Mint ismert, május elsejétől teljes érvénnyel érvénybe lép az objektív felelősség elve.
"A jogszabály szerint a gépjármű üzemben tartója felelős azért, ha a járművel túllépik a megengedett legnagyobb sebességet, nem tartják be a vasúti átjárón történő áthaladás szabályait, a közlekedési lámpák utasításait, a megállás és várakozás szabályait, a behajtási tilalomra és kötelező haladási irányra vonatkozó szabályokat, az autópálya leállósávjának igénybevételét meghatározó szabályokat, illetve a természet védelmére vonatkozó előírásokat. A gépjármű üzemben tartója csak akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a járművet tőle ellopták, illetve, ha a járművet használó személy magánokiratban elismeri, hogy a szabálysértés elkövetésekor ő vezette a járművet."
A mellékelt táblázat, bár puritán, arra a célra pontosan megfelel, hogy az előre gondolkodó tulajdonos bebiztosítsa magát feledékenysége esetére. Ennek vezetése opcionális, nem kötelező, de mindenkinek a saját érdeke, hogy tisztában legyen vele, hiszen a büntetés akár az elkövetéstől való 60 napon belül is érkezhet, amikorra már nem feltétlenül emlékszünk arra, hogy ki vitte el egy körre az autót.
Ne bízd a véletlenre!
2008.05.05. 13:15 :: Kisikasa
Ha egy autót többen is használnak, jó ha tudjuk mikor ki vezette, mert előfordulhat, hogy felelősségre vonnak minket és nem biztos, hogy pontosan emlékezni fogunk, hogy az adott időpontban éppen kinek adtuk kölcsön a járművet. Perillustris ennek kapcsán ad mindenkinek egy hasznos ötletet, melyet szépen táblázatba is foglalt.
149 komment
Címkék: biztonság közlekedés autó büntetés gyorshajtás traffipax
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!
Géza 2008.05.05. 13:24:56
Sikerül úgy megbénítani a várost, hogy kurucok sem kellenek hozzá
yooccoo 2008.05.05. 14:01:16
az meg, hogy te beírsz oda valakit, nem ér semmit
aláírás nélkül sóhivatal ...
csepi 2008.05.05. 14:08:43
Pakito 2008.05.05. 14:10:25
Lacaca 2008.05.05. 14:18:50
ex-dr. vuk 2008.05.05. 14:38:06
Igaz biciklivel is az uzembentarto felel ;)
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.05.05. 14:43:35
Breq 2008.05.05. 14:43:47
ex-dr. vuk 2008.05.05. 14:49:41
Ez igaz, de 50-nel akkor sem illik a belsoben csoszogni, ha 70 a megengedett.
Jutka 2008.05.05. 14:50:37
Igaz, de aki nem képes 70-nel menni ott, ahol lehet, az takarodjon a dodgem-pályára!
bervas 2008.05.05. 14:55:09
Minél lassabban megy a buzi autó, annál kevesebb helyet foglal el a buzi sávból. Azaz annál több buzi autó fér el adott buzi útfelületen. Érted, te nagyon labanc ? :-)
Gera 2008.05.05. 14:58:48
Secnir 2008.05.05. 15:01:48
dédipapának sok bölcsessége volt, ez volt az egyik kedvence.
amúgy gyanítom, hogy az elkövetkezendő autóvásárlók a 70 és 140 év közötti kisnyugdíjasok lesznek. ha megkapják a 300.000-es büntit, nem vonhatják tőlük; ha meg kapnak 15 büntetőpontot, akkor meg rémülten néz, hogy mi az, papa még a lovaskocsin sem engedte, hogy fogja a gyeplőt...
...én már puhítom a nagyit keményen, valószínűleg el tudom neki adni az autót. vidéki, 78 éves, még nem okozott balesetet (hacsak a fiacskája nem annak számít) - szóval a biztosítása is kellemes, megyek intézkedem.
Rendet! 2008.05.05. 15:07:02
bervas 2008.05.05. 15:10:29
Kruger Papa · kruger.blog.hu 2008.05.05. 15:15:25
Nem úgy volt, hogy pipát, autót, nőt nem adunk kölcsön?
Vagy csak mifelénk??
Szendwich 2008.05.05. 15:16:01
Attol, hogy most itt vegzettseghez kotik a jogositvany szerzest, meg objektiv feleloseghez, meg baromi nagy buntetesekhez, ettol en meg nem erzem magam BIZTONSAGban.
Mert itt az hianyzik az utakrol. A biztonsag erzese...
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.05.05. 15:16:40
bamboo 2008.05.05. 15:17:24
Ocsy 2008.05.05. 15:17:33
Igen, csakhogy van egy olyan szabály is, (Kresz, 26. § (5) bek.), miszerint:
"Nem szabad a járművel indokolatlanul olyan lassan haladni, hogy az a forgalmat akadályozza."
Akárhogy is nézem, ha egy útra a 70-es táblát kiteszik, az azt jelenti, hogy azon a szakaszon 70-nel biztonságosan lehet haladni. Ha ennek ellenére valaki 40-50-nel csörtet, ráadásul a belső sávban, az bizony sztem akadályozás.
Múltkorában az M1-esen 130-as tempóban "süvítettem", amikor a leállósávban békésen parkoló rendőrautót (megkülönböztető jelzés nuku) meglátva az előttem haladó román vendégmunkás 60-ra lassított le. Nekem nem az volt az első gondolatom, hogy igaza van, a 130 végül is csak a megengedett maximum... A rendőr persze lesz*rta, pedig kikaphatta volna, és esetleg érdeklődhetett volna tőle, hogy miért van gyilkolászós kedvében. (A történethez hozzátartozik, hogy ugyanaz a rendőr pár km-rel korábban a pihenőhelyen azért belémkötött, mert ugyan nem szabályosan, de senkit nem zavaró módon húzódtam félre kajálni. A parkoló ugyanis tele volt kamionokkal, minden helyet elfoglaltak. Én a benzinkút shopja mögött a parkoló két utcáját összekötő szervizúton álltam félre, egy már ott dekkoló BMW mögé. Járőr megjelent, szemügyre vette a rokiparkolóban békésen várakozó külföldi autókat, majd odajött, és köszönés nélkül közölte, hogy ez nem parkoló, és húzzunk a fenébe. Mondtuk, hogy 5 perc, és már ott sem vagyunk, mire annyit vetett oda, hogy akkor meg is büntet. Elkezdtem elcsomagolni a kaját, és közben megkérdeztem, hogy az előttem álló BMW-t is megbünteti-e. Mondta, hogy igen, amint a gazdája visszatér. Aztán megvárta, míg átállok egy kamion mögé, majd beszállt a Skodába, és eltépett. A BMW talán azóta is ott áll. Mert vannak egyenlők és egyenlőbbek...)
Ellenpélda, avagy objektív felelőtlenség: tegnap délután az M3-ason Hatvannál Pest felé volt egy bazi nagy dugó. Az egyik elektromos tábla kijelzése szerint baleset történt, azért állt a forgalom. (Ennek ellenére balesetnek nyomát sem láttam, egyszercsak felgyorsult a sor, és Pestig 110-130-as tempóban lehetett jönni, időnkénti megtorpanásokkal, amikor valami birka kijött 90-nel előzni a másikat, amelyik 88-cal száguldott.) Éppen kb. 20-szal "akadályozom" a forgalmat a belső sávban (mindkét sáv áll, természetesen), mire a tükörben feltűnik egy 911 Turbo nagy vészvillogva, és kb. 180-as tempóban húz tovább - a leállósávon. Természetesen játszótársa is akadt, egy M5-ös képében, aki tepert utána ezerrel. De biztos nagyon rutinos sofőrök voltak, úgyhogy nem is gondoltam arra, hogy bárkit megölnek, aki esetleg éppen kereket próbál cserélni a leállósávon. Bár azért elgondolkodtató volt, hogy a Porsche esetleg meg tud állni, de a km-ekről is látszó porfelhőben, amit felvert, a BMW vezetője nem tudom, mikor láthatta meg a féklámpáját...
Gondolom, őket aztán marhára nem hatja meg az objektív felelősség, meg a pár100ezres bírság. Már, ha belefutnak, mert ilyenkor persze rendőrautó sehol nincs, csak amikor a békés utazót kell a pihenőhelyen csesztetni.
Morgó Muki 2008.05.05. 15:18:10
.rewerse. 2008.05.05. 15:19:28
.rewerse. 2008.05.05. 15:21:05
Blog gazda figyelj ide 2008.05.05. 15:21:51
(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2008.05.05. 15:28:32
bigdaddy 2008.05.05. 15:32:28
Mondjuk a korhatárt feltolhatnák úgy 24-re, amelyik személygépjárművön pedig nincs rendszámtábla (mert ez a "legújabb" és bámulatos tempóban és pofátlansággal elszaporodó "kibúvó") azt a helyszínen kivonni a forgalomból (ha lehet a vezetővel együtt:))
kisember 2008.05.05. 15:32:45
most azonnal
Gábor 2008.05.05. 15:33:52
107! 2008.05.05. 15:36:03
most azonnal"
A családodat meg üsse el egy gyorshajtó!
fotóznak is 2008.05.05. 15:43:57
kérdem én, akkor most minek fotóznak? pénzt szednek hogy kevesebb legyen a baleset, erre rögtön kettő is volt
EBEUSS (törölt) 2008.05.05. 15:52:23
Remélem hamarosan elbukik az alkotmányosság próbáján!
Jah, és a szabálytalan busz sáv használatára nem vonatkozik az objektív felelősség, úgyhogy kéretik nem bekakálni, ha arról érkezik rendőrségi megkeresés! ;)
mxplanet 2008.05.05. 15:53:58
EBEUSS (törölt) 2008.05.05. 15:53:59
sebessegmeres.info/forecast.php?show=98
107! 2008.05.05. 15:54:07
Egészen addig tehetetlen a rendőrség, ameddig ilyen kurva nagy szabadság van ebben az országban! Az objektív felelősség semmi újat nem hozott, csak becsukott egy kis (nem is volt olyan kicsi) kaput. Kit érdekelt egy trafi, vagy egy lézer? "Majd jól elhúzok, aztán hivatkozok az Sztv. 57.§-ra" A többi bosszantó szabálysértéssel ugyan így.
EBEUSS (törölt) 2008.05.05. 15:55:08
Találékony nép ez a magyar! :)
villancsssa 2008.05.05. 15:56:23
Akkor inkább 21 év, pszichikai és IQ teszt, de ez sem old meg mindent. Legfőképpen a főokosok kitalálhatnának valami életszerű alkalmassági tesztet. Plusz nem tudom mennyit változott a KRESZ oktatás mióta én jártam, de én jóval nagyobb hangsúlyt fektetnék a vezetéselméletre.
Ja, és "gyalogos és biciklis" kresz oktatása általános iskolában (ezt nem tudom, hogy manapság van e). Félelmetesnek, tartom hogy aki autóval közlekedik, annak tudnia kell, hogy melyik a kerékpárral behajtani tilos tábla, de a biciklist senki nem kérdezi róla. Kicsit viccesnek (szomorúnak tartom ezt). Mert én számítok rá, hogy nincs ott, de ő ott van családostul.
Persze a 70 az maximum 70. De azt is figyelembe kell venni, hogy az ilyen helyeken a lámpák is erre a sebességre vannak időzítve, ha valaki 50-nel megy fenntartja a sort, ami aztán a 3.-4. lámpánál pirosat kap, ez pedig szépen felduzzasztja a sort, mögöttük nem tudnak rendesen indulni ->ott is duzzadnak és így tovább, ergo 1 db alkalmatlan sofőr hosszú kínos percekre torlódást tud okozni. Ilyenben már nem egyszer volt részem. Pl. Váci úton 60-80 között -persze nem nagy forgalomban- ingadozva 1 zöldhullámmal el lehet menni a Fótitól a Dózsa Györgyig. 50-nel cammogva kb. 2-3 alkalommal meg kell állni. Szómiszó aki, úgy érzi menjemón 50-nel, de ne a belső sávban.
107! 2008.05.05. 15:59:00
Mackókoma 2008.05.05. 16:02:07
Nincs ezzel semmi gond, megint a kis emberek illetve azok, akik nem eléggé, naprakészek azok szívják meg. Ugyanis továbbra sem vagyok hajlandó családtagomra, hozzátartozómra terhelő vallomást tenni, na de most jön a törvény pl. a szokásos gyorshajtásomra mondjuk, kijön a 300.000 HUF. És? Befizetem. Pontot nem adhat, jogsit nem vehet el, mert nem én vezettem, nem verhetik rám sehogy sem csak a bírságot, hiszen jogilag nem követtem el, azt meg megnézném, hogy mondjuk a kft-t, hogy vonják, felelősségre bevonják a kft jogsiját illetve kap büntetőpontot? Annyi hogy 2 perccel többet dolgozik ügyvéd kb. Megváltható lett pénzért a gyorshajtás meg a többi dolog, persze azoknak, akik horribilis összegekért tényleg használható ügyvédet, jogi tanácsadót tart illetve nem probléma a bírság kifizetése. Én kifejezetten örülök a bevezetésének.
EBEUSS (törölt) 2008.05.05. 16:02:09
Én biztosan nem! ;-)
Önjáró Talajgyalu 2008.05.05. 16:02:18
Ezenkivul ismerek fuvarost, buszsofort tobbet is, 8 (vagy kevesebb) altalanossal, aki egesz eleteben ezt csinalta, es rabiznam a leendo gyerekeim eletet az utakon, mert nyugis, felelossegteljes es ovatos, meg ismerek diplomas osbarmot, akinek rollert se adnek, mert eddig a puszta szerencsevel kerulte csak el, hogy felkenje magat (es valaki mast is) a fara, vagy a betonra.
Az iskolai vegzettseg vajmi keves osszefuggest mutat azzal, hogy valaki milyen ember, es hogyan viselkedik az utakon, vagy egy fellepo veszelyhelyzetben. Vagy szerinted az segit elkerulni egy utkozest, ha fel tudod sorolni Jozsef Attila osszes muveit, tudod mikor volt a pakozdi csata, es ki birod elemezni a Bank bant? Ne legyunk mar hulyebbek mint az uj pontrendszer, kerem...
EBEUSS (törölt) 2008.05.05. 16:06:10
A többiek csak a salátaföldeken érhetik el uticéljukat! :))))
Terveüdekszi 2008.05.05. 16:06:37
Külön gratulációm annak az agyatlan marhának, aki a rajkai átkelő utáni egyenes, belátható útszakaszra kibaszott néhány 70-es táblát. Komolyan mondom, azt hittem rosszul látok. Nyílegyenes út, 70-es tábla, majd kb. 100m után feloldó tábla. Nooormális? Mibe hogy a trafis vadászterület? Költsék az ott befolyt pénzt a kitaláló árváinak a megsegítésére.
autosave 2008.05.05. 16:09:48
FCs 2008.05.05. 16:09:53
ksh adat: tavaly összesen 559 baleset történt autópályán /m0,1,3,5,7,30/ ebből 48 halálos. a maradék 20055 nem ott történt, mégis ezt nyomják, telepítik az újabb kamerákat, tartják a sajtótájékoztatókat autópálya-hidakon állva. én is ezt csinálnám, ha a semmi melóra kellene számokat produkálni.
de ha nem autópálya, akkor is mennyivel egyszerűbb lehúzna valakit 3 kilóra egy kint felejtett - de jól dokumentált - 20-as táblánál kemény 51kmh-ért, mint elkapni a sarkon vagy csak simán villamos elé parkoló, követési távolságot nem ismerő, lámpánál sor elé bevágó antiszociális barmokat.
EBEUSS (törölt) 2008.05.05. 16:10:49
Halálbüntetés kellene a szabálysértőknek! Tuti, hogy a dugók is megszűnnének, mert nem lenne senki aki kocsiba merne ülni...
107! 2008.05.05. 16:11:41
Hát! Pedig itt a legtöbben ezt hangoztatják!
Gondolom tudod miről írtam. :-)
Azért én örülök az új lehetőségeimnek, még bizakodó vagyok, bár tudom, erre is meg lesz a gyógyír. De legalább már a csórok meggondolják, hogy hogy vezessenek. Nem teljes a siker, de egy fokkal jobb, mint eddig.
Sajnos Mackókoma igazad van. Se pont se jogsi. Azért szerintem kevesen engedhetnek meg maguknak akár csak egy db 300.000 Ft-os gyorshajtást is. Nem hogy többet. (aztán lehet hogy tévedek, és csak nekem fogalom ez az összeg)
Önjáró Talajgyalu 2008.05.05. 16:12:31
Egyebkent, kintfelejtett harmincas tabla, a negynapos unnep alatt jartam messzi videken, es miutan megszoktam, hogy itt Bp-n csak "javaslat" szinten vannak ertelmezve a sebessegkorlatozo tablak, raadasul legtobbszor csunyan alalonek annak az erteknek, amit meg az en oreg autommal is biztonsagosan lehet abszolvalni az utszakaszon, volt egy-ket hirtelen fekezes nagy kanyarok elott, mire megtanultam, hogy az orszag jobbik felen ha az van kiirva hogy 30, akkor ugy ertik hogy 30, nem pedig "hat ne menj 60-nal tobbel, azert legyszi"... :)
movhu 2008.05.05. 16:12:52
mover.blog.hu/2008/04/29/elrettentest_a_mediaba
De!A mostani intézkedés szükségszerűen hoz magával dolgokat. Egyrészt az emberek jobban figyelne a mérésre=figyelemelterelés. Ott fogják behozni a lemaradást, ahol nem mérnek tutira, azaz ott növelik majd a balesetek számát.
Ezenkívül a magyar korlázozások rosszul kitaláltak. Sok helyen többet megengedne az út(jóval), az M0-án meg például nem a gyroshajtás, hanem az előzgető kamionokkal van a baj. Ameddig az alapvető problémákat nem orvosoljuk, lehet itt akármi. Ja, hogy ahhoz gondolkozni is kellene? Végülis egyszerűbb vasúti átjáróban bírságolni a 60-al száguldozókat.
Ti mikor láttatok utoljára főútvonal balesetveszélyes szakaszán 90-es korlátozást mérni?
EBEUSS (törölt) 2008.05.05. 16:14:48
Lényegtelen, hogy mennyit ér a kocsid, mert a lakásodat is elárverezhetik a büntetés behajtása érdekében!
gyanta 2008.05.05. 16:15:43
egyébként baromira nem egyértelmű Budapesten, hogy melyik úton mennyivel szabad menni. A Hungárián időnként ki van téve egy 70-es tábla, de nincs megismételve minden kereszteződés után. nna ott akkor mennyi? 50? a kerepesin is össze-vissza van. a büntetések előtt talán mindenhol tisztázni kéne a táblákat, felfesteni az útra is stb...
egyébként a hétvégén elég sokat autóztam alsóbbrendű utakon, ahol kint van hagyva az 50-es vagy a 60-as tábla (meg persze időnként a 30-as is) de semmi nem indokolja, valószínűleg ott felejtették. iszonyatosan bosszantó. zúgtak is el mellettem 90 fölött a többiek, de ismeretlen helyen voltam, a jogsim is friss és ugye elmúlt máj.1 is.
szerintem azzal nincs baj, ha valaki nem 70-el megy, mert az a megengedett és nem kötelező, de tényleg menjen ki a külsőbe (magamat is beleértve), aki lassabban szeretne menni.
egyébként érdemes lenne nem kibúvókat keresni, hanem picit betartani a szabályokat, nem? 10-20 km/órákról beszélünk, városon belüli közlekedésnél tehát néhány perc a különbség.
tényleg ekkora para ez?
Önjáró Talajgyalu 2008.05.05. 16:16:08
Mackókoma 2008.05.05. 16:18:14
Jól menő cégből simán akár többet is...
Azt ugyan nem kérdeztem meg hogy apeh felé hogy elszámólható vagy mivan vele, de szerintem le lehet írni a bírságokat is. Remélen nekem nem fog sok becsúszni, én is a lézerblokkolóra szavazok, az kinti barátomnak nagyon bejött azóta 1db gyorshajtási csekkje sem volt. Persze most 300.000-ret beruházni nincs kedvem... talán majd ha megint pályán járok rendszeresen addig meg próbál az ember odafigyelni. De ha baj van akkor is marad a jogsi és nincs pont ez a lényeg. Persze én csak a gyorshajtásról beszélek, mert a többi szabályt 99% betartom. Sebesség sajna nem mindig megy :D De akinek nem céges kocsija van azaz az eberek többségének illetve ahol 300e nagyon nagy pénz ott persze komoly hatása lesz ennek a rendszernek.
EBEUSS (törölt) 2008.05.05. 16:18:46
Egyébként volt nekünk egy kisebb vitánk, hogy mi várható május 1. után, és úgy tűnik nekem lett igazam, vagyis nem érdemes megmondani, hogy ki vezetett, mert úgy sem lenne kevesebb a büntetés! Sőt, így a jogsi is megmarad, és pont sem jár.
Nincs türelmem visszakeresni, de gondolom emlékszel.
107! 2008.05.05. 16:19:43
EBEUSS (törölt) 2008.05.05. 16:19:47
Ösztöndíjból, fizuból is letíltható! ;-)
szvsz 2008.05.05. 16:20:11
EBEUSS (törölt) 2008.05.05. 16:21:21
Jaja! Én már be is linkeltem előbb a helyeket. :)
Újra: sebessegmeres.info/forecast.php?cat=Megy%E9k+szerint
Önjáró Talajgyalu 2008.05.05. 16:22:09
EBEUSS: Majd a parom fizujabol. Az o neven van a kocsi, igaz meg jogsija sincs... :D Es joval kevesebbet keres... :| :/ :(
107! 2008.05.05. 16:28:18
Csak egy kérdés. Mindenféle rosszindulat nélkül. A radarblokkoló működik a kilenc éves pöttyöslabdát gurítóval szemben is?
Annak idején a közlekedés tanárom mondta, ha valaki úgy hajt gyorsan, hogy időben észreveszi a trafit, akkor azt nem is kell megbüntetni, mert az mást is észrevett volna. Aki olyan béna, hogy beleszalad, az ne menjen gyorsan (természetesen a fámára ez nem igaz).
Ebeuss! Igen emlékszem. Sajnos neked lett igazad. Mentségemre legyen mondva, elfogult vagyok, és nem tudtam kiszűrni az érzelmeim az akkori vitánál. :-)
Ocsy 2008.05.05. 16:29:43
"Azért szerintem kevesen engedhetnek meg maguknak akár csak egy db 300.000 Ft-os gyorshajtást is."
Ez sztem naivitás. 100 emberből 99 május 1. óta sem úgy ül be a kocsijába reggel, hogy azt mondja magában, "figyelj, nem engedheted meg magadnak a bírságot, nem mész 50 felett egy km/h-val sem!", és azután indít. A napi rutin semmit nem változik ettől. Ahol eddig tudta, hogy 10 évente egyszer jár rendőr, ott ugyanúgy 80-nal fog hajtani, és ugyanúgy 70-nel zúg át a vasúti átjárón, stb. A büntetési tételek növelése csak egy újabb sáp az autósokon, ettől a közlekedési kultúra és a közlekedésbiztonság semmit nem fog javulni. Telepíthetik a fix trafikat akárhová, előtte és utána ugyanúgy 200-zal fognak száguldani a népek, ahogy most is teszik sokszor. Akik megengedhetik maguknak, azok szabálytalankodnak tovább, és fizetnek, amikor kell, ahogy eddig is. Akik meg nem, azok ugyanúgy fognak vezetni, mint eddig, aztán, amikor beüt egy nagyobb bírság, egy darabig görcsösen fogják tartani a sebességhatárokat ott is, ahol nincs értelme (kint felejtett 30-as táblák, stb.), aztán előbb-utóbb megunják, hogy mindenki levillogja őket, és folytatják ugyanott. Én nem látom értelmét az egésznek, mert bár azt írtad fentebb, hogy a szabálykövetőknek inkább örülni kéne a "szigorításnak", én inkább azt látom, hogy akik általában törekednek a szabályok betartására (nem, nem feddhetetlenek, ez marhaság, olyan nincs, aki soha nem szeg meg egyetlen szabályt sem), azok egy-egy ballépés miatt még nagyobbat szívnak, az igazán veszélyes, nótórius szabálysértőket meg marhára nem fogja érdekelni, ahogy eddig sem.
107! 2008.05.05. 16:29:51
Szerinted ez idevaló?
Ear 2008.05.05. 16:31:14
Ön szerint helyes, hogy mostantól a gépjármű üzembentartója felel a járművel elkövetett szabálysértésekért?
Szavazás: wita.hu/index.php?show=wita&wita=35
107! 2008.05.05. 16:35:57
Addig, ameddig a csíkos mellett elmehetnek (50-es táblánál) 70-el, és én tehetetlen vagyok, addig nem lesz rend. És ezt megcsinálják rendszeresen. Régen voltak olyan szerkezetek, amikkel menet közben lehetett mérni, sajnos mint minden jó dolgot ezt is el kellett venni.
seat 2008.05.05. 16:38:36
ötleted szuperjó, ez motiváció a nyelvtanulásra LOL :D
hétvégén autópályán hasonló tapasztalat - mindenki idegesen tartja a 130-140-et, mert menni szeretne, de ugye nem mer, viszont ott nyomakszik az előtte menő autó seggében, emiatt a követési távolság nagyon kicsi
továbbá heroikus előzések történtek, amikor a külsőben 130-cal közlekedő autót 131 km/h-val előzte a másik
egyszóval szerintem ez így valahogy nem jó, a kis követési távolságok miatt meg a dugulás miatt ez is tök balesetveszélyes
persze pár idióta meg bólyának nézte a két sáv közel azonos tempóban haladó járműveit, és közöttük cikázott (megjegyzem, mind német rendszámot viselt vagy szlovákot ;) :D )
Mackókoma 2008.05.05. 16:39:31
hát nem a városban kell 200-al menni, ha meg az autópályán jelenik meg a kislány pöttyös labdával akkor nagy valószínűséggel meg fog halni szegényke. A gyorshajtásnak is vannak bizonyos keretei, és lehetőségei, ezért hagytam abba kb 5 évvel ezelőtt az utcai versenyzéset, mert sajnos a "vetélytársak" nagy része az egyirányű utcában is 140-el ment végig 2 zebra között. Persze ott könnyen bajt is okozhat egy gyorshajtó és az ilyeneket ki is kell iktatni a közlekedésből. Persze a nagy magyar húdemegy sufni autokat már nem is említem legtöbbjének ilyen foshányadék van, ami megy egyenesbe azt kb annyit tud. De attol hogy én egy üres pályaszakszon megfelelő viszonyok között kb 10 mp-re elérem a 300 km/h sebességem és netán nem kívánok 130-al menni egy kis forgalmű autpályán hanem ráálok egy 180-ra az már az én dolgom és felelőségem, ha meg sikerül blokkolni a fotómasinát akkor így jártak. U.I.: pár gyerek előtt már lefékeztem hál isten még 1-et sem sodortam el. Ésszel kell menni de itthon ezt soha nem fogom megtapasztalni. Persze a helyes hozzáállás az lenne hogy aszabályokat maradéktalanul be kell tartani. De ez magyarország, ez egy ilyen ország, soha nem lesz más... ezért is szeretem.
Zapata 2008.05.05. 16:40:58
Magyarul olyanért büntetnek meg, amit nem te követtél el. Mi ez, ha nem alkotmányellenes?
Ha elütnek a kocsiddal valakit, akkor téged is fognak leültetni érte?
Asidotus 2008.05.05. 16:42:08
seat 2008.05.05. 16:46:27
Igazából észszerű sebességkorlátozások kellenének, normálisan kitáblázva, egyből betartaná mindenki, a fogyasztás is jobb úgy és a vezetési élmény se olyan sz@r (nekem legalábbis ez a tapasztalatom volt Ausztriában, hogy normális határokkal szuperjó fogyasztás volt).
ok 2008.05.05. 16:46:46
MAFIA az egész!!!
Miért van az, hogy a jog szerint 75 másik esetben nem vagy köteles nyilatkozni saját hozzátartozód ellen?
Ha szemed láttára apád lelövi anyádat, mondhatod azt, hogy nem vagy hajlandó nyilatkozni, közeli hozzátartozódról.
De az autóvezetésnél nem mondhatod???
Micsoda véletlen, hogy ez a törvény, pont most lépett életbe, a MAGÁN TRAFFIPAXOK -kal egyidőben.
Egyértelmű, hogy ez azért van, hogy a magán traffipaxot üzemeltetőknek ,(ahol persze a lapok már rég le vannak osztva) ne kelljen az adminisztrációval bíbelődni, csak fotózni, és postázni.
Én is egyetértek a 300e-rel, ha valaki autópályán 260-al megy.
De a bevétel nem innen fog származni. "kintfelejtett" táblák stb.
Sokszor: 30, 50, 80 ezer-- az sokat hoz!
Mindjárt népszavazást kezdeményezek!!!
hawkeye 2008.05.05. 16:47:23
Ment is a kimittud...
Szombaton munka, munkás egy darab se.
Mondják, h szerdán abbahagyták, és ma kezdték újra.
Mondjátok, kiknek az objektív felelőssége az ilyesmi?
Ott ahol dolgozom, ha este végeznek, reggelig letakarják a felesleges táblákat fekete fóliával.
Nálunk ezt így hogy?! :)))
Mackókoma 2008.05.05. 16:47:39
persze hogy kell, rendszeresen bírságoltak egy időben érte. Most leszoktak rólam. Nem vont a pénzbírságon kívül semmilyen mást maga után. Írsában figyelmesztettem az alkalmazottakat hogy máskor vezessék :)
Azt az ügy le volt zárva.
storyline :) 2008.05.05. 16:50:51
107! 2008.05.05. 16:53:20
A sebességtúllépést pedig nem véletlenül határozzák meg százalékban. (100 alatti korlátozásnál 50%-tól, 100 felettinél 1/3 -tól számít kiemelt szabálysértésnek. Van még egy kategória a legalább 1/4-ével történő túllépés ez 3 pontos mutatvány)
Az pedig nagyon jó, hogy eddig mindig sikerült megállni, de nem fogja kérdezni senki, amikor egyszer majd nem sikerül. Annyi embert láttam már bűntudatól szenvedni, de amikor könnyelmű és felelőtlen volt, végig sem futott az agyán, hogy mit okozhat. Ettől függetlenül igazat adok neked abban, hogy gyorshajtás és gyorshajtás között is van különbség, de azért jogilag nehéz lenne ezt szétválasztani. Talán a korlátozások helyes megválasztása lenne a megoldás (ez viszont nem rendőrségi hatáskör)
Mackókoma 2008.05.05. 16:56:31
pontosan :)
Ahhoz hogy változás legyen az országban, magunknak az országlakóknak kellene változtatnuk a hozzáálásunkon, cselekedeteinken. De ez már egy más tészta, és felesleges okfejtés. Talán 1x megváltozunk de addig pár generáció kihal. További szép napot, megyek hasznossá teszem magam.
grp 2008.05.05. 16:57:36
csomó 3 sávos budapesti úton megfigyelhető, hogy a külső sávban kényelmesen 60-70 körül lehet menni, mert töküres, míg a belsőkben ott pöcsörögnek negyvennel.
félreértés ne essék, nem a pöcsörgéssel van baj, és ha mindenki betartaná a szabályokat akkor haladós lenne a forgalom, lenne érteme a zöldhullámnak stb.
storyline :) 2008.05.05. 16:58:08
Addig, ameddig a csíkos mellett elmehetnek (50-es táblánál) 70-el, és én tehetetlen vagyok, addig nem lesz rend. És ezt megcsinálják rendszeresen. Régen voltak olyan szerkezetek, amikkel menet közben lehetett mérni, sajnos mint minden jó dolgot ezt is el kellett venni. "
Igy van, tehetetlen vagy. Utána mehetnél, hogy megnézd van-e izzókészlete, vagy nem járt-e le a zelsősegélycsomagja, de az kényelmetlenebb...
107! 2008.05.05. 17:07:47
Most ezt komolyan gondolod?
Hol van arányban a kettő egymáshoz? A másik, ha éppen négy ilyen autó megy el mellettem, akkor melyiket állítom meg. (mindegy, mert úgy is a másik hárommal fog takarózni) De jó, hogy Te így látod, hogy ez is a rendőr hibája, nem pedig a paraszté, aki leszarja a szabályokat.
Teljesen más a helyzet egy olyan szabálysértésnél, ami bizonyítható (kedvencem az Orcy-Elnök kereszteződés, legutóbb még ki is kiabáltak: "Maximumot neki")
Nem kell ilyen hozzáállást feltételezni, mivel sokkal gyorsabban megy a szolgálat, ha az ember csinál is valamit. Nem szeretek unatkozni, és nem véletlenül választottam ezt a hivatást!
ihatethisindapassthingy 2008.05.05. 17:20:28
Valaki látja, hogy hogyan lesz ebből szabályos közlekedés? :)
storyline :) 2008.05.05. 17:21:39
siki 2008.05.05. 17:25:48
Addig meg nevezzük pénzbehajtásnak. Ebből kiindulva egyetértek az objektív felelősséggel. De az sem ártana, ha büntetnék azt, aki munkáját elhanyagolva hagy kint 30-as táblákat.
107! 2008.05.05. 17:32:33
Félreértés ne essék, én is ismerek szívatós helyzeteket, de erre nem ezt látom megoldásnak. Tudom, hogy vannak semmitérő kollégáim, de nem tartozom közéjük. Ettől függetlenül a szélmalomharc mégsem az én stílusom. Nem megyek el szabálysértések mellett, de ehhez a szituhoz jelenleg nincs megbízható jogi háttér.
107! 2008.05.05. 17:35:51
Ott a pont!
storyline :) 2008.05.05. 17:41:50
Ááá, tudod mit? Legjobb, ha megkéred, hogy nyissák ki a csomagtatót, és amig a kocsi mögé kiséred őket, addig megbotlasz, és véletlenül hátbavered őket a gumibottal! És ezt még igy személyenként 9X!
107! 2008.05.05. 17:50:41
Éppen végeztünk a nemzetközi akcióval, amikor az orrom előtt elütöttek egy nőt a zebrán. Rögtön oda is mentem, amikor láttam, hogy nem csak egy nő volt, hanem a 14 éves lánya is. Mentő, meg miegymás... Eljutottam odáig, hogy foglalkozzak a gázolóval is. Mondanom sem kell nála is bent ült a két gyerek (egy három éves gyerekülésben, meg egy nyolc éves gyerekülés nélkül) Ők nem sérültek meg, de bizony apa zöld szondát fújt. Felháborító volt az a felelőtlenség, és nemtörődömség, amit az ember elkövetett. Délután ötkor ittasan megy a gyerekekért az oviba meg a suliba...
PPicur 2008.05.05. 17:52:13
Mi ér, ha a legfrissebb bejegyzés május2?
Ha ezt nézem ma belemehettem volna Pécs előtt egy tarfiba (60-as tábla)
spamdevnull2 2008.05.05. 17:56:10
Mit szólnátok a következő ötlethez: Minden jogsihosszabbításnál meg kell csinálni egy ugyanolyan kresz-tesztet ugyanolyan feltételekkel, mint amikor először jogsit szerzel.
2x lehessen ismételni, ha harmadszorra sem jön össze, akkor lehet menni újra elölről jogsit csinálni.
PPicur 2008.05.05. 17:57:31
Próbálom betartani. Szerintem azért nem lesz kevesebb baleset, mert a rendőrök nem lettek többen, nem lett több mérőeszköz, így ahol eddig sem mértek, ott ezek után sem fognak. Aki sokat autóval az kb tudja hol szoktak lenni trafik. (Mint nálam ma :-) )
nyugiautos 2008.05.05. 18:02:23
PPicur 2008.05.05. 18:02:28
Megkövetlek. Továbbnéztem az oldalt!
PP. :-)
107! 2008.05.05. 18:04:59
Vigyázz, mert nem szokott hülyeséget írni! :-)
Laciii 2008.05.05. 18:12:36
Tudtommal a "nem vagyok köteles terhelő vallomást tenni" dolog eddig is csak szabálysértésnél működött, bűncselekmény esetén nem.
Én tudom rosszul, vagy jól megy a népbutitás?
107! 2008.05.05. 18:17:14
Tommy 2008.05.05. 18:23:06
autosave 2008.05.05. 18:24:59
autosave 2008.05.05. 18:26:34
Csak annyi változott, hogy ebben az esetben jön az objektív felelelősségvállalás alapján a pénzbírság. De a jog megmaradt és természetesen használható.
Csak a média próbálja elferdíteni.
autosave 2008.05.05. 18:29:20
PPicur 2008.05.05. 18:29:35
Parancs. Értettem!
:-)
Nzoltan 2008.05.05. 19:33:46
Egyáltalán nem kötelező. Te is kifizetheted, az állam már nem kíváncsi rá hogyan rendezed a családoddal.
Ne mondja már nekem senki, hogy nem érdeke a tulajnak, hogy pl. a fia betartsa a szabályokat.
Ha balesetet okoz valaki, akkor meg úgyis a vezető viszi el a balhét még a helyszínen.
aspectratio 2008.05.05. 19:34:17
fm! 2008.05.05. 19:36:39
Már megérte megvenni a lézerblokkolót. És még csak 5 nap telt el..."
Milyen típust vettél? Hogy vált be? Én a hétem rendelem a cuccot... :)
Azt tudja valaki, hogy mennyi a jutalom egy levett első rendszámért? Mert ha nagyságrendekkel kisebb, mint 3 kiló, akkor simán megéri bevállalni...
nprobe 2008.05.05. 19:36:42
Tévedésben vagy. Ha megfizetik érte a cégautó adót, akkor nem kell menetlevél.
Nzoltan 2008.05.05. 19:38:02
Csúcsidőben 6! sáv 30-40-es tempóban halad autópályán. A legbelső sávban pedig olyanok haladhatnak, ahol legalább ketten ülnek a kocsiban. Ez a sáv rendszerint rendes tempóban halad, folyamatosan.
Dr Kangörény 2008.05.05. 19:39:51
Egyébként ha kedves rendőreink az úton végeznék a dolgukat, akkor jóval kevesebb baleset lenne. Persze könnyebb fotózni és a rendszámok alapján bírságolni, mint a hidegben, esőben dolgozni.
Ja és objektív felelősséget kéne bevezetni a kibaszott és ottfelejtett 30-as táblák miatt, ahol a kedves rendőr urak előszeretettel radaroznak. És nagy ívben szarom le, hogy nem az ott ácsorgó rendőr találta ki, hanem a főnöke.
Rövid úton beszerzek egy radardetektort és ha úri kedvem úgy diktálja, esténként kivágok néhány felesleges jelzőtáblát. Ha ezt akarják, legyen harc!
tiborkaba 2008.05.05. 19:40:57
Elméletileg:
Azért fizetem az adót, hogy a rendőrség elvégezze a munkáját, többek között büntesse meg a gyorshajtókat. Mindezt az elvárt hatékonysággal. A baj az, hogy a T. politikusok egyrészt ellopják az adót (pedig nagyon bőkezűen tömjük az állambácsi zsebét), tehát a rendőrség forráshiányos, emiatt nem tudja kellő hatékonysággal végezni a feladatát. Kevés a beszedett zsé? Nosz, találjuk ki, hogy hogyan lehet megteremteni a törvényi feltételeit a dézsmának, mert azért jól jön még az a kis pénz a pártkasszának, meg a svábhegyi villa sincs még egészen kész.
Én meg a saját pénzemen fogadott ügyvéddel védjem a magam igazát. Nem egy jó érzés a saját pénzemen fenntartani a rablóbandát, aki kirabol.
Gyakorlatilag:
A magyar utak tele vannak az egyrészt kintfelejtett, másrészt át nem gondoltan kirakott, idióta közlekedési táblákkal, amelyek eleve lehetetlenné teszik a hatékony közlekedést. Márpedig a hatékonytalan közlekedés sokba kerül mindenkinek. A szép az, hogy ez most már nem is fog változni, hiszen kiváló alapot szolgáltat egy kint felejtett 30-as tábla a fenti pénzbeszedő akcióhoz.
Csak azt nem értem, minek ez a cirkusz? Miért nem hoztak egy olyan törvényt, hogy minden autós fizessen be havi 50 rugót, aztán jónapot?
Nzoltan 2008.05.05. 19:41:42
Cserébe lehetne helyszínen öt kérdést feltenni, és ha nem tud valaki válaszolni az összes kérdésre, ugrott a jogsi. Félelmetes volt látni, mikor a tv2 műsorában az alap tábláknak sem tudták a jelentését a vezetők.
Nzoltan 2008.05.05. 19:44:09
Géza 2008.05.05. 19:46:31
bervas 2008.05.05. 14:55:09
Kedves Géza!
Minél lassabban megy a buzi autó, annál kevesebb helyet foglal el a buzi sávból. Azaz annál több buzi autó fér el adott buzi útfelületen. Érted, te nagyon labanc ? :-)
Begérke 2008.05.05. 19:50:12
aspectratio 2008.05.05. 19:51:27
-A tiltott helyen szemetet lerakók
-A kábelt lopó "megélhetésiek"
-A gyerekeket meggyilkoló ÍR ámokfutók
-A láthatást lehetetlenné tevő anyák
-Az családapát gyermekei szeme látára meglincselők ellen
MIÉRT NEM LÉP FEL EZ A KÖLTSÉGVETÉSI MILLIÁRDOKAT FENEKETLÉN ZSÁKKÉNT MAGÁBA SZIPPANTÓ "ERŐ-SZAK-SZERVEZET"???
MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT
REND-ŐRÖK tömkelegét azért "tartjuk", h a már bekövetkezett bűneseteknél TUCATSZÁM ""BIZTOSÍTSÁK A HELYSZÍNT""
GAZDAG ORSZÁG VAGYUNK!!!
Géza 2008.05.05. 19:54:00
Nzoltan 2008.05.05. 19:55:14
Sajnos nincs elég rendőr. Decemberben 3000 elment "nyugdíjba". Most hiány van.
asdf 2008.05.05. 20:06:56
Egyrészt a 31-es FŐÚTVONAL végig ki van táblázva 60-as táblával indokolatlanul. Vagy ha az ut állapota alapján indokolt, akkor tessék budapestet 10-es táblával végigplakátolni mert úgy lenne arányban.
Vagy tessék megcsinálni az utat. Vagy bekötőuttá visszaminősiteni a főutakat meg égő?
Mocskos pénzbehajtás az egész, sarcoljuk megint a népet. Még 2 év baloldali kormányzás, aztán majd mehetünk kérincsélni valamelyik afrikai bantu országba mert még ők is előrébb lesznek.
Ui:
Egyébként tudja valaki hogy ki igényelhet milyen feltételekkl és mennyiért magántrafipaxot? Mert ahogy elnézem ebben lesz mostanság a tuti üzlet, minden autos kitesz egyet hogy bejöjjön az ő büntije és még a gdp is pörög... (na meg majd a "használt" traffipax biznisz...)
fm! 2008.05.05. 20:09:13
Amit a legjobban szeretek, az a 40-es és 30-as tábla falu elejétől a végéig. Akar mit? Kinek hogyan? Nem is értem, a 40-esnél még szépen el lehet menni 50-el, nade 30 km/h? Na neee...
Szóval aki tudja mekkora csekket adnak egy leesett első rendszámért, ne kíméljen! ;)
Géza övezet 2008.05.05. 20:10:00
"Túl sokat kérsz a rendőrségtől.
Sajnos nincs elég rendőr. Decemberben 3000 elment "nyugdíjba". Most hiány van"
Géza 2008.05.05. 20:13:01
Az egyes szabálysértések továbbra is úgy működnek mint eddig (buszsáv, etc.), kivéve a 6 pénzbehajtós szabálysértést, amin élvezkedhetnek a BM csicskások
fm! 2008.05.05. 20:13:48
Mi is várjuk egyik haverral és ahogy kijön a rendelet, alapítjuk is a céget Szlovákiában, kötjük a szerződést akikkel kell majd rendeljük a trafit.
Ami viszont a legnagyobb para bennünk, hogy ki tudja meddig él ma Agyarországon egy jogszabály? Mert ha 3,5-ért megveszünk egy trafit, marhára nem hiányzik, hogy 2 hónap múlva visszavonják a rendeletet. Pedig ez is simán benne van a pakliban, utána meg mehetünk gyorsulási versenyre mérni a sok hurkát... :)
fm! 2008.05.05. 20:16:28
hát régebben 10 ezer forintos helyszíni bírság járt érte, akkoriban gyakorló rendszámleejtős voltam. Aztán kiadta valami főbéemes 3/3 az ukázt, hogy a maximális 60 ezret kell kiszabni, azóta visszakerültek a rendszámok."
60 ropi? Az annyira nem mókás, egyszer-egyszer beleférne, dehát ez tuti bukó, ki nem magyarázod. Marad a lézerblokkoló, az csak egyszer egy 100-150-es, aztán jónapot...
Donor 2008.05.05. 20:21:43
Én egyetértek a kiskapu bezárásával. Mondjuk velem eddig sem volt ilyen gondotok. Nem, azért nem vagyok szögletesen szabályos, de értelmesen közlekedve elég ritkán büntetnek a kollégáid és akkor is elismerem.
Viszont a büntetési tételek drasztikus megemelése felháborít. Nem szoktam ámokfutni, ezért eddigi büntetéseim figyelmetlenségből adódtak, amikor a tábla nem tükrözte az útviszonyoknak megfelelő sebességet (kint maradt vagy bénzbehajtó táblák) Ekkor sem vitatkoztam, de a mostani díjtételek mellet azt jelenti, hogy nem fizetem be a számláimat és amellet hogy a kocsit/motort is leteszem kénytelen leszek lógni a buszon, mert ha enni is akarok akkor nem futja rá.
Egy értelmes Európai országban ezt úgy oldják meg hogy a jövedelem arányos a büntetés...igaz ott a milliomosok nem tudják megoldani hogy minimálbéren legyenek bejelentve.
aspectratio 2008.05.05. 20:26:54
autosave 2008.05.05. 20:32:09
két fejes infraLED-eset, Angliából hozattam.
Ezek gyakorlatban 150m-en kívül biztos védenek. 100m-ig rövid ideig jó eséllyel.
De onnan már én is látom.
Kérdés, hogy tudja-e az scs102-t. Majd kiderítem. Elvileg ismeri.
Két napja több, mint egy km-ről mérték az 50-et sötétben, este tízkor. Na az ellen véd :)
Direkt nem írtam a típusát, majd ha én leszek a forgalmazója :D:D
hamisnero 2008.05.05. 20:35:06
107! 2008.05.05. 20:44:23
Géza 2008.05.05. 20:44:30
Géza 2008.05.05. 20:46:36
fm! 2008.05.05. 20:55:22
Két napja több, mint egy km-ről mérték az 50-et sötétben, este tízkor. Na az ellen véd :)"
Pont az ilyenek ellen akarom használni, nem akarok az autópályán 130-nál, főúton 110-nél, faluban 60-nál többel menni. De hogy egy teljesen felesleges 30-as táblánál nem fogok annyival bohóckodni, az biztos...
Most találtam index fórumot is, majd itt körbenézek típus ügyben: forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=0&na_step=30&t=9003321&na_order=
fm! 2008.05.05. 20:57:05
Nagy valószínűséggel elmeszelik ezt az egész hülyeséget hónapokon belül, m ár csa kabból a megfontolásból is, mivel ez a kormányrendeleti szintű pénzbehajtós vicc egy 2003-as AB határozatot akar megkerülni. Én nem vennék traffipaxot."
Igen, mi is ezért fogjuk vissza magunkat, ahogy az előbb is írtam: itt ma nem nagyon tart ki pár hónapnál tovább egy jogszabály sem...
autosave 2008.05.05. 21:19:36
Na pontosan így vagyok ezzel. Bár az autópályát jelenleg a kocsi miatt nem használom gyorsabban a 143-as bűntetési határnál...
Viszont észrevettem sok helyen eltűntek a 70-et engedélyező táblák (pl. M5 bevezető!). És sok helyre kikerültek a 60-as csészék a főutakra amerre járok sűrűn... Nagykörúton is a felújítás óta sok a 30-as tábla...
Előbb normális korlátozásokat, utána szigorú fellépést. Mellesleg a baleseteknek nem fő oka a gyorshajtás. És ahol az az ok, ott is csak kis részben van a maximálisan engedélyezett sebesség túllépése. Sokkal gyakoribb a relatív gyorshajtás. Baleseti okok pedig az elsőbbségi, kanyarodási és előzési szabályok a legfőbbek.
És a sok idióta május óta még több idióta lett. Akik a Ferihegyi úton 50-el mennek és a belső sáv bérlettel rendelkező tatterek/mammerek életkortól függetlenül.
Perillustris 2008.05.05. 22:21:02
Perillustris 2008.05.05. 22:41:30
Kérdésem az, hogy ha megtekinted az alábbi videót, köteles vagy-e eljárást indíttatni, a valószínűsíthető szabálysértés miatt?
auto.indavideo.hu/video/Szopasd_le_azt_a_szart_-_2_resz
Hogyan rendelkezik a jogszabály?
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.05.06. 03:35:37
EBEUSS (törölt) 2008.05.06. 07:26:25
Rocko- 2008.05.06. 07:42:14
hiányolom a "megszegett szabálysértések" rovatot, illetve két tanu aláírása nélkül nem túl érvényes. na meg magyra módira, beírnak majd egy csövit, és ezt lobogtatják.
zse 2008.05.06. 07:46:48
Lacaca 2008.05.06. 09:15:48
Lacaca 2008.05.06. 09:18:00
Zoli 2008.05.06. 09:26:12
Mindenre van mód:
1, ha egy szabály hülyeség: össze kell fogni és a szabályok hozóinál javasolni a módosítást. Ha nem reagálnak, akkor újra és újra. Ja, hogy erre nincs ideje senkinek, meg nem tud összefogni a magyar ember szinte semmi ügyben? Ezek szerint nem annyira fontos az adott ostoba szabály megváltoztatása.
2, Értelmetlenül van kinn egy tábla? Jelezni kell a közút kezelőjének. PErsze ez is idő, utánajárás. Erre nincs ideje senkinek? Ezek szerint nem annyira fontos az adott értelmetlen tábla megszüntetése.
Van választás. Nem kötelező autózni, de ha mégis, akkor tartsuk be a szabályokat.
Autópályán sem kötelező autózni, de ha sietek, mégis megveszem a 4napos matricát, és ahelyett, hogy 2 órát tötymörögnék a 7-es főúton BP-ig, 40 perc alatt felszáguldok az autópályán. Ennek ez a feltétele. Ha nem fogadom el, mást választok.
ez annyira egyszerű. ha tudom, hogy az úticélomig 50-es korlátozású településeken át vezet az út, akkor nem számolok 80-as átlagsebességgel. Nem fog csalódás érni, mert előre tudom, hgy 3 órás út lesz, meg sem fordul a fejemben, hogy másfél óra alatt érjek oda. A 3 óra sok, ha korábban kell felkelni, felkelek. Ha nem akarok korábban kelni, akkor meg alszom és nem megyek sehová.
Ez egy vélemény. Természetesen én sem tartok be minden szabályt, de nem fogok sírni, a tényleges szabályszegésnél tényleg megbüntetnek.Azon meg pláne nem vagyok hajlandó bosszankodni, ha 30-as tábla van valahol, ahol felesleges. Nem ér annyit az egész, hogy ezen egyem magam.
fm! 2008.05.06. 09:39:55
PErsze ez is idő, utánajárás. Erre nincs ideje senkinek?"
Szerinted tényleg lenne idő ilyen hülyeségekkel foglalkozni? Vagy a munkámtól venném el az időt vagy a családtól. Pont azért vannak fent az "okosok" hogy helyettünk (hiszem ezért fizetjük őket) ezzel foglalkozzanak. Az hogy nem értenek hozzá meg sz*rnak rá pont eléggé kiveri rendőrnél, állampolgárnál annyira a biztosítékot hogy bevegye a "sz*rok rá tablettát". És pont ez a legnagyobb gond...
"Autópályán sem kötelező autózni, de ha sietek, mégis megveszem a 4napos matricát, és ahelyett, hogy 2 órát tötymörögnék a 7-es főúton BP-ig, 40 perc alatt felszáguldok az autópályán."
Én megvenném az éves bérletet is (mindegy mennyibe kerülne), hogy a heti 3 Győr-Szombathely utamat ne a 85-86-os halálúton kelljen 70-el és 30-al megtennem. Sőt, nem is hajtanék 130-al többel. De tudod mikor lesz errefelé autópálya? Így van, a mi életünkben biztos nem!
Marad a lézerblokkoló és a para hogy Csornától 20 vagy 50 kamiont kell-e előznöm a félig lyukas úttesten...
107! 2008.05.06. 18:03:13
Megnéztem a videót. Undorító! Olyan Győzike show módjára fel lehet jelenteni. Amit nehéz kideríteni, és ez az első kapaszkodó az ügyvédnek, az az időpont és a helyszín. Ha ezek megoldódnak, akkor jó eséllyel megállná a helyét a bíróságon. A múltkori mecseki motoros videóhoz hasonlóan itt is jól látszik, hogy milyen könnyelműen, felelőtlenül és főleg szándékosan követi el a szabálysértéseket, veszélyeztetve a közlekedést.
Civil véleményként csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy meg vannak az olyan helyek, ahol ki lehet próbálni a lóerőgyárat, de ez a hely nem a faluban a powerkörön van.
KuKori · csendrendfegyelem.blog.hu/ 2008.05.06. 03:35:37
A helyedben nem gyakorolnám a rendszámcserét, ahogy Ebeuss is írta az már bűncselekmény. Meg kell nézni a sok "afrikai" rendszámot. Motorszám, alvázszám alapján a legtöbb valamilyen forgalomból kivont magyar autó. Nem is értem, ezek a "Pákóék" mit gondolnak: bárki is elhiszi, hogy a szavannáról elhozta ide a kocsiját. Az ilyen rendszám tuti kamu.
Perillustris 2008.05.06. 22:41:27
Rocko- 2008.05.06. 23:03:56
107! 2008.05.05. 15:33:27
a kac-495 rendszámú gépjármű a rendőrség vagy kormányőrség kötelékébe tartozik?
EBEUSS (törölt) 2008.05.07. 19:13:02
"107! Kérdésem az, hogy ha megtekinted az alábbi videót, köteles vagy-e eljárást indíttatni, a valószínűsíthető szabálysértés miatt?
auto.indavideo.hu/video/Szopasd_le_azt_a_szart_-_2_resz
Hogyan rendelkezik a jogszabály?"
Már ki is hallgatták a hülyegyereket.
Persze annyi esze biztos nem volt, hogy az időponttal védekezzen, mert ha pár évvel ezelőtti felvételnek mondaná, akkor gondolom elévült már a dolog...
107! 2008.05.07. 20:31:57
Intézkedési kötelezettség terhel! A felvétel alapján maximum egy jelentést írnék, mivel sem elkövetőt, sem helyszínt, sem időpontot (és még nagyon sok minden mást) nem ismerek. Biztosan meg vannak az alkalmas szervek, akik fel tudják deríteni a hiányzó adatok nagy részét (a videó feltöltése alapján), de én nem ilyen helyen dolgozom. Nehézkes lenne a folytatás is, mivel az elkövető lakhelye szerinti illetékes kapitányságnak kell eljárnia (kivételek vannak), ha nem ismert az elkövető, akkor a cselekmény helyszíne szerinti kapitányság az illetékes. Ebben az esetben ezt sem ismerjük...
Bár ma lecsúsztam a Híradóról, de mint ha egy pillanatra ezt a videót láttam volna. Úgy tűnik már valaki lépett az ügyben.
Rocko- 2008.05.06. 23:03:56
Ha tudnám sem mondhatnám meg!
107! 2008.05.07. 20:36:50
Most néztem csak amit belinkeltél. Nagyon helyes. Jó, hogy vannak olyan kollégáim, akik jobban értenek a számítógéphez, és lehetőségük is van felderíteni az ilyeneket. Szerintem van még elég felvétel az interneten. :-)
Johnny336 2008.05.07. 21:00:18
Iwiwen fenn van a fickó. Könnyen utána lehet érdeklődni. Ismerős ismerősének az ismerőse. Aztán annyi.
Mire megjön a végzés, amit lehet lobogtatni a videómegosztó üzemeltetőjénél, hogy adja ki az IP-címet, aztán a távközlési szolgáltatónál, hogy adja ki az IP-címhez tartozó adatokat (vagy dyn. IP esetén logból keressék ki, hogy melyik előfizető eszköze kapta az IP-t addot időben), addigra lemegy a nap. Ez nem a yard hibája, hanem az egész bürokratikus szar rendszeré, hogy 35 titkáron keresztül jutsz el egy illetékeshez...
De mások is már intézkedtek.
Rocko- 2008.05.08. 07:46:19
kár. pedig tippem szerint egyszer engedély nélkül szirénázott és villogott végig egy dugót a Hegyalján. csak kíváncsi lettem volna, h volt-e rá engedélye v sem.
107! 2008.05.08. 07:54:24
Nem régen a srácok fogtak egy sárgarendszámos taxit, akinek a szabadjelzés helyett kéklámpa volt a tetején. Árpád híd lábától húzott a Szentendrein, ahogy "illik" hang és fényjelzéssel. Miután megállították kiderült, hogy még a vezetéstől is el van tiltva.
Rocko- 2008.05.08. 09:30:25
mondom, csak kíváncsi lettem volna, h mennyire jogos, nem akarok én alaptalanul vádaskodni.
viszont haddk érdezzem már meg. mennyire büntetik, ha én egy rendôrségi kerregôt használok? nem sziréna, nem villogó, csak simán az az "eee" hangot kiadó, figyelmeztetô kerregô. hm? :)
107! 2008.05.08. 20:31:21
Az 5/1990-es KÖHÉM rendelet szabályozza, hogy a kürt nem lehet változó frekvenciájú. Ha szigorúak akarunk lenni, akkor engedély nélküli átalakításnak vesszük, és megfosztunk a forgalmidtól (szélsőséges eset)
Rocko- 2008.05.08. 23:35:50
egyébként, h tisztán lássunk, erre gondoltam:
www.youtube.com/watch?v=azXRHQu4GC0&feature=related
1:00-1:10 körül, a fekete audi mögött meg a következő lámpnál. nekem olyan kell! :}