Amit Viktória írt, az már erősen abszurd kategória, ráadásul ha nem dobtam volna be ezt a pólónyerhetőséget, mindannyian lemaradtunk volna erről a remek kis sztoriról! Már-már gyanúsan mesébe illő, egyszerre sírós és nevetős, de ha belegondolok, hogy nekem is volt már olyan, hogy egymás után vetették magukat elém az állatok ls csak a szerencsén és reflexeken múlt, hogy akkor nem mutattam be nyúl vagy fácán áldozatot.

Az én történetem talán az egyik legszánalmasabb autós baleset-hegy! Amikor olvastam erről a nyereményjátékról, akkor úgy éreztem írnom kell nektek, mert ha bár nem is nyerek, biztos lesz hozzáfűznivalótok. A történet elején tisztáznom kell, hogy foglalkozásomat tekintve zoológus vagyok és egyben nagy állatvédő...

Történt egy nyári napon (2009.augusztusában), hogy este útnak indultunk négyen egy kis kirándulásnak Budapestről Debrecenbe. Amikor lejöttünk az autópályáról és a cél felé tartottunk nagy erőkkel, felfigyeltünk a jó öreg szarvasos táblára, ennek megfelelően visszavettem a tempót olyan 80 körülire... Mögöttünk egy tranzit haladt. Ment volna ő gyorsabban is, de mi feltartottuk az óvatoskodásunkkal...

Hát megelőzött... És mit ad isten?! Hát persze hogy kiszaladt elé egy kedves kis vaddisznó, aki a tranzit orráról a mi motorháztetőnkre vetette át magát egy vagy lehet akár két dupla szaltóval is.

A nagy ijedtségre persze beleálltam a fékbe és kiugrottam megnézni, mi a helyzet a kis csávóval (mert az volt), de ő úgy meglepődött, hogy odébb bandukolt... Hát hagytam és folytattuk utunk.

Nagy megnyugvás volt végre a városba érkezni, ahol jobbak voltak a fényviszonyok, de itt egy macskanő próbálta eljátszani az egyik életét a sok közül. Büszkén mondhatom, ÉN VOLTAM AZ ERŐSEBB! A barátaim ez idő alatt persze jót nevetgéltek az állatvédő sofőr nyomorán... Már én is csak ezt tudtam tenni. Végülis egyben megérkeztünk a hotelba, ahol jól ki is rúgtunk a hámból. :)

Itt már majdnem vége a mesémnek, de a hazaút sem volt zökkenőmentes... Az bizony halálos áldozatot kívánt. Egy vakmerő szürke galamb próbált beülni hozzánk. Valószínűleg a hátsó ülésre tervezte a földetérést, csak ott volt kettejük között az én méregdrága szélvédőm...

A halál beálltáról nem bizonyosodtam meg személyesen, mert a józan ész azt diktálja, hogy lehetetlen túlélni ez autópályán 120 km/h-val haladó jármű és egy - fogjuk rá - 50km/h-val repülő galambocska ütközését. A szélvédő sem úszta meg... Szerintem szegény pára sem...

Íme: Az ÁLLATGYILKOS ÁLLATVÉDŐ! Hát nem ironikus? És még az autóm is 2 elem cserére szorult (szélvédő, motorháztető)! Nesze nekem kirándulás!