Valahogy jellemző, hogy a sofőr minél nagyobb autót vezet, annál inkább lenézi a közlekedés kisebb méretű résztvevőit. A gyalogos többnyire csak kereszteződésen átkeléskor van veszélyben, ám Lóti és sokan mások robogóval próbálnak eljutni nap mint nap úticéljukhoz és persze ugyanazt az aszfaltot kénytelenek koptatni, mint a telepjárósok. Lesz is ebből néha meglepetés.
Nem húznám nagyon az időt a bemutatkozásommal, inkább csak annyit írok, hogy nem keveset közlekedem, közlekedtem mindenféle járművel a világ több részén is, ezért sejtettem, hogy előbb-utóbb írni fogok ide is, de azt nem, hogy egy ilyen eset miatt:
Ma, december 12-én történt kb. negyed 11 körül, hogy rendszámos robogóval haladtam az Alkotás úton a BAH csomópont felé. Az eső pont elkezdett esni, én meg már közel voltam a célomhoz, így kicsit sietősebbre (de még mindig szabályosra) vettem a haladást. Az emelkedőn felérve a parkoló autók elfogytával kisoroltam az üres szélső sávba. Ekkor szinte szokásosnak mondható módon jelzés nélkül kivágott elém egy metálfos színű műanyag terepjáró, de ez annyira nem volt veszélyes helyzet, mert volt még előttem elég hely.
Így haladtunk el a megállni tilos tábla mellett, mikor a buszmegállóba érve lassítani kezdett, és bekapcsolta a vészvillogót, jelezve, hogy neki most fontos dolga akadhatott a sarkon lévő, egykor szebb napokat is látott vendéglátóipari egységben. Ekkor dudaszóval jeleztem neki, hogy talán nem itt kellene elállnia a sávot, egyszerre vagy féltucat szabályt megsértve, de ennek ellenére a lámpa előtt sikerült megállnia.
Emiatt jeleztem balra, hogy visszasorolhassak a lassabban haladó belső sávba, kikerülve az akadályt. Mikor melléértem, látom, hogy a sofőr leengedi az ablakot, és ekkor ért az első meglepetés, amire nem is számítottam:
A nyitott ablakból kinyúlt a kezével és a vállprotektoromba bokszolt!
Ilyet azért nem hagyok annyiban, ezért a kereszteződés (Tartsay u.) túloldalán megálltam kérdőn hátranézve: és ezt így hogy? Ekkor jött a második meglepetés, a kocsiból ugyanis két, nem kis termetű kopasz bőrkabátos vágódott ki, és elkezdtek szaladni felém.
Mivel erősen kételkedtem a KRESZ szabályok utcai verekedéses módszerrel történő oktatásának hatékonyságában, pláne ilyen környezetben, no meg az esőben sem szerettem volna elázni, ezért mikor már elég közel értek, simán elindultam, mutatva közben, hogy agyra is lehetne néha gyúrni.
Ezután jött a harmadik meglepetés, utánam jött ugyanis egy másik autó, amelynek idősebb vezetője a BAH lámpáinál a mellettem lévő sorból próbált kommunikálni. Nem tudom, hogy mennyit látott az egészből, de ő azt hitte, hogy a kopasz jómunkásembereknek én okoztam valami sérülést, ezért próbált rábírni arra, hogy menjek vissza. Sajnos az egész fenti történetet nem tudtam elmondani neki, mert hamar megindultak a sorok, de azért meglepett, hogy látatlanban egyből a motorost hibáztatta konfliktus esetén.
Ezt leszámítva viszont helyes volt, amit ő tett, én is indultam már az orrom előtt szerencsétlen kis robogóst buszöbölbe szorító, egyterűvel (gyerek hátul) versenyző apuka után chopperrel, bár ott meghiúsult a későbbi párbeszéd (nem vállaltam az utcai versenyzést). Nem, nem kórházba vitte a gyereket késő este, a Bécsi úton kifelé...
Fentiekből egyébként már csak azt nem értem, hogy ha tudták, hogy hol akarnak megállni, miért kellett elém bevágniuk? Hacsak nem direkt a verekedésre mentek, rágyúrni kicsit valami üzleti ügy előtt?
Ha valaki esetleg tud ottani térfigyelő kamerát, vagy látott valamit, ne felejtse ide megírni! Nem hiszem, hogy bármi következménye lenne a dolognak (én nem fogok csak emiatt rendőrségre rohangálni, a rendszámot sem jegyeztem meg), de érdekel, hogy kívülről hogyan látszódott mindez.
Secnir 2008.12.14. 12:02:24
és őszintén megmondom, ilyenkor kellene bevezetni azt, hogy kamera az autóba/motorra/biciklire, és bíróságon is fel lehessen használni azt.
(perillustris hozzászólásai nem érnek, neki van:) )
Tier 2008.12.14. 12:33:51
PINK festékkel.
A két IQ Fighter egészen biztosan jól mutatott volna teleküldve rózsaszínű festékkel ;)
Krisi 2008.12.14. 12:55:43
Vagy mégsem, az nem a sarkon van, hanem feljebb, de nem baj :)
A poszt meg jó: motoros, SUV, kopaszok; lesz még itt a kommentek közt ihaj!
Lóti: ott szúrtad el a dolgot, hogy nem hordasz magadnál (a motoron) bézbólütőt, sokkolót, viperát, AK-47-est, pitbullt, légvédelmi golyószórót vagy gránátot, ha valamelyik ezek közül van nálad, akkor kemény legény lennél, így csak egy gyáva robogós vagy, aki beszól és elmenekül :D
borovi 2008.12.14. 13:10:31
AM580 2008.12.14. 13:14:00
bpesten robogózol, ledudálod az útról a kigyurt-kopasz SUV-ost, majd kérdőre vonod őket.
értelmetlen ezekkel komunikálni, úgy sem tudsz elmagyarázni semmit sem.
túrós_rudi 2008.12.14. 13:14:55
FallingStar 2008.12.14. 13:20:30
lOc (a pasztafáriánus) 2008.12.14. 13:25:29
0xFFFF 2008.12.14. 13:38:54
Bizony ez van. Olyan ez, mint amikor eltűnik 40 méter vasúti sín vagy a távközlési kábelek a margit híd alól, rögtön cigányt kiált mindenki. Miért lehet ez, nem tudom ?!
zpequino 2008.12.14. 13:42:37
ekkoraszart 2008.12.14. 13:46:02
"Valahogy jellemző, hogy a sofőr minél nagyobb autót vezet, annál inkább lenézi a közlekedés kisebb méretű résztvevőit."
"Nemrég olvastam, hogy terepjárót és még néhány, (főként német) márkájú autót csak igazoltan negatív IQ-val lehet venni,"
Azért ki lehet menni az utakra és megszámolni, hogy mennyi köcsög robogós "közlekedik" az úton leszarva a többi járművet mielőtt ilyen faszságot leír valaki.
Elektro (törölt) 2008.12.14. 13:47:57
nyergibergi 2008.12.14. 13:48:39
dedalon74 2008.12.14. 13:55:22
Megvan a rendszámod!
Le leszel vadászva!
:D
zpequino 2008.12.14. 13:58:00
Bobby Baccala 2008.12.14. 13:59:39
a tartsay sarkán van a Cafe Erté..puccos hely.az tuti hogy van térfigyelőjük a tartsayra nézve..lehet van az alkotásra is.
de a mom parknál is vannak szerintem kamerák..főleg a parkolóháznál.
Desert 2008.12.14. 14:08:31
Itt jött az első kacaj, a siető, szabályos motoros :)))
A második kacaj, amikor bevallod, hogy az "elédvágással" semmi baj nem volt, mert volt még előtted bőven hely, majd miután megáll elakadásjelzővel (kurvára semmi közöd hozzá, hogy épp légzési nehézsége támadt vagy a kurvákat ellenőrzi a sarki kupiban, ez a rendőrök dolga) elkezdesz pampogni, utána meg összeszarod magad. Javaslom legközelebb akkor pampogjál, ha utána nem szarod össze magad, ha esetleg "nem siet" annyira a másik fél és utánadmegy...
nyergibergi 2008.12.14. 14:21:45
nyergibergi 2008.12.14. 14:26:15
"Sajnos az egész fenti történetet nem tudtam elmondani neki, mert hamar megindultak a sorok, de azért meglepett, hogy látatlanban egyből a motorost hibáztatta konfliktus esetén."
Mikor érdekel téged, hogy megindul, vagy áll a sor? Akkor ha sz@rban vagy!!!
ehpkb5 2008.12.14. 14:31:09
pedig azért nem ártana figyelembe venni, hogy a kétkerekű mennyire sodorhatta veszélyebe a kopaszkigyúrtSUV-ost, ellenben milyen veszélyeket rejt, ha menet közben oldalbalöknek egy kétkerekűt
bármit csinált a robogós, megpróbálni belökni a belső sávba egyáltalán nem jelképes nagypofon...
ehpkb5 2008.12.14. 14:32:38
Netuddki. 2008.12.14. 15:05:36
kencel 2008.12.14. 15:39:04
"kurvára semmi közöd hozzá, hogy épp légzési nehézsége támadt vagy a kurvákat ellenőrzi a sarki kupiban, ez a rendőrök dolga"
szomoru hogy szinte mindneki igy gondolkodik.
Igenis kozod van hozza mert ha mindeki leszarna hogy a masik szabalytalanul kozlekedik kaosz lenne mert tudod hogy barmit csinalhatasz senki nem fog veled foglalkozni.Gyanitom hogy te is egy hasonlo adottsagokkal rendbelkezo egyen lehetsz.
csak egy pelda: haverom nemetorszagba megallt telefonalni egy megallni tilos tabla mellett de csak egy pillanatra. megallt mogotte egy nemet akit baromira nem akadalyozott stb,Mandro kiszallt a kocsibol odament a haveromhoz es kedvesen azt mondta. Uram itt megallni tilos tabla van. Haverom azt mondja : tudom. es telefonal tovabb. A nemet megint bekopog es mondja hogy itt megallni tilos.A haverom meg mindig tudta hogy igazat mond a jo nemet de nem foglalkozott vele. majd a nemet harmadszor is felvilagositotta a tenyekrol, majd haverom ezt megunva eloldalgott,
Annyi a kulonbeseg hogy ott meg lehetett ertetni az emberekkel hogy a sajat erdekuk miatt is be kell tartani a szabalyokat Kezdunk ugy elni mint a ciganyok. leszarunk mindent a lenyeg hogy nekem most kurvajo.
hat valoban eszmeletlen jo.
herk 2008.12.14. 15:50:56
Már hogyne lenne hozzá köze. A rendőr sem lehet mindenhol ott. Ha mindenki fapofával lenyelné, ahogy a sok kötsög emberkedik, akkor még inkább elharapózna a dolog. Ha minden ember beszólna/bedudálna a kötsögöknek, sokat javulna a helyzet. Nem lehet arra várni, hogy majd a rendőr, majd a rendőr..
Új Nick 2008.12.14. 15:51:51
akkor kicsit én áthangszerelem desert mondatát:
tök fölöslegesen dudálsz rá, pontosan tudja, hogy szabálytalan, hogy feltart. De azt is pontosan tudja, hogy te nem csinálhatsz vele semmit. Egyébként van közöd hozzá, de egyet tehetsz: követeled a választott képviselőidtől, hogy több rendőr legyen az utcán. Követeled, hogy a kopasz terepjárósok is legyenek büntethetők (nem tudom, tudtátok-e, jelenleg nem azok. Vagy azért, mert csak rendőrök civilben, vagy mindegyiknek van egy rendőr haverja, vagy mert mindegyik ismer egy rendőrt, akiről tud valamit). Ennyi.
Vagy elköltözöl, a _nagy_szocialista_államférfi_ megmondta: el lehet költözni...
MosoMasa 2008.12.14. 15:52:11
Csak egy kicsit vagy előitéletes.
herk 2008.12.14. 15:52:29
Kencelnek is ugyanaz fogant meg :)
Vegaaa 2008.12.14. 15:53:05
herk 2008.12.14. 15:55:00
ha MINDENKI rádudálna, nagy eséllyel továbbálna. Vagy legalábbis legközelebb jobban meggondolná, megálljon-e.
AzHofi 2008.12.14. 15:55:58
ehpkb5 2008.12.14. 15:56:13
KopaszMercis 2008.12.14. 16:06:05
En is a paintballos megoldast favorizalnam, de vmi olyan festektoltettel ami szejjel bassza a fenyezest.. aztan amikor fizeti a balfasz a fel millas cehet elgondolkozhat hogy ez miert is volt.
zako 2008.12.14. 16:09:14
Lenne is koccanas ezer.
zako 2008.12.14. 16:14:07
De csak addig favorizalnad, mig a te autodat oldalba nem kapna egy eltevedt golyo.
ehpkb5 2008.12.14. 16:14:26
szóval ha legközelebb ilyet látunk, duda. és ha pattog a delikvens, akkor szép nyugodtan elmagyarázni neki, miért kapta
jobbító szándékkal, ugye
KopaszMercis 2008.12.14. 16:16:24
nem reszletre vasarolt, szlovak rendszamos afa visszaigenylos taho vagyok, akinek a lörójba csak egy kolara van penze, es meg a parkolooraba sem fussa mar aprora. En addig nyujtozkodom amig a takarom er ;)
zako 2008.12.14. 16:21:58
Na jo, de ha ez mindennapos lenne, akkor lehet, hogy hetente csinaltathatnad.
Es azert valljuk be, pottyos, lemart fenyezesu autoval nem olyan meno tahonak lenni.;))
KopaszMercis 2008.12.14. 16:28:35
Desert 2008.12.14. 16:37:41
Tudjátok mit, dudáljatok csak mindenkire, aki nektek nem tetszik, büntessétek meg, mert ti vagytok az önkéntesrendőrök. Aztán ha szerencsétek van csak pofánbasznak és akkor lehet jönni ide sirni. Ha nincs szerencsétek, akkor máshol végzitek. Csak ismételni tudom a javaslatom, akkor ugráljál, ha utána nem szarod össze magad, ha esetleg kiszáll az illető.
ehpkb5 2008.12.14. 16:39:38
Káposztakukac 2008.12.14. 16:44:48
zako 2008.12.14. 16:49:37
Tehat a vetlen autosrol van szo. Ha ez a paintballos lovoldozes mindennapos lenne akkor akarki, akarmikor kaphatna veletleul egy adagot a motorhaztetore.
Es lehet, hogy neked nem prolema ujrafenyeztetni (bar ketlem, hogy orulnel neki), de nekem az lenne, pedig en sem vagyok ilyen: "nem reszletre vasarolt, szlovak rendszamos afa visszaigenylos taho vagyok, akinek a lörójba csak egy kolara van penze, es meg a parkolooraba sem fussa mar aprora."
En is tudom, hogy meddig nyujtozkodhatom, de akkor sem rangatnam kozonyosen a vallam, ha osszebarmoljak az autom.:)
Tehat a vetlen autos is konnyen szivhatna, legyen az taho adocsalo (megcsinaltatja, mert nem menno pottyosen tahoskodni), megcsinaltatod te is mert szereted a szep regi autodat. Mindenkeppen szivas lenne.
KopaszMercis 2008.12.14. 16:49:38
KopaszMercis 2008.12.14. 16:50:49
Labancz 2008.12.14. 16:57:59
mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.14. 17:09:58
ehpkb5 2008.12.14. 17:16:22
Desert 2008.12.14. 17:17:06
Desert 2008.12.14. 17:18:44
LOL :)))
sZoMy · http://www.digivilag.hu 2008.12.14. 17:19:18
Desert 2008.12.14. 17:20:01
MosoMasa 2008.12.14. 17:26:36
Krisi 2008.12.14. 17:27:39
Csak annyit fűznék hozzá a témához, hogy aki pár motoros miatt alapból utálja az összes többit, annak imádkozni fogok a lelki üdvösségéért...
ehpkb5 2008.12.14. 17:35:48
ja, jó lenne, ha valami építő kritikát is hozzátennél a tudásbázishoz, ahelyett, hogy csak fikázol :)
MosoMasa 2008.12.14. 17:36:52
ehpkb5 2008.12.14. 17:37:42
Desert 2008.12.14. 17:48:57
na ez egyre jobb lesz. Tehát a dudát nem a kresz szerinti veszélyhelyzet elháritására kell használni, hanem a veszélyhelyzet nélküli esetekben, önkéntesrendőrködni, kifejezni a véleményünket a másik vezetési stilusáról. És akkor majd ez hozza el a kánaánt, értem. :))
megint 2008.12.14. 17:50:50
Közöd?? (törölt) 2008.12.14. 17:54:18
ehpkb5 2008.12.14. 17:55:00
amúgy öröm nézni, hogy mindenből ki tudod hozni ugyanazt, közben működik a szelektív write only mód
ehpkb5 2008.12.14. 17:56:34
kultÚráltabbak, mi? :)
mint a biciGlisek, mi? :)
kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2008.12.14. 18:03:57
Aki csak a szabálytalanokat AKARJA észrevenni, az azt is fogja.
Van barom az úton (autós, motoros, biciklis - mindegy) és mindig van irigy, aki irigységében szidja a másikat előítéletei folytán.
yard (törölt) 2008.12.14. 18:13:03
azután:"...egy metálfos színű műanyag terepjáró" -ez már elfogultság, vagy vélemény?
mégazután: "...Ekkor dudaszóval jeleztem neki, hogy talán nem itt kellene elállnia a sávot," !!!???? -nem tudom ki-milyen alapon "jelezget", de egy motorost, pláne mopedest nem igen zavar ha tele a sáv. Persze, ha sávon belül "beleng" az autóm és eltalálom, én vagyok a figyelmetlen.
mégmégazután:"..nem kis termetű kopasz bőrkabátos vágódott ki, és elkezdtek szaladni felém." -biztos, hogy bántani akartak?
továbbá:"simán elindultam, mutatva közben, hogy agyra is lehetne néha gyúrni." -aha, megy tovább a sértegetés.
Azt hiszem nagyon sokan a motorost hibáztatjuk, és nem véletlenül.
Kicsit visszafogottabban kéne talán viselkedni, nem a bevezetőben felvezetett utálattal. "neked is lehet még kocsid"
Lenny 2008.12.14. 18:17:44
hat valoban eszmeletlen jo."
Sztem ez itt a lényeg és ettől balkán a balkán és tartozik az országunk ebbe a kategóriába.
MosoMasa 2008.12.14. 18:27:25
"...mégmégazután:"..nem kis termetű kopasz bőrkabátos vágódott ki, és elkezdtek szaladni felém." -biztos, hogy bántani akartak?..."
Szerinted?
ehpkb5 2008.12.14. 18:30:52
ne legyünk már a kelleténél naívabbak
metálfos - csak a kivágás után lett metálfos, figyelj oda a sorrendre
dudálás - ha képes megállni a külső sávban, honnan tudod, hogy nem fog utána hátranézés nélkül kiszállni? tapasztaltam már, hidd el, két keréken egy elédnyíló kocsiajtó elég halálos lehet...
mutogatás - ilyet már én is csináltam, egy suhanc elkezdett rohanni utánam, én simán tekertem előtte, ő kiköpte a tüdejét. ilyen szintű butaságot minősítetlenül hagyni nehezen lehet, ha előtte veszélyeztettek.
yard (törölt) 2008.12.14. 18:35:30
szerintem:
1. nincs bőrkabátom
2. nem vagyok kopasz
3 jó, mondjuk nem vagyok kistermetű
a fentiek együttesen "eredendő" bűnök, mint valamikor a hosszú haj.
de! én is qrva ideges vagyok, mikor a "holtsávomban" egy bizonytalan szaron egy artista lődörög. És nem a kocsi oldalát sajnálom, hanem azt a szerencsétlent, akinek esélye sincs, ha véletlenül elmozdítom a kormányt pl.egy kátyút kerülve (sávon belül).
És a fővárosban ez bármikor, bárkivel rendszeresen megtörténhet (megtörténik)
nyergibergi 2008.12.14. 19:15:57
kutya_zzr · kutya-vilag.blog.hu 2008.12.14. 18:03:57
Aztán mire is vónék irígy? :)
yard (törölt) 2008.12.14. 19:24:49
A fentiek szerint betartandó az a mindenkori oldaltávolság, hogy nyitott ablakon keresztül ne tudjanak válprotektoron ütni. Megszívlelendő.:):):)
Kiszállni lehet (álló kocsiból, mondjuk mozgóbol is), és erre számítani kell!! Megint csak kellő távolság!:):):)
Sőt, irányjelzést is lehet végezni, kézzel. Lehet, hogy ez történt? Álló autó el akart indulni? :):):)
KRESZ szerint lehet hangjelzést használni, ..de mikor is?
MosoMasa 2008.12.14. 19:28:44
te miről beszélsz? be vagy tépve?
yard (törölt) 2008.12.14. 19:36:29
yard (törölt) 2008.12.14. 19:37:59
Tényekről, melyek rohadtul makacs dolgok.
MosoMasa 2008.12.14. 19:45:50
Szóval ha két kopasz kigyúrt ember kipattan a dzsipójából fújtatva, és robog feléd, akkor nem agyonütni akarnak, hanem simizni, vagy autogramot kérni, mi!? Ezek a tények. Amik rohadtul makacs dolgok - kemény vagyok én is. Mint rólingsztónsz!
MosoMasa 2008.12.14. 19:47:39
Asszem épp ideje amúgy, hogy rendelj magadnak tomcat-nél egy "Ódis vagyok, de nem olyan!" pólót!
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.12.14. 19:56:18
El kell, hogy keserítselek, a telepjáró szándékosan lett az, nem sajtóhiba. ;P
yard (törölt) 2008.12.14. 20:06:52
Tények! :) Ne húzd fel magad.
Rolling Stones = nyugdíjasklub
Lehet, hogy elnézést akartak kérni.:)
SilentSound · autozz.blog.hu 2008.12.14. 19:56:18
Ezen nem keseredek el. Csak nem értem, hogy az indítás miért ilyen hangulatkeltő már élből.
A sajtóhibát "kidumáltad" !?
Majd holnap reggel leszek megint ideges amikor reszketek, hogy (szándékom ellenére, véletlenül)kit lökök a kamion alá a Hungárián.
És ez a lényeg (fontos?), hogy ne történjen meg senkivel, de ehhez partnerek is kellenek. Elsősorban a 2 kerekesek közül.
Krisi 2008.12.14. 20:18:15
"biztos, hogy bántani akartak?"
Hát szerintem ez a hét beszólása :D
Valószínűleg azért futottak, hogy minél hamarabb elnézést kérjenek :)
MosoMasa 2008.12.14. 20:37:01
Hát kérlek egyszerű: ne ülj volán mögé, ha ilyen félelmeid vannak. Mert az nem tesz jót senkinek: a félelmeid valóra válnak!
Tény.
Ha neked a rólingsztónszról a nyugdíjasklub jön le, akkor te nagyon be vagy ragadva.
Tény.
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.12.14. 20:53:04
Vegyétek észre magatokat, átvert feleim!
MosoMasa 2008.12.14. 21:03:06
Így lettél te is megmondóember.
(Ódis vagyok, de nem olyan póló jár!)
BGyRacer 2008.12.14. 21:17:02
A poszthoz csak annyit, h. bátor ember, aki Budapesten 2 keréken közlekedik (vagy balfasz, lásd fölhajtott rendszámos fákkfészek)
Desert 2008.12.14. 21:18:56
Na mégegy agyalágyult. HELYETTED, kisbarátom??? HELYETTED cselekszik a rendőrség? Nem vagy egy picit eltévedve?
randobrobag 2008.12.14. 21:42:41
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.12.15. 04:53:51
1. munkamegosztás; 2. bosszújog átadása.
Gondolkozz néha, picit.
kopaszfeketemercis 2008.12.15. 09:00:10
www.youtube.com/watch?v=jq60Tz9T1ok
Krisi 2008.12.15. 10:04:01
Már bocs, hogy közbeszólok, lehet, hogy a hiba az én készülékemben van, de a rendőrségnek nem az a dolga, hogy helyettünk cselekedjen?
Lunitari 2008.12.15. 11:24:05
Lóti 2008.12.15. 12:04:40
- Igen, ez csak az én verzióm volt, azért is írtam a végén, hogy érdekel, ha nálam objektívebben le tudja írni valaki.
- Nem csak én, de a környezetemben is jó néhányan be tudjuk tartani motoron is a szabályokat. Ehhez talán köze van annak, hogy négy keréken se keveset vezetünk. Van néhány íratlan szabály, ami viszont külföldön bevett, itthon még csak gondolkoznak a bevezetésén, mint pl. az álló sorok közötti előrecsorgás, ami szó szerint ezt jelenti, se nem jobbról előzés, se nem cikázás, se nem száguldás, főleg nem hangos kipufogóval. Valamint csak akkor, ha van elég hely biztonságosan kivitelezni, és értelmes célja is van.
Egyszer (talán két éve) sikerült így is lekoccolnom egy mégsem elég magas enduróval egy tükröt, de az első adandó helyen félreálltam, megvártam az autóst (pedig siettem), majd miután mondta, hogy még csak el sem állítódott, békésen haladtunk tovább.
- Felőlem akár szülni is megállhatott volna, ha nem én dudálok rá, akkor majd a csuklós 139-es busz fog, amikor nem tud rendesen beállni a megállóba. Részemről ennyivel rendezve is lett volna az a kb. 3 mp veszteség, de neki ütnie kellett. Emiatt lett csak cikk belőle. Ha jelez, és szabályosan leparkol a többi autó közé, kb. 50 méterrel korábban, akkor se lett volna semmi, szépen kikerüljük, amíg esetleg bénázik.
- Nem játszom önkéntes rendőrt, amíg nem ér közvetlen hátrány más szabálytalanság miatt, még csak nem is fordítok rá figyelmet. Aki siet, azt is elengedem, legalább jobban látom, mivel próbálkozik. Na jó, néha villogni szoktam a félszeműeknek, és azért is beszólok, ha egyértelmű helyzetben védteleneket szivatnak (pl. biciklisnek nem adják meg a jobbkezet, éppen 5 cm-t hagynak parkoláskor a járdából).
- Vezettem már igazi terepjárókat, majdnem igazi (épített) terepen, ahol az egyes felezővel is túl gyors volt. A városban rohangáló fröccsöntött utánzatok viszont ezeknek a közelében sincsenek.
- Hiába van nálam a másfél méteres gerinclakat, amíg a másiknak nincs semmi a kezében, nem állna meg a jogos önvédelem. Puszta kézzel pedig a kétszeres túlerő ellen védekezéssel csak a filmekben lehet jól járni. Ezek már demonstrálták, hogy elsőre ütnek, ilyenkor nem gondolom, hogy másodikra inkább csak kérdeznének.
Lunitari 2008.12.15. 12:52:36
Csak két észrevétel.
Az álló sorok melletti csordogálást hogy képzeled? Csak mert ritka az, mikor teljesen beáll a sor és nem épp csorognak az autók is. Mész az álló autók között és közben zöld lesz a lámpa ergo elindulnak....hová sorolsz be?
A másik ha pl. ketten rontanak rád késsel, baltával, bizony jogos lesz a lőfegyverrel való védekezésed is ;)))
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.12.15. 23:36:31
"A másik ha pl. ketten rontanak rád késsel, baltával, bizony jogos lesz a lőfegyverrel való védekezésed is ;))) "
A probléma az, hogy Magyarországon a bűnözőknek vannak fegyvereik (lásd pld. ezt az esetet: www.echotv.hu/?akt_menu=2&newsid=91037), de a tulajdonukat vagy életüket megvédeni kívánó állampolgároknak nincsenek. Furcsa, hogy az adónkból eltartott kormány és Parlament ellenünk dolgozik.
Krisi 2008.12.16. 00:09:59
"Az álló sorok melletti csordogálást hogy képzeled? Csak mert ritka az, mikor teljesen beáll a sor és nem épp csorognak az autók is. Mész az álló autók között és közben zöld lesz a lámpa ergo elindulnak....hová sorolsz be?"
Már ne haragudj, de te melyik városban élsz? Szecsőn? Butapesten nem kell sokat járkálnod, hogy egymás mellett álló autókkal találkozz. Én pl. nap mint nap látok ilyet: autósok állnak hosszú hosszú kilométereken át egymás mellett. (Körút, Bécsi út, Hungária, kapásból ennyi jutott eszembe, de sorolhatnám a végtelenségig)
Ekkor az az egyetlen veszélyforrás, hogy a vezető hirtelen kinyitja az ajtót, hogy felállva kényelmesen le tudja venni a kabátját. A kicsapódó ajtó a motorosok és biciklisek legnagyobb ellensége.
A hová besorlással meg általában nincs probléma, mire az emberek észbe kapnak, hogy "jé, elindult a sor", már rég van vagy 5 méter hely, ahova szépen be lehet menni.
Az meg már bennfentes információ, hogy az ilyen sorok közti mászkálások sokkal de sokkal biztonságosabbak, mint amilyennek látszanak. Eddig ha két keréken közlekedtem (napi szinten bicikli + sok motorozás) akkor az volt a legbiztonságosabb része a dolognak, amikor a két sor közt mentem lassan. Sokkal szarabb, amikor 3 centire mennek el mellettem a fehér furgonok...
2008.12.18. 21:42:33
Elképesztő hogy egy szimpla munkából hazatérős úton, napokkal a szeretet ünnepe előtt is ekkora az agresszió.
2008.12.18. 21:44:31
Elképesztő hogy egy szimpla munkából hazatérős úton, napokkal a szeretet ünnepe előtt is ekkora az agresszió.
Alex3000 2008.12.19. 15:06:02
tehenke 2008.12.22. 11:38:36
MatseQ 2009.03.11. 14:19:29
Bezzeg párszor megpróbáltam a KRESZ szabályai szerint motorozni... Na akkor négy- és többkerekű barátaim folyton az életemre törnek.
Touch-Kó 2009.03.19. 20:26:16
Motorozom, nem robogóval, és volt párszor,hogy betartva a sebesség határokat indulok el otthonról.Az autósok a buszávba előztek jobbról.Persze betartottam a60- 70 es táblát( szentendrei út ill.árpád híd),és bizony nagyobb veszélyben voltam mint mikor az öreg a trabantból átszól,hogy mi a kurva anyád van motorod van,de motorozni nem tudsz.Hozzáteszem a SEBESSÉGHATÁON BELÜL 70 EL MENTEM!
Ha meg 120 alatt nem megyek városban akkor meg kurvaanyáznak, szervdonoroznak, meg minden.Nos kedves autósok hogy is van ez?Érdekes motoros még sosem okozott nekem kemény szitut.a rekordom az,hogy 300 méteren belül egy terepjáros nem adott elsőbbséget, illetve egy szőke pi*a nem látta a STOP táblát,és majdnem nekem jött.
Folytathatnám még az ismerőseim példáját,az egyiket elütötte egy autós meg sem állt(cserbenhagyás) de a rendszáma leesett, így kapták el a rendőrök.A másik majdnem meghalt, pedig szabályosan ment nem gyorsan.Az IFA épp a forgalomtól eézárt területen állt, és index nélkül akart visszakanyarodni 2 sávot egyszerre,így megsezgve az adott szituáció ÖSSZES szabályát,balesetet okozva.a srác 2 hónapis volt kórházba.
Bocs hogy 3 hónappal később válaszolok, de most veettem észre a post-ot