Magpet alábbi irományában a közlekedést lelki, már-már pszichológiai összefüggéseiben közelíti meg. Valahol vissza kell csapódjon a sok frusztráció és sérelem. De nem lehetne másként?

Közlekedem autóval, kerékpárral, robogóval. Ez utóbbi lesz a téma.

Ezúttal nem konkrét eseményről írnék, hanem egy jelenségről. Érdekes jelenségről, mert az errefelé gyakran szapult német szentháromság (Audi, BMW, Mercedes) képviselői talán mintha kevésbé lennének benne érintettek. Meglehet, hogy ők a saját felsőbbrendűségükbe vetett őszinte hittel felvértezve már észre sem veszik a robogókat. Viszont úgy tűnik, az autós paletta "másik vége" ebből a szempontból veszélyesebb. Gyakran látom a bizonyítási kényszert olyan embereken, akiket láthatóan nyomaszt az 1.2-es Clio-ból még hátralévő 117 havi részlet. Lehet, hogy nincs igazam, majd egy jó pszichiáter megkommenteli a vélekedésemet, de mintha ezek az emberek az élettől kapott pofonokat szeretnék továbbadni valakinek, aki szerintük még náluk is gyengébb. Ez pedig nyilván nem egy A8-as Audi, aki úgy vág be eléjük, mintha ott se lennének, hanem egy robogó, vagy kerékpár. Természetesen a gyökér módon közlekedésnek nem feltétele a gyenge kisautó, mint ahogyan az erős nagy sem. Így aztán a középkategória is részt vesz a küzdelemben.

De mi is a küzdelem maga? Miért harcolnak ezek az emberek? Gyakori tapasztalatom, hogy egy sor mellett elhaladva, vagy egy konkrét autót megelőzve egyik-másik sofőr ezt egy rettenetes megaláztatásként éli meg, amiért elégtételt kell vennie. Helyre kell hoznia megtépázott becsületét, mert neki olyan is van. De vajon miért is? A robogós nem azért halad el az autók mellett, hogy gúnyt űzzön azok utasaiból, hanem mert elfér. És mi a fenének álljon ő is a sorban 1 órát, ha 10 perc múlva otthon lehet, mindezt úgy, hogy közben senkit nem hátráltatott?

Természetesen a robogós is csinál hülyeséget, ez velem is megesett már. Nem úgy jött ki, az autósnak fékeznie kellett, hülye voltam, köszönöm neki, hogy nem ment át a nyakamon. Ha rámdudál, csúnyát mutat, még csúnyábbat mond, az is rendben van. Egyvalami nincs rendben: ha az autós vélt vagy valós sérelmei mentén rögtönítélő bírósággá alakul, halálra ítéli a robogóst, majd igyekszik nyomban végre is hajtani az ítéletet. Mert a robogó mogött 20 centivel haladás bizony egy ilyen kísérlet. Aki szerint ez normális, attól egyet kérdeznék: Te szeretnéd, hogy egy haragos sofőr úgy haladjon mögötted egy túlmotorizált, sóderrel megrakott Krazzal, hogy a hátsó ablakban csak a véres tolólapot lásd?

Sok autósnak "megaláztatásra" sincs szüksége ahhoz, hogy igazi barom módjára közlekedjen. Egyszerű képlet: XY-t munkahelyén nap mint nap megalázzák, otthon várja a ronda kövér feleség, az autó részleteit alig bírja fizetni. Kapóra jön egy gyenge, szánalmas kis objektum, akit végre le lehet nyomni, hogy helyrebillenen annak a beteg léleknek a sosemvolt egyensúlya. Robogót látok, akkor is megelőzöm, ha nem tudom, nem férek be elé. Majd megyek mellette, és tolom az útról lefelé, mert nekem autóm van, kisköcsög! És utána az ilyen ember csodálkozik, mikor a következő pirosnál a robogós kedvesen, vagy kevésbé kedvesen kérdőre vonja, esetleg hirtelen haragú motoros esetén lecsapja a tükrét? Félreértés ne essék, nem állítom, hogy ez a jó megoldás. Viszont értsük meg: ha valaki békésen robogózik, egyetlen célja a hazajutás, de minden áldott nap egy élet-halál harcot vív a bolondok ellen, akkor könnyen elszakad a cérna.

Álljon itt egy rövidke nyilatkozat az autós társadalom tagjaihoz tőlem, a szánalmas kis robogós köcsögtől:

1. Elismerem, hogy az Ön autója még akkor is jobb, szebb, értékesebb, tiszteletreméltóbb, ha az történetesen egy 1978-as Wartburg, netán egy 800 köbcentis kisautó, amiből még 10 év részlet hátravan.

2. Önnek autósként természetes módon járnak különféle előjogok az utakon.

3. Ön egy szép, gazdag, irigylésreméltó ember. Testi erejével, szellemi képességeivel senki sem vetekedhet.

4. A közlekedési konfliktusokban Önnek mindig igaza van. Ön tévedhetetlen.

5. A robogós és kerékpáros örüljön, hogy Ön megtűri őt azon az úttesten, amely kizárólag az Öné.

A fentieket csak azért adtam írásba, hogy Önnek ezeket a tételeket már ne kelljen bizonygatnia. Sem nekem, sem önmagának. A bizonyítás ugyanis Önnek fontos lehet, nekem pedig adott esetben az életembe kerül. Ön most megnyugodhat, elismertem felsőbbrendűségét. Legalábbis írás van róla.

Csak nehogy egyszer Krazra cseréljem a Gilerát... :)