Két rövid taxis sztorit osztanék meg a kedves publikummal. Szerintem nem is annyira a konkrét sztori a lényeg, inkább – értelmes – vita indítónak szánom, amolyan társadalmi vitára gondoltam, mivel ezt a blogot olvassa autós, gyalogos, biciklis, taxis és rendőr(?) egyaránt :)
Taxis story 1
Ehhez van tárgyi bizonyítékom is (csatolt képek), ezért ezzel szeretném kezdeni. Helyszín a Margit híd. Taxis csóka fuvarozza a kedves ügyfelet Budáról Pestre, majd a híd közepén, a villámos megállók között fogja magát, és átvágna a villamos síneken, azonban mivel jött pár autó Pestről, azokat még udvariasan elengedte (végig a síneken keresztbe állva), majd miután ők is elmentek, el is érte úti célját: a Margit szigetet. A történet fontos része, hogy szombat délután volt,gyér forgalom a hídon, villamos közel távol nem volt, tulajdonképpen senkit nem akadályozott a forgalomban.
Taxis story 2
Munkám miatt egy pénteki nap késő délután el kellett jutnom pesten a külvárosból a belvárosba. Természetesen teljes dugó az egész városban, mindenki megy haza a munkából, áll a forgalom mindenhol. És most jön a lényeg: én egy szóval se mondtam a sofőrnek, hogy sietek, meg extra borravalót kap ha x időn belül odaérünk stb... semmi, csak az úti célt mondtam meg. Ha minden szabályt betartva közlekedünk (becslésem szerint) 1 óra lett volna az út, a taxis ezt húsz perc alatt teljesítette, mégpedig a budapestiek számára ismerős vezetési stílust választva, mindig a gyorsabb sávban ameddig lehet, majd záróvonal (illetve mások idegeinek) figyelmen kívül hagyásával bepofátlankodni az útvonalnak megfelelő sávba. Nem szeretnék túlzásokba esni, de abban biztos vagyok, hogy ha minden záróvonal átlépés, sárgán (piroson) áthajtásért megkapta volna a megfelelő pont büntetést, akkor ez alatt az út alatt legalább egy jogsinyi pontot bezsákolt volna. A pestiek tolerancia szintjét is jól lehetet mérni ezen az úton: 10 bepofátlankodás alatt 1 alkalommal dudáltak le minket, ami azért is említésre méltó, mert mikor a dudára felfigyeltem a sofőr kedélyesen megjegyezte, hogy ne aggódjak nem nekünk dudáltak :)
Ezzel a két történettel nem az a célom, hogy most jöjjenek a szokásos "minden taxisnak atomot" kommentek. Arra szerettem volna rávilágítani a két történettel, hogy tulajdonképpen a taxival utazók rejtett, vagy explicit igénye motiválja a taxisokat a szabályok sajátos értelmezésére. Nem gondolom, hogy ettől elfogadható lenne, de az sem helyes megközelítés, hogy a taxis úgy születik, hogy minden szabályt le kell szarni. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.
A taxis szabályt szeghet, ha siet az utas?
2008.06.06. 08:37 :: SilentSound
A lenti levélből nem sikerült egyértelműen rájönnöm, hogy Feketezongora a taxisok pártján áll, vagy nem ért egyet a náluk igen gyakorta tapasztalható pofátlankodó módon sietős autóvezetésükkel, talán ő maga sem tudja, hogy elnéző legyen-e. Ti azok vagytok?
101 komment
Címkék: közlekedés autó sztereotípia taxi kresz
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!
yooccoo 2008.06.06. 08:46:06
Johnny336 2008.06.06. 08:46:13
1977ex 2008.06.06. 08:52:57
Casillas86 2008.06.06. 08:54:06
tévedsz. A Margit díról csak Pest felől lehet a Szigetre behajtani. Kihajtani pedig csak Buda felé.
Johnny336 2008.06.06. 08:58:03
1977ex 2008.06.06. 08:52:57
Nagyobb rutinjuk van, mint az átlag úrvezetőnek, de épp ezért veszélyeztet másokat, ugyanis más ritmusban közlekedik, mint az autók 90%-a.
Hülye példa, de olyan lenne, mintha néhány DTM-es autó is részt venne a pesti forgalomban, és nyomnák neki, ahogy a pályán szokták, 3 centire egymás mögött 200-al, stb. lehet, hogy jól vezetnek, de ha egy figyelmetlenebb, tapasztalatlanabb autós közelébe érnek, az olyan lesz, mint egy időzítet bomba.
Richárd · http://probadolog.blog.hu 2008.06.06. 09:05:22
De miért ne tennék, ha már a reklámok is a KRESZ megsérétésére buzdítanak, mint a Suzuki új buszreklámja...
probadolog.blog.hu/2008/06/06/szabalyszegesre_buzdit_a_suzuki_reklam
Kalapos-Skodás 2008.06.06. 09:15:51
javítsatok ki, ha tévedek, de úgy emlékszem, hogy a szigetre mindkét hídról be lehet hajtani, mindkét irányból "
Jól emlékszel, VOLT ilyen. :)
Vannak köcsög és nem köcsög taxisok. Emellett vannak hülye és nem hülye taxisok. Aki nem hülye és köcsög az nagyon tud nyomulni. Amelyik hülye, annak úgyis lesz bőven balesete. Amelyik nem köcsög, azt meg szívesebben fogadja a többi autós.
Ellenben jó lenne, ha legalább az alapvető szabályokat betartatnák a taxisokkal is:
- sebesség-korlátozás
- irányjelző használata
- közúti forgalom-irányító fényjelző berendezés jelzésképével adott utasítás betartása
- hosszú ideig várakozás esetén a forgalom nem zavarása (ld. még a vészvillogó, mint korlátlan parkolójegy)
isti77 2008.06.06. 09:21:57
Az is érdekes, hogy naponta érkeznek olyan topikok és postok, amelyek az autóstársak részéről tapasztalható agressziót sérelmezik, te pont ennek a hiányát teszed szóvá?!? Lásd: "A pestiek tolerancia szintjét is jól lehetet mérni ezen az úton: 10 bepofátlankodás alatt 1 alkalommal dudáltak le minket,..."
Komolyan nem értelek. Te érted magadat? Persze tudom, a szabálytalanságot akartad szóvá tenni, de olyan dolgokat is sérelmezel (túl hamar értél célba, az autósok nem elég agresszívek a szabálytalankodóval szemben), amiket nem kellene.
Rocko- 2008.06.06. 09:50:18
Lacaca 2008.06.06. 10:01:41
Charlie Drop 2008.06.06. 10:06:47
Naja, kedd du. láttam egy csúnya balesetet az M3as és a Hungária felüljáró rengeteg részénél egy taxis úgy beleállt az előtte lévőbe, mint egy szög. A taxi totálkáros lett. Nem tudom mi volt a szitu, csak a végeredményt láttam
Becher 2008.06.06. 10:09:10
Párom minden héten megy a reptérre. És sokszor jön úgy haza - amikor du. száll le a gép - hogy szive szerint megölte volna a taxist, mert veszélyeztette az életet. Egyszer én is ültem reptérről haza úgy taxiba - ez a hivatalos repteres taxis cég - amikor már szóltunk neki, hogy mi ráérünk és szeretnénk élve eljutni a célhoz. Le se szarta. Azóta bojkottáljuk a céget. Máskor viszont a Rózsadombról kellett eljutnom az Infoparkba, időre. Akkor se mondtam, hogy sietek, de péntek du. és Karácsony előtt jó nagy forgalom volt. A taxis úgy oldotta meg, hogy kis kerülő utakat használt. Nem rohant és nem nyomott le senkit. Másfelől viszont megértem, hogy a buszsávban közlekednek - lehet is nekik - végülis az utas rendesen penget, hogy eljusson A-ból B-be és nem véletlen megy taxival.
Szóval ahogy más is mondta nem kell taxisnak lenni, hogy vki vérbunkó legyen és másokat akadályozzon. De köztük is vannak normálisak.
kutyakutya 2008.06.06. 10:15:48
"1 óra helyett 20 perc? Akárhonnan nézzük, ez azért jelentős időmegtakarítás, harmadannyi idő alatt értél célba, mint egyébként. Ez baj???"
Az is lehet hogy baj. Pl. ha idopontra mesz valahova (megbeszeles, talalkozo stb) nyilvan tisztaban vagy vele hogy mikorra akarsz odaerni, semmi elony nem szarmazik abbol ha ugyis meg 40 percet kell varnod mert a taxis ment mint az allat. Plane ha mondjuk kint a szabadban kell tolteni azt a 40 percet mikozben zuhog az eso...
vastudo 2008.06.06. 10:29:43
TAXI 2008.06.06. 10:31:15
A taxis meg valószínűleg azért hajtott, mert nem idő alapján számláz, hanem távolság alapján, és az idő pénz neki is, ezért hajt.
Nem "A szabályok azért vannak, hogy legyen mire fogni a bénázásokat" típusú megjegyzés volt.
TAXI 2008.06.06. 10:32:43
Zsolt 2008.06.06. 10:41:44
Megtörtént eset, nem zavartatta magát, hogy dudálnak, dühöngenek a sofőrök. Talán, mert megszokta, talán, mert felsőbbrendűnek érzi magát mindenkinél. Kell Pestre ennyi taxis, és főleg kellenek ilyenek? Kinek?
Bobby Baccala 2008.06.06. 10:42:01
friss taxis élményemet szeretném megosztani veletek.
2 napja mentünk a batthyány térről az üllői és körüt kereszteződéséhez.
odafelé középkorú rém nyugodt sofőrünk volt, semmi pofátlankodás szabálytalanság.
visszafelé meg 30as ficsúr.űllőin befelé a külső sáv megszűnik.állunk a lámpánál mellettünk egy ford s-max asszem.látszott hogy a fordos majd a sáv megszűnése előtt be akar sorolni, mondhatni nagyobb gázzal indult hogy megoldja a helyzetet..de taxisunk nagyon szemfüles volt...ő is elkezdte rúgni neki, közben hangosan felröhög, hogy ide vazze nem jössz be köcsög!.cimborákkal csak néztünk hogy mivan..közben már vészesen közeledett a fordosnak az álló kocsisor.nem tudom de az újjamat nem mertem volna odarakni a két kocsi közé, abszolút az utolsó pillanatban húzta át a szembe sávba taxisunk.majd a manőver megkoronázásaként még rálegyezett a fordosra egyet, velünk meg közölte, hogy az a barom azt hiszi hogy egy taxi nem tud rendesen menni.
aztán folytatva utunkat át a lánchídon körforgalomból jobbra ki, le a bem rakartra..2 biciklis előttünk, tényleg lelassították a forgalmat, de hát mi épp nem siettünk sehová.erre sofőrünk elkezdte ecsetelni hogy mennyire gyűlöli a bicikliseket, meg a kurva anyjukat amikor ott van a bicikli út. ránézésre látszott, hogy külföldiek voltak azért fogalmatlankodtak,de nem baj.ő szépen ráfeküdt a dudára, olyan közel ment hozzájuk amennyire csak lehet... no comment.
nem kapott borravalót.
Zozo 2008.06.06. 10:43:47
Szoval en ugy tudom, hogy utassal azert sietnek, mert nem idore, hanem megtett km-re fizetunk (legalabbis nagyobb reszt tesz ki az arbol az ut, mint az ido), ezrt minel hamarabb letud egy fizetett utat, annal hamarabb kereshet ujat. Utas nelkul meg azert mennek lassabban, mert nemcsak radion kapnak megrendelest, henme le is lehet oket inteni, amit viszont eszre kell venni, meg kell tudni allni, stb. Emellett, ha uresen megy es szaguld, tobbet fogyaszt az auto az amugy sem fizetett idoben, szoval veszteseg novelo a hatas.
Persze engem is bosszant, ha veszelyesen kozlekednek (mert ugyebar az is elofordul), de tobbnyire csak epp annyira pofatlanok, hogy hamarabb atjussanak egy-egy gocponton. Mire meg a tobbseg elkezd reklamalni, mar ugyis tavol jarnak.
Szoval miota ezt az elvet valaki mondta nekem, joval megertobb vagyok veluk. Meg hat azert szerintem sokan azert szallnak taxiba, mert a tomegkozlekedesnel gyorsabban akarnak haladni (ertsd: sietnek) es ezt a taxisok is tudjak.
Szoval szerintem nem kell oket zsigerbol utalni, csak a megelhetesukert hajtanak.
UFF!
Jim Raynor 2008.06.06. 10:44:33
1. azért szerintem nagy a különbség a néha (nem is biztos, hogy szándékosan) szabálytalankodók, meg az állandó jelleggel erőszakosan, pofátlanul, szabálytalanul közlekedő taxisok között...mert azért valljuk be, 90%-uk úgy megy ahogy ő gondolja, a kresz-re meg baszik rá.
én igyekszem betartani a szabályokat - tudom, én vagyok a fasz - ezért azt mondom, aki szabálytalan, azt igernis büntessék meg, oszt jónapot.
ha mindenki minden szabályt betartana, nem lennének balesetek, és pl. nem gázolnának el babakocsis nagymamákat a zebrán.
2. senki - na jó, néhány kivétellel - nem hobbiból autózik, hanem mert dolga van, de ez nem jogosít fel senkit a szabályszegésre.
Dester 2008.06.06. 10:52:55
Vannak rendes taxisok, én is találkoztam már többel, általában még maguk elé is beengednek, ha autóval vagyok. De sajnos sok a tapló is.
Egy jó példa, szintén a fenti kereszteződésben. Beállt megint a dugó, de a troli nem tudott kikanyarodni a Bajcsy-ra balra, mert egy taxis benn állt a kanyarban. (Mögötte üres volt a kanyarodósáv.) A troli dudált ahogy csak tudott, integetett, hogy menjen már legalább hátrébb, de a taxis csak unottan támasztotta a kormányt... Nem zavarta, hogy pontosan a troli útjában áll, és ezt egyértelműen ő is tudta. Szívesen megkérdeztem volna tőle, hogy miért ilyen tajparaszt, de épp rohantam a munkahelyemre :(
tboyda 2008.06.06. 10:56:10
Állítása szerint "elszaporodtak" a spicli utasok, akik betelefonálnak a központba, hogy XY gyorshajt, meg szabálytalankodik.
Úgy látszik ez egy részüknél természetes, és elengedhetetlen, és csak a nagyhatalmú KÖZPONT-tól tartanak nem a fakabátoktól (kapcsolat+pénz=elsimítás). Elnézést attól aki nem ilyen, nem akartam általánosítani és megbántani.
Más:
Taxitól független téma. Monnya má meg nekem valaki, miért van az a sok szép bütykös taxi (rendőrótó) az úton ha nagy ívben leszarják, ha 50-es táblánál 70 vagy e fölött húznak el mellettük, vészvillogót kibaszva kempingeznek a külső sávban stb(ilyenekkel meg hasonlókkal napi szinten találkozok)??? Tudom, valószínű hogy felvétel híján nem tudnák megbüntetni a gyorshajtás miatt, de azért megszorongathatnák a tökeit. Megállít, papírok, eü doboz, 3szög összeszerelése, adatlekérdezés jó lassan. Persze ez sokak szerint köcsögség. De ha sokan a köcsögség miatt sírnak, akkor legalább ők ne kössenek ebbe majd bele.
Bigus Dickus 2008.06.06. 10:57:13
- mindkét irányból behajtani tilos táblánál bemenjen, ha azt kiegészitő tábla kifejezetten megengedi
- használja a buszsávot, az autóbusz forgalmának zavarása nélkül
- megállhasson autóbusz öbölben
- lakott területen belül nem kapcsolja be az övet, ha utast szállit
Minden más szempontból pont ugyanolyan autó, mint a többi. Kutya kötelessége (lenne) betartani minden szabályt.
Nekem rossz tapasztalatom van a taxisokkal. A többség, erőszakos, bunkó módon közlekedik. Agressziven betolakszik, átmegy a piroson, záróvonalon, szabálytalanul kanyarodik. És a legdühitőbb, ami miatt sok konfliktusom is volt velük: szabálytalanul, másokat akadályozva várakozik. "Utast várok" jelszóval szarik rá, hogy sokakat percekig feltart. Pedig gyakran csak 10 méterrel kellene arrébmennie, hogy szabályosan is megállhasson.
guderian 2008.06.06. 11:14:54
kamu 2008.06.06. 11:17:23
Guman 2008.06.06. 11:17:49
Én semmi jónak nem vagyok elrontója:)
nemtom 2008.06.06. 11:20:05
csati 2008.06.06. 11:23:10
Állítom, akikről itt szó van (vagy azok 90%-a), ha egy normális, csendes kisvárosba kerülnének, kezesbáránnyá szelidülnének. (A pár nap akklimatizáció után...)
wiseguy 2008.06.06. 11:23:32
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.06.06. 11:23:44
audiosultan 2008.06.06. 11:32:57
vastudo 2008.06.06. 11:36:12
vastudo 2008.06.06. 11:37:29
Bergaz 2008.06.06. 11:38:07
Becher 2008.06.06. 11:47:42
Manyizga (törölt) 2008.06.06. 11:48:46
Szabálytalanul parkoló, szabálytalanul, másokat veszélyeztető autósok nagy százalékban vannak köztük. Szerintem magasabb százalékban, mint az "úrvezetők" között. Nem csak a fővárosban.
en 2008.06.06. 11:53:57
A taxisokkal sajnos nagyon sok rossza tapasztalatom van. A Podmanyickin mikor biciklivel mentem szabályosan, egy taxis rámhúzta az autóját hogy megmutassa nekem miylen fasz vagyok, csak cm-k választottak el , nagyon beszartam. Kapásból leköptem a hátsó szélvédőjét, mert mással nem tudtam kifejezni a dühömet. Persze kiszállt, majdnem verekedés lett. Nagyon nagy önuralom kellett ahhoz, hogy ne verjem péppé a kibaszott köcsög fejét, több éve karatézom szóval nem lett volna gond azt a csenevészt belezúzni a betonba. Szerencsére jött a rendőr. Feljelentést azért nem tettem, mert nem akarok bíróságra járni. Másik esetben mikor taxiban ültem, a taxis ecsetelte nekem, hogy a bekamerázott kereszteződések nagy része kamu, állítólag a Szentendrei is kamerázva van, de igazából nincs is, mert ő NAPONTA LEGALÁBB 10-szer áthajt a piroson és még egyszer sem vágták meg. És még büszke is volt rá. Persze az út alatt be is mutatta párszor hogyan is kell szabálytalankodni. Másik alkalommal dugóban araszolunk, mindjárt zebra, a vak is látja, hogy nem fog tudni átérni, az előtte levő autók miatt, de mégis átmegy. Aztán zebrán a gyalogosok rosszaló megjegyzésére szétteszi a karját, hogy hát ki gondolhatt volna. Oktogonnál a bicikliúton parkolnak mindennap a taxisok, aztán ha emiatt kimész az útra, mert ugye nincs ET a kis kosaradban aki átrepít felettük, akkor dudálnak rád, hogy miért nem a bringautat használod. És kérlek Titeket, hogy most ne gyertek azzal, hogy a biciklisek is mindig szabálytalankodnak. Tudom hogy így van, ezért nagyon ügyelek arra, hogy szabályosan menjek mindig, erre ösztönzöm a barátaimat is, de ez a post most a taxisokról szól, szóval maradjunk a témánál,majd egy biciklis postban kifejtjük a köcsög biciklis szokásokról a jogos véleményünket velem együtt. (Röviden és tömören ugyanaz a véleményem erről mint a köcsög autós-taxisokról, azaz leszarom, hogy a többinek keresztbe teszek, de én jussak előrébb bármi áron). NA EZEK MIATT RÜHELLEM A TAXISOKAT!
csati 2008.06.06. 11:58:51
- Semmi gond, a bátyám is így csinálja - nyugtatja a taxis.
A következő három piroson is áthajt, mindig azt mondja - nyugalom, a bátyám is pont így szokott vezetni.
Nemsokára egy újabb lámpához érnek, ami most zöld, erre a taxis megáll.
- Most miért állt meg? - kérdezi az utas.
- Félek, hogy jön a bátyám.
Manyizga (törölt) 2008.06.06. 12:01:53
Na ezért tartunk ott, ahol tartunk. Tőlünk nyugatabbra az emberek eljárnak bíróságra és tanúskodnak is, mert tudják, hogy ez az elvárás velük szemben.
Nálunk meg a mentalitás: "csak nehogy belekeveredjek".
mohuss 2008.06.06. 12:03:59
Jack__Bauer 2008.06.06. 12:08:48
Napiparaszt. 2008.06.06.
Az alábbi képek a Ferenc krt.-Üllői út vonatkozásában készültek, kb. 5 perc gyaloglás alatt.
kepfeltoltes.hu/080606/IMAGE_00010_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/080606/IMAGE_00011_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/080606/IMAGE_00012_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/080606/IMAGE_00013_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/080606/IMAGE_00014_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/080606/IMAGE_00015_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/080606/IMAGE_00016_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Jack__Bauer 2008.06.06. 12:09:55
Jack__Bauer 2008.06.06. 12:12:26
Az Ember, Aki Létra Akar Lenni 2008.06.06. 12:12:49
"Sietőseknek: Úgy kell szervezni a dolgokat, hogy odaérjen az ember. Ha nem megy van holnap is, vagy nem kell erőltetni."
Kedves kamu, kérlek vizsgáld meg a legutóbbi 10 alkalmat, amikor sietned kellett valahová. És tekintsd át, hogy ebből hányszor volt a saját hibás szervezésed a sietséged indoka. Ha jó szervező vagy, egyszer sem, és mégis sietned kellett.
Az eszem megáll ettől a konstans érveléstől - a mozgólépcsőn jobbra állós topikban is ezzel jöttek az okos mikulások, hogy "indulj el előbb". Én hiába indulok el előbb, ha késik a tömegközlekedőeszköz, a másik ember, feltartanak, és még sorolhatnám a rengeteg előre kiszámíthatatlan tényezőt (sajnos kicsiny nemzetünk tagjai nem a pontosságról híresek), és emiatt kerülök csúszásba. És igazán kurvára utálok elkésni - nem is nagyon szoktam, de néha elkerülhetetlen, hogy sietni kell. Annál pedig drágább mindenki ideje, hogy minden esetben plusz félórákat számoljon előre nem látható körülményekre, aztán ha netán nem következik be egy se, szobrozzon. A késés és a másik feltartása is egyazon okból tahóság: ne akard te beosztani más idejét és jobban tudni nála, hogy miért és mikorra kell odaérnie valahova.
dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2008.06.06. 12:14:35
DEGEC 2008.06.06. 12:16:02
Ezt most m egszelloztettek hatha a 12 e bol vagy 8 ezren beszarnak...es betoljak a nagy regadot a kalapba..
ha jol tudom regen spanoskodtak a serifek meg a taxisok, ha valakit vagy vmi kocsit meg kellett keresni segitettek, gondolom a yard is elnezobb veluk.
amugy a taxisok is olyanok, mint a legtobb bp.i , csak azert lehet oket kiemelni most mert ra van irva hogy taxi.
csati 2008.06.06. 12:16:40
Cool-R 2008.06.06. 12:31:07
1. aki 30-al kényelmesen araszol, mert éppen nincs fuvar
2. aki 100-al szlalomozik, eltapos, pofátlan, erőszakos
Leszarom, hogy ebből él, mivel én is napközben a városban közelekedek munkámból kifolyólag (ügyfélről-ügyfélre) nekem is munkaeszköz az autó. Nem taposok el bicilkist, nem ütök el gyalogost/járókeretes mamát stb.
Tisztelet a kivételnek de a taxisok túlnyomó része azt hiszi, hogy ha fuvarból él a feljogosítja a szabályszegésre.
Fillérvadászok... :S
Rocko- 2008.06.06. 12:36:56
"Szoval szerintem nem kell oket zsigerbol utalni, csak a megelhetesukert hajtanak."
kösz, de az meberek 90%-a nem muriból vannak az utakon, ôk is dolgozni mennének.
megértem a taxis baját, de ez nem mentség a szabálytalanság(ok)ra.
greg don\'tdrinkwine 2008.06.06. 12:37:19
Holenik Tamás · http://taxidriver 2008.06.06. 12:39:35
Aki általánosít, az ugyanolyan megitélés alá fog esni csak más szemszögből...Utaztatok már taxival, vagy csak unatkoztok ? Fogalmatok sincs az egész szakmáról. A taxit TI rendelitek pl. a szigeti lejáróhoz, a RIO / ZP -hez, a Nagymező u.-hoz, a Rákóczi út 46.-hoz, és amikor odamegyek és szabálytalanul megállok, nekem KELL várnom 10-15 percet mire előkerül a kedves. Nemegyszer zavart el a rendőr, vagy mennem kellett 3 kört mert eltolt a forgalom. Ha meg nem várok, akkor TI fogtok reklamálni a cégnél, ha nem a címen várakozok hanem a legközelebbi szabályos parkolóhelyen akkor TI fogtok reklamálni a cégnél, ha 120 Ft-al többet kell emiatt fizetni akkor TI fogtok reklamálni a cégnél.....soroljam ??? Hölgyeim - Uraim, ismerik azt a szót hogy empátia ?
Nem akarok felmenteni senkit a kollégák közül, magamat sem, de az vesse ránk az első követ aki....
Tudod ha egy évben valaki megy 70 ezer km-t a városban ( ebben a városban ), a nagy számok törvénye miatt is több szabálytalanságot FOG elkövetni mint aki megy napi 20 km-t azonos útvonalon...További jó köpködést..
Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.06.06. 12:41:04
Nem egyszer volt olyan balesetveszelyes szituaciom az elmult fel evben, ahol a taxis kocsog viselkedese rajta kivul legalabb 2-3 autot veszelyeztetett.
dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2008.06.06. 12:43:32
törvényenkívüli 2008.06.06. 12:52:12
és azt, hogy KRESZ?????
nincs hely? taxit leparkol, ahova szabad, címhez el, jöjjön kedves hőgyem, uram, ott állok...
és ha megy a panasz, akkor ő a fasz, el kell neki mondani, hogy a hiénákra is vonatkoznak szabályok. kész
és a pofátlan közlekedéssel mi van?
buszsáv, busz megáll, hiéna bepofátlankodik a sorba, busz indul, hiéna vissza. a jó krvaannyát
Manyizga (törölt) 2008.06.06. 13:02:13
erre reagálnék: "A taxit TI rendelitek pl. a szigeti lejáróhoz, a RIO / ZP -hez, a Nagymező u.-hoz, a Rákóczi út 46.-hoz. Ha meg nem várok, akkor TI fogtok reklamálni a cégnél, ha nem a címen várakozok hanem a legközelebbi szabályos parkolóhelyen akkor "
Valószínűleg NAGYON elfelejtetted, milyen volt a forgalomban vizsgázni a jogosítvány megszerzéséért. Ott ugyanis a vizsgabiztos viselkedik úgy, mint a taxi utasa. Azt mondja, hogy "álljon meg itt! Forduljon be a következő utcán jobbra!" Aztán ha ott megállni tilos, behajtani tilos van, akkor elmeszelik a vizsgázót.
Nem mentség, hogy "dehát a vizsgabiztos azt mondta, hogy..." SZABÁLYOSAN kell csinálni, amit kér. Leparkolunk szabályos helyen, aztán odasétálunk és várjuk az utast egy "TAXI" táblával a kézben. Vagy eleve nem veszünk fel ilyen rendelést, stb. HA minden taxis és taxis társaság így csinálná, nem lenne gond. Jahogy ez macerás? Nem kell taxisofőrnek menni...
Holenik Tamás · http://taxidriver 2008.06.06. 13:25:27
Egy kicsit sikerült kiforgatnod a gondolataim, vagy csak nem értettél meg.
Menjünk ki a belvárosból. Gazdagrét, Tűzkő u. közepe este 9. ( Megtörtént velem ). 5 éves gyerek megivott valami vegyszert a fürdőszobában, rohanni kellett az ügyeletre ( Ők mondták a szülőknek hogy taxival gyorsabb...)Namost ha ismered, akkor ott egymás hegyén-hátán autók parkolnak szabályosan-szabálytalanul ( érdekes hogy egy sem taxi..), tehát megállás a cím előtt az út közepén ( más lehetőség NINCS ).
De ha jól vettem ki a szavaidból ( és legközelebb így fogok tenni, hátha a Te családodról lesz szó )meg kellett volna álljak a Gazdagréti úton, vagy a Rétköz u.-ban ( cca 250 m. ), majd egy Taxi feliratú táblával odasétálni a cím elé, majd odakísérem a kedves utast a gépkocsihoz, és a hülyén kihelyezett 30-as táblákat betartva elkocsikázunk a rendelőig.
De ne legyen ilyen eset, nem kívánom senkinek...de fogd már fel, ha Te taxit rendelsz egyszer, akkor kíváncsi lennék az itt leírt kommentedre, hogy a szemét taxis miért két sarokra állt meg a házadtólm a szakadó esőben, amikor estélyiben siettél az Operába...
Empátia...
Charlie Drop 2008.06.06. 13:30:41
Tehát, akkor téged mindig sürgős esetekhez hívnak? Cseréld le a TAXI feliratot MENTŐ-re
Mellesleg értem mit akarsz mondani, apám is taxizott anno, de abban egyetértek az előttem szólókkal, hogy sokkal agresszívebben vezetnek a taxisok letojva mindenkit. Illetve rosszul foglamazok, a taxisok nagy része. A BKV sztrájk idején édesanyám és a párom taxival ment dolgozni, egy teljesen normális taxist fogtak ki mind2 alkalommal... van ilyen is...
dpeti 2008.06.06. 13:37:03
nincs más hír rugdossuk a taxisokat király.
Holenik Tamás · http://taxidriver 2008.06.06. 13:37:51
Dinin ! Ha ennyit autózol a városban, nézd már meg plíz hogy a kijelölt taxiállomásokon hány NEM taxi parkol ? Az is KRESZ. Kb. 2500 hivatalos taxiállomás van Bp.-en, ennek legalább a fele használhatatlan a fentiek miatt, mégse köpködöm tele a netet hogy napi ezer köcsög elfoglalja azt amiért fizetek évi 25000 Ft-ot.
dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2008.06.06. 13:39:08
Kispista (törölt) 2008.06.06. 13:46:53
elnézést a normális Taxisoktól, volt szerencsém hozzájuk is de sajnos a legtöbbje ilyen:
Soroksári út belső sáv, lerohadt a verda nem ment sehova, kiszálltam, próbáltam kitolni a szélére,erölködök, jó nagy forgalom körülöttem.
Erre megáll egy taxis mellettem, lezümmögteti az ablakát és kiszól: 2000-ért kihúzlak a külsőbe ha gondolod...
És nincs ez másként közlekedés közben sem, 1000ért bármilyen szabályt megsértenek.
törvényenkívüli 2008.06.06. 13:47:51
mintha minden taxis csak ott állna...
ki kell hívni a rendőrt, hogy szabálytalan gépkocsiparkírozás esete forog fenn
ne csináljunk már szentet a taxisokból, mert százezerből egyszer csinálnak valami szépet
ha az arányokat nézzük, akkor a takszisok, akik sokkal kevesebben vannak, mint a nem-takszisok, sokkal többet és többször vétenek, mint a nem-takszis hülyék
Holenik Tamás · http://taxidriver 2008.06.06. 13:48:52
Minden elindulás előtt ellenőrzöd a gépkocsi üzemi fék-,és a kormányberendezést, illetve a gumik állapotát meg a fényjelző berendezések működését...ezzel kezdődik a Kresz...
Pötyy 2008.06.06. 13:49:07
"Én taxis vagyok, úgy vezetek, ahogy akarok, rám nem vonatkoznak sem az illem, sem a KRE- szabályok!" Ne keressen demagóg kifogásokat. Én, ha szabálytalankodom (mert néha előfordul, pl. én is fordultam már meg éjszaka a Margit-hídon), akkor azt vállalom. Ha leköpködnek érte, ha megbüntetnek. Mert azt ugye, remélem senki nem állítja, hogy a taxisok nem szabálytalankodnak midnen olyan esetben, ahol ez számukra bármilyen kis előnnyel jár.
Zebulon 2008.06.06. 13:57:41
Holenik Tamás · http://taxidriver 2008.06.06. 14:01:06
Nem érzed hogy ez egy kicsit fals gondolkodásmód ? Te most egy ember miatt pellengérre állítasz több száz másikat ( már ha ilyen "életszerűen" is történt )
De tegyük fel hogy igaz...Neked először is a forgalom többi résztvevőjével tudatnod kell a balesetveszélyt, amit a belső sávban veszteglő autód okozott ( elakadásjelző h.szög pl. ). Másodsoban ott taszigálod az autód, és tucatszám mennek el melletted az autóstársaid ( valszeg nem taxik ), akiknek eszük ágában sincs segíteni rajtad, és Te egyből azt találod meg ( mert egy taxis ) aki ki tudna húzni a csávából....grt.
Ez úgy működik, hogy az autómentősök is járják a várost, és ha látnak egy lerobbant verdát, megkérdezik hogy elvihetik-e a kocsidat szervízbe ingyen...
n 2008.06.06. 14:09:55
Zebulon 2008.06.06. 14:13:24
Kispista (törölt) 2008.06.06. 14:14:34
Kedves Tamás szerintem te még életedben nem vezettél a soroksárin:)
Utána megált egy faszi, és ingyen kihúzott külsőbe Kb 20m-t ez a sztori vége.
A mentalitásra próbáltam célozni,és ha szerinted normális, hogy egy bajban lévő autóstól elkér valaki 2eret hogy kirángassa 3 sávot akkor lehet a te érékrendeddel is lehet valami baj.
Van kivétel, utaztam sok sok sok normális taxissal, mert olyannal is, akire nekem utasként kellett rászolnom, hogy közlekedjen normálisan mert idegesít.
Holenik Tamás · http://taxidriver 2008.06.06. 14:17:45
Engem nem érdekel a fikázás. De itt most az történik hogy valaki leírt egy esetet ( kiemelve hogy nem tartott fel/veszélyeztetett senkit ), és ebből kiindulva az összes taxis egy szemét, pofátlan köcsög. De a taxis helyett írhatnék cigányt, fiatalt, öreget, kamionost, közterületest....itd.
Erre idejön egy csomó név nélküli szálykaratés, és jól "megmonnya". Én csak próbálom megvédeni a saját becsületem, és azokét akik erre rászolgálnak.Ehhez talán még jogom van... Én is elítélem az agresszív, semmivel sem törődő vezetőket, akár szakmabeli, akár nem. De az általánosítás nem megoldás. Zebulonnál a pont : " a bunkóság nem szakmaspecifikus"
Zebulon 2008.06.06. 14:25:16
Pötyy 2008.06.06. 14:26:56
Pötyy 2008.06.06. 14:27:56
Jim Raynor 2008.06.06. 14:29:46
sajnos nem arról van szó, hogy "valaki leírt egy esetet ( kiemelve hogy nem tartott fel/veszélyeztetett senkit ), és ebből kiindulva az összes taxis egy szemét, pofátlan köcsög" hanem bizony arról, hogy 10 kommentelőből 9 azt tapasztalja, hogy 10-ből 9 taxis igenis pofátlan szabálysértő. lehet védeni a mundér becsületét, de ezen érdemes lenne elgondolkodni.
törvényenkívüli 2008.06.06. 14:34:27
a másik pedig az, hogy nem a bíróságon vagyunk, olyan nicket adok meg, amilyet akarok. nem tudom, neked mennyivel lenne jobb, ha tudnád a nevem. talán nem vennétek fel tőlem fuvart, ha netalántán takszisra szorulnék? na bumm
Lázár Péter, XV. ker.
Holenik Tamás · http://taxidriver 2008.06.06. 14:36:32
Kérlek ne bonyolódj bele a saját szavaidba !Az egyik mondatoddal cáfolod a következőt...
Lelki szemeim előtt látom ahogy a Szentendrei úton délután ötkor szépen szabályosan halad több száz személygépkocsi kifelé, majd ezek közül 15 taxis az alapvető közlekedési- és emberi szabályokat felrúgva, minden morális gátlás nélkül pofátlanul tör előre, a többi szabályosan, defenzíven közlekedő között...
ha már vitatkozunk adjuk meg a módját...
törvényenkívüli 2008.06.06. 14:38:02
ebet a karóhoz
Holenik Tamás · http://taxidriver 2008.06.06. 14:47:52
És gondolom akkor már utálod az egész világot nem ?
Egyszer átvágott egy villanyszerelő ergo az összes geci, átvágott a hentes ergo az összes geci.... stb. Ezért tartunk itt, mindíg a másik a hibás...
Konyec
Zebulon 2008.06.06. 14:49:52
Kicsit formálisan vitatkozva kerülöd ki, ami a többiek üzenete, vagyis az arányokat. Bár el nem ítélhető módon nincsen statisztikám, de becslés alapon 100 úr(hölgy)vezetőből legalább 60-70 a defenzív csoportba tartozik, míg lássuk be, taxis körökben ennél kedvezőtlenebb az arány. Azzal együtt, hogy engem is engedett már be taxis maga elé, de nem ez a meghatározó élményem.
Zebulon 2008.06.06. 14:55:24
Zebulon 2008.06.06. 15:11:29
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.06.06. 15:16:11
Johnny336 2008.06.06. 15:23:48
Szerencse, hogy 15 perc alatt hazaérek kocsival, mindenféle dugó érintése nélkül :)))
lápi lidérc 2008.06.06. 15:34:50
Tamás, a te kocsidban sincs?
Vagy csak olyan kurva messze szerelték a kapcsolóját a kormánytól, hogy nem lehet elérni vezetés közben?
Ez ugye taxispecifikus, és a sárga rendszám felszerelésekor helyezik át?
Csak mert ugyanolyan típusú, de nem taxiként használt kocsikat láttam már indexelni. Még Mercit is, bár ritkán.
Kamu 2008.06.06. 16:11:58
mohusss 2008.06.06. 16:30:42
B.GY. 2008.06.06. 20:16:45
B.GY. 2008.06.06. 20:38:08
Secnir 2008.06.06. 21:43:51
minden taxisnak atomot"
nem.
minde atomot taxisoknak :)
amúgy meg:
egy dolgot ne felejtsetek el, hogy a taxis az utazóközönségből él. Ők az 'ügyfelek'. Ha a k. ügyfél azt mondja, egy óra múlva indul a gép a reptérről és még be kell csekkolni, akkor a taxis siet. ha azt mondod, neki, hogy a gyerek pirosat hány és zöld a füle, rendelőbe kell menni, akkor a taxis siet. ha azt mondod, 32 perc múlva kezdődik a pártértekezlet, akkor a taxis siet.
Ezekben az esetekben te, az utas nagyívben leszarod, hogy milyen szabályt hág át a taxis, mit kockátat azzal, hogy a TE úri kényed-kedved ki legyen szolgálva.
DE! Amikor a taxist látod szabálytalanul közlekedni/megfordulni/gyorshajtani, akkor pont ti veritek a nyálatokat, hogy milyen bunkók?
Őszintén, tegye mindenki a szívére a kezét: aki itt olvas és kommentel, senki soha nem szegte meg a KRESZT egyetlen pontban sem, ha sietett valahová?
Van ilyen? Te ott hátul? Meséld el, hogy csinálod? igen, öt éve van jogsid? igen, milyen autót vezetsz? ja, nem vezetsz, csak van jogsid, ok, leülhetsz.
Senki más?
Akkor meg mire megy a nyálverés emberek?
tény és való, aláírom (olvasva a fenti posztokat) van olyan taxis, aki MINDEN esetben INDOKOLATLANUL veszélyeztet másokat. De NEM AZ ÖSSZES!
Nem láttatok még bmw/audi/mercis kopaszt/öltönyöst aki ugynezeket csinálta? Nem? akkor te az ötös metróval jársz biztos.
vagy külföldön élsz.
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.06.06. 22:35:41
a másik taxis szépen körbemegy szabályosan, vagy kiszáll az utas vagy panaszt tesz, mert neki természetes, hogy minden taxis mindent megszeg...
mesélhetnék a rendelői szokásokról...
a legjobb az volt, mikor a a lánchíd közepére kérte a kedves megrendelő, hogy majd menet közben beugrik :o)
www.hallotaxi.hu lehet olvasni
bocs SS :)
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.06.06. 22:38:05
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.06.06. 22:44:28
meg plíz hogy a kijelölt taxiállomásokon hány NEM taxi parkol ? Az is KRESZ. Kb. 2500 hivatalos taxiállomás van Bp.-en,"
lófaszt! 100 akárhány van, csak a férőhelyek száma kb 1800
márpedig a férőhely nem= az állomások számával..
otós 2008.06.06. 23:06:48
viszont ahogy megállnak... andrássy, bajcsy, a westend aljából kijövő balrakanyarodósávba a váci úton, a körúton a legnagyobb dugóban, vészvillogó, aztán jóvan (utas nélkül!!), ki látott már taxit beparkolni parkolóhelyre?
mást se csinálunk, csak taxikat kerülgetünk budapesten. mintha mindenütt egy sávval kevesebb lenne.
Rocko- 2008.06.07. 01:16:34
az az irónia része volt.
amúgy én értem, h mrie gondolsz, de a sietés az nem zárja ki a szabályos közlekedés, simán lehet átfedés a két dolog közt. ha 50 helyett 70-nel menne, attől még indexelhet ugyanúgy. mondjuk teszem hozzá, h nem a taxisra kell fogni a dolgot, hanem időben elindulni...
Rocko- 2008.06.07. 01:17:49
X 2008.06.07. 01:43:09
Mert ha ők is pont úgy vezetnek majd, mint a többség, akkor azok nem taxiznak majd, akik pont a gyorsaság miatt választják.
Én a menjenek csak kategóriába sorolom őket. És még nem volt, amelyik nem engedett volna be hasonló helyzetben. Csak az ő stílusukban kell közlkekedni :D
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.06.07. 11:18:51
megrendeli, mert siet, utána lemászik 10-15 perc múlva, addig mindenki a taxis anyját szídja, mert olyan helyen áll, ha 3 méterrel odébb áll, akkor a cége szopatja... utána letipeg a megrendelő, majd közli, hogy "siessünk ide-oda" akkor a faszért nem jött le időben? :o)
tudnék még mesélni, ha érdekli a népet :))
Rocko- 2008.06.07. 16:46:17
hát ha meg később megy le, akkor kussoljon. v a taxis mondja, h készítsen elő vastag bukszát, mert borsós lesz a fuvar ára.
Zsolt 2008.06.08. 18:03:21
Érdekes sztorikat soroltál fel, azt hiszem pl., a beteg gyerek szüleivel együtt pár másodperc alatt beszállt a kocsiba, hogy indulj, és nem kellett rá várni, nem tartottál fel senkit sem percekig. (vagy ha igen, az a szülők hülyesége, nem hiszem, hogy annyival hamarabb odaér valaki taxival, minthogy a beteg gyerekkel leérjek a kapuhoz)
Viszont én sokszor látok durván szabálytalankodó, másokat semmibe vevő és még aztán mutogató taxist, (Egy utas nélküli nagy volvo taxi volt a tegnapi eset, jobbra kanyarodott kis ívben de rögtön a második sávba, ahol én próbáltam meg haladni, mire dudálásomra felháborodva mutogatott egyet, na ez megmarad emlékként, ahelyett, hogy feltette volna a kezét, bocsánat, és el is felejtettem volna azonnal, hiszen mindenki hibázik, de akkor ismerje is el!) vagy másodikként parkoló taxist a droszt mellet, hogy a sofőrök trécselnek, és ezzel egy sávot elfoglalnak. Na ott hol van az empátia? Persze rádudáltam, erre még Ő villogott meg mutogatott, fel volt háborodva, hogy megzavartam a beszélgetését.
Az a baj, a taxi "megkülönböztetett" jármű, sárga rendszáma alapján még a taxis is megtalálja, csak arra nem gondol, hogy ez bizony másoknak is szemet szúr, és az "élmények" jobban megmaradnak, ha egy taxis csinálja, vagy a mostanában nagyon felkapott négy karikás autó, mintha valaki mondjuk egy átlagos autóval. És sajnos ez a két első eset többször fordul elő, mint az, hogy normálisan közlekedni láthatjuk a taxisokat.
Kb. ennyi, amiért ez a topic létrejött, és azok írtak véleményt, akiknek van. Te is írtál, próbálod védeni azokat, akik nem érdemlik meg. Vagy magadat is? Akkor először gondolj bele, mit csinálsz (és hogy indulás előtt Te a kresz szerint ellenőrzöd-e az autódat, mert én pl. nem) és próbálj nem feltűnni a közlekedéseddel. Ha a kollegáid is így tesznek, nem lesz ilyen topic...
sixtin64 2008.06.11. 05:13:41
minden taxisnak atomot"
Neked, meg anyádnak is!
Rocko- 2008.06.11. 08:55:31