Richelieu jó szokása szerint alapos körítést adott aktuális történetének, aki nem szereti a hosszú előjátékot, az bele se fogjon. Tulajdonképpen nem történt semmi olyan, amiből bárkinek bármi baja lett volna, csupán csak egy kérést intézett egy ismeretlen nőhöz, aki úgy látszik, nem tudta elviselni a kritikát és kikelt magából.
2011 július 25. Magyarország, Pomáz. A Pilis kapuja, szép vidék, telis-tele vagányabbnál vagányabb anyukákkal, férfiakkal és gyermekekkel. Meg néhány kóbor kutyával. Utóbbiak a történet szempontjából lényegtelenek.
Délután van, szokatlanul hideg idő. Battyogok haza családunk kis kocsijával. Kicsi, de megbízható autó. A sajátomat, egy volvót, ami szemem fénye volt, nemrég rommá törte egy részeg barom, úgy, hogy én egy helyben álltam, ő meg szemből belém rongyolt százzal. Reggel 8-kor. A történet szempontjából ez is lényegtelen momentum.
Megállok a Pomázt Szentendrével összekötő út elején, a pomázi végen, ahol egy nett kis zöldséges bódé áll. Kedves embereknek tűnnek a tulajok, mert nem voltak restek a bolt mellé aszfaltozni egy amolyan U alakú kis 30 méteres utacskát, mely a főútról indul, és oda is tér vissza. Nyilván azért, mert Szentendre felől érkezve boldog boldogtalan leparkolt az út szélére amolyan franciásan, hogy vegyen paprikát, és miután előtte van egy apró kis domb, biztos volt néhány "necces szitu" előttük már az ott megállók miatt. Ezt most megoldották egy ideje.
Az U alak közepén kővel felszórt talaj, amit előtte nem egyengettek ki, tehát lehet benne tócsa, de hát az csak víz. 2 centis mélységben ritkán öl. Nem kell egy Abu Dhabi F1-es pálya oda.
Épp megérkezem tehát, és jó polgárként index jobbra, át a kavicsokon az U alakú út hátuljához, hogy majd vásárlásom után beszállva sikkesen kikanyarodhassak a főútra. Azért nem a kavicsra, mert ott tényleg volt tócsa, és hát nem öl, de nedvesít. Ennek 1 hátránya volt, hogy legalább 8 métert kellett a boltig gyalogolnom, szemben a megszokott 6 méterrel. Úgy ítéltem meg, ez belefér a napomba.
Velem együtt áll be egy szép X5-ös szürke BMW kishaszonjármű, úgy, hogy épp a zöldséges ajtaja elé úgy 3 méterrel, szinte párhuzamosan a főúttal, de az aszfaltozott részre.
Kiszáll az élet által szembe-köpött sofőr hölgy, akin látszott a mindennapos stresszes gyári meló minden vonása. Amúgy pedig komolyra fordítva, meg kell jegyeznem, teljesen kultúrált volt a megjelenése. Vásárolunk. Én uborkát és paradicsomot, ő nem. Fizettem, és távozáskor kultúráltan annyit jegyeztem meg:
- Ne haragudj, legközelebb, ha itt megállsz, ott hátul/oldalt van aszfaltos út, és nem kell a behajtó közepére állnod. Úgy mindenki ki tud majd hajtani. Kedves hangon mondtam, kicsit lemondóan.
Beszállok, elbattyogok az aszfalton álló haszongépjármű mellett, és próbálom belátni az utat a szép szürkétől. Majdnem kilőnék (mert nem nagyon lehet kilátni tőle, így a fürgeség növeli a túlélést), mikor kopognak. Az ablakon. A hölgy az, magyaráz. Lehalkítom a zenét, ablak le.
- Parancsolj!
Válasza, röviden:
- Mit szólsz te be nekem, hm? Miért nem állhatnék be ide??!?!? Nem fogok a 20 milliós kocsimmal a vizen átmenni, megőrültél?!!?!?! Ki vagy te, rendőr?? Én mindennap járok ide, megbecsülnek, szeretnek. -stb stb stb.
Egy csúnya szó el nem hagyta a száját, az tény.
Válaszoltam, illemtudóan:
- Nem, nem vagyok rendőr. Örülök, hogy a kocsid 20 milliót ér, de az enyémet én vettem. Mi, földönfutó pogányok megbírunk ott oldalt állni, és látod, nem merültem el a mélység titkában, még a kis kocsimmal sem. Szerintem nem kell kiabálni.
Válasza:
- Nem a 20 millió a lényeg (!), hanem hogy miért ne állhatnék ott?!?!?!
A hölgy folytatta, én karba tettem a kezem, és figyeltem. Mindent felsorolt, de minden mondatban benne volt, hogy már miért nem állhatna meg ott, ha akar. Közben egy darázs szállt a bal füle mellé, szóltam is, hogy vigyázz darázs, erre azt mondta: NEM CSÍP MEG!!!
Ok, ha nem hát nem.
Röviden csak annyit mondtam a végén, miután megkérdeztem, hogy végzett e:
- Nehezen hiszem, hogy tényleg 10 perce itt erről magyaráz, és azt sem tudom, hogy a KRESZ szerint állhat-e ott vagy sem. Azt viszont tudom, hogy a zöldségesek ritkán foglalkoznak aszfaltozással unalmas napjaikon, tehát feltételezem, hogy a célja a beruházásnak a bniztonságos és kultúrált parkolás megteremtése volt, és nem az, hogy ő az elejére parkoljon mindennap, ha szeretik őt, ha nem. Nem lehet kilátni, elindulni kaland, parkolni meg tetris. Miatta.
Majd miután ismét kezdett valamit mondani, azt mondtam, sőt, kértem, hogy inkább ezt most függesszük fel, és parkoljon csak tovább ott, holnap is és mindig.
Mert a logika az nem törvény. Csak ajánlás.
efhábé 2011.07.29. 16:41:26
"streetfighter" 2011.07.29. 16:45:13
Áruld el megöl a kiváncsiság!
És még egy bónusz kérdés:
A jobb fülét meg sem közelítette a darázs?
tundrazuzmo (törölt) 2011.07.29. 16:47:28
Gagyi poszt. Egy turbo rágót megérdemel, egy pendrájvot semmiképpen.
Ui: akinek pedig már annyira kevés problémája van, hogy jenő, a hüjenő fegyelmezésére is tud időt szánni, hát azt nem irigylem, de szívesen hallgatnék tőle egy-két tanácsot, hogy mi a gondtalan élet titka.
felszopó 2011.07.29. 16:52:57
J_W 2011.07.29. 16:58:59
BMW 320td 2011.07.29. 17:04:48
Ezért szarok le mindenkit addig amíg nekem nem okoznak kárt, vagy nem veszélyeztetnek.
BMW 320td 2011.07.29. 17:08:45
"NÓMÁISAN MENNYÉ"
le se szarom, mosolygok, megyek tovább a tempómba, gondolom az zavarhatta, hogy nem kellett szétforgatnom a motorom hogy elinduljon az autó, vagy hogy befüstöltem az orra alá.
higany1971 2011.07.29. 17:27:50
Ennek adnánk címet és a fafejűek, a kritikusok, a stílustanácsadók alatta kiélhetnék a hajlamaikat.
Az értelmesebbje pedig, aki érti a posztolónak mi volta baja, mert ez általános és mindennapi és probléma, azok beszélgethetnének normálisan. Na??
...::: Flúgos Kamionos :::... 2011.07.29. 18:23:49
theutat villám 2011.07.29. 18:31:24
MittuDomain 2011.07.29. 19:24:06
Ráadásul olyan elcsépelt, tipikus mondatokat adott a nő szájába (szerintem már utólag színezve) csak azért hogy még jobban utáljuk a béjemvéscsaj típust:) ellenben ő mekkora nagy arc
" Nem fogok a 20 milliós kocsimmal a vizen átmenni, megőrültél?!!?!?!
Ilyet tényleg mond valaki igaziból?
Vagy egy kamu szarság ez is.
[mike] 2011.07.29. 19:29:08
mezga-aladar 2011.07.29. 19:31:26
légyszi írjál még egy pár sort:)
"aki nem szereti a hosszú előjátékot, az bele se fogjon"
az előjáték szex nélkül az meg minek? azt másképp hívják... mert itt játék nem volt. csak elő-...
vagy fikázni kéne a kőgazdag nagyautósokat?
akkor:
ugye rokikártyás volt?
ugye szlovák rendszám?
Elijah_Baley 2011.07.29. 20:14:09
CoIie 2011.07.29. 20:29:44
Ja, és oda parkolok ahova csak akarok! Aszfaltra vagy sárba, kinek mi köze...! ;)))
Tibi88 2011.07.29. 21:24:45
Ahogy a villamos megy a kocsiszínbe, keresztezi a sín az utat. Ezért eléggé szét van hullva az aszfalt arra, mindig lassítok 20ra kb, hogy ne üsse szét az autót. Ma is megcsináltam ezt, mögöttem lévő meg éktelen dudálásba kezdett és bejött mellém. Leengedtem az ablakot és meg akartam kérdezni hogy mi a baja. Ahogy leért az ablakom az ember nézett ellenkező irányba és nem vett tudomást rólam. Pedig csak annyit kérdeztem normálisan hogy mi a baj... Nyomni tudja a dudát, mert azt hiszi hogy megijednek tőle. Amióta vezetek ha 3x megnyomtam. Akkor is havernak jeleztem :D
Ha balesetet kell elkerülni akkor nem tudsz dudálni, ha meg nem kell akkor minek nyomkodnád
lordjim 2011.07.29. 21:37:37
usual man 2011.07.29. 21:47:52
Bocs, ezen a néven tudtam belépni. Re Richelieu vagyok.
Elmondok néhány dolgot azoknak, akik úgy érzik, hogy stílus, ízlés, lényeg, és minden egyéb megmondói:
- nem, nincs szereplési vágyam itt. Kb félévente beküldök 1 posztot, azt kirakják, mert megosztó, és ennyi;
- van, akinek bejön, van, akinek nem;
- nem én rakom ki, és nem írok 33 levelet, hogy mikor kerül már ki;
- ha ott lett volna bárki közületek, nyilván ugyanezt teszi, vagy dudál, és bemutat;
- névtelenül (mint én is) írogató mindentudó Xarjancsik véleményére nem adok ugyan, de jól szórakozom rajta, mert ennyi nekem is jár;
- nem, nem érek ennyire rá, sőt, annyira nem, hogy nem szoktam sok blogot olvasni, mint "te";
- a modoros, az nem betegség, hanem egy elcsépelt szar duma. Én így írok, sokat írok (írtam), jelent meg könyvem, meg még pénzt is adtak érte. Tényleg bocs érte.
Valamint T. Hölgy tényleg ezt mondta. Aki kitalál sztorikat, hogy posztoljon: egészségére.
Megírhattam volna azt is, hogy törte totálkárra egy részeg köcsög az autómat egy csütörtök reggel munkába menet, és hogy mennyire lexarja azt a rendőrség, a biztosító, és a végén én fizetek rá, de akkor mi lett volna? Semmi. Max valakinek, aki a világ tudásának birtokában van, az is modoros lenne.
Peace.
u.i.: a zöldségesnél állat a dinnye!!
usual man 2011.07.29. 21:52:41
KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.07.29. 22:10:17
1kutya 2011.07.29. 22:19:29
sajnos magyarországon az utóbbi 20évben létrejött egy olyan réteg, akik azért, mert nekik valamivel több van, mint a nagyátlagnak (50-70%?), azt hiszik nekik mindent lehet. zömük sajnos mélyen lentről jött - komlón nincsenek olyan mély tárók - ehhez igazodik a szellemi szintjük is.
nos őket mind a felső 10%, mind a velük kb egy vagyoni szinten lévő, de kulturált, művelt, nem negatív iq-val rendelkező réteg lenézi, mitöbb a fent említett átlegember vagy átnéz rajta, vagy pök egyet mikor találkozik vele.
nos ez a réteg próbálja meg kiélni magát az utakon és levezetni kisebbségi komplexusát a napi közlekedésben.
bár, ha nem lennének, Silentnek be kéne zárni a blogot:-DDD
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.29. 23:01:12
ti mindig a masikkal foglalkoztok?
hihhetetlen
neveld a gyerekeidet, ne idegen holgeyekt
mindenkinek jobb lesz
usual man 2011.07.29. 23:01:26
usual man 2011.07.29. 23:02:53
nem tanárember vagyok bakker, hanem az, aki nem xarik a világra úgy, mint Te. Vicces, mert én nem foglalkoztam Veled, Te meg velem igen. De megtisztelsz :-) Na joccakát
''autónepper.'' 2011.07.29. 23:30:33
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.29. 23:54:10
neki irtam, ha Te irtad akkor neked,, altalaban ha valaki posztol arra lesz valasz
az en valaszom meg ez volt
nem parkolt tilosban, csak a Te elveiddel ellentetesen nem allt hatra es oktattad
nekem ez nem jon be
ezt el is mondhato es el is mondtam
en i szoktam duhongeni, ha valami nem tetszik, mert lathatoan az illeto nem erzekeny a dolgokra, de sosem mereszelnem oktatni
ennyi
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.29. 23:57:39
bar lattam a hozzaszolast ezen atsiklottam
de a tenyeken nem valtoztat
utadban volt?
nem?
kellett szolnod?
nem
szoltal?
igen
felesleges volt ?
igen
mondjuk ha hozzam szolsz ilyen ugyben atnezek rajtad es folytatom a vasarlast
ha rad allt volna akkor megertem hogy reklamalsz, de igy.......
folosleges konfliktuskereses, raadasul a holgy sem volt bunko, mivel odament beszelgetni gondolom zavarta, hogy egy idegen beszol neki
engem, is zavarna
joejt:)
D4D 2011.07.30. 02:32:01
D4D 2011.07.30. 02:33:55
Nekem a feleségem karikázza, ecetes lébe teszi, aprít hozzá egy kis lilahagymát, és általában sültekhez vagy egybe sült fasirthoz esszük.
KaPé 2011.07.30. 07:47:12
Elég szomorú.
indapass90210 2011.07.30. 08:30:17
kzolika 2011.07.30. 08:42:54
Nem volt egy kicsit fáradt feje? Az olyanok nincsenek kielégítve és ugranak a faszra.
gorillka 2011.07.30. 08:46:56
Tavaly volt egy tükrös koccanásom, az illető arra hivatkozva követelt betétlapot, hogy az ő kocsija a drágább (?), neki legalább 100e megcsináltatni a tükröt...
ja, és azért nem húzódott le (ellentétbe velem), mert akkor a bokor összekarcolja a kocsiját (ami egy nemalegújabb modell merci volt),
ja és mindezt román rendszámú autóból, anyázva, tegezve
Ha nem velem történik, én sem hiszem el
MittuDomain 2011.07.30. 09:02:07
de tócsába belemenés? hagyjuk.
MittuDomain 2011.07.30. 09:12:01
Látom azért tudsz te tárgyilagosan,erőltetett humor és felesleges körítések nélkül is írni ha arról van szó :)
Hauzer 2011.07.30. 09:16:49
gorillka 2011.07.30. 09:30:57
Ha tehetem én sem megyek bele.
Nálunk van egy keskeny út, jellemzően a terepjárósok nem teszik le egyik kereküket sem az útról (nehogy sérüljön a futómű..), ha nem akarsz ütközni, a kisebb autónak kell lemennie
modav 2011.07.30. 09:38:22
Venni kellet volna inkább egy dinnyét.
Egyébként az elmúlt két év tapasztalata:
Méregdrága autóból egyre több az udvarias, kifejezetten előzékeny vezető. Míg az igazán régi 15-20 éves kassznikból (Egyébként nekem is ilyen van) egyre több a büntifékes prosztó barom.
golyós · http://indafoto.hu/bowlingcamps 2011.07.30. 09:44:59
Valszeg ők úgy gondolják (nem mindegyik) hogy az ember nem azért ruházott be és fizet többet az autózásért, hogy aztán még parkoljon, gyalogoljon, indexeljen és tötymörögjön.
Ezzel a beruházással egyszersmind jogokat, sőt egy egészben egy csoporthoz való tartozást vásárol. Látszólag, mert ez persze attól független, hogy tud-e akár egy értelmes mondatot mondani, vagy írni-olvasni.
TH 2011.07.30. 09:48:21
Anti Anyag (törölt) 2011.07.30. 09:57:34
zsitva 2011.07.30. 10:01:34
Az úgy kezdődött, hogy visszaütött !
Ráérő ember kéretlenül oktatja közlekedő társát, majd megsértődik.
2001 nyara.
A foglalkozás elérte a célját, hisz az idő eltelt.
Olyanmind1 2011.07.30. 10:05:18
fehéregér 2011.07.30. 10:09:20
Állandóan beszólni, igazságot, észt osztani borzalmas, de a társadalmi együttélés finom szabályaira azért időnként nem árt figyelmeztetni a másikat, az sem igaz, hogy hatástalan. Iszonytató bunkó egy népség vagyunk, tele hagymákkal, akik úgy gondolják, hogy "közöd?" Ez a "neveld a gyerekedet" különösen hülye egy beszólás, a gyerek a társadalomba szabadul ki az otthon védettségéből, amikor valaki próbálja a maga módján finomítani a társ.együttélést, akkor épp a gyerekére is gondolhat. Én is szoktam szóvá tenni, ha kétszáz éves papírvékony öregasszonyoknak b*sznak átadni a helyet a BKV-n, ha a közértes biztonsági őr azonnal és látványosan a cigány ember nyomába ered, ha a buszsofőr, miközben leszállítja az ittas hajléktalant még meg is üti, és számtalan esetben. Két gyerekem van, nem mindegy hova engedem ki őket. Könnyebb és kényelmesebb mindig csöndben "konfliktuskerülni", de ezt az individualista lustaságot még pozitívnak is beállítani, az már pofátlanság.
ergerberger 2011.07.30. 10:16:22
Démonmac1 2011.07.30. 10:16:49
A konfliktus elharapózásának meggátolása érdekében, nem kellett volna lehúzni azt az ablakot, hadd főljön a nő agyvize:)
D4D 2011.07.30. 10:37:21
golyós · http://indafoto.hu/bowlingcamps 2011.07.30. 10:46:37
É2I 2011.07.30. 10:48:23
A többire meg csak annyit, vica-versa.
on
A pocsolyákat én is kerülöm, tényleg nem tudni mi rejtezik alatta. De nem mások kárára! Ha úgy adódik, akár meg is állok, hogy a szembejövő el tudjon menni, majd aztán kerülöm ki.
Roy 2011.07.30. 10:54:55
dekás dezső 2011.07.30. 11:10:02
és persze sosem jár zöldségeshez:P
zuulululu 2011.07.30. 11:26:20
"....belém rongyolt százzal. Reggel 8-kor. A történet szempontjából ez is lényegtelen momentum."
Akkor mi a jo budos picsaert irod le pocsom-occse, hmmm?
Raadasul egy volvo a szemed fenye, pffff, inkabb kussoltal volna.
qrisz 2011.07.30. 11:29:48
higany1971 2011.07.30. 11:59:03
Pszt! 2011.07.30. 12:17:58
hallari 2011.07.30. 12:49:02
lrs 2011.07.30. 12:57:41
Megértem a post beküldőjét, mert üdülő városban lakom. Itt teljesen megfigyelhető az, hogy a szezonban az ide látogatók egy jelentős része, hozza magával a a közlekedési "kultúráját" is. Megteremtve újra azt a miliőt melyből el jöttek pihenni, kikapcsolódni.
A modorosságról annyit, hogy a lányom most olvassa a Vukot, és küszködik vele.Nem ért sok mindent.Mondtam neki, hogy az író leírhatta volna így is:
A rókacsaládot kiirtják, de egy megmenekül, és felnő.
aha, persze 2011.07.30. 13:48:48
-Álj má' odább!
-Ne szójá be!
-Darázs!
-Nem csíp.
Bla-bla-bla-bla, bla bla-bla. Bla-bla-bla bla-bla-bla bla bla-bla-bla bla-bla-bla-bla-bla. Bla-bla-bla bla-bla-bla bla-bla-bla-vbla-bla-bla. Bla-bla bla bla bla-bla.
Phátyol Ferenc 2011.07.30. 14:03:29
azt viszont sosem fogom megérteni, hogy az ilyen szerencsétlen hozzád hasonló balfaszok honnan veszik maguknak a bátorságot, hogy kioktassanak bárkit is.
pengusz 2011.07.30. 14:11:11
Legalább beismered, hogy te is egy vagy közülünk, Xarjancsik közül :D Így korrekt
Nyugodtság van! 2011.07.30. 14:25:42
Büszke_troll 2011.07.30. 14:34:46
egyszerű ember, egyszerű gondolkodással.
Biztos tiéd lenne a kincs.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.30. 15:22:06
ha a haverjaival beszelget egy kocsmaban biztos nem megeyek oda es magyarazom el, miert nem ertek egyet azzal amit mond
tehat a dolog santit
lehet hogy bunko nepsegnek tartod magatokat es engem, de en mar nem otthon vagyok bunko
a felsorolt peldaidban en iss szolnek, sot lehet rendort is hivnek ha valaki megut valakit
teketizi men
itt arrol van szo, hogy posztolo szerint , bar nem serti a kresz-t bar senkinek nincs utba, de takarodjon hatra, mert O is odaallt sot inkabb tunik problemasnak a masik autojanak irigylese
nem, ilyen esetben nem mennek oda nevelni, mert semmi kozom hozza, ha a zoldseges akar majd szol neki, ha tilosban all akkor meg a rendor
amugy veled ellentetben en nem minositettem sem a magyarokat sem senkit, csak megjegyeztem, tok ertelmetlen volt beszolni a holgynek
es ezt tartom is
/ps. egyszer mentem bele egy pocsolyaba, mar itt kint, 50 centis katyu volt alatta es egy aruhaz parkolojabol vezetett ki, szetszakadt az egesz jobb elso lengokar vagy mi a fax/
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2011.07.30. 18:12:59
higany1971 2011.07.30. 20:11:34
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.31. 11:22:53
Nem vagy sikeres embe, azok az ajtó elé állnak :D
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.31. 11:24:55
Elég sokan vannak ebben az országban, akikre ráférne pár pofon, hogy ne higgyék azt, hogy nekik mindent szabad.
higany1971 2011.07.31. 12:04:05
MittuDomain 2011.07.31. 12:50:41
Hálistennek rohadtul nem érdekel(ne),ugyanakkor nagyon zavar.Mondhatni kerülöm ezt a fajta stílust.
Pont a lényeg veszik el ilyenkor a számomra mert őszintén nincs is kedvem végigolvasni az egészet.
Amúgy szívesen járogatok ide, sofőr vagyok,sok a tanulságos eset :)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.31. 13:18:24
messalina 2011.07.31. 13:46:29
MittuDomain 2011.07.31. 17:29:05
De nem itt,ahol inkább arra kellene törekedni hogy tárgyilagosan, érthetően írjunk,ha már beírunk, legalább a szituáció miatt is, lehetőleg kerülve a felesleges mellékszálakat, és a felesleges gyermeteg humort.
Na mindegy van ilyen, látom ez sok embernek bejön,engem idegesít kb. már az ötödik sor után, biztos én vagyok fura :)
Én egyébként vártam hogy a posztoló elküld
a végén pdf-ben egy zöldséges árlistát is :)
A netes újságírás valóban néha a legalja és akkor még a rossz helyesírás ugye..,de itt most nem ez a gáz.
higany1971 2011.07.31. 17:49:58
MittuDomain 2011.07.31. 18:17:13
Kiről beszélsz egyébként a csajról vagy a posztolóról? :)
A csaj egy bizonyos réteg..felesleges "nevelni" az ilyet,teljesen más az értékrend,gondolkodás,hazamegy és elmeséli (ha megmarad benne) nyilvánvaló hogy ott és akkor te leszel főgenyó.
Ha nincs anyagi/erkölcsi kár,elfordulni, gondolatban leköpni, persze normális igazságérzetű ember ilyenkor, és sajnos utólag egy jónagy pofont kiosztana azért..
De itt most nem volt akkora a "baj" egyébként. Szerintem.
higany1971 2011.07.31. 19:19:56
Én meg az áruház közepén elmeséltem neki, az ő stílusában,hogy nehogy már neked álljon feljebb, vazzeg, Te parkolsz a tilosba:-)) Ne félj, azóta nem áll oda.-))) Amikor elment, az emberek csak bólogattak, meg mondogatták, igazam van...Ők mégsem szóltak..:-(( Miért?
MittuDomain 2011.07.31. 19:39:45
Alikam 2011.08.01. 16:52:39
Azt hiszi, hogy az ő szarja nem büdös.
mohopasi 2011.08.03. 11:33:24
Mr. X 2011.08.06. 14:12:04
kepgep.hu/2011/07/30/main/2-3.html