Eljutottam odáig, hogy megírjam a nyaraláson tapasztaltakat, ami az autózást illeti. És bár sok rendkívüli esemény nem történt, leszámítva a pozsonyi állatot, szerintem közlekedési szempontból érdekes helyeken jártunk
A tavalyi francia (fél)körút után idén kicsit északabbra mentünk nyaralni. Minél többet akartunk látni a három Benelux-országból, ezért is választottuk az autót. Amszterdamban jártam már pár éve repülővel, akkor nem is utaztunk semmiféle gumikerekűvel, csak vonattal be a városba és vissza. De azt már akkor láttam, hogy nagyon jól tud itt együtt élni a sok bicikli mellett az autós és a tömegközlekedés is. Sűrűn járó, tiszta vonatok, villamosok és buszok, nagyon kulturált az egész.
Hollandiába mentünk a három ország közül először. Furcsa volt a 10 évvel ezelőtti magyarországi sebességhatárokkal (50/80/120) találkozni, főleg a német sztráda után (Nem mintha eszeveszetten száguldoztunk volna ott az időjárás és a nem kifejezetten versenyautónak épített gépjárművem miatt.). Mégis gyorsan meg lehetett szokni ezt a 120-at, 125-nél már tényleg senki nem akart letolni, de nem is akadályozott senki sem a haladásban. Ha sávot akartam váltani, az indexemre a reakció gázelvétel volt a másik részéről és simán be lehetett sorolni, nagyon kényelmes volt így. Pályán kívül így van ez az országúti 80-nal is. Szinte minden főbb kereszteződés el van látva körforgalommal vagy jelzőlámpával (lakott területen kívül is), utóbbiak hangolása kiváló. Rövid és gyorsan pörgő lámpaperiódusok vannak, az alárendelt irányoknak érzékelőjük van, akkor váltanak, ha jön valaki ott, a főútvonal forgalmát pedig nem akasztják meg feleslegesen. Legalábbis sok helyen tapasztaltuk, elsőnek érkeztünk egy lámpához és villámgyorsan váltott. De fő prioritást a kerékpárosok és a tömegközlekedés élveznek, mily meglepő.:) Pl. Edam és Amszterdam között 2x1 sávos országút, de a befele menő irányban végig szeparált buszsáv (buszhoz hangolt lámpaprogram végig), külön az út mellett bicikliút. Mindenki tudja, hol a helye.
A városokban is jól lehet közlekedni, senki nem tart fel senkit, a biciklisek jobbra tartanak, vagy eleve a kijelölt sávon mennek. Pirosba nem hajtanak, de lámpánál elöl felsorakozhatnak egymás mellett. Zöldnél elindulnak egyből, nincs tökölés, mindenki megtalálja a saját sávját, autós, motoros, biciklis egyaránt. Dudálást, anyázást nem hallottam.
Hollandia a jó példa a tökéletes, stresszmentes közlekedésre, és bár a biciklisek itt az urak, az autósoknak semmi okuk a panaszra; hibátlan minőségű utakon egyenletes tempóban lehet haladni szinte bárhol az országban. És természetesen gyönyörű vidéki helyek és városok vannak Amszterdamon kívül is, mindenkinek szívesen ajánlom. :)
Néhány nap hollandiai tartózkodás után továbbmentünk Belgiumba, ahol már nem tűnt minden olyan idillinek. Antwerpenbe érkezve hirtelen olyan érzésem lett, mintha otthon lennénk. Pocsék minőségű kátyús és bénán foltozott utak, sok helyen macskakő, de teljesen egyenetlenül. Valahogy itt már korántsem olyan harmonikus minden, mint tőle északabbra.
Fokozódott ez az érzésem, amikor Brüsszelbe értünk. A közlekedési morál itt jócskán a budapesti alatt van. Itt már mindenféle "finomságot" láttunk, amire itthon szeretünk úgy reagálni, hogy bezzeg Nyugaton, ott nem csinálnak ilyet. Dehogynem. A kedvencem a jobbkéz-szabály "nem ismerete" volt. Nagyon sok utca jobbkezes, még olyanok is, ami főútvonalnak látszik, akár középen villamossínnel, de nincs semmiféle elsőbbségadás tábla. Lelassítok, benézek jobbra, mögöttem nyomja a dudát, majd megelőz a villamossínen, ami nemcsak záróvonallal van elválasztva, hanem külön, kb. járdányi magasságban fut a vágány az út közepén. Erre viszont mi is sokszor ráhajtottunk, de nem előzési szándékkal, hanem mert előszeretettel állnak meg a helyiek az egy szem forgalmi sávban egy második parkoló sávot nyitva, és más lehetőség nem volt a kikerülésre. Bolti áruszállítást szinte csak így láttunk. Nincs tekintélye a piros lámpának, de az egyirányú utcába is bemennek fordítva. Csúcsforgalomban kaotikus állapotok vannak, a kereszteződésekbe itt is behajtanak, ha nem férnek át, akkor is. Ami jó, hogy a főbb útvonalakon sok szakasz alagútban fut, így nincsenek szintbeli kereszteződések, viszont a városképet sem csúfították el felüljárókkal.
Ott sem tökéletes tehát minden, legalábbis, ami a belga utakat, közlekedőket illeti. Ettől függetlenül Belgiumot is nagyon szerettük, szépek a városaik, megvan a különleges hangulatuk és persze ajánlatos minél több csokit és sört megkóstolni, utóbbit persze csak az után, hogy letettük az autót! :)
tundrazuzmo (törölt) 2011.09.02. 08:17:57
:P
felszopó 2011.09.02. 08:21:12
mezga-aladar 2011.09.02. 08:34:16
ja... legalább anynival vannak lemaradva... sose érnek utol minket
a hanyatló nyugat...
pár éve nekünk is sima utak voltak, csak a fejlődés magasabb fokán rendeltünk bele kátyúkat, a forgalomlassítás és így a baleseti statisztika érdekében...
Bafana 2011.09.02. 09:02:39
Csigorin 2011.09.02. 09:38:04
meg ha nekunk ezereuros minimalberunk lenne es nem az stresszelne a lakossagot hogy lesz e mit ennie honap vegen, akkor nalunk is sokkal tobb nyugodt bekes ember lenne mindenhol (az utakon is)
FDToth 2011.09.02. 09:44:18
Budapesten taxival haza a reptérről. Taxis paraszt, no index, úgy fékez, mint egy állat, le is akar húzni.
Az utak minősége: no comment...
mezga-aladar 2011.09.02. 09:59:33
bár van előnye is ennek a "színes" hazai közlekedésnek szemben a haldokló nyugati szürkeséggel, unalommal... semmi stressz... fuu. nem bírnám ki
D4D 2011.09.02. 10:38:04
Altaïr 2011.09.02. 11:52:10
Autópályán szöttyögnek (130 helyett 110-120-szal, 120 helyett 100-110-zel), sosem kapcsolják fel a világítást (még zuhogó esőben sem), nem tartanak távolságot (folyton rámásznak egymásra), és akkor a biciklisekről nem is beszéltem.
Bruggesben kábé 3 percenként jöttek ki elénk minden szívbaj nélkül bicajjal (helyi ismerős autójával voltunk, és ő is anyázott). A csúcs az volt, amikor _benzinkúton_ vágott be elénk két biciklista.
Elijah_Baley 2011.09.02. 12:04:41
HakapesziM 2011.09.02. 12:10:57
mezga-aladar 2011.09.02. 12:45:32
a német sztrádán tisztul a kocsi
itthon meg egyre nagyon koszos lesz...
1kutya 2011.09.02. 13:20:13
egyébként brüsszelben kb. annyi a helyi lakos, mint tiszabőn magyar:-DDD
qwertzu 2011.09.02. 13:39:48
D4D 2011.09.02. 13:42:11
Belgák pedig vannak, és ők is itt autóznak közöttünk.
www.youtube.com/watch?v=2hXBNpI3vi0
qwertzu 2011.09.02. 13:50:54
qwertzu 2011.09.02. 13:51:31
1kutya 2011.09.02. 14:47:46
D4D 2011.09.02. 15:10:17
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.02. 16:25:11
hat ez teny:)
Don Blasius 2011.09.02. 17:53:29
Pont a belgákról írtam, hogy ott minden volt, ami itt nálunk is, abszolút nem jobb.
Brugge-ben külön élmény volt, amikor a lovaskocsikat a szűk sétálóutcában hajtották ezerrel, alig lehetett lehúzódni előlük.
Altaïr 2011.09.02. 18:01:47
- országúton tötyörögnek
- városban egymás seggében mennek
- lámpát nem kapcsolnak (B és NL sem, és D-ben is sokan)
- közlekedésszervezés egy vicc: a lámpák DIREKT úgy vannak állítva, h piros legyen, mire odaérsz, hogy lassan menj (nesze neked, környezetkímélés)
- mindenhol azok a fos megemelt zebra/fekvőrendőr kombók vannak
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.03. 00:53:45
a feluljarok sok helyen szuksegesek
es nem csufitanak el
mondjuk nem a belvarosban kell hanem a korgyurukon
''autónepper.'' 2011.09.03. 13:19:43
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.03. 15:31:53
azzal mi a baj?
lordjim 2011.09.03. 19:28:10
lordjim 2011.09.03. 19:34:40