[Frissítve: 2010. július 9. 16:44]
Figyelem, értelmes és hasznos poszt következik, nem az egysejtűeknek való. Pontosabban ajánlom az ő figyelmükbe is, mert ha képesek megjegyezni ezt a néhány dolgot, baj esetén akár életet is menthetnek vele. Doki összefoglalóját különösen ajánlom mindenki figyelmébe.
Az utóbbi időben több poszt foglalkozott már balesetekkel, ahol voltak olyanok, akik segíteni szerettek volna, de nem tudták, miként tegyék ezt és mi lenne a megfelelő viselkedés egy ilyen helyzetben.
Szeretném most megosztani veletek egy átfogó írás keretében az általam legfontosabbnak tartott és a közlekedésben részt vevő, de nem szakemberek által is kivitelezhető tevékenységeket, amivel a leghatékonyabban segíthetünk egy ilyen szituációban.
Én magam nem vagyok tűzoltó, de évekig dolgoztam, mint sajtófotós elsősorban baleseteknél, láttam egyet-mást, de azóta is tűzoltó-mentős körökben mozgom, van valamennyi rálátásom a dolgokra.
1. Megállás
Ha balesetet látsz, legyen a legelső dolog, amire figyelsz, hogy hogyan és hol állsz meg. Ha az útra roncsok, sérültek, vagy más akadályok kerültek, megfelelő távolságban állítsd le az autót, úgy, hogy azt mások is észrevehessék, hogy legyen idejük megállni és elkerülhető legyen egy újabb baleset.
Tudom, hogy a tenni akarás és az izgalom miatt sokan azonnal kiszállnának segíteni, de ha a helyszín nincs megfelelően biztosítva, akkor még sokkal nagyobb baj keletkezhet, mint ami már van. Ha van velünk más személy, akkor küldjük el valamilyen távolságra figyelmeztetni az autósokat, esetleg elakadásjelző háromszöggel is, ha ez szükséges.
Előfordulhat, hogy a nyomok megőrzése érdekében, jobb, ha keresztbe állítjuk a kocsinkat az úton. Ezt ne féljünk megtenni, nem jó úgy ápolni a sérültet, hogy a kamion ott “centizi ki” az utat a fenekünkben: hallottam olyan kamionosról, aki meg akarta “közölni” (a kerekek közé venni az úton fekvő halottat, mert neki sietős volt, “az elhunytnak meg úgyis mindegy”).
Ha az út biztosítva van, mérjük fel a helyszínt, nézzük meg a sérülteket, vegyük szemügyre az érintett járműveket, az egyéb veszélyeket (pl. kidőlt villanyoszlop, olajfolt az úton, stb.).
2. Segélyhívás
Ezt még a legbátortalanabbak is megtehetik, igazából ez az egyik legfontosabb és nagyon gyakran nem megfelelően elvégzett feladat.
Milyen számot hívjunk? Gyakran problémát okoz, hogy kit is kell hívni. A leghasznosabb, ha vagy a 104-en a mentőket, vagy a 105-ön a tűzoltókat hívjuk. A 112 nálunk a rendőrségen csörög: nem leszek népszerű, de a rendőrséget ajánlom a legkevésbé, sok rémtörténetet hallottam már rendőrségi diszpécserről, aki megkérdezte a balesetet szenvedett kocsi színét/típusát/rendszámát, de a sérültek álloptáról, a baleset egyéb jellemzőiről nem tudott érdemlegeset mondani a mentőknek/tűzoltóknak.
Nyilván a hívott szerv a saját szakmájából fog a legtöbbet kérdezni, de a mentők/tűzoltók jobban rálátnak egymás tevékenységére. A szervek egymást is értesítik, a mentők majd riasztják a tűzoltókat és a rendőröket is, ha kell.
Mik szükségesek egy pontos és szakszerű jelzés adásához:
Mentőknek fontos:
- sérültek száma
- látható sérülések fajtája, súlyossága, de pl. kommunikálni lehet-e a sérültekkel (sokszor aki csendben van, annak van a nagyobb baja, a jajveszékelő ember legalább eszméleténél van)
- vajon látjuk-e szükségét esetleg majd tűzoltói beavatkozásra (ha csak már önmagában a járművek forgalmi akadályt képeznek, már szükséges a tűzoltók beavatkozása, de ha a roncsolódás miatt a légzsákok is nyíltak, akkor is javallott a tűzoltói beavatkozás az esetlegesen még ki nem nyílt legzsákok miatt).
Tűzoltóknak fontos:
- láthatóan szükséges-e műszaki mentés (kocsi az árokban, jármű súlyosan
- roncsolódva, sérült beszorulva, kamion alatt másik gépkocsi)
- üzemanyagfolyás, veszélyes áruval rakott jármű, tűz
- egyéb veszély: pl. autó fennakadva a szakadék melletti korláton, jeges útszakasz, kidöntött gázcsap miatt gázömlés, villanyvezeték a földön, stb. Ha ilyen előfordul, akkor előfordulhat, hogy gázművek/síkosságmentesítés/áramszolgáltató is kell a helyszínre sürgősen.
Mindenkinek fontos:
- pontos helyszín: sokszor csak azt tudjuk, hogy egy X falu után az Y úton valahol, de ha lehet km-szelvény pl. az autópályán, különös tekintettel hogy melyik irányban történt (pl. M1, 45 km, a Budapest felé vezető oldal - ezt az autópályások tudnák megmondani milyen sokszor nem/rosszul adják meg a bejelentők)
- megközelítés: ha látjuk, hogy hosszú-hosszú kilométerekre beállt a forgalom, de épp a közelben egy kereszteződés/bekötőút, akkor mondjuk el, így a mentők/tűzoltók akár a forgalommal szemben is, de könnyebben meg tudják közelíteni a baleset helyszínét (autópályán ez rutin dolog)
- ha a helyszín meghatározása nehéz (nem számozott út, mevezetes hleytől távoli helyszín), akkor küldjünk valakit a mentőegységek elé egy definiálható helyre, aki majd elvezeti a segítséget a helyszínre
- ha van alkalmasnak tűnő hely helikopter leszállásához, akkor azt is jelezzük, ha szükséges
Nagyon fontos a higgadság, jártam olyan balesetnél egy autópálya felhajtónál, ahol a helyszínen tartózkodók mondták, hogy értesítették a mentőket/tűzoltókat, de csak annyit láttunk, hogy a szirénázó segítők sorra mind elhaladtak mellettünk az autópályán, mert rossz lehajtót adtak meg nekik izgatottságukban. Súlyos perceket jelentett ez a baki, azóta nem bízok ilyenben senkinek, inkább leadom mégegyszer a jelzést, megerősítve a címet.
3. Előkészítés
A sérültek ellátása előtt nagyon jó, ha kerítünk magunk mellé segítő személyeket és eszközöket. Ha látunk rátermett, segíteni hajlandó személyeket, akkor határozottan kérjük meg őket és vállaljuk fel a “parancsnok” szerepét, csak így lehetünk képesek hatékonyan kezelni a helyzetet. Kerítsünk legalább egy tűzoltó készüléket: ha nekünk nincs, akkor állítsunk meg egy buszt, vagy teherautót, azokban kötelező lennie.
A sofőr át kell, hogy adja kérésünkre, ha nem teszi meg, azzal megvalósítja a “segítségnyújtás elmulasztását”, ami bűncslekmény, már nem egyszerű szabálysértés (erre hívjuk is fel a figyelmét, ha nem akarja átadni, mert pl. siet). Jó tudni, hogy ha az autótulajdonos elhasználja a saját tűzoltó készülékét akkor ennek a készüléknek a töltésének az árát a saját kötelező gépjármű-felelősségbiztosítója megtéríti, természetesen a bonus/malus lerontása nélkül (akkor is, ha sikertelen az oltás).
Talán ez az egyetlen olyan eset, amikor az KGFB a szerződőnek térít és nem egy másik károsultnak. Ehhez szükséges egy tűzoltói igazolás, amit a helyszínre érkező beavatkozó egység parancsnoka megad a beavatkozás után. A tűzoltó készüléket tegyük gyorsan hozzáférhető helyre, ha kell ne kelljen rohangálni utána.
Kerítsünk valamilyen pokrócot, takarót, kötszereket, ezekre szükség lesz. Keressünk megfelelő helyet a mozgatható, könnyebben sérülteknek, vigyük őket az árokpartra, ültessük/fektessük le őket biztonságos helyen. Közben a közelben álló autókat parancsoljuk hátrébb, hogy a megérkező mentőknek és másoknak legyen hol megállni!
4. Beavatkozás
Elsősegélyt csak az nyújtson, aki tudja mit csinál és meg is meri tenni. Már az is nagyon nagy segítség, hogy megakadályozzuk a további bajokat (helyszín biztosítás), beavatkozó szervek értesítése, stb. Kis műszaki érzékkel rendelkezők jó, ha áramtalanítják a járműveket az akkusaru eltávolításával, ugyanis feltételezhető, hogy a kocsik áram alatt vannak, ami a baleset után percekkel is tüzet okozhat.
Hason fekvő sérülthöz ne nyúljunk, ahogy a kocsiból se vegyünk ki senkit, de a kommunikációra képes, könnyebb sérülteket leültethetjük a padkán, vagy az árokparton. Jártam olyan balesetnél, ahol az autó a sérültekkel az egyik árokban, míg az út másik oldalán a “segítők” kb 10-15 ember a túloldalon várta a segítséget. Senki sem mert közülük csinálni semmit, csak álltak és néztek ki a fejükből.
Mivel tűzoltói szemszögből van a legnagyobb rálátásom a balesetkre, ezért szót ejtenék a kigyulladt járművek oltásáról is, röviden. Személygépkocsikban leggyakrabban spray formátumú “tűzoltó készülékekkel” találkozhatunk, ezek csak nagyon korlátozottan, apró tüzek eloltására alkalmasak, ha megtehetjük, vásároljuk 1, de inkább 2 kg-os porral oltó készülékeket. Ezekkel sokkal nagyobb eséllyel vehetjük fel a harcot egy tűznél. Ezek a készülékek porral oltók max. 15-20 másodpercnyi folymatos oltást tesznek lehetővé, ezért ésszel kell használni őket.
Fő szabály, hogy szakaszosan oltsunk, ne nyomjuk neki, “mint süket a csengőt”, mert akkor ugyan eloltjuk ideiglenesen a tüzet, de ha visszagyullad, akkor már nem lesz mivel oltani. Rövid fújás után, a por elszállása után nézzük meg az eredményt. Ha van még kis láng, akkor nyomjunk még egy kis adagot és ismételgessük ezt amíg szükséges. Az oltópor a felületet nem hűti, csak elzárja a éghető anyagot az oxigéntől, ezért gyakran számítani kell a visszagyulladásra.
A spray-k ezzel szemben erősen hűtenek is, azonban lefolynak a felületről, így kis kiterjedésű tüzeknél hatékonyak lehetnek, de nagy felületeken kevésbé. A kamionokon sokszor nem is egy hanem több készülék, ráadásul gyakran nem is 6, hanem 12 kg-os készülék található, ami lényegesen növeli esélyünket a tűz megfékezésére.
Még valami: nekem igényem lenne egy magasabb fokú elsősegélynyújtási tudásra. Ha akadnak itt páran, akik szintén szeretnék képezni magukat egy kicsit, akkor írjanak és megpróbálok összehozni egy valamiféle oktatás/tanfolyam-félét, hogy merjünk is csinálni valamit.
És még valami: nekem nagyon sok időbe került, amíg uralni tudtam a baleseteknél előbukkanó sokkot, ahogy sokan mások is hasonlókat írnak. Nagyon meg tudja viselni az embert ha belecsöppen egy ilyen helyzetbe, de koncentrációval elkerülhető a pánikolás, csak hideg fejjel lehet segíteni másokon. Ne hagyd, hogy a pánik uralkodjon el rajtad, legyél profi, magabiztos, és próbálj meg higgadtan cselekedni.
Balesetmentes közlekedést mindenkinek!
Jöjjön egy kis frissítés hozzá:
A porral oltó töltésével kapcsolatban a poszt írásánál rákérdeztem a legnagyobb hazai biztosítónál, hogy jól tudom-e a térítéses dolgot és ők is megerősítették, hogy mindenkinek a saját KGFB biztosítása alapján is meg tudják téríteni a töltés árát, függetlenül, hogy sikeres volt-e az oltás, vagy nem, illetve, hogy érintettek vagyunk-e az esetben, vagy sem. Érthető az indok is: a tűz szinte mindig vagyoni kárral és személyi sérüléssel jár, amit jó eséllyel valamelyik (másik) biztosító térít esetleg, így a biztosítók egymás kárát/kifizetéseit csökkentik a tűz esetleges megakadályozásával.
A keresztbe állást olyan esetekben lehet és kell elvégezni, amikor ez veszélyt nem jelent (nem éjjel, kanyarban), viszont az áthaladó autók a sérülteket, a mentést akadályoznák és a nyomokat megsemmisíthetnék. Természetesen egy koccanás esetén ostobaság lenne ezt csinálni, de senkinek sem hiányzik, hogy egy áthaladó autó kereke elól kipattanó alkatrész fúródjon az arcába / akármilyébe, vagy hogy elüssék, amint hátra lép egyet. Nem kell foglalkozni a háborgókkal, mert biztosan lesznek ilyenek. Ha határozottan lépsz fel, nem ugrál senki.
A hason fekvő ember kezelése eléggé nehézkes, amennyiben gerincsérülése van, akkor nagy a veszélye a további, visszafordíthatatlan folyamatoknak, ha forgatjuk. A mentők is először rögzítik a gerincét (KED-mellénnyel) és csak utána kezdik el mozgatni. Ugyanezt használják a kocsiból kiemelésnél is. Alapszabály: ha nem vagy biztos abban, amit csinálsz, akkor inkább ne is csináld.
Velem is előfordult már többször, hogy nem vette fel a telefont a mentő/rendőr/tűzoltó. Ilyenkor meg lehet próbálkozni azzal is, hogy egy társszervnek szólunk, miközben esetleg megkérünk valakit, hogy próbálja továbbra is a másik számot. Ha csak a tűzoltókat is, de sikerült elérni, akkor nyert ügyünk van, mert át tudnak szólni a társszervnek (nem a pulikus vonalakon érik el egymást, zárt rendszerük ven, természetesen), még ha épp rájuk nincs is szükség. Komolyabb balesetnél, ha úgy látjuk inkább “riasszuk rá” a tűzoltókat is, abból nagy baj nem lehet, illetve sokkal nagyobb a gond, ha a 10-15 perc múlva megérkező mentők hívására indulnak csak el: belátható ez mennyi időveszteséget okozhat.
A szívmasszázsról sokan sok félét gondolnak. Igaz ugyan, hogy nagyon gyakran törnek a bordák a szakszerű szívmasszázstól, de erő nélkül nincs értelme az egésznek. Ez benne van a pakliban. A törött borda beforr, a megállt szív pár perc múlva menthetetlen. Úgy tudom, hogy van olyan új tren, ami szerint belégzéssel már nem kell foglalkozni, a tüdőbe a szívmasszázs során jut megfelelő mennyiségű levegő, így koncentráljuk csak arra (megerősítésre vár ez az infó).
Az át nem adott tűzoltó készülékkel kapcsolatban tudom mondani, hogy ha elsőre nincs is sok kedve átadni, de ha közlöd vele, hogy az bűncselekmény, akkor lehet, hogy meggondolja magát. Megjegyzem a segítségnyújtás almulasztását elkövetheti az az ablakból bámészkodó lakó is, aki lát egy balesetet az utcán és nem lrtesíti a mentőket, nem segít a bajba jutottakon, tehát még csak közlekedni sem kell.
Tűzoltó készüléknek én 2 kg-os porral oltót javaslok, az számomra a megfelelő kompromisszum a teljesítmény / méret / ár tekintetében. 5-6 ezer forint körül már normálisat lehet kapni.
Az autópályás helymeghatározással kapcsolatban nálunk is vannak kis zöld matricák a szalagkorlát oszlopain, de azok (ha jól tudom) csak a 200 m-eket jelzik, azaz minden 4. oszlopon van. A pontos hely a km-kő és a +200 +400, stb szelvényből adódik. Az autópálya elválasztó sávjában a narancssárga sátortető-szerű táblák is a km-eket jelölik, csak a helikopterek számára is látható módon, ha valaki esetleg nem tudta volna.
a nevem nick 2010.07.09. 13:50:53
Még több ilyet!
old bahaman 2010.07.09. 14:02:29
FaZon 2010.07.09. 14:02:59
Leadfoot 2010.07.09. 14:08:18
"Elsősegélyt csak az nyújtson, aki tudja mit csinál és meg is meri tenni."
Végre valaki leírta... még anno 1x éve, mikor vezetni tanultam, az eü. ismeretek órát egy mentőtiszt tartotta, aki lelkiismeretesen tanított is pár dolgot, nem csak ledarálta a sok hülyeséget.
Na ő mondta, hogy ha elkezdi valami kontár a szívmasszázst, könnyen lehet, hogy többet árt vele. A kereskedelmi tévék híradóiban meg folyton akkora ökörségeket beszélnek erről, hogy szörnyű.
_ng_ 2010.07.09. 14:10:03
mentok.blog.hu/2010/01/19/felnott_alapszintu_ujraelesztes_bls_1
Leadfoot 2010.07.09. 14:17:58
2000-ben vagy 2001-ben úgy adódott, hogy szemtanúja voltam egy súlyos balesetnek. Tőlem pár száz méterre, de kissé magasabban fekvő területen (nem láttam jól oda - ez később lényeges lesz) egy srác robogóval elesett.
Ha szép nyugodtan írja/mondja az ember, akkor könnyű tudni, mit kell tenni, de ott és akkor egy másodpercre leblokkoltam. AZ első szám, ami eszembe jutott a 112 volt. Mobil elő (akkor még csak pár hónapja volt meg), tárcsáz.
A diszpécser azt kérte, menjek oda, és nézzem meg, milyen állapotban van a sérült. Mondtam, hogy kicsit távolabb van, és marha nagyot esett, de ő erősködött.
Fogtam, letettem - közben kicsit magamhoz tértem - és tárcsáztam a 104-et. Azonnal esetkocsit küldtek.
A balesetet szenvedett srácot még bevitték a kórházba, de pár óra múlva meghalt.
Azóta tudom, hogy az ember a monitor előtt a székecskéjében ülve tudhatja mit kell tenni, sőt, szájhősködhet, hogy majd ő intézkedik, vezényli a helyszínt a segítség megérkezéséig, de mikor éles helyzet van, akkor azért nem pontosan úgy megy minden, ahogy az ember elképzeli, és rohadtul gyorsan tudnak történni a dolgok.
(---Flúgos Buszos---) 2010.07.09. 14:32:46
Fél óra után már a Kórházi szagot sem bírom,injekciók után meg 10 perc adásszünet van nálam.
Én inkább nem megyek oda,mert a végén még engem is be kell vinni a Kórházba,így inkább nem tartom a fel az embereket.
Rahsid 2010.07.09. 14:34:06
Azt a kamionost meg megnézném aki csak úgy kerekek közé venné az elhunytat.
Mityu Addideapénzt kft LE 2010.07.09. 14:39:43
Városligetben találtunk egy gyereket. Olyan 3 éves lehetett, szó szerint kukázott. Szülő sehol a közelben. Már vagy 7-8 emberrel ácsorgunk ott a gyerek szüleit keresve, de csak nem akarnak előkerülni.
Mondom ok, akkor hívunk egy járőrt. Felhívom a 107-et. Vázolom a történetet:
- Üdvözlöm! Találtunk egy kb. 3 éves gyereket a Petőfi Csarnok és a Vajdahunyad vára között.
- Hol pontosan?
PeCsa és a Vajdahunyad vár közötti részen félúton.
- Mondjon egy házszámot!
- Azt innen nehezen, mert a legközelebbi ház majd 800 méterre van. De nem lehet eltéveszteni, mert A Petőfi Csarnok és a Vajdahunyad vára között vagyunk.
- De akkor is mondjon egy házszámot....
Küldött egy gépkocsizó járőrt, akik után úgy kellett utánuk menni a PeCsa-hoz, mert majdhogynem ki sem szálltak!!!
Mityu Addideapénzt kft LE 2010.07.09. 14:43:42
jobline.hu/hu/allas/fc-6703/durex-teszter-%28x%29-allas-.aspx
:DDDDD
josip 2010.07.09. 14:44:45
Nagyon jó a poszt, csupán két kérdésem lenne. Lényegtelenek, és nem szőrözni akarok, csak érdekel.
1, Megállás
Négy kresztanfolyamon voltam már, és mindenhol elmondták, hogy balesetkor semmiképpen sem állunk keresztbe az úton, mert ezzel egyrészt jogtalanul akadályozzuk a közlekedés többi résztvevőjét, akiknek amúgy is meg kellene állni segítséget nyújtani, másrészt akadályozzuk a kiérkező szerveket (mentő, tűzoltó, rendőr, esetleg katasztrófavédelem) a felvonulásban, megfelelő helyen történő megállásban. Szabály szerint szabályosan parkol út szélén, elakad3szög kihelyez, esetleg elakadvillogó.
2, Előkészítés
C-n és D-n is hangsúlyozták, hogy az elhasznált tűzoltópalack újratöltését/kicserélését a vétkes fél biztosítója fizeti, ezért mindenképpen meg kell várni a helyszínre kiérkező rendőrt, aki jegyzőkönyvet vesz fel az elhasznált eszközökről.
Fikát nem kérnék, tudom, hogy hülye vagyok. Ha valamit nem jól tudok, kérem helyesbítsetek.
Ha valami még megböki a szemem, folytatom. :)
És még egyszer kösz a posztot, jólesett!
1kutya 2010.07.09. 14:45:21
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.07.09. 14:46:37
Mityu Addideapénzt kft LE 2010.07.09. 14:46:50
Jájjj ezt nem ide (Silent lécci töröld majd a offtémába valót ezzel együtt) :))
Mityu Addideapénzt kft LE 2010.07.09. 14:52:40
Ez csak abban az esetben igaz, ha a kamionos hajlandó megállni és használni is a készüléket. Mert eddigi tapasztalatom sajnos az, hogy a füstölő autó mellett csak kurvaanyázásra fussa legtöbbjénél...
cso zsi 2010.07.09. 15:00:01
Mégis, kis hazánkban honnan tudnánk, hogy hol vagyunk épp?
Elhagytam Lajosmizsét, vagy haladok az M1-en? Ha nincs miért nézegetnem a kilométertáblákat, nem teszem.
Mire emlékszem? Kb 50-60 kilométert haladtam, amióta kijöttem a városból. Ez nem támpont.
Bezzegországok egyikében, Hollandiában találkoztam a következővel: az 50 méterenként kihelyezett útszéli műanyagkarókon rajta volt, hogy ő melyik kilométerszelvény hanyadik métere. Ahol sebességkorlátozást is kitette a pályán, ott még az is rákerült kis matricás kép formájában. Gondolom, 50-100 forintos költségnövekedésről lehet szó.
Mentők? Nem balesethez, hanem házban lakó beteghez hívtuk őket Bp-n. Az más sokaknak okozott fejtörést, hogy kerületenként van egy-egy híres ember utcája, de amikor egy kerületben két azonos utca van, az általában nem vezet jóra. Az egyikben kb 500 lakó van, a másik a Népszigeten, Újpest felől megközelíthetően, de közigazgatásilag a XIII.-hoz tartozva.
Az egyik a Róbert K mentőbázistól két percre. Na honnan telefonáltak negyed óra múlva a mentősök, hogy nem találják a címet?
josip 2010.07.09. 15:00:16
A másik, amit írtam, a szervek kiérkezése is (szerintem) életszerűbb és gyakoribb a halottat közölő kamionnál, és ők valóban jogosan anyáznak, ha még plusz 30 métert kell futkosniuk szabadító-szerszámmal, hordággyal.
Bár biztos valóban van olyan helyzet, amikor érdemes keresztbe állni, így feltűnőbb akadállyal/jelzéssel megelőzni a további balesetet, bár véleményem szerint erre még mindig jobb a 3szög, vagy botra akasztott sárga mellény vagy fákly, mert ha egy későn fékező jármű ha csak egy kicsit is megtolja a keresztben álló autót, az sokkal negyobb kár mint egy eltaposott 3szög, ráadásul azt hiszem, hogy az akadályozó lesz a hibás...
Szerintem.
Vélemény?
rcfan 2010.07.09. 15:08:25
Lásd: autozz.blog.hu/2009/09/11/akadalykent_kerulgettek_a_langolo_autot
Igen jó lenne egy interneten terjesztett lakosság által elvégezhető szintű elsősegélynyújtást oktató filmet készíteni. Hogy minél többen okosodhassunk életszagú bemutató által.
Egyébként ezt roncsokból történő kiemeléssel és poroltó használattal egybekötve egy tűzoltóorvos mutathatná be leghitelesebben a személygépkocsiban található kötszeres dobozra és szerencsés esetben a személygépkocsiban található oltókészülékre támaszkodva.
Apropó oltókészülék: milyet érdemes személygépkocsiban tartani?
Még egy kiegészítés: láttam balesetnél közelről már tűzoltót gépkocsit áramtalanítani. Ketten csinálták, egyik mondta, hogy "nyithatod" (a motorhátfedelet) - mivel felkészült a kézi oltókészülékkel az esetleges hirtelen beavatkozásra.
Ugyanis amikor a felnyitás során hirtelen levegőhöz jut a motortér, akkor csaphat fel belőle a láng. Azaz az áramtalanításhoz sem árt a készenlétbe helyezett tűzoltó készülék.
rcfan 2010.07.09. 15:12:34
Egyszercsak 180-nal beleszágult egy vadállat és a sérült és segítője is súlyos sérülést szenved/elhalálozik.
Érdemes lenne arról is beszélgetni, ilyen esetben (autópálya egyik sávjában a baleset) hogy álljunk meg, mit és hány méterrel tegyünk ki a baleset elé, hogy a "Schumacher-jelöltek" nehogy még nagyobb kárt okozzanak a balesetesben és BENNÜNK (segítőben) egyaránt.
cso zsi 2010.07.09. 15:12:50
Meg fogod tudni oldani, még ha esetleg hánysz is közben. Nem "a vér látványa" lesz a legfontosabb akkor.
csak john 2010.07.09. 15:23:28
Az biztos, hogy az embrek bámulatosan hülyék tudnak lenni egy balesetnél. Gárdony után pest felé a felüljáróról lekanyarodó és a régi 7-es út találkozásánál egy régi peugeot telibe vert egy astrát oldalról. Az eset előttem kb fél-egy perccel történhetett egy decemberi ködös, fagyos éjszakán éjfél körül. Amikoe elmentem az összetört peugeot mellett, akkor szálltak ki belőle. Félrehúzódtam, vészvillogót felkapcsoltam, összeszedtem magam és odasétáltam. Közben még megállt mögöttük két autó és éppen egymást üdvözölték, merthogy cimborák. Azután elkezdték nézegetni a törött kocsit, miközben vérzett a két gyereknek a feje. Megkérdeztem, hogy hívták-e már a mentőket. A válasz az volt, hogy megpróbálták, de nem vették fel, majd pár perc múlva megint megpróbálják. A másik autósról semmit nem tudtak, csak azt, hogy arra felé repült el a kocsi (annak a sofőrje magánál volt, ránézésre semmi, de nem érezte a bal lábát). Ekkor belilult a fejem és a két másik kocsit elzavartam vészvillogózni a kereszteződés másik két irányába, megkerestem a másik kocsit, és közben még beszéltem a yarddal is. Lehet, hogy szerencsém volt, de a diszpécser profi volt, és csak a lényeget kérdezte. Miután kis türelmet kért amíg szólt a járőrnek, hogy hová menjen biztosítani és küldött mentőt is, utána meg nekem próbált segíteni telefonon kersztül. Utána volt vagy két óra, mire hazaértem, de még akkor is liftezett a gyomrom.
Rahsid 2010.07.09. 15:30:33
-gondoltam magamban- csak megteszi helyettem más. Nem volt kedvem elsőként trágárkodni. :)
szaGértő 2010.07.09. 15:34:53
Mityu Addideapénzt kft LE 2010.07.09. 15:44:41
Hungárián egy teherautó hivatásos alkesznek tűnő (amúgy józan) sofőrje azt hitte jópofi dolog forgalom irányítás (dugócsökkentés) közben azzal játszani, hogy centizgetve nekem irányítja a járművét.
Aztán csak annyit kérdezte milyen gyorsan tud kiszállni a vezetőfülkéből ha beillatosítok? :)))
Hát lehervadt a buta vigyor az arcáról... :DD
Mityu Addideapénzt kft LE 2010.07.09. 15:46:08
Leadfoot 2010.07.09. 15:54:46
Emiatt a tesóm elrántotta a gépet, és elcsúszott (nem értek össze).
Sajnos tesómon épp nem volt bőrruha, mert csak pár kilométerre ment (mindegy, nagy hülyeség volt a részéről). Az elcsúszás után egy forgalmas, 2x2 sávos úton állt meg, elég komoly zúzódásai lettek + pár kisebb törés (ujjak).
Az még hagyján, hogy a legtöbben meg se álltak, akik igen, azok meg csak nézelődni...
Megállt egy csaj, aki ápolónőnek mondta magát, nagyjából bekötözte a tesómat, majd elhúzott, hogy neki ne legyen köze az egészhez. A mai napig sem került elő.
De a legjobb: közvetlen a csúszás után a tesóm ott feküdt az aszfalton (mondom, az út kellős közepén). A balesetet okozó tata meg megállt, kiugrott a kocsiból és odament osztani, hogy versenypályának képzelik az utat (tesóm kb. óra szerinti százzal ment, az öreg úgy 60-70-nel). Nem is ő hívta a mentőt, hanem egy bámészkodó.
csak john 2010.07.09. 16:10:38
Mityu Addideapénzt kft LE 2010.07.09. 16:10:53
A sok übermájer egyike sem gondolta úgy, hogy esetleg szakít rá fél percet a tolásban segíteni.
:)))
P75 2010.07.09. 16:11:29
P75 2010.07.09. 16:14:45
gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2010.07.09. 17:17:37
amugy sokan tovabbmennek friss balesetet latva, mondvan nem nagyon tudnak mit tenni :|
Mityu Addideapénzt kft LE 2010.07.09. 18:01:19
"amugy sokan tovabbmennek friss balesetet latva, mondvan nem nagyon tudnak mit tenni :| "
Tőlük úgy a megfelelő tanfolyam idejére bevonnám a jogosítványt. Persze lehet mondani, hogy a jelenlegi járművezetés-oktatás is megér egy-két kanna misebort.
Viszont alapvető emberi kérdést is felvet ez a fajta hozzáállás... Szerintem :)
(---Flúgos Buszos---) 2010.07.09. 18:07:36
Lehet nem hiszed el,de elájulok a vér láttán,elsápadok,elkezd sípolni az ember füle,és kezdesz szédülni,majd kifekszel.
Ilyen volt egyszer,hogy még háziorvosnál adtak be injekciót,aztán kifelé menet annyit éreztem,hogy nem bírok menni,leültem,oszt vége kb. 10 percig,már szóltak a dokinak,hogy jöjjön ki,mert nem mozdulok.
Ez ellen nem tudok mit tenni.
Nem vagyok fideszes 2010.07.09. 18:27:52
Na igen, amikor annó elsősegélyből vizsgáztam a jogsiért, megkérdezte a doki, hogy mi az első dolgom, ha súlyos balesetet látok? Azt válaszolta, hogy "Azonnal elájulok." Jót röhögött és intett, hogy mnejek, átengedett.
schdl (törölt) 2010.07.09. 18:46:27
kalandfereg 2010.07.09. 19:12:27
Nos, nem igy van, legalabb is az en tapasztalatom szerint minden helyzet szuk keresztmetszete a szervek meggyozese, hogy kegyeskedjenek kijonni.
En legalabb is mar hivtam ki rendort metrobejarati keseleshez ugy, hogy amikor vagy negyed ora mulva egyaltalan felvettek a telefont, akkor is csak a metroban lent dolgozo kollegaikhoz iranyitottak, kijonni nem voltak hajlandok. Biztos keresztultorom magam a keselokon, hogy lehatoljak a kollegakhoz...
Es szoritottam mar le ember utoeret 1 oran keresztul, mert az 5 perc setara levo Marko utcabol ennyi ido alatt sikerult a mentoknek kijonnie...
Es meg sorolhatnam. Nem tudom... csak nekem ilyen rossz a tapasztalatom?
hazug fidesznyik (törölt) 2010.07.09. 19:18:52
ha bringás a csóka, aki vérben fekszik, tuti nem állok meg: ők sem állnak meg a piros lámpánál... (tegnap fagyit majszoló bringást csaptak el, aki szerencséjére nem halt meg)
ha motoros az ürge, akkor sem állok meg: manapság nagy szükség van a donorokra, akiknek az agya ugyan nem ér semmit, de a többi alkatrészeik szükségesek a normál emberek számára
Frigyesmester 2010.07.09. 19:38:28
Azért elmondom...
Volt rá eset, hogy hívtam a rendőrséget, mert sűrgős volt. A 112-n percekig hallgathattam a "várjon az ügyeletes jelentezésére" szöveget. Aztán amikor felvette, akkor pontosan és korrekten (jogvégzett létemre tudom hogy hogyan kell) elmondom a történteket - erre a központi ügyeletes "kapcsolja" a kerületi/városi kapitányságot. Ahol újabb 5-10 perc után veszik fel a telefont, és mindent elmondhatok előlről. És amikor befejeztem, az ügyeletes minden részletet visszakérdez - újabb 5-10 perc csevegés. És ez szinte minden bejelentésnél így van! Egyszóval: ha már úgyis rögzítik a bejelentést, akkor nem lehet visszahallgatni, vagy elsőre megérteni - ha a bejelentő elsőre el tudja mondanki korrektül és pontosan, hogy mi történt?
Persze akkor már nem állok meg, amikor már az autómentők is ottvannak :), vagy azt látom, hogy már van szó szerint érdemi segítség (pl. a sérültet már elsősegélyben részesítik, vannak már ott épp elegen, vagy látom az érkező rendőrt/mentőt) - mert nem akarom a "bámész" tömeget növelni saját magammal.
Volt már, hogy meg kellett állnom balesetnél. A legdurvább az volt (már jópár hónapja), amikor Pest megyében egy "S" kanyarban történt egy furcsa baleset. Épp haladtam az út egyenes szakaszán az "S" kanyar felé, és szemből a kanyarból jön ki az autó. Kijön a kanyarból, majd előttem, már az egyenes szakaszon hirtelen jobbra rántja a kormányt, és belefordul az árokba - illetve az árokban megpördült a hosszanti tengelye mentén, majd az árkon túl az oldalán állt meg. A mögötte jövő padlófékkel fékezett - én is megálltam a vaksötét éjszakában az útpadkán. Óvatosságból felkapcsolva hagytam a fényszórót, illetve hátul kinyitottam a csomagtartót, hogy annak a lámpája adjon helyzetjelző fényt +az autóban lévő nagy elemlámpát is bekapcsoltam. A másik megálló autós is bekapcsolva hagyta a fényszórót. Mint kiderült, a sofőr nem sérült meg, és ő maga hívott segítséget, miután kimászott az autóból. Az eset ott vett váratlan fordulatot, mikor a rendszámom alapján megkeresett a yard - mert utóbb derült ki, hogy az árokba fordult autóra távolabbról rálőttek (!) és a lövedék a szélvédője jobb oldalán ment be - a sofőrtől alig 1 méterre. Ma sem akarok belegondolni, hogy a golyó az autómtól - és a fejemtől két méterre "repült el", miközben áthaladtam a "tűzvonalon". Igaz, a nyomozó nem ment sokra a baleset bekövetkeztéről készült videómmal sem. Na mindegy... aki akar, az nyugodtan hülyézzen.
A lényeg: végre egy korrekt összefoglaló, ami nagyon hasznos a magamfajta "rutintalan amatőröknek" is. És nem árt, ha van az autóban egy nagyteljesítményű elemlámpa is - elvégre balesetek éjszaka is történhetnek.
Ha pedig nem tudjuk a baleset helyszínét pontosan (pláne, ha nem látunk kilométertáblát), de tudjuk hogy milyen (hányas számú) úton vagyuk, melyik két település között, akkor a segélyhívás során próbáljuk meg minél pontosabbal körülírni a helyszínt (jellemző tereptárgyak, "tereppontok").
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.07.09. 19:41:59
Egyszer este, szitáló esőben egy nőt elütött egy autó a kereszteződésben, talán a lába tört el. Nem volt hajlandó megengedni, hogy az útról lesegítsem, hát ott üldögélt a sötétben. Tudjátok, hogy a vizes aszfalton, sötétben ott levő akadály leginkább akkor vehető észre, amikor átmegyünk rajta. A mentő már úton volt, hát jobb híján előrementem vagy 8 métert, beálltam a középvonalra, elővettem egy könyvet a táskámból, és kinyitva magam elé tettem, mint valami igehirdető. :-)) Remélve, hogy a fehér folt feltűnik. Azt hiszem, ért annyit, hogy senki ne gázoljon át az úton ülő szerencsétlenen. Ennyit is lehet segíteni. A bámészkodók valamelyikének is eszébe juthatott volna már.
BenTLor · http://blog.bentlor.hu 2010.07.09. 19:42:32
tundrazuzmo (törölt) 2010.07.09. 19:45:07
Ha már költözöl, akkor rendelj egy pizzát valahonnan! Ha kihozzák, és nem téved el a futár, akkor nagy valószínűséggel a mentős sem fog.
Úgyhogy a l*sz*rsziget helyeket meg alapból úgy közelítem meg, hogy el tudjam másnak is magyarázni, hogy hol kell jönni. Általában nem mentőknek, hanem a haveroknak, akikkel együtt grillezünk a semmi közepén.
tundrazuzmo (törölt) 2010.07.09. 19:46:51
Félre Beszélő 2010.07.09. 19:47:45
Bejelentés 1: Halló, jöjjenek gyorsan, elütöttek egy biciklist, nagyon vérzik, elesett, jaj jaj jaj, vérzik, gyorsan siessenek, az autós részeg és a piroson ment át, jaj, jaj, jaj. Cím, jobb esetben telefon megadása.
Bejelentés 2: Halló, baleset történt, cím, egy biciklis sérült idős férfi, a feje erősen vérzik, eszméleténél van, más sérülés nem látszik rajta, de a lábát fájlalja és szívpanaszai vannak. A balesetben más ember nem sérült, a bejelentő telefonszáma.
Mindkét példa ugyanarról a feltételezett esetről szól, de a mentők a szakszerűbb bejelentés miatt sokkal jobban meg tudják ítélni, hogy milyen mentőegységet küldjenek és mivel fognak találkozni a helyszínen.
El sem tudjátok képzelni, milyen hívások futnak be, sokan még a címet is elfelejtik megadni izgatottságukban és rácsapják a telefont a hírközpontosra. Egy pánikoló bejelentőből alig lehet kiszedni értelmes infót. Na ilyenkor milyen erőt küldenétek a helyszínre?
Pontos, informatív jelzés nélkül nem lehet pontosan belőni az esethez szükséges riasztandó egysége(ke)t.
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.07.09. 19:50:49
Egyébként nem értem, hogy a 107 vagy a 112 miért nem tudja áttekinteni, hogy hozzám legközelebb melyik járőr van? Tök mindegy, hogy milyen kerületi, nem? Lehet, hogy valamiért ott megy el, a diszpécser pedig diszpécseljen, a járőr siessen oda, és majd ő értesíti a kerületieket. Ezt vajon miért nem lehet megvalósítani?
Félre Beszélő 2010.07.09. 20:05:56
tundrazuzmo (törölt) 2010.07.09. 20:05:59
Anyád! 21. században nem lehetne valami intelligensebb válasz? Vagy ha a parasztja csak azért ül ott, hogy átirányítson a helyi rendőrséghez, akkor miért kell elmondani mindent? Kapcsolja az illetékest, és annyi!
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.07.09. 20:10:11
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.07.09. 20:12:29
feketenap · http://www.zoldszempont.hu 2010.07.09. 20:39:50
Egyszer láttam egy félig az úton fekvő embert, biciklije is természetellenesen volt "eldobva". Megálltam, megszólítottam, de semmi. Felhívtam a 112-t, kapcsolták a mentőket. Telefonon adtak utasításokat, hogy mozdítsam meg, próbáljam felébreszteni. Közben megállt mögöttem egy teherautó, és kapásból azal vádolt, hogy elütöttem a tagot. Mondtam, hogy nem, csak megálltam, mert láthatóan gyanús helyzetben fekszik. Erre azt mondta, hogy azért várjam meg a randőrséget. Miért, kérdeztem, felhívta már? Folytattam a mentősökkel a beszélgetést, idővel magához tért a faszi. Közben elindult egy mentő a helyszínre, mi az autóinkkal zártuk el a sávot a forgalom elől. Megérkeztek a mentők, kiderült, hogy a faszikám csont részeg, de fullon. Megfeküdt a bringával. Mit ne mondjak, megkönnyebbültem.
MrZed001 2010.07.09. 20:41:23
Amcsik ezt komolyan is veszik, és próbáltak metodikákat ajánlani, amiből a legjobban az jött be a mentősöknek és medikáknak, hogy a Bee Gees - Stayin' Alive számának ritmusában (azt dúdolva) kell elvégezni a szívmasszázst.
www.youtube.com/watch?v=IHWeuQyFouo
szürke_tag 2010.07.09. 21:09:19
hejhó, hejhó 2010.07.09. 21:26:23
Félre Beszélő 2010.07.09. 21:36:18
TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.07.09. 21:42:12
Egyéb technikai: Van-e videohívásra lehetőség, esetleg más mód arra, hogy képekkel is tájékoztassuk a hatóságokat?
cso zsi 2010.07.09. 22:24:26
Nem sérülsz meg pl olyan esetnél, amikor a gyermek egyedül vagdalkozik a szabóollóval titokban, hogy ne lásd, csak amikor megvan a baj, akkor kér segítséget. (saját, gyerekkori sztori) De az utcán biciklivel eleső, vagy kilógó falrésznek nekiszáguldó gyermek is teljes, pánikmentes felnőttet kíván. (másfél éve történt séta közben.)
cso zsi 2010.07.09. 22:35:07
@tundrazuzmo: Ezek szerint nem jött le, hogy a közeli lakott ház helyett a távoli erdős szigetre ment?
tundrazuzmo (törölt) 2010.07.09. 22:50:43
D4D 2010.07.10. 00:04:48
taddeus 2010.07.10. 02:29:51
Félre Beszélő 2010.07.10. 07:04:35
Videotelefonálás szerintem még nem nagyon működik a világon sehol, max hi-tech országokban esetleg. Egyébként is csak a diszpécserrel, híradóssal lehetne beszélni, aki bent ül és bent is marad a mentőállomáson, a kivonulók lehet, hogy épp út közben kapják a riasztást, azokkal meg úgysem tudsz beszélni közvetlenül (amúgy se értenék a sziréna hanja miatt).
kalandfereg 2010.07.10. 08:02:27
Nem volt szép tőled a vélelmezés, hogy nem tudok értelmesen mentőt és rendőrt hívni, mindössze ezért nem jöttek ki...
De nem is életszerű, hogy egy agyatlan pánikoló típus vagyok, ha ütőeret szorítok le egy órán keresztül, hm?
NEM erről volt szó. Ha ott dolgozol, neked is tudnod kell, hogy komoly hiányosságok vannak e téren.
És én csak a két legdurvább esetemet irtam le, tudtam volna még ragozni.
Sose stimmel semmi, ha az ember szerveket hív, mintha fűrészporból lenne a hülye agyuk.
Minden segélyhívás arról szól, hogy te egy jelentéktelen, ostoba hülye vagy, aki valószínűleg hazudik, és akit le kell pattintani a hülye problémáival, úgymint felszakadt ütőér, megkéselt ember.
nehiddel 2010.07.10. 08:52:35
[mike] 2010.07.10. 10:06:48
Halálos_fogkefe 2010.07.10. 13:24:40
MP 2010.07.10. 14:33:22
Félre Beszélő 2010.07.10. 14:52:17
@Halálos_fogkefe: A halonnal oltó készülékeket nem csak, hogy nem lehet kapni/tölteni, hanem már rég ki is kellett volna vonni a forgalomból, sőt, még a "regenerált halont" és a halonpótlót is. Kampány volt a halon visszagyűjtésére és "halonbankokban" történő elhelyezésére. Elvileg még meg is büntethetnének, használata, de még a tartása sem megengedett, bár hozzá kell tenni, hogy olyan helyeken, ahol a helyettesítés nem/nagy hátránnyal lenne lehetséges ott továbbra is engedélyezett (pl. repülőgép, katonai alkalmazás, stb.). Mára már nem lehet(ne) civil kézben ilyen. Mindezektől függetlenül nekem is van 2 ilyen készülékem, az ózonkárosító hatásától eltekintve ez az egyik leghatékonyabb oltóanyag.
Krisi 2010.07.10. 15:12:46
nekem is azt mondták, hogy ha csak kis tűz van, akkor inkább szóljak be a főnöknek, mert neki a házban az van, és ne afalról vegyem le a simát :)
@hazug fidesznyik: én akkor sem állok meg, ha köcsög autós van bajban, azok úgyis csak zebrán ütnek el embereket ennyi erővel...
(gratulálok a szemléletedhez, remélem akkor sem fog megállni senki amikor te leszel szarban)
Halálos_fogkefe 2010.07.10. 15:22:42
viszont biztonságos és bevizsgált (szakember által) csak nincs hivatalosan lepecsételve mert ilyen magánkézben nem lehetne. csak azért írom hogy a trollok ne ezen ugráljanak.
PillaMilla 2010.07.10. 15:55:43
gohelp angel system csomag, és így rámküldték a hatóságokat, mert jelzett a rendszer.
waffen55 2010.07.10. 16:04:09
@1 Fószer: Sajnos amit te mondasz meg tudom erősíteni édesapám és a bátyám szintén ebben a cipőben járnak. A te feladatod helyszín biztosítás és TELEFON!
A tanfolyamhoz én is csatlakoznék találjunk már rá valami módot, hogy fel tudjuk egymással venni a kapcsolatot, lehet akár a posztoló is vagy itt az elérhetőségem: ELIGOR@TVN.HU !!!
szabidoki 2010.07.10. 16:09:01
Megállás. Az úton keresztbe megállni elég veszélyes, inkább ne erőltessük a dolgot. Ha egy mód van rá, vagy jócskán a baleset előtt álljunk meg vészvillogóval, vagy küldjünk vissza valakit pár száz méterre háromszöggel, zseblámpával, láthatósági mellénnyel. Ha a helyszín már biztosítva van, és _van rá lehetőség_, a többi segíteni vágyó inkább a baleseti helyszín után álljon meg, ezzel magának és mindenki másnak is jót tesz. Autópályán gyakran mire lereagálja az ember, hogy mi van árokban, már eleve túl is szaladt.
Szívmasszázs. Nagyon szép elképzelés, de sajnos az azonnali baleseti haláleset újraélesztési esélyei nagyon csekélyek, tizedszázalékokban mérhető. Persze ha van rá kapacitás, nyugodtan neki lehet futni, de ha más, még élő sérült is van a helyszínen, inkább azzal kell foglalkozni. (Év vége felé fog megjelenni az új újraélesztős protokoll, valóban azt csiripelik a madarak, hogy a lélegeztetés szerepe csökkenni fog.)
Elsősegély. A vérző artériát, nagy vénát illik lefogni, nem is túl bonyolult, és életet menthet. A horzsolásokat nem létkérdés bekötözgetni. Alapvetően eszméletlen sérültet tilos mozgatni, kivéve ha
1. hátán fekszik, és hányni készül
2. szükséges a kimentés, pl. égő autóból.
Szervek. A rendőrök tényleg egybitesek tudnak lenni, de úgyis nekik kell utoljára szólni. A 112-vel csak végső esetben érdemes próbálkozni. Ha sérültek vannak, elsőre a 104-et kell hívni, a mentős diszpécser majd szól a tüziknek meg a yardnak. Fontos a pontos helyszín, de könyörgöm, kíméljétek meg a mentősöket a bennszülött nevezetességek emlegetésétől! A "bolond molnár tanyájánál balra" típusú útbaigazítások általában félórás-órás bolyongásokat eredményeznek, ha végképp nincs normális cím, valakit el kell szalajtani a mentő elé egy megtalálható helyre. Videóhívás nincs, a GPS-koordináta hasznos lehet.
waffen55 2010.07.10. 16:29:47
lr 2010.07.10. 16:30:58
Amúgy tényleg zsír a poszt.
Én nemrég Kerecsend és Eger közt találkoztam árokban tetőre rakott autóval - utólag visszatekintve is érdekes, h akkor és ott teljesen magától értetődő volt, h mit és hogyan csináljak (pedig így nyugalmi helyzetben fel nem tudnám mondani a leckét), de érdemben szerencsére nem volt már szükség a segítségemre (sértetlenül szállt ki az alany, és páran már voltak ott, csak azt nem sikerült még megállás előtt felmérni, hogy ők is résztvevők-e vagy már segítők).
Egyébként a szembe jövők már kb. 10km-el visszább villogtak, amit jól is tettek, mert elég szerencsétlen helyen volt az esemény (tempós kanyar után) - talán egy távolabbi helyszínbiztosítást vagy legalább az erre való figyelemfelhívást még megtehettem volna. :\
Minden esetre az itt több kommentben emlegetett általános közönyt szerencsére nem tapasztaltam.
zeugma 2010.07.10. 18:01:42
Ha valaki ilyent lát, akkor azonnal eresszen meg egy telefont a 104-nek, még mielőtt odamenne és bármit felmérne, és mondja be, hogy "itt és itt szirénázó mentő karambolozott, majd mindjárt odamegyek és megnézem, van-e sérült".
Ugyanis ha épp riasztáshoz igyekezett a kocsi, akkor másik mentőt kell kiküldeni arra a címre, és pár perc is döntő lehet.
(Persze jó esetben a pórul járt mentő beszól a központnak, de lehet, hogy a rádió összetört, vagy a metősök nincsenek maguknál, és olyankor a betelefonáló szemtanúkon múlik a dolog.)
utepito 2010.07.10. 23:24:56
Elsősegélyben ez is egy jó szakmai oldal videókkal:
www.elsosegelyhely.hu
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.11. 01:36:53
minnel kevesebbet mozgassunk serultet, ha kezd egni a kocsi akkor meg lehet probalni, de jobb az oltas
az elso hogy lezarjuk a rafutas veszelyet, kozben lehet telefonalni
ez lehet keresztben allassal,de ha olyan a helyzet vissza kell futni pl kanyarban foleg gyorsforgalmi uton
ha mar 2-3 kocsit megfogunk es bekapcsolja a veszvillogot valoszinu megusztuk
aramtalanitani a serult kocsit
ez fontos
aki kepes ra es spriccelo verzo vegtagot lat azt el kell kotni
ennel tobbet"atlagember n" nem igen tehet
de ezt mindenki meg tudja csinalni
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.11. 01:52:31
nagyon
ha tuti nem tudod hol vagy
ejjel
idegenben
kisebb informaciok is segithenek a helyet ismeroknek
mieloot ujra kiosztan a serdulo korosztaly en 10 eve itt ratevedtem a regi US 19re a fiammal
ejjel
hat fogalmam sem volt hol vagyunk
szoval elofordulhat
nem fo uton egy kozeli falu egy benzinkut barmi segithet ha bemondod hol lattas
tudomm MO-nem hatalmas de olvastam mar hogy ott id rossz helyre mentek
szoval minnel pontosabb info a mentoknek es a tuzoltoknak
goutakon ez altalaban nem gond
nade...
főboszorka45 2010.07.14. 11:18:53
Ahog ymár korábban írtam tavaly jöttünk vissza Bp-re Szegedről a rokonoktól M5-ön. Kecskemét körnéykén szemben lévő pályán égett egy kocsi
Mást nem tehettünk, mint a fiam szólt a tűzoltóknak, mondták tudják már, csak a pontos helyszínt nem, mi meg megadtuk, első volt, hogy ránéztem az első kilométer jelzőre, onnan becsültem vissza a távolságot.
Annyit kérdeztek, hogy átmentünk-e a felüljárónŰ? Mondtam igen, nincs messze tőle és a füst messzire látszik.
Aztán pár perc múlva jött is a tűzoltó a másik oldalon óriási szirénázások közepette...
Ennyit tudtunk tenni, hiszen éppen ellenkező irányban haladtunk a másik oldali pályán....
Azt hsiezm, ez sem elhanyagolható...
DenisaM 2010.10.11. 09:08:46
Rohadtul nem mindegy hol van a baleset, és ki sérült meg. Az elsősegély tanfolyamon világosan elmondják, sérülthöz csak gumikesztyűben nyúlunk, akármit el lehet kapni, sima sérülttől rüh, vagy tetű, vérzőtől aids, és egyebek...