Nemégiben megjelent történetünkre reagált levélben a sztori másik résztvevője, aki saját szemszögéből írta le az eseményeket, így mindkét fél verzióját ismerve tiétek az ítélkezés lehetősége. Vajon tényleg több toleranciára volna szükség, vagy vannak dolgok amiket szigorúan be kell tartani, minden körülmények között?

A minap vettem észre, hogy az egyik blog bejegyzés éppen rólam szól! A címe "megakadt a lemez az ételfutár agyában". Jó lenne, ha a másik oldalt is megismernék, mielőtt véleményt nyilvánítanak. Érdekes, hogy minden történetnek 2 oldala van!

Szeretném az úriember történetét a másik oldalról is felvázolni, ugyanis én vagyok a "véglény" ételfutár. Úgy gondolom, hogy úgy a tisztességes, hogyha véleményt nyilvánítunk, ismerjük meg mind a két oldalt. Ami az alaptörténetet illeti, valóban így zajlott, de nem egészen ebben a stílusban és formában. Én valóban beálltam a mozgássérült helyre, mert nem tudtam sehol szabályosan megállni. Az Úr szólt, hogy pár kocsival arrébb van egy hely és miért nem oda állok (nem vettem észre). Mondtam, hogy igaza van mindjárt átállok.

Gondoltam, ha már kiszálltam kiveszem az ételeket és utánna átállok. Az Úr ez után minősíthetetlen stílusban elkezdett velem ordibálni, én meg hiába mondtam, hogy igaza van és mindjárt átállok szemlátomást csak az indulatával volt elfoglalva! Ekkor valóban nagyon ideges lettem és otthagytam. Igen azt elismerem, hogy nem volt szép hogy nem mentem el, és engem is elkapott a düh, de tényleg átálltam volna, ha nem kezd el velem ordibálni.

És ami a legfontosabb 2 percig álltam ott. 10 perc után nem tudom kit látott az ablakból, de az egészen biztos, hogy nem az én kocsim volt! Tanulság? Nem tudom. Talán toleránsabbnak kellene lennünk egymással.