Kutya sztorija amellett, hogy bosszantó, egyben tanulságos is, mert bár az eset rámutat, hogy nem csak nálunk vannak erőszakos állatok, az is kiderül belőle, hogy a kívülálló szemtanúk egészen másként állnak hozzá egy ilyen konfliktushoz, mint ami hazánkban jellemző.

A történet nem a közlekedési helyzet, inkább a szemtanúk viselkedése miatt érdekes. Júniusban, az osztrák látványutakra szerveztünk motorostúrát a Hegylakók csapatával. Kötelező program a Grossglockner - Edelweiss-spitze szakasz, a nyáron is hóban fürdő hegyi út igazi élmény motorral és autóval egyaránt.

Épp a két kilátó közötti rövid, kb. tíz kilométeres szakaszon haladtunk, amikor több autó is összetorlódott előttünk, így kényelmes, negyven-ötvenes tempóban gurultunk felfelé. A sor végén egy VW Phaeton haladt, előtte pedig egy öreg veterán motor. A Phaeton mozgásán látszott, hogy mindenképp előzni akar, de a szűk és kanyargós úton ez nyilván lehetetlen volt.

Megelégelte ezt a sofőrje, és az egyik balos ívben bement a veterán motor mellé, azonban megelőzni már nem tudta: a szembejövő autótól megijedve szépen elkezdte jobbra leszorítani a motort, hogy ő kényelmesen elférjen a másik sávban közeledő autó mellett. Az idős úr a veterán motorral befékezett, a padkáról visszavezette az aszfaltra a motort, és nemzetközi karjelzéssel adta az autós tudtára, hogy ez nem volt egészen fair.

Egy perccel később a motoros ki is kiállt egy parkolóba, én pedig az első hosszabb egyenesben elkezdtem előzni a Phaetont. A sofőr megvárta, míg a B oszlopig érek, majd index nélkül balra ránk rántotta kormányt, és elkezdte előzni az előtte haladókat. Szerencsénkre hárman is elfértünk a kiszélesedő úton, így egy vészfékezéssel elkerültük a balesetet, majd a következő (immár két felfelé haladó sávra kibővített) egyenesben megelőztük a Phaetont. Hat motorral voltunk, a hosszú egyenes elegendő volt, hogy mindannyian befejezzük az előzését kb. 100-110-es tempóban.

A következő parkolóban pihenőt tartottunk, a VW-s is megállt mellettünk. Kiszállt az autóból egy kb. 150 kilós német, és azonnal ordítani kezdett velünk; mégis mit képzelünk, hogy megelőztük őt? Németül beszélő társaink megpróbálták csitítani. Ekkor a sofőrt a felesége már ráncigálta vissza az autóba, sűrű elnézéskérések közepette. De emberünknek ez sem volt elég, az első útjába kerülő motorost (Andris) földre lökte, majd odalépett a motorjához, és megpróbálta felborítani a középsztenderen álló Kawasakit.

Kezdett elfajulni a helyzet, a megoldás nem várt helyről érkezett: szintén német(!) rendszámú autók parkoltak le mellénk, és látványosan megkérték egyik társunkat, hogy rendszámmal, arccal fotózza le őket: szívesen tanúskodnak mellettünk. Közvetlenül mögöttünk haladtak, látták az úton és a parkolóban történteket is. Ezen a ponton érezte emberünk, hogy nem egészen neki áll a zászló. Odavetette még párszor a Magyarokról alkotott véleményét (Ungarn és a jellemző német szitokszavak elegye), majd beült az autóba és el.

A napunkat sikeresen elbökte a paraszt viselkedése, de jó volt látni, hogy egy számukra is idegen országban, az autós saját honfitársai érezték úgy: kötelességük közbelépni, őket ne égesse a viselkedésével egy ilyen büdös bunkó. Van tanulság? Talán csak annyi, hogy van mit tanulni
tőlük.

Egy percig nem nézte senki, hogy a másik motoros, vagy autós, esetleg talicskás, egyszerűen Emberek voltak, akik előítélet nélkül azonnal cselekedtek, egyszerűen a saját igazságérzetük által vezérelve.

Van hova fejlődnünk.