Mai posztunk beküldője több példát emelt ki, amikben hölgyek az "elkövetők". Én úgy gondolom, hogy a bénázás vagy a szabályok be nem tartása egyaránt jellemző lehet mindkét nemnél. Nem általánosítanék, mert szerintem sok nő vezet jól. Mindenesetre András jól kifogta szűkebb környezetében a vezetni nem tudó autóstársakat, ezek a szituációk engem is zavartak volna.
Front van, vagy csak a nők szövetkeztek ellenem, miután kommentemben Mónikát a konyhába kívántam.
Pedig írtam, hogy tisztelet a kivételnek! De hol van a kivétel?!
1. Kanyarodnék ki a Németvölgyi útra jobbra, kis ívben, érkezek a kereszteződéshez, a főúton nekem jobbról, mellém kanyarodik be egy nő, levágva a kanyart és majdnem nekimenve' a kocsim bal elejének. Rádudáltam, hogy ezt ne tegye, de még ő volt felháborodva, hogy mit keresek én a saját sávomban, amikor ő nem tud normálisan kanyarodni.
2. 100 méter múlva kanyarodok a Hegyaljára jobbra, 60körüli maca, arcán vakolat, a piros kör helyén gyalogol pont velem szemben, az út mértani közepén. Megállok előtte, látszik az arcán, hogy marha nagy szívességet tesz nekem azzal, hogy arrébb lép kettőt az út közepéről, jó hogy nem küldött el a francba, amiért zavartam a gyaloglásában, még csóválta is a fejét. Az 1. képen látszik, hogy az út túloldalán ott a zebra, de ha neki mindenáron ilyen sürgős, akkor is mehetett volna az út szélén, nem a kellős közepén. Nem baj, majd más megtanítja közlekedni.
3. 200 méter nyugodt haladás után a Hegyalján lefelé citroenes mami áll a féken és csorog le 30-cal. Aztán 20-szal. Aztán 10-zel, de nem tudom megelőzni, mert jönnek szembe. A szembejövő kiteszi az indexét balra, hogy előttünk elhaladva bekanyarodjon egy mellékutcába. Mami nyom egy satut, nem szólt nagyot, 10-ről 0-ra, de azért nem örültem neki. Elengedte a szembejövőt, gondoltam itt a lehetőség, és leelőzöm, igen ám, de amint mellé értem, nyilván neki is sürgős dolga lett, így végeredményben padlógázzal alig tudtam beférni elé, de csak sikerült. Iskola miatt 40-es tábla következett, le is lassítottam, persze jött a seggemben, aztán elkanyarodott. Wtf.
4. Újabb 200 métert tettem meg, már ezt a posztot fogalmaztam magamban, amikor a Sas-kanyarban vmi szürke suzukis mutter kitette a kocsiját elém, de csak mert se előttem, se mögöttem nem volt senki az egész környéken. Miután első sorból szemtanúja lehettem a parádés kiállásának, megtapasztaltatta velem, hogy milyen is 15-tel bevenni egy kanyart, aztán milyen kivenni a váltót üresbe, és hagyni, hogy a gravitáció meg a lejtő tegye a magáét. Hát, elárulom nektek, elég rossz és elég lassú folyamat. Mondhatni idegtépő, főleg az előzmények után. De cserébe ő viszont hagyta magát megelőzni...
4+1. A kronológiai sorrendet megtartva következzen most az "ellenpélda". Logisztikai malőr miatt az Apor Vilmos téren ismét a hegy felé kellett vennem az irányt, (2. kép) a fekete nyíl jelzi utamat, főútról kanyarodtam volna be balra. A fekete autó helyén állt valaki, várva, hogy kisorolhasson, de egy ételfutár úgy gondolta, hogy egyirányúsítja az utat, így beállt a piros téglalap helyére, ezzel tökéletesen elzárva az amúgy szabad utamat. A feljebb olvasható 4 pont miatt igazából számítottam rá, hogy az emberek ma hülyék/agresszívek (melegfront), de azért a csávó bátorsága meglepett. Nem dudáltam, nem mutogattam, megálltam előtte fél méterrel, behúztam a kézit és vártam, egyedül egy "oldd meg, pajtás" hangzott el a számból. Igen, megvárhattam volna a kanyarodó sávomban, amíg elmegy onnét, de ekkor már nem voltam ennyire hidegvérű. A srác a lehető legnagyobb természetességgel intett egyet, és elmanőverezett az autójával. Úgy látszik ez náluk természetes dolog.
5. Hazafelé menet azért még lett a tortára HAB, BAH csomópont (hogy ezzel a gyenge tükör-szóviccel éljek...), felfelé a Hegyalján, 3.kép, fekete nyíl én vagyok, az én sávomból csak egyenesen lehet menni, a piros nyíl a hölgy, aki két kézzel fogja a kormányt cserébe nem lát ki semmit, vagy ha mégis, nem érti, hogy mi történik. A hölgy sávjából csak balra lehet kanyarodni, mivel szemben buszsáv van, ami fentről érkezik. A nőt természetesen ez sem zavarta, ahogy előzőleg az indexelés hiánya sem, ment tovább egyenesen, mellettem, a szembe buszsávban. Mellé érve rádudáltam kettőt és próbáltam neki mutogatni ha b.szomnagy BUSZ feliratot, ami ráadásul fejjel lefelé láttunk, de nem vette a lapot, csak jóval később.
Az, hogy valószínűleg megbüntetik, mert a kereszteződésben a buszsáv be van kamerázva, szerintem nem megfelelő, ugyanis ez nem bírság kérdése, hiszen fogalma nem volt arról, hogy mi történik, egy büntetéstől meg nem fog megjönni az esze a vezetéshez. Szerintem más az, ha a rohanó taxis kielőzi a sort, mert ő tudja mit csinál, ha őt megbüntetik, lesz visszatartó ereje.
De vannak olyan emberek, akiken csak az segít, ha valaki megfogja a jogosítványukat és kettétöri.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.07.16. 12:46:39
tzzttzzt 2011.07.16. 13:00:00
Komolyra fordítva a szót, mióta csak a pénztárca vastagságától függ, hogy kinek lesz jogsija, a mezőny erőteljesen silányul. Evvan.
Amíg nem lesz valami nagyember és el nem veszi a vezetni nem tudó emberek (a jogosítvánnyal rendelkezők kb. 50%-a) jogsiját és töri ketté végérvényesen, addig nem fog javulni a helyzet.
Még a természet kompenzálná a dolgot, de akinek van pénze jogsit venni (szószerint), annak van pénze biztonságos autót venni is, abban meg igen nehéz meghalni. Sajnos.
Don Blasius 2011.07.16. 13:00:36
Szerintem ott a XII. kerületben már vannak ilyenek most is. :P
_____________ 2011.07.16. 13:01:22
Aszittem, meglesz a 13+1...
D4D 2011.07.16. 13:05:03
2. Én is megfigyeltem már sok helyen, hogy harap a járda.
3. Abnormális haladás nagyon jellemző. Tegnap a Széna téri lámpánál (Csalogány felől) egy telefonos nénibe csattantam majdnem induláskor, mert a fontos hívás miatt sétatempóban mentünk. Se az én dudám, se a Combinó csengője nem hatotta meg.
6. Az óbudai hegvidéken a jobbkéz mint olyan teljesen ismeretlen.
hanyasvagytedisznó 2011.07.16. 13:08:59
a külföldi magyar a legnagyobb állatfajta..
közben csak röhögnek rajtad..
Hurri Kán 2011.07.16. 13:11:23
Rocko- 2011.07.16. 13:29:43
6) a jagelló úton lévő sort sokan úgy kerülik ki, hogy végigmennek a Fürj utcán, majd elegánsan leszarva a dupla záróvonal - buszsáv - záróvonal - forgalomtól elzárt terület - záróvonal kombót, lazán bekanyarodnak balra, az Alkotás felé. sajnos sosincs rendőr erre hogy itt rendet vágjon. igaz, nem hajtanak gyorsan, nem is lehet traffizni. biztos ez a gond.
Pityubácsi 2011.07.16. 13:59:05
már előre besírtam a dolgon.
ahogy feljöttem a rakpartról a csalogány felé, a vmex 40-re, feljebb a hegyen 30-ra redukálódott.
és ha megelőzöl egy ilyet, akkor 50 méteren belül kikanyarodik eléd egy másik ilyen.
faszombelé
KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.07.16. 14:15:41
Amúgy pedig nem szerencse kérdése, ha már firtatod. Nem kötelező külföldre menni dolgozni, csak egy lehetőség.
Barom.
hanyasvagytedisznó 2011.07.16. 14:21:48
KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.07.16. 14:39:48
dennisthemenace 2011.07.16. 14:59:17
D4D 2011.07.16. 15:30:33
Tibi88 2011.07.16. 15:31:29
A legveszélyesebb rész a hegyalja út az erzsébet híd után. A belsőben végig szerencsétlenkedők (mert majd az autópályára hajtanak...) a balos-jobbos kellemes kombókanyarban amit művelnek... Általában inkább lemaradok tőlük, mert képtelenek bevenni a 90 fokos jobbost hegynek fel. 10ből 7 kivitelezés annyiból áll, hogy két sávon keresztül kanyarodik egyáltalán nem nagy sebességgel. Először amikor ezt megszívtam szerencsém volt, mert le tudtam fékezni és nem nyomott fel a szalagkorlátra.
Hurri Kán 2011.07.16. 15:35:44
Bizony. Arról nem beszélve, ha a Tabán felől jössz, és próbálsz felhajtani (alárendelt útvonal, macisajttal a Hegyalja felé), ha egy mazsola áll elöl, kb. akkorra van esélyed elindulni, ha elfogy a Földön a benzin és a másik irányból senki nem jön már autóval...
''autónepper.'' 2011.07.16. 15:38:14
hozzá teszem hogy lehet a meleg vagy csak simán front van de egyre több hülye van az utakon .... ilyen kis 17-18 éves picsák vezetnek mikor azt se tudja hol van
plus a legidegesítőbb hogy budapest-siófok távot nem tudom megtenni 40perc alatt...
Tibi88 2011.07.16. 15:42:13
A legjobb hogy ha hosszabb az autód orra be se látsz onnan :)
Amúgy 1x majdnem beszartam ott. Egy zöld kawasaki gondolta hogy egyszer él, miért ne... Kb 100al húzott el előttem abból az irányból. Bevettem a kanyart és csak pislogtam, hogy ez most igazi vagy hallucinálok. 1 méteren múlt...
Hurri Kán 2011.07.16. 15:46:21
Ha egy kicsit bedugod az orrát, látni... Másrészt a kanyar miatt nem 70-nel jönnek a főútvonalon érkezők, tehát nem kell 100 m szabad hely, h be tudjál sorolni, és felvenni a forgalom ritmusát a másik zavarása nélkül. Ehhez persze az kellene, hogy induláskor kicsit odalépsz, hogy gyorsuljon alattad a vas... Na most ezt magyarázd el átlagosszuzzkiskalaposjolánkának, aki lejtőn is max. 30-cal megy mer ennél nagyobb tempónál szédül... VAgy pediglen a Smartban ülő trendyplázaciccnek, aki egyik kezével sminkel, másikkal a nyálfónját ujjazza menet közben, ha van egy kis szerencséd, néha a forgalomra is figyel.
Tibi88 2011.07.16. 15:54:11
Hát ez az, hogy be kell dugni, én is úgy megyek. Csak nem így kéne :D
tutti 2011.07.16. 15:56:18
Tibi88 2011.07.16. 16:15:18
Fekvőrendőr miatt úgyis le kell lassítani nem?
Mondjuk volt hogy taxisra rá kellett szólnom kicsit ittas állapotomban hajnalban, hogy sok lesz az az 50 a fekvőrendőrön :D későn szóltam szóval majdnem ennyivel koppantunk is rajta egy szépet. Egy magas autóval, lágy rugózású kocsival lehet élhető a nagyobb sebesség rajtuk. Én fekvőrendőrön, még ha kicsi is, max 10el megyek. Néha az is sok.
D4D 2011.07.16. 18:53:41
"plus a legidegesítőbb hogy budapest-siófok távot nem tudom megtenni 40perc alatt.."
- próbáld meg, hogy beindítod a motort. Hátha úgy megy.
Deszkás 2011.07.16. 18:56:06
SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.07.16. 19:07:39
tundrazuzmo (törölt) 2011.07.16. 20:25:29
Ma is láttam az észlényt (kék Renault talán), aki a szélső sávban, egy busz mögött ment át a csomóponton, hogy 1-2 kocsit leelőzhessen, és utána bevágjon a középső sávba. Nem sikerült neki, mert a busz lassú volt, de a kékrönós nem tud veszíteni, ezért behúzta a kocsit a középső sávba, úgy, hogy közben ott volt egy Toyotás (vagy mazdás), de ez őt nem érdekelte.
Bennem a belső sávban felmerült egy pár kérdés:
1. Miért megy ki a szélsőbe előzni, ha látja, hogy ott egy busz, és úgysem fog sikerülni?
2. Aki ismeri a környéket, az tudja, hogy a szélső sávból mennek el a Csörsz utca felé a jobbra kanyarodók, akik szintén nem fognak száguldani. Megint csak: miért megy ki a szélső sávba gyorsítani, ha tudja, hogy ott a jobbra kanyarodók miatt is lassulás van?
3. Miért nem tudott várni, vagy fékezni a kékrönós ahelyett, hogy majdnem letarolta a toyotást? Miért jó az neki, ha balesetet okoz?
4. A toyotás csávó fékezett, de ha egy szőke nő ül ott, akkor félrekapja a kormányt, és bejön elém a belsőbe. Akkor én vagy belecsattanok a toyotába, vagy nem. Ez esetben a kékrönós vállalja a felelősséget?
5. Miért kell balesetveszélyt okozni, aztán meg lapítani? A Délinél már kb. 1 lámpa előnyöm volt vele szemben, mert lemaradt, de a toyotás is eljött mellette, akibe majdnem belement oldalról. Eddig tartott a sietség? (és igen, ott volt hátul, nem kanyarodott le, a tükörben láttam)
Deszkás 2011.07.16. 21:54:09
Pityubácsi 2011.07.16. 22:08:37
én is paraszt vagyok. :)
''autónepper.'' 2011.07.17. 00:21:23
''autónepper.'' 2011.07.17. 00:26:34
D4D 2011.07.17. 01:11:16
_____________ 2011.07.17. 09:39:40
Mert az ugyan kopottas, de jól látható és értelmezhető felfestés ellenére a belsősávosok kb. 1/4-e vagy félig, vagy egészen átjön a másik sávba...
És még csak észre sem veszi hogy valakit vészfékezésre vagy más manőverre kényszerít.
''autónepper.'' 2011.07.17. 11:28:51
Hurri Kán 2011.07.17. 11:33:19
Ülésfűtést is nézesd meg benne, biztos, ami biztos :DDD
''autónepper.'' 2011.07.17. 11:40:56
D4D 2011.07.17. 11:54:34
"most egy b vectrával járunk..."
A bajor után az rosszabb mint a halál.
fatia-negra 2011.07.17. 12:12:23
érdekes ez így nem is tűnt fel nekem. de most hogy magadra vetted a "lúzert", így igazad lehet...
Xezs 2011.07.17. 12:37:56
szanitasz 2011.07.17. 13:05:00
csintapala (törölt) 2011.07.17. 16:24:53
pengusz 2011.07.17. 19:26:53
"nem lehet a klímát se ki se be kapcsolni se állítani se semmit vele csinálni."
Most vagy be van kapcsolva, és nem tudod kikapcsolni, vagy fordítva. Egyszerre a kettő nem megy :D Nekem az Ignisben sosem volt ilyen gondom a klímával :D
Tomi Sporleder 2011.07.17. 19:27:22
pengusz 2011.07.17. 19:28:37
Basszus esőben ne nyisd ki a tetőablakot, és nem fog ömleni rólad a víz :D
Riska 2011.07.17. 20:12:30
Felőlem mindenki annyival megy amennyivel akar, de ha se előttem se mögöttem nincsen senki, akkor minek elém jön ki, fékezésre, megállásra kényszerítve engem?
Az erősebb kocsis dolgot nem is értem, nem fogok azért bugattit venni, mert hátha az előzött majom belelép a gázba...
Xezs 2011.07.17. 20:51:45
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.07.18. 00:27:58
Nem bízom az emberekben. Arra várok, hogy félig vagy majdnem teljesen automatizálva legyen a gépjárműforgalom, akkor majd kevesebb rendkívüli esemény lesz az utakon. Intelligens lények vagyunk, de korlátozottak a képességeink. Én a robotokat barátaimnak tekintem már most. :-)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.18. 03:37:28
szoval ugy zusammen a posztolo ritka seggfej sofor lehet
azokkal tortenik ennyi macas, mamis, 2 kezzel fogja a kormanyt dolog
hat ennyi
Reggie 2011.07.18. 07:10:28
1) agyatlanul eloiteletes vagy
2) meg nem jartal itt a hegyvideken
D4D 2011.07.18. 08:19:15
Mikor vezettél itthon utoljára?
Pj0tr 2011.07.18. 09:59:00
Riska 2011.07.18. 11:07:55
@hagyma: hajnali fél4-kor igazán nem kellett volna erőlködnöd ezért a színvontalan 4 sorért.
Deszkás 2011.07.18. 13:24:22
Deszkás 2011.07.18. 13:27:00
messalina 2011.07.18. 14:54:22
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.07.18. 16:59:41
Ja, és zseni, meg távdiagnoszta.
messalina 2011.07.18. 17:59:46
Bővebben: 2008-as baleseti statisztika nemek szerinti bontásban, a jogosítványok számát is figyelembe véve (a női vezető jóval kevesebb):
- a férfiak 0,29%-a okozott balesetet
- a nők 0,18%-a okozott balesetet.
Mi a nagyobb probléma, hogy néha "töketlenkedik" valaki előtted, vagy ha átgázol a gyerekeden a zebrán?
Egyébként van már mérce, úgy hívják: gépjárművezetői vizsga. (A matekérettségin is átmegy minden hülye, sajnos a mércék általában nagyon alacsonyan vannak.)
messalina 2011.07.18. 18:01:35
(ja, forrás az előzőhöz: www.vezess.hu/hirek/nok_vagy_ferfiak/21103/)
Hurri Kán 2011.07.18. 18:03:41
Izé... nézegesd ezeket itt, hátha találsz valami kedvedre valót...
Asszem rád férne...
www.vagyaim.hu/
www.szexaruhaz.hu/
www.forroerotika.hu/
www.szex-shop.net/
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2011.07.18. 18:42:07
messalina 2011.07.18. 18:43:59
Ja, és te is egy szexista f@sz vagy.
Hurri Kán 2011.07.18. 18:45:40
Feltételezem a vakok intézete előtt szedted össze, máshol nem hinném h szóba állnának veled...
messalina 2011.07.18. 18:47:27
Nem is tudom, miért csinálom ezt, nem is vagyok feminista.
:-*
Timnorc 2011.07.18. 20:12:58
Nem. Nem, de ezt egy korábbi alkalommal elég részletesen megbeszéltük.
A fekvőrendőr nem azért van telepítve, hogy a közlekedők lelassítsanak, hanem amiatt, hogy ne gyorsítsanak fel.
Még ha első olvasatra ugyanazt is látszik jelenteni.
D4D 2011.07.18. 20:21:26
"Bővebben: 2008-as baleseti statisztika nemek szerinti bontásban, a jogosítványok számát is figyelembe véve (a női vezető jóval kevesebb):
- a férfiak 0,29%-a okozott balesetet
- a nők 0,18%-a okozott balesetet."
Ehhez tedd mellé, hogy melyikük mennyi kilométert tett meg.
Mert ha a férfiak megtettek 400 milliárd kilométert, a nők meg csak 300 milliót, akkor kicsit eltolódik a hangsúly.
Xezs 2011.07.18. 21:06:07
@Riska: És ezzel pontosan mit is akarsz mondani? Hogy teljesen rendben van a járdán szabálytalanul parkolás és a mások akadályozása? Elárulom, a legtöbb rendőr azt is leszarná, ha elészarnál az utcán, miközben ő hotdogot zabál. De attól még nem normális dolog az utcára szarni.
Komolyra fordítva a szót, egy csomó szabálytalanságot látni nap mint nap, mindenki részéről. A gyalogos a bokrokon meg a síneken ugrál át, a biciklis simán átmegy a piroson, az autós épp ott parkol, ahol neki jólesik, egyszóval egy rakás köcsög van kint az utcákon és a rendőrökön nap mint nap azt látom, hogy simán leszarják és csak elmennek mellette.
@messalina: Te tudsz tolatni?
Riska 2011.07.19. 14:14:40
Kicknick 2011.07.19. 15:18:46
Xezs 2011.07.19. 20:24:37
A lassan tötymörgő indokolatlanul feltartja a forgalmat.
Aki meg hátulról belerongyol, az meg nem tartotta meg a követési távolságot.
És igen, jól tudod, záróvonalon tilos áthaladni.
Riska 2011.07.20. 10:40:11
én a gyakorlatról beszélek. Rendőr nem büntet meg azért, mert 50 helyett 20-szal mész.
"streetfighter" 2011.07.20. 11:14:43
Ne erölködj, nem érti a lényeget. :(
Tapasztalat. :)
''autónepper.'' 2011.07.20. 16:00:24
"streetfighter" 2011.07.20. 16:38:32
És a nyelvtannal? ;)
Xezs 2011.07.20. 21:40:48
De attól, hogy valamit nem büntetnek, még nem jelenti azt, hogy az jól van.
Triviális példa - az utcán hőbörgő, verekedő 130 kilós kancigánynak sem szól be senki (még a rendőr sem) de attól még nincs az rendben, hogy ő ott hőbörög meg verekszik.
Érted?
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.07.23. 14:45:18
Az ember is elromlik.:-)
1:1
A gép-ember ötvözet, amely a kettő előnyeit egyesíti, na az a legjobb. (Kérdés persze, hogy kinek.)
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.07.23. 14:49:43
Ennek oka az állampolgári felelősség hiánya.
Németországban, ha észrevesznek egy szabálytalanságot, mindjárt hívják a rendőröket. (Nem éltem ott, de ezt mondják, akik igen.)
Én is látok zebrán parkoló audist, pl. bev.központoknál gyakran, de egyet káromkodom magamban, és továbbállok. Pedig, ki kellene hívni a zsarukat, de vajon kijönnének? Vagy engem néznének hülyének, netán engem büntetnének meg, mert amire kijöttek már eltűnt a tilosban parkoló? Emésztő kérdések.
Xezs 2011.07.23. 14:55:36
A fejekben van a gond. Mert egyből jönne valaki, aki megmagyarázná, hogy annak az autósnak muszáj volt odaállnia és te vagy a szemét szar spicli, aki ebben éli ki magát.
Pedig van, aki csak rendet akar, semmi többet.
maaaargit · http://katasztrofail.blog.hu/ 2011.08.05. 12:59:38
Xezs 2011.08.05. 20:27:10
Az egész a fejekben dől el, gyakorlatilag mindenki maga dönti el, hogy paraszt-e, vagy sem.
Azok pl. akik minden áldott nap odaállnak a járdára, hogy alig férj el gyalog, azok nem biztos, hogy nem mennének át egy erősebb vizsgán. Egyszerűen csak leszarnak mindenkit, mert prosztó családban nevelkedtek.
Xezs 2011.08.05. 20:27:47
maaaargit · http://katasztrofail.blog.hu/ 2011.08.05. 21:02:02
A másik, hogy igenis bizonyos típusú szabálysértések után jöhetnének keményebb retorziók is. Ezért lehet hogy itt páran karóba húznának, de ha valaki egyszer mozgássérült-parkolóban parkol jogtalanul, rendben, fizessen X összeg büntetést. Másodszor fizessen 10X büntetést. Harmadszor vonják be a jogsiját fél évre.
Xezs 2011.08.06. 11:21:16
maaaargit · http://katasztrofail.blog.hu/ 2011.08.06. 22:02:59