Egy kellemesnek nem igazán mondható történet esett meg velem február 11-én, hétfőn este fél hét körül. Autóztam az Andrássyról a Hungária felé, a Dózsa György úton keresztül.
Letértem az Ajtósi Dürer sorra, haladtam a külső sávban, mikor észrevettem hogy egy Peugeot 405 vészvillogóval elállja a sávom. Át kívántam sorolni a belső sávba, de rengeteg kocsi jött, ami ugye alapvetően nem baj, az viszont igen, hogy az összes autós látta hogy kijönnék, de egyszerűen nem voltak arra hajlandóak hogy beengedjenek. Végülis sikerült besorolnom, elmentem a Peugeot mellett, aminek a segge kicsit a belső sávba is belógott. Nem ült benne senki, s a szélvédőn az enyhe párásodásból arra következtettem, hogy már egy jó ideje "parkol" itt a sofőr.
Jogosan kérdezem meg:
1. Hogy lehet az, hogy egy sofőr fittyet hányva minden közlekedési szabályra és a körülötte közlekedőkre, egyszerűen leállítja a kocsiját egy forgalmas út egyik sávjában, majd elmegy, mintha a legtutibb helyen parkolt volna le?
2. Az Andrássyn rendőrök állogatták azokat, akik 52 km/h-al haladtak. Nem lenne inkább ésszerűbb ha az ilyen parkolóművészeteket büntetnék meg jó vastagon?
3. Egy sarokkal odébb (20 m) volt egy rakás parkolóhely. Ez a sofőr lustasága miatt úgy tűnik túl messze volt, így inkább vállalta azt, hogy fennakadásokat okozzon a közlekedésben.
Sajna a rendszámot nem volt időm felírni; gondolom nem csak én emlegettem a felmenőit ennek a sofőrnek, hanem az a rengeteg autós is, aki miatta nagy nehezen visszasorolt a belső sávba.
Nem egy ütközős sztori, de megírtam hogy lássátok milyen jó a közlekedési, jelen esetben parkolási morál a fővárosban.
Birka effektus
2008.03.19. 14:15 :: Kisikasa
H.P. sztoriját olvasva felmerül bennem a kérdés megint csak a miértek kapcsán. Egyrészt, ha valaki jogosítvánnyal rendelkezik, akkor nyílván tisztában van azzal, hogy milyen esetekben használhatja szabályosan a vészvillogót, másrészt mért vált szinte divattá nálunk. Esetleg valamilyen szociológiai folyamat alakulása hozta ki az emberekből? Vagy abszolút nem filozófiai mélységekben kell keresgélnünk? És miért van az, hogy ahol egy elkezdi, ott pillanatokon belül lesz két-három követője?
80 komment
Címkék: budapest közlekedés autó hülye büntetés kresz
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Krisi 2008.03.19. 14:23:33
107! 2008.03.19. 14:29:27
valaki 2008.03.19. 14:40:17
Johnny336 2008.03.19. 14:43:44
Káposztakukac 2008.03.19. 14:49:39
Kisikasa · http://autozz.blog.hu 2008.03.19. 14:58:51
kvarcman 2008.03.19. 15:03:37
vagy túl naív vagyok? :)))
Potenciális Disznó 2008.03.19. 15:04:03
bugkiller 2008.03.19. 15:04:17
Petike82 2008.03.19. 15:05:16
Potenciális Disznó 2008.03.19. 15:08:45
107! 2008.03.19. 15:09:34
Potenciális Disznó 2008.03.19. 15:09:46
Pepe 2008.03.19. 15:11:05
2., barom, mert a saját autóját, és a benne ülőket is veszélyezteti, mi van ha valaki beleszáll mint egy meteorit? Pláne ha az egy soktonnás teherautó...
Potenciális Disznó 2008.03.19. 15:12:48
index.hu/politika/belfold/loposaut03/
Dr Kangörény 2008.03.19. 15:13:19
Egyébként, honnan tudod miért ment a hibavillogó? Honnan tudod miért állt ott? Vagy ez csak a rendőröknél elfogadható kérdés? :-)
isti77 2008.03.19. 15:16:15
vagy túl naív vagyok? :)))"
Én is erre gondoltam, komolyan. Vagy egy 15-20 éves francia autóról ez elképzelhetetlen?
Perillustris 2008.03.19. 15:16:40
A legtobben csak par percre allnak meg. Na igen, csak ha egy oraban megall 10 ember 5 percre, az mar pont eleg ahhoz, hogy egy sav kiessen.
A Rendorseg semmilyen marketingakcioval nem lehet sikeresebb, mint ha elekezdenek megszuntetni az effele tahosagokat, raadasul meg penz is lenne belole.
Lévai_Richárd · http://facebook.com/fbtippek 2008.03.19. 15:18:34
a kirakott vészvillogó az ultimate-istenkirály parkoló megoldás
tanuljátok mér meg végre! :-)
michaael 2008.03.19. 15:25:07
1. a kocsi nem romlott el
2. ha elromlott volna, akkor a sofőr ott balf@szkodott volna körülötte
3. nem veszélyeztette önmagát a sofőr, mert nem is ült benne
Amúgy egyetértek azzal hogy jöjjenek a lopóautók. Aki tiltott helyen parkol, azt vigyék- el kell majd mennie a kocsiáért, perkál is egy keveset (15 ezer) és legközelebb jól meggondolja érdemes-e a forgalom közepén leállítani a verdát és bemenni ebédelni
hkori 2008.03.19. 15:31:29
Manyizga (törölt) 2008.03.19. 15:35:54
Perillustris 2008.03.19. 15:36:07
Nos, az elszallitas ebben az esetben is teljesen jogos, hiszen egy valoban hibas auto sem tarthatja fel pl. a Nagykorut egyik savjat (foleg, hogy a harmadikat alapbol elfoglaljak a parkolo autok). Arra pedig nincs ido varni, hogy az autojatol tavol levo autosban bizzunk, abban, hogy eppen az automentot hivja, vagy esetleg egy szerelot, aki majd ott kezdi el barkacsolni a kocsit.
Tehat a megoldas ebben az esetben is az elszallitas. Arra kene valami okos rendszer, hogy ilyenkor ne kapjon extra buntetest a tulajdonos, csak az elszallitas koltseget kelljen megfizetnie. Bizonyara lennenek kiskapuk, de mar ez is eleg kenyelmetlen lenne a jogosulatlanul varakozok szamara, s valoszinuleg visszaszoritana ezt a gyakorlatot. Megkockaztatom, pont emiatt akar plusz buntetest sem fizettetnek az elszallitott autok tulajdonosaival, csak fix. 40 ezret. Ez es a kenyszeru utanjaras mar elegendo lehetne. Termeszetesen ha a szallitoautora varakozas kozben, vagy a felpakolas soran jelenne meg a sofor, s hirtelen megjavul az auto, akkor irhatnak a csekket 20 ezerrol.
Ropi 2008.03.19. 15:37:19
én utálom az ilyen kis "én mindenhol parkolhatok" tipus embereket... feltartják a forgalmat és még veszélyesek is...
a rekettyés 2008.03.19. 15:41:01
Ugy látszik itt mindenki nagyon fiatal vagy már nem emlékeznek hogyan is müködött ez.
Na ez az igazi birka hozzáállás.
János 2008.03.19. 15:46:01
Történt, hogy egy rendőr, aki a munkáját végezte, az összes mellett megállt kocsival, amelyikben sofőr volt, s nyomta neki a "berregőjét" amíg el nem ment a tilosban álló. Nekem ettől olyan jó napom lett, hogy az hihetetlen :-)
Perillustris 2008.03.19. 15:47:58
Vagy hol huzod meg a hatart? A 4,85 az mar szamit, de ha nem, akkor a 4,8 miert? Az csak plusz 5 cm? Legyen 4,5 a rend kedveert? Nem tolhatod ra a dontes felelosseget a kozterulet-felugyelore.
Bar rengeteg penzbe kerulne, fokozatosan fel lehetne festeni 5 meternel a csikokat. Persze abban a varosban, ahol a zebrak ujrafestesere sincs penz (vagy inkabb akarat), ez abszurd kivansag, tudom.
Ha pedig a kocsi bizonyithatoan megserul, jogos lesz a "nyafogas".
Achmed the dead Terrorist · http://www.youtube.com/watch?v=sDsK8ZnmhC4 2008.03.19. 15:49:23
Jim 2008.03.19. 15:49:56
Leonard Zelig 2008.03.19. 15:54:54
Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland
xerxesz 2008.03.19. 16:01:50
107! 2008.03.19. 16:04:33
nickita 2008.03.19. 16:10:16
107! 2008.03.19. 16:10:21
Pont most néztem meg a 300-at! :-)
értelmetlenségi 2008.03.19. 16:20:00
Kettő: valóban egy szemét tahók, aki ilyenkor nem engedik ki azt, aki mögé szorul, de némi mentségükre legyen mondva, elég cikis emiatt lassítani, megállni egy tempós sorban, mert nagy eséllyel belénk szállnak.
Három: ne reménykedjen senki a lopós autókban. A legkevésbé sem a kirívó szabálytalankodókra utaznak majd, hanem a könnyű zsákmányra. Láttam, amikor a félkerékkel járdára álló kispolszkit darura vették, miközben húsz méterrel odébb a huszonmilliós Merci elállta a troli útját.
Én, ha egy ilyen járgányban benne ül a tulaj, úgy vágok elé, hogy milliméter híján letépem a bal elejét, közben padlóig nyomom a dudát, hadd nyelje le ijedtében a kormányt. Ettől ugyan még ott marad, de legalább kiengedtem a gőzt...-))
jah-man · http://ciszmoll.hu 2008.03.19. 16:23:11
kvarcman 2008.03.19. 16:23:58
Valóban gyanús hogy mindig a soktízmillás verdák vészvillognak az út közepén, és az is szemet szúr hogy a szerv valahogy ezeket soha nem szúrja ki. Vajh miért??? ;D
A lopóautókat ha visszahozzák, majd megint mindenki itt fog sírni, hogy jaj elvitték a kocsimat pedig én nem is!!! (mint ahogy azt már az előttem szólok ékesebben megírták)
Marad a sokat pufogtatott közhely mint mindig: Majd ha egyszer az általános közlekedési morál javul ebben a következmények nélküli maxiindividualista országban akkor lesz majd csak igazán kolbászból a kerítés! :)))
Pumpum 2008.03.19. 16:25:07
Johnny336 2008.03.19. 16:32:08
Ahogy hallottam, keményen is osztogatják a büntiket, persze, hogy nem próbálkozik be senki.
Káposztakukac 2008.03.19. 16:46:53
ami meg az elszállítást illeti: intelligensebb megoldás, mint a bilincsezés, ugyanakkor én is attól tartok, h magyarországon ezzel is visszaélnek majd és 5 centi miatt elhúznak a picsába.
parkolás terén abszolút liberális vagyok, szerintem mindenki ott és úgy parkoljon ahogy akar, ameddig a közlekedést nem zavarja és/vagy veszélyezteti. néhány jogos kivételt(például autó- vagy tűzoltóbeálló, tömegözlekedési megállók, stb.) pedig jól jelöljenek meg, hogy még véletlenül se álljon oda senki. aki meg mégis, az hülye és fizessen.
Pumpum 2008.03.19. 17:02:46
beste 2008.03.19. 17:11:32
Ja és igen, rengeteg üres parkolóhely volt az utca másik felén, és szintén cca 40 - 50 méterre egyik oldalon parkolóház, másik oldalon zárt parkoló (az udvari kialakítású parkoló fajtából)
bringás 2008.03.19. 17:19:41
G 2008.03.19. 17:21:24
köpcöspapa 2008.03.19. 17:25:16
Eltolom vazeg! Nem hagyom ott rohadni a sávban
(jó ha missz picsa vezette, ő nyilván nem tolja el, de legalább a 3szöget kiteheti)
G 2008.03.19. 17:29:06
Szabad, nem szabad, nem érdekel. De ha akadályoz sokunkat, akkor én nem tudok jobb megoldást. Persze ez csak akkor jó, ha akkor áll meg.
De akkor többnyire nagyon... :D
Perillustris 2008.03.19. 17:30:18
Perillustris 2008.03.19. 17:32:37
bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2008.03.19. 17:53:59
Az, h nem engednek be vkit a másik sávba, már meg sem lep.
aqweren 2008.03.19. 17:59:28
Egyébként a minap kiállt előlem a sorból egy kocsi az óbudai temetőnél kirakni az utasát, és egyből benyomta a vészvillogót. Gondoltam kikerülöm, pont nem jöttek szemből, csak amint mellé értem már húzta rám a kormányt, mert közben végzett és ki akart jönni; gondolom kikapcsolta a vészvillogót és elkezdett indexelni balra, amit én nem vettem észre mert azt hittem az elakadásjelző megy még mindig...ez úton üzenem neki hogy legközelebb ha leáll ilyen helyen csak jobbra indexeljen, hogy tudja má' a másik hogy mit akar, mert nem rajta múlt hogy nem mentünk össze....
107! 2008.03.19. 18:06:14
Tudod Te milyen nehéz egy hetes bömös?
Krisi 2008.03.19. 18:14:55
És tudod, milyen kigyúrt benne a kopasz tulaj? :)
107! 2008.03.19. 18:37:47
Vladimir Harkonnen 2008.03.19. 19:13:26
Hazudsz, vagy egy másik Bp-n jártál! Ott még soha nem volt üres hely fényes nappal!
:-)
aqweren 2008.03.19. 17:59:28
Gondoltam kikerülöm, pont nem jöttek szemből, csak amint mellé értem már húzta rám a kormányt, mert közben végzett és ki akart jönni; gondolom kikapcsolta a vészvillogót és elkezdett indexelni balra, amit én nem vettem észre mert azt hittem az elakadásjelző megy még mindig...ez úton üzenem neki hogy legközelebb ha leáll ilyen helyen csak jobbra indexeljen, hogy tudja má' a másik hogy mit akar, mert nem rajta múlt hogy nem mentünk össze....
Na ennek nyomtam volna hosszan a kürtöt, pedig nem szokásom! Attól hogy irányjelzőzik még nincs elsőbbsége, még ha sokan azt hiszik is!
Elakadás jelző = megállási tilalom feloldása.
Sima sávváltás = nincs index.
Bemegyek ha beledölessz is = indexel a BMW-s.
Teeplee 2008.03.19. 19:34:09
MrZed001 2008.03.19. 19:37:59
Előzni nem előz, mögötte min 100 méterre a többiek. Én padlófék, ő szép lazán lassít, kirakja az elakadásjelzőt, kiszáll és elsétál ... én meg ledöbbenek, egy darabig nyomom a dudát mire visszaordít hogy hülye ökör kerülj ki (mögötte jövő forgalom addigra természetesen odaért, parkoló pedig kb 5 méterre, épp hogy csak bele kellett volna fordulnia).
Kedvem lett volna padlógázzal lenyomni a kocsiját az útról (azaz a menetirány szerinti sávomból)
Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2008.03.19. 19:40:20
Vladimir Harkonnen 2008.03.19. 20:09:32
Egyre több birka veszi át azt a szokást, ha nyílt úton valamilyen ok miatt lassítani kell, vagy uram bocsá' meg kell állni, akkor első dolga bekapcsolni a vészvillogót! A sok büdös parasztja!
Mikor először futottam bele ilyenbe, előttem kamion megáll, elakadásjelző be. Én kinézek, szemből elhalad az utolsó jármű is, index ki, elkezdem kikerülni, amikor is elkezd nyomulni + nyomja a kürtöt! Akkor láttam meg az akadályt, amit addig pont tőle nem láttam, egy az út szélén álló teherautót kellett kikerülni!
Mindenkit kérek, forgalmi okból történő megállásnál ne használjon vészvillogót, mert megtévesztő!
Trencsák 2008.03.19. 20:09:49
Bodi 2008.03.19. 20:11:01
scsaba1 2008.03.19. 20:16:48
Ne csináljunk már úgy, mintha nem tudnánk, hogy miről beszél a postíró.
Aki sokat autózik, nap mint nap találkozhat ilyen és ehhez hasonló idiótákkal. Forgalmas, több sávos út és főút mellett (mert nehogy már gyalogolni kelljen 15 métert), zebrán és ami a személyes kedvencem: az úttorokban, ahol két út találkozik, mert pont ott van egy bolt/újságos stb. Ez azért jó, mert sem kilátni/belátni sem ki/bekanyarodni nem lehet normálisan, mert egy sávra szűkül azon a ponton az út.
Az ilyeneknek egy kötelező biztosítás nélküli IFA-t kívánok a hátuljában. Úgy megtanulná, hogy soha nem parkolunk az út közepén elakadásjelzővel.
Bodi 2008.03.19. 20:19:55
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.03.19. 20:41:12
talán azért teszi ki az elakadásjelző, mert pont nem látod tőle, hogy miért állt meg és hogy nehogy lendületből kikerüld és telibeverd ami előtte van....
Horci 2008.03.19. 20:53:57
2 sávból egy laza mozdulattal csinált 1 sávot egy olyan szakaszon ahol sose szokott nagy forgalom lenni. Véglis, megteheti nem?
Mellékesen megjegyzem a másik oldalon, taxis barátunkkal szemben egy rendőr furgon, a forgalom elöl elzárt területen, és ott kukucskálnak hogy ki az aki esetleg nem látta a hírekben hogy a Keleti lezárva, és be akar hajtani a busz után. A rendőrt persze az eset nem érdekelte ...
köpcöspapa 2008.03.19. 21:01:23
Sck: 2008.03.19. 21:27:18
Terveüdekszi 2008.03.19. 21:28:56
Sck: 2008.03.19. 21:35:53
Terveüdekszi 2008.03.19. 21:57:43
Ma csuda aranyos volt egy passzátos Gödöllőn. A kanyarodósáv legvégén akadt éppen dolga, így ott kúrta ki az elakadásjelzőjét.... Anyád, te buzi!
Rocko- 2008.03.19. 22:26:02
ki mot használna annak jelzésére, h parkol, de nem akar bunkó lenni?
nálam rendszeresen előfordul az, h kiállok házból aszsonynál, és kint várom meg azt a 2 percet, amíg becsukja a kaput. a vészvillogózás baromság, nem vagyok én az a tuskó fajta, na meg a kocsi se romlott el.
index jobbra nem okés, mivel az is megtévesztő, se nem fordulok le, nem is beállni készülök.
helyzetjelző? semmi esetre sem, mivel ott már eléggé tempósan haladnak a többiek, nem vállalom be azt, h a marhája belémrongyoljon, mert azt hiszi, h haladok.
no, ötletek?
Káposztakukac 2008.03.20. 00:24:22
Mityu · http://indafoto.hu/mityu/kozlekedunk/ 2008.03.20. 10:03:02
Gyalogos kurvára nem értette mi bajunk amikor a zebrától 8 lépésre balettozott át a lavírozó autók között.
Mester utcában parkolót keresőt úgy kellett tovább noszogatni, mert nem igazán jött rá, hogy általa akadályba ütközik a tovahaladás.
Aztán volt én még átférek a sárgapirosjelzésen "pirosjelzésenátfutógyalogost" éppenhogy el nem gázoló, valamint bukósisak nélkül közlekedő motoros futár.
Ketten úgy gondolták, hogy az autó lopakodó üzemmódban működtetik. Aztán a világítást felkapcsoltattam velük. :)
Mityu · http://indafoto.hu/mityu/kozlekedunk/ 2008.03.20. 10:06:56
Távirányítós garázskapu a megoldás. :)Szerintem apró félelmed abból ered, hogy tudomásod van arról, hogy sok vak és gyengénlátó is autót vezet. :)
Rocko- 2008.03.20. 11:29:45
TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.03.20. 11:34:21
És indítani egy válalkozást, UAZokkal, KRAZokkal, stb. felszerelve :D
És ilyen ellen ne védjen a CASCO, összetört kocsi saját kár.
laposmacska 2008.03.20. 14:16:35
A vicces az volt, amikor Debrecenben a zsibi parkolójában láttam ilyet. Szépen beparkolt egy helyre az amúgy majdnem üres parkolóban, és villogott. Gondolom, megszokásból benyomta.
Egyébként aki ilyet csinál, attól a rendőrnek meg kéne kérdezni, hogy ugyan mi baja van már a kocsinak. Vagy elszállítani, úgyis le van robbanva, vagy mi...
Blueface 2008.03.20. 17:32:08
bazz tanulj meg parkolni. Ha nem férsz be húzz onnan. Ez a baj ha nem férsz be akkor is odaállsz. Ez volt a zéró toleranciánál is, hirtelen kiderült, hogy alkoholista az ország. "Jaj nem ihatok, még egy sört sem elveszik a jogsit". A morál az a baj. Tisztelet a kivételnek
Gekko 2008.03.20. 22:33:23
De most komolyan, aki ennyire nincs tekintettel a környezetére, azzal mit lehet csinálni? Persze, ezt azért tehetik meg, mert a nagy többség apatikusan elfogadja, mondván, hogy élelmesnek áll a világ. Pedig dehogy! Az ilyen "élelmes" max más kárán nyerészkedik, de semmit nem ad hozzá!
Vladimir Harkonnen 2008.03.21. 21:42:11
Vladimir Harkonnen 2008.03.19. 20:09:32
talán azért teszi ki az elakadásjelző, mert pont nem látod tőle, hogy miért állt meg és hogy nehogy lendületből kikerüld és telibeverd ami előtte van....
Pont azért kerülöm ki lendületből! Ha megpusztult az út közepén, nem állok mögé bambulni! Ha nincs elakadásjelző, akkor forgalmi okból állt meg, és nem kerülöm ki!
De lehet, hogy én vagyok rosszul összerakva.
Vladimir Harkonnen 2008.03.21. 21:48:30
Vontatásnál az elöl haladó bekapcsolja (az üzemképes), a vontatott járművön meg semmi, még egy icipici háromszög se! Pedig előzésnél pl. nem árt ha tudom, hogy két egybenőtt járművet kell előznöm! Ezért van pl. a pótkocsikon háromszög alakú macskaszem, hogy tudjam hosszú jármű van előttem.
Megáll a paraszt a tilosban, bekapcsolja. Aztán megy tovább keresztül a városon vészvillogóval.
Megy esős időben az úton a mami bekapcsolt elakadásjelzővel (ugyebár ha halad, akkor nincs elromolva) normál sebességgel. Mögé érek jelzek neki, erre int a kezével, hogy nem jó az ablaktörlő! Ez mire jó? Hogy tudjam vakon vezet, megy mint a vakegér? Meg ne merjem előzni, mert a következő lámpánál belém jön? Álljon félre, menjen stoppal!
Van egy barátom Zsaru volt, ha látott elakadás jelzővel álló járművet, megkérte a sofőrt indítsa be az autót 20-ból 19x indult, jöhetett a bünti! Ez is rég volt, azt a mentalitást mára kinőtték, vagy csak belefásultak.
Na, ezt még elmesélem, bár off:
Vele esett meg az is hogy a piroson áthajtó taxis mikor megállította, azt mondta neki fapofával, hogy a piroson két másodpercig még át szabad hajtani! Helyben cafatokra tépte a jogsiját!