Nagy szívás olyan helyen lakni, ahol több az autó, mint a parkolóhely. Még nagyobb szívás ilyen helyre este 7-8 után hazaérni, amikor már mindenki más lepakolta a kocsiját elfoglalva minden használható négyzetcentiméter aszfaltot és egykor fűvel borított felületet. Ludmilla ezt is tovább tudta fokozni azzal, hogy majdnem megverette magát, azt meg csak remélheti, hogy az autója sem lesz összekarcolva, mikor egy reggel munkába indul.
Nos, eljött ez a nap is, ma végre sikerült volna "szétveretnem a pofám". Ha nagyon akartam volna, de nem akartam, inkább rendőrösdi lett belőle, semmi tanulsággal a végén.
Történt ugyanis, hogy 20:30 körül megérkeztem a Micrámmal a VIII. kerületben található Gutenberg térre, ami mellett lakom, és gyakran szeretek itt parkolni, mert egyrészt kivilágított, bekamerázott, és a teret megkerülve legalább 5 különböző irányban neki lehet indulni a belvárosnak. Szinte mindig teszek egy kört, hogy a legközelebb álljak meg a lakásomhoz, közben feltérképezem az esetleges szabad helyeket (ezen a környéken este 7 után szabadhelyet találni külön képességgel lehet csak, no meg egy pincsivel, a jelek szerint).
Szóval épp elmentem az egyik épület előtt, ahol konstatáltam, hogy van egy szabad hely egy rokkantaknak fenntartott parkolóhely mellett, és ugyan szűkösnek tűnik, dehát elfértem volna... és ugyan áll egy kb. 40 éves nő előtte egy kiskutyával, de nyilván kutya sétáltatás közben beszélget egy taggal, így a köröm után - más parkolót nem találván, elkezdtem bekanyarodni a nő irányába.
A hölgy ekkor szoborrá meredt, és semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy arrébb szeretne menni, így lehúztam az ablakot, és szóltam neki, hogy elnézést, de akkor én itt most parkolnék, már ha szabad. Hát nem volt szabad. Kábé a következő párbeszéd zajlott le közöttünk:
- Elnézést, szeretnék ide beparkolni.
- Ide nem, mert a férjem fog ide beparkolni.
- Ne haragudjon, de gyalogosként nem foglalhatja a parkolót, álljon arrébb.
- De én itt lakom, és ide fog a férjem beparkolni.
- Én is itt lakom, és szeretnék beparkolni.
- Nem fogsz itt te sehogyan sem parkolni, mert a férjem szétveri a pofád!
Ekkor elkezdtem közelíteni felé, és szóltam neki, hogy:
- Álljon el az útból, mert nem akarom elütni!
Ekkor már egy csomó autó torlódott mögöttem, a nő állt szoborrá meredve, és csak azt tudta hajtogatni, hogy a férje szétveri a pofám. Mindezt a mellette álló kis cimbije is végignézte, és egy pár a kapubejáratnál, akik a rokkantparkolóra tekintgetve eleve nem értették, hogy min vitatkozunk.
- Menj innen, mert jön a férjem. és szétveri a pofád.
- Jó, akkor hívom a rendőrséget
- Hívjad nyugodtan, akkor is szétveri a pofád a férjem!
Ekkor elővettem a telefonom, lányos zavaromban először a 112-t sikerült hívnom, közben megláttam a bal tükörben, hogy a felbőszült bika közelít fekete ingben és fuxban, gyorsan felhúztam az ablakot, kicsit arrébb álltam, hogy a 40 autót mögöttem elengedjem, de ekkorra már egy kisebb csoport alakult ki körülöttünk.
Aztán rájöttem, hogy a 107-et kell hívnom, de addigra már rángatózott az idegtől és a félelemtől a bal lábam a kuplungon, akkor már kicsit bántam, hogy mibe keveredtem, mert nekem itt most tényleg szét lesz verve a pofám... A rendőrség szuper gyorsasággal kapcsolta magát, majd a nyolcadik kerületi kapitányságot is, elhadartam sokkos állapotban, hogy megfenyegettek, hogy szétverik a pofám, és hogy ilyenkor mi a teendő.
Közben tettem egy újabb kört a tér körül, mert jöttek mögöttem, és nem akartam feltartani a forgalmat, amikor megláttam magam mögött egy rendőrautót, a telefonban mondták, hogy azonnal intsem le. Leintettem, odarohantam, hogy jöjjenek, mert épp a rendőrséggel beszélek, és hát ugye lenne itt ez a kis probléma. Megkértek, hogy állítsam arrébb az autót, addig ők odamentek a siserehadhoz, addigra a kedves férj a rokkantparkolóban állva törölgette a szélvédőt.
Odasétáltam, bár megmondom őszintén, jobban örültem volna, ha az egyik rendőr átjön hozzám, mert semmi kedvem nem volt szembesülni a csapattal. Ahogy közelítettem, a nő ordítozott, hogy életveszélyesen megfenyegettem, hogy elütöm, és van rá tanúja is. "Azt mondtad, hogy ELÜTÖL!!!!" - ezt hajtogatta, a pasi hallgatott, a tanú bólogatott, a párocskám, akik az egészet végignézték kicsit arrébb húzódott.
Közben a rendőr odajött hozzám, hogy a másik verziót már hallotta, most szeretné tőlem is hallani, közben a nő a háttérben üvöltött, hogy ELÜTÖL!!!!, ezen mondjuk akármilyen ideges is voltam, de majdnem elröhögtem magam. Erre a rendőr közelebb jött, és azt mondta, hogy szerencsém van, hogy nem értem hozzá a nőhöz az autóval, mert abból még bajom is lehetett volna.
Na mondom ez egyre jobb, most jön az, hogy megbüntetnek, feljelentenek, vagy mifene? Közben felhívtam a figyelmüket, hogy arrébb szerettem volna megállni, kihagyva a rokkant parkolóhelyet, amikor megállapították, hogy ez eleve egy autónak elegendő. Mondom, akkor nincs is miről beszélni, és a fiatalember nyilván rokkant.
Erre a rendőr kéri a rokkantigazolványt tőle, ami bármily meglepő, de se neki, sem a kedves nejének nem volt. Ekkor gondoltam, hogy nagy vagányan előveszem a miénket, mert történetesen a rokkant édesanyám kártyája nálam szokott lenni, gyakran szállítom az autóval, így még jogosan is parkolhattam volna vele, de gondoltam, ez nagyon durva kegyelemdöfés lett volna nekik, meg az autómnak is a jövőre tekintve.
Mivel nem volt rokikártyájuk, a rendőrök megkérték őket, hogy álljanak arrébb, mert ott nem parkolhatnak. Na, én ekkor hagytam el a helyszínt, hogy akkor viszlát, remélve, hogy arrébb áll akkor a férj is, és talán mégsem égett bele olyan erősen a retinájába a szétverésre váró pofám... Vérben forgó szemekkel tettem egy hatalmas kört a környéken, találtam jó messze egy helyet, és sétáltam haza a tér túloldalán, amikor is láttam, hogy férj éppen áll arrébb kb 10 cm-rel.
Hogy mi a tanulság? Semmi. Kaptam egy kisebb agyvérzést, a rendőr végülis nem tudott mit tenni, a házaspárnak tanúja volt rá, hogy életveszélyesen megfenyegettem egy embert, akit majdnem elütÖLtem.
Én pedig most örülhetek, ha nem karcolja össze, vagy önti le savval az autómat. Jótanácsként annyit mindenkinek, bármilyen feszültek és idegesek is vagyunk a vezetés/parkolás során, soha nem szabad valakinek azt mondani, hogy álljon arrébb, mert nem akarod elütni, mert nagyon rosszul is elsülhet, és a végén még tényleg az autónk és az idegrendszerünk húzza a rövidebbet...
Az utolsó 100 komment: