Visszatértem a külföldi száműzetésemből, úgyhogy lassan én is visszazökkenek a régi kerékvágásba, megint fogjátok időről időre a nevemet látni a posztok címe alatt, amennyire engedi az időm. De itt most nem is az én nevem a lényeg, hanem ezúttal Tibi, aki leosztott egy maflást egy arra száguldozó, majd erőteljesen hőbörgő taxisnak. Szerintetek mennyire elfogadható módszer ez? Elragadtathatja-e magát valaki ennyire, vagy akkor sem volna szabad, ha ilyen hülyével akad össze az ember?
Úgy tűnik mostanában sokszor kell írnom nektek valamiről, vagy csak sűrűn olvasom a blogot és mindig kényszert érzek rá, hogy meséljek. :)
Felpofoztam ma egy gyökér taxist, mert fékezésre kényszerítettem... Vagyis duplán voltam paraszt :) Azért a pofon, mert ütni nem mertem, ezt is alig bírta ki lábon. A mostani poszthoz hasonló a történet: "Nem egyszerű tolatásos baleset"
Na most a probléma ott kezdődik, hogy lakóövezeten belül tolattam ki az útra (mármint ez csak neki volt probléma, én 5 éve minden nap eljátszom hiba nélkül). Képet csatoltam a helyről. Én a piros négyzet, ő a zöld nyíl, ami az irányát is jelzi. 15 méter van a kanyar és köztem maximum. Elég sokszor jönnek erre a parasztok 50 körüli sebességgel. 20 méterre iskola, 50 méterre óvoda. Amúgy meg mindenhol panelházak, járda az úttesttel együtt, ahol parkolnak is. 1 autó se fér el ha van gyalogos. Tele van néha kisgyerekekkel az utca, mert 50 méterenként játszóterek vannak.
A konkrét sztori pedig: tolattam ki óvatosan ahogy szoktam, néztem balra onnan senki. Amennyi idő alatt kitolatok, onnan nem ér hozzám senki, hacsak nem nyomja mint a hülye. Néztem jobbra, mert ott van a kanyar. Nem jött senki, gurultam szép lassan, közben végig arra néztem, már pont megálltam és raktam egyesbe, amikor hallom a csikorgást és az ordítást : " húzz már a k... anyádba" Megérkezett a taxi.
Mögöttem nem fért volna el, két másodperc múlva már pattant ki. Kivettem üresbe, kiszálltam és kérdeztem, hogy mi is a konkrét probléma, amúgy meg kussoljon mert mindjárt kap egyet. Az idegesség azért volt, mert nehezen tűröm ha anyáznak, valamint simán lehetett volna kisgyerek aki elé fut vagy bármi más. És tesóméknak született nemrég egy babájuk, aki pár év múlva erre fog sétálni, és ha nála lesz ilyen eset akkor nem pofon lesz a vége.
Na most az 50 körüli, bordó opel zafirás hülye ordított velem, hogy miért nem figyelek és mindjárt felképel engem. Mondtam neki, amit itt is leírtam, csak más hangnemben. Ahhoz csak annyit tudott fűzni, hogy ki nem szarja le... Itt gondoltam nyomatékosítom amit nem értett meg, és csak egy szimpla pofont adtam neki. Erre megijedt, beszállt a kocsijába és bezárkózott. Szerintem sikerült megértenie, mire is gondolhattam. Visszaszálltam én is és 1es alapjáraton felvezettem neki, hogy milyen tempó lenne itt az ideális ilyen szellemi képességgel, mint amivel ő rendelkezik.
Tanulság? Na az nincs. Az ilyen hülye nem érti meg mi a probléma, tehát nincs értelme magyarázni neki. De egy 50es hapsi, akinek valószínű vannak gyerekei nem gondol másra, csak arra hogy ő évi 100 000kmet vezet és azt milyen faszán... (mert más meggyőződése biztos nincs) Mondjuk lehet olyan hülye, hogy nem érti a lakóövezet táblát, vagy érti, csak annyit fog fel belőle hogy itt laknak... És a legnagyobb baj, hogy ezután is jönnek erre a hülyék.
tataugebu 2011.07.06. 08:05:44
De az eszem azt mondja: ez nagyon csúnya dolog volt! :)
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 08:17:43
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 08:20:27
Gomulka Béla 2011.07.06. 08:21:53
(Az egyik száguld és anyáz, a másik felig vakon tolat ki az útra, aztán verekszik, mert nagyobb/erosebb/magabiztosabb. En meg maradok kulfoldon, koszonom szépen. Ugye nem mindenki ilyen odahaza?)
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 08:25:30
szszg 2011.07.06. 08:27:45
dzsaszper 2011.07.06. 08:42:24
az utóbbit kezdeményezni is lehet az önkormányzatnál, nomeg néhány fekvő sün sem árt...
KevinMulder 2011.07.06. 08:46:30
tundrazuzmo (törölt) 2011.07.06. 08:53:49
Aki 1 másodperc késésért ordítozik, annak valami baj van a neveltetésével. Sose késő megnevelni. Inkább te, mint a gyorsvonat, mert nem bírt néhány másodpercet várni a sorompó mögött...
Krunpli · http://www.mobilize.hu 2011.07.06. 08:54:02
gyugyó 2011.07.06. 08:55:59
KevinMulder 2011.07.06. 08:56:59
Gomulka Béla 2011.07.06. 09:02:43
Nem mintha betartanák ezt a szabályt, vagy bármelyik másikat, de itt a kresz szerint nem szabad privát beállóból kozútra kitolatni. Tolatva kell beállni, és orral kiállni. Gondolom, ha csattanás van, akkor azért ez donti el, hogy ki volt a hibás.
HakapesziM 2011.07.06. 09:09:24
plephyl 2011.07.06. 09:16:18
azonban figyelembe véve a környéket és a konkrét szituációt morálisan - számomra - igen.
csokiájsz 2011.07.06. 09:18:07
skyrangr 2011.07.06. 09:43:39
nem játszhat mindenki Dredd bírót az utakon.
más kérdés, hogy az a hatóság, akinek ezt kellene tenni, b@szik rá.
amúgy sebesség ide vagy oda, jogilag a taxisnak volt igaza, ugyanis nem akadályozható a másik autós továbbhaladása (hivatkozva a KRESZ-re), legyen ez lakó-pihenő övezet, lakott vagy lakatlan terület.
persze nincs mentség a taxis megnyilvánulására hogy elkezdett anyázni.
persze ez csak jogi maszlag, és dögöljön meg az, aki 30-nál jobban megy a lakó-pihenő övezetben (már ha az volt). hiszen -mint tudjuk- ott mindenki, mindig pontosan annyival megy! ;)
azonban ha nem lakó-pihenő övezet, akkor jogos az 50km/h-s sebesség (persze tekintettel a körülményekre, a labdázó kisgyerekekre, a babakocsis anyukákra, az mp3-as kocogókra), tehát ebben az esetben abszolút nincs magyarázat az önbíráskodásra.
tehát @gyugyó -nak adok igazat, lealacsonyodtál az ő paréj szintjére. szép volt, megmutattad neki a frankót. tanulság:
#1: lett mára post
#2: te lettél a telep hőse
#x: gyakorlatilag semmi sem fog változni, te ugyanúgy kitolatsz, a taxis ugyanúgy fog hajtani, és k. anyázni a következő kitolató autós esetén is. legfeljebb nagyobb távolságot tart, meg felméri az ellenfelet jó előre
:)
LucziI 2011.07.06. 09:55:50
Egy anyázós szóváltásból egy szép füles és utána kuss? Érdekes, hogy másnap nem törte 8 taxis ropira a kocsidat...
Ja, Taxis rendszáma megvan? Jelentsd a központjukba, hogy elég "neveletlen" a söförjük.
Pj0tr 2011.07.06. 09:57:07
Itt nem csak a sebességkorlátozásról van szó, hanem a fékútról is. Lehet 50el be tudja venni a kanyart, de ha ott váratlan akadály van akkor nem tuti, hogy meg tud állni, mert hosszabb a fékút, mint a belátható szakasz.
LucziI 2011.07.06. 10:01:40
"ugyanis nem akadályozható" - oké rendben, de akkor hogy fog kiállni a parkolóból?
Nálunk ez úgy müködik, hogy villantok, gyere szabad. Nem anyázok, segítem az autós társamat. Motorral persze elgurulok, olyankor nem foglalkozok a kocsikkal. Hova sietnek ma az emberek? Hajtanak, pár másodperc az idejéből nem fogja tönkre tenni.
Kresszbe nincs benne, de az élet megtanított: " Elsőbbséged akkor van, ha azt megadják".
Tibi88 2011.07.06. 10:03:44
Lakó pihenő övezet, kint van a tábla vagy 4 helyen (több helyen be se tudsz hajtani)
Nézd meg a képet, láthatod hogy tök mind1 mit csinálok, nem látom mi jön. És ő se látja mi van ott. Sokszor egy óvodás csoport sétál erre a villamos felé.
@HakapesziM:
Itt mind1 hogy állsz be, mivel nem látsz a kanyar mögé. 15 métert látsz be ha szembe állsz, ha seggel.
VDaNi 2011.07.06. 10:03:46
Tibi88 2011.07.06. 10:06:15
Nagyon sokszor van az hogy kiállok és amikor indulnék, akkor érkezik meg valaki, mert kanyar van. Ha valaki 20al gurul akkor is 3 másodperc max mire odaér a takarásból. 50el meg 1se és megállni is necces, mint most.
Sokak szerint ilyen helyről ki se szabad tolatni úgy tűnik. Várjak estig, mert akkor talán látom a fénycsóváját a ház mögött...
plephyl 2011.07.06. 10:08:43
1kutya 2011.07.06. 10:08:52
ad2: legközelebb tolatva állj be (ezt hívják ugye defenzív közlekedésnek!) és nem érnek ilyen meglepetések
ad3: minek pofozkodni? parabellum be az ülés alá, oszt az ilyen majmot le kell lőni, mint a kutyát (sic!):-DDD
de viccet félretéve: nekem egyszer szállt ki egy ilyen ötvenes ürge (meg nem mondom már mi volt a szitu) és vörös fejjel, ordítva jött a kocsi felé, mire én lehúztam az ablakot és vigyorogva és csak annyit mondtam, hogy "Köszi a jókivánságokat! Viszont magának is..." és elhajtottam.
jó sokáig néztem még a tükörben, hogy áll az út közepén, mint akit leforráztak:)
hidd el, célravezetőbb, mint a pofon.
LucziI 2011.07.06. 10:10:35
Kezd ez is rossz irányba menni, kissé anarchia szerű. "Nekem van elönyöm, én megyek" - tisztára MadMax stílus. Hol van már a régi "segítőkész autós" - "lemondok az elsőbbségről autós"?
És mi van ha egy buszmegálló van ott és a busz fordul ki elé? Annak meg kressz szerint is elsőbbsége van, na meg a mérete alapján is. :D :D :D
Ez is jó téma lenne, sokan elfelejtik, hogy lakott területen belül elsőbbsége van a buszmegből az útra visszatérő busznak... Vagy már ez is változott???
LucziI 2011.07.06. 10:11:32
LucziI 2011.07.06. 10:13:35
borso 2011.07.06. 10:15:43
Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2011.07.06. 10:16:30
Gyakori félreértés. Tilos INDOKOLATLANUL akadályozni. Gondolj már bele egy pillanatra: ha tilos lenne bárkit is akadályozni (azaz akarata ellenére megállásra kényszeríteni például), akár indokoltan is, akkor mégis hogyan kozlekednél? Nem fékezhetnél ha eléd ugrik a gyalogos, mert a mögötted jövőt akadályoznád?
Elijah_Baley 2011.07.06. 10:16:36
Tibi88 2011.07.06. 10:17:11
Összevissza szoktam, attól függ mennyien jönnek mögöttem. Ahogy írtam szűk az utca és ha betolatok nem férnek el sehogy addig. Amúgy már volt olyan is, hogy ráálltam hogy tolassak és ugyanúgy megjött oldalról valaki. Csak ő látta hogy mivan és kivárta.
2011.07.06. 10:18:21
Ezen a szép hosszú egyenes úton mentem, és nem 50-el, hanem csak 30-al! Én voltam a taxis.
Tibi88 2011.07.06. 10:19:50
Pontosan :)
@borso:
Nem szoktam idegeskedni semmin, meg is lepődnek mindig. Ez most kicsit felhúzott. Amíg magyaráztam neki addig nyugodt voltam. A válasznál lettem kicsit ingerültebb, amikor azt mondta hogy ő leszarja. Hát oké, szarja, én meg őt :D
Tibi88 2011.07.06. 10:21:34
4 irányból van ilyen utca belőle :D
Amúgy a bal oldalon pont iskola van, és 70 méter kb ez az utca.
2011.07.06. 10:29:10
kepfeltoltes.hu/110706/taxis2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
froton 2011.07.06. 10:32:15
Anno egyik kollégámmal játszotta el egy, hogy 3 sávos úton a középsőből elé vágott (kollégám a külsőben haladt), majd nyomott egy satu féket. Kollégám beleszállt. Kezdődött a vita, hogy lehet így bevágni ember elé, a taxis nem akarta beismerni, hogy hibázott, a srác rendőrt akart hívni, közben odaért 3 másik taxis, akik "látták", hogy a kollégájuk teljesen szabályos volt és az én ismerősöm nem tartotta be a követési távolságot...Ennyi...
Másik sztori (nem kifejezetten közlekedési eset, de jó jellemrajz), volt főnököm kisebb búcsúvacsorát tartott a Szent Jupátban (Moszkva tér környéke). A vacsora végeztével megkért, hogy szerezzek taxit. Koreaiak voltak, nem kifejezetten csórók, 4 nem túl nagy termetű ember, gondoltam olyan kocsit keresek, amiben elférnek és legalább egy picit legyen megjelenése, a sok 'régi'suzuki swift és opel F astra közt volr egy W124-es merci, na mondom ez jó lesz, oda is mentem a sofőrhöz, hogy álljon az étterem elé, én meg gondoltam visszasétálok (max 50 méter). Vissza úton egy sötét kapualjból (este volt) kijöttek elém és körbeálltak vagy 5-en, tökre megijedtem, mondom ezek most kirabolnak vagy leütnek, hát a többi taxis volt, akik azért vontak kérdőre, hogy miért nem az ő autójukat választottam....Látszott rajtuk, hogy lexivesebben leköpnének ez miatt...Mondom azért, emrt a főnökömnek nem swiftet akartam rendelni(különben is mi köze hozzá)...Na erről ennyit...Taxisok...
dzsaszper 2011.07.06. 10:32:47
Tibi88 2011.07.06. 10:35:25
lakópihenő
Elijah_Baley 2011.07.06. 10:39:59
hiába, káposztáson már csak ilyen idegbeteg állatok laknak :)
froton 2011.07.06. 10:55:04
szent viktor király 2011.07.06. 10:58:33
hallari 2011.07.06. 10:59:16
dr. _mmm_ 2011.07.06. 11:07:57
Pl azzal is hogy felkerült ide a blogra..
hallari 2011.07.06. 11:08:30
hha96 (törölt) 2011.07.06. 11:19:24
"(2) A lakó-pihenő övezetben járművel legfeljebb 20 km/óra sebességgel szabad közlekedni."
sbronzo 2011.07.06. 10:18:21
kepfeltoltes.hu/110706/taxis_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Ezen a szép hosszú egyenes úton mentem, és nem 50-el, hanem csak 30-al! Én voltam a taxis.
Sebaj, irány a bíróság! 50%-os, bevallott sebességtúllépés, brávó, csak így tovább!
Semper Fidelis 2011.07.06. 11:19:43
Ugyanakkor azt az egyet nem értem, hogy miért ütöttél először? Provokáltad volna addig, hogy üssön, és aztán betakarod, az jobb lett volna, nem? Akkor mehetne a fenébe a bírósággal, hisz ő ütött először.
heliox 2011.07.06. 11:21:05
dr. _mmm_ 2011.07.06. 11:23:08
agresszív öregasszony a billából 2011.07.06. 11:24:04
dzsaszper 2011.07.06. 11:24:29
2011.07.06. 11:25:56
@_mmm_: Á, csak hülyültem...
kraft 2011.07.06. 11:28:14
TH 2011.07.06. 11:28:37
FDToth 2011.07.06. 11:32:04
satho 2011.07.06. 11:32:18
Sajnos a nem működő társadalmakban( ilyen a magyar), így oldják meg a konfliktusokat az emberek, legyen az taxis vagy más. Erre minden napos példákat látni az utcákon.
Ausztriában ez elképzelhetetlen. Ott tudnak várni az emberek, ha valaki átmegy a zebrán, nem dudálnak le senkit és van közlekedési kultúra.
Szerintem ez a cikk gáz és az is ahogyan mindkét fél viselkedett.
250 km-re van Budapesttől Bécs, és mi pont 250 évvel vgyunk lemaradva tőlük.
Ez a véleményem.
Üdv: Sanyi
szmoker (Homo Trollicus) 2011.07.06. 11:33:24
Ha a taxis mester úgy cocializálódott, hogy az erősebb kutya b*szik, akkor úgy is kell vele bánni.
Autóból kipattanós anyázós-ordítós hülyék meg ne csodálkozzanak ha megkapják ami kijár nekik.
Ne már a nyúl vigye a puskát!
Captain Crash 2011.07.06. 11:37:26
És egyébként amennyiben betartja a KRESZ 39/A. § (2) szerinti rendelkezéseket, úgy nincs az az isten, ami csikorgó fékezésre kényszeríti egy ilyen belátható helyen őt.
Természetesen az is érdekelne, hogy a posztoló hogyan adja elő a történteket, bíróságon is majd elismeri, hogy elcsattant egy pofon.
Én ezeket a tanulságokat vonnám le a, ha a szereplők helyében lennék:
1. Be kell tartani a KRESZ-t.
2. Nem kell kipattani a kocsiból, csak mert valaki vét a szabályok ellen.
3. Önbíráskodás sose vezet sehova...
seagull 2011.07.06. 11:42:52
Kepan 2011.07.06. 11:44:05
Egyébként meg a kresz szerint akár akadályozni is lehet a közlekedés résztvevőit, csak veszélyeztetni nem.
neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.06. 11:49:01
"Ugye nem mindenki ilyen odahaza?"
Nem, csak az a másfél százalék amely a taxisok felét is kiteszi.
Syolos 2011.07.06. 11:52:46
Itthon egyszerűen nincs jobb lehetőséged, efelé tart az ország. Ha cigányok húzzák meg a kocsidat, feltörik a kiskonyhádat, ki sem jön a rendőrség, de ha 56-tal mész, azonnal repül a csekk (nyilván túlzok, de érzed).
Csak az a baj, hogy ez vezet oda, hogy akkor kést veszek magamhoz, más meg pisztolyt, és drámaian leromlik a közbiztonság. Köszönjétek, köszönjük meg a rendőrségnek, illetve az őket valódi iránymutatással, szigorú szabályokkal és megfelelő anyagi ellentételezéssel ellátni képtelen politikai vezetőknek...
Captain Crash 2011.07.06. 11:55:16
Hurri Kán 2011.07.06. 11:58:58
Syolos 2011.07.06. 12:01:03
EasyFriend 2011.07.06. 12:03:21
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.06. 12:03:34
Szépen hívsz egyet telefonon, és még azt is előadhatod, milyet szeretnél.
(Mellesleg olcsóbban, de ebbe ne menjünk bele.)
SvenH. (törölt) 2011.07.06. 12:05:07
gondolkodom en is itt a mi kornyekunkon
magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2011.07.06. 12:09:04
Alonso 2011.07.06. 12:09:47
nem divat ma már civilizáltan megoldani a problémákat. sőt még a neten kell vele büszkélkedni. gratulálok a szellemi színvonalhoz!
bisztosjomunkasember 2011.07.06. 12:10:36
LucziI 2011.07.06. 12:11:50
utána néztem.
(24. § (3) Lakott területen belül a járművek vezetői kötelesek az elindulási szándékát jelző, menetrend szerint közlekedő autóbusznak és trolibusznak a megállóhelyről való elindulását (jobb szélső sávba való besorolását) – ha ez hirtelen fékezés nélkül megtehető – lassítással, szükség esetén megállással is lehetővé tenni. Az autóbusz, illetőleg a trolibusz vezetője azonban ilyen esetben is csak akkor indulhat el, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről.)
Jól emlékszem, 2006-ban is élt ez a szabály.
Inter Face 2011.07.06. 12:16:22
skyrangr 2011.07.06. 12:18:05
nameg ugye gyalogost nem gázolunk el (ahogy általában semmit). megállunk. fékezve. a mögöttünk levő is megáll (vagy nem, mert nem tud, de ez meg azért van, mert nem fékezett, vagy nem tartott féktávot. mindkét eset az ő baja). ennyi erővel akkor is feltartod, ha a pirosnál állsz?
@LucziI: ez nem a többi közlekedő dolga. az hogy kiengeded, pusztán előzékenység. semmi kötelezettség. nézd meg ezt az olaszoknál! ott nincs semmi. kijössz, ha gyors vagy. ha nem, akkor bennragadsz.
@Tibi88: ez viszont olyan probléma, amit egy parabolatükör, vagy 1-2 kivágott fa megold. nálunk a szomszéd ültette be a kanyar ívét követően a gyepszélet tujákkal, amikből sövényt nevelt pár év alatt. eredmény: nem lehetett a kanyart belátni. megoldás az lett, hogy az önkormányzat kivonult, és kiszedték a tujákat, a költséget ráterhelték a tulajra (persze mindezt többszöri felszólítás után tették meg, miután a tulaj nem szedte ki önként a sövényt). magyarázat egyszerű: közterület önkényes használata.
vagy ez, vagy egy parabolatükör megoldhatja a problémát.
velorex-vezető 2011.07.06. 12:19:49
De az igazsághoz hozzátartozik, hogy a közúton azt tapasztalom, hogy ők a leginkább partnerek a közlekedésben. Alapvető dolog, hogy mindig beengedem őket, mert a munkájukat végzik és akit visznek, az nyilván siet, ha már erre áldoz.
Ép eszű ember nem különben sem kezd ki velük, mert jól szervezettek és egy adott szituációban pillanatok alatt ott teremhet belőlük húsz db és nem kérdezik a Te verziódat.
velorex-vezető 2011.07.06. 12:21:35
De az igazsághoz hozzátartozik, hogy a közúton azt tapasztalom, hogy ők a leginkább partnerek a közlekedésben. Alapvető dolog, hogy mindig beengedem őket, mert a munkájukat végzik és akit visznek, az nyilván siet, ha már erre áldoz.
Ép eszű ember nem különben sem kezd ki velük, mert jól szervezettek és egy adott szituációban pillanatok alatt ott teremhet belőlük húsz db és nem kérdezik a Te verziódat.
skyrangr 2011.07.06. 12:21:42
velorex-vezető 2011.07.06. 12:22:20
igazságos 2011.07.06. 12:25:17
Az ilyenekkel szemben csak ez hatásos, a gyors, váratlan fordulat, ellentámadás.
velorex-vezető 2011.07.06. 12:25:21
igazságos 2011.07.06. 12:26:01
66ildi 2011.07.06. 12:27:44
Flagship 2011.07.06. 12:28:09
jódli csocsesz 2011.07.06. 12:30:47
global001 2011.07.06. 12:31:32
És különben is: az ütés mindennek használ, legközelebb nem fog anyázni, mert eszébe jut egy-két "kiosztot saller egy két koki".
jódli csocsesz 2011.07.06. 12:35:10
Mercel 2011.07.06. 12:36:26
Aránylag ritkán hülyézek le posztolót (soha / eddig:)
DE.
A posztoló Hülye. (szerintem)
A taxis is - sőt az meg egy "tipikus taxis" aki nem elég, hogy hülye, de még kcsg is volt.
De ez téged kedves posztló, ez nem ment meg attól, hogy ma több ezren ne úgy gondoljanak rád, hogy önbíráskodó idióta vagy.
Mert AZ vagy.
Egyébként majdnem igazad volt.
Csak ezt lenulláztad azzal, hogy lementél egy gyökér taxis szintjére.
Most szerinted mi különböztet meg tőle? Elárulom - Semmi.
A majdnem igazad volt, pedig azért van, mert tudomásom szerint (Ha tévedek lehet sárdobálni) tolatás közben bekövetkező baleset esetén alaphelyzetben te vagy a sáros.
(Volt már ilyen poszt is az autozz.blog-on.)
Más kérdés, hogy lakóövezet, hogy gyerekek, játszótér, stb.
Ha annyira meg akarod szivatni a taxist rém egyszerűen megtehetted volna;
A, le se szarod majd kettesben 25,5-el elhagyod a terepet.
B, Le se szarod, kiszállsz mosolyogsz / fapofa, majd ha ki"kcsg"ösködte magát kettesben 25,5-el elhagyod a terepet.
C, Simán tudomást se veszel róla, betolod a kedvenc zenéd, és normális sebességgel elhagyod a terepet nem gyökér módon feltartva az arra járókat. (Nem csak gyökér taxisok járhattak arra)
Tehát kedves posztoló ha minden pont úgy történt ahogy leírtad, amit kétlek mert csúnyán színezettnek tűnik a sztorid, akkor is voltál akkora gyökér mint a taxis.
Ne sírjunk már az általános morálon, ha magunk is teszünk azért, hogy alpári módon működjenek a dolgok..
Ufff
"Frigyes"
Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.06. 12:37:03
ez a kremje wazze, mert ez a suttyo legalabb irni tud...
froton 2011.07.06. 12:42:09
Démonmac1 2011.07.06. 12:42:41
(nem szakad le tőle a feje, de arra jó, hogy hozzáálást irányítson:)
Otto von Bolschewich 2011.07.06. 12:45:43
Tibi88 2011.07.06. 12:46:38
Nem fogok 25,5el menni, mert sok!
A 20 is sok amikor az egy éves kisgyerek biciklizik az út közepén. Vagy az anyuka tolja a babakocsit mellette meg sétál a baba.
Nem volt erős a pofon. Meg se látszott. Olyan pofon volt, hogy fogja be és szálljon vissza. Meg is értette
@Démonmac1:
pontosan ez volt a cél
Mercel 2011.07.06. 12:47:28
Az másik kérdés, hogy néhány probléma esetén autóból kipattanó üvöltöző, anyázó, beba...ós idióta esetleg egy-egy ilyen eset után elgondolkodik, hogy egy csendben a kocsiban elmormolt 'nyád talán egyszerűbb és problémamentesebb megoldása lehetne a dolgoknak.
Én is szoktam:D
De nem szállok ki.
Mert nem éri meg.
Mert legyaphatnak.
Mert ha én gyapom le, akkor amilyen mázlim van, PONT jár majd arra 6000 tanuskodni akaró "Póógár", és hiába nekem volt igazam, és jöttem ki "győztesen" az afférból, majd járhatok három évig bíróságra, jönnek majd a házam elé stb, stb.
Nem mellesleg, ha nekem kell beláthatatlan helyről kitolatnom, akkor vészvillogó be, kinézek jobbra balra, majd fénysebességgel tolom ki az autót, hogy minél hamarabb túlessek az ügyön.
Nem mellesleg kettő, még ha rohanok is a verdával ami elég sűrű nálam, akkor is képes vagyok megállni, lassítani vatevör, amit többnyire még meg is köszönnek és akkor virágos réttel a lelkemben autózom tovább nem pedig gyomorszűkülettel.
Jó ez mondjuk kb. két percig tart a következő gyökérig, de akkor is:D
Szóval néha az az érzésem, hogy a mai Magyarországon az emberek direkt keresik a bajt, majd ha az megvan, akkor ha jól jöttek ki belőle három hétig arra verik a haverok előtt, ha meg rosszul akkor három hétig panaszkodnak, hogy velük mekkora igazságtalanság történt.
Afganisztán bzmeg.
De a panaszkodás az megy atom módra.
"Frigyes"
jódli csocsesz 2011.07.06. 12:50:13
HakapesziM 2011.07.06. 12:52:33
Mercel 2011.07.06. 12:54:08
Szerintem neked simán rossz napod volt, és levezetted a feszkót.
25,5 meg lehet hogy sok volt egy Ford T modellel de még egy nyomorult swift-el is meg lehet állni 20-30-ról úgy 1-1,5 másodperc alatt. Pedig azon gyakorlatilag bringagumik vannak.
(Persze ha nem a szokásos '92-ben felrakott bicikligumikról van szó..)
"Frigyes"
dekás dezső 2011.07.06. 12:54:15
(mert a közhiedelemmel ellentétben ott is élnek bőven nonkomform, a szabályokra nagy ívben szaró pógárok, akik adott esetben 70-nel csapatnak végig a portád előtt, úgyhogy ezzel az erővel végigverheted egész európát...)
amúgy teljesen mindegy, mert kamu az egész.
Secnir 2011.07.06. 12:54:39
"Tudtommal a taxis közfeladatot ellátó személy,"
tudtommal meg egy szimpla vállalkozó.
"streetfighter" 2011.07.06. 12:56:15
Azért kiváncsi lettem volna annak a taxisnak a kinézetére, vagy te vagy nagyon biztos magadban, hogy belemész egy ilyen szituba.
Egyébként igazad is volt, meg nem is, mint a mesében.
Az erőszak csak erőszakot szülhet. Igaz, hogy nem ütöttél nagyot, de egy pofon minden képp lekezelő, és ezt nem mindenki tudja elviselni.
Hurri Kán 2011.07.06. 12:56:29
Igen... meg lehet állni... csak sétálóövezetben, mint itt is, ha egy kisgyerek a labdája után kilép eléd, az alatt az 1-1,5 mp alatt simán elütöd... mert az 1 mp kb. a reakcióidőd, az alatt még nem lassul az autó... szerencsétlen...
Mercel 2011.07.06. 13:00:58
A pár éves kiscsávó ne rohangásszon ki az útra.
Ne rohangásszon az út közepén.
Nem a kisgyerek a hibás - a drága jó édes anyukája AZ a hibás aki ilyenkor ha feltűnik egy autó, tud sikoltozni, csúnyán nézni, anyázni, apukáért üvöltözni az ötödikre, rád hívni a rokonságot etc etc.
De konkrétan a szülő felelőssége, hogy odafigyeljen a gyerekére.
A lakóövezetben út közepén babakocsizó nénik/bácsik meg konkrétan agyfel...szók, amikor halálra vannak sértődve, hogy az Úton! arra merészeltél járni.
Amúgy ültettek már le szülőt veszélyeztetés miatt ilyen útra kirohangászós ügyben.
Kisgyerek kórházba, anyuci börtönbe, autósnak legjobb esetben is évekig rémálma lesz..
A lakóövezet tábla nem azt kéne, hogy jelentse a hülye póógár agyában (agyában hehe:D) hogy akkor nekem a gyerekszoba, és a helyi játszótér kiterjed az úttestre is.
Amúgy személyes kedvencem a gyerekkocsit jobbra/balra nézés nélkül úttestre kitoló egyszerre elszánt, és sértődött képet vágó anyuka. Mi a ...szt gondol, hogy őt egy erőtér védi?!
"Frigyes"
Captain Crash 2011.07.06. 13:01:32
Lehetne, hogy legközelebb beváltod azt az egyest és otthagyod az ordibáló egyént? :)
yowou 2011.07.06. 13:06:55
A nagyobb cégek taxisai azért nem mind tahók, a legbunkóbbak a full magánzók.
Pár hete futottam össze egy ilyennel, mikor megláttam a indiai jellegű képét, már be se akartam szállni a kocsijába, aztán derült ki, hogy még a magyart is törve beszéli. Ki ad ilyeneknek taxiengedélyt egyáltalán?
Tibi88 2011.07.06. 13:07:43
De pont az, hogy nem fogok gyorsan kitolatni mert nem egyszer látok erre rohangálni, biciklizni kisgyereket. Aki simán eljön mögöttem ha tolatok akkor is. Ezért lassan, körültekintően tolatok.
Most is ez volt, és mikor álltam akkor jött a taxi...
@"streetfighter":
Azért biztos vagyok magamban :) Már azon is meglepődtem, hogy nekiállt pampogni.
@Captain Crash:
Nem volt ott gyerek, de lehetett volna. Amúgy meg nem ritkán ordítoznak a kisgyerekes szülők is az ilyen barmokkal.
Captain Crash 2011.07.06. 13:08:47
Ezek a pofozkodós konfliktusok nem azok, amit az életben fel kell vállalni. Ezeket kerülni kell. Önvédelem egyik leghatásosabb eleme a gyégyen a futás, de hasznos.
Mercel 2011.07.06. 13:09:16
Apám..
NE lépjen ki a labdája után.
Mindig lesznek labdájuk után kilépő kiscsávók.
Baleseteket csak és kizárólag úgy lehetne NULLÁRA szorítani, ha elviselhetetlen módon lekorlátozzuk mindent, minden időben, minden helyszínen.
Akkor most toljam végig a ki.....ott lakóövezeten az autóm, mert néhány ilyen agyatlan vakegér félelem és rettegés las vegasban stílusban gondolkodik?:)
Te.."Szerencsétlen":D
Amúgy meg amikor én rohangásztam felelőtlen módon akkor rövidesen megjelent egy családtag, szomszéd, ismerős arrajáró bácsi/néni és helyrerakott. Jé nem haltam meg egy autó alatt nahát..:D
Ja, hogy ma már a kiscsávókra nem szól rá apuci/anyuci ismerős arrajárónak meg még fejét is veszik ha a drága kis (ámde neveletlen) csemetéjüket helyrerakják? Tetszettek volna nem egy egymástól totálisan elidegenedett társadalmat csinálni...
"Frigyes"
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.07.06. 13:09:51
Moan 2011.07.06. 13:10:06
Szóval elég butaság bármilyen okból pofozkodni. Ha neki kiabálhatnékja van, hát tegye. Kit érdekel? Én ki sem szálltam volna az autóból. Csak néztem volna rá bambán, majd pontosan ugyanúgy, ahogy minden nap, szépen folytatnám tovább az utamat. Ő ideges marad (a pofon úgyis többet ártott, mint használt), Te meg békésen folytattad volna az utad és a következő percben már az ebédeden gondolkodtál volna. Neked is ártott ez a pofon, hidd el.
Nekem egyszer volt egy majdnem hasonló szitu.. Ott kiszállt a fószer én meg bambán néztem. Letekertem az ablakot, hogy mit kiabál. AZ meg odajött, és benyúlt az ablakon, hogy majd ad egy pofont. Nem ért el persze, én meg felhúztam az ablakot ( a kezére) és elindultam...
KevinMulder 2011.07.06. 13:10:40
39/A. § (1) Lakó-pihenő övezetbe - a "Lakó-pihenő övezet" jelzőtáblától a "Lakó-pihenő övezet vége" jelzőtábláig terjedő területre - csak a következő járművek hajthatnak be:
a) kerékpár,
b) az ott lakókat vagy az oda látogatókat szállító személygépkocsi,
- a személygépkocsi kivételével a legfeljebb 2500 kg megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi,
- a betegszállító gépjármű,
- motorkerékpár és ezekhez kapcsolt pótkocsi,
- segédmotoros kerékpár,
- állati erővel vont jármű és kézikocsi,
- a kommunális szemét szállítására szolgáló jármű, továbbá
- az oda áruszállítást végző legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi,
c) az ott lakók költöztetését végző tehergépkocsi,
d) az oda látogatókat szállító autóbusz,
e) az oda építő- és tüzelőanyagot szállító tehergépkocsi és hozzákapcsolt pótkocsi,
f) az út- és közmű építésére vagy fenntartására, köztisztasági, rendvédelmi, betegszállítási, közegészségügyi feladat, illetőleg postai gyűjtő- és kézbesítő szolgálat ellátására szolgáló jármű, ha ez feladata ellátása érdekében elkerülhetetlen.
(2) A lakó-pihenő övezetben járművel legfeljebb 20 km/óra sebességgel szabad közlekedni.
(3) A lakó-pihenő övezetben a vezetőnek fokozottan ügyelnie kell a gyalogosok (különösen a gyermekek) és a kerékpárosok biztonságára. Ha az úton járda nincs,
a) a gyalogosok az utat teljes szélességében használhatják, a járművek forgalmát azonban szükségtelenül nem akadályozhatják,
b) járművel várakozni csak az erre kijelölt területen szabad.
szaGértő 2011.07.06. 13:13:20
Überspannung 2011.07.06. 13:14:34
New Moon 2011.07.06. 13:15:11
Plusz szorzó, ha taxis. (Van nem normális közöttük az biztos, de valamelyik akár életet is ment.)
Hurri Kán 2011.07.06. 13:16:18
Fussunk neki még egyszer: a szóban forgó utca kb. 100%, hogy lakó-pihenő övezet, ahol eleve max. 20.szal mehetsz. Emellett olyasmiről is ír a Kresz, h sebesség helyes megválasztása, nézz utána, érdemes...
Szóval neked max. vegyesboltot lenne szabad vezetni, esetleg erősáramot... Az autó ellenjavallt...
isti77 2011.07.06. 13:16:40
Tibi88 2011.07.06. 13:17:12
Azért szálltam ki, mert gondoltam befogja visszaszáll és végeztünk. Aztán megpróbáltam elmagyarázni neki hogy itt ez nem pálya. De ha hülye... Meg se látszott az arcán, nevelőcélzatú volt.
szaGértő 2011.07.06. 13:18:08
Ha meg dudál, akkor a KRESZ szerint vészhelyzetet jelez, ezért megállok, kiszállok, és alaposan körbenézem az autót, hogy mi lehet a vészhelyzet oka.
De ez nem taxis-specikfikus, én ismerek jó fej taxisokat is, és a fentieket egyszer egy kukásautóval voltam kénytelen megcsinálni. De hatott is, legközelebb nem volt paraszt.
Mercel 2011.07.06. 13:19:23
Én értem az alapgondolatod, bár szerintem erős túlzásokba esel, de nem azt mondtam, hogy simán told ki ezerrel az autót, hanem azt hogy JÓL nézz körül majd a lehető legrövidebb idő alatt essél túl a manőveren.
Ha tényleg jól körülnéztél akkor egy vészvillogó és kifejezetten gyorsan mozgó jármű elé, azaz mögé:), a kutya nem fog bemerészkedni.
Másrészt ha ennyire para van, akkor tegyél egy csipogót a verdádba, ami elkezd vinnyogni ha rükvercbe rakod. (De olyat ám amit ki is lehet kapcsolni különben az esti parkolások esetén az ezerrel kihangsúlyozott LAKÓÖVEZETBEN iszonyatosan utálni fognak a Bip-Bip miatt, mert nem hallják majd tőled az Anyátok köztet/ Jóban rosszban aktuális rém fontos epizódját:)
Minden irónia nélkül egyébként egy tényleges jó tanács:
Amikor beállsz ne a könnyebb orral beqrom az autót megoldást válaszd, hanem állj be fenékkel. Rá fogsz jönni, hogy a pillanatnyi maceráért bőven kárpótol a kiálláskor körbenézel és simán elindulhatsz fíling.
Hidd el - én is kifejezetten utálom rükvercben kikanalazni az autóm, ezért évek óta ezt csinálom. Jé azóta sokkal kevesebb kiállásos nyűgöm, és problémám van.
"Frigyes"
Na részemről ennyi a téma lehet anyázni:D
isti77 2011.07.06. 13:19:53
Tibi88 2011.07.06. 13:20:59
Vagy így megoldani www.youtube.com/watch?v=zCkVROAnIzI :D
Tibi88 2011.07.06. 13:22:34
Már más is írta ezt. És erre írtam, hogy ha nem jönnek mögöttem akkor beseggelek. Ha meg sokan jönnek szemből állok.
Perillustris 2011.07.06. 13:23:01
De. Ki- és beállásnál rövid ideig fel lehet tartani a forgalmat.
KevinMulder 2011.07.06. 13:23:14
elég.volt 2011.07.06. 13:24:35
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.06. 13:25:46
Ilyen helyeken kell egyébként két embernek (nyugdíjasnak vagy gyereknek) megállni szemben egymással az út két oldalán, kijelölni két "kaput" és azt játszani, hogy ki tudja a másik mellett a kapuba lökni a törmelék-betonnal töltött talicskát...
főboszorka45 2011.07.06. 13:26:21
Bocs, de a közelben lakom, ez a hely nem belátható, ha jobbra akarok kanyarogni, mert van néhány fa és bokor....
Lakó.pihenő övezet egyébként.
Én csak gyalog járok arra, mert az autót a ház előtit parkolóban hagyom...Elég érdekes egyébként az ottani közlekedés, mert ha jövök a Járműtelep vilalmosmegállóból a házak melletti úton, akkor mindig be kell nézzek jobbra, mert vagy egy őrült bringás hajt ki onnan, vagy egy még őrültebb autós, mert szintén nem látni a sövény, vagy bokrok miatt.
még jó, hogy azért az autósok, ha kihajtanak a Külső-Szilágyira, valahogy normálisabbak, mint pl a bringások...Egyébként meg olyan tekintetben igaz, hogy miért kell ilyen helyen száguldozni?
Mercel 2011.07.06. 13:27:53
"Barátom" nem emlékszem, hogy sértegettelek volna. Tény, hogy csökkent képességűnek tartalak, amit már két hozzászólásban is bizonyítottál - De ezt eddig nem említettem.:)
Ha nem tudnád mi az, hogy értelmes vita, akkor röviden összefoglalom számodra.
Az értelmes vita az, az amikor a résztvevő felek az általuk igaznak/helyesnek vélt álláspontjaikat ütköztetik az ellenvéleményen lévő személyek szintén igaznak vélt, de jellemzően attól eltérő álláspontjaival.
Éééérted?:D nemértedjóvan.
Ez néha kifejezetten gondolatébresztő is tud lenni.
Értem én hogy ezt nyilván feleslegesen magyarázom neked, hiszen a gondolkodásod alapján nyilván "szeretett vezérünktől" örökölted a felfogó, és vitakészségedet is, ezért én nem is hibáztatlak ezért.:)
Ignore.
"Frigyes"
Hurri Kán 2011.07.06. 13:29:29
A tények makacs dolgok... Vannak bizonyos szabályok, közlekedésiek is, amik mindenkire, még rád is vonatkoznak... HA ilyen helyen HÚSSZAL lehet menni, annyival kell, ha ennél többel mész és bármit csinálsz, te vagy a hunyó... értem én hogy mentegeted a semmit meg kavarod a húgyot, de hiába... no további szép napot.
Akinek nem inge.... 2011.07.06. 13:30:36
mellesleg szerintem a taxis megérdemelte,de ne ez legyen már a dolgok általános elintézési formája.
pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.07.06. 13:30:45
KevinMulder 2011.07.06. 13:35:12
Ha tenni akart volna valamit, akkor kellene lennie egy videófelvevőnek a kocsiban (ami balesetkor is jól jön az utolsó 5 perc rögzítésével). Szépen felrakja a videót a youtubra, majd linkeli a taxitársaság címére.
Ennyi.
Moan 2011.07.06. 13:35:38
Értelek én. A reakciód tipikus volt. Így reagálna szinte mindenki. De ettől függetlenül egyrészt nem helyes, másrészt egyáltalán nem is "neveltél" vele. Mindemellett magadnak is ártottál...belül...lelkileg. Soha, semmikor nem használ az erőszak. Már kisgyerekkorban is gáz az "atyai pofon", felnőtt korban meg egyenesen csak olaj a tűzre. :)
Marcell egyébként jól mondja. Hajol inkább Te...Mint nád a szélben. Állj be farral és orral indulj reggel. :) Persze a pofon már megtörtént. Hunyd be a szemed és kérj a taxistól bocsánatot magadban. Úgy igazán. Felemelő lesz. :)
froton 2011.07.06. 13:36:19
Syolos 2011.07.06. 13:38:12
...::: Flúgos Kamionos :::... 2011.07.06. 13:38:21
Mercel 2011.07.06. 13:40:45
A kcsg taxis kijelentésem mint általánosítást visszavonnám, mivel ha belegondolok akkor ismerek pár kifejezetten normálisat is.
(Mondjuk sajnálatos, és általánosításra okot adó tény, hogy büdös kcsg, lehúzós bűnöző típusú arcok vannak többségben)
"Frigyes"
teabore 2011.07.06. 13:41:56
Másrészt lakó-pihenő övezetben lakom, amit hétfő reggeltől péntek estig parkolónak használnak, és természetesen nem 20 km/h-val közlekednek...
TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.07.06. 13:42:42
Behajtó70 2011.07.06. 13:43:09
Csak jól köszönd meg a sorsnak, hogy nem egy józanabb taggal hozott össze a szerencse....persze akkor nyilván nem mertél volna pofozkodni...
(ej de szeretnék egyszer egy ilyen gilisztával találkozni helyzetben!)
dzsaszper 2011.07.06. 13:43:42
...::: Flúgos Kamionos :::... 2011.07.06. 13:43:48
...::: Flúgos Kamionos :::... 2011.07.06. 13:45:32
Moan 2011.07.06. 13:48:39
Szerintem nem csak ez a két végletes megoldás létezik a frusztráció feldolgozására. :)
Szóval ha valaki csak ebben tud gondolkodni, annak még nagyon sokat kell tanulnia. :)
Démonmac1 2011.07.06. 13:53:38
u.i. lehetsz nagy darab, aztán Góliát is hogy kifeküdt..
"streetfighter" 2011.07.06. 13:54:36
Az előző posztban nem te voltál a kamijonos? :)
kocsak 2011.07.06. 13:54:48
kocsak 2011.07.06. 13:58:27
Behajtó70 2011.07.06. 13:58:40
Karambol esetén kifejezetten a tolatót marasztalnák el. Ez nem is lehet kérdés.
This_is_Sparta (törölt) 2011.07.06. 13:58:53
Tibi88 2011.07.06. 14:01:46
@Behajtó70:
Álltam amikor megjött, betettem 1.be és hallottam a csikorgást. Kivettem üresbe hogy megnézzem mi a helyzet. Amikor tolattam még sehol sem volt. Vagyis ha nekem jön, egy álló autónak megy...
Behajtó70 2011.07.06. 14:01:53
Nekem legalábbis úgy jött le, hogy a pofont a más álláspontért kapta az illető...
Tibi88 2011.07.06. 14:02:18
És van ideje kiugrani és anyázni? :D
...::: Flúgos Kamionos :::... 2011.07.06. 14:02:29
@Behajtó70: Aha, csak nem olyan helyzetben, ahol olyan sebességgel jött a főúton haladó, hogy nem számíthattál rá. vagy te hogyan tolattál volna ki onnan? Ja, tudom. Te eleve be sem álltál volna oda....okos..
Benkő Dániel Jr 2011.07.06. 14:05:03
Behajtó70 2011.07.06. 14:05:37
De ne ragozzuk, mert én nyilván nem voltam ott, nem ismerem a helyet, mint már írtam: a poszt konkrét értelmezésére (gyorshajtó megregulázása) írtam amit írtam. (természetesen a tolató jármű kötelmeinek bárki utána nézhet a neten)
Tibi88 2011.07.06. 14:06:33
Mert a ház takarásából jött, 15 méterre van a sarok, tehát nem látott, csak kanyarodás közben és próbált megállni. . Más irányból nem jöhetett, mert oszlopokkal le van zárva az utca.
Syolos 2011.07.06. 14:08:37
Láttad amúgy az Összeomlás című filmet? Michael Douglas-szel. Szerintem nagyon jól mutatja be, milyen az, amikor valaki hosszú évekig nyeli a frusztrációt, és aztán egyszer csak kibukik belőle.
Persze, a legjobb az lenne, ha mindannyian megtanulnánk kezelni a frusztrációinkat - de akkor jóval kevesebbszer is kellene alkalmazni ezeket a technikákat. Eléd még sosem álltak be nagy fekete kocsival az autómosó elé? Nem láttad sose, ahogy az iskola előtt döngetnek 80-nal a felelőtlen autósok? Nem bosszant, hogy a kormányok szétlopták pl. a BKV-t, de már közterületeseket vezényelnek ki az Európában kirívóan magasnak számító tömegközlekedési díjak bevasaltatására (vásárlóerő-paritáson nézd)?
Ezeket még sokáig lehetne sorolni, és persze az ember nem is akad ki mindig. De ezek csak gyűlnek, és amikor eléd áll egy ember azzal, hogy lekever neked egyet, amiért méltatlankodsz, hogy miért nem szabályosan közlekedik, akkor sokunknál elpattan a cérna.
Ezeket meg kellene előzni, ez lenne a legjobb megoldás. De egyén szintjén mit tudsz tenni (a fent vázolt két (ha ideveszem a rendőröket is, két és fél) lehetőségen túl)? Komolyan érdekel a véleményed, nem kötözködés, hanem kíváncsiság.
Behajtó70 2011.07.06. 14:10:45
:)))
vidámság!
másrészt: a KRESZ nem foglalkozik azzal, hogy te hogyan állj ki a garázsodból. Az csak annyit említ, hogy tolató járműnek soha senki/semmi-vel szemebn nincs elsőbbsége! Na ezen lehet rágózni...
Behajtó70 2011.07.06. 14:11:18
Perillustris 2011.07.06. 14:13:07
Apafarkas 2011.07.06. 14:14:15
...::: Flúgos Kamionos :::... 2011.07.06. 14:17:23
Démonmac1 2011.07.06. 14:18:27
Kijózanító, helyretevős pofonocska.
Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.06. 14:21:40
hallari 2011.07.06. 14:23:15
Tibi88 2011.07.06. 14:23:32
Még be sem pirosodott :)
Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.06. 14:25:11
Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.06. 14:26:11
latszik az attol megfelelo fenyben:-)
gaborilster 2011.07.06. 14:26:48
Netszamuráj 2011.07.06. 14:27:12
Na, eljutottunk idáig, hogy streetfighter ilyet ír. :) Már csak autónepper kolléga kell a +1-gyel. :DDD
Démonmac1 2011.07.06. 14:27:19
Ha meg megáll a garázskijárat előtt, és jön a rendőr akkor az ugye alapból szivornya:)
(nem a taxis jár jól:)
porker 2011.07.06. 14:29:46
2. Ott konkrétan a másik oldalon iskola van
3. Az a rész szinte mindig tele van babakocsisokkal, pici kószáló gyerekekkel
4. Ha jól emlékszem az egész területen 15 km/h-s korlátozás van
5. Sajnos sokan lendületből közlekednek arrafelé - 100 méterrel arrébb meg csattannak a fekvőrendőrön
6. Találkoztam már idiótával, aki kis híján nekem jött, mert "csorogtam" az utca/járda közepén nehogy egy gyerek elém rohanjon.
7. De az erőszak akkor is gyengék végső menedéke; frusztrációt ezzel kompenzálni.... no az meg a másik.
Coyote82 2011.07.06. 14:35:46
Tibi: én is laktam ilyen hülye helyen, és ha tehettem, tolatva álltam a garázsba. Ilyenkor a kijárás nem volt annyira gond, csak akkor, ha a barom szomszéd odaállt teljesen a kijáróhoz, és ki kellett tolnom az autó elejét. Még mindig jobb megoldás, mint a kitolatás.
Persze ha a garázsod nem engedi a betolatós verziót (panelekhez mindig ilyen baloldalon-kiszállós köcsög garázsokat csinálnak), akkor ez a verzió nem működik...
Jól tetted a taslit, de azért vigyázz, mert a bunkó taxisok akármilyen tespedt, punnyadt gecik, néha fel vannak szerelve önvédelmi eszközökkel, meg rendőr ismerősökkel...
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 14:36:30
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 14:39:35
gaborilster 2011.07.06. 14:39:35
Napkutya 2011.07.06. 14:39:41
TUDTA mit csinál... Leszarta.
A kettővel mögöttem álló kis teherből kihajtogatta magát egy emberhegy odament, és mondott valamit a taxisnak. Nem tudom mit mondhatott a fickó neki, de a hatás meggyőző volt.
A választ hallva, a teher sofőr egy laza mozdulattal fogta a bal tükröt és bedobta a fickó ölébe. Aztán várta, hogy kiszálljon.
Hát , mit mondjak fél perc múlva szabad volt az út...
Nem volt szép, de jól esett...
gaborilster 2011.07.06. 14:41:22
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 14:46:03
dzsaszper 2011.07.06. 14:54:19
porker 2011.07.06. 15:01:15
Tibi88 2011.07.06. 15:01:21
Pereljen, bizonyítson :)
2 hónapja volt talán, max 3. Az óvoda felé sétált egy 70+os néni. Mögötte jött egy autó, aki nem bírta kivárni hogy mennek előtte... Valamit odaszólt neki, erre a néni megállt, majd megjelent a 190 centis, 120 kilós kopasz "vállalkozó" fia. Elkezdett ordítani hogy mit képzelsz, hogy viselkedsz az anyámmal. Majd rávert egy párat amíg az az autóban ült. Az anyja állította le végül.
gnme 2011.07.06. 15:02:49
a tulaj meg odaállított fekete elé és jól agyonverte, amúgy rendesen földön csúszósra
..nem megbüntették érte 30 rugóra
aszonta (!), neki százat is megért, csak verhesse feketét
:-D
Tibi88 2011.07.06. 15:03:23
Direkt magasabban van a lakóövezet a kinti úthoz képest. Ahogy már írták betonrámpán vagy mi a francon jössz fel, és direkt kivan téve mellé a tábla. Terepjáróval tudsz csak gyorsan feljönni. Amúgy odavered az alját. Belül egy dolog hogy nincs fekvőrendőrökkel telerakva, de van ahol lezárták oszlopokkal direkt.
Moan 2011.07.06. 15:07:38
Alternatíva? Az első az, hogy nem akadsz ki. :) Most sem. :) Nem tudod megváltoztatni a másik embert. Senkit nem lehet, csak ha maga is akarj.. Akkor is csak magától változik. :) Példát tudsz mutatni. Ennyi tehetsz. Aki fogékony, az követ, aki nem az, azt pofozhatod napestig. :)
Én a magam részéről nem frusztrálódom. Ha igen, kezelem, de magamban. Nem kívülről keresem a kompenzálást.
Arról már nem is beszélek, hogy a frusztráció azt találja meg, aki frusztrálódni akar. :) Ha békésen élsz, toleránsan, akkor béke és tolerancia lesz a részed is. :) Próbáld ki, majd meglátod. :)
porker 2011.07.06. 15:08:05
Sosem felejtem el amikor először láttam, hogy a metro peron közepén felfestett mozgáskorlátozottakna fenntartott helyen egy árva ember sem próbált meg fel vagy leszállni, pedig a többi ajtónál közelharcot vívtak a feljutásért az utasok! :)
Captain Crash 2011.07.06. 15:09:09
Sem berezelve, sem eltaposva nem érzem magam olyan, mások által tanusított magatartások esetén, amikor valaki egy konfliktust fizikai bántalmazással vagy agresszívan, fenyegetőleg próbál elintézni, s én ezt elkerülöm azzal, hogy távozok a helyszínről.
Ilyenkor az okos enged, szamár szenved elv alapján győz az önuralom. Aki ezután flusztráltan érzi magát, az nem én vagyok.
Okos ember tudja, hogy mikor vegye fel a kesztyűt és mikor ne.
okostojáska 2011.07.06. 15:14:46
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 15:18:16
yerico1 2011.07.06. 15:24:26
Moan 2011.07.06. 15:25:26
Neked nem lehet túl jó akkor, ha ennyi atrocitás ér. Folyamatosan résen lenni...minden irányból az ütést várni... Az életed nem lehet túl békés. Én utálnám ezt az tuti.
Captain Crash 2011.07.06. 15:28:21
Amiről te beszélsz az teljesen más szituáció. Ha sarokba vagy szorítva, akkor természetesen nincs sok lehetőséged. De a kettőt én nem keverném össze!
Annál inkább nem, mert a posztban vázolt szituációban nem volt sarokba szorítva egyik fél sem.
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 15:28:40
Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.07.06. 15:32:44
öt diplomás 2011.07.06. 15:33:27
indapass90210 2011.07.06. 15:34:09
Hát ez kurvajó! 500 év múlva meg óvoda lesz az út helyén, aztán a köcsög autósok nem átallanak most a leendő óvoda udvarán hajtani?!
indapass90210 2011.07.06. 15:38:15
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.06. 15:40:28
chuck norrisrol nem is beszelve
Kyrie Eleison 2011.07.06. 15:44:13
Dudva Joe 2011.07.06. 15:46:07
A pofon ezért jár.
Ennyi.
HakapesziM 2011.07.06. 15:49:30
Lucky Larry Silverstein 2011.07.06. 15:51:39
Moan 2011.07.06. 15:54:03
Szerintem egyáltalán nem jó félni. :) Így én ezt nem is teszem. :) Megijedni meg azért nem ijedek meg, mert lévén, hogy én azt követem amiről írok, így évek óta nem kerültem ilyen szituba. :)
Persze pont ezért osztom is itt az észt, mintegy harmadik alternatívaként, mert ahogy elnézem a többség még mindig ott tart, mint az őseink úgy 30000 éve. :) Pedig igazából csak rajtunk (vagyis nem a másikon, akárkin aki nem mi vagyunk) múlik a dolog. :)
Moan 2011.07.06. 15:54:41
Igazából ezért sem jár pofon. :)
Moan 2011.07.06. 15:59:18
Jaja...Ahogy írod. :) Ezért nincs értelme a pofozkodásnak sem, meg úgy az egésznek. A taxis pontosan és teljesen ugyanolyan volt mint a posztoló, csak méretben egy kicsit el volt maradva. Ennyi. Más különbséget emberileg nem nagyon látok. Anyázott? Cö... A másik meg pofozott. Melyik a jobb? Egyik sem. Valahol az elején valaki hozott egy rossz döntést. Hogy a taxis arra ment.. vagy a posztoló arra lakik...vagy mindegy.
Az igazán rossz döntés az volt, hogy a két szereplő közül egyik sem mondta magában, hogy "STOP én nem játszom ezt a játékot!"
acidx 2011.07.06. 16:00:04
TheRminator 2011.07.06. 16:02:37
Moan 2011.07.06. 16:03:02
Ez a helyzet, mint minden konfliktus, nagyon sokat adhat a személyiséghez.. ha nem merülünk bele saját egónk nárcizmusába. :)
Reggie 2011.07.06. 16:06:29
HakapesziM 2011.07.06. 16:08:03
Különben is, az ilyen mindennapos szituáció, ez okoz akkora izgalmat? 10 éve vagyok kamionsofőr, és csak pár konfliktusom volt, jellemzően a Balkánon.
Kecskebácsi 2011.07.06. 16:12:36
Moan 2011.07.06. 16:16:39
Mekkora lenne már, ha leállnál vele küzdeni, hogy ki ugat veszettebbül? :) ...és a végén még meg is harapnád. :)
Aztán posztolnál róla. :)
Mi meg itt okoskodnánk. :D
Lucky Larry Silverstein 2011.07.06. 16:22:08
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.06. 16:29:58
akar nyerem, akar vesztem, raqrok:)
nemkreten 2011.07.06. 16:31:24
Ezt a baromságot..Egyik hülyébb mint a másik...:D
dr.pupak30 2011.07.06. 16:39:52
Moan 2011.07.06. 16:42:39
Aztán teljesen jogosan elővesszük az ágyékkötőt, meg a kőbaltát...majd kivonulunk és ugatva makogunk egymásra. :)
Aztán persze addig ütlegeljük egymást, míg mindenki el nem terül...
Persze egy biztos lesz aki túléli és az felül és annyit mond: "Vazzeg ő kezdte." :D
soproni1 2011.07.06. 16:44:46
indapass90210 2011.07.06. 16:49:27
+1 Like
Don Quixote de la Ferko 2011.07.06. 16:51:04
indapass90210 2011.07.06. 16:56:01
A posztolót elég jól jellemzi, hogy még egy taxist sem a nyelvi leleményességével próbált a vitában felülmúlni :)
Tibi88 2011.07.06. 17:05:12
Sok mindent le lehet szűrni a kommentekből. Leginkább azt, hogy felfogás kérdése hogy ki mit ítél. Nem tudom hol nőttél fel, vagy milyen emberek mellett.
Azt tudom, hogy én láttam már több verekedést, aminek ennyi kiváltó oka sem volt.
14 éves korom óta elég sok érdekes ember vesz körül (volt osztálytársamnak maffiavezér apa, tehát elkerülni se tudtam a srácot... )
Megtanultam szüleimtől, hogy nem szabad balhézni (amit később átértékeltem)
Van hogy azt látom pl. 17-18 éves suttyók megfenyegetik édesanyámat, mert ő ötödször szól rájuk hogy ugyan már nem kéne a kapuban ordítani, kurvaanyázni, szemetelni. Na akkor te mit csinálsz? Lemész és megmondod hogy jajj srácok ugyanmár nem kéne, másnap meg folytatódik az egész. Utána milyen fellépést próbálsz meg? Vagy megpróbálnak kirabolni. Vagy beléd kötnek a cigányok mert nagydarab vagy és ők többen vannak.
De egy hétfő esti sztori (nem velem történt, csak hallottam és láttam) Este 11 körül. Hallom hogy ordítanak lent az utcán, vascső koppan a földön és futnak többen is kiabálva. Egyik srácnak megtámadták az öccsét, a bátyja mit csináljon? Várja meg a rendőröket? 40 perc alatt értek ki a rendőrök, nem volt senki az utcán már. Elgurult a rendőr előre, majd visszatolatott és lelépett.
Aki nem lát ilyet, annak lehet magyarázni hogy mi a helyzet. Aki meg lát, az másképp fogja fel.
Moan 2011.07.06. 17:13:18
Azt meséld el, miért van az, hogy míg egyikünkkel ilyenek történnek folyamatosan,a másikunkkal meg sosem...
Én tudom miért. :)
Egyszer talán Te is rájössz...csak ne ragaszkodj ahhoz ahogy most látod a világot...
2011.07.06. 17:20:16
Tibi88 2011.07.06. 17:20:50
Miért? Erre nem tudok válaszolni.
Elmúlt 10 évben kb 10 elég komoly bunyó volt az ablakomtól 30 méterre maximum.
Volt mentő is itt emiatt. Egy részeg kiabált egy babakocsit toló anyukával, hogy ő bizony megbassza... Egy járókelő meg simán kiütötte a csávót. Ez is elítélendő?
Nagyon sok függ attól hogy milyen környéken laksz.
De azt mondod tudod a választ. Figyelek
Meridian74 2011.07.06. 17:49:10
Tisztelet a kivételnek.
De pl. tegnap délután voltam benn pesten, másfél éve nem jrtam arra fele, és így nekem szembeötlő volt a változás. Másfél éve még "járhatóak" voltak az utak állapota, a mostanihoz képest...
Mindenhol hatalmas (a gumikerekek szempontjából) repedések, éles peremű gödrök (nem kátyúk - ezek már gödrök), aszfalthiányoságok mindenfele, a legforgalmasabb utaktól a mellékutcákig mindehol....!
Ha eddig Demszkyt szidtátok, érdemes lesz mostmár gyakorloni Tarlós nevét is szidalmazni, mert nem hogy változott vag legalább stagnálna az állapotok, hanem csak szimplán tovább romlott minden.
Lehet hoyg azok akik nap mint nap tapasztalják ezt, nekik fel sem tűnik mindez, hisz napi szinten pici a változás, de másfél év után nagyon durván szembeötlő az hogy ott ahol korábban csak hullámos volt az út de járható, most kerékgyilkos és tengelytörő... jah és persze az idióták itt is ezerrel mennének - nyilván céges autóval.
Szelid sunmalac 2011.07.06. 17:51:09
2011.07.06. 17:55:41
D4D 2011.07.06. 17:55:42
velorex-vezető 2011.07.06. 17:58:07
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 18:01:22
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 18:02:05
Szelid sunmalac 2011.07.06. 18:02:59
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 18:03:06
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 18:06:39
zazooo 2011.07.06. 18:11:08
csak mondom neked hogy a sokat ekézett pesti közlekedésben eddig nekem _mindig_ megadták az elsőbbséget, és én is megadom másnak. sőt, még csak megfigyelnem sem sikerült ennek az ellentétét soha. pedig elég sűrűn mászkálok kocsival és motorral is.
meg ez a nyugatosdi, istenem... persze ott nincsenek hülyék igaz? meg szabályszegők sincsenek, a rendőrök csak díszek mi? sőt, seggük sincs, mert csak úgy elpárolog belőlük a szar, ugye? ez 1992-ben hangzott jól utoljára, azóta csak gáz.
szóval kicsit figyeld már mit írsz jó, rohadt idegesítő ez a közhelyhalmozás. illetve nem közhely, mert a közhely legalább igaz...grr...
velorex-vezető 2011.07.06. 18:13:34
Tanítsd meg az 5 éves fiadnak, hogy törje be a másik orrát, hogy legyen utánpótlás, ha véletlenül annyira sikeres leszel, mint a Fenyő János.
Szelid sunmalac 2011.07.06. 18:16:36
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 18:20:03
Daniel Clyburn 2011.07.06. 18:25:29
velorex-vezető 2011.07.06. 18:28:01
Ha azt hiszed, hogy viszont-erőszakkal mindent meg lehet oldani, akkor tanulmányozd szegény Marian Cosma esetét. Az átlagnál háromszor erősebb volt és egy feleakkora cigánybűnöző mégis szíven tudta szúrni. persze, semmi közöm hozzá. Azt teszel, amit akarsz.
Tibi88 2011.07.06. 18:31:01
Csak nehogy látleletet vetessen majd valamelyik szülő... :)
@zazooo:
Mindenki evvel jön, közben külföldön is ugyan ez van. Messze nem kell menni hogy lássa valaki. Youtube...
egyittlakó (törölt) 2011.07.06. 18:32:49
Ide? Jól vagy te összerakva, Szilentkém?
Amúgy, örülök, hogy újra írsz.
kroll 2011.07.06. 18:33:03
Tibi88 2011.07.06. 18:35:07
Kiszállok, mert valószínűleg ismerem :)
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 18:35:53
egyittlakó (törölt) 2011.07.06. 18:39:19
Miért nem lőtted le?
tiborc2008 2011.07.06. 18:44:09
falusiparaszt 2011.07.06. 18:55:28
És akkor reggel,amikor elindulsz orral előre,nem akadályozol senkit.....
díszfasz.
atila68 (törölt) 2011.07.06. 19:00:02
Mert ha segítséget hív, nem úgy mint ez a balfasz, akik később jönnek nem kérdeznek csak ütnek.
Azonnal.
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 19:15:42
dr.pupak30 2011.07.06. 19:16:21
velorex-vezető 2011.07.06. 19:22:59
CoIie 2011.07.06. 19:25:22
dr.pupak30 2011.07.06. 19:25:39
Oscee 2011.07.06. 19:27:43
amúgy lehet, hogy hatásos a felpofozás, de konkrétan könnyű testi sértés, elvekben meg a taxis szintje alá süllyedés, úgyhogy nem tenném ki az ablakba. De azért kést ne tarts a akocsidban mert legközelebb leszúrod.
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 19:29:41
dr.pupak30 2011.07.06. 19:33:49
Martian (törölt) 2011.07.06. 19:37:23
dr.pupak30 2011.07.06. 19:39:52
Reap that ass (törölt) 2011.07.06. 19:40:19
Kedves drága taxisok, a sok majom (mint én is) aki a kormányba csimpaszkodva jut A-ból B-be nem a jó kurva anyja pinaszőrét számolja ám...hanem neki is dolga van, ráadásul neki még buszsáv használati joga sincs...
Ebben az országban az erő dominál, le kell játszani és kész.A kis bankos pöcs is pattogott, h neki sietős /bevágott,káromkodott/, az állas után feljelentéssel fenyegetőzött, meggyőztük, h nem érdemes, hamar beláttam, h neki így a jobb...
Ezt kell csinálni, sőt így kell csinálni...!
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 19:51:22
szhörnyű 2011.07.06. 19:57:35
dr.pupak30 2011.07.06. 20:22:42
Moan 2011.07.06. 20:36:38
Hosszú lenne ha belemennék, de a lényege kb. annyi, hogy minden ami körülvesz az belőled ered...
Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2011.07.06. 20:38:01
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 20:38:08
Moan 2011.07.06. 20:42:42
A "kénytelen élni" az egyetlen amire igazából érdemben reagálni lehet, mert a többi amit írtál csak ebből fakad. Nincs olyan, hogy "kénytelen"...Mindenki maga válassz a a sorsát...Így a környezetét, a körülötte élőket is.
Sajnálom, ha a Te fiadnak/családodnak/Neked ez jutott... Valami oka biztos van. Talán meg kéne nézni mi az oka. De ahol én élek ott az nem szokás ami Nálatok...és bár volt, hogy éltem olyan helyen, ahol azok a szokások éltek, amiről Te mesélsz, de érdekes mód nekem ott sem volt egyetlen negatív élményem sem.
Az agresszió nem megoldás...Ha nem is szüli azt de minimum konzerválja. Tényleg csak azt tudom mondani, hogy próbáld ki: Gyakorold a türelmet, a toleranciát az elfogadást...Akkor is..sőt főleg akkor, ha atrocitás ér, és meglátod egy idő után minden sokkal harmonikusabb lesz...
dr.pupak30 2011.07.06. 20:50:57
krausz2 2011.07.06. 21:38:07
ha szerencséd van már kaphatnál járógipszet is lassan...
Ez tudniillik úgy hívják önvédelem!
Te valószínű egy nagy tahó vagy ö meg vasággyal együtt 50kg.Ezt szeretik az esküdtek, Tuti vesztes lennél!
Szerencséd van, hogy itt élsz mert ez a Ti tahó fajták világa, itt nem védi és nem is végheti meg magát a gyengébb.
biohazard 2011.07.06. 21:38:43
2011.07.06. 21:41:07
Én egy csendes hiperhiggadt emberke voltam, de mamár engem is felzabált a budapesti lét, és a sok nemtörődöm önző tahó. Szóval én maximálisan egyetértek a posztolóval, ha összeakadunk egy láthatóan gigaparaszt, másokat leszaró versenyzővel, hagyni kell a verbális karatét. Először ütni kell, utána kérdezni, hamarabb megoldódik a probléma.
2011.07.06. 21:43:32
lordjim 2011.07.06. 21:46:16
különvélemény 2011.07.06. 21:51:59
Nem olvastam tovább a kommenteket, bocs.
De ez a színvonal kiverte a biztit.
"Elsőbbség: továbbhaladási jog a közlekedés más résztvevőjével szemben. Azt a járművet, amelynek elsőbbsége van, az elsőbbségadásra kötelezett nem kényszerítheti haladási irányának vagy sebességének HIRTELEN megváltoztatására."
Moan 2011.07.06. 21:56:26
Az elfojtott agressziót ilyen szépen még nem láttam leírva: "csendes hiperhiggadt". :)
Tibi88 2011.07.06. 21:57:14
Ha valaki látja hogy gyengébb, akkor miért ugrál? Vagy ő attól fasza csávó hogy elküld valakit oda ahova éppen eszébe jut, de őt nem bánthatják. Ilyen után nem tudom miért csodálkozik valaki, ha kap egyet
különvélemény 2011.07.06. 21:57:26
A taxisoknál a londoni pont jó lesz, fejből útvonal ából bébe.
tükörfúró 2011.07.06. 22:00:39
legközelebb 20perces rendőri ellenőrzésben lesz részed, 8 nagy mercitaxi taxi hurkásnyakú sofőrökkel vár elbeszélgetésre, esetleg csak meglöttyen valami kromofágos üveg a verdád felett vagy kilukad az összes gumid és nem fogod érteni, most ezt miért
taxi az ilyen, az orosz maffia és a japó jakuzák vasaltnadrágos kiscserkészek a fővárosi taxisokhoz képest
szoval az lehet, hogy ez "csak" egy droid volt, de van neki főnöke, te meg ott fogsz állni holnap, holnapután és azután is, még a rendszámodat sem kellett megjegyeznie
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 22:00:50
Szóval, kérlek, ne traktálj a Grimm mesékből vett Buddha baromságokkal, ez nem a való világ. Gondoltam beteszek neked pár hivatkozást a való világból, mert itt oltod az embereket a mesevilággal, de találtam jobbat, egyben:www.hirtv.hu/?tPath=/belfold/kek_hirek
Ébredj fel!
NA YA! 2011.07.06. 22:03:20
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 22:03:39
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 22:06:45
Moan 2011.07.06. 22:06:48
Volt egy katonatársam. Ha ivott mindig ugrált. :) Mondjuk úgy vasággyal együtt volt 40 kiló. :) Volt egy másik katonatársam. Az meg úgy 130 kilós vadállat. Ezek ketten nagyon jó barátok voltak, de ha a kicsi ivott belekötött a nagyba is. :) Annak mindig az lett a vége, hogy a nagydarab srác ezt a kicsit végighúzta a folyosón, bevágta a zuhanyzóba, rányitotta a csapot és rákiabált:? "Na itt pattogjá' b.meg!". Persze aztán ugyanolyan jó barátok voltak. :)
Én meg mindig jót nevettem ezen. :)
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.06. 22:07:28
különvélemény 2011.07.06. 22:11:13
Húha, majd rögtön bexarok.
Jöjjenek csak a taxis maffiások, majd lefossák a bokájukat.
Ez a megfélemlítés már az ókorban is elavult volt. Akárcsak az én fenyegetésem.
Szóval maradjunk annyiban, hogy nyugodtan fel lehet jelenteni bárkit, nincs félnivaló.
fidesz = házmesterek pártja 2011.07.06. 22:13:04
fidesz = házmesterek pártja 2011.07.06. 22:13:51
Moan 2011.07.06. 22:14:14
Tök sajnállak. Főleg mert most is agresszív módon tudod csak ezt a dolgot is kezelni...Na persze aztán meg csodálkozol, hogy a környezetedben miért van annyi agresszió. :)
Hmmm...De jól van ez így. Te élsz a "való" világban, ahol az emberek verekednek, meg üvöltöznek, meg hasonlóan kedvesen bánnak egymással. :) Én meg élek Demagógiában, mert nekem sokkal jobb úgy élni, hogy nem hallok hangos szót, nem kell senkivel küzdenem és a gyerekemet az oviban a társai szeretik. :)
Kinek a pap,kinek a papné.
krausz2 2011.07.06. 22:14:23
Ez a büdös tahó:
a/ garázda
b/ önbíráskodó
c/ hivatalos személy elleni erőszak
Ezt mind elkövette!
Normálisak vagytok-már aki ezt védi ezt a tahót -mit szólnátok, hogy ha megelőztök mondjuk az autópályán valakit és neki nem tetszik hogy Te mondjuk 160-nal mész/szabálytalan/és utánad menne a legközelebbi kényszer megállásnál meg húzná le neked- te nyakig okos- a pofonokat?
HakapesziM 2011.07.06. 22:15:44
Teljesen más dolog: kérlek, ne vedd kötekedésnek, tudom, látom, sokan járnak el így, a személyes névmásokat, és ragozott alakjait miért írjátok nagy betűvel, Te, Neked, Titeket, Bennetek stb. Szükségtelen, szabálytalan, ne tegyétek.
2011.07.06. 22:15:58
Véssétek jól az eszetekbe!
Moan 2011.07.06. 22:18:43
Ja...azt elfelejtettem az előbb írni: Az a "való világ" amiben Te élsz azt a Hozzád hasonlóak teszik olyanná, amilyen". ;)
krausz2 2011.07.06. 22:19:09
Moan 2011.07.06. 22:20:25
Én spec. tiszteletből írom így a személyes névmásokat és ragozott alakjait. Így tanultam és így tartom helyesnek.
Na kinek kell egy pofon? :))))
Moan 2011.07.06. 22:23:23
Nem, bocs: Én kérek egy pofont! :))))
biohazard 2011.07.06. 22:24:02
HakapesziM 2011.07.06. 22:28:04
krausz2 2011.07.06. 22:29:17
Moan 2011.07.06. 22:33:11
Én mindig is így használtam. Aránylag régen tanultam írni és olvasni, de ez megmaradt... Meg nem mondom miért. Amúgy szokták érteni és mindig jól esik annak akinek így írok levélben pl. Miért ne tegyem akkor, ha a másiknak ez örömet szerez? :) De amúgy most merült fel először, hogy ez helytelen írásmód. :) Nem hiszem, hogy változtatok ezen a szokásomon, de azért nem utasítom el amit írsz.
HakapesziM 2011.07.06. 22:38:13
Moan 2011.07.06. 22:39:47
Nem vele foglalkozok. Igazából Ő csak egy szimbólum. :) A jelenség inkább foglalkoztat...már abban az értelemben, hogy nézegetem mint valami távoli elfelejtett rokont. :)
_____________ 2011.07.06. 22:40:43
Egy betonkemény, tíz napos kenyérrel még lehet 8 napon túl gyógyulót is okozhatott volna...
:-D
megint 2011.07.06. 22:41:01
Moan 2011.07.06. 22:43:59
Értelek én. :) Nem is vonom kétségbe a szavaid...De azt hiszem ezt bővebben kifejtettem az előző hozzászólásomban is. :)
(Figyeled milyen következetes vagyok? Az "én"-t kisbetűvel írtam.) :)
Ez azt jelenti, hogy én kicsike vagyok, Te meg nagy...meg Ő is, meg Ti is, meg Ők is. :)
Elég sok hibám van amiről egyelőre képtelen vagyok leszokni, de azt hiszem ez a legapróbb. :) Majd a végén, ha már minden hibám megszűnt...na akkor majd mindent kisbetűvel írok. Még a Nemecsek Ernőt is. :)
Moan 2011.07.06. 22:46:00
De ez utópia. Mert a "való" világban nincs 10 napos betonkemény kenyér. Elfogy mielőtt megkeményedhetne. :) Így csak puha van, ha van...azzal meg nem lehet komoly sérüléseket okozni. Bár azért Jézust elég keményen megbüntették érte.
HakapesziM 2011.07.06. 22:47:22
Moan 2011.07.06. 22:49:25
Jaj nem vettem kötekedésnek. :) Teljesen korrekten írtál. El is fogadtam. De ez tényleg régi szokásom és egész jól elvagyok vele. :) A többit csak viccnek szántam. :)
_____________ 2011.07.06. 22:51:05
Hát akkor külön erre a célra félre kell tenni egy kenyeret.
Önvédelmi eszköznek kitűnő, bibliai ajánlással.
És még a rendőr sem cirmoghatja meg, hisz nincs kritikus pengehosszúság,egyéb törvényi tiltás alá sem esik,stb..
bunkóbéemvés 2011.07.06. 23:05:11
Moan 2011.07.06. 23:11:43
Ha már...akkor inkább kiflit. Az még jó esetben vissza is jön, ha nem találod el vele az ellent, mely életedre tör taxis képében, vészjóslóan kapálózva karmos csápjaival. :)
2011.07.06. 23:13:05
Tanulságot tett arról, hogy tettlegesen bántalmaz mást, mert úgy gondolja, hogy neki van igaza.
Kioktatja a lassú haladásával a másik autóst, ezzel tanulságot téve, hogy nem ismeri a KRESZ szabályait. (utána lehet olvasni)
Parasztságát még fennen hangoztatja. Ehhez meg csak gratulálni tudok.
Végül jelzem, hogy örülj, hogy nem jelentett fel.
_____________ 2011.07.06. 23:15:56
De ha 2 kurvaanyázás között kedvesen üdvözöl és megköszöni hogy az ő cégét választottam, akkor még meg is vajazom neki jó?
:-D
Moan 2011.07.06. 23:19:05
Az...vajazd. Persze. :) Aztán még valami huncutság jut eszébe a teavajas kőkemény kifliről. :) Maradjon csak száraz az a kifli.
_____________ 2011.07.06. 23:29:58
Jaja, csak semmi buzulás!
www.youtube.com/watch?v=7_6sBaLzjuI
:-D
Moan 2011.07.06. 23:36:52
_____________ 2011.07.06. 23:42:37
Csak ne fékcsikorgásra ébredj, hogy álmodban egy bari nyergében kitolattál egy agyamputált taxis elé...
:)))
Moan 2011.07.06. 23:47:55
Ááá...Demagógiban nincs ilyen.. Az csak a "való" világban van. ;)
Na tényleg megyek. :)
b0c1k4 2011.07.06. 23:50:11
Amúgy egyetértek a postolóval. Nem azért mert ez a megoldás, hanem mert van aki CSAK ebből ért. (Van akinek elég ha leordítod a fejét, a normálisabb meg elnézést kér). Mert ha senki nem teszi meg akkor legközelebb sem fog odafigyelni. Hanem esetleg áthajt rajtad vagy a fiadon-lányodon-feleségeden-kutyádon. Igen volt hogy én is utánamentem embernek, leszorítottam és leordítottam a fejét. De legközelebb megfogja adni a kereszteződésnél (legalábbis annál) az elsőbbséget és nem neki fog feljebb állni és talán ott annál a kereszteződésnél nem okoz majd balesetet.
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 00:16:14
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.07. 00:17:27
a szbadossag??
muhhahhahaaha
menjel mar elgy 20-as tablanal egy iskolaovezetben 40-el
hihihihi
ha szerencsed van nem lesz borton, csak birosagi targyalas, ha nincs szerencse dbebasznak 5 orara, hogy gondolkodj
minek irsz olyanrol amit nem ismersz?@krausz2: es az egyik legkemenyebb, az un. nyugati vilagbol A legkemenyebb
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 00:18:19
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.07. 00:18:39
ne tulozzunk, itt sem jar mindenki fegyverrel a kocsijaban, de hogy a 911-et felhivta volna es a posztolo olyan negeydora mulva bilincsben allt volna a kocsija mellett az tobb mint valoszinu
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 00:20:49
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 00:26:41
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 00:28:23
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.07. 00:34:59
egyaltalan nem szaguldoznak
altalaban allnak egy benzinkuton es alszanak:)
gondolom ez NY-ban nem igy van de nem ott elek
en nem is emlekszem tizen ev alatt verbalis vitara, mutogatas, duda, az hogyne lenne, de hogy fenyes nappal kiszalljanak verekedni, hat biztos van ilyen itt is, de en meg nem lattam.
a storyt nem lattam, mindenesetre ha a posztolo megy az utjara, ha annyira vermes esetleg visszaszol, hogy A Te anyad, akkor a taxis hiaba szall ki
nalunk nem divat abszolute kiszallni mint mondtam, duda, kozepso ujj az megesik
biztos van eroszak is, de valoszinu en eddig tul jo kernyeken eltem majdnem mindig
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 00:48:30
musi 2011.07.07. 00:52:42
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.07. 01:40:30
sot tobbet
sheriff
rendorseg
fekvorendor:)
kb errol beszeltem, ilyen helyen baszottul megvagjak a nepet ha ketszeresevel megy pl.
az nagyons ok penz
foto sem kell hozza, ott all a rendor es nezi a computeren
hoppa 50
200 dollar
legkozelebb 300
aztan nincs jogsi........
Reggie 2011.07.07. 02:21:04
Altalaban akik ennyire tulragozzak a temat, azok a sajat cselekmenyuk elet probaljak tompitani azzal, hogy a masik cselekedetet probalja sulyosabbnak feltuntetni ezzel a szoveggel.
cianista 2011.07.07. 03:40:02
először megszegi az elsőbbségadási kötelezettséget
utána könnyű testi sértés bűncselekményét követ el
majd nyilvánosságra hozza
"gazdagok" a lelki szegények
ez a debil csak azért írta ezt ide, mert ő lakóparkban lakik, nem a környező álatala lenézett panelokban
Reggie 2011.07.07. 04:15:03
Moan 2011.07.07. 07:36:53
Leegyszerűsítem Neked: Nem ítéllek el azokért amit írsz magadról. Te ellenben ezt teszed. :)
A másik, ami még ennél is egyszerűbb: Én ebben a lila ködben boldog vagyok. Nincs bennem félelem. Így természetesen nem is szaladok el. :) De nem is kell elszaladnom, mert engem nem akar megtámadni senki. :) Nincs bennem indulat sem és düh sem, mert nem ér atrocitás. Ez nekem jó.
Neked jó amiben élsz? Boldog vagy? Tele van az életed örömmel? Csak ennyi a kérdésem.
Én ezt választottam, Te meg mást. Zavar a választásom? Engem nem zavar a Tiéd. :)
Csak szóltam, hogy van más alternatíva is, ha esetleg érdekelne. :) A döntés, a választás a Tiéd.
Moan 2011.07.07. 07:42:07
Moan 2011.07.07. 07:44:03
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 08:24:23
Kody 2011.07.07. 08:24:33
Pernahajder Viktor 2011.07.07. 08:29:18
Ленина · http://szanalmas.hu 2011.07.07. 08:35:23
brummnarcisz 2011.07.07. 08:37:38
brummnarcisz 2011.07.07. 08:40:51
Gastroger 2011.07.07. 08:53:38
Ha nem, akkor kanyarodás után egyenesszakasz, azaz látnia kellett, hogy valaki indexelve tolat ki, értelmesebbje ilyenkor (bár elsőbsége van) deffenzíven vezet. Azaz óvatosan, hátha a tolatónak takarásban vagyok, (főképp dobozos kocsi esetén, amivel néha én is csak próbaképpen lassan toltam ki a seggem).
Ha meg gyorsított a taxis, főleg 50-re akkor valóban hibás.
A posztoló ellen meg: "Tele van kisgyerekekkel az utca", meg iskola, ovóda, meg mi lesz a gyerekekkel. A vélelmezett gyorshajtásért kiakadt, de lakó pihenő övezetben, gyerekkel teli utcán, kocsiból kiszállva üvöltözni, POFOZKODNI (gyerekek szeme láttára), az nekem most kisssé ellentmondásos....
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 08:56:34
Gastroger 2011.07.07. 08:58:15
2011.07.07. 09:02:44
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 09:04:36
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 09:05:30
Gastroger 2011.07.07. 09:05:56
na már megint nem tudom milyen idő lesz)
Nekem csak inkább úgy tűnik, hogy volt egy paraszt taxis, aki 15 méteren belül felgyorsított 50-re, miközben látott egy tolató autót, vagy eleve 50-el vette a kanyart. Jött a kurvaanyázás, meg a pofon, ami mind személyes, de itt bele lett burkolva egy "a gyerekek védelme miatt" selyemköntösbe. Azaz szvsz nem a gyerekek védelme miatti oktató nevelő szándékkal csattant a pofon, hanem a kurvaanyázás miatt.
2011.07.07. 09:11:59
:-) Nekem -termetemből adódóan- sosem volt szükséges elfojtanom az agressziómat. Egyszerűen csak nem volt. Mostmár van.
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 09:12:12
Gastroger 2011.07.07. 09:14:53
- forgalmas út városban, jobboldalt 45 fokos parkolóhely, orral beálok (ugye ha tolatok, akkor 135 fokot tolotgatni forgalommal szemben nem kissé korlátozná a forgalmat.
Dobozos kisautó. Míg végzem a dolgom, beáll szorosan mellém két zárt transzporter.
Elvileg úgy kell kitolatnom, hogy nem látok semmit.
- Megkérek valakit a sétálók közül, hogy segítsen kitolatni?
- Nagyon-nagyon lassan indekkel, tolatólámpa elkezdem kitolni a seggem, amíg nem látom, hogy valaki elenged, illetve amíg nincs kinn a seggem, addig el tudnak kerülni.
Ha veleki belémdurrant, ugye én vagyok a hibás?
Gastroger 2011.07.07. 09:19:22
(amúgy nincs.. )
Tibi88 2011.07.07. 09:49:04
A gyerekek miatt. Tegnap jött sógornőm babakocsival, unokaöcsémmel. Nem húzom fel magam általában, mert elég a megjelenés. Nem vagyok hűde nagy darab de ránézésre egyből egy bizonyos réteghez kapcsolnak :)
A parkolóhelyes sztoridhoz. Jobb megoldás nincs, mert balesetveszélyes a tolatás, mivel semmit sem látsz :) Múltkor anyámnak mondtam hogy ne szálljon be, mert egyben akarok kiállni. Fogalma nincs a forgalomról úgyhogy mondtam neki: ha 100 méteren belül van valaki akkor ne engedj, ha messzebb akkor igen. Járókelő a legjobb ötlet tényleg, ha nincs más.
Tibi88 2011.07.07. 09:51:22
Akkor nem volt tele gyerekekkel. De amikor jönnek/mennek óvodába iskolába akkor tele van. Vagy ő azért jön gyorsan mert tudta hogy nyári szünet van?
Kapitány_1 2011.07.07. 09:54:51
Egyébként meg mindenki dögöljön meg.:)
2011.07.07. 09:56:28
Sajnos a kresz nem preventív szabályrendszer, hanem jogi útmutató egy bekövetkezett balesetben, vitás kérdések eldöntésére.
Ha rövid választ akarsz: igen te leszel a hibás, az általad felvázolt szituban. Azért, mert nem adtad meg az elsőbbséget. (a körülmények senkit sem fognak érdekelni)
Tesveer 2011.07.07. 10:01:15
Szintén tolatok ki az úttestre(lejtős út), valamivel feljebb kanyar, emiatt persze korlátozott a látótávolság. Igazából már kezdtem gyorsítani, amikor hátulról megérkezett a barma valami kisebb városi terepjáróval - természetesen nem a megengedett sebességgel - és már tenyerelt is rá a dudára. Na erre előttem is gyorsan leszállt a lila köd, jól ráfékeztem (nem satu, de azért egyértelmű volt). Amit persze ő sem hagyott annyiban. Nagy gázt ad, hogy majd jól bevág elém. Szemben látható volt hogy messze nem jön semmi, szóval sajnos belementem a játékba, és gyorsítottam én is. Ő persze nem adta fel, tovább nyomta. Csakhogy közben jött egy középső járdasziget, majd nem sokkal utána egy újabb kanyar. Annyira ő sem volt hülye, hogy a járdaszigetet ilyen útviszonyokkal a szembejövő sávból kerülje ki, viszont már nagyon közel voltunk hozzá. Ilyenkor gondolom az lenne az ésszerű, ha a saját érdekében fékez és visszasorol mögém, de persze nem tűnt addig sem túl észlénynek, szóval bevállalta a hátralévő rövid szakaszon hogy bevág elém. Na most lejtő is volt ugye, meg elég gyorsan is mentünk, neki pedig tényleg szűk helye volt. Amikor láttam hogy mit akar már én is lassítottam, de ez csak arra volt jó hogy ne ütközzünk. A fizika törvényei azonban idióta terepjárósokra is vonatkoznak, szabályosan két kerékre állt a lendület-lejtő kombótól, és persze így egy rövid időre az uralmát is elvesztette az autó felett. Szerencsére az úttestet végül nem hagyta el, le tudott ő is valamennyire lassítani, de jó nagyot huppant.
Ezután mentünk egymás után egy darabig (ő elöl), majd jött egy piros lámpa. Na itt kiszállt(én persze okosan a kocsiban maradtam, nem verekszünk :-)) és lila fejjel odajön és csapkodni kezdi az oldalsó üveget. Aztán amikor látta hogy ezzel nem sokra megy, még bele is rúgott az ajtóba, jó kis horpadást hagyva. Aminek persze nem örültem, de igazából elég lepukkant kocsi volt, egy évvel később ment is a roncstelepre, szóval összességében leszartam.
A tanulságot vonja le minden gyerek magának, én is megtettem. :-)
Tibi88 2011.07.07. 10:05:16
Kiszálltam volna gratulálni neki hogy megfogta a kocsit :D
Moan 2011.07.07. 11:30:30
Sötétben élsz barátom...Ráadásul a szemed is csukva van. :) Semmivel nem különb a viselkedésed, mint egy vérre éhes vicsorgó kutyának. :) De persze ezt nem látod.
Elmondom miféle abszurd és paradox anomáliák vannak az elméletedben: Ott kezdem, hogy sértegetsz. Ha a Te életszeméleted követném és tenném magamévá, akkor most nem egy, hanem legalább két pofon már régen megérett a személyeskedő kommentjeid miatt. :) Vagyis ilyetén módon én elmondhatnám, hogy megnevellek, mert egy neveletlen fráter vagy, aki a békés együttélés alapszabályait sem ismeri. :) Te meg persze mint egy jó taxis, akit megpofoztak az utcán, méltatlankodnál, miközben az agressziót hirdeted. :) Szánlak.
Amúgy meg egyszerűen csak félsz. Félsz mert azt szoktad meg. Gondolom a neveltetésedben igen sok erőszak jutott a játék, vagy az egyszerű családi beszélgetések helyett. Ez igen szomorú. Persze viszed is tovább és fogalmad nincs arról, hogy másképp is lehetne élni. A félelmed agresszióval kompenzálod, mint mindenki aki agresszív. :) Ahogy az elején kezdtem: Pontosan úgy teszel, ahogy egy vadállat is tesz az erdőben. Ha már budhizmus: Ehhez nem kell embernek születni. Ezt a macskám is tudja. :)
Moan 2011.07.07. 11:34:05
Az elfojtás nem termet kérdése. :) Sőt... Mondjuk legtöbbször a nagydarab emberek vannak elfojtásban az agresszió és a düh terén. Nem megyek bele pszichológiailag, de így van. :)
De mindegy is...szépen leírtad. :)
Moan 2011.07.07. 11:41:03
Ja.. amúgy egyáltalán nem tojok mindenre...Szóval igen komolyan mellényúlsz ezzel az állításoddal. Másképp élek, máshogy intézem a dolgaim, és csak egyszerűen primitív butaságnak tartom az erőszakot, ami nem is old meg semmit és ahhoz még én sem kellek, hogy ez egyértelmű legyen bármelyik értelmes ember számára. :)
Minden emberhez el lehet jutni békés úton. Még Hozzád is. :)
Szóval marad az eredeti javaslatom: Kérdezd meg magadtól, hogy boldog vagy-e, hogy az életed öröm- és szeretetteli-e?! Ha esetleg valamire a "NEM" a válaszod, akkor javaslom, hogy vizsgáld felül az életszemléleted. :) Ott van a lehetőség Benned.
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 14:11:14
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 14:22:56
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 14:38:56
Azt nem is sejted, hányszor szóltunk, ennek a kettőnek (is). A Peugeot-ban egy csaj, mindig telefonnal a fülén, egy kézzel tolja ezt a tempót. A kinyitott kapumtól olyan 20 centire ment el. A szembe jövő egy krapek. Mindketten naponta többször járnak erre. Nos, az elméleted (ami rideg baromság, mert rengeteg dolgot csak az erőszak old és oldott meg mióta világ a világ, de ezekre nem válaszoltál) szóval ezekkel mire mész, mikor már tucatszor szóltál?) Semmire. Akkor? Ja, tudom, hagyjam. Aztán egy napon a csaj megint telefonál és a Kis Fiam meg a Nejem lép ki azon kapun..Ja, hogy én vigyázzak, majd ezt mondod, ugye?? Igaz négy db 30-as tábla, igaz, már csak emberségből sem száguldozunk egy kertvárosi kis utcában, főleg, ha mi is ott lakunk, de én vigyázzak, én alkalmazkodjak. Én kell kitegyek a kapu elé egy autót, nehogy valaki megsérüljön..
Ez a Te kis álomvilágod, ahol a szó mindent megold. Kivéve, amikor nem. Azokra az esetekre én tudom a receptet. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell megpróbálni békésen intézni a dolgokat, de azt biztosan nem jelenti, hogy nincs olyan eset,amikor igen is oda kel vágni, vagy oda kell keményebben szólni.
Moan 2011.07.07. 14:42:58
Igazából rájöttem miért nem érted amit írok. Fogalmad sincs róla, fel sem tudod fogni arról a szintről ahonnan ezt nézed. Pl. egyszer sem írtam, hogy nem tudok az erőszakról a világban, erre kijelented, hogy én azt állítom, hogy nem létezik és nem jut el az agyamig.: ) Mekkora csúsztatás, hogy ebben a vitában felém kerekedj. De képzeld, látom, csak nem élek benne, mert én mást választottam. Te azonban csinálod, hogy lgyen legyen a világ. :) Ezt nem is rejted véka alá. :) A másik ez a mindenkit lenéztem kijelentésed. :) Ez a másik szintén hamis és aljas húzásod a sok közül, de csak erre reagálok most. Nem nézek le senkit. Azt is el tudom fogadni, hogy ilyen vagy. Te érzed, hogy le vagy nézve. De rögtön már "mások" nevében is beszélsz. :) Gondolom a komplexusaid miatt lehet. Hiszen Neked mindig erősnek és kompetensnek kell lenned. :) No meg nem árt ha folyton védekezel, hiszen bármikor megtámadhat valaki...így előre ütsz. Még a végén legyőznének! :) Húha. :) A félelem nagy úr mi? :) Meg ugye a szégyen is gáz, hogy ha valaki esetleg gyengébbnek láthat. :)
Nevess csak a világomon. Én meg benne nevetek. Jó itt... meleg van, béke és nyugalom. Azt hogy Te odakinn erőszakossá teszed a másik világot, ahhoz nekem vajmi kevés közöm van. ;) Én azon igyekszem, hogy ebbe az álomvilágba más is beférjen. Mert nálunk mindig tárt karokkal fogadják a vendéget. Te meg csak harcolj a sarkon a taxissal, a zöldségessel, a böllérrel, vagy mindegy ki van a kerítés másik oldalán. Ha szerencséd van még vissza is ugatnak...és ha igazán mázlis vagy még gyengébbek is. ;)
Moan 2011.07.07. 14:47:56
Amúgy meg tök jó amit írsz: A Te világodban megrendszabályozod a többi állatot a magad módján ugye. (Ez is érdekes, hogy ennek hol vannak a korlátai, mert vannak ám bőven.), és így az én világomba már nem jutnak el csak a jól neveltek. :) Hálás is vagyok. :) Van őr a kapuknál. :)
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 15:01:34
Persze pont ezért osztom is itt az észt, mintegy harmadik alternatívaként, mert ahogy elnézem a többség még mindig ott tart, mint az őseink úgy 30000 éve. :) " Keressek még?
"
Nem vele foglalkozok. Igazából Ő csak egy szimbólum. :) A jelenség inkább foglalkoztat...már abban az értelemben, hogy nézegetem mint valami távoli elfelejtett rokont. :)" Ezekkel a dumáiddal vívtad ki az ellenszenvem, meg azzal, hogy hazug világképet festesz.
Aztán mikor baj van, hová szaladsz? A kedves, fegyveres rendőrbácsiért, mert a kis világodba betört valaki.A katona is helyetted védi a segged. (Nem válaszoltál, voltál-e katona??) Rendőr bácsi is helyetted agresszív, erőszakos. Szóval, akár mennyire szeretnéd, ott van az az erőszak, csak Te csinálsz úgy, mintha nem lenne. Erre írtam és még sokan írták, hogy ez nem a való világ. (más szavakkal) .Aztán hogy kerülöd ki ha valaki bántani akar? Erre válaszolj!...Azt meg,hogy e azt hiszed,hogy amit írok,azt jelenti, hogy ettől az ember élete teli van agresszióval, ez jó vicc:-)))Ez is mutatja, mennyire fogalmad sincs semmiről vagy csak hadoválsz. Aki azt mondja, a mai világban elkerülhető a vita a veszekedés, az agresszió, ha éled az életed, jössz-mész, vezetsz, intézel, dolgozol, az kamuzik!
Moan 2011.07.07. 15:11:46
A Te ellenszenved számomra nem mérvadó. :) Bárkinek nekimennél ok nélkül. :) Mint ahogy nekem is. :) Fel sem merült Benned, hogy van alternatíva azon kívül, hogy gyermekkori fixációnkat a szomszéd idősebb bácsin kiéljük. :)
Nem tetszik amit mondok és nem is hunyászkodom meg Neked. :) Ettől a falra tudsz mászni. :) Értelek én. Megvan a teljes jellemrajzod. :)
Neked sajnos fogalmad sincs miről beszélek. Így parttalan ez a vita. Vita? Bár vitáznál. :) De csak személyeskedsz. Más sem teszel.
Attól tartok, hogy még a szövegértéssel is baj lehet Nálad. Ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy a szavakat sem érted amit leírok. Így sajnos nagyon nehéz dolgom van.
Persze ezek után hiába is mesélnék Neked a világomról, Te azt a világot szereted amit építettél magadnak. Nem nagyon javasolnám, hogy folytasd, de attól tartok bele kell nyugodnom, mert Te jobban szereted az agressziót és a háborúskodást a békénél. Na ezért is írtam, hogy legalább valaki védi a kapukat. :) Majd szaladok Hozzád (ha lesz rá okom valamikor), hogy megvédj, ha meg akarnának engem támadni. De majd én meg abban segítek, hogy terjesztem az igét erről az álomvilágról, mint választható életmódról. ...és amikor Te a nagy lendületedben, hogy rendet vágj a gonoszság sorai között a világban, belerohansz egy betonfalba, majd felemellek és ápollak. :)
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 15:13:31
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 15:17:56
Moan 2011.07.07. 15:19:02
Édes barátom! Ez az amit még mindig nem értesz!!! :) Én évekig laktam a nyolcban és ott is így éltem, amiről most mesélek. :)
Amúgy persze, hogy TE és a magad fajták teszik erőszakossá a világot? Ha most felpofoználak a szövegedért, mert az én tűréshatáromat sérti, akkor Te arra hogy reagálnál? BINGÓ! Eltaláltad! Erőszakkal! :)))))
Na ugye így már rögtön ketten lennénk erőszakosak egy helyett. Na az összes többi hasonló szitu pont ugyanígy működik. Ezért van az, hogy a vége a háborúknak mindig értelmetlen öldöklésbe torkollik.
Sajnos ezt még nem látod...nem érted. Talán majd eljön az idő, amikor fel tudod fogni.
Na akkor belépsz majd az én világomba és érteni fogod miről ebszélek most.
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 15:22:43
Moan 2011.07.07. 15:26:16
Jaja...tudok róla mit írok. Azt is tudom, hogy személyeskedek. :) De már csak játszom. Miután rájöttem hogy működsz, sikerült feltérképeznem a jellemed, és persze ebből tudom, hogy messze vagyunk egymástól, így már fel is adtam, hogy "jó útra" térítselek. (Ez nem igaz, de most mennem kell és nem érek rá tovább csevegni egyelőre)
Amúgy épp most gondoltam arra, hogy Neked az lenne a jó, ha legyőzöttként viselkednék. (itt jönne a kutyás analógia) Na azt hiszem meg is teszem ezt a gesztust. Fotózz, üvöltözz a szomszédokkal, bánom is én. :) Te világod. Én meg megyek és ugrándozok tovább a mezőn jó báránykához méltóan. Ígérem, visítok, ha bántani akar a csúnya rossz farkas. ;))))))))))
Moan 2011.07.07. 15:28:30
Na itt van az alapvető hibád: "békét akarok és azért harcolok". Na pont ide vág, és egyben részemről végszó is Teréz Anya mondata:
"Soha nem vettem részt háború ellenes tüntetésen, ha lesz majd béke-tüntetés, hívjál meg."
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 15:59:47
A többihez: Ja, értem. Az én békém, az én csendem, az én biztonságom legyen másodrendű, hogy megfeleljek a te életszemléletednek, nehogy konfliktusba kerüljek a száguldozó, családom veszélyeztető emberekkel..Mirét is kéne így tennem?? Ez nekem csak minden szempontból rossz..Az autók még tovább száguldoznak, ne adj isten valaki megsérül, sőt, ugye éppen most volt baleset, tehát miért is? Ez most kiragadott példa, de éppen ide illik, az én kis utcám. Szóval, nem. Amikor úgy érzem, szükség van rá, én oda fogok csapni, képletesen, mert egyébként effektív verekedésről igen ritkán van szó.
"Na itt van az alapvető hibád: "békét akarok és azért harcolok"." Ez nem hiba. A hiba azt hinni, ha nem teszel semmit, akkor a világ magától lesz jobb. Erre egy jó szó van: Bullshit!
Reggie 2011.07.07. 16:06:43
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 16:09:32
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.07. 16:15:01
Valaki8 2011.07.07. 17:14:04
gipsz1234 2011.07.07. 18:07:29
mohopasi 2011.07.08. 12:07:18
qqwweerrttzz 2011.07.08. 20:33:08
"... Fokozott tisztelet kifejezésére azonban az ilyen esetekben nagybetű is alkalmazható ..."
Külföldi 6ás? Talán orosz? Akkor ezért van a példában az "... Államtitkár elvtársat ...".
Errefelé már kb. 20 éve nem elvtársoznak. Éppen ezért nem hiszem, hogy mostanában terjedt volna el, hogy nagybetűvel szokás "tisztelegni".
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.08. 21:20:48
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.08. 21:21:51
HakapesziM 2011.07.09. 09:07:04
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.07.11. 17:45:28
Tudomásul kell venni a széplelkeknek is, hogy az ember, a legtöbb ember természetében benne van az, hogy magának jogtalan előnyöket szerezzen. Ez sokszor eljut a bűnözéshez is, és az ilyeneket csak erőszakkal lehet megfékezni. Én magam nem vállalok ilyen igazságosztó szerepeket, mert Moanhoz hasonlóan értelmiségi vagyok, alkatilag sem menne, de minden tiszteletem azoknak, akik helyettem is felveszik a küzdelmet a gonoszság ellen. Az aabroncshoz hasonló emberekkel én szívesen élek szimbiózisban. Természetesen, a másik felől úgy cselekszem, hogy a társdalomban, főleg neveléssel, csökkenjen az erőszak. Ez a folyamatos harc, soha nincs vége.
Tibi88 2011.07.11. 18:53:21
Az értelmiségi alatt mit értesz? :)
Láttam már belgyógyász főorvost 130 kilóval. Tarkopasz, tetoválás, színizom ember. Maffia kapcsolaton kívül más nem jutna róla egy ember eszébe. És az ilyen is odacsap ha kell.
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.11. 19:16:53
[mike] 2011.07.12. 11:12:21
Mellékesen mondom, hogy nem kis termetű komám taxizott cirka 1 évig és volt, hogy rányitották az ajtót, mégis őt hívták be a társaságnál etikára. Amúgy meg mondták neki, hogy ha nem ő szállt ki először, akkor semmi gond. Valamelyik troll írta, hogy hivatalos személy elleni erőszak... :D Ez maximum közfeladatot ellátó személy. Vicc az egész. Máskor is pofozza le a posztoló az ilyeneket, a sok féleszűre meg nem kell hallgatni.
Inter Face 2011.07.12. 12:05:49
Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.07.12. 14:33:17
Ámen.
zed911 2011.07.24. 19:53:24
Lakó-pihenő övezetben ez még így is 50%-kall túllépett sebesség. De ha valójában mondjuk 50-nel mentél a jogsidnak és a munkádnak is integethetnél.
A pofon meg járt márcsak az anyázásért is. Szerencséd, hogy csak egy ilyen nyúlbélával találkoztál.