Lerántotta a leplet Belgiumról milk4, úgy tűnik, Brüsszelben sem fenékig tejfel a közlekedés, hiába van nagyon nyugaton, idióták ott is vannak. Erre persze valószínűleg nagyban rásegít az is, hogy nagyon vegyes az ott élők összetétele. Ha pedig leesik a hó, megbénul az ország.
Eddig csak olvasója vagyok/voltam a blognak ,de mindig is megakartam írni ezt a cikket. De valamiért úgy gondoltam, hogy nem érdekelne senkit. Megpróbáltam, minden fontosabb dolgot leírni, ami így ezalatt az egy óra alatt az eszembe jutott. Biztos van amit kihagytam, azt majd talán legkölezebb írom meg.
Lassan 7 éve élek itt Belgiumban, kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Ezalatt az idő alatt szerintem gyűlt bennem össze annyi "tudás", amit érdemes megosztanom veletek. Először is, a belgák nagyrésze nyugodtan, szabályokat betartva közlekednek, bár néha azért náluk is elgurul a gyógyszer és megy a duda, mutogatás és kiabálás ezerrel, de ez leginkább Brüsszelre illik.
Amit nagyon jónak tartok az az, hogy a zebránál az autósok megállnak és átengedik a gyalogosokat és a jobb kéz szabályt is betartják MINDENHOL. Mondjuk ez érthető... A rendőrök büntetnek, ha nem figyelsz ezekre... De még mennyire! Sebességkorlátot is betartják, mert sok a "sebességmérős civilautós rendőr".
Az utak nagyrésze jó minőségű és jól kivilágított, de sokszor nagyon nehéz kiigazodni, mert nagyon rosszúl vannak kitáblázva az utak. Még az autópályák is ki vannak világítva, úgy tudom, ez Európában egyedi dolog.
De most térjünk át egy olyan témára, amiről most minden autós beszél: a havazás. Itt Belgiumban 3 napot esett, de annyit, hogy ezalatt a 7év alatt ennyi havat életemben nem láttam még itt és szerintem a belgák se nagyon. Érthető, hogy amikor azt mondom, hogy téli gumi, akkor csak bambulnak, számukra ez ismeretlen szó és nem értik, hogy miért állnak egy helyben, mikor a sebességmérő már 180km/h-t mutat.
Egyik nap 4 autót is nekem kellett feltolni az emelkedőn, mindegyik hátsókerék meghajtású volt. Ezt csak azért írom, mert az elsőkerék meghajtású autók lassan, motort széthajtva, gumit koptatva, de felértek. Most is, ahogy írom ezt, látom és hallom, hogy a Mercis kanyarodna, de a csak egyhelyben áll. Szomszédunk megpróbálta megtolni, de nem akar nagyon előre mozdulni, csak hátra.
Én hókotrót se nagyon láttam, csak sószórót, de az nem ér semmit. Mikor először leesett ez a nagy mennyiségű hó, akkor az iskolabuszok is 1-2 órás késéssel tudták csak hazavinni a kölyköket. Én általában iskola után gyalogolni szoktam hazafelé és van egy főút (70km/h-s sebességkorláttal), amelynek az egyik oldalán gyalogos út van, a másikon meg biciklis út.
A biciklis utat szépen megtisztították, de a gyalogos úton ott állt a 15-20cm-es hó. Ezzel nekem nem lett volna semmi gondom, úgyis szeretem a havat, főleg így, hogy sokáig nem láttam ennyit. De a bicklis út 1,5-2m-re a főúttól, míg a gyalogos az közvetlen a főút mellett van.
Már szólt rám rendőr,hogy ne a biciklis úton haladjak, ezért inkább nem kockáztattam meg, hogy a biciklis utat használjam és megint leugasson. Most nem a rendőr, de az autósok ugattak és dudáltak le...
vérengző kismalac 2010.01.01. 12:19:40
A belgák ezek szerint balgák?
cork77 2010.01.01. 12:30:28
teabore 2010.01.01. 12:36:24
Hát igen, mint a németek, ők is csak a szabályok szerint tudnak létezni, betű szerint követik őket - ebben teljesen mások, mint a magyarok.
vérengző kismalac 2010.01.01. 12:53:04
Szabályok azért vannak, hogy legyen mit megszegni. Ez így a helyes.
Noxin 2010.01.01. 13:29:29
Pont ezért tart itt az ország...
BUÉK mindenkinek!
kanca 2010.01.01. 13:29:59
russell 2010.01.01. 13:36:58
Jah és a kátyú is ismeretlen fogalom errefelé!
misitcom 2010.01.01. 13:39:39
Az semmi!Nálunk a Tecso parkoló van kivilégitva Szenteste.Egymillió wattos fényárban úsznak a bezárt áruházak töküres parkolói.
tommygun 2010.01.01. 13:43:10
russell 2010.01.01. 13:48:32
Gondolom ezzel nem adtam tanácsot az otthoni gumisoknak, ismerve a magyar mentalitást ezen szolgáltatás bevezetése után kb. kettő nappal csődbe menne az összes gumis (ki vinné vissza a gumit a bérleti idő lejárta után ugye?)
Karácsony előtt két nappal utaztam haza szakadó hóesésben, Kölntől Frankfurtig gyakorlatilag semmit nem lehetett haladni, kamionok, autók az árokban. Szerencsére vettem téli garnitúrát és abszolút nem lepődtem meg, hogy a gumi ára meg sem közelítette az otthon kapott ajánlatét (Continental Wintercontact TS790 245/45 R17, darabja 150 EUR, odahaza 65.000 HUF)
tundrazuzmo (törölt) 2010.01.01. 13:56:06
Ugyan, dehogy. A mentalitást ismerve dolgoztuk ki bonyolult és bizalmatlanságra épülő bürokráciánkat, meg egy csomó egyéb szabályt. Pl. a kaució (parasztossan: kaukció). A bérlésnél otthagyod a gumi árát, aztán ha hiánytalanul visszaviszed, akkor visszakapod - persze a bérleti díjat levonva.
twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.01. 13:56:55
caymanos 2010.01.01. 14:05:48
Buszokon, teherautókon, tömegközlekedésben, taxin, camionetten meg kötelező nov.15.-márc.31. között, vagy 8 fok alatt.
A kötelezőt értsd: nem fizet a biztosítód, ha nincs rajtad téligumi.
A posztoló biztosan Belgiumban él?
Nymus 2010.01.01. 14:07:57
kismber 2010.01.01. 14:09:36
Nymus 2010.01.01. 14:09:39
Hol emlitette, hogy Hollandiaban nem ismernek?
Nymus 2010.01.01. 14:10:35
russell 2010.01.01. 14:12:21
russell 2010.01.01. 14:13:10
JimK1rk 2010.01.01. 14:14:42
Biztos, hogy nem fizet a biztosito, ha nincs az auton teligumi? En ugy tudtam, hogy ez a nemeteknel van igy! Erdekelne, mert en is belgiumban elek!
JimK1rk 2010.01.01. 14:15:44
russell 2010.01.01. 14:16:36
hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2010.01.01. 14:17:17
JimK1rk 2010.01.01. 14:19:27
JimK1rk 2010.01.01. 14:22:48
VakondM 2010.01.01. 14:25:13
Amúgy ezért kell a farmotoros autó, hátsó vagy 4 kerék hajtással, vagy orrmotoros 4 kerékkel :p
JimK1rk 2010.01.01. 14:25:32
Jagohu · http://www.eurocontrol.int 2010.01.01. 14:26:53
Nem tudom Brüsszelben hogy nézett ki az a pár nap, de az ország keleti felén (Limburg) azért még lehetett közlekedni, ha lassan is. Nem láttam egymásnak csúszott autókat és idiótán vezetőket sem - azzal ellentétben amit Mo-on látok ilyenkor.
Ha pedig már párhuzamot vonunk, akkor Budapest és az egész ország (ahogy olvastam beleértve a vasutat is) teljesen megbénul ha leesik 10 centi hó, hiába "ismerik" az emberek a téligumit, de legalább annyian nem veszik meg szerintem arányaiban mint itt Belgiumban.
Azalatt a pár nap alatt volt szerencsém közlekedni Németországban és Hollandiában is - előbbiben ugye hasonlóan "kötelező" a téligumi használat (bizosító miatt) és mégis csak 70el mentünk az autópályán. Őszintén nagyon nem is akaródzott többel menni, hiába négykerekes és téligumival felszerelt az autóm.
Egyébként mindehhez hozzátartozik, hogy olyan gyorsan olyan mennyiségű hó esett, hogy az összes holland, belga és több nagy német (Düsseldorf, Frankfurt, Köln-Bonn) repülőtér is órákra bezárt - csodák ugye nincsenek...
@russel
Azért ez a téligumi-bérlés tipikusan Holland dolog, elég vicces :) bár ha működik tök jó be kell ismernem. Amúgy Hollandiában nincs úgy kivilágítva minden autópálya mint Belgiumban - vannak szakaszok, de nem az egész.
Nem tudom te merre élsz, de délen (Maastricht és környéke) azért nem álltak annyira a topon a hóeltakarításban.
@jimK1rk
Csak akkor nem fizet ha a fent említett kategóriájú járművekkel közlekedsz, amennyiben magán gépkocsi (nem személy vagy áruszállításra használt) tudtommal nincs ilyen kitétel
ionsrác 2010.01.01. 14:30:58
tényleg, de hülyék, hogy nem vesznek téli gumit.
7 év után is azért igazi magyar maradtál szerencsére. jó kis vakarózós-unatkozós nincs-semmi-dolgom-írás.
kispista2 2010.01.01. 14:31:39
Ezt vajon hogyan csinálják? Azthittem hogy ez lehetetlenség és belehalnak ha 2 másodpercig megállnak.
palya73 2010.01.01. 15:04:35
Itt fele akkora ho esett, mint otthon, megis joval nagyobb gazt okozott.
Es a teli gumit nagyon kevesen hasznaljak, mondvan nincsenek hegyek, meg a ho is eleg ritka. Amikor meg van, akkor csak neznek...
Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.01.01. 15:05:17
fourgee 2010.01.01. 15:09:35
:D
Ott is emberek élnek, és ott is az embereken múlik, hogy hányan cserélik át téli gumira.
Bírom az ilyen kétkedő hozzászólásokat. Kérdezz meg embereket, hogy milyen Anglia. Mindenki azt fogja mondani, hogy tele van bevándorlókkal. Nos, nekem sikerült egy olyan faluban élnem, ahol rajtam kívül nem láttam más "bevándorlót". Ezután a kijelentésem után el kellene gondolkodnom, hogy tényleg Angliában éltem-e?
:)
Hm, biztos hogy te írtad a hozzászólásodat? Mi van, ha valami mondatgenerátor script volt csak?
:)))
gyulabiusz 2010.01.01. 15:12:47
Nem tudok olyonról, hogy kisembernek télen kötelező lenne a téligumi. A legtöbb ember azért vesz téligumit, mert télen Ausztriába megy síelni, s véletlenül megtudja, hogy Németországan kötelező. Tényleg nem tudják mitől különleges a téligumi. Nagymenő konzultáns kollega azt kérdezte, hogy szegecses-e a téligumi, meg hogy zsák homok a mercije csomagtartójában, stb.
Cégünk flottájában opcionális a téligumi, tehát nagyon meglepne ha belgiumi balesetben a biztosító téligumira hivatkozna. Én váltok, mert néha járok haza és tényleg bitang jó dolog a téli gumi, de saját kocsival amivel csak Belgiumba mászkálok nem váltok. Ha mégis el kellene indulnom a saját tütümmel rossz uton, leengedem lagymatagra a nyomást a gumiban, s lassabban megyek. Ilyesmi ritka, mint az ötcentis hó Flamandföldön.
pandacsökiboborján 2010.01.01. 15:34:00
bazd meg 2010.01.01. 15:46:06
webmestar 2010.01.01. 16:16:00
Don Blasius 2010.01.01. 16:22:03
PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.01.01. 17:07:33
mindettől függetlenül (törölt) 2010.01.01. 17:12:38
fourgee 2010.01.01. 17:14:12
Na, az ilyennek az is mondhatja, aki 20 éve ott él, annak sem fog hinni. Viszont, én bírom az ilyen "mindentjobbantudok" embereket, egészen jól lehet szórakozni rajtuk :)))
kismber 2010.01.01. 17:18:30
beste 2010.01.01. 17:19:38
Egészen másképp van fejlesztve, mint a jóval melegebb évszakokra valók. Nyilván egészen más hatásfokkal lehet pl. fékezni vele télen, mint nyáron.
Hóban pedig összehasonlíthatatlan a téli gumi előnye akár a vivaldi gumikkal, akár a nyári gumikkal szemben - szerintem ezzel mindenki egyetért.
borshó 2010.01.01. 17:26:51
Drdnght 2010.01.01. 17:28:59
Komoly problema itt legfeljebb az onos esovel lett volna, azzal viszont nagyon.
norbi2k 2010.01.01. 17:29:21
peca1000 2010.01.01. 17:33:05
Az autópályák, és autóutak tényleg mindenhol ki vannak világítva, és szinte minden kereszteződésnél, legalábbis ahol 2x1 sávos út van, körforgalmat építettek.
Egy rövid kis utcában (kb. 500m) is vagy legalább 7-8 körforgalmat számoltam meg.
Ja és az épületek jó része kis méretű téglából épül, és nem vakolják be őket.
Ja és 1 magyarral találkoztunk 1 hét alatt Brüsszelben, az is kolduló hajléktalan volt :)
A "pisilős kisfiú" szobor meg kb. 20 cm.
És rengeteg csokibolt van.
norbi2k 2010.01.01. 17:36:28
SzLacika 2010.01.01. 17:42:19
Oké, Budapesten például fel lehet szállni minden ajtón, de itthon is van olyan város, ahol korlátozzák a felszállást az első ajtóra
Rocko- 2010.01.01. 17:54:35
megnéztem, télen átlag 3 fok a hőmérséklet. akkor meg elkéne egy szett téligumi.
szóval nem hiszem hogy nem ismerik, inkább szimplán nem tudnak hóban vezetni.
cso zsi 2010.01.01. 17:55:48
img9.indafoto.hu/10/9/19729_1fa94bd27600d8fc326e8c9cc285847e/2654549_b71ef7043a03dbd9d0d45ae43a7d7d7d_m.jpg
Meg innen is:
img9.indafoto.hu/10/9/19729_1fa94bd27600d8fc326e8c9cc285847e/2654555_b30d356cd9fed58f69adfcf9d514ee50_m.jpg
Tény, hogy a városi szakaszon, hasonlóan, mint nálunk, van közvilágítás:
img1.indafoto.hu/10/9/19729_1fa94bd27600d8fc326e8c9cc285847e/2654547_4a162a305f79762d773951ecbf5ddb3f_m.jpg
Metz 2010.01.01. 18:09:25
egyittlakó (törölt) 2010.01.01. 18:21:38
Ez is azt bizonyitja, hogy a posztolo hulye.
Ezert tart itt ez az orszag.
:-)
felician 2010.01.01. 18:27:37
Tajszon 2010.01.01. 18:31:36
Ha itt is annyi atomerőmű lenne, itt is ki lenne világítva még a szántóföld is.
norbi2k 2010.01.01. 18:34:04
teabore 2010.01.01. 18:35:42
Bibolyaadávid 2010.01.01. 18:43:33
S-1-5-7 2010.01.01. 18:52:33
:)
klinker falburkolat
Rahsid 2010.01.01. 18:58:28
Tajszon 2010.01.01. 19:02:04
Rahsid 2010.01.01. 19:06:56
sityak 2010.01.01. 19:24:39
Lacaca 2010.01.01. 19:27:19
M13 2010.01.01. 19:27:41
cso zsi 2010.01.01. 19:28:15
Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.01. 19:45:22
light22 2010.01.01. 20:06:33
h4z4rd 2010.01.01. 20:13:06
Sosem láttál még ilyet, ugye? Pedig a kocsik egy jó részénél a váltótól kapja a sebességmérő a jelet, így simán megtörténhet...
Btw lehet, hogy városi legenda, de én úgy hallottam, hogy a belgák azért vezetnek szarul (a többi ajropéerhez képest és nem hozzánk viszonyítva), mert náluk a hetvenes évek végéig nem kellett jogsi, mindenki alanyi jogon vezethetett x kor után.
Mondjuk nem hangzik túl hihetően...
Nymus 2010.01.01. 20:28:10
Ezt legyszi fejtsd ki, mert nem ertem...
mindettől függetlenül (törölt) 2010.01.01. 20:33:30
Tajszon 2010.01.01. 20:36:39
Tajszon 2010.01.01. 20:37:20
Tajszon 2010.01.01. 20:38:08
mindettől függetlenül (törölt) 2010.01.01. 20:39:52
röntgenszeműlány 2010.01.01. 21:07:13
hidro 2010.01.01. 21:11:59
mindettől függetlenül (törölt) 2010.01.01. 21:15:53
palya73 2010.01.01. 21:20:20
fourgee 2010.01.01. 21:40:08
Amiről nincs tapasztalatom, abba nem szoktam belepofázni, de úgy látszik hogy itthon ez a divat, nagyon sokan teszik ezt. De, ha itthon mindenki mindent jobban tud, akkor hogyhogy nem Magyarország a legfejlettebb ország a világon?
:)))
indapass90210 2010.01.01. 21:51:48
kuki123 2010.01.01. 22:58:47
Jagohu · http://www.eurocontrol.int 2010.01.01. 23:00:24
@h4z4rd: nem urban legend, tényleg így volt - a mai napig rendszám alapján (ami a sofőrhöz tartozik, nem az autóhoz, tehát viszed magaddal ha új autót veszel) látni lehet a delikvenseket akik meg előtte kaptak jogsit
@light22: honnan szednek ennyi áramot?
Sok a szélerőmű - mind szárazföldön mind tengeren:
en.wikipedia.org/wiki/Thorntonbank_Wind_Farm
Amúgy meg itt az áttekintés:
en.wikipedia.org/wiki/Energy_in_Belgium
bazd meg 2010.01.01. 23:29:57
Balage85 2010.01.02. 00:29:41
Tirpákia rózsája 2010.01.02. 01:32:24
Az íreknél is hülyének néztek, amikor a téli gumiról beszéltem. Még a magyarázat után sem fogták fel, miről van szó...
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.01.02. 02:12:00
Bár fillérbaszásban Hollandia és Magyarország élen jár, de a pálmát szerintem az írek viszik el! Az, hogy a téli gumit hírből páran ismerik csak itt, az egy dolog, de itt is csodálkoznak, ha jeges az út! Nem szokott tartósan "tél" lenni, de csúszós utak igen. Hogyan oldják meg az írek?
Tengelyenként és oldalanként válogatottan fos, ismeretlen kínai gumikon járnak. Nem ritka, hogy a négy keréken négy különböző gyártmányú és állapotú gumi van...
Az, hogy anyukák, két-három gyereküléssel a fedélzeten slick (!!!) gumival kacsáznak, meg hiányzó kerékcsavarokkal (!!!), szálszakadásos oldalfalú abroncsokkal, nem egyedi eset. De kábelkötözővel azért az összes dísztárcsa hozzá van erősítve a felnihez :D Mer' az kell.
Ökölszabály: csak a legolcsóbb a jó és abból is a minimális mennyiség! Az a vicces, hogy megengedhetnék maguknak a minőségi abroncsokat is, mert egy átlagos ír 120 euró körül keres naponta és egy minőségi gumi mondjuk 90 euró, így 3 nap munkából le lenne tudva pár évre a biztonság. Ehelyett megveszik a 30 eurós kínai noname fost (tehát még rosszabbat, mint a Linglong, vagy a Triangle, pedig azok is szarok, de legalább ismer(ebb)ek), de abból is csak egyet, vagy amennyi végleg tönkrement...
Aztán: márkakereskedésben a gyári új 18-as alufelnire "Federal" meg "Minerva" gumikat szerelnek. 3 éves E-klasse Mercin, ötös BMW-n is Wanli gumi játszik...
Az már csak hab a tortán, hogy nem centríroznak (!), de ha mégis, akkor meg szarul, három-négy helyre ütik fel a súlyt... A gumis elengedi egy darab új gumival a bal első keréken a kuncsaftot (centrír nélkül, rossz szeleppel), miközben a jobb első oldala szét van repedve (gyári 9 éves gumi), a hátsók meg ugyan tök különbözőek, csak egyben hasonlítanak: 1 mm alatt van a futófelület mélysége...
Egy olyan országban, ahol az év felében csúszósak az utak és a főutak kivételével a Hold felszínére hasonlítanak leginkább. Itt is kátyú van a kátyúban a vidéki utakon. Pedig nem nagyon fagy, azaz kb. 30 éve nincs felújítva, eredeti aszfalt :DDD
Aztán meg csodálkoznak, hogy mi ez a sok baleset.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.01.02. 02:18:48
Úgy jellemezném őket, mint az angolok hülye, vidéki rokonait :D És ez még csak az akcentusuk volt :D
Senki nem ért semmihez, de csinálja azért. Példa rá az összes autószerelő, gumis, karbantartó és építőipari vállalkozó. Az mindennapos, hogy fordítva teszik be a fékbetétet a kocsiba, namost ezekre bízzak rá egy vezérműszíj cserét, vagy turbójavítást... :D Szaküzletek, mint olyan, kb. ismeretlen fogalmak. Szóval itt sem kolbászból van a kerítés, mi Németország vagyunk hozzájuk képest szakmailag.
Viszont barátságosak, általában jókedvűek (részegek) és jó a levegő, szép a táj :)
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.01.02. 02:22:47
Putyur 2010.01.02. 07:36:30
Dehát ilyent szélmalomharc magyarázni, mert nagy a gumilobbi ereje... :-/
purplehaze 2010.01.02. 08:41:55
misitcom 2010.01.02. 09:11:23
Punto:Téli gumival szerelve külön kihívás volt driftelni vele.Akkora hóban közlekedtem vele,hogy a rendszámtábla tolta a havat,meg sem fordult a fejemben,hogy ott ragadhatok.Ahová bement onnan simán ki is jött.
Vannak kivételek.Nemo:ABS rendszerllel.Nyáron vizes úton is csúszott,most a téli gumival is vannak fenntartásaim.
szépjuhászné 2010.01.02. 09:51:06
cso zsi 2010.01.02. 10:46:45
indapass90210 2010.01.02. 11:25:20
Ha egyszer vezetnél egy normális autót jó téli gumival, meglátnád a különbséget.
Putyur 2010.01.02. 11:33:45
Nevetni fogsz. Most véletlenül téli gumi van az autómon, és nem érzem a különbséget.
Persze nem tudom mi számít (szerinted) normális autónak; nekem csak egy Chevrolet Lacettim van.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.01.02. 11:51:12
A Lacetti pedig normális autó, igen :)
indapass90210 2010.01.02. 11:59:22
Putyur 2010.01.02. 12:57:28
Szerintem meg volt hó. Pont Budaörsön kapott el valamikor karácsony előtt pár nappal; mentem talán 300 m-t benne, aztán repült fel a hólánc. Azzal meg felmentem a havas házfalon is (pont odafent volt dolgom :-D ).
Olyan (lejtős) helyen lakom, ahol elég érdekes hóban járkálni (ill. érdekes volt, mert most már busz jár erre, és takarítják az utat). Nem éreztem különbséget a többfajta gumi között; csúszott mindegyik. Ami használt (mondom még egyszer), az a hólánc.
@KuKori:
Jégre meg szöges gumi kell. Tudom: tilos. Nekem ennek ellenére volt (sajnos már lefutottam); mondhatom, nagyon kellemes volt vele autózni. Kicsit zizegett ugyan... :-) de megállt.
atila68 (törölt) 2010.01.03. 19:35:43
Ha történetesen tiszta éjszaka jössz-mész repülővel, látni hol a belga határ, addig ki van világítva még a földút is.
záporjózsi 2010.01.04. 08:22:26
A belgáknál mentem már párszor, nem, nem tudnak vezetni, de abban a pöttöm országban nem tűnik fel...
gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.01.04. 08:29:36
remélhetőleg nem kerül rá sor. a hó és a jég csúszik, de hideg aszfalton megfog a téli, ellentétben a nyárival.
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.04. 10:01:20
promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.01.06. 06:56:40
röntgenszeműlány 2010.01.13. 19:21:20
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.01.14. 01:30:03
röntgenszeműlány 2010.01.14. 17:29:29
Marr 2010.01.14. 20:54:00
Csúszkál mindenki össze-vissza a gagyi nyári gumijával. A legdurvább, hogy nem állnak sorban az összekoccolt autók, hanem mindenki kitartóan csúszkál, próbálnak haladni. Mintha egy országnyi bolondokháza lenne gumifallal, hogy ne sérüljön meg senki.
De tényleg, mennek 100-zal, és le se szarják, hogy nem tudják tartani a sávot. Elképesztő. Félelmetes.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.01.14. 21:07:28
A kis lamellák szétnyílnak így növelve meg a vonóerőt átadni képes felületet (ugyanis ezek a hülye mérnökök kitalálták, hogy még a kinyílt kis lamellák belső oldalait is különböző geometriai formájú kis recékkel látják el), míg a gumi lágysága megmarad a szilika és egyéb speciális anyagok adalékolásának köszönhetően.
Lamella közelről, szétnyílva kicsit:
www.reifen-vor-ort.de/images/winterreifen/lamellen.png
Így dobja ki a havat:
www.unitednetworker.com/wp-content/uploads/2009/09/Astra_Winterreifen.jpg
És így néz ki közelről, "nyugalmi állapotban"
forums.genvibe.com/zerofile/14496/DSC_0443(lowres).JPG
Ha ez sem segít megérteni, akkor hiába minden fáradozás, nem is fogod soha.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.01.14. 21:12:55
www.reifensuchmaschine.ch/goodyear-reifen/goodyear-lamellentechnik.jpg