Miért is ne a vásárlót gyanúsítsák meg először, ha valami nem stimmel az autópálya e-matrica adatbázisban. Zoltán legalábbis így járt, véletlenül sem az merült fel első lehetőségként, hogy valami technikai probléma lehet. Helyette fölösleges utánajárás, időpazarlás.
Még január végén elmentem Balatonra kétszer az M7-es autópályán. Mint jó polgár vettem autópálya matricát egy benzinkútnál és megtettem, amit meg kellett tennem. Erről kaptam számlát. Pár hét múlva kapok az autópálya felügyelettől egy levelet, hogy megbüntettek, mert nincsen matricám. Anyád!
Addigra eldobtam az eredeti bizonylatot, ezért visszamentem a benzinkúthoz és kértem másolatot a számláról. Adtak, lepecsételték, aláírták, tehát hiteles. Elmentem a budaőrsi autópálya felügyelet kirendeltségéhez, ahol egy unott nyanya megkérdezte mit akarok, majd amikor elmondtam neki a problémámat, elvette a papíromat, felírta a telefonszámomat és azt mondta, hogy majd értesítjük.
Se egy átvételi elismervény, se egy rendben van, semmi. Ennek hatására az iratok másolatát elküldtem először emailben, majd postán az autópálya felügyeletnek, mellékelve a panaszomat.
Ma kaptam egy telefonhívást, hogy a matrica rendben van, elengedik a büntetést. Mondhatnám, hogy rendben van, de...
Nyilvánvalóan az elszámolási-regisztrációüs rendszerükben van valami hiba, és ezért kerültem a büntetendők közé mert a rendszer valamit elnézett. Az a legegyszerűbb, hogy megbüntetnek, aztán hadd kapálódzék a tisztelt polgár.
Úgy tudom, hogy Magyarországon él az ártatlanság vélelme, tehát talán nekik kellene először megvizsgálniuk, hogy nem hibáztak-e, és miután minden kétséget kizáróan megállapítják, hogy igenis bűnös vagyok utána jöhet a dörgedelem és büntetés.
Ez ugyanaz a stílus, ami minden területen érvényesül. A parkolási díj, a kerékbilincs területén is. Húzzuk le az autóst, aztán ha igaza van, akkor azt mondjuk, hogy bocs, a vétlen pedig napokig szopjon és menjen el a legközelebbi hivatalhoz, küldözgessen leveleket, ezzel töltse az idejét és a pénzét.
Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2009.06.12. 17:47:41
SLacc 2009.06.12. 17:49:21
Seth Gecko 2009.06.12. 17:51:03
No comment...
Szánalmas...
...előtte küldene egy levelet, ha már ideje van, papírja van (Hofi nyomán), hogy igazold paraszt, mert ha nem, akkor dádá
de így annyival humánusabb, nemde?
SLacc 2009.06.12. 17:52:07
Ja, és bizonylatot ne dobd el vagy 5 évig. Sohase lehessen aztat tudni, ugyibár...
SLacc 2009.06.12. 17:54:23
Amúgy meg sms-ben veszem a matricát. Akkor hogyan ellenőrzik, főleg, ha a telefon nincs nálam? Vagy megvárják, míg megkapom a számlát, amit bemutathatok nekik?
TH 2009.06.12. 17:59:34
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.06.12. 18:10:39
Geitenbeffer_ 2009.06.12. 18:56:49
ugyhogy 2009.06.12. 19:15:26
Hogy kellett volna csinalni? Minden buntetes elott fogadjanak magannyomozot?
Az artatlansag velelmenek ehhez semmi koze.
indapass90210 2009.06.12. 19:54:42
qualitaet 2009.06.12. 20:03:53
"Szilvásyt is megilleti az ártatlanság VÉDELME..."
:)DDDDDDDDDDDDDDD
qualitaet 2009.06.12. 20:04:33
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.06.12. 20:12:04
Biztosan azt gondoltáák, hogy mivel mindig a posztoló a hibás, akkor most is ő lesz az :)
Komolyra fordítva a betűket, itt is ugyanaz megy, mint a parkolódíjaknál, az egésznek az a lényege, hogy minél jobban lehúzzák az autósokat.
Brigi \"B. A.\" főnöke 2009.06.12. 20:25:04
Úgy tudom, hogy Magyarországon él az ártatlanság vélelme,"
Él, de az büntetőjogi kategória, ez meg polgárjogi.
ostván 2009.06.12. 20:26:42
Ez nem büntetés (büntetni csak az államnak van joga), hanem pótdíj. Az meg polgári jogi kategória. Ha nem akarsz utánajárni annak, hol hibázott valaki más, akkor provokáld ki, hogy az AKA majd bíróság előtt bizonyítsa az igazát. Nehéz, de járható út.
metal · http://electric.blog.hu 2009.06.12. 20:28:58
Apika001 · http://www.pofa.blog.hu 2009.06.12. 20:33:46
Szarfaszú parkolócég elég, ha "állítja", hogy három éve szabálytalanul parkoltál valahol, akkor a parkolás rendezettségét bizonyítanod kell, esetleg még azt is, hogy nem voltál ott, különben alapjáraton nekik ad igazat a bíróság.
Az APEH elég, ha saját gondolatmenete alapján megbecsüli, így "állítja és vélelmezi", hogy mennyit kerestél a bevallotthoz képest. Ha nem tudod bizonyítani az ellenkezőjét, akkor gatter ko.
És még bizonyára van pár dolog, ahol a Te állításod nem egyenértékű egy másik - egyébként egyenértékűnek számító - ember (én csak patkánynak nevezném) állításával!
hulyemagyar 2009.06.12. 20:45:58
Magyarázatnak meg annyi van csak, hogy napi több ezer büntetés...
Ezek szerint te egy esetleges APEH tévedésnél is mosolyogva futkosnál a számláiddal meg a bizonylataiddal az igazadat bizonygatni, mert ott még több a napi ügy. Nem tudom eldönteni, hogy egy végtelenül türelmes és megértő emberrel van dolgom, vagy egy nyámnyila birkával, akivel mindent meg lehet tenni. Van tippem...
hufnagel@citromail.hu 2009.06.12. 20:47:23
Én egyszer szombaton reggel vettem meg a matricámat hétfői napra. (S akkor még valóban volt kézzel fogható, ablakra ragasztható matrica is).
A benzinkutas ember a MOL székház előtti kútnál szépen kilyukasztotta nekem a matricát hétfőtől - ahogyan én kértem - és aztán gépiesen bevitte a központi rendszerükbe - aznapra.
Én meg szerdán délután halál nyugisan jövök haza az M1-esen - még láttam is az út szélén állni a füves területen egy kamerás autót a komáromi kihajtónál, (merthogy ott mentem ki és át Révkomáromba tankolni), aztán vagy jó 2 hét múlva jött nevemre a levél, hogy az M1-esen jogtalan autópályahasználatot követtem el és fizessek be 8 napon belül 13200 forintot.
Anyátokat!
Még jó, hogy céges volt a matricám (mindig úgy kérem), aztán leleveleztem a Mol-lal és személyesen maga a benzinkutas elismerte, hogy ő már megszokásból ütötte be az aznapot - mire aztán nagy nehezen teljes erőből bizonyítani tudtam, hogy tényleg nem én voltam a hibás.
Reklamációs levelemre azt válaszolta az autópályás főköcsögség, hogy "hááát na jó, de csak most az egyszer méltányossági alapon elengedik a büntetésemet".
Hát nem kurvára aranyosak?
Azhelyett hogy elnézést kértek volna, esetleg tényleg méltányosságból felajánlanak rá egy ingyenes "fájdalomdíj-matricát" nekem egy bármilyen időpontra és alkalomra. De nem!
Ezek nagyon nem olyanok, mint legutóbb volt vélem a Soroksári úti OBI áruház, ahol panaszos beírásomra - holott akkor nem is vettem semmit - mégis 4000 forintos vásárlási utalványt kaptam tőlük mintegy fájdalom-díj gyanánt. Az tőlük akkor legalább ferr eljárás volt, de ez az Állami Autópálya Kezelő haramiabanda és magát a hibát elkövető MOL szépen elmehetne a búsba ....
fckyou 2009.06.12. 20:59:08
Alapból mennyi esze van annak, aki még készpénzzel vesz benzinkúton autópályamatricát?
Aztán ugye papír bizonylat? Az mi a fene? Azt minek tartsam ha benne van a gépben?
Na mind1, play the game of idiots..
hulyemagyar 2009.06.12. 21:29:12
Hol is kezdjem?
Alapból mennyi esze van annak, aki még készpénzzel vesz benzinkúton autópályamatricát?"
Ez menne érvekkel alátámasztva is?
ugyhogy 2009.06.12. 22:17:29
Akkor lett volna ok a panaszra, ha mondjuk az ugyfelszolgalatos nem fogadja el a panaszt, vagy ilyesmi. De ez csak egyszeru "hibaztak-szoltam-kijavitottak" sztori. Ha minden ilyenert hisztizni kezdunk...
@Dövan: Hat az megint mas, ha karteritest akarsz a koltsegeidert. Elso lepesben mondjuk ertesiteni kell oket az igenyedrol, mert hat anelkul honnan tudnak. Persze valoszinuleg nem fognak csakugy fizetni, be kell perelned oket erte... mint minden karteritesi ugyben.
Magustanonc 2009.06.12. 23:16:17
ugyhogy 2009.06.12. 23:18:26
MogmondomZazOszintet 2009.06.12. 23:22:36
Javítsd már ki a Budaőrsöt rövid ö-re, mert ez nekem ciki bakke... Újságíró még nem vagy remélem?! :D
A poszt meg egy kapap k.ki, tudod, mindenki hibázik, épp úgy, mint te (BUDAŐŐŐŐRS), te szerencsétlen.
ugyhogy 2009.06.12. 23:28:39
Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.06.12. 23:33:05
MogmondomZazOszintet 2009.06.12. 23:35:34
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.06.12. 23:39:18
ugyhogy 2009.06.12. 23:47:08
MogmondomZazOszintet 2009.06.12. 23:47:36
MogmondomZazOszintet 2009.06.12. 23:50:33
MP 2009.06.13. 00:05:47
Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.06.13. 00:20:38
MogmondomZazOszintet 2009.06.13. 00:22:26
kéjenc 2009.06.13. 04:20:00
ugyhogy 2009.06.13. 05:28:38
SLacc 2009.06.13. 08:15:18
SLacc 2009.06.13. 08:20:04
Marcellusca 2009.06.13. 08:56:49
Én is tudom, de én elárulom: a posztoló az.
Már többen megírták, hogy ez nem bírósági eljárás és büntetés, hanem pótdíj.
Egyetlen rendszer sem működik hibátlanul.
ekkoraszart 2009.06.13. 09:21:19
Kíváncsi lennék kedves Zoltán, hogy a saját anyádat hogyan tudnád jellemezni, ha már ennyire félreneveltek.
csavarhuzo77 · http://csavarhuzo.blog.hu 2009.06.13. 09:48:10
én sem szeretném, ha beleesnék a vétlenül megbüntetettek közé, de azért nem a világ vége. főként, mert elismerik a hibát és no bünti.
Liberté__73 2009.06.13. 09:48:30
hidd el nekem, hogy kortól függetlenül van az unott nyanya kaszt és van az idős hölgy kaszt
a kettő közötti különbséget nem az életkorban, hanem az ügyfélhez, a munkájához való hozzáállásban kell keresni.
kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.06.13. 09:58:06
Marcellusca 2009.06.13. 10:08:25
Nédda! Tudsz Te értelmesen is kommentelni? xD
hawkeye 2009.06.13. 10:19:04
Örülj, hogy így megúsztad!!!
Nem egy embert ismerik, akiket hasonló esetben hazug bűnözőnek nézett a Tekintetes Hatóság, s úgy is viselkedett velük.
A legtöbb, amit elértek, hogy a 62,5 ezer büntetés helyett, "mindössze" 12 valamennyit kellett fizetniük.
Pedig volt érvényes autópályahasználatijuk!!!
Nem akarlak ijesztgetni, de ne örülj korán, nálad se kizárt egy 62-es próbálkozás a közeljövőben.
A történtek ellenére!!!
Liberté__73 2009.06.13. 10:22:14
csak azt tudok
hawkeye 2009.06.13. 10:22:40
Szollár Domokos kormányszóvivőtől tudom, akkor ez nyilván így helyes, nem???
:)
HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.06.13. 10:24:53
Liberté__73 2009.06.13. 10:30:18
zolit olvastad?
zolivagyok.blog.hu
tudni fogod melyik poszt a frissek közül
zseniális, _magam_ sem írhattam volna szebben
Liberté__73 2009.06.13. 10:39:56
van átmenet is
pl küldenek egy levelet, miszerint úgy látják a rendszerükben, hogy diffi van, legyek kedves felhívni(!) ezt a számot és bediktálni a matricám sorszámát vagy az SMS trx azonosítót vagy bármit amivel utána tudnak ŐK(!) nézni
ha nem reagálok 8 napig, akkor jöhet az ilyen fenyegető levél
hánnem? de!
34.
Liberté__73 2009.06.13. 10:41:10
de látom te nem tudsz.
csak mást hülyézni itt is
:(
nem.mate 2009.06.13. 10:48:20
kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.06.13. 10:51:00
Megsértődsz és más cég autópályáján fogsz majd menni ezentúl?
Vagy mi lesz?
:o
ekkoraszart 2009.06.13. 11:56:42
grigorij (törölt) 2009.06.13. 12:03:05
Ez kb. ugynaz, mint amikor a Mercis bénamatricás ellen megy itt az okádás, miközben ott sincs bizonyíték arra, hogy a sofőr "vette" a kártyát vagy valóban jogosult...
Liberté__73 2009.06.13. 18:51:29
nem tudom, mert nem ismerem személyesen, és egy ilyen levélkéből nehezen meghozhatónak érzem a döntést
megelőlegezem a tisztelettudó jelzőt neki, ami persze nem jelenti azt, hogy ha felháborító nemtörődömséget tapasztal, akkor arra a megfelelő szót megkereshesse
főleg, hogy ő ebben a relációban duplán is ügyfél (1) az ő adójáből is épült az autópálya
(2) aktív használóként megfizette az üzemeltetési díjat
Liberté__73 2009.06.13. 18:52:44
hát pl az okozott kényelmetlenséget elfelejtendő valamint enyhítendő a felmerült költségeit (idő, pénz, fáradság)
nem.mate 2009.06.13. 20:04:45
jónévez 2009.06.14. 02:17:15
Én a fordítottját tapasztaltam meg, két-három éve úgy hajtottam fel az M3-ra, hogy nem volt jegyem, és csak az első benzinkútnál vettem, mert rájöttem addigra, hogy ez nem az én autóm, hanem a másik, amin nincs éves matrica. (sőt, semmilyen) Most akkor az autópályások hőbörögjenek? Nem tették, sőt, ők mondták: ne izguljak, ha a kamera rögzített is, de aznap vettem jegyet, nem bírságolnak/pótdíjaznak meg (felhívtam őket menet közben). És lőn, azóta sem bántottak ezért.
Akkor fifty-fifty, vagy csak a mi javunkra lehet elnézőnek lenni?
j311 2009.06.14. 09:26:36
De te bűnös vagy! A bűneid pedig:
- eldobtad az eredeti bizonlyatot,
- leállsz kötekedni egy nagy céggel,
- naivan azt hiszed, hogy kiküldés előtt megvizsgálják jogos-e a büntetés.
Amit nem ajánlott levélben küldenek az nem létezik. A bíróságon meg be lehet mutatni nekik az eredeti bizonylatot. Ha már szopatnak, akkor fizessenek meg érte rendesen.
CsodaCsokor · www.csodacsokor.hu 2009.06.14. 17:53:12
Teljesen nyilvánvaló ugyanis, hogy mindenütt átvernek. Többet írnak a számlára (valaki mérte már egy hónapon keresztül a kimenő mobilhívásait, és ellenőrizte a számlát?) De, ha ki is szúrja az ember, annyi a rohanás, és olyan kevés a szabadidő, hogy előbb mérlegelek, megéri-e nekem azért az 500 forintért pattogni. és, ha 1000 ember mondja ugyanezt, egycsapásra 500.000 a pozitív mérleg a cégnél a semmiért.
megint 2009.06.14. 23:30:59
KicsiZsu 2009.06.15. 12:44:10