ban, s Te úgy érzed, hogy órákkal ezelőtti higgadt mivoltod levetvén, jobb bokád hathatós munkájával erődet fitogtathatod egy világmegváltó egynégyes nyolcszelepes volánja mögül, s diadalmas vigyorral az arcodon legyalázod egy beláthatatlan jobbosban.

A légzsákok körülötted megbúvó tengere sérthetetlenné tesz. Itt már Ella Fitzgerald éneke is mintha Rammstein Till Lindemannjaként a Du hast-ot üvöltené.  A kettes úton Rétság felé ötezerig pörgethető a technika, s a kanyarokban sincs látszólag ellenfél a 185/60 14’ Bridgestone-on. A 2/A-n szembeelőzni a forgalommal a dinamikus haladás természetes velejárója; vörös fej, szélvédő mögött megrekedő szitokszavak, nemzetközi jelzések pár értékes és soha vissza nem térő másodpercért cserébe. De király lehetsz! Tiéd az aszfalt! Te autód a leggyorsabb, s te ismered legátfogóbban a KRESZ-t az összes autós közül! (utóbbit oktatni kötelességednek érzed)

Aztán útba esik a madarasteszkó. Estére a netről frissen letöltött premier filmhez műanyagflakonos, akciós literes Borsodi dukál. Kiszállsz az autóból és a Cinquecento-s néninek, aki percekkel ezelőtt tetves nyanya volt a körforgalom előtt mélázva, most kedvesen váltasz (esetleg adsz) százast a bevásárló kocsiba, majd előzékenyen emelsz le egy kismamának a magas polcról bébiételt odabent. Újabb negyed óra múlva már nem állnál meg neki az úton, mert esetleg nincs zebra a közelben, ami feljogosítaná az áthaladásra, meg amúgy is mit kószál az útszélén…

…Rajongok a hegyekért! Hétről hétre. Nem csupán a természet szépsége, ami vonz, hanem annak varázsa is. Amikor csendes magányomban vándorolok és átélem azokat a kalandokat a hegyekben, amiket Te. Örülnék, ha a tekergő hegyi ösvények egyszer ugyanoda sodornának bennünket és megismerhetnélek. Mint vándor, mint ember … nem mint autós.