Tegnap késő este koncertről hazafelé a tükörben láttam a Hungária körúton egy rövid vitát, majd kocsiajtóba térdelést, az állatok sosem alszanak, na. Névtelenséget kérő levélírónknak sincs nagy szerencséje az agresszív közlekedőkkel, kétszer is az autóján töltötték ki más autósok a dühüket, ebből olvashatjátok most az elsőt, aminek a megírására egyébként egy nem is olyan régi poszt ihlette.

Oktogon előtt egy sarokkal fordultam rá a körútra, az Oktogon felé kis Corollámmal. Szokásos féligmeddig-dugó, 10-el csordogáló kocsisorba besoroltam úgy, hogy a mögém kerülő sárga WagonR+-osnak nem hiszem hogy nagyot, vagy egyáltalán kellett fékeznie. De azért villog. Húszat.

Valaki előttünk közben nekilátott egy autójánál 10 centivel rövidebb helyre bepárhuzamosparkolni a külső sávban, így én index, és át a belsőbe, ugyanabban a pillanatban amikor a mögöttem lévő Suzukis is átment, bár ő abból a célból, hogy bármi is lesz, elém kerül, mertolyannincséskész, hogy ez a kis görény Toyotás előtte maradjon. Persze így ismét előtte maradtam, amitől neki muszáj volt dudálnia 2 percig, ezenkívül ordítva az öklét ráznia.

Nemsokára elhagytuk a parkolós jóembert, aki kitartóan próbálgatta, milyen szögből lehet megoldani hogy az autója húsz centit zsugorodjon. Amint a jobb sávban elkezdett egy méter hely felszabadulni, Suzukisunk láthatóan nagygázzal próbál kivágni a jobb sávba, hogy namostaztánmármegkapodamagadét, megelőzlek.

Teljes jószándékkal sajnos pont akkor soroltam ki jobbra, hiszen az Oktogonhoz értünk, ahol én az Andrássyra fordultam. Nem toltam le, nem kényszerítettem vészfékezésre, csak harmadszor is pont elé kerültem, bár nem szándékosan. De láttam hogy mögöttem még azért odalép neki, majd satufékkel beáll mögém, hadd csikorogjon kicsit. Zöld, én el jobbra. Jön utánam a szervízútra. Ó mondom, ez nem lesz véletlen...

Pirosat kaptam, előttem állt is egy kocsi az Andrássy szervízútján, egyirány, egy sáv, nincs menekülési lehetőség, mögém beállt a Wagon, ajtó kivágódik, innentől filmszerű... Egy bőven mázsa feletti, húsos zsíros massza kászálódik ki, és furcsa, billegő, de szapora léptekkel (mintha nem mozgott volna a térde...) indul meg felém. Ha valami látszott rajta, akkor az hogy őt most nem állítja meg semmi. Úgy is lett. Mire odaért, én gondosan központi zár be (akkor még, 70 kilós egyetemista, szóval nem voltam annyira ellenfél, sem bátor :D ), ablak fel, lássuk.

Ajtóhoz lép, egyből kilincshez nyúl, ránt rajta kettőt, közben ordít mint egy őrült "Majdnem megöltél te állat". Mondom neki mibajod, 10el mentünk, és együtt átsoroltunk, sorry, erre volt dolgom. Kicsit még ordított, ajtót rángatott, majd egyik pillanatról a másikra fogta magát és simán ököllel az oldalablakot úgy ütötte be, hogy nem mint az Alfás előző posztban, hanem úgy robbant be hogy nyoma nem maradt az ablakkeretben. Mindent beborított a szilánk, jellemző, hogy később az anyósülés melletti ajtó pohártartójából szedtem ki a legnagyobb darabjait...

Na ott nálam is filmszakadás, asszem annyit nyögtem ki hogy "aztakurvaélet", hátha ez segít valamit a helyzeten, majd mivel zöld lett, és szerencsére az előttem álló is olyan szinten törődött a szituációval, mint a 20-30 bámészkodó aki végignézte (semennyire), a felém kapó keze elől egy kövér gázzal elhúztam ki az Andrássyra, ahol van menekülőút. Megálltam kárfelmérni egykét sarokra úgy, hogy 5 felé el tudjak indulni bármikor, de már nem jött utánam...

És igen, sajnos már akkor is volt annyi bizodalmam a rendőrségben, hogy eszembe sem jutott velük időt pazarolni, elkároltam, bontóból vettem új üveget, bepattintottuk cimborával, aztán vissza az ősvadonba ismét.