Amikor elolvastam Bálint levelét, nem lepődtem már meg ezen az egészen. Ő sem a büntetések jogosságát vitatja, hanem az összegeket és az eljárás menetét. Talán, ha évekig eltűrték, hogy valahol nem szabályosan parkolnak, de már szokássá vált, akkor esetleg kezdhetnék figyelmeztetéssel vagy enyhébb összegű bírságokkal. A levél végén található kérdéssel már egyszer foglalkoztunk, de gondolom, azóta sem történt változás.
2011 november közepén tiltott helyen parkolásért kaptam egy 30000 forintos bírságot. (helyről képeket mellékeltem)
A történet lényege, hogy Gödöllőn, a Szent István Egyetem területén (gépjármű forgalom számára megnyitott magánterület), a főépület előtti utat az 1990-es években átmenő gépjármű forgalom elől lezárták öntöttvas oszlopokkal, láncokkal. A probléma ott kezdődik, hogy a lezárás helyén akkoriban gyalogátkelő hely volt. A gyalogátkelőhely tábla természetesen már el lett takarítva, de a gyalogátkelő nem lett lefestve. Az egyetemen dolgozók szokásjog alapján parkolónak használták ezen útszakaszt, amellyel 20 évig semmi gond nem volt. Ezt követően 2011 novemberében a gödöllői szervek kitalálták, hogy hát gyalogátkelő helyen, és előtte 5 méterrel megállni tilos. Ez teljesen korrekt. 2011 novemberének közepén az ott parkolók többsége megkapta a 30 ezer forintos csekkjét. Van kollégám, aki havi nettó 60 ezer forintból!!! kell, hogy megéljen, ő helyből 3 csekket kapott, ugyanis a kedves bűnmegelőzők nem tettek a gépjárműre semmilyen figyelmeztetőt, hogy nem lehet itt parkolni.
Eltelt egy év, bírósági ügyek végeztével a 90 ezer forint felett a többszöri fellebbezési költség, ügyvédi díj, és perköltség is az ő kárára ment, amely több havi fizetésébe került.
Azóta felfestették a területet, hogy ne parkoljon oda senki.
Kérdem azt, hogy a kedves gödöllői bűnmegelőzés miért folyamodik ilyen eljárásokhoz, amikor az első büntetésnél jelezhetnék a bűnelkövetőnek a tettét, és nem kellene 3 hetet várni, mire kiérkezik a csekk, és addig is lehessen szabadon büntetni...
2. kérdésem: miért nem zavarja a rendőrséget az az eset, amikor egy népszerű gépjármű adás-vétellel foglalkozó vállalat közterületen, a gyalogátkelő hely közepén fényképezgeti le az eladásra kínált járműveit? Vagy az nem számít?
Az utolsó 100 komment: