Nem véletlenül került a mai napra ez a poszt, 68nyara mesteri módon, szinte már nyugalmat árasztva magából írta meg gyalogosan, autósok közt átélt közlekedési küzdelmeit és tapasztalatait.

És ha már úgyis kellett bevezetőt pötyögnöm, megragadom az alkalmat, hogy minden olvasónak és családjuknak nyugodt, boldog karácsonyt kívánjak! Aki teheti, töltse a szeretteivel a szentestét, a délutáni óráktól kezdve kivételesen nem szeretnék ma egy darab látogatót sem látni a statisztikákban!

Mivel szombat reggel munkába kellett jönnöm, és arról már rég letettem, hogy Budapesten autóba üljek, hát elindultam, ahogy szoktam, gyalog. Negyed nyolckor, az első kávé után az ember általában még kicsit álmosan és lelassult reflexekkel támolyog, én meg híresen nehezen ébredek, gyakorlatilag alvajáróként teszem meg a megszokott utat. Bent még két kávé és már ébren is vagyok.

Most azonban még csak azt konstatáltam, hogy hiába munkanap, a forgalom akkora mint békés vasárnap délelőttökön szokott lenni. Aránylag egyenes vonalban elértem az első kereszteződést, Vág utca – Hegedűs Gyula utca, sima ügy, van zebra, a Hegedűs egyirányú, ezt simán abszolválom még félálomban is így gyalog.

Hegedűsön érkezik pár autó lendületből, ugyan már lent állok a zebrán, dehát itt jobb ha elengedjük őket, elvégre ők az erősebbek, a kressz meg sovány vigasz az özvegyeknek. Sötétkék Peugeot 307-es érkezik, majd kis ívben, lassítás nélkül kanyarodik a Vág utcába. Nézem a kalapos anyukát a volánnál, gyereket a hátsó ülésen, és azon gondolkodom,hogy mitől olyan ismerős ez a helyzet.

Aztán lecsörög, hogy nem oly rég hasonlót láttam bemutatni egy úrtól, igaz ő tíz pontra hozta a gyakorlatot, akkor épp érkezett egy mit sem sejtő autós kolléga a Vágon, szemből. Akkor viszonylag gyorsan kicserélték a papírokat, rendőrök is gyorsan tették a dolgukat, roncsok balra el. Ez most maximum ötöt ér, a C elem kimaradt, nem jött szembe senki. Most beugrik az előző esti amerikai kórházi dokumentumfilmből a sürgősségi doki méltatlankodása, a nem bekötött gyerekek és az autó szélvédőjének kölcsönhatásáról, de elhessegetem a gondolatot, koncentráljunk csak a gyaloglásra.

Nagyjából zökkenőmentesen eljutok a Visegrádi utcáig, ahol azok a teljes kereszteződést lefedő fekvőrendőrök idegesítik az autós társadalmat, és ahol legutóbb főútnak nézte a hölgy a Visegrádit, de hát óvatosan közelítjük meg a jobbkezeseket , had menjen. Most ugyan azt a mutatványt látom itt is, mint az előző kereszteződésben, igaz ez egy nagy MX5-ös, és elég óvatosan, lassan is adja elő a balra kis ívbent, majd le is parkol azon nyomban, forgalommal szemben, a bal oldali álló sor mellett. Ok, neki vannak adui a többi autóssal szemben, fekete MX5-re A8-nál kisebb autóból nem dudálunk rá, csendben kikerüljük.

Miután így elsétáltam a Váci útig, már csak pár méter a biztonságot adó aluljáró, addig csak eljutok valahogy. A Vácinak a Vág utca – Tisza utcaközti szakaszán az úttest felöli rész parkoló. Van aki felhajt a Váciról és van aki – mivel a másik végén demszki karók vannak – a Vág utcából felhajt a járdára, és ott teszi meg az éppen kinézett parkolóhelyig a távot.

Mint ma reggel is egy kék Suzuki. Nem sokan voltunk ott gyalogosok, mind viszonylag jó karban, nem holmi öregek járókerettel, így megfelelő ütemben tudtunk elugrani előle. A járdára még óvatosan jött fel, a fene akarja leütni a kocsit, aztán tisztes gázzal végigcsapat a járdán, a gyalogosok tudják a dolgukat, a rájuk vonatkozó kresz szabályok szerint elugrálnak.

Rendben, lehet, hogy még nincs ilyen szabály, a vonatkozó szűklátókörű rendelet szerint nem lehet a járdán autóval közlekedni, de ezt bizonyára rövid távon hozzáigazítják majd az élethez. Elvégre magas a járdaszegély a Váci út felöl, mégsem várhatja senki, hogy onnan álljon fel az ember, meg különben is, a sarki festékbolt elé is fel szoktak állni a járdára és ott szoktak pakolni, a mellette lévő parkolóig legalább két méter, a fene fog annyit cipelni.

Végre elértem a metrót, épen egészségesen. Elgondolkoztam. A nem túl nagy irodában ahol ülök nap közben és melegszem nem vagyunk túl sokan. Fél év alatt az alábbi sztorikat sikerült összeszednem a ki hogyan szerzett jogosítványt témakörben: egy darab megvesztegetős úr (összeg nem publikus), hogy átmenjen elsőre, egy darab hölgy akinek az x-edik (sok) vizsgáján az oktató finoman ráfékezett azokon a helyeken ahol meg kell álni, egy darab hölgy, aki saját bevallása szerint is ismerősi segítséggel ment át, de vezet Pesten is, igaz kicsit lassan, egy darab hölgy aki megbeszélte az oktatóval, hogy neki nagyon kell a jogsi és átment, egy darab úr aki helyett más ment el a kresz vizsgára, jó magyar forinton sokminden elintézhető, még az is, hogy a személyi ellenőrzéskor ne tünjön fel, hogy Pistike szőke ez meg itt egy fekete gyerek, de hát biztos festi. Még mielőtt megrónának érte, csak azért túlreprezentáltak a hölgyek a példákban, mert nem sok a férfi munkaerő nálunk.

Persze, most mondhatjuk, hogy ezek piszlicsáré szabálytalanságok, kit érdekelnek, közelkedni kell. Csak éppen amíg ilyen a képzés színvonala, a vizsgáztatás rendje, ennyire korrupt az egész rendszer, addig minden napra jutni fog bőven eset az autózz blognak is, és addig nem nagyon reménykedhetünk benne, hogy sokat fog javulni bármi is azon a valamin amit tőlünk nyugatabbra közlekedési morálnak hívnak.