Valahogy az időjárás is úgy szervezte, de a Michelin Alpin4-ről szóló ötrészes tesztsorozatunk utolsó fejezetére maradt az, ami egy téli gumi szempontjából leginkább érdekes; vajon hogyan viselkedik az abroncs hóban vagy jégen, amikor a tapadás már tényleg kritikus lehet. Néhány napot leszámítva Budapestet elkerülte a havazás és egyéb csapadékból is viszonylag kevés volt, de biztos azért sokan emlékeznek múlt hét csütörtök estére, amikor az egész főváros lebénult a havas, majd ónos esőt követően. Vajon hányan próbálhattak még ilyenkor is nyári gumival közlekedni? Felüljárókon teljesen álló sorokat láttam, köztük beragadt FKF-es autókkal, így aztán ők sem tudtak dolgozni, pedig nagy szükség volt rájuk.
Hogyan hatott ez a az Alpin4-esekre? Tették a dolgukat, de azért már érezni lehetett, hogy néha akaratlanul is megtaláltam a határokat; egy-egy elindulásnál már kipörgött a kerék, fékezésnél pedig rezgett az ABS. De csak addig, amíg ezt kitapasztaltam és finomabban kezdtem el vezetni. Mert a téli gumi természetesen nem mindenható, ésszel és odafigyeléssel kell ilyenkor is közlekedni. A hirtelen mozdulatokat lehetőleg el kell felejteni, elinduláskor óvatosan csúsztatni a kuplungot, nem ördögtől való a második fokozatban elindulás sem, nem fogunk lefulladni. Lassításkor nagyobb teret engedni a motorféknek és csak finoman nyomkodjuk a féket, ha nem muszáj másképp. Ezért is fontos a helyes sebesség és a szokásosnál nagyobb követési távolság megválasztása. Ha ezeket betartjuk és megfelelő állapotú téli abroncs van az autónkon, akkor már tettünk valamit a biztonságos közlekedésért, persze ez még nem garancia sajnos arra, hogy más nem lesz hülye.
Egy kis technikai kitekintés, miért van az, hogy egyesek szerint a "jégen úgyis reménytelen" helyzetben is jobban viselkedik a téli gumi. Már első fejezetünkben a vezetéstechnikai tréningről beszámolva írtuk; a jeget imitáló műgyanta pályán is hasonló tapadási értékekkel lehet kalkulálni, mint jégen, de a téli és nyári gumi közötti különbség "átjött". Bejön ugyanis az anyagösszetételből eredő tulajdonság, a lágyabb keverékű téli gumi tapadási együtthatója még mindig jobb lesz, mint bármilyen nyárié. A másik pedig a mintázat, egész pontosan az apró lamellák szerepe. Ezek jó mély bevágások, amik mentén a gumi "darabjai" könnyen elmozdulnak, ezáltal jobban idomulva az útfelület állapotához, szinte kapaszkodik az abroncs (nyilván nem annyira, mint a szöges gumi, de ilyet hazánkban úgysem használnak). Havas úton pedig ezek a rugalmas lamellák és a vízelvezető árkok segítenek abban, hogy hó és jég ne ragadjon a gumiba, ezáltal ne veszítse el tapadását. Utóbbi viszonyok között ebben a szezonban még tényleg keveset vezettem, nem úgy mint a tesztelésben részt vevő társam, Hammer, aki videóval is összefoglalta az eddigieket, megkoronázva azt a havas felvételekkel.
Egy téligumi tesztelése nem lehet teljes hó és jég nélkül, így kifejezetten örültem az első decemberi havazásnak, ami kb. 10 centis réteggel lepte be a várost. Igaz, az utakon nem sok maradt belőle, mire másnap reggel az autóhoz jutottam, de szerencsére nem kellett messzire menni hogy havas utat találjak. A Szépvölgyi út legvégén, és a Hármashatár-hegyen akadt latyakos, kissé megjárt és érintetlen szűzhó is. A latyakon átgázolva nem sok különbséget vettem észre a simán csak vizes úthoz képest. A Saab szépen gyorsult, kanyarodott, kezesen viselkedett, fékezésnél csak erős taposásra avatkozott be az ABS. A mély árkok simán kipréselték a vizes hómaradványt a kerekek alól, a gumi az aszfalton tudott kapaszkodni. Azokon a szakaszokon, ahol a havat csak pár keréknyom járta meg, már érezhető volt, hogy van valami a kerék és az út között. Nem kell semmi veszélyesre gondolni, csak amikor - a néptelen, egyenes úton - kissé megrángattam a kormányt jobbra-balra, nem volt meg az a közvetlen érzés, mint aszfalton. A fékút is megnőtt, dolgozott az ABS, durvább gyorsításkor pedig a kipörgésgátló visszajelzője is fel-felvillant. Ezzel együtt meglepően jó volt a tapadás. Még meglepőbb volt a Szépvölgyi út legfelső szakaszán, az utolsó keresztutcán túl, ahol aznap reggel friss, kb. 10 centis hóba gázolhattam. Amit azon a keskeny erdei úton szárazon megenged magának az ember (40-50km/h), azt a havon is kipróbáltam. Itt még érezhetőbb volt, hogy valami puha, csúszós felületen haladok, de valahogy itt sem akart a kocsi leesni az útról. Még a hegy tetején a a kanyart is szépen vette, pedig egy kis orrtolásra felkészültem. Kifejezetten a kézifékkel kellett rásegíteni, hogy legalább a fara meginduljon egy kicsit kereszben. A kézifék szűk úton a megfordulásban is jól jött, így az Y-ozáshoz egy mozdulattal keresztbe lehetett tenni az autót.
Kifejezetten a videó kedvéért lezavartam két felfutást a Hármashatár-hegyre is, részben sónedves, részben latyakos, félig-meddig havas úton. Azért kettőt, mert az elsőn kamerát túl alacsonyra tettem a kerék mellé, és rövid úton sikerült beteríteni egy adag latyakkal, lett is hét percnyi felvétel szürkés maszaton keresztül. Hogy maga az út milyen volt? Semmi különös, közlekedtem. A hegytetőn a buszfordulóban volt bőven hó, és végre sikerült egy kicsit tempósabban venni a kanyart, becsóváltatni a kocsit. De minimális ellenkormányzással ezt is meg lehetett fogni. (Aki nem ismeri a helyet, azok kedvéért írom, ha sikerült volna keresztbe állnom, akkor is kényelmesen elférek az úton. Közel-távol nem járt arra más autó, nem veszélyeztettem senkit a mutatvánnyal.) Tervbe volt véve még egy kis parkolós csúszkálás pörgés is, de mivel ezt a Pálvölgyi-barlanggal szemközti murvás parkolóban ejtettem meg, nem lett annyira se látványos, hogy bekerüljön a videóba. Hiába volt ott is szinte-érintetlen a hó, ezt a tíz centit simán széttaposták a kerekek, és szinte a murvába kapaszkodtak.
A következő napra, Mikulásra a hóból már igazán kevés maradt az utakon, viszont megkaptuk a jó kis ónos esőt, rá finom hószállingózást. Igen, ez volt az a délután, ami megbénította fél várost. A utcánkat a tűzoltók zárták le, mert a kanyarban elakadt két autó. Értsd: nem mertek ráfordulni a kanyar utáni igazán meredek szakasza. Ez pont akkor volt, amikor a család hazaért volna az iskolából, így fenn hagyták az autót a domb tetején, és gyalog csúszkáltak hazáig. Én csak este jutottam az hozzá, hogy hazahozzam. Addigra az utcánkat felsózták, de ahol parkoltunk, - egy kevésbé meredek utca, - még csúszott rendesen. Itt próbáltam egy fékezést lejtőn lefelé, kb. 40-ről. Kb. másfél autóhossznyit tartott a megállás, ami az útviszonyokhoz képest elég jó, viszont a száraz úton mért pár méterhez képest, rettentő sok. Hiába: a jó téli gumi is akkor ér valamit, ha jól választunk sebességet, és csúszós úton óvatosan fékezünk, kormányozunk.
Az előző posztot értékelt olvasók közül Imhof Iván nevét sorsolták ki, erre a bejegyzésre pedig Demcsik László szavazott a legszerencsésebben. Ők egy-egy Michelin Bibendum plüss figurát nyertek. Gratulálunk nekik!
xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.12.17. 09:37:28
És balesethez is szoktam azóta mentőt hívni.
Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2012.12.17. 10:36:53
jarics 2012.12.17. 13:41:11
Pj0tr 2012.12.17. 14:25:14
etwas kultur muss sein 2012.12.17. 14:40:06
- Télit vagy nyárit?
(---Flúgos Buszos---) 2012.12.17. 16:19:10
D4D 2012.12.17. 16:33:07
- Szia Kata vagyok és potyog a rakományod.
- Szia Zoli vagyok és az utat sózom bazdmeg!
D4D 2012.12.17. 16:34:24
D4D 2012.12.17. 16:35:29
Mislejn és poszt - Na ez az igazi próbatétel.
(---Flúgos Buszos---) 2012.12.17. 16:58:54
tundrazuzmo (törölt) 2012.12.17. 17:30:21
Ehelyett PROFI írók, PROFI gumikat reklámoznak. És mennyit kapnak ezért
Mertcsak 2012.12.19. 09:49:42
Mer' akkor nem jövök többet.
Don Blasius 2012.12.19. 16:12:47
Pont vége már a szériának.
Majd lesznek szokásos posztok, csak többet kellene hozzá szabálytalankodni. :)
hawkeye 2012.12.21. 15:19:14
Pl.
A Bécsi úton kifelé haladó Skoda minden forgalomirányító lámpánál megállt. A zöldeknél is...
Újlipóciában a Balzac közepén Zsigáék megterítettek a merdzsó motorháztetején. Tucatnyi mekis zacsi, és jóízűen falatozták bicskával a hambit. Az, hogy a Szuzukinál szélesebb autók nem fértek el tőlük, úgy nem igazán zavarta őket. Ha valaki szólt, kedvesen integettek neki a halefekkel... :)
...etc...
tundrazuzmo (törölt) 2012.12.27. 18:33:47
Hol a posztom?
jarics 2012.12.28. 11:37:07
0gábor 2012.12.31. 13:48:40
rezulteo 2013.02.05. 12:42:14
www.rezulteo-gumi.hu/praktikus/michelin-latitude-alpin-2-teli-abroncs-nagy-teljesitmeny-u-suv-kocsikra-3543