Tegnap késő délután az M1-en jöttem hazafelé. Be is sötétedett már, aztán az eső is elkezdett esni, egyre erősödött, vízfüggöny, erős oldalszél, meg ami kell. Láthatóan az autósok jó része erről tudomást sem véve típustól függetlenül ugyanúgy nyomta neki bőven 130 fölött is, nekik utólag is gratulálok. Prosecco Rosso-t is egy a sebességet nem épp megfelelően megválasztó jószággal hozta össze az élet, csak párja higgadtságának köszönhetően nem lett baj a találkozásból.
A család legfrissebb autós kalandját szeretném megosztani Veletek. Tanulság alig valami, talán, hogy hallgassunk a megérzéseinkre? Szóval:
időpont: nyúlós, ködös, csúszos szombat délután. Ugyan még nincs késő, de az időjárás miatt mintha már majdnem sötétedne.
hely: törökbálinti bevásárlóközpont bevezetője. Aki nem ismeri, kb. annyi a lényeg, hogy két sávos, de kb. 50-100 méterenként vesz az út egy-egy közel 90°-os kanyart.
résztvevők:
1. Skoda Octavia, fehér, semmi különös
2. mi, egy sima fehér, mindenféle spoiler nélküli 2.0l-es diesel A6-os kombival. Ez csak annyiban fontos, hogy ez NEM az az autó, amit olyan emberek vesznek, akik le akarnak tolni, gyorsulni, szabálytalankodni másokat, ez egy böhöm, bamba, de jóindulatú, nehezen mozduló, de, ha elindult, irtó stabilan haladó, nagyon kényelmes és megbízható családi autó. (A párom ennek megfelelően is vezeti: sztoikus nyugalommal veszi, ha sportfelnis Suzukik vágnak be elé egy-egy lámpánál, és örömködnek, hogy "lenyomtak" egy A6-ost, de ez már egy másik történet)Érkezünk tehát a heti bevásárlást intézni, nem sietünk, nem idegeskedünk. Jobb oldali sávban hézagokkal autók, mi és még néhány autóstársunk kicsivel gyorsabban, de sebességhatáron belül igyekszünk a Cora felé.
Ahogy az 1. szereplő mellé érkezünk, aki kicsit nagyobb hézaggal követi az előtte haladót, egyszer csak mindkettőnknek az a homályos érzése támad, hogy az illető fixa ideája, hogy mi pont ELÉ szándékszunk betolakodni, ezért gyorsít. Nem baj gyorsítson a szentem, NEM akarunk elé, pont elé befurakodni, van még három kanyar és cca 2-300 méter a Cora-Brico parkolóig, az út csak ott szűkül majd le, nem gyúrunk az előtte lévő - valaha facér - helyre, hiszen ismétlem, hová sietnénk? Majd besorolunk ott, ahol kell, meg ahol nem zavarunk vele senkit. Minek tolakodnánk? Full extrás bevásárlókocsiért vagy olcsóbb párizsiért? na, ne...
Tehát, az 1. szereplőt pont a kanyar előtt érjük utol, ő a szűkebb íven, mi a tágabbon, és megint ugyanaz az érzésünk mindkettőnknek (persze ezt majd csak UTÁNA tudjuk megbeszélni, most az események úgy peregnek, hogy nincs rá idő). Szóval az érzésünk kezd az lenni, hogy 1. szereplő nagy aggodalmában, hogy ő bizony ezt a kanyart itt nem fogja bevenni (ugye, KÖDÖS, CSÚSZÓS ez a szombat délután, mikor egész délelőtt esett, 2°C körüli a külső hőmérséklet). Elérte azt a sebességet, amivel ezt a kanyart ő itt nemigen fogja tudni bevenni.... Párom tehát határozottan a fékre lép, és hopp.... igen, az Octavia teljesen átcsúszik a mi sávunkba, azaz csak úgy tudja bevenni a kanyart, hogy mindkét sávot kihasználja full terjedelmében, a mi mákunk meg, hogy már nem vagyunk mellette, van hová kitörnie...
Ezek után Octavia lendületből elhúz, tétován mintha feltenné a kezét, aztán a következő kanyarban megy egyenesen tovább (a bezárt Kika felé, ahol semmi nincs: csak nem félt abba az irányba jönni, amerre mi mentünk?). Mi meg szépen, egy laza hátsófali infarktus után, de azért felépülőben folytatjuk az utunkat tovább a Corába. (Mondom, a párom nyugodt fajta, én nő létemre is tuti utánamentem volna, hogy leüvöltsem a fejét, mert sajnos én temperamentumosabb vagyok, még ha tudom is, hogy ez veszélyes tulajdonság, inkább az elfolytott düh által okozott magas vérnyomás, mint egy baseballütőbe való belefutás...)
Bevesszük hát a célunkig hátramaradt két kanyart, immár különösebb kaland nélkül, és rágódunk a történteken:
- vajon miből gondolta úgy az 1. szereplő, hogy versenyezni, pláne pofátlankodni akarunk vele? Mi csak a saját tempónkban haladtunk, nem tettünk semmi "tipikus Audis" / "bunkó Audis" viselkedésre utaló dolgot (már azon kívül, ahogy egy ilyen márkájú autóban ültünk)
- ha úgy gondolta, hogy mégis tettünk, miért nem ismeri legalább a saját határait? (csúszós út, kanyar, sebesség stb.) Amúgy tényleg megpróbáltuk azt is felidézni, hogy nem mégis mi tettünk-e valamit, ami miatt megpróbált minket befenyíteni, de most tényleg nem volt semmi olyasmi, amit mi ugyan nem úgy gondoltunk, de ő igen...ahogy ez naponta elő szokott fordulni a közlekedésben: ténylég nem akartunk sávot váltani, pláne nem elé, nem csináltunk semmit "csak" nálánál kb. 5 km/ó-val gyorsabban haladtunk a bal oldali sávban...
- tudja-e a jóember, hogy csak azért nem tört ripityára az autója (is), mert a párom deffenzív volt, és nem állt le vele kekeckedni?
- tényleg megéri ez az "oktatás" azt a kockázatot, hogy aztán hetekig nem lesz autója, mászkálhat a biztosítóba, kunyerálhat kölcsönautót karácsonyra, ha nagyiékhoz akar menni a családdal vidékre? Különösen abban a vetületben, ami persze lehet balgaság, hogy feltételezem, a mi 2,2 tonnánk kicsit jobban megdolgozta volna az Octaviát, mint ő minket?
Tényleg nincs más tanulság, mint, hogy a jó Isten állatkertjében alacsony a kerítés.
Békés és balesetmentes ünnepi bevásárlást kívánok mindenkinek!
Az utolsó 100 komment: