Ha BzS személy szerint csak engem kérdezett volna meg, határozott nemmel feleltem volna. Amikor elkezdtem vezetni, felelősségteljes kezdő módjára kitettem a T betűt az autó fenekére, egész pontosan két hétig volt ott. Ha az emberek meglátták, valami ellenállhatatlan késztetést éreztek rá, hogy megelőzzenek. Új autót kezdtem el aktívan vezetni, de mindenféle roncsokkal is mindenáron túl akart lenni rajtam mindenki, akkor is, ha a megengedett fölött mentem pár km/h-val.
A pohár akkor telt be végleg, amikor a Nagykőrösi úton kifelé a határ úti felüljáró után jött mögöttem egy szakadt csotrogány két hülyegyerekkel a fedélzeten, feltolták nekem a távolságit. Nem foglalkoztam vele, átkattintottam a belső tükröt. Utána lekapcsolta, úgyhogy vissza. Ezt mégegyszer eljátszottuk, utána nem reagáltam rájuk. Ekkor a sofőr megelőzött és elkezdett lassítani, én is mögötte. Aztán megint gyorsított, én is. Erősködni nem akartam nulla rutinnal.
De miután ezt még háromszor eljátszották és láthatóan jól szórakoztak, elegem lett, a következő lassításnál megelőztem és otthagytam őket a picsába, valószínűleg a rozsdás közlekedőedényükból 70 fölé gyorsítás esetén kiesett volna a váltó vagy a motor, úgyhogy nem tudtak utánam jönni. Amint hazaértem, letéptem a T betűt a kocsiról, azóta sem volt hasonló gondom. Ennyit az én sztorimról, most már tényleg jöjjön a levél.
Kb. 2 hónapja szereztem a jogosítványt, 30-on túl. Jól elvoltam tömegközlekedéssel és bringával, de jött a házasság, nőtt a család és úgy döntöttünk, hogy beruházunk egy autóra. Nem is annyira a mindennapi élethez kell nekünk, hiszen a belvárosban lakunk, hanem a hétvégi kirándulásokhoz, vidékre kiköltözött barátok látogatásához.
A Kresz tanfolyam és a vizsgák simán mentek, meglett a jogsi, közben már elkezdtem nézegetni az autókat és egy hete meg is vettük a 10 év körüli megbízhatónak gondolt autót. Első dolgom volt, hogy az egyik hipermarketben vettem egy "T" matricát és fölragasztottam a hátsó ablakra, így indultam gyakorolni a csöndes mellékutcákba és hétvégén már a főutakra is kimerészkedtem.
Amin meglepődtem amikor a régóta vezető barátaimnak elmeséltem a történetet és megmutattam az autót a "T" matrica láttán többen egymástól függetlenül csóválták a fejüket és azt mondták, hogy szerintük vegyem le a matricát, hiszen nem kötelező használni.
Azzal magyarázták az álláspontjukat, hogy matrica nélkül is lehet bénázni, de ha matricával teszem ugyanezt akkor még jobban "megaláznak" az autóstársadalom erre hajlamos tagjai. Azonkívül nem lesz nyugalmam, mert a nyakamba lihegnek a rutinos sofőrök a menő autóikkal és dudálni villongi fognak, hogy megelőzhessenek.
Eddig kitartottam, hogy jó az a figyelmezetetés a többi autósnak, hogy számítsanak lassúbb vezetésre, esetleg a motor lefulladására, a kocsi ugrálására amikor nem találom el a megfelelő sebességet váltásnál. Mindegyikre volt példa az elmúlt pár napban.
Az érdekelne, hogy a többi autós hogyan látja ezt - érdemes-e kirakni a "T" matricát kezdő vezetőknek, és ha valaki használta a matricát érték-e olyan hatások amiket jobb elkerülni és levenni?
Kérésre egy kis gyors közvéleménykutatás:
Az utolsó 100 komment: