Vannak nehéz esetek a közlekedésben, ami vidéken két falu közt nem annyira tűnik fel, viszont egy kétoldalt parkoló autókkal teli utcában gyakrabban fagynak le azok, akik még nem vagy már nem tudnak vezetni, esetleg soha életükben nem tudtak, csak megvolt a megfelelő összeg, amit a vizsgalapok közé csúsztattak a megfelelő pillanatban. Tpapa rendes szeretett volna lenni és visszatolatott, hogy elférjen a szemből érkező furgon, amikor a mögé érkező, vélhetően alulkvalifikált B kategóriás jogosítványtulaj úgy gondolta, hogy majd ő elfér, ha máshogy nem, akkor két kerékre dőlve.

Alig néhány perces az eset, azért merem rögtön e-mailre vetni, mert nem dúlt fel különösebben. Hülye vagyok. Sikerült jó szándékból dugót okoznom a melóhelyem közelében. Íme a történés:

Lefordulok a kis szűk utcába, ami ide vezet, a monitorom elé. Rögtön észlelem, hogy szemből egy közepes méretű dobozos felépítmény centizi az én irányomból, vele szemben haladó kisebb vant. Mivel még mindig idióta terepjárós vagyok (már volt korábban két posztom, amit megjelentettél), egyből az az érzésem támadt, hogy én sem férnék el mellette könnyebben. Nosza fék! Így még az utca elején, ahol az kiszélesedik, el fogunk férni.

Persze, az utcában nincs szabad parkolóhely, mindkét oldal tömve autóval, azért nem lehet máshol félreállni. Még a bejárati kanyar ívén is (igencsak szabálytalanul) parkolt valaki. E mellé az autó mellé húzom be a sajátomat úgy, hogy az orra már belóg közé, meg az előtte parkoló közé. De úgy mérem, így simán el fogunk férni, mert a másik oldalon itt már távolabb van az ott parkoló autó.

Ha valakit érdekel a helyszín, ez itt az:

A dobozos vezetője egy véleményen lehet velem, mert minden nógatás, villogás és egyéb kérés nélkül nekilódul. Hamar meg is teszi az utca hosszát, nem több pár másodpercnél. A gondot a mögöttem érkező és fékező tata okozza. (Magam is túl vagyok a 40-en, így már nem nézek le minden nálam idősebb közlekedőt.) Nem tudom, mit gondolt magában, talán azt, hogy egy terepjárós már lehet akkora bunkó, hogy így fog leparkolni, hiszen az irányjelzőm villogott.

Viszont ebbe az elgondolásba nekem nehezen férne bele a szemből érkező áruszállító képe. A lényeg, hogy mire a furgon odaért, hősünk neki kezdett az én kikerülésemnek. Én mozdulni sem tudtam, autóm orra pár centire egy sárga suzuki seggétől, jobbra tőlem egy fekete Saab (talán), balra a furgon vezetője, szintén letekert ablakkal, akivel neki is álltunk mosolyogva megvitatni az élet nagy dolgait, különös tekintettel az események negatív hősére, annak lehetséges elmeállapotára, cselekedetének mozgatórugóira.

Mivel közben érkezett egy méretre az előbbinél kisebb furgon is szemből, majd kisvártatva egy személyautó is, a helyzet kulcsa egyértelműen a mögöttem álló kezébe került. (Én még kiszállni sem tudtam volna, max. az utas oldali ajtó lehúzott ablakán préselhettem volna ki a 150 kilómat. (Igen, azóta is ilyen nagydarab vagyok, nem sikerült lefogynom sem. Nyugaton a helyzet változatlan.)

A sorban második furgon vezetője pattant ki (na, ja úgy könnyű, ha nincs másik autó a mienk mellett 10 cm-re!) a kocsijából és az egész miskulanciát a járdán megkerülve (ugye máshol nem is volt erre hely) odament a mögöttem állóhoz, elmagyarázni neki a helyzet feloldásának lehetséges módját a következő szavakkal:

- Megvan a jogosítványod??? Akkor tolass már vissza egy kicsit!!! (Nem esküszöm, hogy szó szerint, de valahogy így.) :D

Mire a tata előbb meg sem mozdult, majd a kitartó unszolásra ment hátra vagy 20-30cm-t. Szerintem ez a történet csúcspontja, nagy kár, hogy nem készült videó felvétel róla, mert a furgonos belátva, hogy itt valakinek muszáj lesz leereszkedni a másik értelmi színvonalára, heves karlengetésbe kezdett, pont úgy, mint az állatkerti majmok, amikor hátrálásra akarják kényszeríteni az ellenfelet, csak a jellegzetes uhhh-uhhh hangokkal nem kísérte a mozdulatsort.

Ebből a tata végre megértette, hogy mivel a mögötte álló szintén jól mérte fel a helyzetet és hagyott neki helyet, egyedül Ő az, aki akadályozza a helyzet megoldását, és végre hátra kellene mennie egy kicsit, hogy a szemből érkezők elférjenek. Miután meglehetősen lassan abszolválta a feladatot, még nekem is vissza kellett tolatnom kicsit, hiszen csak így tudtam kivenni a kocsim orrát a résből, de több gond nem volt.

Ennyi a történet, talán mindennapos, de még most is könnyezve röhögtem, amikor leírtam a majmos részt. Egyből eszembe jutott, hogy mi emelt ki minket az állatvilágból? (Ha ezek után ez a kérdés még értelmezhető egyáltalán.) Egyesek szerint a szembefordítható hüvelykujjunk, mások szerint a beszéd képessége.

Én eddig hajlottam Neumann János (igen az, akinek jelentős érdeme van abban, hogy ez a postot is megírhattam) nézetére, miszerint agyunk ama képessége, hogy felmérve a megváltozott körülményeket, gyorsan képesek vagyunk alkalmazkodni azokhoz. Bevallom, most meginogtam.