[Utoljára frissítve: 21:58]
[7:57] Ma olyan lesz itt a blogon, ami eddig még nem, folyamatosan fogom frissíteni ezt a posztot, ugyanis autóvadászatra indulok egy rakás másik emberrel. Még épp reggeliznek, hamarosan következik az eligazítás, aztán ha minden igaz, mindenféle autóban és helyszínen megfordulok itt Dél-Pesten és amikor csak lehetőségem van, tudósítok is az eseményekről.
[9:46] Volt egy kis eligazítás polgármesterrel, kispesti rendőrkapitánnyal, akik lefutották a szokásos köröket, aztán kiosztásra kerültek a dossziék, hogy ki kivel hova megy, mit csinál, végül Vezda Laci tartott egy kis prezentációt, hogy a rendszámoknál mi az, amire nagyon oda kell figyelni, milyen tipikus stiklik vannak.
Sánta László eligazít
Amikre oda kell figyelni...
[10:02] Elindultam három rendőrrel vadászni:
Így figyeljük a rendszámokat menet közben
[10:08] Az első két fogás, mindkettő hölgyvezetővel:
Jól megijedt, pedig csak a biztosító állította ki az igazlást rossz rendszámra
Az ő autóját a bank kereste, hitel törlesztési gondok miatt
[10:19] Az első lopott autó, a kiindulóhelyünk melletti parkolóban, többször csavarozott hamis német rendszámmal, olasz rendszámkerettel, eltávolított alvázszámmal:
Olaszországban körözik, csak nem ezzel a rendszámmal
Az alvázszám helye a szélvédő mögött
[11:29] Nemrég volt Kispesten egy autós üldözés, a vadászok találtak egy lopott fekete Skoda Fabiát, de eddig elkapni nem sikerült, KITT-et megszégyenítő méretűt ugratott fekvőrendőrön, átszáguldott a piros lámpán, majdnem elcsapta egy kamion, de mázlija volt és meg tudott lógni végül. A rendszáma: KOL-583. Ha volt egy kis eszük a tolvajoknak, akkor valahol letették, aki látja az autót a mai napon bárhol, kérem, hogy jelezze kommentben!
Jártunk közben a Nagykőrösi úton, de ott különösebb esemény nem volt, most a Gyömrőin a Shell kútnál van egy pár perces pihenő, legalább hányinger nélkül tudok posztolni így, hogy nem menet közben kell. A két helyszín között pedig visszatértünk a lopott Daewoo Evandához, amit épp akkor tettek emelőre és szállítottak el:
Idő közben az is kiderült, hogy Vecsésről lopták el, olasz tulajdonostól.
[13:18] Tartok egy kis szünetet, aztán nemsokára megyünk vissza cirkálni. Közben kiderült, hogy az elszállított autó tulajdonosa román, igazán nemzetközi történet, Olaszországban forgalomba helyezett autó német rendszámmal, román tulajdonossal és Magyarországon lopták el. Várom már a folytatást, remélem, hogy ott tudok lenni még egy-két érdekes fogásnál...
[14:55] Nemrég voltunk a kispesti rendőrkapitánysággal szemben az Ady Endre úton, ahol egy autó hátulján ugyanolyan rendszám volt, mint pár utcával arrébb egy másikon. Elöl egyiknek sem volt semmi, viszont a szélvédő mögött a piros csodánál gyönyörű, szigetelő szalagból ragasztottak fehér papírra egy tájékoztató jellegű rendszám utánzatot.
[15:38] Újabb fogás az Üllői úton. Kikanyarodáskor a BMW vezetője agresszívan dudálta le a civil vadászautót, majd miután megelőzte, a rendszámfelismerő rendszer kidobta, hogy körözik az autót bűncselekmény miatt. A sofőrt már elvitték, mire odaértünk, ha jók az értesüléseim, akkor több milliós sikkasztás a vád.
[15:53] Valószínűleg az utcán ez lesz az utolsó esemény, ezúttal egy egyedi azonosító jel meghamisításról van szó, ugyanis az Astrán lévő rendszám egy Wartburgé és természetesen csak a hátsó van rajta, a másik nyilván az eredeti helyén lelhető fel. Nemsokára megyünk vissza az eredményhirdetésre, csak a környék megköveteli a fokozott létszámú jelenlétet, amíg az Opelt elszállítják innen.
[21:58] Vége a vadászatnak erre a napra, ezeket a sorokat már itthon írom, annyira nem akartam geek lenni, hogy az eredményhirdetésről és a vacsoráról evés közben állok neki képet szerkeszteni és feltölteni. Megvolt az eredményhirdetés is öt óra felé, a legjobb eredményeket elért civil csapatokat és a velük dolgozó rendőröket egyaránt díjazták, íme a 3. és 2. helyezettek, a nagy pörgés miatt nem tudtam követni, hogy ki kivel hányadik lett a dobogó alsó fokain, aki esetleg lemaradt róla, annak ugyanúgy gratulálok:
És ha jól fogtam az eseményeket, akkor ők voltak a győztes csapat, bár mintha a civil fele hiányozna a képekről, az eredményhirdetésnél is olyan gyorsak lehettek, mint a villám, ahogy munka közben is egész nap.
Bár nem tudom, én mit tettem a közbiztonságért azzal, hogy kattogtam a fényképezőgépemmel össze-vissza mindenhol, én is kaptam egy emléklapot:
Aztán jöhetett a vacsora, amire szintén meghívást kaptam, igazából nem bántam, mert már marha éhes voltam, amikor a levest kihozták, Vezda Laciról csináltam még egy fotót, aztán feladtam végleg és a finom főétel és desszert már nem került dokumentálásra.
Olyannyira elfáradtam a végére, hogy miután hazajöttem és megsétáltattam a kutyát, fel sem tűnt, hogy teljesen jól vagyok lakva, úgyhogy megvacsoráztam mégegyszer jóízűen, aztán csak most esett le, hogy dupláztam. Mozgalmas nap volt, ezúton is köszönöm a meghívást a Zsaru-car csapatának, élveztem minden percet!
Az utolsó 100 komment: