Az utóbbi idők legpihentebb sztoriját fogjátok mindjárt Rocko jóvoltából olvasni. Írt ő eleget, nem is rizsázok hozzá. Esetleg csak még annyi, hogy nagymamája egyébként szerintem nem a létráról esett le, hanem szülni vitte.
Olvastam a felhívást, hogy hangszórót lehet nyerni, így gondoltam, megosztom egy nem régi történetemet, amely idén március 15-én történt.
Belvárosba tartottam, ahol idős, mozgássérült, festő nagymamám lakik, nehezen mozog, ezért bevittem a kórházba, miután leesett a létráról. Tudom, én voltam a hülye, hogy túlzottan sietősre vettem a figurát, amikor egy ember a szélső sávból bevágott elém. Dudáltam, jelezve a nemtetszésemet. Erre befékezett előttem, kicsit összekoccantunk, viszont a közelben nem volt más, rendőr persze sehol, hogyan tudnám igazolni, hogy nem én voltam a hibás? Persze, ünnepnap, mindenki elbújt otthon, erről is Feri tehet.
Szóval emberünk vöröslő fejjel jön felém, üvölt, lefikázza a Suzukimat, hogy nem sikeres ember. A kocsim igaz, nem új, de legalább ki van fizetve. Ő meg fröcsög tovább a fejéből, hogy jobbra tarts, bazmeg! Nagyanyámmal az anyósülésen nem akartam nagyon kekeckedni, de azért mégis piszkálta az önérzetemet, mondtam is, hogy kórházba megyünk, annyival amennyivel én akarok, ő nekem ne rendőrködjön.
Na, itt kaptam mindent, szidta az anyámat, kikiáltott mindennek, elmondta a világ összes fájdalmát, hogy hulljon el az összes kerékpáros, motoros, meg gyalogos is, kezdtem fellélegezni, hogy végre elérkeztünk hozzám is, hogy pustuljak el én is, most mennyi pénzbe fog kerülni megcsináltatni az autóját. Mondjuk többet nem is vártam egy ilyen béemvés köcsögtől, Demszky a hibás legfőképpen, mert ugye mikor látott az ember közlekedési rendőrt az utcán, emiatt meg senki nem tisztel semmilyen szabályt.
Vagy üvöltözött velem az ember vagy öt percre, amikor egy rendőrségi csapatszállító kisbusz lefékezett, látták, hogy intézkedést kell foganatosítani. Gondolom a Mosoly utcai készenléti csoport lehetett, az volt a helyszínhez legközelebb. Az előző évi balhékból tanulva kicsit megijedtem, mi lesz most velem, egyszer csak egy megafonos ember szállt ki, majd kiadta az utasítást, hogy SÜN!
Erre 8-10 kommandós ruhába öltözött rendőr állta körbe a kopaszt. Legnagyobb megdöbbenésemre fogtak egy kis szúros gombcót, majd felhelyezték neki egy kényes pontjába, és vihogva kényszerítették, hogy szarja ki. Sajnos sokan voltak, így nem láttam, hogy mi volt az, vagy egy sün, esetleg egy mutáns sün, de hangokból ítélve farfekvéses sün lehetett.
Itt már kezdtem élvezni a helyzetet, gondoltam a rendőrök az én oldalamon vannak, szítottam őket, hogy ha az ő gyerekük lépett volna a BMW elé, én bizony fellógattam volna. Mondtam is, vegyék el a jogsiját és tépjék szét az ilyennek, megérdemli!!! Mert már annyira elegem van ezekből a laposautós kopasz köcsögökből, mindenhol leszorítanak, villognak, ahogyszor ilyen történt, annyiszor csiálnékmajdminnyáannyiindapasszt, hát le fagyna tőle az inda.
A kisebb jelenet után felvettük a jegyzőkönyvet, ő magyarázta a magáét, hogy én a belsőben meg hogy mennyivel, de hát gondolom ő sose hibázott még... Jegyzőkönyvet átnéztem, majd a kopasz is, rögtön felkapta a vizet, újra üvöltözött egy sort, aztán megint jött a megafonos ember, hogy olvass vissza köcsög! Elolvasta, majd a megafonos (ő valami parancsnokféle lehetett) az orra alá dörmögte, hogy szövegértés egyes. Kicsit mosolyogva bólogattam.
Próbáltam magama jó színben feltűntetni, mondtam is, hogy nem volt szép ez tőle, én mindig betartom a sebességhatárokat, és átengedem a gyalogosokat. Még ott is, ahol nincs zebra. Na, még mindig nem nyugdott le cimboránk, röhögve hörögte, hogy ha a KRESZ fasz lenne, azonnal lepippanatanám, meg hogy szolgalekű NDK-s vagyok.Pedig nem, csak egy darab levehető ajtajú turmix gépem volt.
Aztán lassú felfogású barátunk ismét megnézte a jegyzőkönyvet, most a helyszín rajza nem tetszett neki, rögtön felkiáltott, hogy fotosopp! A parancsnok már kezdte unni ezt a herce-hurcát, deaztán újra, gyengébbek kedvéérét felidézte a KRESZ-t. Utána újabb sünözést helyezett kilátásba, miután kopaszunknak leesett, vesztes szituban van, és követelte, hogy anyámat rakja meg egy láncra vert medve, aztán engem is, hintőporos fasszal. Közben jeleztem, hogy nekem is pénzbe kerül a javíttatás, szeretném viszontlátni azt a pénzt.
A BMW-s felröhögött amikor bemondtam a komplett javítás összegét - autószerelőként dolgozok, tudom az árakat -, röhögött, hogy értékes Suzuki, mi? Itt már én is meguntam, ráüvöltöttem, hogy mekkora egy büdös köcsög, mert nehogy már ő ezeket jobban tudja, mint én. Meg szálljon vissza magába, nehogy azt higyje, hogy rá nem vonatkozik a KRESZ, olyanból van elég, mint a gyalogosok meg a biciklisek.
Lassan már feladtam minden reményt, hogy meggyőzzem mennyire hülye, már majdnem mondtam hogy kérem kapcsolja ki, ő meg csak csak visszaböfögött, hogy ne engedjük a nőket vezetni. Mit ne mondjak, nagy sértés volt ez... Mert múltkor olvastam, hogy Kisikasa mit csinált, a blogolók lehülyézték, de szerintem jól vezet, nem kell sértegetni!
A parancsnoknak azért nem tetszett valami, egkérdezte, hogy ugyan mennyivel is mentem, szemlesütve mondtam, hogy már mióta ott ül a nagyim a kocsiban, kórházba mennénk, jogom van százzal menni, mert hát mindenhol lehet ennyivel, nem szoktam, csak ugye engem is a kinn felejtett harmincas táblák zavarnak, ott szoktam néha kicsivel többel menni. Különben én is azt tartom, hogy az összes szabályszegőt kössék fel, de azért az olyan 30-asnál 50-nel menni nem is olyan nagy sebesség túllépés.
Ekkor a parancsnok megszánt, hogy lassan egy órája ott tökölünk, összetépte a papírokat, a kopaszt megbüntette százezerre, amaz lázadozott, de a parancsnok csitította, hogy biztos csak irigykedik, mert megteheti. A bimmeres még beszólt, hogy minek nekem kocsi, inkább járjak biciklivel, aztán elindult. Volna. Ugyanis a győzelemtől diadalittasan kikáltottam a parancsnokot elnöknek, A hurkanyakú már inkább BKV-t javasolta közlekedési eszköznek. Aztán megszégyenülve elhúzott a helyszínről, de a kárt még kifizette a rendőrök hatására.
Remélem nem volt unalams a sztorim, amit itt olvashatok először!
jurii (törölt) 2009.06.17. 11:51:48
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.06.17. 11:51:53
Photoshop :)
Ez lehet, hogy megér egy pár hangszórót :)
Matrix_ 2009.06.17. 11:57:07
unalmas nem volt, csak érthetetlen.
nagy könyöklés lesz azért a hangszóróért mér előre látom :D
Sparhelt · www.sparhelt.hu 2009.06.17. 11:58:28
Lacaca 2009.06.17. 12:02:16
SzLacika 2009.06.17. 12:04:39
Azokat a hangfalakat meg úgyse tudja beműteni a szuzukijába, szóval kár volt megírni, kár volt beküldeni, kár volt leközölni, elolvasni meg pláne :)
Rocko- 2009.06.17. 12:05:31
@Sparhelt: @Matrix_: az autózz blog 40 pontja megvan? ;)
jurii (törölt) 2009.06.17. 12:10:53
szánalmasan erőltetett sztori, egymásra hajigálva a szükségesnek tartott hozzávalók:
- vörös fejjel fröcsögő egyén, halmozottan hátrányos helyzetben, mivel
a) kopasz
b) béemvés
c) analfabéta
- megfelelő mennyiségű politikus
- szegény nagyanyó
- suzukis, rendőr, akció, valami, amit a posztoló humornak szánt (sün) és természetesen hepiend
Ami kilóg:
- suzukis a jófiú - ejnye
- akciófilmből lopott jófej rendőr, ráadásul egy egész alakulat
- a zsebből fizető, hirtelen meghunyászkodó korábbi tahó (tényleg, adtál számlát?)
A posztoló se tudta eldönteni, hogy egy jó mesét írjon vagy egy valós történetet, ebből lett egy pocsék sci-fi.
A szerzőnek ezért jár két nagy sün és végleges eltiltás a posztírástól.
Matrix_ 2009.06.17. 12:10:58
Marcellusca 2009.06.17. 12:11:57
Én is tudom. Én! Mert alig értettem valamit az egész zagyvaságból. :)
@Rocko-: 100 az a 40!
Matrix_ 2009.06.17. 12:18:42
aszfaltbetyar 2009.06.17. 12:18:57
craft75 2009.06.17. 12:20:23
Matrix_ 2009.06.17. 12:20:31
Emmett Brown 2009.06.17. 12:26:33
Evby 2009.06.17. 12:28:22
aszfaltbetyar 2009.06.17. 12:30:08
Marcellusca 2009.06.17. 12:30:31
Egyébként 19! :)
Matrix_ 2009.06.17. 12:32:18
kiemlékszik már azokra a pontokra. még ha én is adtam bele akkor is:))
Matrix_ 2009.06.17. 12:33:24
aszfaltbetyar 2009.06.17. 12:35:57
Evby 2009.06.17. 12:36:46
;)
Marcellusca 2009.06.17. 12:37:59
(Vazze, mire leesett nekem is, LOL!)
@Matrix_: Na, látod, miattunk tart itt az ország. :D
Rocko- 2009.06.17. 12:39:42
@aszfaltbetyar: hol lehet átvenni? :D ígérem, ilyet nem fogok. :)
akinek még nem esett le: csendrendfegyelem.blog.hu/2008/09/14/best_of_comments_rutinos_valaszok_autos_blogokra
Marcellusca 2009.06.17. 12:42:02
18 - Olvass vissza, kötsög!
19 - Szövegértésből 1-es.
@Evby: A régi (nem öreg!!!) kommentelők készítettek egy 100 pontból álló kódtáblát, hogy ne kelljen annyit írni.
Pölö lásd, mint fenn! :)
Matrix_ 2009.06.17. 12:42:26
(degecik vagyunk)
Matrix_ 2009.06.17. 12:44:27
;)
Marcellusca 2009.06.17. 12:45:36
Kommentben kiegészítettem. :)
Matrix_ 2009.06.17. 12:46:20
aszfaltbetyar 2009.06.17. 12:46:41
Evby 2009.06.17. 12:48:05
Én perwollal mosva, azért nem tudtam akkor :) Köszönöm!
De ahogy látom, te emlékszel rá a legjobban! :D
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.06.17. 12:48:54
na itt dobtam el minden hajam és rohantam el a gép elől sikongatva :DDDDDDDD
Matrix_ 2009.06.17. 12:49:11
Emmett Brown 2009.06.17. 12:51:18
Ferenczhalmi Ferdinánd 2009.06.17. 12:54:08
Marcellusca 2009.06.17. 12:54:35
@Matrix_: Ja, ja! Sugi küldte nemrég, mert az enyém "elveszett". :)
@Emmett Brown: Valami olyasmi. :)
Matrix_ 2009.06.17. 12:56:20
Sugi77 2009.06.17. 13:00:42
@Rocko-:
Az a helyzet, hogy lebuktál, mikor olvastam a szöveget az volt az első benyomásom, te mindenképpen úgy tekered a sztorit, hogy felhasználhasd a legtöbb pontot :P
Marcellusca 2009.06.17. 13:01:13
Matrix_ 2009.06.17. 13:03:39
Marcellusca 2009.06.17. 13:06:46
Remélem jók a reflexeid, mert a poharak, hamutartók elől időben el kell hajolni. :)
Evby 2009.06.17. 13:07:03
Miért, Sugi olyan erős, hogy félni kell? Én sem tudom, hogy ki az :D De nem olvastam Silent írásában, hogy akkor ne lehetne menni a kocsmába :)
Matrix_ 2009.06.17. 13:08:36
Evby 2009.06.17. 13:10:43
Hamutartók, poharak.....? Akkor biztos női egyed, ezt megerősítendő a virág avatar. Bloáááá XP
Marcellusca 2009.06.17. 13:13:38
Sugi77 2009.06.17. 13:17:11
én is szeretlek! megbocsátok! :D
@Evby:
az! nem is akármilyen ;) és az nem virág, hanem napraforgó a gyengébbek kedvéért! Na, egy újabb hímsovi...
de ne beszéljünk ennyit rólam, mert még zavarba jövök, egyébként is ez már kocsma téma :)
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.06.17. 13:23:31
Matrix_ 2009.06.17. 13:24:44
Rong 2009.06.17. 13:27:22
Evby 2009.06.17. 13:36:12
Ide nőket is beengednek? Azt hittem ez az autózz blog, de a nőket én nem szólítanám fel erre!
Secnir 2009.06.17. 13:37:53
végigolvastam
nagyon jó anyag
lehetett, amit szívtál. van még belőle? kinél veszed?
Secnir 2009.06.17. 13:39:29
sajna a nők már mindenhol ott vannak. ha így folytatják, szavazati jogot is kapnak.
Evby 2009.06.17. 13:58:54
Amíg nincs valami "női" párt nagy bajt nem csinálhatnak. Csak ne egy járó kocsi volánja mögött legyenek
kezq1988 2009.06.17. 14:05:44
jól fogalmaz az ember :)
Sugi77 2009.06.17. 14:07:40
szívesen nyitok erről vitát, de mint említettem nem ide való téma, még Silent szólni fog, hogy ne offoljuk szét a posztot
EBOA (törölt) 2009.06.17. 14:28:27
Én csak azt nem értem, hogy miért kellett belemenni az előtted levőbe...
Matrix_ 2009.06.17. 14:29:39
trixilw 2009.06.17. 14:36:33
Marcellusca 2009.06.17. 16:18:10
TH 2009.06.17. 17:40:47
Egyébként meg sajnos nem volt elég vicces, de legalább kellőképp fárasztó volt. Kis csiszolgatással egész jót ki lehetne hozni belőle szerintem.
TH 2009.06.17. 17:43:28
alte trottel 2009.06.17. 17:57:14
Kedves Rocko, a sültrealizmus már régen kiment a divatból, már Aczél György is cikizte. Kizárólag a gyermekirodalomban tűrte meg (lásd: Mézga sorozat, Keménykalap és krumpliorr).
Miért kell ilyen szolgai, mondhatnám kisikasás (oppardon, KISISKOLÁS!) módon csak a konkrétan megtörténteket leírni? Miért nem dobtad föl néhány lehetetlen de vicces ötlettel?
És különben is, hol marad a gyerek-kutya-majom-fóka? És miért nincs búcsúszex?
TH 2009.06.17. 18:00:10
alte trottel 2009.06.17. 18:20:24
Na ugye!
Meg semmi fantáziája, biztosan valami műszaki...
Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.06.17. 18:37:17
Matrix_ 2009.06.17. 18:59:42
Nosza!
TH 2009.06.17. 19:13:20
"A belvárosba tartottam, ahol idős, mozgássérült, szobafestő nagymamám lakik. Szegény nehezen mozog, ezért bevittem a kórházba, mert sajnos festés közben leesett a létráról. Tudom, én voltam a hülye, mert túlzottan sietősre vettem a figurát, amikor egy kocsi a Rákóczi úton a szélső (BUSZ!!!) sávból bevágott elém. Dudáltam, jelezve nemtetszésemet. Erre a nyomorult befékezett előttem, kicsit összekoccantunk. Viszont a közelben nem volt SENKI, rendőr természetesen sehol, így aztán esélytelen lett volna bebizonyítani, hogy nem én voltam a hibás. Ünnepnap volt, mindenki elbújt otthon, a rendőrök meg verekedni voltak, erről is a Feri tehet."
Matrix_ 2009.06.17. 19:15:58
viszont nagy önbizalomra vall így kezdeni: "tessék:":))
Rocko- 2009.06.17. 19:15:59
érezhetően meguntam két óra írás után. :D
Marcellusca 2009.06.17. 12:45:36
ehehe, 100-ast nem vállalom. :D
Matrix_ 2009.06.17. 12:46:20
ahogy nézem szarul állok. :)
meg hát nem si közönségszavazás lesz.
mindegy, egynek elmegy.
Sugi77 2009.06.17. 13:00:42
muszáj volt. ;)
newtehen · avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.06.17. 13:23:31
ahah
Secnir 2009.06.17. 13:37:53
levegő, vízbű veszem, van még belőle.
kezq1988 2009.06.17. 14:05:44
thx.
EBOA 2009.06.17. 14:28:27
hö?
trixilw 2009.06.17. 14:36:33
köf. :)
alte trottel 2009.06.17. 17:57:14
búcsúszex az másik blog, volt sünözés meg "öreg de ki van fizetve".
TH 2009.06.17. 18:00:10
igen, a végére ellaposodott, de hát várom, mutassátok meg tik hogy jobban megy ez! :)
de ez inkább legyen egy következő pályázat "a legkreatívabb 40/100 pont".
Matrix_ 2009.06.17. 18:59:42
erről van szó.
még nyerni is lehet vele.
TH 2009.06.17. 19:23:09
TH 2009.06.17. 19:34:55
"Az eredetinél jobbat és viccesebbet már nem is lehet, ezért a sztorin kár lett volna változtatni, vagy újat írni."
alte trottel 2009.06.17. 20:41:12
Jó, jó, de legalább egy EKKORA icipici, nyomorult delfint PLÍÍÍÍÍÍÍÍZ!!!
Rocko- 2009.06.17. 23:25:25
Zsola777 2009.06.18. 00:01:26
1. Képbolt;
2. Sok a sün;
3. Nincs helyszíni bírság;
4. Gondolkozzatok már (főleg a posztoló, aki mint tudjuk, ...), hogy a "szélső" sáv az nem egyértelmű. Van BALSZÉLSŐ és JOBBSZÉLSŐ! Használjátok már a BELSŐ, KÖZÉPSŐ és KÜLSŐ jelzőket! Kösz.
Ja, ezért tart itt az ország!
Kardics 2009.06.18. 10:51:30
kicsigonzalez 2009.06.18. 12:42:11
"egyszer csak egy megafonos ember szállt ki, majd kiadta az utasítást, hogy SÜN!"
:D)))) Hatalmas!!! Magam elé képzeltem...a hangokból ítélve:D
Lehetne minden héten/hónapban egy ilyen??
Rocko- 2009.06.18. 14:06:02
SLacc 2009.06.18. 20:25:31