Érdekes esetleírást küldött nekünk István, szerinte ugyanis nem feltétlenül egyértelmű, hogy a balesetben ki volt az elsődleges hunyó. Tény, hogy az elöl haladó ok nélkül satuzó is hibázott, de ha ketten meg tudtak állni mögötte, akkor felelős-e ő azért, ha az utánuk következő beleszállt a sorba?
Rendszeres olvasótok vagyok, illetve én küldtem a sárga H2-es képet, amelyet kitettél. Szeretnék ismételten rajtad keresztül az autósokhoz fordulni egy érdekes esettel.
Augusztus 20-án kirándultunk egyet a barátnőmmel, Visegrádra igyekeztünk, mint sokan mások. Szentendrén haladtunk keresztül, kicsit 50 km/h felett, a 2x2 sávos úton, a külső sávban. Előttünk hasonló tempóban egy világoszöld Suzuki Swift I, szedán változat. Nem ismerem nagyon Szentendrét, így annyi biztos, hogy a laktanya előtti lámpás kereszteződésnél a Suzuki vezetője hirtelen állóra fékezi az autót, én megálltam mögötte, mögöttem is megállt az autó, azonban a legutolsó autós már nem tudott teljesen, így sajnos belement a sorba, szerencsére csak az előtte lévőnek ütközött neki, nekem már nem (tehát 4 autó volt, én voltam a második).
Látom a tükörből, hogyfélreállnak, kiszállnak, azonban a Suzuki vezetője mintha mi sem történt volna elhajt. Utánamentem, melléértem a belső sávban, ablak le, közlöm vele, hogy balesetet okozott, nem lenne rossz visszamenni, ha nem is hibás, de egy úriemberhez ez lenne méltó. Ő mondja, hogy féktávolságot (illetve követési távolságot) biztos nem tartották be. Ez OK, elfogadható, csakhogy!!! Az söfőr azért fékezte állóra a Suzukit, mert gyalogosok álltak a zebránál. A zebra azonban a lámpához tartozott, azaz, ha nekünk zöld jelzést mutatott a lámpa, a keresztező gyalogosnak piros volt. A gyalogosok nem léptek le, nem tettek olyan mozdulatot, mintha a piros jelzés ellenére át akartak volna menni a zebrán, ergo indokolatlanul fékezett.
Barátnőmmel (aki szintén sokat és jól vezet) arra jutottunk, hogy biztos nem látta, hogy rendőrlámpa volt, ergo azt hitte, hogy a gyalogos bármikor leléphet, azaz indokolt lett volna a fékezés, csakhogy volt lámpa, és az nekünk zöldet mutatott. Minek az ilyennek jogosítvány? Ha nem látja? Nem figyeli? Figyelmetlen? Ok, de legalább menjen vissza a baleset résztvevőihez és tisztázzák (én visszamentem, de megoldották minden gond nélkül). Hétvégi sofőr....... ja a Suzuki rendszáma: XXX-YYY, világoszöld Suzuki Swift Sedan. Vigyázzatok vele!!!!
Az utolsó 100 komment: