Lehet, hogy én is felhúznám magam, mint Rugó, ha egy idióta folyamatosan azzal szórakozna, hogy amikor előznék, kijön elém. Még szerencse, hogy ma reggeli kisregényünk beküldője egy rövid mondattal megtörte a jeget, pedig még ő is arra számított, hogy bunyó lesz.
Mivel jellemzően olyan dolgokat olvasni felétek, amitől kinyílik a bicska a zsebemben, ezért született meg bennem az elhatározás, hogy elmesélek Nektek egy olyan sztorit, ami happy enddel végződik. Tavaly októberben történt, amikor még a munkámból adódóan egy aradi rendszámú Ford Focus volánja mögött róttam az utakat hetente négyszer ingázva Szeged és Arad között.
Reggelente 5:00 körül indultam, a híres/hírhedt 43-as úton Makón keresztül a nagylaki határátkelő felé. Aki ismeri ezt az utat az tudja, hogy a forgalmi terhelés már ebben a korai órában is jelentős, de ilyenkor még a román kamionosok mögötti fedezékben haladva 70-80 km/h-val viszonylag gyorsan le lehet küzdeni a határátkelőig vezető kb. 45 km-es szakaszon fekvő településeket.
Ahogy rendszerint, most is a 100 km/h-ra beállva autóztam, de Makó előtt beértem egy három kamionból és egy mögöttük haladó Seat Toledo-ból (J-s rendszámú) álló sort. A kamionokat szerettem volna még a város előtt megelőzni, gondoltam a Seat-os is így van vele, de neki esze ágában sem volt előzni, holott megtehette volna. Ebből én arra következtettem, hogy nem áll szándékában ilyen jellegű cselekvés, ezért az első adandó alkalommal visszaváltottam négyesbe, előzési szándékomat jelezve kiraktam az indexet (még mielőtt bárki belekötne, jó irányba) és megkezdtem az előzést.
Már majdnem a Toledo mellett jártam, amikor ő is rájött, hogy neki sem karrier a román kamionok mögött autózni, ezért kivágta az indexet és már jött is ki elém, intenzív fékezésre kényszerítve engem. Higgadt ember lévén eltekintettem a hangos anyázástól (úgysem hallja), illetve a dudálástól, pusztán egy refi villantással adtam tudtára, hogy bár jellegében helytálló dolog megelőzni egy lassabban haladó járművet, azért előtte nem ártana tájékozódni, hogy ugyanabban az idősíkban és koordinátában nem veszélyeztet-e valakit.
Lényeg, hogy ezzel leküzdöttünk a háromból egy kamiont. Pár kilométerrel később ismét lehetőségem nyílt az előzésre és nekikezdtem az előbb vázolt műveletsornak. Jóllehet, a mondás úgy tartja, hogy nem lehet kétszer lépni ugyanabba a folyóba, ez az autózás esetében nem igaz. Indexet kiraktam, négyesbe vissza, ki a szembejövő sávba, gázadás, Toledo egyszercsak megint ki elém, nagy fékezés, részemről két villantás, egy kamion a háromból megint leküzdve.
Talán mondanom sem kell, hogy a harmadik és egyben utolsó kamion előzésekor ismét lejátszódott ugyanez. Alapvetően higgadt ember vagyok az előzésben, de ez már nekem is sok volt. Mivel a Ford érezhetően jobban ment a Seat-nál (nem márkaháborút akarok indítani) ezért a lehető legbunkóbb módon nekiálltam tolni a fickót, majd az első lehetséges alkalommal meg is előztem.
Nagylak után a román oldalon pár kilométerrel a határ után sajnos hétfő lévén megállt a forgalom a kamionstoppból ébredező kamionok miatt, így veszteglésre voltam kárhoztatva. Mit ad isten két autóval mögöttem a sorba beállt a Seat is. Mindezt természetesen a tükörből láttam, így észlelhettem azt is, hogy a Toledo-s figura kiszáll az autójából és az enyém felé indul.
Szemre nem lehetett több 170 centinél, haja szinte semmi nem volt és testalkatra elég jól felépített úriember benyomását keltette. Az arcáról leolvashattam az egyértelmű sértettséget, amit akár agressziónak is vélhettem volna, de nem akartam. Az övet azért kikapcsoltam, ha esetleg hirtelen ki kell ugrani az autóból, akkor ezzel ne legyen gond. Mire odaért az autómhoz, már le volt húzva az ablakom és azt latolgattam, hogy kb. hol üssem meg, ha nekiáll harcolni.
Már éppen nyitotta volna a száját, mikor hozzá szóltam:
- Látod, mindketten beszoptuk.
Na erre a mondatra egészen furcsa dolog történt, az arca átrendeződött a srácnak és a morcos bulldog pofára kirajzolódott egy jól értelmezhető mosoly, ahogy válaszolt:
- Nyomod neki te is rendesen.
Innentől kezdve a közel másfél órás ácsorgást együtt töltöttük el beszélgetve, cigarettázgatva, majd mély egyetértésben elválva. Sőt, még elnézést is kért, amiért így viselkedett, de a román rendszám megtévesztette.
Hát ennyi lett volna a dolog. Számomra több szempontból tanulságos, és néha ha a társaságban hasonló témákról kerül fel a szó, mindig eszembe jut, hogy talán ez volt az egyetlen megfelelő mondat a szituáció békés rendezése érdekében.
Az utolsó 100 komment: