Hogy egy rettentően rossz szóviccel indítsak, úgy tűnik, Békés megye sem mindig olyan békés, ahogy azt László történetéből is látni fogjátok.

Békés megyében élek, szinte kizárólag itt is vezetek, két számjegyű főutakon, meg néha városban. Eddig nem írtam meg a sztorimat, mert úgy gondoltam, mi ez a nagy pesti dugós, vagy autópályás esetekhez képest. De a csempeszállítós eset meghozta az önbizalmam.

23 éves vagyok, és nem igazán sportos vezető. Persze kanyarokban inkább odalépek, de hosszú egyenes úton 100 fölé nem nyomom, és a cérnám se nagyon szakad el. Viszont tavaly novemberben valaki rendesen eltépte, persze én rendes hülyéhez illően, belementem a játékba.

Békés városában csordogált előttem egy jó tizenéves bordó Fiat Tipo, 30 körüli sebességgel. Gondoltam, ezt tök meg tudom előzni a kanyarig, és még az 50-et se lépem túl. Szokásommal ellentétben nem irányjeleztem. Lehet ez volt a baj. A Tipó vezetője amint mellé értem, rágyorsított, a kanyarban pedig feltűnt egy szembejövő, kénytelen voltam mögé visszaállni.

A vezető, olyan kézmozdulattal, ahogy a kisgyereket dorgálják, hátramutogatott. Erre elgurult a gyógyszerem. Én, ha előznek, még ha valami látványosan erősebb autó is, elveszem a gázt, ez olyasféle reflex. A városból kivezető kb. 2 km-es szakaszt mintegy másfél cm-es követési távolsággal teljesítettük. 

Aztán a táblát elhagyva mögötte felgyorsultam kb. 110-re, vissza, hármas, padló, állvahagytam. Persze hátraintettem, hogy 1:1 legyen. Nem tudtam elhúzni, mert kifogtam egy romos áruszállítót, amit csak addigra tudtam megelőzni, mire a közben betapadó Fiat utolért. Kb. 120-ra álltam be, és látom, hogy a Tipós nem sorol vissza, engem is meg akar előzni. "Jól van, b*meg, tőlem mostmár azt csinálsz amit akarsz, de ha menni akarsz, akkor nyomjad!" - mondtam magamban és nem vettem el a gázt. Aztán a közeledő kanyarban feltűnt egy szembejövő. Láttam, hogy emberünk nem éri fel ésszel, hogy ha nem akarom, nem előz meg, ezért beengedtem magam elé, nem kell maradni helyszínelni. 

Csakhogy ő ezzel nem érte be, bevágta a féket előttem. Hallottam már korábban, hogy van aki besatuz más előtt, de á, a helyi hülyék nincsenek ennyire kreatívak, gondoltam kiment elé egy fácán. Gondolom vágjátok, hogy fácánról szó sem volt. Vészfék, a kocsi beriszál, megállunk. A manus kiugrik a Tipóból és elindul felém.

Ha kiszállnék és kitaposnám belőle a... az lenne az igazi, csak ugrana a büntetlen előélet (komolyan azt mérlegeltem, hogy ha nem lehet erkülcsi bizonyítványom, akkor már többek között köztársasági elnök sem lehetek). Úgyhogy szégyen a futás, de hasznos alapon visító gumival balra nagyívben kikerültem őt. Az ív nem volt elég nagy, mert ököllel belevágott a jobb tükörbe, ami szerencsére behajtható.

Emberünkről csak annyit, hogy 50-es évei végén járó, korához képest fitt férfi, aki ezt a nagyszerű kaszkadőrmutatványt egy fiatal nővel a jobb egyben, és gyerekülésben ücsörgő kisgyerekkel hajtotta végre.

Én is hülye voltam, elismerem. De nyugtassatok meg, hogy ő volt a nagyobb hülye (de az építő kritikát is szívesen fogadom).