Nem volt mostanában külföldi poszt a blogon, biztos a világválság miatt minden olvasónk le van gatyásodva és nincs pénz utazgatni, pedig általában pozitívak a visszajelzések az effajta élménybeszámolókról. Tygger viszont végre Dél-Olaszországban járt, ami nekünk magyaroknak elsőre kaotikusnak tűnhet, de mindjárt látni fogjátok, hogy van benne rendszer és működik is.

Kezdjük a lényeggel: a posztíró a hülye és nem sikeres ember. De múlt héten Nápolyban volt és elgondolkozott azon, hogy a magyar közlekedéskultúra mennyire semmilyen.

Aki volt már Nápolyban vagy Dél-Olaszországban, tudja, hogy mennek a dolgok. Őskáosz, szabályok nélkül, a blognak arrafelé semmi értelme nem lenne. Nem is mondom, hogy ez feltétlenül jó és minden elemét át kéne venni, de hogy néhány paprikajancsi elmehetne oda edződni, az biztos.

Két sávból minimum hármat kreálnak, a piros lámpának (többnyire) nincs tekintélye, balra kanyarodó sávból az esetek 99 százalékában mennek egyenesen tovább, egyirányú utca a forgalommal szemben tökéletes kerülő. És érdekel valakit? Nem. Háborog valaki emiatt? Nem.

Persze, sok esetben nem is lehet haladni a mentalitás miatt, de ha én adott esetben az éppen legszélső sáv és a parkoló autók között előrevágok kétszáz métert, biztosan nem az lesz a bepofátlankodásra kiszemelt helyen álló autós reakciója, hogy 1. mutogat; 2. ordítozik; 3. kiszáll, hogy mit képzelek; vagy 4. egyszerűen centire az előtte haladó seggében csorog, hogy elé még véletlenül se kerüljön senki. Simán nem enged be, de amint jobb pozícióba kerülök, hagy szépen továbbmenni.

Fordított helyzetben ugyanez a megoldás, ennyi az összes kódolt elvárás. És működik.

Köszöngetés, ugyan már, ismeretlen fogalom. Minek? Egyszer én, egyszer te. Benne van. Nem köszöngetnek ugyebár a művelt nyugatiak sem, hiszen az természetes, hogy segítik a munkába siető honfitársat, akárkit, nincs mit ezen köszönni.

Erre itt vagyunk mi, a hülye magyarok, akik mindenért emeljük a kezünket, nyomogatjuk a vészvillogót. Az olyan dolgokért, amelyeknek egyébként teljesen természetesnek kellene lenniük. Szomorú. Gondolkodott már valaki, hogy miért lehet ez?

Én mától nem várom senkitől, hogy bármit is megköszönjön, cserébe előre is bocs, ha én se fogok hálálkodni alap dolgokért. Az olasz tapasztalatok alapján mostantól nem izgatom magam a záróvonalon előzők miatt sem, helyeselni nem helyeslem a dolgot továbbra se, de akadályt nem gördítek senki elé, akinek sürgős, menjen.

Irtsuk már a frusztráltságot, ne kapjuk fel mindenen a vizet, mert ugyanolyan idegbetegek leszünk, mint ennek a remek országnak a nagyobbik fele. És rohadtul nem éri meg. Csak ennyit akartam mondani, aki teheti, menjen el a szemléletváltoztató edzésre.