Biztosan hallottátok, hogy az Egyesült Államok egyes részein rekord mennyiségű hó hullott mostanában, ezzel DÁ is jól megszívta egy szerencsétlen pillanatnak köszönhetően, de aztán meglepően és egyben pozitívan zárult a történet.
Tegnap bezártam az egyetlen kocsi kulcsom az autómba, és az autó kinyitásának rövid kálváriáját osztanám meg a Tisztelt Olvasókkal. A malőr az Egyesül Államokban történt - pár hónapja írtam az itteni vezetési szokásokról, de szerintem ez földrajzi hely független.
Vasárnap reggel kocsival szerettem volna a útnak indulni, amit nagyban nehezített az előző nap leesett 20-25 cm hó, amit nem takarítottak el az utca egészében. Gondoltam sebaj, azt a 10 métert végig tudom ásni, közben a motor hagy járjon, bemelegszik az autó és leolvad a jég.
Pár perc után gondoltam, hogy a motort már leállíthatom, mert az ásással még csak a felénél jártam, de a kocsi ajtó nem nyílik. Mindegyik ajtó zárva. Sikerült bezárnom (vagy én reflexből, vagy a kocsi automatikusan, ezt nem tudom) a kulcsot a kocsiba járó motorral.
Normális esetben az ember visszamenne a lakásba a második kulcsért, de ez bérelt kocsi, nincs második kulcs. Felhívtam a kölcsönző céget (országos hálózat, nem egy kis cég), ahol először is megkérdeztem, hogy vasárnap lévén nyitva lehet-e a legközelebbi iroda, ahol béreltem a kocsit, és ott van-e a pótkulcs.
Nos, az iroda nem volt nyitva, de különben sincs pótkulcsuk - biztonsági okokból. No de nem baj, van "roadside assistance", azaz emberek akik kijönnek a helyszínre baleset, műszaki probléma, egyéb gond esetén, majd megoldják, csak mondjam meg, hol vagyok. El is mondtam, majd pár perc után a hölgy közölte, hogy sajnos senkit nem tud küldeni, mert a nagy hó miatt nem tudnak eljutni hozzám, és egyébként is eléggé foglaltak a ténylegesen bajbajutottak megsegítésével. Azért megad pár helyi telefonszámot, akik segíthetnek.
Felhívtam a megadott cégeket, mindegyik zárva volt vasárnap lévén. Megpróbáltuk - nem voltam egyedül szerencsére - a tisztítóból származó ruhaakasztókkal kinyitni az ajtót, másfél órát próbálkoztunk, de nem ment. Nem olyan egyszerű dolog, aki esetleg már próbálta, tudja. Már azon gondolkodtam, hogy hagyom a kocsit, majd másnap kijön a roadside assistance.
Aztán valakinek eszébe jutott, hogy a rendőrség lehet, hogy ki tudja nyitni. Elsétáltunk a rendőrségre, pontosabban csak a sarokig, mert éppen jött egy járőr - itt tényleg járőrőznek rendszeresen, és a járőr mondta hogy mindjárt visszajön segíteni. Meg is jelent 10 percen belül, kitöltetett velem egy papírt, hogy én hatalmazom fel arra, hogy kinyissa a kocsit, ellenőrizte a rendszámot, majd elővette az "EasyRig" készletét a kocsiból (ez volt a csomagra írva, értsd: "kocsi lopó felszerelés"), és 1 perc alatt kinyitotta az ajtót.
A művelet abból állt, hogy fogott egy éket és annak segítségével becsúsztatott egy vékony lapot az ajtó és a keret közé, majd felfújta, mint a régi vérnyomásmérőket. Ezzel egy centiméteres rést csinált az ajtó és a keret között, majd bedugta az erre a célra kialakított rudat a résen és kinyitotta az ajtót. Egyszerű, de nagyon hatásos.
Az igazság az, hogy nekem eszembe se jutott volna, hogy a rendőrséget hívjam. Megjegyzem, egy kisvárosban lakom, de még itt is van erre felszerelésük. Kíváncsi vagyok, otthon tudnak-e ilyet a rendőrök, vagy a tűzoltók, vagy vajon ott ki tud ebben segíteni?
Ja, azt majdnem elfelejtettem, hogy továbbra is karácsony van és még mindig lehetőségetek van autózz! pólót nyerni!
Az utolsó 100 komment: