Nemrégiben írtam nektek az "idősek kontra autóvezetés" témában egy posztot. Nos ehhez lenne pár igen friss tapasztalatom. Igaz a delikvensek nem autóval közlekedtek, de ránk autósokra is igen veszélyes helyzetek voltak ezek. Gondoltam megosztom veletek.
Eléggé felidegesített az a körülbelül fél óra, amit a mai napon közlekedéssel kellett töltenem. Ugyanis ennyi idő alatt 4 (NÉGY!!!) balesetveszélyes helyzetem volt az idős kerékpárosok miatt!
Még előtte megjegyezném, hogy nem vagyok kerékpárellenes. Sőt! Jómagam is bringázok. Mountain Bike terepmaratonokra járok. De amit némelyek csinálnak az türhetetlen. Szóval az esetek időrendi sorrendeben:
Első:
Ebédidőmben ügyeimet intézve éppen egy eldugott utcán mentem úgy 40-es tempóban. Egy idős fejkendős hölgy kellemesen rozsdás camping kerékpárral ment az út jobb szélén. Ez még nem is lett volna baj, de amikor előztem volna egyszer csak gondolt egyet, és bekanyarodott balra. Természetesen mindenféle körülnézés és irányjelzés nélkül! Padlófék és kb egy méterre sikerült megállnom mögötte. A motorhangra és a sportkipufogó hangjára ugyan egy kicsit elfordította a fejét, mintha fülelt volna hátrafelé de mintha mi se történt volna ment tovább.
Második:
Ebédszünetem végén egy szűk egyirányú utcában tudok visszamenni a munkahelyemre. A mama balról egy keresztutcából jött. Neki a kötelező irány ugyebár csak BAL lehetett volna,mert még a kerékpárosoknak sincs engedélyezve a kétirányú forgalom. (A gyengébbek kedvéért ezt egy bazi nagy tábla is jelzni nekik.) De a hölgyre úgy látszik ez nem vonatkozott és pár méterrel előttem bekanyarodott velem szembe. Ismételten padlófék és amennyire tudtam ráhúzódtam az út jobb szélénél parkoló autókra. Így a bringás elfért mellettem.
Harmadik:
Megyek tovább az egyirányú úton. Fekete öltönyös öregúr a jobb szélen teker... Néhány méterrel előttem fogja magát és bejön az út közepére. Mivel ahogy írtam az utca szűk volt kikerülni nem tudtam. Igen bizony! Már megint a padlófék! Itt már felment a pumpa és rádudáltam a tatára. Erre ugyan még mindig nem nézett hátra, de legalább kirakta a kezét, hogy kanyarodni akar... Köszönöm... Végül és jobb későn, mint soha...
Negyedik:
Végül is ez a második ismétlése volt. Itt már annyira felidegesítettem magam, hogy kiszóltam (nem kiabáltam) a mamának, hogy ez az utca a másik irányba egyirányú. De mint aki meg sem hallotta ment tovább a rossz irányba.
Ezek az esetek néhány kérdést vetnek fel bennem:
-Ha a közutakon közlekednek MIÉRT NEM ISMERIK A KRESZ SZABÁLYAIT??????
-Ha annyira rosszul kezeli a kerékpárját, hogy nem tud hátranézni menet közben, akkor miért nem száll le kanyarodás előtt?
-Ha nekem orvosi vizsgálattal, forgalmi és rutin vizsgákkal bizonyítanom kell, hogy alkalmas vagyok a közlekedésre nekik miért nem?
-Nem lehetne egy "kerékpáros jogosítványt" bevezetni?
Már megint az öregekkel van a baj!
2008.02.06. 10:20 :: SilentSound
Razielnek lehet, hogy gyermekkorában része volt valami idős ember okozta traumában. Vagy simán csak összenyálazták, belecsíptek az arcába és megrázogatták, hogy milyen aranyos kisgyerek. Esetleg még megkérdezték, hogy hogy megy az iskola. Akármi is volt, most tovább szőtte a múltkori sztorit.
160 komment
Címkék: biztonság közlekedés autó baleset sztereotípia béna veszélyes öreg kresz gyalogos
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!
Walter Melone · http://waltermelone.blog.hu 2008.02.06. 10:48:04
TGV 2008.02.06. 11:03:35
de ezen meg sem lepodok, Magyarorszagon meg mindig az en vaspancelban ulok, ugorjatok felre fergek mentalitas van.
Nemreg volt szerncsem egy magyar vezeto mellett ulni egy francia kisvarosban. Egy csalad haladt elottunk, egy 8 eves forma kislany hatul biciklivel. Mar 50 meterrol nyomorultul tapostam a tuzfalat kinomban es legszivesebben uvoltottem volna mert annyira lehetett tudni, hogy mi fog tortenni. Keresztezodes utan perkolo autokat kezdtek kerulni, a kislany pedig bizonytalanna valt es elkezdett csalinkazni. Mi pedig ugye sportosan jottunk, el akartunk suhanni mellettuk amugy elegansan es erre majdnem a kocsi ala eset a kislany. Es meg a vezetonek allt feljebb!
Na ecsem, te is pont ilyen vagy a sportkipufogoddal. Inkabb orulj, hogy ma ketszer megusztad, hogy a sajat hulyeseged miatt embert gazoljal es OKULJ belole!
Charlie Drop 2008.02.06. 11:05:11
de inkább azt mondanám, hogy tudatosn kellene a gyerekeket egész kis koruktól kezdve nevelni a közlekedésre...
Charlie Drop 2008.02.06. 11:07:47
Johnny336 2008.02.06. 11:08:10
Azonban: ugyan mar ovodaban irtam-olvastam folyekonyan, meg boven az iskola elott, de meg azelott - kb. 4 evesen (most hasrautes szeruen mondtam egy eletkort)- mar bringaztam. Igaz, edesanyam/edesapam felto tekintetetol kiserve. No most. Ha a kissrac kerekezni akar, akkor tegye le a jogsit? Hogyan tanulja meg a KRESZt, ha olvasni meg nem tud? Raadasul a KRESZ-ben helyzetfelismero keszseget is mernek, mennyire veszed eszre a kepes feladatnal a porszemnyi macisajtot az abran, es tarsai. Ezt egy kis koloktol nem varhatjuk el. Az a megoldas sem johet szoba, hogy akkor a szulonek kell leraknia vizsgat, hogy utana o felugyelje a gyerek tenykedeset, es szolna ra, hogy "ejnye kisfiam, tartsd az 1 meter oldaltavolsagot a parkoloautoktol, nehogy radnyissak az ajtot..." :)
Az otlet jo, de kivitelezhetetlen sajnos.
Radical Massza 2008.02.06. 11:10:07
Lehetne persze bringára is, támogatnám, mert paródia, hogy közutakon lehet szlalomozni minden szabályismeret nélkül (bár mit mondjak akkor a sofőrökre, akik elméletileg ismerik a szabályokat, csak nem látom, hogy alkalmaznák is). A kerékpárosjogsi a múlt század elején általános volt, jó volna visszahozni.
Egyirányú utca fogas kérdés. Civilizált országokban elenyésző az olyan egyirányú utcák száma, ahol nem lehet szabályosan behajtani kerékpárral. Én is behajtok nem egyszer, mert időm felében Bécsben élek, ahol lehet szinte az összes egyirányút szemből használni és megszoktam. Ha kocsival járok pont ezért nem zavar engem sem ha szemből jön a bringás, jobban észrevesz engem is, helyet is adok, ha nem fér el, majd lehúzódik jobban.
A KRESZ ismeretre viszont neked is szükséged van. Dudálni akkor engedélyezett, ha balesetveszélyt hárítasz el, nem amikor felmegy a pumpa.
A feltételezhetően szabálytalan zajhatárú sportkipufogód hangjára pedig rajtad kívül senki nem kíváncsi, valamint nem is hallja az előtted tekerő kerékpáros a szélzajtól és a hang terjedési iránya miatt.
Azt pedig nehezen tudom elképzelni, hogy minden közlekedési helyzetet csak padlófékkel lehet megoldani, különösen szűk kis utcákban, ahol minden civilizált országban 30 km/h-nál gyorsabban nem ildomos közlekedni, ilyen sebességnél pedig nem okozhat gondot egy kerékpáros sebessége. Kivéve ha a sportkipufogóból kiindulva a padlógáz-satufék-látótávolság 5 méter képességekkel rendelkező türelmetlen sofőrhöz van szerencsénk.
tra lala 2008.02.06. 11:11:34
iguana 2008.02.06. 11:11:56
Johnny336 2008.02.06. 11:13:48
Latod, ezt nem is tudtam. Nem is sejtettem, hogy letezik ilyen szabaly. Talan azert, mert a szulok szarnak ra? :)
Hany eves kortol haladhat forgalomban?
2008.02.06. 11:16:41
TGV 2008.02.06. 11:16:50
mi a fekert vannak a sebessegkorlatozasok? Probald csak meg elkepzelni, hogy 10-zel utnek el es, hogy 40-nel. Kurvara nem mindegy. A fekutrol nem is beszelve. Ha nem fersz el biztonsagosan a kerekpar mellett, akkor nem elozod meg. Ez ennyire egyszeru.
Lelassitasz mogotte es ugy elozod meg, akkor meg akkor is meg tudsz allni, ha hirtelen eledkerul.
Charlie Drop 2008.02.06. 11:17:00
ezért is mondatm, hogy közlekedésre, tudatos közlekedésre kell nevelni őket, azaz arra is :) Ne legyenek birkák... mellesleg 4 éves kisrác nem is lehet kint forgalomban, emlékeim szerint csak 12 éves kortól...
csipikeazóriástörpe 2008.02.06. 11:18:22
Charlie Drop 2008.02.06. 11:18:38
Igen, ilyen park volt ha jól emlékszem Pesten a Népligetben, és Kőbányán a Barátság parkban. (utóbbi biztos én is ott tanultam az alapokat bringával)
iguana 2008.02.06. 11:20:08
Biztosan vannak nálam jobban informáltak, majd ők pontosítanak.
bobsys 2008.02.06. 11:23:37
Dr.Mervin kormánybiztos (Afrika Cárja) 2008.02.06. 11:24:31
iguana 2008.02.06. 11:27:02
"Közvetett balra kanyarodás: ebben az esetben egyenesen áthaladunk a
kereszteződésen, majd a túloldalon beállunk a keresztező
útra és a megfelelı időben átkelünk vagy áttoljuk a biciklit.
Csak közvetve szabad kanyarodni az alábbi esetekben:
Kerékpársávról balra kanyarodni csak közvetve szabad. A
kereszteződésen át kell haladni, majd a túloldalon áttolni a
biciklit. Jobbra kanyarodni természetesen kerékpársávról is
szabad.
Lakott területen kívül főútvonalról kerékpárral csak közvetve
szabad balra kanyarodni. A kereszteződésen egyenesen át kell
haladni, majd gyalog, a kerékpárt tolva kell keresztezni a
főutvonalat. Kivétel, ha lámpás kereszteződés van a
főútvonalon. Ilyen esetben a megfelelő kanyarodósávból
szabad balra kanyarodni a lámpa zöld jelzésénél."
A kivitelezés sok esetben nem szokott sikerülni...
Johnny336 2008.02.06. 11:27:13
Azonban Ujpesten, a MAK palyan (Berda Joszef utca), van kulon bringas "tanpalya". Keresztezodes, jobbkezes "utcak", macisajt, vasuti keresztezodes. Nagyon jopofa. Ilyenekbol valoban lehetne (kellene) tobb.
Azonban le kell szogezni, nem a gyerek tehet rola. A szulok felelotlenek. Ok felelnek a gyerek eleteert, biztonsagaert. Ahogy Alec irta fentebb: ha valaki olyan hulye, hogy a 6 eves kolkevel bringazik, akar egy forgalmasabb utcaban is, azt felrehivni - hogy a gyerek ne lassa -, es felpofozni irgalmatlanul, hogy gondolkodjon mar el...
vakegér 2008.02.06. 11:27:47
világosíts már fel, kérlek, hogy miért az autóvezető a hibás, amikor a biciklis hátranézés / körülnézés _nélkül_ kifordul / kihajt elé?!
(amennyiben a blogírók kreálmánya vagy vitaszítás céljából, kérdésem tárgytalan.)
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.02.06. 11:27:52
Kőbányán most is megvan, csak most Óhegy parknak hívják :-)
Jólfelhúztammagam 2008.02.06. 11:28:00
Nem egy vagy két alkalommal tapasztaltam ilyet. Legutóbb egy családapát láttam így kerekezni a gyerekeivel. Előtte 1km-rel a 3 sávos Szentendrein épp besorolt a legbelsőbe balra kanyarodáshoz egy őrült biciklis. Nooormális?
V8 2008.02.06. 11:29:07
Johnny336 2008.02.06. 11:30:40
Annyibol szurta el az autovezeto srac, hogy nem tartott kello kovetesi tavolsagot. Biciklis is fekezhet hirtelen, vagy kenyszerulhet hirtelen iranyvaltasra. Azonban ok ezt sokkal gyorsabban kivitelezik (pl. a fektav 40-rol autoval sokkal tobb, mint bringaval - es ilyenkor a bringas mar szaguld, mig az autos csak totyog). Nem tudhatod mikor fog satuzni elott a kerekes. Ovatosan mogotte, aztan ha van eleg hely, akkor hatalmas ivben kikerulni...
Levelibéla 2008.02.06. 11:31:21
gravy_t 2008.02.06. 11:31:21
nincs ilyen szabály a hreszben. két életkorhoz kötött korlátozás van: 12 év alatti nem mehet főútra és 18 év alatti nem szállíthat másik személyt.
_alesi_ · http://blog.alesi.hu 2008.02.06. 11:31:33
tra lala 2008.02.06. 11:31:51
Ha körültekintés nélkül kiszaladnak, kibicikliznek, kiautóznak elém, arról azért csak nem én tehetek. Én se csukott szemmel megyek át a zebrán.
Janos 2008.02.06. 11:32:45
1. Már az általános iskolában kellene tanítani a KRESZ-t.
2. Rendszeresen kelljen a jogsis embereknek is KRESZ vizsgán részt venni. Elég gyatra a KRESZ ismerete a gyakorló vezetők esetében is - tapasztalat.
3. TÜRELEM, TÜRELEM, TÜRELEM a közlekedésben részt vevőkkel szemben. Ők is emberek, te is: te is tévedhetsz.
iguana 2008.02.06. 11:32:49
A kérdésedre a választ a sorok közt keresd.
vakegér 2008.02.06. 11:32:57
követési távolság?!
nem követte, hanem ment el mellette, és amikor mellé ért, a bicajos akkor ugrott ki elé.
iguana 2008.02.06. 11:35:32
Ha ez így van, akkor ez nem jól van. Én bizony erősebben korlátoznám a dolgot.
Johnny336 2008.02.06. 11:35:56
Es a traktoros is index nelkul, mar az elozes kozben siman radhuzhatja a kormanyt...
De azt se felejtsuk el, hogy KRESZ szerint, balra kanyarodasnal iranyjelzes, utana a manover megkezdese ugy tortenik, hogy az ut kozepere huzodsz (elvalasztohoz, ha van; ha nincs, akkor nagyjabol kozepre), es varod, a helyzet, amikor be tudsz fordulni. Addig meg a kormanyt sem tekerheted el (nehogy egy hatulrol beled jovo a szembejovore lokjon ra). Illetve (legfontosabb): meg kell gyozodni, hogy nem jon semmi orult, aki balrol elozne teged, a bal oldalt villogo indexed ellenere.
sish 2008.02.06. 11:36:25
iguana 2008.02.06. 11:37:03
:D
TGV 2008.02.06. 11:37:41
Mondok egy peldat: nyilegyenes ut, par elszort haz, semmi zavaro targy vagy novenyzet, idealis latasi viszonyok. Gyerekek jatszanak az ut mellett nem messze. Messzirol gyerekek eszrevesz, lassitas, meg jobban lassitas... es akkor a gyerek hopp, mar ki is szaladt az utra. Fek, megallas, ijedt gyerek okitasa.
100 meterrol lehetett elore tudni, hogy VESZELY!! mert a gyerek nem teljes mertekben beszamithato. o szalad a labda utan.
Mit nem lehet ezen felfogni?
yanchi 2008.02.06. 11:37:47
Ez egyáltalán nem kisebbíti a kerékpárosok szabálytalanságait (a halálom, amikor van bicikliút, a kétkerekű mégis a keskeny úttesten akadályozza az autóforgalmat), de vigyázhatnánk mi is jobban.
gravy_t 2008.02.06. 11:38:25
most néztem meg a könyvben, szóval tuti így van. valami szülői felügyeletet tényleg belerakhatnának bizonyos életkor alatt.
Rezső 2008.02.06. 11:38:28
Biciklisek közlekedési kultúráját pedig addig számonkérni, míg hivatalosan is a járdára vezetik őket, úton lévő sávjaikra pedig a KRESZ-t ismerő autósok lépten nyomon ráparkolnak enyhén abszurd.
Zárójelben jegyzem meg, hogy biciklizni és biciklivel közlekedni nagyon nem ugyan az.
Johnny336 2008.02.06. 11:39:11
Nem is ertem egyebkent. KRESZ vizsgan folyton elugatjak, hogy gyalogatkelohelynel a gyerekekre, es idosekre kulonos figyelmet kell forditani. ugyanez igaz a bringazo oregekre/gyerekekre is.
Nem vagyok benne biztos, hogy tudataban van annak, 1 tonna gyilkos vas gurul mogotte. Inkabb varok 1 percet, es ha van alkalmam, akkor kikerulom, a leheto legbiztonsagosabban...
csipikeazóriástörpe 2008.02.06. 11:40:55
Ahogy leírtad úgy valóban OK.
De nem úgy megy a mafla!Még a kereszteződés előtt csinálja a mutatványát.Csak az a szerencse, hogy már jó előre felkészülök az ilyen akciókra.De a legszebb az, hogy amikor szólok, hogy akkor ez most hogy?Akkor még neki áll feljebb, mert nem kéne száguldozni(lépésben)és akkor nem lenne baj.Na erre varrj gombot
iguana 2008.02.06. 11:42:35
A járdán kerékpározás tiltott a KRESZ szerint, kizárólag akkor engedélyezett, ha az úttesten való haladás veszélyes (ez elég szubjekív), ott is max. 10km/h a megengedett sebesség.
"úton lévő sávjaikra pedig a KRESZ-t ismerő autósok lépten nyomon ráparkolnak enyhén abszurd."
A különálló kerékpárutakra is parkolnak, nem csak az úttest kerékpárosoknak fenttartott, felfestett sávjára.
nyekk 2008.02.06. 11:43:43
Erről jut eszembe: A gyalogosnak nem kellene KRESZ vizsga? Hisz azok is részt vesznek a közlekedésben.
iguana 2008.02.06. 11:43:56
TGV 2008.02.06. 11:46:21
gravy_t 2008.02.06. 11:48:47
kapaszkodj meg, idézet következik:
"Kerékpározásra alkalmatlan a földút úttestje, ha azon fizikailag lehetetlen kerékpározni. Nem alkalmatlan az az úttest a kerékpározásra, ha azon nagy a forgalom, és emiatt ott veszélyes kerékpárral közlekedni vagy az úttesten jelzőtábla, illetve szabály tiltja a kerékpárral való közlekedést, tehát ezekben az esetekben a járdán _tilos_ a kerékpározás." magyarul le kell szállni, és a járdán kell tolni.
ehpkb5 2008.02.06. 11:50:29
a bringásokra jobban oda kell figyelni, de ha bevág a kocsi elé, akkor azért nem az autós a hunyó
a bringás jogsi jó ötlet, csak képzeljük el, hogy bevezetik, a rendőrök utazni kezdenek a bringásokra, autósok bőszen helyeselnek, bringások hőbörögnek, hogy miért pikkelnek rájuk, stb, abból se lesz béke
az két post-al előbb említette valaki, hogy milyen békésen bringázik, csengője sincs: a bringán a csengő nem agresszív eszköz, mint az autóban a duda. egyszerűen a bringának nincs motorhangja, amit a kacsázó gyalogos meghallhat. nem tudom, lehet, hogy az én csengőm szépen szól, de még soha egy gyalogos se nézett rám csúnyán, mert használtam
gravy_t 2008.02.06. 11:51:17
szerintem csak belemagyarázod. alsóbbrendű útra is be lehet kanyarodni balra. ha meg lassan ment, mondjuk 30-40-nel, akkor elég hamar megáll satufékkel, úgyhogy az 1m hihető.
Jólfelhúztammagam 2008.02.06. 11:53:21
Ahol én láttam, ott kivétel nélkül kiépített, nem járdából festékkel leválasztott, töküres kerékpár út volt/van. Mégis derogál nekik azt használni. Inkább a 70-nel haladó kocsik között mennek. (pl. 6-os út fővárosi bevezető szakasza, Egér út, az említett Szentendrei út)
iguana 2008.02.06. 11:54:59
Megkapszkodtam. És rájöttem, hogy a "veszélyes" szó pontatlan volt részemről, az "alkalmatlan" a helyes. Az viszont már kevésbé szubjektív.
Örülök, hogy van itt valaki, aki a félinformációimat pontosítja, kijavítja. :)
A járdán való kerékpározás baromi veszélyes dolog, emlékszem gyerekkoromból, amikor egy kitolató autót kaptam telibe. Az autós bácsi nem bántott, viszont beszélt apámmal. Azóta nem bringázok járdán (a büntetést megérdemeltem).
cso zsi 2008.02.06. 11:56:02
Könnyű dolga van, elmondtuk neki, amikor kérdezte.
Szegémynek csak akkor volt nehéz dolga, amikor egy hónapig egy balra tartsos világban voltunk, és a járdáról lelépést még a szülőknek is újra kellett tanulni.
iguana 2008.02.06. 11:56:31
Ezt én sem tudom megmagyarázni.
bob 2008.02.06. 11:57:09
Aki megcsinálta kapott jogsit kerékpárra. Ez a jogsi volt a feltétele annak, hogy bringával mehessen az ember az iskolába. (az úttörő rendőrök ellenőrizték). Jogsi nélkül a bringát elkobozták és csak a szülőknek adták oda.
iguana 2008.02.06. 11:59:41
Nálunk szintén volt hasonló (Csongrád megye, kis falu, 80-as évek eleje-közepe), a "jogsi" szerintem még megvan valahol anyám relikviái között.
Manyizga (törölt) 2008.02.06. 12:00:38
Ezért nem büntetik túlságosan a szabálytalankodó bicikliseket és gyalogosokat a rendőrök. Mert jogsit nem lehet elvenni tőlük, nagy összegre meg nincs az a bíróság, amelyik megbüntetné őket. (társadalmi veszélyességük csekély: csak magukra azok...)
X 2008.02.06. 12:00:52
Johnny336 2008.02.06. 12:01:01
Hahaha! Ez most komoly? Meg kiskutya voltam abban az idoben, de megneztem volna K. Pistike, 2. oszt.tanulo arcat, amikor jott T. Petike 7. oszt.tanulo, es elkobozta a jarmuvet, sulyos kozuti kihagasra hivatkozva :)))
TGV 2008.02.06. 12:02:17
mindenki azzal jon, hogy a biciklisek igy-ugy-amugy
a papi-mami kikanyarodott, erre nem lehet keszulni.
Mar hogyan is ne lehetne? Hiszen a post irojaval 1 nap negyszer esett meg! Erre nem lehet keszulni, ami ilyen gyakori?
es egyebkent ist azt irta, aldugott mellekutcaban 40-nel.
miert nem lehet belatni, hogy nem a kello korultekintessel kozelitette meg, ezert hibas a kialakult helyzetben!?
erre folyamatosan az a valasz, hogy "de a biciklis..."
Beck 2008.02.06. 12:02:53
mxplanet 2008.02.06. 12:03:26
iguana 2008.02.06. 12:03:54
cso zsi 2008.02.06. 12:04:47
gravy_t 2008.02.06. 12:05:06
de a biciklis...
Charlie Drop 2008.02.06. 12:05:13
Igen, pont arra gondoltam, hogy főútra nem mehet 12 éven aluli, bocs :)
janosf 2008.02.06. 12:05:35
Nekem még egy évem van arra, hogy válasszak.
Johnny336 2008.02.06. 12:05:43
Johnny336 2008.02.06. 12:06:44
iguana 2008.02.06. 12:07:02
Valamennyire azért kiszűrhető az, hogy ha a bringás "be van öltözve bringásnak", akkor nem fog véletlenül az autó elé esni. Cserébe viszont tud szándékosan szabálytalankodni.
Az eredmény ugyanaz...
bob 2008.02.06. 12:07:42
Pedig volt ilyen szitu, és mivel úttörő rendőrnek is az ment aki hatalmasokdni szeretett, sokszor volt sírás-rívás. Ettől függetlenül jó volt, hogy volt ilyen rend. A sutyóban állami horgászvizsgát is lehetett tenni, az ugyan nem ide tartozik, de nagyon zsír volt...:)
Terveüdekszi 2008.02.06. 12:08:30
Johnny336 2008.02.06. 12:11:00
De ez reg volt. Azota ez sincs, ami gatolna a szabalytalankodo/veszelyes bringasok gomba modra szaporodasat.
(Most autosokrol ne beszeljunk, mert en javulast erzekelek ezen a teren, de meg fenyevekre vagyunk a kulturalt vezetesi moral elsajatitasatol...)
iguana 2008.02.06. 12:11:07
Ráadásul téged a rendőr is megbüntet a KRESZ be nem tartása miatt (akár okozol vele veszélyes helyzetet, balesetet, akár nem).
Nem láttam még bringást, akit elkapott volna a rendőr ugyenzért.
Johnny336 2008.02.06. 12:12:17
bob 2008.02.06. 12:14:56
Igazándiból ezt a hatalmat úgy kell elképzelni, hogy: "megmondom a tanárnéninek, hogy jogsi nélkül jöttél az iskolába, és ő majd elveszi a biciklidet." (az aztán el is vette, ha nem volt jogsi)
Szerintem ez az alkotmányos rendbe belefér, bár én biztos nyakonvágnám a gyerekemet ha ilyen melóra jelentkezne.
SkeletonJones 2008.02.06. 12:15:15
Aki ma autózik az felelőtlen gyerek- és környezetgyilkos.
iguana 2008.02.06. 12:17:07
Nekem még a bringáscipőm (és a hátizsákom, a nadrágom, a mezem, a kesztyűm) is fényvisszaverős, mert a lámpákat nem biztos, hogy észreveszik az autósok oldalről.
ElPadre 2008.02.06. 12:17:28
Lófő (törölt) 2008.02.06. 12:17:31
iguana 2008.02.06. 12:18:43
Ha a városből nem is, a belváros egyes részeiből valóban.
A környezetszennyezésről viszont nem csak az autósok tehetnek, de ne menjünk most el ebbe az irányba.
iguana 2008.02.06. 12:19:47
Hátszelet!
Lófő (törölt) 2008.02.06. 12:21:03
Igazad van.Állítsák vissza a lóvasutat és a fiákereket!Lovat a népnek!kezdésnek elég egy bizonyos része.Azt megkapjuk,zicher.
Johnny336 2008.02.06. 12:22:04
Teljes mertekben igazad van.
Nem mondom, hogy mentsegere legyen mondva, mert felesleges mentegetni. Megbuntettek, masnap vett fenyt ra. Vegulis a buntetes elerte a celjat. Tobbet nem fog elofordulni. Nem is a szabalysertes a lenyeg, hanem a balesetveszely csokkent. Ettol meg johet autos, aki vaksi, es nem latja a bringast, hiaba vilagit az, mint egy karacsonyfa. De a bringas mindent megtett a sajat bizonsaga erdekeben.
iguana 2008.02.06. 12:24:22
Ne érts félre, nem a bátyádra gondoltam konkrétan, hanem az összes bringásra általában.
Az autós felelőssége ezek után az, hogy a bringás sírjára ne kerüljön a felirat: "mindent megtett a sajat bizonsaga erdekeben."
Manyizga (törölt) 2008.02.06. 12:25:00
Nem elsuhanunk mellette 10 centivel, hanem rendesen megelőzzük. Azt se felejtsük el, hogy a gépjármű vezetése veszélyes üzemnek számít. A kerékpáré nem. Így automatikusan a gépjármű vezetője a hunyó. Ahogy az ittas sofőr is automatikusan az...
iguana 2008.02.06. 12:27:42
helyesbítenék: a kerékpáré javarészt inkább önveszélyes.
Desert 2008.02.06. 12:30:50
bruhaha, ez a nap vicce.
Én meg időm felében a német autópályán autózok ahol nincs sebességkorlát, éppen ezért az m7-esen is szoktam 230 környékén poroszkálni...
Ezt komolyan, felnőtt ember kitalálja magának és még meg is nyugtatja magát vele? Elképesztő.
Desert 2008.02.06. 12:33:01
hülyeség a köbön. Előszedjek néhány itéletet ahol a közlekedési balesetet okozó felelőtlen bringást elkaszálták a biróságon? (már amikor túlélte)
El ne higyjük már, hogy bringával ámokfutunk mint egy idióta, csámpázunk jobbra-balra az autók között aztán majd kikerülnek, meg majd megállnak. Ébresztő!
Darrick 2008.02.06. 12:41:06
Tényleg nem lenne rossz ötlet nekik is külön jogsi, sőt szerintem még a gyalogosoknak is kéne! :) (gyereket meg neveljék rendesen a szülők, egy kis gyerekkel is meglehet értetni a dolgokat, legalábbis az én szüleimnek sikerült valahogy)
wood 2008.02.06. 12:51:12
nekem sosincs gondom a biciklisekkel.
lehet, azért, mert nem előzöm meg őket háromsávos úton sávváltás nélkül, nem előzöm meg őket, ha húsz méter múlva lekanyarodok jobbra, nem előzöm meg őket dugóban, ha egyszerre indulunk és nekem van negyven szabad méterem a következő kocsi seggéig.
de az is lehet azért, mert nem zavar, ha átmegy előttem a piroson miközben nekem várnom kell, ha kielőzi a dugóban álló autósort, ha a villamossínen megy, ha egyirányú utcában forgalommal szemben megy.
ezért van értelme ugyanis biciklire ülni: szabadabban közlekedhetsz.
szntem azért látom így mert én is gyakran biciklizek. akinek annyira szúrja a szemét a küllő, üljön bicajra időnként.
TGV 2008.02.06. 12:53:48
"En megyek, ahogy jolesik es hulljon a fergese!"
amugy a minap is 3 gyereket gazoltak el a zebran. az pontosan ugyanennek a mentalitasnak az egyenes folyomanya.
Desert 2008.02.06. 12:55:09
hát ez a baj, a bringások ma már meg vannak győződve róla, hogy rájuk nem vonatkozik semmi szabály, ámokfutnak ahogy akarnak és mindenki más hülye...
Töketlen rendőrségünknek hála tényleg azt csinálnak amit akarnak. Csak 1-1 autós-teherautós szokta megállitani őket mikor kilapitja.
Desert 2008.02.06. 12:56:27
ha a bringásokra érted, akkor igazad van. csak nem hulljon a férgese, hanem "majd megáll", "majd kikerül", "ő a veszélyes üzem" és hasonló agyalágyul hülyeségek. Hogy esetleg szabályosan közlekedjen ő is, az fel sem merül.
Sitti 2008.02.06. 12:57:33
Hiszen én is az autóban ültem. Nem mindent egyértelműen írt le a haverom.
Az az utca igaz eldugott volt,de nem volt keskeny. Normál kétsávos utca volt,csak kevés volt rajta a forgalom. A mama nem kereszteződésben kanyarodott elénk. Hanem egy kapubejáróba. A következő kereszteződésig legalább 100 méter volt hátra. A sebességre nem mernék megesküdni,de szerintem nem mentünk 40-nel. Az oldaltávolság is megvolt,mivel már erősen a túlsó sávban mentünk.
Lassan ment - oldaltávolság megvolt - Mit tehetett volna még?
U.I.: A sportkipufogóra pedig van engedélye....
wood 2008.02.06. 12:58:34
szerinted az a gyalogos, aki az üres úton körülnézés után átmegy a zebrán annak ellenére, hogy piros a lámpa, álmokfutó idióta?
hiposrac 2008.02.06. 13:02:26
TB 2008.02.06. 13:02:41
isti77 2008.02.06. 13:24:37
Valóban nincs sem kerékpáros, sem gyalogos jogosítvány, és hivatalosan tényleg nem követeli meg senki, hogy ismerjék akár a legalapvetőbb KRESZ-szabályokat.
Viszont: ha esetleg az ő hibájából bekövetkezik a baleset, akkor sajnos a szabályok nem ismerése nem mentesít a felelősség alól. Ha a te magatartásod vezet a balesethez, nem hivatkozhatsz arra, hogy te csak egy kerékpáros/gyalogos vagy, és az autós a hibás, amiért nem gondolkodott HELYETTED IS. Az autósnak kötelessége a szabályok betartásával, megfelelő figyelemmel és körültekintéssel vezetni, de nem várhatja el tőle senki, hogy mások fejébe és a jövőbe lásson.
Kicsit teátrális volt, de attól még igaz. Nemrégiben ért véget egy ismerősömnek a büntetőeljárása, ahol a "másik fél" korára, nemére, és gyalogosi mivoltára akarta a felelősséget (és némi anyagi követelését) a srác nyakába varrni, holott egyértelműen az öregasszony volt a hunyó. Az ügyészt nem hatották meg az érvei, röviden az volt a válasza, hogy "ez nem mentség" (persze nem ilyen röviden, hanem 3 oldalon részletezve), és őt kaszálta el, a srácot pedig felmentette.
FlybyWire 2008.02.06. 13:34:58
wood 2008.02.06. 13:36:46
szerinted az a gyalogos, aki az üres úton körülnézés után átmegy a zebrán annak ellenére, hogy piros a lámpa, mekkora hülye? :)
FlybyWire 2008.02.06. 13:40:15
Ficere 2008.02.06. 13:34:58
szerinted az a gyalogos, aki az üres úton körülnézés után átmegy a zebrán annak ellenére, hogy piros a lámpa, mekkora hülye? :) "
Nem elsősorban hülye, hanem főként szabálytalan.
Van azonban egy óriási különbség. A gyalogos zebrán teszi mindezt, a biciklis pedig közúton. Az autósok még mindig inkább fel vannak készülve a zebrán pirosban csalinkázó gyalogmarhákra (és jó sok van), mint arra, hogy amikor a full zöldön átszáguldanak egy kereszteződésen, eléjük araszol egy bringás vakegér.
Félreértés helyett - szerintem sem törődnek az autósok között sokan eléggé a bicajosokkal, de ha egy piros lámpában elinduló biciklist látok, azt lerúgnám róla, hiába nem jön senki oldalról. A gyalogosoknak csak integetni szoktam....
Johnny336 2008.02.06. 13:40:21
Tudom, egy gyalogos nem tud elgazolni senkit. De itt ne az okozott kart nezzuk, siman a szabalysertes tenyet. O is elkoveti, megse tartatja be vele senki. Mellekesen egy forgalmas uton torteno gazolas eleg durva karokat tud okozni...
FlybyWire 2008.02.06. 13:41:56
Na, pontosan így gondolom én is. Messzemenően vigyázni kell gyalogra, biciklisre még akkor is, ha szabálytalan, de ha egy picike csöpp eszük van, akkor ők is betartják a szabályokat, és nem mások, hanem a saját érdekükben!
isti77 2008.02.06. 13:48:14
Nem, dehogy. De ha egy autós menne át szintén üres úton a piros lámpán, ő már az lenne, ugye?
Na erről van szó. Az autósok megszegik a szabályok többségét, a gyalogosok, kerékpárosok pedig MINDET, még azokat is, amelyekhez nem kellenek különösebb KRESZ-ismeretek. Vagy ahhoz kell, hogy tudjuk, mit jelent a piros lámpa?
Desert 2008.02.06. 13:49:39
egy fenét engedi meg.
ellenkező esetben linkeld a forrást pls.
max. a járdán mehet forgalommal szemben, nagyon lassan.
wood 2008.02.06. 13:53:31
ha legközelebb szabálytalankodó biciklist látsz, rúgd le a bicajról. abban biztos vagyok, hogy sokat fogsz tanulni az esetből; a bicaj nem gyengít, sőt... :D
"A gyalogos zebrán teszi mindezt, a biciklis pedig közúton."
tudsz olyan zebrát, ami nem közúton van? (én igen, városligeti gyakorlópálya :))
egyébként a szabályok nem arra vannak, hogy betartsák őket, hanem hogy könnyebbé tegyék az éltünet. az a biciklis, amelyik átmegy a piroson, azért megy át, mert nem jön semmi. (vagy nagyot bukott a tőzsdén, de ez más sztori) ennyi. gyalog is megteszed. kocsival nem, mert megbüntet a rendőr, elveszi a jogsidat. inkább álsz a külvárosban vasárnap hajnal négykor is a süket csöndben két töküres út kereszteződésében, várva a zöldet. nah, bicajjal ezt nem kell.
de figy., legközelebb ilyen bringást látsz, írd föl a rendszámát és jelentsd föl.
Johnny336 2008.02.06. 13:54:58
Legalabbis a gyalogosok is ossze-vissza csalinkaznak a jardan. Megtehetik, le van szarva, a jarda kizarolag az ovek (a bringasoknak ott a bicikliut: tudom, kapjam be, mert nincs eleg. Ok, de ez nem mentseg sajnos...), hadd garazdalkodjanak ott.
Azert van a lampa, hogy iranyitson. Mindent. Azert vannak a szabalyok, mert mindenkire vonatkoznak. Azert mert a faszkalap a buszsavban hajt, attol en meg nem mehetek arra, csak azert mert o is...
FlybyWire 2008.02.06. 13:55:38
Egy ír sofőr Európában szinte bárhol halott, esélytelen....
wood 2008.02.06. 13:57:56
"De ha egy autós menne át szintén üres úton a piros lámpán, ő már az lenne, ugye?"
te nem látsz nap mint nap piroson átmenő autókat? én igen. szerencsére nem vagyok az a köpönyeges igazságosztó típus, nem húzom föl magam ilyesmin, nem akarom lerúgni a kormányról...
nekem elég, ha a saját életemet oldom meg. ;)
FlybyWire 2008.02.06. 14:00:30
De, kell. Ez a szabály. Ha megteszed, szabályt szegsz, ezt persze akkor vállalod fel, amikor akarod. Gyalogos ugyanígy szabályt szeg. A büntetés alsó határa 30 ezer Ft.
Sok sikert!
FlybyWire 2008.02.06. 14:02:50
FlybyWire 2008.02.06. 14:07:32
Johnny336 2008.02.06. 14:09:02
Ha 40-el csorogsz, es a bokrok mogul el kezd rohanni egy gyalog keresztbe az uton, annak ellenere, hogy neki piros, es elcsapod, akkor radvarrjak, hogy nem kello korultekintessel kozelitetted meg a gyalogatkelohelyet. Ez normalis?!
Johet az az erv, hogy az auto 1 tonna, a gyalogos 80 kg. Ez igy van. Ertem en...csak leszarom. Ra is vonatkozik, ram is. Engem felelossegre vonnak, ot rohadtul nem. Hallott mar valaki olyanrol, hogy a rendor megbuntette a gyalogot, amiert az on- es kozveszelyes modon atrohant a piros lampan? (Azert kozveszely, mert el akarja mindenki kerulni a gazolast. Felrerantjak a kormanyt. Tortenetesen ezt egy kamion teszi, akkor legyalul 6 masik autot is. Az o karukat ki fizeti meg? Ha ok meghalnak, akkor ki a felelos? A kamionos? Miert, o mit baszott el? Azt, hogy reflexbol nem akart megolni egy szabalytalankodo gyalogot?)
wood 2008.02.06. 14:11:49
de kell! :D
fasztkell! hisztizni, más dolgába beleszólni, magadat spanyolviaszkakilónak érezni, azt persze kell...
köpönyeges igazságosztó vagy. ;)
te sosem mentél át a piroson, monnyuk gyalog, mi? hiteles a mondandód...
de figy., ha akarsz, állj a pusztában egy piros égő alatt, a te dolgod.
csak abba ne ...hmm... 'szólj' bele, hogy én mit csinálok.
saját portád előtt rendet tartassz, már megtetted, amit egyénként megtehetsz, érezheted magad istennek kedvedre; ne gyere hozzám söprögetni.
UFO 2008.02.06. 14:16:10
www.youtube.com/watch?v=JQO-aa-7o60
www.youtube.com/watch?v=88LkVAey5kU
www.youtube.com/watch?v=W4rPgRiryN4
XSun (törölt) 2008.02.06. 14:18:45
A fő probléma az hogy kerékpárt ugye bárki vezethet mindenféle KRESZ ismeret nélkül.
Találkoztam én már középkorú asszonysággal is aki a este kivigágítatlanul (naná hogyan máshogyan) a körforgalomban forgalommal szemben jött felém, merthogy így levágja a balkanyart és nem teker körbe. Én meg majdnem elcsaptam.
Meg persze ejthetnék pár szót a hegyibringás donorokról is akik este esőben FEKETE KABÁTBAN kommandóznak, ugye a hegyi bringát NEM útra tervezték ezért pl. nincs is rajta lámpa gyárilag, persze a tulajok sem tesznek rá mert minek.
Mellesleg én is szoktam bringázni ha jön a jóidő, csakhogy az én bizajomon VAN lámpa és nem általlom szürkületkor bekapcsolni (figyelem NEM este már szürkületkor). Ja és ha be akarok kanyarodni már jóelőre kalimpálok hogy a mögöttem jövő autós tudja hogy mire számítson.
laposmacska 2008.02.06. 14:20:58
wood 2008.02.06. 14:31:54
azt az embert én sem értem egyébként, aki képes lámpa nélkül tekerni. nekem a gyomrom liftezik, ha csak merül az elem, folyton azt várom, mikor halok...
FlybyWire 2008.02.06. 14:32:05
Kéne értelmezni picit... még véletlenül se szólok bele, mit csinálsz. Ha éppen előttem biciklisként mész át piroson, akkor talán közlöm veled, hogy hülye vagy (nem biztos). Sose mondtam, hogy nem mentem át gyalogosként piroson (ha értelmeznéd, amiket írok, ugye: gy.k.:Ficere 2008.02.06. 14:02:50), de akkor ott bevállaltam a rizikót, hogy akár megbírságolhat a rendőr, vagy elüthet egy kamikáze sofőr. Nem így lett, de ettől még hülyeség volt. Gyalogosként nem ígérem meg, hogy nem fog soha többet előfordulni, de biciklisként biztosan nem. ANNYIRA hülye azért nem leszek....
cso zsi 2008.02.06. 14:36:53
Kiverte a balhét, hogy miért nincs rajta lámpa.
Kapott, mert 1000-2000 ft nem pénz ilyesmire.
wood 2008.02.06. 14:39:57
te is gondolj kicsit bele az én álláspontomba: én akkor érzem magam hülyének, ha a pusztában, vagy külvárosban, vagy későeste kilóméterekre belátható út mellett szobrozok, várok a ződre. szntem ennek nincsen semmi értelme. ha ellátok k*rvamessze, és teljes bizonyossággal tudom, hogy csak olyasmi üthet el, ami a saját hangját is leelőzi, akkor átmegyek. gyalogosként, bicikliként is; szntem a kettő majdnem ugyanaz.
FlybyWire 2008.02.06. 14:43:37
Na végre, alakul a hangnem:)
Sajnos amiket én láttam (írországban), ott a totál nagy forgalom közepén ment át az idióta a biciklijével, az oldalról érkezők nem kis megdöbbenésére. Illetve a fura az volt, hogy azok meg se döbbentek, mert ott szinte minden biciklis így csinál... talán ettől (is) fújok erre ennyire.
Azért a pusztában/külvárosban stb. elhagyott helyen a totál senkinek pirosat/zöldet mutató lámpa elég ritka, szélsőséges eset. Mivel ilyenkor senki nem látja, hogy átmész, nem is fog senkit irritálni, tehát ez a gyakorlatban más eset.
Ettől független szabálytalan, és bírsággal sújtható, persze nyilván ha senki nincs a környéken, akkor rendőr se (max. közlekedési kamera, de az talán még nem gáz).
FlybyWire 2008.02.06. 14:45:37
TGV 2008.02.06. 15:00:11
valaszul belengettek, hogy a piroson athajto kerekparosokat jobban fogjak szankcionalni, akit piroson athajtassal kapnak el ES van jogositvanya, azzal ugyanugy jarnak el, mint, ha autoban ulne (-4 pont es esetleg feljelentik es bevonjak par honapra a jogsit minositett esetben).
A multkor (nem vagyok ra buszke), de elneztem biciklivel egy jobb kezet, pedig az auto mar ott allt az utca torkolataban jobbra tolem, el is indulhatott volna nyugodtan, en meg jottem, nem lassitottam es atengedett maga elott. Nem idegeskedett, nem dudalt. Ilyet en is megadok biciklistaknak, mert nem biztos, hogy tudja vagy hogy biztonsaggal meg tud allni. inkabb menjen.
wood 2008.02.06. 15:05:45
"(...) el is indulhatott volna nyugodtan, en meg jottem, nem lassitottam es atengedett maga elott. Nem idegeskedett, nem dudalt. Ilyet en is megadok biciklistaknak, mert nem biztos, hogy tudja vagy hogy biztonsaggal meg tud allni. inkabb menjen."
nah, ez a helyes hozzáállás szerintem!
miért képtelenek erre olyan sokan...?
mé' kell mutogatni, dudálni, beszólni a másiknak, bevörösödni mint a főttrák; mint aki még soha semmit nem nézett be, nem szegett szabályt? kinek lesz jobb ettől?
Johnny336 2008.02.06. 15:15:08
Jobbkezes utcaba jo nagy svunggal erkezik be valaki, hogy eselye nem lenne elsobbseget adni, arra ratulkolok egy rovidet, hogy ejnye (elvegre balesetveszely).
Ha latom, hogy figyel, de bizonytalan az elsobbseget tekintve, akkor inkabb lemondok rola, es addig varok, mig el nem megy. Ez lehet roller, bicikli, auto, kamion, repulo, uszaly...az teljesen tok lenyegtelen.
Johnny336 2008.02.06. 15:28:35
"Kizarolag akkor dudalok, ha nem erzem ugy, a masik valoban lat engem, es tisztaban van vele, hogy elsobbsege, van vele."
Kizarolag akkor dudalok, ha nem erzem ugy, a masik valoban lat engem, es tisztaban van vele, hogy elsobbsegem van vele szemben. Sorry.
Krisi 2008.02.06. 15:37:55
Viszont a biciklis jogosítvány abszurd és megvalósíthatatlan, helyette inkább iskolában kéne kötelezően kreszt oktatni, de nem a mai szinten, debil rajzokkal, hanem rendes óra keretében. És utána dolgozatot írni belőle, úgy már lenne rá esély, hogy megtanulják a lurkók.
A jogosítványt pedig 5 évente vagy gyakrabban kéne megújítani, ami nem az lenne, mint ma, hogy elmegyek a szemészetre, leolvasok pár betűt, aztán mondják, hogy jóvan, és ugyanezt mondják a szifon szemüveges 70éves bácsinak is. Hanem mondjuk újra kéne kresz vizsgázni, mert szinte havonta változik valami.
Azt meg előző kommentekben sokan rosszul írták, hogy ha osztott bicikliút van, aminek az a jele, hogy kék kerek táblán bicikli ÉS gyalogos, akkor azt nem kötelező használni. Ezek a tipikus pesti megoldások, hogy "húzzunk egy sárga csíkot a járda közepére, had örüjjön a sok biciklis" Ráadásul Butapest bicikliútjainak jelentős részén ilyenek vannak, normális, csak bicikliseknek való bicikliút alig van, és azoknak is használhatatlan a fele.
Alkotás úton sem megyek a bicikliúton, mert nem egy ismerősöm kenődött már fel hirtelen kinyíló kocsiajtóra, rám is nyitottak már párat, ami milimétereken múlott. Tudom, szabálytalan, de nem érdekel, inkább büntessen meg a rend őre vagy dudáljanak le, de nem kockáztatok. Vagy leginkább másfele megyek.
A biciklisek első parancsolata pedig úgy szól, hogy "ne járdázz, a járda a gyalogosoké". A járdán vandálkodókat mindenki utálja, még a többi normális biciklis is, nem kéne az ő parasztságukat levetíteni minden kétkerekűre.
prof_bp 2008.02.06. 15:52:52
Iguana: légyszíves idézd, hogy hol van olyan a kreszben, hogy nem mehet a 4 éves kerékpárral. Előre szólok, nem fogsz ilyet találni, ez a te téveszméd. Mehet a 4 éves és a 400 éves is. Szomorú, hogy gyakorló bringásként épp te nem ismered a szabályokat.
A bringásnak beöltözött bringással is történhet olyan, ami miatt nem fog tudni nyílegyenesen menni. (Lásd alább.)
Autóst hányat láttál, akit megbüntettek azért, mert a sárgát meglátva fékezés helyett gyorsított, és még éppen átcsúszott a piroson?
Johnny336: A városligeti kreszparkot éppen a múlt évben újitották fel.
tibiii: hallottál már olyanról, hogy relatív gyorshajtás? Elképzelhető, hogy körültekintés nélkül kiszaladnak vagy kifordulnak eléd. De ha te a helyzetnek megfelelően választasz sebességet, akkor még így is meg tudod akadályozni a balesetet. Ha nem, akkor te is hunyó vagy. Pl. a biciklis mögött haladva igenis számítanod kell váratlan manőverre. 2 kereke van, akár egy úthiba miatt is kibillenhet az egyensúlyából. Ha nem tudod ezt figyelembe véve biztonságosan, kellő oldaltávolsággal megelőzni, akkor nem előzöd!
r4hu 2008.02.06. 16:43:48
ma én is láttam nyugdíjas mamit, kempinggel, Üllőin !!!! ment vagy néggyel befele bevásárlókosár a kormányon, ahogy kell, gondolom a nagycsarnokba, szépen komótosan, nagy műszőrme bundában, kerülgették az autósok óvatosan, sajnos mire a gépet előkaptam volna, elhúzott...
bcs 2008.02.06. 16:50:39
Kötelezően kellene általános iskola alsó tagozatában tantervileg oktatni a KRESZ-t.
Mindenki részese a közlekedésnek! Biciklivel,autóval, gyalog.
Az idős biciklisták megszokták, hogy rajtuk kívül nem nagyon közlekedik senki az utakon. Esetleg harckocsioszlop vagy lovaskocsi. Mindkettő elég zajos.
autosave 2008.02.06. 17:01:29
EGY FENÉT ENGEDI! CSAK AKKOR ENGEDI, HA:
-ha azt az ezt jelölő tábla kifejezetten megengedi.
Ilyet pedig nem sok helyen látunk!
Ezért nem kell számítani szemből jövő kerékpárra csak ott, ahol a tábla felhívja a rendes irányú forgalom figyelmét erre mivel mindig több tábla kerül ki. Egy szemből a bicikliseknek, hogy mehetnek szemből, egy pedig a rendes irányú forgalomnak, hogy vigyázzanak mert jöhetnek szemből...
TEHÁT TILOS, HA NINCS MEGENGEDŐ TÁBLA!
Én meg Angliában vezettem sokat, akkor mehetek ezentúl bal oldalon, mert megszoktam?!
-reagálva Bécsre egyetértve 230-as kollégával :D
autosave 2008.02.06. 17:03:38
másik, ha nem tekeri folyamatosan a biciklit, balra fog/akar fordulni.
ha jobb kezét emeli, akkor az nem jelenti, hogy nem fordul balra, mert lehet, hogy csak köszön valakinek:D
:S:S:S
Laciii 2008.02.06. 17:08:41
Laciii 2008.02.06. 17:24:17
Az elsőnél a szemtanú már lebuktatta, hogy nem sávváltással előzött.
Vladimir Harkonnen 2008.02.06. 17:25:45
Az 50-60-70 éves korosztály még mindíg ugyanúgy közlekedik a bringával mint azelőtt, csak közben felnőtt egy új nemzedék a sofőrökből, akik rohannak! Ez a mentalitás sajnos átragad még az öreg vezetőkre is!
Nem akarom fényezni magam, de úgy megtanították az iskolában a KRESZ-t, hogy 14 évesen a segédmotor vizsgára nem kellett tanuni, csak átismételni!
Vagy már annyi mindent kell az általánosban tanulni, hogy nem fér bele!
Lehetne népszerűsíteni is, mint például régen a Közlekedj okosan sorozattal! Ha az már bugyutának tűnik meg lehet csinálni Mátrixos változatban is egy oktató filmet, kiírni DVD-re és osztogatni ingyen a kölyköknek. Mégiscsak olcsóbb, mint a kórházi kezelés! Mert még ha igaza is van, mindig a kerékpáros húzza a rövidebbet, az autósé marad a lelkifurdalás!
isti77 2008.02.06. 17:36:47
Lehet, hogy én vagyok elfogult, de szerintem a "piros a lámpa, de nem jön senki, mehetünk"-mentalitás nem jellemző az autósokra. A gyalogoskra, kerékpároskra viszont annál inkább.
Laciii 2008.02.06. 17:51:17
Mert nem látni ki rendesen a dobozból. Bicajjal se megyek át, de látom, hogy simán át tudnák menni, autóval ugyanott nem látom, hogy át érnék-e gond délkül.
Autóval kb. ilyen a pusztában egy vasúti átkelő, ha látszik, hogy nincs vonat sokan simán áthúznak.
Laciii 2008.02.06. 17:56:19
aki elvből nem megy át, az megáll a zebránál is, a többi ***** csak a gyalogossal szemben nagylegény, a kamaztól már tojik.
TRUCKMAN · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=598711 2008.02.06. 18:14:51
+Talán, mert nekik nem is kötelező, az összes szabályt! Meg az ő idejükben, még csak 10000 gépjármű közlekedett, meg szőrdízel (lovaskocsi), az ország macskaköves útjain.
-Ha annyira rosszul kezeli a kerékpárját, hogy nem tud hátranézni menet közben, akkor miért nem száll le kanyarodás előtt?
+Talán mert már öreg! Te is megtudod ha megéred azt a kort! Az agytekervényeik működése sem olyanok mint pl. az átlag közlekedőnek!
-Ha nekem orvosi vizsgálattal, forgalmi és rutin vizsgákkal bizonyítanom kell, hogy alkalmas vagyok a közlekedésre nekik miért nem?
+Mert ők nem gépjárművezetők. Ennyi!
-Nem lehetne egy "kerékpáros jogosítványt" bevezetni?
+Dehogynem! Csak előbb vedd rá őket, hogy legyen pl. csengőjük, ill. világításuk elöl-hátul, meg láthatóságim ellényke az ő érdekükben! Vazze! Ezt nem lehet kontrollálni, nem hogy még azt, hogy van e jogsid néném, vagy nincs?! Gyalogosnak nem akarsz? :S
Ennyi erővel a komcsi idők, Skodri 120L, Trabi, és egyéb régi gk-kat is szidhatnád!
MINDENKINEK JOGA VAN KÖZLEKEDNI KÖZÚTON! CSAK AZ NEM MINDEGY MILYEN MÓDON TESZI A PARTNER! :(
iguana 2008.02.06. 18:18:36
Már kijavították a tévedésemet, én emlékeztem rosszul. Így 30 év fölött amúgy sem érintene, ha igazam lett volna. Gyerekem nincs, szóval nem érzem szomorú dolognak a tévedésemet.
Mindettől függetlenül tartom magam ahhoz, hogy ezt a részét szigorítani kellene a KRESZ-nek.
TRUCKMAN · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=598711 2008.02.06. 18:30:08
12 év alatti gyerkőc nem közlekedhet főútvonalon. Sem szülői felügyelettel, sem annélkül. Minden más, egyéb tiltás nélküli úttesten bármikor!
BALESETMENTREST, KELLEMEST.
Iguana 2008.02.06. 18:31:51
Kiegészíteném azzal, hogy 18 év alatt nem szállíthat kerékpáron másik személyt (pl. gyereket).
TRUCKMAN · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=598711 2008.02.06. 18:39:35
Dehogynem! Beszélsz badarságot! Egy felnőtt eber, aki már nagykorú, azaz +18as, szállíthat, az arra mefelelően kialakított ülésben, 1 fő 10 éven aluli gyereket!
Nem többet!
Ezt rosszul tudtad, vagy a fogalmazásod voltr hibás! :)
TRUCKMAN · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=598711 2008.02.06. 18:41:53
iguana 2008.02.06. 18:53:38
TRUCKMAN · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=598711 2008.02.06. 19:00:16
Kedves autósok... 2008.02.06. 19:44:29
Ha bicikli út keresztez egy úttestet és kivan irva h biciklisé az elsöbbség nemkell leszoritani meg majdnem elütni. Én vigyázva közlekedek autok közt biciklivel de sokszor életveszélyes a sok "kedves" autós miatt akik úgygondolják övék a világ
iguana 2008.02.06. 20:06:58
Sikerült lefeküdnöm balra, az autó mögé csúsztam be a kereszteződésbe.
3 hét táppénz lett a vége.
Az autós elhajtott (meg se állt).
Másik: a benzinkútra behajtó (beforduló) néni autójával koccantam kerékpárúton. Csodálkozott, hogyhogy nekem volt elsőbbségem, hiszen én csak biciklivel vagyok. :think:
Johnny336 2008.02.06. 22:29:14
Semmi anyazas, hogy mit csinalok, stb. Felsegitettek, felallitottak a bringamat, kerdeztek elvigyenek-e haza, vagy tudok-e meg tekerni.
Ezuton is koszi nekik (igy 8-10 ev tavlatabol).
Szerintem azert az emberekben megvan ez a jo tulajdonsag a mai napig. Aki direkt huzza a bringasra a kormanyt, az nagyon ritka (persze kobunko, de ez mas kerdes: vagy ilyennek szuletett, vagy az anyja nevelte ilyennek...).
Rezső 2008.02.06. 23:14:41
Mikor járdára terelik őket, természetesen azt kell érteni, hogy húznak egy csíkot a járdán, vagy még csík sincs, csak odakerül a biciklis piktorgram az aszfaltra. Ezzel kész a kerékpárút, ami takarásban fut, veszélyes a kereszteződések, a gyalogosok, és az ezek miatti hamis biztonságérzet miatt. Ezekről nem lehet normálisan kanyarodni, stb.
A bicikli jármű, az úttesten a helye, megfelelő sávokkal, és egyéb forgalomtecnikai megoldásokkal.
Az út csak akkor alkalmatlan a kerékpározásra, ha földút, amúgy lehet az akármilyen kátyús, gödrös, töredezett út, kamionokkal, alkalmas a kerékpározásra. Ha gyalog- és kerékpárút van, akkor a gyalogosforgalom miatt a biciklis mehet az úton is, amennyiben a gyalogosok akadályoznák.
Igazából tök fölösleges a szabályok ismeretéről papírt követelni akárkitől is. Csak a szabályok betartását kellene megkövetelni, és végső soron kikényszeríteni, függetlenül attól, hogy van-e papír, vagy nincs.
Én vagyok 2008.02.07. 09:40:05
Laciii 2008.02.07. 09:53:37
ehpkb5 2008.02.07. 09:56:19
eclipse 2008.02.07. 10:05:37
Krisi 2008.02.07. 14:47:35
Látom Te is csak tv-ben láttál biciklit eddigi életed során. Lehet, hogy csak én vagyok genetikai kivétel, de ami engem illet, egy meleg nyári napon a majdnem működő klímás békávén, ahol még hozzám is dörgölőznek sokkal jobban megizzadok, mint kétkeréken, ahol van egy érdekes tényező: a menetszél. Arra pedig nincs törvény, hogy ki kell hajtanod a beled.
Ez persze az én egyéni esetem, másoknál nem tudom hogy működik. Kocsiban meg soha nem kapcsolok klímát, az a legjobb módja a megfázásnak. Kedvencem, amikor üzletember nyár közepén öltönyben ül a 17 fokra lehűtött gépben.
üdv, a Büdös Biciklis!
ja, az említett eset szereplőit egy szóval se védem meg, villamossín a villamosé. Bár sok több10milliós német vas vezetője is azt hiszi, hogy nekik készült...
ex7 2008.02.07. 17:08:34
Perillustris 2008.02.08. 01:25:16
Nem megoldás, elvetélt ötlet, bár jogos az igény bizonyos szint elvárására. Ismétlem újra és újra: KRESZ oktatást az általános iskolákba!
"Azt tudja valaki, hogy a biciklisták (kortól függetlenül) miért a 2x2 vagy többsávos főúton, az autók között csalinkáznak, amikor 3m-re ot megy mellette párhuzamosan a kiépített kerékpárút?
Nem egy vagy két alkalommal tapasztaltam ilyet. Legutóbb egy családapát láttam így kerekezni a gyerekeivel."
Kérlek írd meg a helyszínt, hogy érdemben lehessen reagálni erre!
"Előtte 1km-rel a 3 sávos Szentendrein épp besorolt a legbelsőbe balra kanyarodáshoz egy őrült biciklis. Nooormális?"
Igen, az. Feltételezhetően ugyanúgy egy közlekedő, mint te, csak ő más eszközzel teszi. Mi a baj ezzel?
"az én gépjármű-vezetés oktatóm anno egy inkompetens, arrogáns seggfej volt (oké, nem ez a lényeg), de egy örökbecsűvel sikeresen megajándékozott: "a legveszélyesebb állat a világon a kerékpáros". és ezt azóta sokszor tapasztaltam"
langlovagok.hu
"Ha kocsinak fel kell tennie a fenyt, akkor a kerekesnek is."
Képtelen vagyok megérteni a sok barmot, aki nem világítja ki a biciklijét. Miben hisznek?
"Hát azért ha átmegy a piroson egy biciklis, az nem csak hogy zavar, de a fejemet fogom, hogy hogy lehet akkora hülye??"
Engem már dudált le autós a Nagykörúton, mert várakoztam a pirosnál bicajjal, pedig tényleg nem jött semmi. Nem indultam el, ahogy pirosnál is megállok az esetek többségében (min. 97%). Nem, nem ment engem semmi, bevallom, előfordul, hogy szándékosan, de nem rossz szándékkal szabálytalan vagyok. Az vádolhat, az ítélhet el, aki SOSEM ment még 51-gyel városban (természetesen nem 70-es táblánál). Egyébként a piroson áthaladó bringások többsége tisztában van sérülékenységével, ezért fokozottan odafigyel. Hangsúlyozom: ettől még szabálytalan. A lámpák amúgy elbutítanak: SZVSZ a legtöbbet le kellene szerelni, s rábízni a közlekedőkre a haladás ritmusát. Ez bizonyára sokakban megütközést keltő javaslat, s ismerve a honi állapotokat valóban eszement ötletnek tűnhet, de tény, hogy akkor szív az ember általában a legnagyobbat, ha elsőbbségének tudatában belehajt a zöldbe, ám oldalról éppen elnézi valaki a lámpát.
"Az autósok megszegik a szabályok többségét, a gyalogosok, kerékpárosok pedig MINDET, még azokat is, amelyekhez nem kellenek különösebb KRESZ-ismeretek. Vagy ahhoz kell, hogy tudjuk, mit jelent a piros lámpa?"
Ez annyira szép. Egyénenként mindenki, avagy a BICIKLISEK?
"Gyalogosként nem ígérem meg, hogy nem fog soha többet előfordulni, de biciklisként biztosan nem. ANNYIRA hülye azért nem leszek"
Mindenki képes a saját szájíze szerint alakítgatni a szabályokat, ez is bizonyítja. Én gyalogosként nem megyek át a piroson, mert annyira hülye azért nem leszek.
"Bár jobb nem belegondolni, milyen izzadt és büdös lehet valaki a városi biciklizéstől."
Fúúú, bele ne gondolj! Nagyon durva!
"Kedves autósok, a bringásoknak is jár a jobbkéz szabály, ha stop tábla van ahonnan az autó kikanyarodik akkor is megkell állni ha nem jön semmi , de ha bringa jön nem kell ledudálni.
Ha bicikli út keresztez egy úttestet és kivan irva h biciklisé az elsöbbség nemkell leszoritani meg majdnem elütni. Én vigyázva közlekedek autok közt biciklivel de sokszor életveszélyes a sok "kedves" autós miatt akik úgygondolják övék a világ"
Utolsó megjegyzésem: a hasonló fórumokat olvasgatva egy "külső" szemlélő ezerszer lesújtóbb véleményt formálna, mint a valós helyzet. Szerencsére ÖSSZESSÉGÉBEN nem annyira vészes a helyzet, ha a közlekedő képes az agyát az adott cselekvés koordinálására fogni. Bízom benne, sőt, tudom, hogy szándékosan nagyon kevés ember köcsög egymással. Persze ezek az emberek akár meg is határozhatják az alapvélekedést, ha pont velük találkozunk. Aki úgy készül, hogy megadja a jobbkezet, az valószínűleg a bringásnak is meg fogja adni, aki nem, az autónak sem adná meg. Mert bunkó. S nem a közlekedéshez választott eszköz fajtája tette azzá. Persze tény az is, hogy naponta kilapíttathatnám magam a Váci út menti bringasávon, hiszen a lekanyarodók zöme szarik a bringás elsőbbségére, ám megvizsgálva ezeket a helyszíneket láthatjuk, hogy szemléletbeli és tervezői hiba miatt veszélyesek leginkább ezek a kereszteződések. A macisajt kinn van, baleset esetén kizárólag az autós lesz felelős, de ez kurvára nem segít sem az áldozaton, sem a gázolón.
cso zsi 2008.02.08. 11:58:08
Bringás jogsi.
Nem megoldás, elvetélt ötlet, bár jogos az igény bizonyos szint elvárására. Ismétlem újra és újra: KRESZ oktatást az általános iskolákba!
"Azt tudja valaki, hogy a biciklisták (kortól függetlenül) miért a 2x2 vagy többsávos főúton, az autók között csalinkáznak, amikor 3m-re ot megy mellette párhuzamosan a kiépített kerékpárút?
Nem egy vagy két alkalommal tapasztaltam ilyet. Legutóbb egy családapát láttam így kerekezni a gyerekeivel."
Kérlek írd meg a helyszínt, hogy érdemben lehessen reagálni erre!
"Előtte 1km-rel a 3 sávos Szentendrein épp besorolt a legbelsőbe balra kanyarodáshoz egy őrült biciklis. Nooormális?"
Igen, az. Feltételezhetően ugyanúgy egy közlekedő, mint te, csak ő más eszközzel teszi. Mi a baj ezzel?"
Anno nem csak Kresz vizsga volt az iskolákban, de kötelező felszerelések nélkül használni sem lehetett a kerékpárt.
Névtábla lakcímmel, prizma, világítás.
Az Andrássy úton a körút, és a Hősök tere közti szakaszon nagyon sűrűn találkozni olyan bringásal, aki nem a kerékpárutat használja. Gondolom, a városvezetés hibája, hogy a kerépárutat kombinálták gyalogosközlekedéssel is, pedig járda is van az út szélein. A kisföldalatti megállóinak megközelítéséhez erre nincs szükség. Vannak viszont padok. Úgy gondolták, hogy ott üldögélnek a népek? Bravó...
Nemcsak a Szentendrein, de a Hungária körúton is engedélyezve van 50 km/h-nál nagyobb sebesség. Nem kéne ott biciklizni.
Ráadásul a Szentendrei út közelében van kerékpárút, épp az ő védelmükben.
Tudom, hogy nincs elég, és az autósok sincsenek igazán felkészítve az úttal párhuzamos bringaút elsőbbségére.
De a forgalomszervezők vagy lámpafázist adnának külön, vagy egyéb módot, hogy ne akadályozzák egymást.
Az Andrássy út belső szakaszán még kénytelen lassítani az autós, de pl. a Szerémi útról lekanyarodók torlódást okoznak az úton haladóknak, mert nem mindenhol alakítottak ki jobbra kanyarodáshoz önálló sávot.
Perillustris 2008.02.08. 16:44:51
"Bontsuk" kette az Andrassy uti problemat: az Oktogonig tarto resz hasznalatarol mindenkit ovva intunk: varosnezo busz, kontener, buszmegallo, parkolo autok jobb oldali ajtaja, autok a savon. 10km/h-s sebesseg felett eletveszelyes (tortent mar halaleset kinyilo ajto miatt ott).
Az Oktogon es a Hosok tere kozott NINCS kerekparut. Megosztott gyalogos- es kerekparut van, amit nem kotelezo, s valljuk be, nem is erdemes hasznalni, ha haladni az ember. Megertek mindenkit, aki nem kockaztatja a gyalogosok testi epseget.
Annak, aki kozlekedik, a szervizut hasznalata nem megoldas, hiszen minden keresztezodesnel le kell lassitani, vagy meg kell allni (lampa es jobbkez). En is csak akkor hasznalom, ha nem sietek.
"Anno nem csak Kresz vizsga volt az iskolákban, de kötelező felszerelések nélkül használni sem lehetett a kerékpárt.
Névtábla lakcímmel, prizma, világítás."
Ezek ma is kotelezoek, igaz, a nevtabla felett mar eljart az ido. A felvilagositasban hiszek, de egyben a buntetesben is. Mint irtam, jomagam mar rengeteg penzt es idot szantam elobbire. Fantasztikus lenne, ha legalabb a tavasztol keso oszig tarto idoszakban lenne Budapesten minden valtasban 8-12 kerekparos rendor, akik konyortelenul buntetnek az eszlelt szabalytalansagokat, kulonos tekintettel az esti-ejjeli sotet bringasokra (min. 5 ezer forintos buntetessel, de meg jobb lenne 10 ezer, amiert cserebe adnanak egy lampaszettet is.).
"Tudom, hogy nincs elég, és az autósok sincsenek igazán felkészítve az úttal párhuzamos bringaút elsőbbségére."
Aki ismeros szakaszon jar, az jobban szamit a bringasokra. Aki nem, az pedig egyaltalan nem, oedig a legtobb helyen a tabla is ki van rakva.
A megoldas: lathatova tenni a bringast, nem eldugni a soveny moge, aki aztan a keresztezodesnel kirobban 30-cal az auto ele, rosszabb esetben ala... Ezert szorgalmazzuk varoson belul a kerekparsavot.
purplehaze 2010.01.02. 08:01:34