Kőbe vésett szabály, hogy megkülönböztető jelzéseit használó járművet tilos előzni. Tamás ezt tudta is, többen meg nem, vagy épp nagy ívben khm, tettek rá. A három tűzoltóautóból kettő önkéntes rendőrködött, de nyilván azért, mert tudták, hogy úgyis útzár lesz előttük, csak zavarná őket a sok autó, akik megelőzik őket. A harmadik járművük viszont vagy elbambult, vagy csak nem akart kavarni, de pont ebből lett a kisebb kalamajka.
Egy számomra érdekes esetet szeretnék leírni. Szerintem elméleti vita inditásához jó alap.
Tegnap nap közben a 4-es úton mentem Szolnok felé. A ceglédi körforgalomnál 3 tűzoltóautó szó szerint bevágódott még előttem. Szirénáztak és nagy sebességgel haladtak. Szemmel láthatóan nagyon siettek és az autók számából kiderült, hogy valahol nagy baj lehet (sajnos az volt, ahogy az később kiderült).
Ő vezette volna a hátsó tűzoltóautót?
(Tudom, tudom, sztereotípia, diszkrimináció...)Ahogy azt tanítják jobb KRESZ tanfolyamokon, minden autós félreállt, leállt, beengedte a tűzoltókat, ezzel nem is volt probléma. Aki nem ismeri a helyet, ez az a szakasza a négyesnek, ahol 2x2 sávossá bővítették az utat egy pár éve. Ez a szakasz a körforgalomtól indul és kb. 5-6 km hosszú. 110-es tábla van és itt lehet az autóknak könnyen megelőzni a kamionokat.
Nem siettem, így kb. 100-110 km/h-val mentem. Arra lettem figyelmes, hogy a tűzoltóautók nem távolodnak tőlem, sőt inkább én érem utol őket. Ezen meglepődtem, mert ahogy bementek a korforgalomba, arra tippeltem volna, hogy nagyon sietnek.
Természetesen érthető, hogy egy nagyobb felépítményű autó megrakva stb. nem mehet bizonyos sebességnél gyorsabban, ezzel nem is volt probléma. A meglepő dolog az volt, hogy páran elkezdtek előzni engem és utolérték a tűzoltókat, Magamban gondoltam, hogy ezt inkább távolabbról nézem......
Innentől egy kicsit vicces volt a helyzet: a tűzoltók szirénázva 100 km/h-val mennek a külső sávban (előttem), az autók kb. 120 km/h-val utolérik őket a belső sávban. A legutolsó tűzoltóautó elengedi őket, de a 2 első beáll középre, a szaggatott vonalra, az autók fékeznek és nem tudnak elmenni a belső sávban.
Ez így ment végig a 2x2 sávos szakaszon. Hogy meg érthetetlenebb legyen a helyzet: az autósok beletörődtek ebbe és beálltak a tűzoltóautók mögé, de ehhez még el kellett engedniük a 3. autót, aki beengedte őket , mert amúgy beszorultak volna a 3 tűzoltóautó közé.
Természetesen onnantól, hogy megint 2x1 sáv lett, a tűzoltók letoltak egy furgont az útról, ami szerintem veszélyes volt, mert az út mellett kavicságy van. A furgon lement, fékezett és visszament az útra, de ekkor már csak kb. 50-nel mehetett, a mögötte jövők meg 90-100 között. Voltak fékezések....
Szerintetek ezt így kellene?- Az érthető, hogy szirénázó (tudom: megkülönböztetett jelzésű) autót nem előzünk, de akkor miért nem lehet, ha nem zavarják azok közlekedését?
- Ha szirénázó autó nem a megengedett legnagyobb sebességgel halad és nem azért van épp ott, mert forgalomlassító, balesetmegelőző stb. céllal megy az adott szakaszon, akkor meg lehet előzni?
Sajnos egy komolyabb balesethez mentek. kb. 10 kilométrerrel arrébb lezárták a 4-est, amit távolról láttam: egy kamion az egyik árokba, egy autó a másikba, mentők, tűzoltók, egyéb emberek tették a dolgukat. Remélem, hogy amúgy a balesetben nem volt komolyabb sérülés, legalábbis nekem mindkét árokban lévő autó a körülményekhez képest épnek tűnt.
hawkeye 2010.03.25. 13:24:52
Tűzoltók?
Szirénáznak?
Hadd menjenek.....!
hawkeye 2010.03.25. 13:26:58
Ha viszont meglát egy rendőrautót, szalad haza, cserélni a besárgult gatyót?
Csak nem....
teabore 2010.03.25. 13:31:17
További elméleti vitaindítók:
-"egy kamion az egyik árokba, egy autó a másikba" - miért nem tudja manapság senki sem a -ban -ben toldalékokat használni?
-"Nem siettem, így kb. 100-110 km/h-val mentem."
110-es táblánál nem szabad többel menni, miért nem ez az alap?
A poszthoz:
Szirénázó tűzoltóautót nem előzünk. Pont.
Cheap Charli 2010.03.25. 13:32:37
karlmax 2010.03.25. 13:32:45
szaGértő 2010.03.25. 13:33:43
Azért, mert aki megelőzte, az lehet, hogy később akadályozni fogja, ha forgalmi okokból utolérik. Például a balesetnél nem tud továbbmenni.
Elég egyszerű, nem?
karlmax 2010.03.25. 13:34:38
Robcsek07 2010.03.25. 13:41:35
Megkülönböztető jelzést használó autót pedig nem előzünk. Elengedni pedig azért nem engedtek, mert valami Feribácsi vagy Józsibácsi úgyis el szeretett volna kanyarodni balra, ezzel pedig feltartva a vonulókat.
Take-it-Easy 2010.03.25. 13:43:18
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.03.25. 13:45:30
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.03.25. 13:45:35
Take-it-Easy 2010.03.25. 13:53:08
Bocs az akaratlan ötletlopásért. A jogdíjat a már ismert bankszámlaszámra utaljam? :D
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.03.25. 13:55:18
@Easyke: Jó lesz nokiás dobozban is, úgyis találkozunk holnap! ;))) Egyébként a bevezető azért van, mert abban szoktam összefoglalni, miről szól a sztori, hogy el tudják dönteni az emberek, hogy érdemes-e elolvasni. Sok újat nem szoktam benne írni. :)
trixilw 2010.03.25. 14:01:07
A másik, meg a többi birka. Miért volt fékezés? Nem csak elengedni kell egy tűzoltót, de megnövelt követési távolságot is hagyni mögötte. Mert senki nem tudja, hogy kit fognak letoltni, merre fognak kanyarodni és senki nem lát rajtuk át. Tessék minimum 100 métert hagyni mögöttük.
Szóval mégegyszer, nem a tűzoltók voltak a rosszak, hanem a sok idióta, akik a csordaszellem hatására még idiótábbak lettek.
szaGértő 2010.03.25. 14:01:57
1kutya 2010.03.25. 14:04:01
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.03.25. 14:04:24
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.03.25. 14:06:09
1kutya 2010.03.25. 14:13:55
amúgy nem nézel elég tévét! a zamerikai filmekben az ilyen csinos szőkék telefonszáma mindíg 555-el kezdődik:DDD
Marcellusca 2010.03.25. 14:15:11
Mityu Addideapénzt kft LE 2010.03.25. 14:17:56
Buta magyar hozzáállás!
1kutya 2010.03.25. 14:18:04
szextelefon, vagy telefonszex???
Take-it-Easy 2010.03.25. 14:19:50
záporjózsi 2010.03.25. 14:26:12
Egyértelműen az autósok jártak el szabályszegően és hülyén. Nem vitatom, hogy vannak olyan megkülönböztető jelzéseiket használó gépjárművek, amelyek nagyon lassan mozognak. (Silent: szerintem érdemes lenne lassúsági versenyt hirdetni. :)) Ettől még az elsőbbségük nem csak keresztben és előre, hanem hátulról is komolyan veendő. Pl. azért, mert a vezetőjét ezzel segíted. Ha kevésbé kell hátra figyelnie, több marad előre és gyorsabban odaérhet.
Marcellusca 2010.03.25. 14:30:34
@Easyke: Akar a franc! :)
De mindig ilyeneket adnak meg. :D
Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.03.25. 14:43:20
histar007 2010.03.25. 14:49:32
Amúgy pedig ilyen esetben kellene egy rendőrnek biztosítani a tűoltók haladását akár a két sáv közé állva.
Németeknél asszem még asszem szöveget is ki lehet iratni a mögötte haladóknak: Mondjuk útzár, és akkor nincs kérdés.
Vagy ugye ott az úf föle szerelt mátrix tábla, ezeket is lehetne a próbaüzemen és a ködön kívül használni.
trixilw 2010.03.25. 15:02:24
acel 2010.03.25. 15:02:58
Ha 20 megy és ennek ellenére szirénázik akkor megbízunk benne hogy nem feleslegesen a mi szívatásunk végett használja a szírénát, vagy azért hogy vacsorára hazaérjen.
Szirénázó fekete autót sem előzunk, mert még a végén igazoltatnak.
szaGértő 2010.03.25. 15:06:36
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.03.25. 16:01:08
blogsámán 2010.03.25. 16:03:28
DE ha szó szerint értelmezem a dolgokat, akkor ott párhuzamos közlekedésre alkalmas úttest van, ahol két azonos irányban haladó autó esetében nem beszélhetünk előzésről, csak egymás melletti elhaladásról. Vagy tévedek?
Riska 2010.03.25. 16:04:57
blogsámán 2010.03.25. 17:39:07
Bobby Baccala 2010.03.25. 17:41:00
Rav Antal 2010.03.25. 17:44:21
Riska 2010.03.25. 17:53:15
Van buszsofőr ismerősöm, el lehet képzelni a Rákóczin, elmegy mellette busszal, pirosnál visszalőzi. Kiáll a megállóba, ezért 50m-rel odébb ismét pirosat kap, akárcsak a biciklis, aki nem tud elég gyorsan tekerni. Megint megelőzi, kiáll a megállóba, biciklis megint elmegy mellette, és ez így megy hosszú kilómétereken, hosszú 10-20 perceken keresztül. Kurva balesetveszélyes. Gyakorlatilag most szétoffoltam az agyamat.
Mityu Addideapénzt kft LE 2010.03.25. 17:54:50
Nem lenne egyszerűbb a bicajosnak szólni, bazze inkább szálljon fel?! :DD
Mityu Addideapénzt kft LE 2010.03.25. 18:13:11
ven3zia 2010.03.25. 18:57:16
xaba99 · http://landf.blog.hu 2010.03.25. 19:15:48
xaba99 · http://landf.blog.hu 2010.03.25. 19:17:06
nyulambulam 2010.03.25. 19:19:05
Azért nem szabad ott megelőzni a megkülönböztető jelzést használó járműveket, mert ahol egysávosra szűkül az út, akadályoznád őket. Kellemetlen, ha azért nem ér oda a balesethez a mentő / tűzoltó / rendőr, mert megelőzted és most nem tud elmenni melletted. Ráadásul ha nem előzöd meg, hamarabb végez a dolgával, vagyis hamarabb tovább tudsz menni.
Stiel 2010.03.25. 19:22:08
Marty Mcfly 2010.03.25. 19:27:39
az egy külön poszt...
amúgy igen, van olyan :-)
"streetfighter" 2010.03.25. 19:36:33
indapass90210 2010.03.25. 19:39:12
''autónepper.'' 2010.03.25. 19:50:46
trixilw 2010.03.25. 20:17:17
toyotaska 2010.03.25. 20:23:40
" akkor miért nem lehet, ha nem zavarják azok közlekedését?"
Mert amikor odaér a balesethez, és így is van 1.5 km sor ne kelljen már + 30 autót kerülgetnie talán pl
MrZed001 2010.03.25. 20:35:21
"Mia szarnak küldenek ki 3 autót egy ilyen balesethez?"
Sorolom:
1) kamion, sok üzemanyag. Pláne mióta elterjedtek a benyások, robbanásveszély.
2) kocsi, 50% esély benya, robbanásveszély.
3) min. 2 sérült. Árokban autók, lehet ki kell vágni egyik-másikból az embert, műszaki mentés.
4) ha már ég egyik(-másik), akkor azt el is kell oltani.
5) kamion rakománya is lehet gyúlékony.
Soroljam tovább, vagy rájössz mekkora ökörséget mondtál?
Amúgy igen, az Cegléd(Abony)-Szolnok közötti 2 sávos szakasz a 4-es egyik halálos része.
Persze az a 2 sáv valójában a 4 sáv első 2 sávjának készült, szóval nem csoda.
14 év alatt kb 10-14 km-en lett 4 sávos a 4-es Szolnokig (a numero uno halálút).
Köszönjük állambácsi, mert mi is így (nem!) szeretünk téged!
misitcom 2010.03.25. 21:02:39
"streetfighter" 2010.03.25. 21:03:01
Posztoló írta:
"Remélem, hogy amúgy a balesetben nem volt komolyabb sérülés, legalábbis nekem mindkét árokban lévő autó a körülményekhez képest épnek tűnt."
Miről beszélünk? 3 tűzoltó autó darabonként kb. 4 fő.
Te tűzoltó vagy, hogy így osztod az észt?
Tornado86 2010.03.25. 21:53:53
OFF
Február közepén egy mentõsofõrt tudtam volna megleckéztetni, mégis hagytam inkább menni.
hpty 2010.03.25. 22:14:20
Riska 2010.03.25. 22:34:32
@Stiel: te abba a -sajnos csak- kb 2%-ába tartozol akkor a bicikliseknek, akik _tudnak_ normálisan, előzékenyen közlekedni Budapesten, nagyon-nagyon-nagyon ritkán látok ilyet, de olyankor mindig örülök. Respect.
miako74 2010.03.25. 23:43:57
Kis segítség:
Balesethez 3 szer vonul ki. 1xfecskendő 6 fő, 1x fecskendő 4 fő, 1x műszaki mentőszer 2 fő.
A szabályzat szerint egy ember nem végezhet egyedül munkát a veszélyekre (tűznél omlás, balesetnél robbanás stb.) veszély miatt.
Vagyis a kárhely biztosítás 2 fő, beszorult sérültek esetében ha két autó van, karosszéria felnyitása 2x2 fő, megbontás után azonnali kiemelés 2 sérült esetén 2x2 fő. Van még 1 fő parancsnok, aki a mentést irányítja és van 1 fő helyettes pk., aki gondoskodik a megfelelő felszerelésekről, valamint ha megsérül a pk. a helyére lép. Ez pont 12 képzett tűzoltót jelent.
ági anyu 2010.03.26. 09:04:00
ági anyu 2010.03.26. 09:04:46
"streetfighter" 2010.03.26. 09:43:01
Ok. Ez elég szakszerü válasznak tűnt.
Ha ez az alőírás akkor rendben.
De mi van akkor, ha máshol ég valami komoly épület ők meg ott "lőgörögnek" (szabályzat miatt) egy szerencsére nem komoly balesetnél, ahol nincs is annyi emberre szükség?
Én ezért furcsáltam a dolgot.
záporjózsi 2010.03.26. 10:39:33
@ági anyu: Na igen. Ha áll a sor, akkor el kell fogadni, hogy sikeresen benyeltük a harci brét... Ilyenkor zene be, esetleg telefonálgatás. És vaskos röhögés a furakodókon. :D
Sárkányböffentő 2010.03.26. 10:40:52
blogsámán 2010.03.26. 15:02:10
Mivel itt egyikről sem beszélhetünk, ezért előzés volt/lett volna.
Megnéztem a megkülönböztető jelzéseit használó járművekre vonatkozó szabályt is:
"Magatartás a megkülönböztető vagy figyelmeztető jelzéseket használó járművekkel szemben
42. § (1) A megkülönböztető jelzéseket (villogó kék fényjelzést és szirénát vagy váltakozó hangmagasságú más hangjelzést) használó gépjármű, illetőleg minden ilyen gépjárművekkel kísért (közrefogott) zárt csoportban haladó, megkülönböztető fényjelzést használó gépjármű részére minden járművel, minden helyzetben elsőbbséget kell adni, és akadálytalan továbbhaladását - félrehúzódással és a szükséghez képest megállással - lehetővé kell tenni.
(2) Megkülönböztető fényjelzést használó, álló járművet megközelíteni, illetőleg mellette elhaladni csak fokozott óvatossággal szabad.
(3) Megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművet előzni tilos. Az ilyen gépjármű mögött a követési távolságot úgy kell megválasztani, hogy az ne járjon a közlekedés többi résztvevőjének zavarásával.
(4) A figyelmeztető jelzést (sárga villogó fényt) használó járművet fokozott óvatossággal szabad megközelíteni, mellette elhaladni, vagy megelőzni.
(5) Olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két vagy több forgalmi sáv van kijelölve, az azonos irányban valamennyi forgalmi sávban - egymás mellett haladó - hó eltakarítást végző és figyelmeztető jelzést használó járműveket tilos megelőzni. Az ilyen gépjárművek mögött a követési távolságot fokozott óvatossággal kell megválasztani."
A (3) alapján nem csak, hogy megelőzni nem szabad őket, de magyarra lefordítva még a követési távolságot is úgy kell megválasztani, hogy más autósok a megkülönböztető jelzésű járművek elengedése után ne legyenek a követő autósok által veszélyeztetve.
üveges · http://holtankoljak.blog.hu/ 2010.03.26. 16:47:25
cso zsi 2010.03.26. 17:58:57
indapass90210 2010.03.26. 19:07:03
Nem fogom sohasem megerteni, hogy az idiota, aki a szolgalatot szervezi, miert nem iskola ele teszi ezt? Fel akarja lenditeni a radarblokkolok forgalmat? Egyet most eladott. Mi a legjobb cucc a piacon?
MrZed001 2010.03.26. 20:33:03
"Miről beszélünk? 3 tűzoltó autó darabonként kb. 4 fő.
Te tűzoltó vagy, hogy így osztod az észt?"
Nem, mindössze rendelkezem a józan paraszti észnek nevezett, erősen kihalóban lévő felfogó képességgel.
Abba belegondoltál mellesleg, hogy mi is történik egy balesetnél?
Józsika látja a buzukijából, aztán vagy megáll, vagy csak tárcsázza a tűzoltókat.
Rosszabb esetben a rendőröket, mentőket, és ők riasszák a tűzoltókat.
Mennyi szerinted a tényleges infómorzsa egy ilyen bejelentés nyomán? Vagyunk páran akik megállnánk és tényszerűen lediktálnánk a kamion esetleges veszélyességi besorolását is (hisz lehetett volna pl üzemanyag, gázpalack, mérgesgáz szállító is), de a javától max annyi az elvárható, hogy kamion+kocsi 1-1 árokba.
A tűzoltóknak ekkor igencsak jól felfogott érdeke a legrosszabbra készülni, hiszen ha éppen benyás a kamion, vagy azt szállított (vagy veszélyes anyagot), akkor ott k.rva nagy gáz lesz (mindkét értelemben)
Ha tűz lenne máshol amíg ideérnek és felmérik, akkor a megye másik alegységét küldenék oda. Ennyi.
És köszi miako74 a részletes leírást.
"streetfighter" 2010.03.26. 21:19:12
"Nem, mindössze rendelkezem a józan paraszti észnek nevezett, erősen kihalóban lévő felfogó képességgel."
Az a lényeg, hogy el is hiszed.
kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2010.03.27. 07:30:01
Azért B+ mert ez nem Ukrajna... én sem megyek éjjel 200-al a kihalt városban, pedig tökre nem zavarnék senkit ugye.
Esküszöm nem is értem mit akart.
MrZed001 2010.03.27. 08:39:45
"Az a lényeg, hogy el is hiszed."
Az a lényeg, hogy a tények rendre engem igazolnak :P
"streetfighter" 2010.03.27. 15:10:18
Tények? Milyen tényekről beszélsz?
A tény az, hogy 3 tűzóltó autó ment ki egy olyan balesethez amihez lehet, hogy egy is elég lett volna. ( Ezt a büdös életben senki nem fogja bevallani. )
Vannak szabályok amik kötik őket, ezt el kell fogadni, de a tényen nem változtat, hogy valószínüleg min. 1 autó feleslegesen volt ott.
Ha ezt csak így lehet akkor legyen. Tényleg nehéz lehet előre felmérni a helyzet súlyosságát, csak hányan mennek ki egy tömegszerencsétlenséghez?
"streetfighter" 2010.03.27. 15:13:40
A "rendre" meg végképp értelmezhetetlen számomra, mert az folytonosságra utal, arról pedig nincs tudomásom. :)
fire_szergej 2010.03.28. 23:31:26
Egy másik állítólag megtörtént eset: lakástűzhöz vonultak a kollégák, egy VW bogár szőke kis hölgy által vezetve, mindig valahogy az útban volt,hol itt, hol ott akadályozta a kis utcákban a vonulást. Egyszer végre lekanyarodott a fecskendő elöl, majd a helyszínre kiérve láttak a fiúk, hogy valóban ég a ház, a kapuban egy VW bogár és egy szőke hölgy sikongat hogy "ÉG A HÁZAM"... Ezért nem ajánlott akadályozni bennünket!
KRESZ pedig kimondja megkülönböztető gjm-et előzni tilos (mégha 30 sávos úton is megyünk!)
fire_szergej 2010.03.28. 23:48:13
Itt minden logikusan és bebiztosítva van kitalálva! És ha nem komoly a baleset, csak annyi erő (fecskendő) marad kint a helyszínen, amennyi szükséges.
fire_szergej 2010.03.28. 23:51:49
Ja és ha egy út le van zárva és tűzoltó mondja, akkor ezt ugyanúgy kell érteni mintha rendőr mondta volna!!
cso zsi 2010.03.30. 00:12:07
www.langlovagok.hu/jogor/19_megkulonbozteto-jelzessel-mindent-szabad
Készítette:
Dr. Lukács Botond
D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.
(2010. március 29.)
sas70 2010.03.31. 14:31:08
-Nem!
-Miért?
-Csak, meg azért!
-De miéért?
-Mert ez a szabály!
-Hülye egy szabály.
-Az! Ha viszont egy balesetben te beszorulsz az összetört, égő autóba, akkor a hülye szabály a fontos, vagy az, hogy minél gyorsabban odaérjenek a tűzoltók, és kiszedjenek a kocsidból?!
ramgab 2011.06.06. 22:20:53
A tűzoltó arra számít, hogy nem előzi meg senki, ha akadály van előtte ki fogja kerülni, ha bele is néz a tükörbe a holtteret nem biztos hogy lesz ideje figyelni aki mellette van meghal. Mikor bement középre a homo-primitivuszok életét védte.
Én egyébként minden friss jogsisnak kötelezővé tennék egy óra gyakorlatot teherautóval, had lássák mit látni onnan.
A tűzoltó ráadásul tele is van adrenalinnal, épeszű ember nagyívben elkerüli.