Autózva az országban tapasztalom, hogy lassacskán kezdik megtanulni az autósok, hogyan kell a körforgalomban közlekedni. Ritkább már a kihajtáskor nem indexelés, nagyjából tisztában vannak az emberek azzal, kinek van elsőbbsége, legtöbb helyen ezek a csomópontok jól működnek. Persze sajnos vannak még kivételek, erről írt nekünk Bálint is, de a posztban szereplő sofőrnek szerintem nemcsak a körforgalom jelent kihívást.

Igazából nem is ragadtam volna billentyűzetet, annyira mindennapos a dolog, de talán pont ezért érdemes ilyen banális közlekedési felelőtlenségről szót ejteni, bár biztos nem most lesz először téma itt a blogon. Azt már a kisgyerek is megtanulja az első gázpróbálgatások előtt a KRESZ-órán, hogy a párhuzamos közlekedés szabályait NEM csak egyenes úton tartjuk be, hanem - és itt a tanulók 80%-a lekapcsol - a körforgalomban is, legalábbis ott, ahol osztott út van. Az ilyenek főleg bevásárlóközpontoknál fordulnak elő, és én is ott futottam bele egy kamikaze baromba, aki szerint a felfestés az úton csak optikai tuning. Kistarcsán, az Auchan parkolóból egy felüljáró vezet ki a Kistarcsa felé igyekvőknek, ahol a felüljáró rögtön egy körforgalomba csatlakozik. A mellékelt képen is kb. kivehető, hogy ott bizony van szaggatott vonal (az én autóm a sárga, a delikvensé a piros).

Előttem kanyarodott be a körforgalomba, majd békésen beette magát a belső sávba, ahol egy gleccser sebességével haladt tovább. Én közvetlen utána mentem be, és a külső sávban maradtam. A 3. kijárat előtt az én lökhárítóm az ő hátsó kerekének vonalában volt. Ekkor döntött úgy, hogy megunta a körhintát, és egy laza mozdulattal, mindenféle irányjelzés nélkül kirántotta elém a 20 éves Opel Kadettjét, amit az öreg németek sem ilyen manőverekre terveztek. Az egyetlen ok, amiért talán nem ütköztünk, hogy láttam már pont ugyanitt, pont ugyanilyen mentalitású díszhuszárokat, így fékkészenlétben voltam, azonban így se tettem volna be a kezemet a két autó közé. Egy határozott kürtszóval adtam hangot megrökönyödésemnek, főhősünk arcával pedig legalább a visszapillantón keresztül próbáltam némi szemkontaktust felvenni, hogy mégis mi volt a koncepciója, de a legnagyobb nyugalommal hajtott tovább. 200 méter múlva megelőztem, és - tudom, csúnya dolog - de felmutattam neki az egyezményes jelet, amire ő értetlen arccal nézett rám. Biztos az édesanyja is így nézett, amikor fiacskája átment a forgalmi vizsgán.

Az eset után csak egy kérdés fogalmazódott meg bennem: mi van, ha a bizalmi-elv alapján közlekedem, és fel sem merül bennem, hogy ő irányjelzés nélkül csapja ki elém az autóját, vagy hogy egyáltalán kicsapja? Esélyes, hogy az első lökhárítómat a csomagtartóban viszem haza. Viszont ha állandóan azt nézem, hogy ki mikor veszélyezteti az életem/autóm épségét, akkor egy idő után oda jutok, hogy védett úton is benézek minden mellékutcába, nehogy valami önjelölt kaszkadőr kivágjon elém. Tudom, ha csak körforgalomban lenne ilyen, akkor gyönyörű világ lenne a miénk, de mindenhol általános jelenség. Tanulság? Nincs.