Engem tegnap munkába indulás után egy perccel egy régi fehér merci majdnem oldalba kapott balaról jobbkezes kereszteződésben, még szerencse, hogy balra is szoktam nézni, ilyen helyen is, pont az ilyenek miatt. A sofőr mentségére legyen mondva, hogy miközben elhaladt előttem, intett felém egy bocsánatkérőset. Nikoletta idegeit viszont alaposan felborzolta egy kamikaze biciklis, aki ráadásul még be is szólt neki és a középső ujját is megmutogatta.
Szeretnék megosztani egy kedves kis történetet. Általánosságban tapasztalom az utakon, hogy a biciklisták vagy nem ismerik, vagy csak szimplán lesz*rják a KRESZ-t. Nem azt mondom, elvétve lehet látni, hogy megállnak a pirosnál, de sajnos tényleg csak elvétve.
Sok esetet fel tudnék sorolni, amikor ideges lettem egy-egy biciklista hülyeségéből fakadó szituáció miatt (ki nem?!), de nem akarom Önöket sem untatni, és én sem akarok újra ingerültté válni, illetve tudom, hogy aki minden nap autózik, az sűrűn találkozik ezzel a jelenséggel. De ami tegnap történt, az egy kissé elgondolkodtatott. Ahogy a mellékelt rajz is mutatja (kisforgalmú, szűk kereszteződés a XI. kerületben), amelyen a piros vonal jelent engem és a kis autómat, követtem a főútvonalat, és kanyarodtam jobbra…
A piros a posztoló, a kék a kerékpáros útvonalaAzaz csak kanyarodtam volna, hiszen a kék vonalkákkal jelzett útvonalon haladó cangás Úr elém vágott… Simán elém gurult, bárminemű fékezés, körültekintés nélkül…
Satuznom kellett, ő ingerülten beintett, és haladt tovább (pedig a macisajt alatt még egy kiegészítő tábla is mutatja neki a főútvonal irányát). Meglepődtem, de természetesen folytattam tovább az utamat hazafelé, viszont végig ez a szituáció járt az agyamban. Többször is lejátszódott ez a történet előttem, és végiggondoltam, hogy sokkal rosszabbul is végződhetett volna ez a kis „találkozás”:
1. variáció: elütöm a biciklist. Neki nem esik semmi baja (körülbelül 20 km/h-s tempóban közelítettem meg a kereszteződést, mert zebra, és parkoló autók is lassítják az embert), az autómat szétkarcolja, ő pofánröhög, és biciklizik tovább… Nem érem utol, mivel az Egér útra kikanyarodó sávnál én pirosat kapok, ő meg a zebrán zöldet, így ő átjut (a zebrán...), én nem… Na ilyenkor mi a teendő?
2. variáció: elütöm a biciklist. Neki mondjuk, eltörik a lába / betörik a feje / ömlik belőle a vér / elájul, stb… Kurv…khm… baromira nekem van elsőbbségem, nekem van igazam, hiszen ő volt a szabálytalan kettőnk közül, de van egy sanda gyanúm, hogy nem úsznám meg ennyivel a balesetet…
A 3. és talán a legrosszabb variáció: esetleg ül mögötte a biciklin egy kisgyerek is… Vagy csak simán kerekezik a kis triciklijével apu után… És neki esik baja. Na ilyenkor mi van? Bár ugyan úgy nekem van elsőbbségem, és nyilvánvalóan nem én vagyok a hibás a történetben, de az én életem is tönkremegy az ő fa**sága miatt!
A 4 variációt választottam, így vészfékeztem, ezáltal mindketten megúsztuk a dolgot…
Azt mondja majd, hogy nem ismeri a KRESZ-t, nem tudja mi az a háromszög alakú tábla, mert nincs jogsija, és különben is vigyáznom kellett volna rá, mert körülötte nincs kaszni, és ő csak egy jótét jámbor lélek, aki a nagymamának visz almát, és különben is csesszem meg, hogy erre jártam, és hogy képzelem?! Vagy ilyenkor mi van??
A legrosszabb a történetben, hogy a satuzásom után még ő volt felháborodva, és egy „Hülye kurva!” felkiáltás, valamint egy egyezményes jel felmutatása után tovább kerekezett… Vagy valóban én vagyok a hülye, hogy még egy nappal a történtek után is ezen gondolkodom?
Az utolsó 100 komment: