Bár szidjuk a budapesti közlekedést és az autósok hozzáállását, azért úgy tűnik, van még néhány hely ezen a világon, ahol talán még több ok adódik a panaszra. Kata tapasztalatai azt mutatják, néha még örülhetünk is, hogy a helyzet nem rosszabb.
Már régóta érlelődik bennem, hogy ezt meg kellene osztanom Veletek, mint elrettentő példa: Varsóban bármi megeshet. És amióta megtapasztaltam ott a vezetés örömeit, úgy gondolom, Budapest egy közlekedési Paradicsom. Időbe telt, mire lerajzoltam, ráadásul csak remélni merem, hogy érthető lesz.
A sztori lényege, hogy a pirosan ábrázolt mentőautó villogva bár, de hang nélkül a forgalommal szemben a legszélső sávból szépen bekanyarodott jobbra. A történetet csak nehezíti, hogy az adott kereszteződésben, mint megannyi másikban is Varsóban, az egyenesen és balra haladóknak egyszerre van zöldje, jobbra bármikor lehet kanyarodni, illetve a velük szembe jövőknek is, így a balra kanyarodók szépen besorolnak középre, kivárják a sorukat, majd amikor már minden rég piros, elkanyarodnak. Természetesen a kereszteződés beláthatósága attól függ, hányan torlódnak középen éppen.
Történetünkben én voltam 'A', aki várta, hogy a szembejövők elfogyjanak, takarásban a szemben szintén balra kanyarodni kívánóktól, majd észrevettem, hogy 'C' megállt, azaz feltételeztem, hogy neki már piros, és elkezdtem kanyarodni. Ekkor bukkant fel 'B', akinek mégsem volt még piros (és 'C'-nek sem), aki szintén nem vette észre a némán éppen kanyarodó mentőt. 'C' azért állt meg, mert ő viszont már észrevette... Ekkor én 'A' és 'B' szépen szembekerültünk egymással a kereszteződés közepén, miközben a mentőautó is próbálta átverekedni magát. Elengedtem 'B'-t, majd ijedtemben besoroltam balra a belső sávba, remélve, a mentőnek pedig elég lesz a külső...
Ami számomra tanulságos, hogy azóta nem hiszek el semmilyen mentőnek semmit, és sajnos már bármilyen irányból várom, hogy jöjjön, alattomosan, hang nélkül, pedig Budapesten nagyon logikus hangokat adnak ki annak megfelelően, ki milyen irányból kellene, hogy számítson rájuk, épp piroson mennek-e át, stb. Most ebbe még vissza kell szoknom, hogy ne legyen üldözési mániám. A másik tanulság, hogy nálunk azért relatíve sok olyan kereszteződés van, ahol a balra kanyarodó sáv külön lámpát kap, és főleg nem az ekkora 2-3 sávos kereszteződések forgalmát küldjük egymásra ömlesztve, úgyhogy le a kalappal. Persze tökéletes közlekedés nincsen, de mindenkinek javaslom, aki valaha is azt gondolta, hogy Budapesten autózni rossz, lassú, dugókkal teli, nézzen körül Varsóban.
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.03.26. 11:26:16
imádom mikor akkor tolja rá a hangot, mikor már a kereszteződés közepén van... nesze neked észlelési idő...
George Jung 2009.03.26. 11:40:17
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.03.26. 11:44:55
Vagy ez valami friss kresz-dolog?
kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.03.26. 12:07:57
Atika!!! 2009.03.26. 12:11:34
Rengeteg a középen elválasztósávval rendelkező út. És a kereszteződésekben ott megfordulni(!!!) is mindig lehet, legalábbis ezt vettem ki, akkoris ha amúgy piros a lámpa. Varsó-Lódz között (kb 130km) 3 baleset volt...
Viszont nagyon sok fix traffipax van, amik jó előre ki is vannak táblázva.
Dubito 2009.03.26. 12:13:33
Amiben Budapest rosszabb más nagyvárosoknál, az maga a közlekedői, az erőszakos, udvariatlan, türelmetlen, egymást semmibe vevő autósok
mqqq 2009.03.26. 12:17:02
kovka 2009.03.26. 12:21:22
Húzós helyzet tényleg!Lehet h berosáltam volna egy csöppet : ) És a rajz is fasza, érthető.
ladislaus 2009.03.26. 12:22:47
Kakimaki 2009.03.26. 12:29:23
Valószínü hogy ök is találnának hasonló problémákat a mi közlekedési morálunkban...
reader613 2009.03.26. 12:31:27
zsoci 2009.03.26. 12:34:48
kovka 2009.03.26. 12:48:50
Ők is levannak a rendszerüben, cska mi kapnánk agyvérzést. (szerintem ők még élvezik is)
Bátyám mesélte hogy látott egy csávót az olasz dugóban akinke elromlott a dudája. Kiszállt és addig nem ment sehova ímg meg nem szerelte! : )
Duda nélkül egy lépést se!: )
Bocs az interraptért
Neocon 2009.03.26. 12:52:10
kovka 2009.03.26. 12:52:32
bokiur 2009.03.26. 12:53:47
örülhetsz neki,hogy nem körforgalom volt+villamos az a szép Varsoba.
zse 2009.03.26. 12:57:32
Törökországban csak keveset vezettem (de sokat taxiztam), de Marokkóban és Brazíliában azért volt időm megismerni.
Szeretek Magyarországon vezetni. Olyan jó, hogy pl. vannak sávok, és vannak besorolást előrejelző táblák, és az autók besorolnak, ha pl. kanyarodni akarnak.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.03.26. 12:57:44
a rekettyés 2009.03.26. 13:05:04
hawkeye 2009.03.26. 13:09:31
Született jó pár bírósági ítélet, amely elmarasztalta az ilyen jármű vezetőjét, mert csak az egyiket - általában a fényjelzést - kapcsolta be.
Aztán ha már a jobbrakanyarodásnál tartunk, hungarikum idiótaság a kiegészítő zöld és a "rendes" zöld közti, pár másodperces szünet.
Ilyen sehol a világon nincs...
Kakimaki 2009.03.26. 13:11:14
A vidéki városokban például nyugodtan lehet biciklizni ugyanis az autósok figyelnek rájuk.. De mondjuk Pesten nem mernék kerékpárra ülni :)
kovka 2009.03.26. 13:12:27
Én úgy tudtam h nem kötelező együtt használni, de csak ha az egyiket használja akkor közel sincs annyi joga mintha mindkettőt.
Pl szirénázó+villogó rendőrautót nem lehet megelőzni, akkor se ha 20-sal megy. Ha csak a villogót használja , minden további nélkül...
insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2009.03.26. 13:14:19
Guszty 2009.03.26. 13:16:09
hawkeye 2009.03.26. 13:17:16
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.03.26. 13:22:17
hawkeye 2009.03.26. 13:23:05
Várj, lehet, h rosszul írtam le!
Adott egy kereszt. ahol jobbra van kieg jelzés.
Pl. Bp. Kárpát - Dráva sarok.
Jobbra vil. a kieg zöld. Aztán az kialuszik, és kb 3 mp múlva műxik a "nagy" zöld.
Ettől kb. 1 - 2 mpre kapcsol be a gyalogos zöld.
Tehát nem előbb, hanem később.
A veszélyessége az, h vannak, akik ismerik ezt a(és a hasonló agyatlanul programozott) helyet, mennek át a két fázis között is.
Aki meg nem, az satu. Na ekkor szokott hátulról belecsattanni a helyismerettel rendelkező...
Remélem most jól le tudtam írni...
hawkeye 2009.03.26. 13:24:46
Ennyi.
kard73 2009.03.26. 13:25:26
A Mező Imrén mentem az Orczy felé és a Vajda Péterből jött ki elém. Még a nysa volt, tehát nem ma történt :)
tpapa 2009.03.26. 13:28:10
*-nincs ottani tapasztalatom, csak a fent leírtak nem tűnnek akkora horrornak számomra. ;)
**-ottani viszont van. :(
mikrovp 2009.03.26. 13:28:28
____ 2009.03.26. 13:28:32
Lunitari 2009.03.26. 13:34:12
Kakimaki 2009.03.26. 13:34:17
Megint a motorosok meg a biciklisek szívnak :))))
mikrovp 2009.03.26. 13:34:32
Gerardus A. Lodewijk 2009.03.26. 13:34:56
Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2009.03.26. 13:36:56
hawkeye 2009.03.26. 13:39:32
Hát igen.... :)
Egyébként Varsó a szívem csücske. Olyan könnyen még sehol se közlekedtem, mint ott.
Előttem egy kék villogós, mögöttem egy kék villogós, oldalt egy - egy sárga villogós felvezető - biztosító kocsi.
Én meg urasan, középen, a 80 tonnás Katival, amit az ottani ELMŰ-nek szállítottunk le.
Ráadásul szép, meleg, nyári éjszaka volt... :)))
Kakimaki 2009.03.26. 13:41:01
Ez erős jele annak hogy meg akarnak állítani :))))))))))))))
Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2009.03.26. 13:41:17
Kerti Öröm 2009.03.26. 13:42:05
Törökországban csak keveset vezettem (de sokat taxiztam), de Marokkóban és Brazíliában azért volt időm megismerni."
Ne szídd anyira a török közlekedést. Az igaz, hogy autópályán leállósávban simán mennek forgalommal szemben, 2 sávon 3 sorban hajtanak, és indexet nem használnak, de ha ezeket megszoktad, akkor utána már egész jó ottan közlekedni. Ugyanis nem agresszívek, nem száguldoznak és nem akarják egymást nevelni, mint itteni autóstársaink. Szóval kis akklimatizálódás után szerintem még pihentetőbb is ott vezetni.
hawkeye 2009.03.26. 13:49:36
Erő és súlyfölényben voltam... :)
De ügyesen csiálták. Németországból indultunk este, jó pár hídon és vasúti kereszteződésben le kellett állítani a forgalmet, de 5 percnél sehol se kellett többet várnunk.
A németeknél ez természetes, de hogy a lengyelek is ilyen precízek legyenek, meglepő volt.
(Mo-n inkább nem is mondanám...
Kaptam már úgy útvonalengedélyt, amit a hatóság módosított, olyanra, h 4 helyen nem lehetett átférni a magasság miatt...)
Lunitari 2009.03.26. 13:57:47
kéjenc 2009.03.26. 14:35:34
Ferocious 2009.03.26. 15:15:43
nopasaran (törölt) 2009.03.26. 15:19:18
Ahol nincsenek szabályok ott a józan ész dönt...és a döntése mindig jobb a szabályoknál...
Érdemes megfigyelni amikor nem jó a lámpa nagy forgalomnál, akkor rövid idő alatt nálunk is kialakul egy látszólag káosz jellegű jármű áramlás...ami mégis gyorsabb és biztonágosabb, mint amikor a lámpa működik ugyanott.
Persze akad mindig néhány gyakorlatilag vezetésre alkalmatlan vezető, aki képtelen felismerni mit is kéne csinánia ott ahol épp nincsenek érvényben a szabályok...hanem csak az ésszerűség dönt.
Lényegében az ...
aki épp jobb pozícióban van,
az mehet elsőnek alapon működve...
...elsőbbségektől függetlenül.
Sokkal rugalmasabb így a forgalom, mint
a szabályok által elrendezve.
magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2009.03.26. 15:24:39
Jöhet az anyázás, de nem én találtam ki:
webcast.tv2.hu/index.php?m=video&video_id=388557
insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2009.03.26. 15:41:38
Asidotus 2009.03.26. 15:42:15
Az elsőbbség kérdése a jármű mérete és hangereje (elefántok komoly előnyben!)
A buszsofőr imádkozik, és utána tolja neki ezerrel, és meg van győződve róla, hogy nem lesz baja.
Vasúti kereszteződésben (ahol jóval hamarabb lezárják a sorompót, értsd negyed órával hamarabb, mint a menetrend szerint, de még így is késik fél órát a vonat!), az autósok mindkét sávot feltöltik, és a vonat után még negyedórákat dudálnak, mire mindenki elmehet
nopasaran (törölt) 2009.03.26. 15:52:24
Igen annyi a titok, hogy
egy szabályok nélküli világban
FELELŐS
leszel a saját tetteidért és...
.. nem CSAK a szabályok betartásáért!
hawkeye 2009.03.26. 16:10:19
Szállításvezetőnk a minap: - Na, bekapcsolom a rádiót, milyen idő van odakint.
Az eszébe se jutott, hogy kinézzen az ablakon.
A zöldséges a 200-at meg a 300-at számológéppel adja össze.
A KRESZ-t is nem Biblia méretűvé kéne duzzasztani, hanem érthetőre lefordítani, s a szabályok harmadát kidobni belőle.
Meg ilyenek.
Hogy ez direkt van-e így, elhülyítősen, gondolkodásról leszoktatóan, azt én nem tudom...
Kerti Öröm 2009.03.26. 16:31:36
Riska 2009.03.26. 17:51:59
Én attól kapok agyf.t amikor nincs előtte semmi, vagy épp az üres villamossínen megy, de csakazértis csapatja neki a hangjelzést, hadd ébredjen föl a férgese éjjel 1kor. Amúgy ez sarkítás, azért a 90% odafigyel hogy éjszaka lehetőleg minimálisra csökkentsék a hangszennyezést, de akad egykét szerencsétlen. (mentőállomás közelében lakom, ha finganak a mentőörsön azt is hallom kb)
vhm 2009.03.26. 20:57:26
Ilyen sehol a világon nincs... "
Ennek MEG VAN AZ OKA!!
Kieg zöldnél nem jöhet gyalogos, sima zöldnél ami utána van meg igen. Namost milyen dolog lenne a kieg zöldre behajtó autós elé leengedni a gyalogokat egyszercsak, merthogy akkor jön a nagy zöld?
Ez a lényege és ezért a szünet. Mert aki kieg zöldre megy be az el kell hagyja a kereszteződést, és csak utána jöhet a rendes zöld lámpa gyalogossal.
Aki pedig "ismeri" és behajt a TILOSBA az 100 ezret kockáztat + börtönt ha időközben elindulnak a gyalogosok a piros után kapott zöldjükre...
vhm 2009.03.26. 20:59:20
Ez sajnos csak Budapestre és környékére érvényes.
Vidéken örökre ottmaradhatsz az alárendelt úton... :S
vhm 2009.03.26. 21:02:38
Azt mondták ezért használják sokszor kevesebbet a szirénát és haladnak inkább lassabban.
Végülis elég hihető ez is.
Don Blasius 2009.03.26. 21:29:41
Ja, megindul a kritikus tömeg az alárendelt úton, és megáll a főút. Tegnap is működött a Boráros téren.:)
hawkeye 2009.03.27. 10:31:25
Logikátlan a magyarázatod.
Az üres intervallumnak sokkal nagyobb a balesetveszélye.
A másik, meg hogy olyan kereszteződésekben is így műxik a dolog, ahol nincs is gyalogátkelőhely kijelölve.