Múlt héten már szerepelt itt egy poszt, ahol a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhely kitáblázását és ezzel ellentétes felfestését sikerült megvitatni. Babu hasonlóan járt, csakhogy ő felfestést sem látott, csak értelmezte a táblát, aszerint hagyott egy helyet és leparkolt. Mégis megbüntették. Különösen érdekes az időzítés illetve a hatóság rendkívüli gyorsasága.
Olvasója vagyok a blognak, és az egyik autótársam, Patrik panasza, "Rossz helyre rakták a táblát, cserében büntetnek" nagyon hasonlít arra ami velem történt meg a napokban. Úgy gondolom fontos, hogy minél többen osszák meg tápasztalaikat, így felhívva a fővárosi autótársaink figyelmét erre az egyre népszerűbb büntetési módra, ami egy tisztázatlan körülményből fakad.
2011. október elsején, szombat este álltam meg a Bp XII. kerületi Hertelendy utca elején. Az autók kb. 70 fokos szögben állnak. Az utca sarkán van egy várakozóhelyet jelző tábla. Utána rá kb. két méterre található egy várakozóhely mozgáskorlátozottak részére 1x tábla. Utóbbi tábla kb. 9 méterre van az utca sarokpontól (Alkotás utca), vagyis a várakozóhelyet jelző tábla 7 méterre. Ezzel kizártuk az 5 méteres sarki megállásnak tilalmát. Az első halványan látszódó parkolást jelző útburkolati vonal kb. 13 méterre van az utcasaroktól. Ahogy a lépeken is látszódik a felfestés előtt van egy fa, ahol a járdára értelemszerűen nem lehet felállni, előtte viszont ismét van egy kis hely, ahová úgy tűnik az autósok rendszeresen megállnak gond nélkül. Mivel a mozgáskorlátozott útburkolati jel nem volt látható sehol, úgy gondoltam, hogy a kijelölt hely a tábla előtti (magyarul a táblához kell állni) részre vonatkozik, ahogy az lenni szokott a diagonálban parkoló helyeken.Amikor szombat este 8:30 kor megbüntettek, a fa utáni első helyen álltam meg, valahogy úgy ahogy a képen a zöld skoda autós. A fa előtt akkor is állt egy autó, tehát nem is láthattam, hogy előtte van e-még felfestett vonal, de a trehányságot ismerve kiindulhattam volna abból is, hogy már ez is lekopott. Érdekes megemlíteni, hogy az az autós nem kapott büntetést. Mivel abból indultam ki, hogy - a tábla felülírja az útfestést - úgy gondolom, hogy ebben az esetben , - útfelfestés hiányában - a mozgáskorlátozottaknak fenntartott hely a fa előtti helyre kell vonatkoznia, mivel ez már a parkolózóna része (várakozóhelyet jelző tábla előtte van), és ha diagonálóban állnak az autók, megfigyelésem szerint mindig az előtt lévő helyre vonatkozik. Ezt azzal tudom megerősíti, hogy kedves Patrikot így büntették meg, pedig ott még volt felfestés is a tábla utáni helyen. EZ IGAZÁN ELLENTMONDÁSOS KÉT ESET, nem de?!
Írtam már Kresz szakértőknek is, de ők sem tudtak pontos magyarázatot adni. Az eset rá mutat egy jogi hézagra, amit a közterület fenntartók szívesen használnak ki. Én azt is megmerem kockáztatni, hogy rosszindulatú szándékosságról van szó, hiszen nem hiszem el, hogy nincs pénze az önkormányzatnak egy az útburkolati jelzésre és érdekes az is, hogy szombat este kilenc óra környékén pont arra jár egy közterület fenntartó, aki a közeli étterembe - a környéket nem ismerő - autósokat büntetgeti. Érdekes az a tény is, hogy már kedd, vagyis 1 nap után kijött postán a bírság és csekk (gratulálok, ebben nagyon gyorsan dolgoznak), hogy ne hogy ideje legyen az embernek esetleg fellebbezni közterület fenntartónál. Természetesen írtam a közterület felügyeletnek, hogy tisztázzák nekem ezt a kérdést, és kértem az útburkolat felfestését, hogy ha igazán jót akarnak a mozgás korálozottaknak, de van egy sejtésem, hogy ez már egy napnál tovább tart majd. Addig is marad a bosszankodás, és figyelemfelhívás, és várom a magyarázatokat, hogy hogy adja össze az én, és Patrik helyzetét. Csak óvatosan!
yoda-jedi 2011.10.09. 14:15:11
ebből következőleg az összes autós végig lehet büntetni. semmi nem engedi meg a járdán parkolást, főleg ha nem marad meg az 1,50 m... az alól még tábla sem adhat felmentést, sem felfestés...
SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.10.09. 14:19:20
Cobra. 2011.10.09. 14:41:30
CoIie 2011.10.09. 17:56:58
KaPé 2011.10.09. 18:35:10
A ferde kövezés nem útburkolati jel, nem engedi meg önmagában a parkolást.
horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.09. 18:58:14
Enyje emberek!
A tábla hatálya a táblánál kezdődik és kihat az utána levő területre
Mondjatok csak táblákat ami "visszahatólag" hat!
A parkolást jelző táblán, bár nem látszik, lehet ott van hogy a járdára fel lehet állni
A roki parkoló viszont szvsz. a fa után kezdődik, nincs ott elég hely egy autónak
Ha mégis, akkor kivédhető a bírság
droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.10.09. 19:54:47
zar116 2011.10.09. 20:01:31
yoda-jedi 2011.10.09. 20:08:24
szerintem az egész uccában TILOS A JÁRDÁN PARKOLNI mert sem felfestés (nem láccik), sem tábla nem utal rá...
vagyis egy rokihely van az uccában az úttesten az úttal párhuzamosan...
bár a roki a tábla nélkül is állhat, akár a járdán is...
ezért szeretik a POLITIKUSBŰNÖZŐK is... hiszen bárhova állhat és fizetni se kell...
legyen mindenkinek roki kártyája!
sőt a kedvezményeket a külföldi rencámos telepjárókra is ki kell terjeszteni!
inforadio.hu/hir/belfold/hir-460070
yoda-jedi 2011.10.09. 20:09:39
pocok007 2011.10.09. 20:39:26
Távollétedben írt egy csekket a közterület-felügyelet? Szard le. 3-4 hónap múlva rendőrségi feljelentés indul, megkeresnek rendszám alapján, hogy ki vezette az autót a szabálysértés napján, te meg hivatkozol közeli hozzátartozóra, akire nem vagy köteles vallomást tenni. Ennyi. Nem közig, csak szabs.
cso zsi 2011.10.09. 21:33:29
www.norc.hu/pano/YEwBhunP/
El van cseszve az egész. Az idők hajnalán kijelöltek ferde járdánparkolást, majd lekarózták, hogy mégse legyen olyan egyszerű, a rokitábla meg egy demszkikaróhoz van kötözve.
logikaibukfenc 2011.10.09. 21:39:18
yoda-jedi 2011.10.09. 21:42:53
akkor összefoglalom... nemcsak a JELEN szabályokat táblákat felfestést kell betartani, hanem a RÉGI állapotokat szájhagyomány útján át kell örökíteni... hisz egyszeree tábla és felfestés, főleg nem jóhelyen... nem létezhet...
Zozzancs · http://fitprogramokregivel.hu/c9 2011.10.09. 22:18:59
...::: Flúgos Kamionos :::... 2011.10.09. 23:08:33
horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.10. 08:30:01
Szard le. "
Hülyeségeket ne tanácsolj! Rég nincs olyan hogy "családtag vezette" objektiv felelősség van helyette , ha hallottál róla
Ha meg leszarja, jogerőre emelkedik, semmiféle bíróság nincs, behajtják adó módjára stb.
Láccik nem vagy tisztában, tán nem is büntettek meg még
horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.10. 08:32:42
Nyertél!
Nem irtam oda hogy tiltó tábla
pocok007 2011.10.10. 15:10:47
Nem én írok hülyeséget. Objektív felelősség van persze, a közigazgatási eljárásban, azaz a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegések esetén. Mivel ez nem szabályszegés, csak szabálysértés, ráadásul mire eljárási szakaszba kerül, bőven túlfut a szabálysértéstől számított 60 naptól, nem köteles megnevezni a járművezetőt.
Ez tény.
Arról meg, hogy még nem büntettek meg, közteresek rendszeresen apró-cseprő dolgok miatt, de én mindig ezt teszem. És tudom (biztosan), hogy van erre mód.
A sebességmérés is csak egy bizonyos sebesség-túllépés után objektív felelősség...
mohopasi 2011.10.10. 18:08:47
promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.10.10. 18:39:32
Persze tény, hogy ügyetlenül tábláztak, emiatt támadható az az értelmezés. De a posztolók által "ügyesen" belemagyarázott értelmezés is támadható, tehát aki ilyen helyre parkol, az magának keresi a bajt.
Lehet ezen utólag háborogni, hogy a közteresek így meg úgy, de szerintem az a tanulság, hogy jól körül kell nézni és necces helyre nem kell parkolni.
SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.10.10. 22:02:26
12Rómeó 2011.10.13. 19:38:11
-jól körül kell nézni és necces helyre nem kell parkolni.-
Ebben igazad van, csak az a helyzet, hogy mindenki jól kellene, hogy ismerje a kresz -t.:)
És mindenki jól is ismeri. Aztán ebből alakulnak ki a viták. Ennél az esetnél aki a táblákat kihelyezte és valamikor fölfestette a jeleket, "nem tudtak egymásról", mert a "P" táblánál ki kellett volna tenni a parkolás rendje című táblácskát is. Ha nincs táblácska,akkor ugye az úttesten, a járdával párhuzamosan szabályos a parkolás. (szerintem)
promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.10.13. 20:24:45
"40. §
8) A járdán - részben vagy teljes terjedelemben - csak akkor szabad megállni, ha a) azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi..."
Azaz elég a felfestés, ami ott van.