Tamás nem véletlenül húzta fel magát annyira, hogy meg is írja a történetét nekünk. A tél örömei mellett ilyenkor fokozottan figyelnünk kell a csúszósabb szakaszokon, (meg úgy egyébként is, hiszen sokan hajlamosak egy kis hótól teljesen megkergülni) és ha ezt még ön- és közveszélyes játszadozó gyerekekkel is megspékeljük... Hát, nem csoda, hogy levélírónk kiakadt.
Szép dolog a havas tél (nem a Henrik), örülnek neki a gyerekek is. Hamar rájöttek, hogy legjobban a jeges keréknyom csúszik, így iskolába menet tele van az út közepe a lejtős utcákon csúszó srácokkal, jött már velem
szemben szánkó is.Az a szar a dologban, hogy felfelé meg lendületből jó menni, ha megállok, akkor annyi. A múlt héten már elütöttek egy srácot így, és ma reggel 4-5 méterrel előttem taknyolt az egyik egy hatalmasat, pont keresztbefeküdt az úton. Tiszta szerencse, hogy ilyenkor 10 km/h körül járok, még így is farol az autó rendesen.
Én szeretem, ha kicsit riszálja a farát, de elég veszélyes a szembejövő kivilágítatlan iskolás. Ma egy kicsit kiordibáltam az ablakon nekik, hogy vegyenek már vissza (amikor felkelt az autó elől), erre jól oldalbaverték az autómat. Az volt a kölök mázlija, hogy nem tudtam gyorsan kiszállni, mert jobbról ütögette, és mire körbeértem, sehol nem volt.
8-10 fős csapatokban egyébként is kurva erősnek érzik magukat, amíg meg nem nyerik a Darwin-díjat, bár tuti jobban jár, ha a tenyerem találja el, mint a lökhárítóm. Lehet, hogy már öreg vagyok, és nem tudom megérteni a 10-12 éves kölyköket??
Még mielőtt beleköt valaki:
- egy nyomon járható mellékutca
- igen, én, a posztoló vagyok a hülye
- nem BMW-m van, bár hátsókerék meghajtással megy a tütü
Marty Mcfly 2009.02.25. 07:56:54
Marty Mcfly 2009.02.25. 07:58:56
Marty Mcfly 2009.02.25. 08:03:53
még "kiskoromban" télen, hóban megdobáltuk a buszokat oldalról hógolyóval (ugye az volt a cél, h ahol nyitva volt az ablak, oda betaláljunk (engem is baszott már így fejbe hógolyó) :-)
De ezt sok autós nem nézte jó szemmel, vki meg is állt, és jött a szokásos szentencia: "hogy neveltek? normális vagy e? stb.
Régen történt... megfogattam, én sosem leszek ez a kiugrok az autóból és megnevellek típusú fasz!
Vigyázni kell, ilyen a világ, ilyen is marad!
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.02.25. 08:10:07
Pepe83 (törölt) 2009.02.25. 08:30:02
Szerintem ilyet minden gyerek játszik és nem ettől lesz jól vagy rosszul nevelt. Egyszerűen csak nincs tisztában azzal, hogy milyen következményei lehetnek. Mi nyáron suli után vízi pisztollyal próbáltunk belőni az autók nyitott ablakán, és őszintén szólva beszartunk mikor valaki kiszállt. Pofon szerencsére nem csattant:)))
Gabesz81 2009.02.25. 08:45:27
bobeszedulacika 2009.02.25. 08:58:26
szívem szerint végigmennék rajtuk mind ,szívfájdalom nélkül.(és hány ember még !)
és ezért nem engem kéne majd esetleg le csukni ,hanem a hülye szüleit mert nem tanítják meg nekik mit lehet és mit nem,persze ők sem tudják.
Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2009.02.25. 09:02:37
Ilyenkor hagyd a fenébe a dolgod és csúszkálj a kölkökkel, legalább lesz egy jó napod.
., (törölt) 2009.02.25. 09:12:07
Már láttam is ilyent. Cigányok, zsidók és komcsik voltak.
Ezeket kifelejtetted
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.25. 09:12:32
ezért is ütögették meg a kocsit. ha fekete sötétített ablakos bmw lett vona a kocsi, vagy q7, x5 akkor a gyerek előbb lefossa a bokáját, elbőgi magát, és hazafut anyukához, mintsem elkezdi baszogatni a kocsidat.
Noxin 2009.02.25. 09:17:55
szaGértő 2009.02.25. 09:22:28
szaGértő 2009.02.25. 09:23:53
hulyemagyar 2009.02.25. 09:23:56
@D=M=C:
Szerintem ilyet minden gyerek játszik és nem ettől lesz jól vagy rosszul nevelt."
Attól lesz rosszul nevelt, hogy rászólnak, azt' oldalba veri a kocsit.
PitBuli 2009.02.25. 09:25:50
Egyébként ugyan ez a probléma a nyár kezdetekor is, olyankor meg a bringa kerül elő, féléves szünet után.
szemig jimmy 2009.02.25. 09:28:59
Sparhelt · www.sparhelt.hu 2009.02.25. 09:29:02
szemig jimmy 2009.02.25. 09:33:45
szaGértő 2009.02.25. 09:37:56
Aqweren 2009.02.25. 09:39:48
De persze amíg otthon mindent szabad, mindenki kinyalja a s-ggüket, addig miért feltételeznék hogy máshol nem így van? :S
A csúszkálással szerintem sincs gond, a gyerekek alapból elképesztően veszélyes dolgokat találnak ki (főleg a kisfiúk). A kocsi rugdosása viszont eléggé gáz, eléggé verés érett dolog :S
degreen 2009.02.25. 09:42:11
bobeszedulacika 2009.02.25. 09:42:41
de oda se neki.
ilyen névvel nem lesz hosszú életed.(reméljuk)
bobeszedulacika 2009.02.25. 09:48:42
te meg mondod majd szent péternek,peddig te milyen rendes voltál veluk.gratulálok.
Kicsijoe 2009.02.25. 09:51:05
Pepe83 (törölt) 2009.02.25. 09:53:30
Mi lenne ha az autós témákkal foglalkozó blogon mellőznénk a fasiszta hozzászólásokat????
Csak egy ötlet.....
Avatar 2009.02.25. 09:54:10
bocage 2009.02.25. 09:58:54
szívem szerint végigmennék rajtuk mind ,szívfájdalom nélkül.(és hány ember még !)
Ez ugye vicc, vagy valami elcseszett irónia akar lenni. Mert, ha nem akkor húzzál a picsába ezzel a dumával valami politikai blogba.
bobeszedulacika 2009.02.25. 09:59:54
szaGértő 2009.02.25. 10:00:22
Bár az is lehet, hogy éppen másztak ki a cigánygyerekek a hypo-ból, nem tudom, de szerintem kurvára nem ez a lényeg.
Gyerek, hülységet csinált. Nem halt bele, mázlija volt. De az autóütögetésért szerintem megérdemelt volna cserébe egy pofánütögetést.
Itt lakik a közelben, jön az még erre, majd megbeszéljük.
bobeszedulacika 2009.02.25. 10:01:05
The Green Manalishi (törölt) 2009.02.25. 10:01:29
Komolyabban: A kölkök már csak ilyenek, ennél jóval meredekebb dolgokat is szoktak csinálni, bár igaz, az autó oldabaverése már túlmutat a csínytevésen, az inkább pofátlanság, szóval ezért egy ejnye-bejny mindenképpen jogos.
Mi is csúszkáltunk, hógolyóztunk, stb. és ha valami vén hülye (25-30 év körüli:))) ránk szólt, legfeljebb elszaladtunk, a "bátrabbak" esetleg visszapofáztak. (Kocsirugdosás nem volt.)
De - főleg bandába verődve - még a legelitebb budai gimnázium tanulói is kis bumburnyákká válnak könnyedén, kár lenne velük harcot kezdeni, pláne "neveléssel" próbálkozni. (Ugyan hányunkra hatott a gyermekkorunkban ránkböfögő házmester: "Nelapdázzá' a füvönte!")
Egyszerűbb vigyázni, figyelni rájuk és kész. Bőven elég az idióta felnőttekkel (akik sokkal kártékonyabbak) küzdeni.
bocage 2009.02.25. 10:03:24
Nem fasisztának kell ehhez lenni, hanem elég egy elborult idiótának.
Asidotus 2009.02.25. 10:04:05
bobeszedulacika 2009.02.25. 10:10:55
esetleg alkoholista ,a nevedből ítélve decinkét iszod a pálinkát.erre tudok kővetkeztetni.
igen,valaki irta,mért kell autós témával foglalkozó blogon ilyen irányba menni?
hol itt az autós téma?????????????
hol kapcsolódik ez hozzá??????????
maximum annyiban ,hogy éppen kocsiban ulve figyelt fel az illető a a cigányok neveletlenségére!!!!!!!!!
a helyzet ez!!!!!!!!!!!!!!!!
The Green Manalishi (törölt) 2009.02.25. 10:13:29
Persze azzal együtt nem jó, ha az úton csúszkálnak, de pl. a János hegyről (Libegőtől) lefelé is szoktak biciklivel 60-70 körüli tempóval száguldani, nem beszélve arról, hogy láttam már ugyanitt gördeszkást is az úttesten.
Agyalap 2009.02.25. 10:16:26
Ma tényleg más a helyzet.
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.02.25. 10:16:33
Vagy csak nyitott szemmel járni sajnos.
Autós téma-e, hogy kik dobálják, rugdossák szórakozásból a forgalomban részt vevők kocsijait?
The Green Manalishi (törölt) 2009.02.25. 10:18:10
Engem igazán utolsók között lehet megvádolni a liberális-fajvédő-stb. címekkel, de te ritka elfogult, korlátolt hülye lehetsz.
Nem érted? Felelőtlen és meglehetősen pimasz, pofátlan kölkök. Ennyi. Ne keress mögötte többet.
bocage 2009.02.25. 10:21:36
Olvasd el, a postoló már megírta, hogy nem cigányok voltak!
Az autózáshoz pedig a havas közlekedésben előforduló veszélyhelyzetek egyikeként tartozik. Amúgy a jóféle pálinkát nem vetem meg, de a név nem ebből jön. Ha már itt tartunk!
Amúgy szép életed lehet ha valakit mint írod neveletlenségéért halállal büntetnél!
bocage 2009.02.25. 10:26:52
Írj egy postot belőle, ha ilyen sérelmeid vagy problémáid vannak! Vagy jelentsd fel őket! DE könyörgöm ne általánosítsunk már egy ilyen esetből. És főleg ne alacsonyodjon már le a dolog a dögöljenek meg szintjére!
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.02.25. 10:32:38
kajakra körbefordult a kerékjárati ívben nyáron,40 fokban,baromi bulis volt a cafatait takarítani,le kellett szedni a kereket,és úgy kikefélni,olyan rohadt büdös volt,"
legközelebb szólsz és kölcsönadok a Zorrodra egy csipeszt, hogy ne kelljen szagolnod! :-)
Pepe83 (törölt) 2009.02.25. 10:36:44
consigliere 2009.02.25. 10:37:54
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.02.25. 10:40:03
Ezek szerint szerinted általánosítható, hogy kik csinálnak ilyeneket? Rasszista!!!! :-)
Én ilyet nem állítottam!
Azért említettem meg, mert a postban említve volt, hogy megrúgták az autót. Ezért mertem megemlíteni az autó rugdosását, mert azt hittem ezzel a témához szólok hozzá. Semmilyen faji vagy vallási töltete nem volt a hozzászólásomnak, azt Te vitted bele a fölösleges fajvédő PC dumáddal.
Én csak és kifejezetten arról akartam beszélni, hogy reagáljunk, ha megrúgják a kocsinkat, mint ahogy a postolóval is történt.
UV pót 2009.02.25. 10:45:26
Lacika! Ahelyett, hogy itt írogatsz hülyeségeket, kapd fel a táskádat, és igyekezz az isibe, mert a tanítónéni nagyon mérges lesz, ha megint ellógod a magyarórát. Nem is beszélve arról a maflásról, amit anyukád oszt ki neked, mikor hazaviszed az újabb karót magyarból.
Úgyhogy inkább tanuld még szorgalmasan a helyesírást meg a nyelvtant, és ne hagyd, hogy a csúnya fasiszta bácsik befolyásoljanak. Inkább focizz!
Ja, és a suliba menet csúszkálva eszedbe ne jusson bárkinek az autóját oldalba verni, mert téged is oldalba ver a pedellus bácsi.
szaGértő 2009.02.25. 10:47:41
Silent? :)))))
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.02.25. 10:48:14
El kell kapni, és rendőrt hívni. A szülő köteles vállani a felelősséget a gyámsága alá helyezett személyért. Ha nem fizet, per. Ehhez kell a rendőrségi jegyzőkönyv.
bocage 2009.02.25. 10:51:23
Lépj vissza kettőt és olvasd el még 1szer, amit írtam. Hol van abban arról szó, hogy akár cigányok akár mások csinálnak ilyeneket! Az általánosítást bőbeszédűlacika követte el!
Fölösleges fajvédő PC duma LOLL! Mert olyat írtam, hogy talán nem kéne olyasmiről beszélni, hogy gázoljunk el valakit mert belerúgott a kocsinkba!
Vagy csak nyitott szemmel járni sajnos.
Autós téma-e, hogy kik dobálják, rugdossák szórakozásból a forgalomban részt vevők kocsijait?
Akkor írjál is arról, hogy mit kell csinálni! Lehetőleg nem a gázoljuk el a köcsögöt szintjén!
bocage 2009.02.25. 10:52:59
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.02.25. 10:55:32
Én még mindíg nem írtam semmilyen népcsoportról, senkire nem általánosítottam senkit. Te kezdted el védeni kapásból az egyik kissebbséget, amivel arra utaltál, hoyg talán rájuk általánosítható ez? Egyáltalán ezek szerint váleményed szerint az ilyen tettek esetén meg kell különböztetni fajtájuk alapján az embereket? Mert én ilyet sem tettem, Te voltál....
Amúgy leírtam mit kell csinálni. Idézem a kedvedért:
"
El kell kapni, és rendőrt hívni. A szülő köteles vállani a felelősséget a gyámsága alá helyezett személyért. Ha nem fizet, per. Ehhez kell a rendőrségi jegyzőkönyv."
Figyeled? Itt sincs szó fajokról, azokat csak a Te rasszista elméd különbözteti meg..
Hülye Náci.
bocage 2009.02.25. 11:04:31
Olvasd el bőbeszédűlacika kommentjeit, mint írtam az általánosítást ő követte el, ő követelt egy népcsoportra általános büntetést! Én ezt kifogásoltam.
A javasolt megoldásod szerintem is helyes! És véleményem szerint a dolgot helyén kell kezelni függetlenül az elkövető személyétől. Mivel a post gyerekek játékáról szól, a dolog a rossz gyerekcsíny szintjén mozog. Amint láthatod elnézést is kértem, miután láttam, hogy írtál a dologról!
szaGértő 2009.02.25. 11:06:41
Marty Mcfly 2009.02.25. 11:08:47
Ha már elmúlt 18, akkor bézbólütő elő, oszt jöhet a pépelős játék!
Ha nem tudom, hány éves, elkérem az igazolványát... :-)
bocage 2009.02.25. 11:10:37
Ja szerintem is! Biztos rossz napom van, ezért nem vettem a lapot!:-)
Pepe83 (törölt) 2009.02.25. 11:11:27
Azért a valóságban ez nem ilyen egyszerű. Ott tartod a gyereket egy órán keresztül (vagy még tovább) amíg kijön a rendőr?
Ha a gyerek érettebb a koránál, elkezd kiabálni, hogy szatír, akkor téged fognak elverni:)))
A végén még bizonyítani is kell az igazad.
szaGértő 2009.02.25. 11:16:09
Ennyi még a 12-14 évesből is túlerő.
lacifiu1000 2009.02.25. 11:16:11
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.02.25. 11:24:07
Simán. Bolti lopásnál is ott tartják. Sőt, ha megmondja a számot, értesítem a szüleit is, nem baj ha ők is ott vannak.
(persze adott esetben nem árt, ha hívok egykét ismerőst is, hátha a szülők csapatostól jönnek)
Amúgy ha bejelented a rendőrségen, hogy addig nem engeded el, amíg ki nem érnek, ott lesznek pikpakk. A lényeg, hoyg tényleg ne engedd el, hiába mondja az ellenkezőjét a diszpécser.
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.02.25. 11:27:30
Hát, mondjuk az ember mérlegeli azért persze, hogy egy törött lámpánál többet ér-e az élete. De ez minden esetre igaz, nem csak a rugdalásra.
Ha olyan nagy csapat van, akkor legalább 15-en fogják úgy is tanusítani, hoyg nem hoyg nem rugott beléd, de még te ütötted el őt, majd kiszálva megütötted a szegény védekezésre képtelen ....
Szóval ez más eset, olaszlikát nem játszunk.
Pepe83 (törölt) 2009.02.25. 11:32:51
Csak elképzelem magam amint egy 2 fejjel alacsonyabb és 50 kilóval könnyebb embert a grabancánál fogva tartok az utcán. Közben jönnek az emberek megkérdezik, hogy mi a gond?
Erre mondom, hogy a gyerek összekarcolta a kocsimat....erre jönnek az öreg nénik, hogy jaj ez magának gond???.....nézze meg milyen riadt a tekintete a kisgyereknek....nincs magának szíve???
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.02.25. 11:36:26
:-) Igen, ez ismerős. Ilyenkor kell azt mondani, hogy nem, nincs.
UV pót 2009.02.25. 11:37:11
Ne felejtsük el a Sierrát sem!
Ford Sierra rulz!
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.02.25. 11:37:41
Énszóltam 2009.02.25. 11:39:51
bocage 2009.02.25. 11:40:42
Ilyenkor aztán végképp semmit sem tesz a rendőrség!
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.02.25. 11:42:26
Sajnos ez a balkáni színvonal. Szórakozásból rongálni.
Mindíg csak a szex, meg a szipu! :-)
Secnir 2009.02.25. 11:44:10
nem mellesleg én a pofonos várólistámra szívesen feltennék kb 400 db biciklist, akik az elmúlt napokban a letaposott havon kerekeztek vidáman. az egyiknek vasárnap kb 50m-el előttem sikerült eltaknyolnia - a mákja az volt, hogy kivételesen lassan mentem, mert jeges volt az út.
egy másik ilyen vidám egyensúlybajnok még decemberben kapta meg a magáét: ment a hóval borította jégen, vmi félversenykerékpárral penge gumikkal, és mikor odaértem, csak azt láttam, hogy két járókelő segíti le az útszéli oszlopról. a mákja az volt, hogy bukót viselt, de az orra így is vérzett...
Pepe83 (törölt) 2009.02.25. 11:44:14
Ezeket sajnos le kell nyelni. Az utcán parkoló autó esetében ezeket a költségekketl kalkulálni kell. Egy V. kerületben lakó ismerősöm mondta, hogy szívesen lecserélné a 15 éves autóját, de mivel minden nap felfedez rajta egy újabb horpadást vagy karcot, inkább vár...:)))
bocage 2009.02.25. 11:48:44
aachi2 2009.02.25. 12:29:17
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.02.25. 12:37:44
., (törölt) 2009.02.25. 12:50:45
Lehet, hogy nem élek sokáig, mindenesetre addig is kijavítottam a helyesírási hibáidat.Az egyikben csak, mert nincs sok időm!
Már ahol lehetett, mert a mondat szerkesztésével is nehézségeid vannak.
Hülye vagy, nehogy már mindent rájuk hagyjunk . Majd hagyd rá te, mert ők nem fogják neked megköszöni, hogy milyen lojális vagy velük, hanem alkalomadtán ki kapnak a kocsidból, oszt egyszerűen agyonvernek. A bíróságon meg majd sírnak ,rínak ,hogy ők nem is voltak ott, meg ha már ott voltak ,annyira de annyira sajnálják az estet.
Te meg mondod majd Szent Péternek, pedig te milyen rendes voltál velük. Gratulálo@Avatar: k.
Avatar 2009.02.25. 16:33:57
Akinek nem esett volna le, ezt iróniának szántam.
bobeszedulacika 2009.02.25. 18:06:41
EL ÁRULOM MÁR NEM SOKÁIG.
DE TI CSAK DUGJÁTOK HOMOKBA A FEJETEKET,ÉS AKKOR MINDEN BIZTOS RENDBEN LESZ.
beste 2009.02.26. 05:24:36
A másik okos dolog így télen: amikor agyoniskolázott apuka autó után köti a szánkót rajta meg a purgyé.... Noooormáááális???
beste 2009.02.26. 05:31:04
szerintem ideje felkeresni egy jó pszichiátert... Remekül tudják az üldözési mániát és egyéb bajoka kezelni.
Dr. Panasz Muki 2009.02.26. 11:10:40
Így legalább az iskolákat is valami jó célra lehetne használni, pl. kupi, dohánygyár, sörraktár.
A kevés játszótér helyére meg lehetne parkolókat tenni.
A járdákat azonnali hatállyal meg kell szüntetni, hogy több autó férhessen el az úton.
Kihagytam valamit a felsorolásból?
Ja igen, az 5 km/h-nál lassabban haladó, valamint fegyelmezetlen gyalogosokat a Dunába kell hajigálni, mind.
Vienna 2009.02.27. 15:01:13
Talan inkabb azelott meltoztattal volna kiszalni az autobol hogy uvoltozni kezdtel. Ilyenkor az ember inkabb azt kene hogy megnezze, tortent-e baj.
Az meg hogy utana meg is akarod verni, sot "majd megbeszelem vele ugyis itt lakik a kornyeken". Remelem az apja kiszurja hogy epp meg akarod beszelni vele, es betori a fejed.
A sajat sulycsoportod ellen eld ki az agresszivitasodat...
Avatar 2009.02.27. 17:29:51
Neked komoly bajod van a szövegértelmezéssel.
Rászólt a gyerekekre, hogy ne az úton csúszkáljanak. Nem történt baleset. Az volt a célja, hogy figyelmeztesse a kölköket a veszélyre.
Minek kellett volna kiszállnia?
Azt írta, megbeszélik. Nem azt, h majd utólag pofán veri!
Az apa meg nyilván akkor jó fej, ha betöri a fejét annak, aki hozzászól a gyerekéhez... Hát gratulálok!
Passzivista 2009.03.02. 13:23:53