Színhely: Szeged, a klinikapark előtti zebra. Időpont: június 10, déli 12 óra. Az ebédlőből jövünk ki, a zebrán gyalogosok között hajt át a taxis (EBE 003). Ez naponta megesik, de most vissza kell lépnünk, hogy az ütközést elkerüljük.
Félreugorva, egyensúlyomat vesztve tenyérrel az ablakára csapok. Padlófék, taxis ki, irdatlan méretű (hozzá képest) gumibottal kezd fenyegetőzni "Játsszuk le itt, most!". Szerencsére hárman vagyunk (és az övére, hogy nálunk nincs gumibot), így csak lóbálja a husángját, ordítozik tovább aztán visszamászik autójába, amely mögött ezalatt szép sor gyűlt fel.
Hogy is van ez? Dolgoztam külföldön, ott a zebrán köztünk szabálytalanul áthaladó autóba kolléganőm símán belerúgott.
Kérdeztem: hogy meri?
Válasz: nem fog megállni, tudja, hogy ha rendőr jön, ő húzza a rövidebbet.
Nem gondolom, hogy az autó rugdosása lenne a megfelelő mód a vitás kérdések elintézésére, vagy a szabályok betartatására (bár, ha valaki azzal van elfoglalva, hogy mentse a bőrét a zebrán, más választása nem nagyon akad...). Normálisnak azonban semmi esetre sem tekinthető, hogy a taxis, miután a zebrán gyalogosok közé hajtott, a vitát egy túlméretes gumibottal akarja "lerendezni". Mióta rendszeresített felszerelés a gumibot a taxiban? Hogy is van ez?
Zebrán akart gyalogost verni gumibottal
2008.06.20. 08:20 :: SilentSound
Muki nemrég épp zebrán próbált átjutni az út túloldalára gyalog, kizökkentve ezzel egy békés taxist a lelki nyugalmából...
283 komment
Címkék: biztonság közlekedés autó hülye erőszak veszélyes taxi gyalogos
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
xezs 2008.06.20. 11:38:09
vuk_: Dehogynem lehet. Bevallom, provokálni akartalak, és örömmel tapasztalom hogy te nem az a hőbörgős "nekemmindentlehetmertbicajomvan" biciklis vagy, ám sajnos a tapasztalatom az, hogy az ilyenek vannak többségben. Valahogy így kéne mindenkinek a közlekedésben is viselkednie mint neked most: Nem ugrani az első provokációra. Toleránsnak lenni egymással, és legfőképp a KRESZ-szel szemben. Én szoktam mindhárom (autós, bicajos, gyalogos-BKV-s) szerepben lenni (bár bicajos már jó 3 éve nem vagyok), és azt tapasztalom, hogy bár van bunkó autós, azért az autós még mindig sokszor jobban tudja (jó esetben alkalmazza is) hogy mit hogy kellene, ugyanis ismeri a KRESZ-t. Egyébként ezt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy ismerek olyan bicajost, aki arra büszke, hgoy csak és kizárólag piroson hajt át. Szóval nem értem, hogy valaki hogy várhatja el ilyenkor, hogy ővele szabályosan járjanak el? Mielőtt valaki belémkötne, szólok, most nem a bicósokat alázom, csak azt mondom, hogy a bicajost és a gyalogost is el kéne küldeni KRESZ-tanfolyamra. Szóval a legfontosabb: tolerancia, és KRESZ ismeret. Erre akartam rávilágítani.
Elnok ur 2008.06.20. 11:38:26
decibá:
EN is ugy gondolom, hogy figyelmesseggel, elozekenyseggel, a masikra odafigyelessel mindent meg lehet oldani. Es ugy is kell megoldani! Es akkor sincs joga senkinek agresszivan viselkedni ha esetleg ugy erzi a masik fel nem igazan az elobb felsorolt ismervek menten kozlekedik. Vagy innentol kezdve az lesz az altalanos, hogy ha valamit serelmesnek tartok akkor utok-rugok? Micsoda baromsag ez?

Balnyo 2008.06.20. 11:40:21
Nem szép látvány egy kilapitott cangás, mindenki menjen el a bodies-ra képzeljen hozzá 2 liter vért. Nem jó dolog évekig azzal álmodni, hogy egy ilyen fekszik a kocsid alatt ráadásul miattad. Szerintem megér néhány plusz percet, hogy még véletlen se forduljon elő ilyen. Nem csapkodni kell, hanem piros ételfestéket, kell nyomni a szélvédőre. Hátha rádöbben, hogy milyen, jó, hogy figyeltek helyette, ha meg nem akkor se tettél kárt senkiben.
Elnok ur 2008.06.20. 11:41:30
vuk_:
Sajna egyre tobb a gepjarmu az utakon, en is a korlatozas mellett lennek. De ez nem valtoztat azon, hogy jelen pillanatban mikent viselkedunk az utakon.

Jim Raynor 2008.06.20. 11:42:40
elnök úr, sztem általánosságban igazad van, de ha valaki szándékosan veszélyezteti mások életét, az igenis megérdemel egy sallert....mert különben a büdös életben nem fogja megtanulni, és rövid időn belül tényleg ki fog lapítani valakit a zebrán.....
decibá 2008.06.20. 11:42:45
Elnök úr:
Te magad írtad,hogy jól leütötted az illetőt, akkor most jó tanár bácsinak érzed magad, hogy megmutattad? Ahogy már elhangzott az erőszakkal nem értek egyet, de nem egyenlő súlyú dolog vkinek ráütni a kocsijára vagy egyszerűen kiszállni és felpofozni a másikat! Mert tárgyak és élőlények között van különbség!

ihatethisindapassthingy 2008.06.20. 11:43:45
Jim Raynor: Igen, ebben valószínűleg igazad van -- a jelenség hasonló ahhoz, mint amikor kézzel-lábbal csápolnom kell a gyalogosnak, meg villognom, hogy "Igen, nyugodtan elindulhatsz a zebrán, azért lassítok!", mert nem hiszi el, hogy tényleg át fogom engedni. Azért valahol ez is röhej és sűrűn előfordul.
Anno a forgalmi vizsgámon be is volt húzva hibának a "gyalogoscsalogatás" :) Addig nem is tudtam, hogy van ilyen! :)

Kispista (törölt) 2008.06.20. 11:43:54
Jim Raynor 2008.06.20. 11:33:55
néz meg mondjuk azt az esetet, jössz a petőfi híd felöl, és le szeretnén fordulni a dohány utcába, de nem tudsz, mert a gyalogos forgalom folyamatos, ott állsz mint egy f@sz és az autók mögötted egészen a Rákóczi útig állnak, mert ők is szeretnének lefordulni persze dudálnak.
Ilyenkor az ember elgondolkodik, vagy áll mint egy f@sz szabályosan, vagy lassan nagyon lassan elkezd csorogni hátha a gyalogos is rendes lesz és elengedi(ez ritka).
Vagy egy idő után megfélemlít és elindul.(ez nem tul emberbarát viszont hatékony, mlgsem csinálja a legtöbb autós, én sem)
A normális nem az lenne, ha a gyalogos is tekintettel van a forduló autósa és ha látja, hogy kinlódik int , hogy menjen csak, nem pedig ténfereg a zebrán az elsőbbsége boldog tudatában?

Xezs 2008.06.20. 11:45:38
vuk_: Dehogynem lehet, sőt. Bevallom őszintén, provokálni akartalak, megnézni, hogy ugrasz-e a hülyeségre. Legyen ez egy jó példa mindenkinek: A közlekedésben is így kéne. Nem ugrani az első provokációra. Én szoktam lenni autós, gyalogos, bicajos, és úgy érzem, a súrlódások nagyobb hányada a KRESZ ismeret hiányából, és kisebbik hányada az intoleranciából fakad. A KRESZt jó esetben az autósok ismerik, a többiek viszont nem, és sokszor tapasztalom, hogy ilyenkor pont annak áll feljebb, aki abszolút sötét a szabályokat illetően. Ismerek olyan bicóst aki arra büszke, hogy csak piroson hajt át. Ő hogy várhatja el bárkitől is, hogy szabályos legyen vele szemben? Gyalogosként nincs bajom az autósokkal, autósként annál jobban utálom a gyalogost, mert idióta módon közlekedik jó hányaduk. Az új törvény (ha a zebránál áll már meg kell állni) is az idiótaságnak kedvez: Rengeteg gyalogosnak a zebra előtt jut eszébe ácsorogni vagy beszélgetni, mert egyszerűen szarik arra, hogy most épp mi a szabály/törvény. Szóval én két dolgot erőltetnék: KRESZ-ismeret (bicajosnak és gyalogosnak is, nem érdekel hogy nincs ideje rá, de menjen tanfolyamra) és tolerancia.
decibá 2008.06.20. 11:50:00
Az iskolában kéne a Kresz alapjait tanítani!
Elnok ur 2008.06.20. 11:56:52
decibá:
Ha kart tesz a kocsidban az nem kerul idobe, penzbe, energiaba? Nem forditanad ezt szivesebben a csaladodra, barataidra? Le kell nyelni ezt a bekat szo nelkul?

hehe 2008.06.20. 11:59:29
olvasom itt valamelyik baromparasztot, hogy ha rácsapunk a taxira akkor neki is lehet gumibotot lóbálni.
csakhogy akció-reakció: nem kéne se a taxisnak se másnak elütni azért a gyalogost csakúgy beleszarásból, mert ő a jani!
javaslat: ilyenkor amikor megáll a csóka, gyorsan menjetek a vezetőoldali ajtó mellé. amikor kiakar szállni, hadd nyissa ki az ajtót, tegye ki a lábát majd teletalppal az ajtót rárúgni. ez a művelet a visszapattanó ajtóval megismételhető!
ezután estetleg még fel lehet dugni neki a gumibotját, de garantáltan meggondolja, hogy behajt-e a gyalogosok közé esetleg azon röhögve hogy hogyan ugrálnak félre! (láttam ilyet!)

Portman 2008.06.20. 12:00:16
gyerekek! tudjátok mire használja egy ilyen segglyuk a gumibotját?
decibá 2008.06.20. 12:01:32
De pénzbe, meg időbe kerül! De ha vki kórházba kerül az talán súlyosabb dolog! Te meg lehet, hogy mész a börtönbe, ott meg gondolkodhatsz a dolgon!
De leírom még egyszer: nem támogatom és nem védem azokat, akik például belerúgnak más kocsijába.

aPar aLyza 2008.06.20. 12:01:58
Meglátom belerúgok. Kiszáll, lóbál, leütöm.
Laciii 2008.06.20. 12:03:18
Xezs 2008.06.20. 11:45:38
Úgy unom már ezt a bezzeg a gyalogosok / bicajosok nem ismerik a KRESZt okoskodást.
Itt volt a cikk a 30-as táblával pihenőövezetben, nézd meg a hozzászólásokat és hirdesd fennhangon, hogy az autósok hűde ismereik a KRESZT, meg mond azoknak a családjának akiket egy KRESZt hűde ismerő idióta vasalt ki.
Azzal egyetértek, hogy tanulja mindenki, de ez a "az autósoknak kötelező ezért legyen mindenkinek az" duma nagyon fársztó, mert a legtöbbjük szarik rá vagy rögtön el is felejti.

toxikus 2008.06.20. 12:05:32
hm. ha valaki majdnem elbasz vkit (nem lassít, bemegy gyalogosok közé) akkor gondolom fel van készülve,h sérül a kocsi. szal nyugodtan lehet rúgni stb. mer a sérülés már bele van kalkulálva
csak én értem félre 2008.06.20. 12:08:04
Aki leszólja a postolót, hogy önbíráskodott, olvassa már el mégegyszer.
Elvesztette az egyensúlyát, és rácsapott... azaz megpróbált megtámaszkodni, és egy haladó autón ezt így tudta megoldani.
Nem büntetni akart, hanem nem aláesni...

Jim Raynor 2008.06.20. 12:11:17
lajoska, teljesen igazad van, DE! a valóság nem az, hogy jön az autós, kanyarodik és megáll, hanem az, hogy bekanyarodik, és konkrétan leszarja, hogy ott gyalogok vannak, sokszro még mutogat is, hogy "mennyémáazutamból köcsög..." ez van 10 estből 9x
másrészről mondjuk telizöldes kereszteződésnél balra akarsz kanyarodni. ha nagy a forgalom, és sokan jönnek szemből, akkor ugyanúgy állsz ott, mint lóf@sz a hideg vízben, 10 autóstársból hány fog elengedni? kb 1. mégsem jut eszébe a többségnek - persze van kivétel - "banzáj!!!" felkiáltással behajtani az egyenesen jövők közé...
végül: "ténfereg a zebrán az elsőbbsége boldog tudatában"
azért a gyalogos sem hobbiból van ott....és tegyük hozzá, a legtöbb zebránál az elsőbbsége ellénére még mindig a gyalogosnak kell várnia...

Liberté__73 2008.06.20. 12:33:54
Nem értem: ki tett kárt kinek a kocsijában? Ti olvassátok is a postot?
peti 2008.06.20. 12:44:28
majdnem elgázolt majdnem kivasalt nincs majdnem!
pammy 2008.06.20. 12:57:38
én mindig meg szoktam állni a zebránál átengedni a gyalogost, ennek ellenére rugtak már bele ok nélkül a kocsimba, valami vélt sérelem miatt, úgyhogy nagyon unom, hogy terjesztik egyesek a "ha nem tetszik valami rúgj bele az autóba" hozzáállást, mert az önkéntes igazságosztók gyakran még tévednek is az igazságukat illetően. Feltételezem, aki szerint jogos az autók rugdosása, az teljesen természetesnek veszi, hogy ha véletlen kilép bambán egy autó elé, akkor az autó tulaja kiugorhat és összerugdoshatja őt. Vannak helyek a városban ahol sok a gyalogos, Örs Vezér tér buszvégállomás pl. ahol ők nem állnak meg a nekik piros lámpa ellenére se, az autósok meg tehetetlenül nézik, hogy a zöld alatt se tudnak bekanyarodni, akkor az a megoldás, hogy szálljon ki és verjen kékre zöldre néhányat?
Aki csapkod, meg rugdos, az megérdemli amit kap. Ez ilyen "úgy kezdődött, hogy visszaütött".
A zebrán gyalogos átengedése probléma meg pontosan akkor fog megoldódni, amikor a fent említett helyen pirosban a gyalogosok nem hömpölyögnek zavartalanul tovább, vagy a metróban a kifelé vonuló tömeg átengedi a felszállni igyekvőket, amíg a birka tömeg csak arra képes, hogy kövesse az előtte menőt, addig miért csodálkozunk, hogy autóban is ezt teszik.

Sztavrosz 2008.06.20. 12:58:30
Kine találjátok már hogy a károkozás elfogadhatatlan, az hogy elgázol a járdán az meg előfordul és bocs?
Igenis rommá kell verni az ijen járművet.
Vagy legalább kideríteni hol lakik és éjjel felgyújtani a kiskutyáját.

b0risz · http://zahar.blog.hu 2008.06.20. 13:00:18
én a moszkván már két alkalommal is átsétáltam a zebrán dekkoló kocsin, meg mindig megcsapkodom az ott szabálytalanul átjaladó "parkoló" autósokat, és eddig csak egyetlen alkalommal szólt ki egy bömösből egy ribanc.
Sztavrosz 2008.06.20. 13:01:58
A másik meg az hogy a gyalogos lehet hogy nincs tisztában az önbíráskodás (bár nemtudom ezt tárgy mint "auto" ellen el lehet-e követni)mikéntjéről, inkább rongálást vagy garázdaságot mondanék.
Viszont az autósnak PAPÍRJA van arról hogy ismeri a KRESZ-t.

agresszív gyalogos 2008.06.20. 13:05:06
zsoci 2008.06.20. 08:57:44
Mondd már el, hogy merre szoktál járni, meg a kocsid típusát, és rednszámát, mert ideje lenne kipróbálnom a válról indítható rakétakilövőmet.

Kispista (törölt) 2008.06.20. 13:07:27
kívánom mindazoknak akik más autóját csapkodják , hogy egyszer fussanak bele egy rozzant autóban ücsörgő 2m 140kgos agresszív kőművesbe:)
És forgalmi okból a zebrán megállni nem szabálytalan szerintem, max ha ki tudod védeni megteszed, mert figyelsz.

Thyb 2008.06.20. 13:12:30
Lajoska: bezony, hogy tilos. Addig nem hajthatsz be sem a kereszteződésbe, sem pedig a zebrára, amig nem bizonyosodtál meg arról, hogy a tuloldalon azt el tudod hagyni anélkül, hogy mások közlekedését azzal akadályoznád. A legjobb példa erre a kiemelt felfestett kereszteződések. Bezony, az jogsi 6 hónap minimum.
Manyizga (törölt) 2008.06.20. 13:13:47
_lajoska_ rosszul tudod: a zebra is olyan, mint az útkereszteződés, vasúti átjáró. Csak akkor hajthatsz rá, ha tudod, hogy el tudod hagyni, mielőtt pirosra vált a lámpa...
Forgalmi okokból meg lehet állni, de ekkor nem kap még zöldet a gyalogos, ha közben viszont átvált a lámpa, akkor az autós nem felelt meg az előző pontban levő előírásnak. Így a zebra részének tekinthető autóstul: át lehet rajta sétálni. ;)

agresszív gyalogos 2008.06.20. 13:15:01
Ez a komment agresszív gyalogos 2008.06.20. 13:05:06 elnok úrra és _lajoska-ra is vonatkozik.
ppeterka 2008.06.20. 13:15:12
Elnok ur: te taxis vagy? Nekem a kezeim meg a fejem a munkaeszközöm, abban mi jogosítja fel az autóst, hogy kárt tegyen? Ne sajnáljam már a zegíny tagzizst, hogy ilyen az élete, ő akarta. Ha meg nekem akar jönni, akkor megkapja a magáét... Bár gondolom ha valaki meg akar verni, te higgadt maradsz, majd filozófiai síkra tereled a szót, és meggyőzöd, hogy semmi értelme az erőszaknak...
Amikor a kislányodat a szemed előtt csapja el valaki majdnem, akkor is erre gondolnál?
Meg szívesen szemtanúja lennék, amint görög bölcseket idézve próbálod rávenni a zsírnyakú parasztot, hogy lássa be, semmi értelme annak, hogy csapkodja a kocsidat, amikor átmentél a barátnője frissen szolizott lábának frissen festett körmén... Szólj, viszek pattogatott kukoricát, meg kólát, de azt hiszem extra kicsi adag is elég lesz, hacsak nem várom meg a mentőt is...

Dany 2008.06.20. 13:16:16
egyesek milyen szerencsetlenek. ilyen kommentek, hogy atgyalogolok a zebran dekkolo auton. Hallottal mar olyanrol, hogy sorban all az auto, dugo van es rapiroslik a lampa es nem tud sem elore sem hatra menni? Biztosan nem.
Zahar, kivancsi lennek van e jogositvanyod, mert hogy ismered a Kreszt, arrol biztosan nincs papirod.
Azert a kedves gyalogosok neha azthiszik, hogy ovek a vilag. Azert mert nincs autojuk es jogositvagyuk.
Tessek mar egy kis agymosason atmenni es eldobni a Magyar moralt. Betartani a szabalyokat, udvariasnak lenni, kivarni a sort, stb. sorolhatnam meg... ezert utaljak a magyarokat szamtalan helyen, es ezert szegyellem magam neha kulfoldon, hogy magyar vagyok....

Jimbisz 2008.06.20. 13:16:36
Velem teljesen ugyan ez tortent, egy sarga citroenes idegbajt kapott amiert neki meg kell varnia mig en vegigmegyek a zebran (telezold neki) es padlogazzal indult ugy h a nadragomhoz ert az auto oldala, majd racsaptam a tetejere, es kiszallt az autobol egy roma versenyzo, frocsogott a nyal a szajabol es a beleimet emlegette, meg az oseimet, es csak azert ment tovabb mert mogotte sor keletkezett.
Azota figyelek a sarga citroenekre.
Azota figyelek a sarga citroenekre.
Kispista (törölt) 2008.06.20. 13:17:21
na majd mingyá bemásolja valaki a jogszabályt, és hamut szórok a fejemre:)
pammy 2008.06.20. 13:18:51
forgalmi okokból nem állunk meg a zebrán, mint ahogy kereszteződésben sem
(de könyörgöm, ha már olyan marha valaki hogy benn ragadt a kereszteződésben, akkor úgy próbálja összehúzni magát, hogy senkit ne akadályozzon, a félig elállt zebra általában használhatóbb a gyalogosok számára, mint a teljesen elállt sáv az autósoknak vagy biciklistáknak, ezért célszerű azért némi mérlegelést alkalmazni)

Thyb 2008.06.20. 13:19:18
nyugi van, Elnökurnak nincs is jogsija, ha meg lenne és valaki rácsapna a kocsijára akkor kiszálna és elrebegne 3 Allah agbart mekka felé, hogy nem a fejére kapta. Sosem ütne meg senkit. Ellenkező esetben ezért a tettéért - ha nem egy kiskorunak esik neki- akkor már a rács tuloldaláról irogatna.
Igazam van elnökur?
Igazam van elnökur?
Manyizga (törölt) 2008.06.20. 13:20:51
Dany, csak akkor kell ráhajtani autóval a zebrára, ha mögötte van egy autónyi hely ahova átérsz akkor is, ha bedugul a sávod. ;)
Úgyhogy ha ELŐRE gondolkodsz, akkor nem ragadhatsz zebrán/kereszteződésben. Ja, ezek szerint ez neked újdonság...

aaa 2008.06.20. 13:21:27
lőjék a Tiszába...
Izmoska 2008.06.20. 13:21:38
A megoldás:
1. Még nagyobb botot hirtelen elővenni
2. Taxist hülyére verni
3. Kocsiját felborogatni
(amennyiben tényleg köcsögségből hajtott a zebrára)

Kispista (törölt) 2008.06.20. 13:23:18
Olyan jó hogy ennyi tanult autós van köztünk:)
Próbál meg ezt a taktikát a Moszkva tér előtt, csak akkor ráhajtani a zebrára ha van egy hely mögötte:)szólj mikor csinálod, kimegyek fényképezni

Thyb 2008.06.20. 13:26:39
Danny, Pammy, pont az ilyenek végett vannak dugók ebben az elcseszett városban mert akkor is beerőszakolja a kereszteződésbe a rohadt autót, ha látja, hogy esélye sem lesz kimenni a tuloldalon, mert neki ez dukál, és mert biztos, hogy mindenki aki zöldet kap jobbról balról majd az Ő sávjába fognak befordulni, és nehogy már azok a barmok előbb odaérjenek mint én. Aztán beragadsz a kereszteződésbe, és amikor a keresztut megkapja a zöldet, akkor majd másik 200 autós fog szivni, mert neked menned kellett. Nos, az ilyenektől kellene bevonni a jogsit 4-5 évre amig a 0-ás elkészül, és mindezektől elvették,akkor csökkene a BP-i dugók száma.
sebcsaba 2008.06.20. 13:27:41
Valamit nem ártana tisztázni: ha átmegyek a zebrán, és közben a kezem/öklöm/lábam hozzáér egy ott áthaladó autóhoz, akkor nem én bántottam az autót, hanem az ütött el engem.
Nekem a táskámat szokták elütni a zebrán elsőbbséget meg nem adó autósok, és néha utána még kiabálnak is.

Orizatriznyák 2008.06.20. 13:33:04
Laciii 2008.06.20. 12:03:18
"az autósoknak kötelező ezért legyen mindenkinek az" - ez bazira ki van forgatva. Ne azért legyen kötelező a bicikliseknek, mert az autósoknak is az! Te jó ég!! Azért lenne célszerű, ha kötelező lenne nekik is, mert ugyanott közlekednek, mint az autók. Pld hiába ismeri az autós a "jobbkezet", ha ott összetalálkozik egy biciklissel, aki nem, abból még csúnya dolog is lehet, és elsőként mindig a kasztni nélküli szívja meg. Sz'al már csak saját érdekből is érdemes lenne megtanulni.
Hogy a legalapvetőbbet is említsem: védett útvonalon megyek 40-el (sok a bicós, a gyerek és a cica :)). Szóval megyek 40-el, és hiába van minden kereszt utca elején mackósajt tábla, a biciklisek megállás és kitekintés nélkül (!) kanyarodnak ki elém-mellém, épp hogyan sikerül. Én meg rángatom a kormányt a bal oldalra, ahol rángatja a kormányt a szembejövő be az árokba... csak mert másnak nem kötelező ismerni a szabályokat.

ihatethisindapassthingy 2008.06.20. 13:33:20
Thyb, annak ellenére, hogy kínosan ügyelek arra, hogy ne ragadjak a zebrán, havonta-másfélhavonta előfordul. Néha én nézem be, vagy annál sűrűbben az autóstársak segítenek be két klasszikus módszerrel:
A) "Ó, az én sorom már áll és én meg itt vagyok a zebrán, gyorsan sávot váltok" -- elém.
B) "Ó, 5 méter tökéletes távolság az előttem lévőtől a Nagykörúti dugóban" -- a gondosan megsaccolt helyemet elfoglalva
Egy B) verziós kalandnál már kaptam a kocsi hátuljára ütést gyalogostól és bár jogosan volt ideges (tegyük hozzá, én is jogosan voltam ideges az előttem lévő autósra, aki az istennek nem gurult volna 5 méternél közelebb az előtte állóhoz), kis híján kiszálltam asztalt borogatni. Gyalogosként én is utálom a zebrán előttem álldogáló autót, de nem csapkodom vagy rugdosom más tulajdonát, legfeljebb bekopogtatok az ablakán és elmagyarázom, hogy ez nem fasza így, szerintem.
Nem hiszem, hogy a budapesti forgalomban akár egyetlen sofőr is lenne, aki nem ragad be évenként pár alkalommal. A forgalom dinamikája nem teszi lehetővé, hogy csak az után induljak el, hogy az előttem lévő már átért *és* még nekem is lesz helyem, így kénytelenek vagyunk saccolni. A saccolás pedig eredendően pontatlan és bizonyos faktorokat (ld. két klasszikus trükk) nem tud figyelembe venni.
Na, ezért nem csapkodom az autókat ilyen szituban, mert nem tudhatom.

Kispista (törölt) 2008.06.20. 13:33:55
tényleg jó lenne ha ezt a megállás a zebrán dolgot valaki idemásolná.
én nem találtam, és szeretném tudni, hogy hogyan is kellene.

taxis kancsok 2008.06.20. 13:35:49
taxisok a legalja a kozlekedoknek. folyamatosan raallnak a jardara, zebrara mert nekik szabad. a gyalogosok meg teleportaljak magukat, elvegre o a varos kiralya! amugy ezek a gorenyek miert is hasznalhatjak a buszsavokat? varjak ki szepen a sorukat, mint a tobbi autos.
ja, amugy szerintem bele kellett volan rugni a kocsiba is, meg a taxis fejebe is!

krokodildandi 2008.06.20. 13:37:11
kíváncsi lennék, hogy a taxis akkor is gumibottal ugrana-e ki, hogy még pépesebbre verje a gyalogost, ha éppenséggel elgázolta, mert az a buzi lábatlankodó összeagyvelőzte a szélvédőt?
esetleg a szemtanúkat fenyegetné meg, hogy mit bámulnak?
javaslom r2-d2 oszlopok beépítését a lámpás zebrákhoz. a lámpátlannál viszont ötletem sincs. sajnos körforgalomnál is nagyon gyakori, hogy az oda beérkező autós nem ad elsőbbséget a gyalogosnak. rakassunk lámpát a körforgalmakhoz is?
meg a buszmegállók végébe is, hogy amíg benn a busz, addig még véletlenül se tudjon elszáguldozni mellette, ezzel veszélyeztetve a buszra igyekvőket, illetve az onnan leszállva a túloldalra átmenőket?
minden átkelőhelyhez legyen lámpa, meg térfigyelő kamera, esetleg sebességérzékelős automata rakétavető???

Kispista (törölt) 2008.06.20. 13:41:02
a körfolgalom szélén a zebra a közlekedés csődje, mert egyszerre akár 4 utat is megbénít pár gyalogos.ahol lehet odébbraknám.
Orizatriznyák 2008.06.20. 13:42:14
ihatethisindapassthingy 2008.06.20. 13:33:20
hihetetlen, ha dugó van, rendszeresen találkozok ilyen gyökérrel én is. Én megállok a kereszteződés előtt, ha nem látom, hogy biztosan át fogok érni, mert volt régen, hogy egyszer-kétszer elbambultam, csak gurultam...és bennragadtam. És akkor rohadt kínosan éreztem magam. Szóval soha többet. De mire elindulnék, mert felszabadult előttem az út, az én általam "kigazdálkodott" utsó helyre a mellettem levő sávból bevág egy agyhalott kretén.
Ő azt hiszi, faszán megoldotta, pedig továbbra is ugyanott, ugyanabban a dugóban ül, csak most már azt is látja mindenki, hogy egy suttyó ül a kocsijában. :)
Aki pedig ennyire kicsinyes és pitiáner az utakon (pld. busz sávban megyek, mer' csak, záróvonal nem nekem szól, stb.), az valószínűleg csak ott tud sikeres lenni, így nem sajnálom tőle.

b0risz · http://zahar.blog.hu 2008.06.20. 13:42:54
"Olyan jó hogy ennyi tanult autós van köztünk:)
Próbál meg ezt a taktikát a Moszkva tér előtt, csak akkor ráhajtani a zebrára ha van egy hely mögötte:)szólj mikor csinálod, kimegyek fényképezni+
hm, amikor nem bringázom, so hetente háromszor, minden áldott reggel a moszkvánál, a meki előtt megyek át, és fura mód az autósok döntő többsége frankón meg tud állni a zebra előtt, megvárva, hogy befér-e. csak néhány faszparaszt, meg teherautós, meg nagyon kezdő, de magában überbiztos vezető követi el a zebrára állás szabálytalanságát.
egyébként az lenne a jó sztem, ha ált suli végéig mindenkinek lenne egy kresz vizsgája, így a gyalogos, és a kerékpáros is számon kérhető lenne a hibáiért.

decibá 2008.06.20. 13:45:25
A taxis hivatalosan közfeladatot ellátó személy, a buszsávban például ezért mehet!
Orizatriznyák 2008.06.20. 13:46:00
zahar - egyetértek
Kispista (törölt) 2008.06.20. 13:48:56
minden reggel arra járok, és igen lehet hogy furcsa de en is igyekszem nem benn ragadni, de volt már olyan hogy sikerült, mert benéztem,vagy előttem benézték vagy a husos autó aki a buszsávban szokott parkolni beragasztott mindenkit.
Tahát ha benézem, vagy az előttemlevő benézi akkor jár az autópaskolás?
És egyből paraszt leszek vagy kezdő.mondod te ezt a bringádról. gondolom te is tolod a járgányt ugye?:)

Thyb 2008.06.20. 13:50:47
tegnap történt, hogy haladtam a felső rakparton a bringával, NEM? NEM A BUSZSÁVBAN mert az számomra épp ugy tilos, mint annak a szőke tyuknak aki még a komjádi előtt elhuzott a terepjárójában jobbra indexelve a buszsávban, majd nem fordult be sem a kisutcába, sem a komjádi parkolójába, csak jobbra indexelve végig huzott a buszsávban. A hidról lehajtó lámpánál beállt 2 taxis mögé, majd tovább hajtott egyenesen, de nem, nem a Margithidra hajtott fel, hanem átsorolt és elment egyenesen. Most akkor Ő volt a szabályos? "És akkor mit érdemel az akinek a visszapillantója a kezemben maradt?"
decibá 2008.06.20. 13:51:53
Nálunk uralkodó az a felfogás, hogy az autó a közlekedés csúcsa, annál jobb nincs is! Tőlünk nyugatra sok városban ezt a gondolkodást már meghaladták, persze ehhez komoly tömegközlekedés-fejlesztés, alternatív programok kellettek! De az emberek fejében is sok változott! Például nem érzik szükségét, hogy az élet ezen területén (is) bizonyítsák, hogy mennyire fasza csávók! Nem ülnek kocsiba feleslegesen csak, hogy villogjanak vele, mert ez már meghaladott!
Thyb 2008.06.20. 13:53:06
decibá: nem közfeladatot ellátó, hanem "tévesen meghatározva" a tömegközlekedést elősegitő kategória
krokodildandi 2008.06.20. 13:54:35
postásként meg azért még cifrábbakat tapasztal az ember, hiszen fél napját kinn tölti az utcán.
veszprémi helyismeret előnyben: kinn a volt orosz laktanyánál, ha arrafelé helyettesítek, a levéltár előtti zebrán 100-ból 98-szor senki sem enged át. pedig én épp munkaidőben vagyok, és nem hazafele megyek még.
az elsőbbségemet se adja meg és még közfeladatom ellátásában is akadályoz. ez hol tisztességes?
akin látom, hogy esze ágában sincs lassítani, fékezni, azt miért ne viccelhetném meg azzal, hogy kitolom elé a kézikocsit, vigyázva, hogy ha elüti, akkor nekem azért ne legyen komolyabb bajom, max egy kis húzódásom? neki lesz rosszabb, mehet a kocsival a szervízbe, de ha nagyon ugrál, akkor majd fájlalom a kezem, és feljelentem szándékosságért. a közfeladatot ellátó személy bántalmazása úgyis súlyosbító tényező.

ihatethisindapassthingy 2008.06.20. 13:55:02
Orizatriznyák, ugye :) De ez még mindig érthetőbb egy fokkal, mint az, aki megáll a másik mögött 5 méterre, mert neki addig gurult az autó, miközben én meg mögötte lapítok a zebrán sűrűn pislogva... Ez utóbbit komolyan nem értem.
decibá 2008.06.20. 13:55:09
thyb:
Lehet, hogy tévedek, de a btk-ban szerepel így, ezzel "védik" a támadásoktól: nagyobb büntetési tétel.

Thyb 2008.06.20. 14:00:29
decibá: igaz, nálunk még a kinek a farka nagyobb kisebbségkomplexus uralkodik az emberek döntőtöbbségénél. Ez részben a volt rezsim hagyatéka ahol a waresz volt a legnagyobb járgány, és ők lenéztek minden trabantost, majd jöttek a kocka ladások, az meg gyorsabb volt igy ők lettek a csucsragadozók, majd leomlottak a határok és mindenki a minél több pacit a seggem alá elv alapján kezdett kocsit venni, s ezáltal azt hiszik, hogy ha neki 25 tucat ménes duruzsol a heréi alatt akkor Ő a vajda a városban.
Az ilyenek alá adnék egy nasa gyártotta rakétát és kilőném őket, hogy kiélvezzék a sebességet, és neérezzék azt, hogy bárki befolyásolja őket a sebesség őrületükben. Ott kint nincsennek köcsög lámpák, meg szemét trafipaxok, hülye gyalogosok meg még kevésbé.
Aztán kinn is maradhatnának. Majd az űrálomásról vételezzenek kaját, bár az ilyeneknek akkora az egójuk, hogy azon éveki is elélhetnének.

decibá 2008.06.20. 14:04:54
Igen, normális gondolkodás kell. Van autóm, van cangám, van lábam! Azt használom, amelyik épp optimális! Nem érzem kevesebbnek magam, ha gyalogolni kell, gyakran jól is esik!
georg 48 2008.06.20. 14:06:09
Ha hatalmat adnának a kezembe minden létező mocsok taxist felnégyelnék és a fejét egy kopján kitűzném a Városháza bejárata fölé elrettentés képpen!
peti 2008.06.20. 14:07:29
nem azért mehet a buszsávban a taxis mert közfeladatot ellátó, hanem ha elfárad a gyalogos az autók rugdosásában/csapkodásában és taxiba szállna akkor fel tudja venni az a köcsög semmirekellő taxis.
georg 48 2008.06.20. 14:22:00
Most hol vannak a taxis beirkálók? Egyiknek sincs bőr a pofáján valamit védekezés képpen felhozni??
Gábor 2008.06.20. 14:26:09
Valaki említette az amerikaifocis motorháztetőre vetődést. Nos mivel a szóban forgó esetben hárman voltak a gyalogosok, ezen elgondolkodva egy kis forgatókönyvet készítettem:
1. A "sértett" gyalogos a vita hevében hirtelen felindulásból megkerüli a taxit, majd kissé előremegy és amolyan igazi rávetődéssel felhasal a motorháztetőre, és mintha tényleg elütötték volna, oldalra legurul, majd a földön görnyedve hangos nyögések közepette fájlalni kezdi egy-két testrészét.
2. A történéseket meglepetten szemlélő "elkövető" erre megijed, és azon nyomban elfelejti még a saját rendszámát is...
3. A többiek, akik ez idő alatt szóval tartották a taxist, egyből átváltoznak szemtanúvá, és kiáltozva mutogatnak a taxi felé, hogy: "Láttam! Láttam! Elütötte! Rendőőőőőr!!!
4. Nos szerintetek ilyenkor mi van? E?

Eric Cantona 2008.06.20. 14:35:20
guruló kódus - mellbe kell rúgni
molnibalage 2008.06.20. 14:39:11
"Nem gondolom, hogy az autó rugdosása lenne a megfelelő mód "
Valóban. A taxist kellett volna.
Valóban. A taxist kellett volna.
jacint70 · http://jacint.blog.hu 2008.06.20. 14:46:13
Volna egy javaslatom! Ha a tisztelt rendőr bácsik nem a 30-as tábla mögött trafiznának, hanem a zebráknál billegnének, és a nem megálló köcsögöket kapnák el, akkor ugyanannyi lenne a bevétel, csak még a társadalom is ezt jobban el tudná fogadni... Ráadásul előbb-utóbb rend lenne.. És akkor még mindig vissza lehetne menni a 30-as táblák mögé...
Kispista (törölt) 2008.06.20. 15:04:03
jacint70
Sokszor azért nem járöröznek pl a Moszkvánál,mert azzal, hogy félreállítják az autót sokkal nagyobb dugót okoznának.
A moszkván elég ha a húsbolt teherautója 20 percig ott dekkol a buszsávban az is bedugítja az egészet:(

BitPork 2008.06.20. 15:09:14
Gábor: Igazságügyo szakétő van...A színész meg sokpézre büntethető. Meglepődnél h miket ki tudnak számolni a becsapódás nyomaiból.
Azon gondolkodtam h a gyalogosok vajh egy 60-nal menő kamiont is megcsapkodnának? Már csak a konzekvens nevelés jegyében.

oldtimer 2008.06.20. 15:16:37
A zebrán beragadó autóra van egy bevált tippem:
hátsó(!) ajtót kinyitni és beszólni: Ne zavartassa magát, csak átmegyek!
Kipróbáltam, hatásos.

zulu 2008.06.20. 15:18:53
Az ilyen köcsög autóját nem tenyérrel kell csapkodni.
Szívlapáttal!
Szívlapáttal!
Barbrady 2008.06.20. 15:21:22
Én csak vezető felé szoktam fordulni és mutatok hogy ittvan bazmeg a zebra, bocs hogy meg kellett álnod.
Legjobb volt mikor elindultam sárga villogó lámpás lámpánál, 2. sávig jutottom mert egy hülye kurva nem akart megállni, aztán még ő ordibált a nagy fékezése utána nekem. Jelzem az első sávon úgy jutottam át hogy még vagy 50 méterre volt a következő autó, elég régen felfoghatta volna hogy átmegyek.

beleske 2008.06.20. 15:26:46
georg 48:
a takszis beírkálók valszeg nem ilyen együgyű, agresszív sötét parasztok, mint te.

BIO 2008.06.20. 15:31:23
Autó rongálás ide, vagy oda az a szívlapát jogos!
Én sajnos sokszor kényszerülök bunkónak lenni a saját városomban, mert párszor megéltem, hogy a kétsávos úttestnél én megálltam, a biciklis, a kisgyerek stb. ment tovább, a mögöttem jővő pedig akár sávot váltva, gázt adva centikre húzott el mellette. Most már sokszor nem merek megállni, csak ha nagyon muszáj, vagy nincs a közelben másik veszélyforrás.
Másik, sokszor ég a pofám mikor idős emberek futva próbálják átszelni a zebrát előttem, mert rettegnek az emlékeik alapján.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.06.20. 15:57:26
Dugók a világon mindenhol vannak, megszüntetni őket nem lehet, ezért is igyekeznek a város vezetői megoldani úgy a közlekedést, hogy mindenki vagy tömegközlekedjen, vagy kétkerekűvel hajtson be (nyilván így a belváros levegője is tisztább lesz kicsit). Kivéve itthon. Szar a közlekedés, és a tömegközlekedést akarják leépíteni, a biciklisekre meg az összes képviselő ballisztikusan szarik. Gratulálok.
Egyetlen kiegészítés, hogy az off-ot befejezzem: nem érdemes erőszakosan hozzáállni a dologhoz, mert mindig van egy erősebb!

Laciii 2008.06.20. 16:04:56
"Azon gondolkodtam h a gyalogosok vajh egy 60-nal menő kamiont is megcsapkodnának?"
Te valamit nagyon nem értesz, az ember duda helyett csap rá az autóra, jelezvén, hogy ésszel kellene közlekedni, kamionnál nem működik, azt kalapáccsal püffölheted azt se veszi észre.

oldtimer 2008.06.20. 16:31:46
Sajnos nem úgy van, ahogy "repülö majom" irja!
A legtöbb nyugati városban a "zöld-talibánok" vannak hatalmon és tömegközlekedésre akarják nevelni a tudatlan tömegeket.
A buszmegálló öböl helyett a kiugró buszmegálló sziget jött divatba, középen hosszú járdasziget, hogy még véletlenül se tudjad kikerülni a buszt. Ez tisztán az autósok elleni politika, megutáltatják velük a várost. Aztán sírnak, hogy mindenki a külvárosokba jár vásárolni, a város meg üres.
Ami az autó lecserélését illeti robogóra: Genf városában a légszennyezödés emelkedett, ugyanis a robogók kétütemü motorján nincs katalisator!

Laciii 2008.06.20. 16:39:47
oldtimer 2008.06.20. 16:31:46
Ami azt illeti nem régi sz@rokra kell cserélni.

autosave 2008.06.20. 16:46:30
"Ami az autó lecserélését illeti robogóra: Genf városában a légszennyezödés emelkedett, ugyanis a robogók kétütemü motorján nincs katalisator!"
Igen. Korszerű autóban ül egy ember az kisebb terhelés, mintha kétütemű kávédarálón közlekedne...

Balnyo 2008.06.20. 17:03:51
BIO!
Nem szükséges bunkónak lenni, be kell állni a két bárhuzamos sávra, esetleg vészvillogóval. Totál szabálytalan, de végülis balesetett előzöl meg. Volt már velem is, hogy elengettem a gyalogot mire mögüllem 2-vel paraszt lépett zebrára és majdnem leütötte a gyalogot. Azóta inkább keresztben várom meg amig átmennek. Szerintem ez van olyan mint vasúti átkelőn előzni...itt is kellene zéró tolerancia nem csak a alkoholnál.

isti77 2008.06.20. 17:03:54
Én nem szoktam csapkodni az autót, ha gyalogosként nem engednek át a zebrán.
Bevett szokásom, ha a paraszt egyedül ül az autóban, hogy amikor elhalad előttem, kinyitom a jobb hátsó ajtót (éljenek a központi zárak).
Így aztán sajna kénytelen megállni és kiszállni, mivel a vezetőülésből a jobb hátsó ajtót általában nem éri el, hogy becsukja.
Nyitott ajtóval továbbmenni pedig elég gázos - bár erre is volt már példa tavaly kora nyáron, amikor még nem volt lezárva a Szabadság-híd, amelyre éppen felkanyarodott a Szt. Gellért tér felől a suttyó, majd továbbhaladt nyitott ajtóval... aztán az első hídpillér csukta be az ajtót, szerintem anyagilag nem jött ki jól belőle.

mxplanet 2008.06.20. 17:31:30
beleske.
minden taxis együgyü sötét paraszt, aki lusta volt tanulni és lusta dolgozni is :)

:-) 2008.06.20. 17:49:20
isti77 2008.06.20. 17:03:54
Kiszállás nélkül is megoldható a jobb hátsó ajtó becsukása.
Én hátratolatnék padlógázzal, és miután átmentem a fejeden satufék.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2008.06.20. 18:43:06
Akkor most nem kéne az eredeti posztban is kijavítani a taxis rendszámát?
Muki: Egyébként milyen autó? Szín, típus? Megkeresem, hátha ismerős, és én is láttam már bunkózni. (Sokat járok biciklivel Szeged belvárosban.)

Szendwich 2008.06.20. 19:27:16
Elnok ur 2008.06.20. 11:09:04
Akkora paraszt vagy, hogy vasvillával kergeted a sárga villamost, mert azt hiszed bundás kenyér.

Perillustris 2008.06.20. 22:11:03
"ma meglepetés ért. biciklivel jöttem, a budai alsórakparton a görkori pályánál megyek át mindig a zebrán. _SOSEM_ engednének át ha nem indulok neki, sőt még akkor sem mindig állnak meg a túloldalon, amikor az út felénél járok."
majke, ott nincs elsőbbséged, csak ha áttolod!
"akármit is teszek, a biciklisek 0%-a adja meg az elsőbbséget, akár kocsiban ülök, akár bringán, akár gyaloglok"
Ez hihetőnek tűnik.
"Ha már biciklis: rendszeresen megtörténik velem, hogy megy az út szélén a bicós, az autók kikerülik szépen sorban, majd piros lámpa, sor megáll. A biciklis szép komótosan a sor mellett előre megy a lámpáig, majd zöld lámpán a kocsisor megint kénytelen ugyanazzal a manőverrel megelőzni. Amíg a biciklis le nem tér az útról, ez folyamatsaon, minden lámpánál előfordul. Csak mer' ő haladni akar. Ebből a szempontból a biciklis sem különb a többi önző, egoista közlekedőtől."
Ha egy bicajost kétszer megelőzöl, annak nem ő az oka.
Roppant provokatív és demagóg irányba terelő kérdés: mekkora sebességgel kell átmennie a piroson egy bicajosnak, hogy ekkora kárt csináljon?
Egyébként meg KRESZ oktatást az iskolákba!

Perillustris 2008.06.20. 22:12:14
Csak a link maradt le: www.langlovagok.hu/html/galeria/2157.shtml
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.06.21. 00:19:29
Igazán összerugdoshattátok volna a tetű taxist. Senki nem szólt volna (a gumibotos kis magánakció után már önvédelem), gond se lenne belőle, ez biztos. Mert megérdemli :)
KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.06.21. 00:24:40
Elnok ur 2008.06.20. 11:09:04
és még a postoló agresszív... Te barátom, a gumibottal fenyegetőzést a barátság jeleként tartod számon a bolygódon? LoL...

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2008.06.21. 10:15:40
Taxist elcsalni, kocsiját elkötni,Tiszába belelökni....
:-) 2008.06.21. 13:48:31
Ha egy ilyen taxis kiszállna, hogy megverjen valakit, én odasunnyognék a kocsijához.
Centrálzárat lenyom, utána elektromos ablakot felhúz, továbbsétál. (Persze kocsija válogatja, hogy meg lehet-e csinálni.)
Aztán állhatna az ember a járó motorú kocsija mellett, kizárva.

dwdHU 2008.06.22. 18:28:23
ram kanyarban szoktak huzni, amikor a jardarol lelepve az uton allok .. megoldas: kulcs a zsebben mozdulattal kikaphato helyen, es ahogy huzza, huz mast is :D
Én 2008.06.23. 09:05:21
Én is rácsapok a kocsira, ha nekem zöld (zebra) és ő még átmegy - mert úgy gondolja visszalépünk, megállunk - mi gyalogos barmok.
Ha meg kiszáll és ugrál? Még az ablaktörlőjét is letöröm. Egyenlőtlen felállásnál meg gázspray (itt megvárom, hogy ő támadjon)
Én

lacruise 2008.06.24. 14:16:18
az elso ilyen sofor alaktalanra verese talan segithet!
koszonom Istenem hogy nem otthon elek, jarhatnek birosagra az ilyenek miatt!

epresmilkacsoki · http://www.lepjat.hu 2008.06.24. 16:01:55
Érdekes, engem 10-ből 8x átengednek a zebrán... szemkontaktust kell teremteni, határozottnak lenni. És ha átengedett, semmibe nem kerül egy apró kézjelzéssel megköszönni.
Perillustris 2008.07.03. 12:06:26
index.hu/politika/bulvar/bulvarhirek/357438/
Ezek a kocsog gyalogosok! Hulye csorok, miert nem ulnek autoba?

Az utolsó 100 komment: