Jó darabig a szekrény mélyén porosodott a rég beszerzett autós kamerám, mert még újkorában sikerült eltörnöm rajta a rögzítési pontot, aztán meg lusta voltam szétszedni meg ragasztgatni. Utána pedig totálisan el is felejtettem, hogy ez nekem van és lehet, hogy kéne használni néha. Teltek a hónapok, autózás közben természetesen sokszor kerekedtek el a szemeim látva, hogy mit művelnek egyesek, végül rászántam magam, hogy megbarkácsolom azt a kamerarögzítést és néha bekapcsolom, hátha lát valami érdekeset az anyósülés előtt a műszerfal tetejéről. Nem autózok napi többszáz kilométert, de így sem kellett sokáig várni, hogy elkezdjenek gyűlni a posztolható jelenetek.
Elsőként a számomra egyik legbosszantóbb témát szedtem elő, a piroson áthajtást. Rendszeresen látok ilyeneket. Az első két videónál az egyik tipikus esetet nézhetitek meg, amikor az autós tudja, hogy nem fog átférni már a sárgán, de azért rátapad az előtte haladóra és csakazértis átmegy, úgyse tudnak addig elindulni, amíg ő ott van az útban.
De nem csak a hétköznapi autós szarik bele a piros lámpába, egyik nap épp hazafelé tartottam, amikor előttem a 184-es busz sofőrje úgy döntött, hogy most már hamarosan zöld lesz, nem is jön szembe senki, ő bizony elindul a puhatestű rakománnyal. A kamera szemszögéből nem feltétlenül egyértelmű, de szemmagasságból nézve a buszon át tökéletesen látszott, hogy teli piroson indult el.
Nem minden hülye ül azért a volán mögött, az egyik kedvenc gyalogos kategóriám a sietős nyugdíjas, aki csak addig siet, amíg nagyon muszáj. Ők az az embertípus, akik képesek száz méter sprintet lenyomni, hogy elérjék a Combinót, ahová fellépve hirtelen megfájdul a lábuk, minden betegségük lesz és muszáj akár közelharc árán is ülőhelyet szerezniük. Ha jól megnézitek a felvételt (bár főleg az elején elég sötét a kép), a néni a jobb szélső sávban szinte még fut (totál piroson át természetesen), de amikor látta, hogy lassítok, hogy ugyan mégse öljem már meg, akkor már olyan nagyon nem volt sürgős. Minek is lett volna, mert villamos az nem volt a közelben, amihez annyira rohannia kellett volna.
De térjünk vissza az autósokhoz. Az utóbbi hetek egyik legszebb jelenetébe futottam bele a Petőfi-híd lábánál, iskolapéldája ez a színvakságnak. De lehet, hogy a taplóságnak. A piros autó még határeset, nála talán még megvolt az a narancssárga, de utána még lehet számolni az autókat, akik az "épp nem jön semmi balról csak egy gyalogos aki úgyis félti az életét és különben is sokáig piros a lámpa" elvet követték. Szám szerint még hárman.
A végére pedig következzen egy olyan némafilm, amiben csak bónusz a piroson áthajtás és azt nem is az aktuális főhős követi el - legalábbis nem itt -, ámde a piros autóját valószínűleg Ferrarinak képzelő autóvezetőnk először gyönyörűen majdnem letolt az útról, amikor a jobb oldali, véletlenül sem kanyarodósávból szépen rámhúzta a kormányt mindenféle irányjelzés nélkül, majd lendületből behelyezte kanyarodás közben az autóját az enyém elé. Ezt követően mivel az egyenesen menő sávban sor van és ő meg siet, a balra kanyarodó sávból kielőzi az egészet és természetesen megy szépen tovább onnan egyenesen. Ezek után a jelenet végén lévő piroson átcsorgást már szinte észre sem vettem.
Talán tényleg nem ártana jóval több közlekedési rendőr, mert az autósok egy része egye több és nagyobb pofátlanságokat enged meg magának, amiből aztán könnyen baleset is lehet.
Az utolsó 100 komment: