Azt hiszem - és javítsatok ki, ha tévedek -, hogy parkolós képeket leszámítva nem volt még olyan, hogy egy potenciális tömeggyilkosról egymástól függetlenül ketten is küldenek be egy-egy adag negatív élményt. Ezúttal Tham került összetűzésbe azzal a Golfossal, aki nemrég 150-nel száguldott be lakott területre egy másik olvasónk szeme láttára némi életveszéllyel fűszerezett akciót követően.

Nem vagyok nagy blogoló, és nem is tudom hirtelenjében hogy kell az autozzra blogbejegyzést rakni, de azért ezt megírom Neked. Rakd fel, ha gondolod.

Ma reggel én is találkoztam Richelieu barátjával, a KSU-358-s VW-vel. Ráadásul annyira felhúzott, hogy gondoltam utánanézek a rendszámának a neten, és mit ad isten, egy egész bejegyzést találtam róla :))) ez megnyugtatta a lelkemet.

Ma reggel a Megyeri hídon szerettem volna Pestre átkelni, de mielőtt még oda jutottam volna a Cora felüljáró elérése előtt a Szentendre felől befelé jövő sávból a felüljáró elhagyása után közvetlenül a már korábbi posztból ismert KSU-358 szürke Golf barátunk a dupla záróvonalat átlépve visszafordult a Megyeri híd felé. Ez eddig rendben is van, abban a reggeli dugóban talán én is megtettem volna.

Az, hogy pont elém vágott be (a kanyarodása miatt nem túl nagy sebességgel), pedig nem mentem lassan, hát, azt még elnézem. Egy elegáns mozdulattal sávváltás, kikerülöm, vissza a hídra felhajtó sávba. Előttem is mennek páran, tartok egy szűk követési távolságot.

Nem sokkal később barátunk - gondolom kellett neki pár másodperc, hogy száz fölé tudjon gyorsulni - kivág mögülem, aztán mikor már majdnem elhagy egy gyors mozdulattal rám rántja a kormányt. Vészfék, cuccok ülésről a földre, heveny szívdobogás - nem sok híjja volt, hogy elvigye a kocsi elejét. Dudálok rá egyet úgy szívből, ő meg még vissza is integet valamit (de persze nem azt, hogy bocsánat...)

Aztán úgy tűnik, hogy menekülőre fogja a dolgot (azt hittem, elszégyellte magát) - cikázik a leállósávban és a két hagyományos sávban előre száz fölött, de nagy a forgalom, nem jut túl messzire. Én azért megyek utána - úgyis arra mennék. Beragadunk a reggeli befele araszoló Váci forgalomba, aztán valahol rosszul dönt, mert én a másik sávban mellé érek.

Gondolom azért legalább az arcát megnézem. Ő is biztosan emlékszik még rám, mert vagy negyedóra eltelt közben, de mikor már majdnem mellé érek letekeri az ablakot, és nézeget kifele, keresi a szemkontaktust, valószínűleg valamit mondani akar.

Szóval elég egy gyors pillantást vetnem az arcára ahhoz, (és nem vagyok egy beszari alak, be szoktam szólni, ha jogosnak érzem) hogy már ne akarjak vele beszélni. Annál is inkább, mert úgy tűnik, még most se bocsánatot akar kérni...

Aztán valahogy le is marad a forgalomban, nem látom később - ennyit a nagy sietségről...

Richelieu most örüljön, hogy áprilisi kalandja során nem sikerült szóba elegyednie vele, mert valószínűleg nem csak egyszerű szóváltás lett volna az ügyből.

Viszont Richelieu posztját olvasva megnyugodott a lelkem, mert egy abszolút nem az utakra való egyeddel hozott össze a sors, és nem én reagáltam le rosszul valamit. Ilyenkor szokott eszembe jutni az, hogy miért is nem kell a jogosítványhoz egy jó alapos pszichológiai tesztet is elvégezni...