Akik rendszeresen olvassák a blogot, egészen biztosan találkoztak már Richelieu nevével és azt is tudják, hogy ha ő ír, akkor sokat. Ezúttal egy idióta után eredt, hogy kérdezzen tőle ezt-azt, de végül feladta az üldözősdit, mielőtt nagyobb baj lett volna belőle.
A történet egyik szereplőjeként én sem pozitív fényben fogok feltűnni a történetben, ezt előre kijelentem azok kedvéért, akik életükben nem mentek a megengedett sebességhatár felett, soha, és ezt komolyan vallják is. Minden tiszteletem az övék, nálam azonban tegnap elpattant egy húr, az átéltek után viszont örökre rájöttem, nem érdemes túlzásokba esni. Hogy miért? Olvassátok...
Tegnap a késő esti órákban, nagyjából 22.30 körül tartottam hazafelé szokásos utamon Pomáz (népnyelven Pomi) felé, szentendrei út - 11 sz. főút - pomázi bekötőút útvonalon. Élveztem, hogy Békásmegyer után nulla forgalom, kicsit ki is engedtem a lovakat (ez az első megjegyzés, amire kommentek érkezni fognak), de nem vészesen, 2 darab autóval találkoztam békás city és Szentendre között.
Nyugodt fények, kisimult ráncok, a nap stressze már a múlté, ködös emlék csupán, és az egyik megelőzött tuning A astra orrán díszelgő LED-kompozíció sem késztetett semmi reakcióra. Láttam magam előtt, ahogy a gazdája családja legnagyobb örömére a fürdőszoba sminktükrében található égőket beszereli az imádott járműbe, mellyel az örökkévalóság számára is egybemosta az az A4-es audik és az A astrák közötti űrt.
Beértem Szentendrére, a tábla előtt már lassítva (szoktak fényképezni is ott, de leginkább a benzinkútról a piros lámpát zöldnek látó sporttársak okán), és besoroltam a Pomáz felé tartó lekanyarodó sávban várakozók mögé, harmadiknak. Legelől egy suzuki, talán wagon R vagy ignis, mögötte pedig a történet főszereplője, egy VW Golf Plus, KSU-358 (a továbbiakban ksu), aki akkor még csak békésen álldogált, igaz, hogy saccra kb 0,13 nanométerre a suzuki mögött (erős lámpa van, láttam, na).
És akkor zöld lett a jelzés....
Aki arra jár, tudja, hogy tetris minta jelleggel a bekanyarodó sávban csinos kis felnipöccentő kátyúk vannak, melyek nem nagyok, de egy közepes minőségű felni szélét könnyed eleganciával marasztalják ott, egyes típusoknál a gumit is el tudják választani a felnitől. Ezért mindenki kerül ahogy tud, de ksu már akkor vigéckedik. Közeledünk a Spar parkoló előtti szakaszhoz, addig végig záróvonal van, egészen a szentendre tábláig, tehát előzni nem faja.
Ennek ellenére sokan teszik ilyenkor ezt, mert vannak botrányosan lassú emberkék néha, főleg traktor és jobb-hátra dőlő kivitelező all-round furgonok betonkeverővel, 3 vendégmunkással, 10 cementeszsákkal és lali puli kutyával a fedélzeten. De ez akkor sem oké, főleg, mert az út közepe tiszta kosz, és azt ilyenkor a többiekre nyomják, bár nem hiszem, hogy ez valaha is érdekelne közülük bárkit.
Ekkor ksu index nélkül úgy előzi meg suzukist, hogy annak jobbra kell rántania a kormányt, kicsit megcsípi padkát, és kis inogás után egyenesbe áll. Ekkor gondoltam (és itt kezdődik részemről a hiba, ezt belátom, még ha csak utólag is), utána eredek, megkérdezem majd pomin, miként is nem bírt meglátni egy fehár személygépkocsit, ami elvileg a látótere 34%-át tuti kitakarta.
A záróvonal vége előtt 2-3 méterrel elkezdtem megelőzni suzukit, és uccu. Megyek is úriember (feltételeztem, hogy az, bocsánat az emancipáció harcosai felé) után, de ksu gyorsul mint szomszéd kissrác a lejtőn apuci által helytelenül megszerelt kontrás brinyóval. Igen ám, de egyszer csak közel satu féket nyom, mert épp utólért valakit, mire én nyugodtan kiteszem indexet, hogy megelőzzem őket.
De ekkor ismét gyorsul, kivág elém ohne index pont mikor odaérek, nálam minimális satu, pici blokk, 560 foritnyi gumi az aszfalton hagyva. Ekkor már urambocsá villantottam egyet. Erre ismét gyorsít, élvezi a dízel nyomatékot, és valami hihetetlen tempóban megindul. Ekkor voltunk kb 3-400 méterre Pomáztól....
És beronygol Pomázra úgy kb 150 Km/h-val, én már nem mentem vele, lassítottam bőven.
A HÉV átjáróban lassít, szinte megáll, én akkor utólértem, és az átjáró után úgy döntöttem, hogy akkor legalább átkérdezek, hogy most rosszul van, vagy ha nem, akkor akar-e rosszul lenni. Index, kimegyek előzni, erre elkezdi nyomni a dudát, még ekkor mögötte voltam, és integet, hogy menjek már.... Mondom ok, ez részben egybe vág az elképzeléseimmel.
Mikor majdnem mellé értem azonban bevág elém, én kormány balra, satu, bokor majdnem megcírógatja az oldalam. Ekkor letettem előzési szándékomról, vagy bármilyen, emberi nyelven folytatható megbeszélési célomról, hagytam a francba.
És a csattanó: odaér azon kereszteződéshez, ahol a bekötőút "megszűnik", irdatlanul piros és karbantartott stop tábla, balra Budakalász nevezetességeihez lehet eljutni, jobbra meg Dobogókő, Szlovákia, és Európa többi része közelíthető meg.
Pont kibukkanok az utolsó ház mögül, mikor látom, hogy emberünk index, fék, megállás és minden nélkül balra kanyarodik, figyelmen kívül hagyva az akkor balról a védett útvonalon szabályosan közeledő szintén fehér suzukit, akinek szintén satu és szív-extrázás jutott osztályrészül.......
Összefoglalva:
soha többet nem megyek utána baromnak;
ksu valószínűleg sosem fog fehér suzukit venni;
lehet, hogy ksu gépjárművét nanorobotok vették uralmuk alá, a kocsiban pedig ádáz élet-halál harc folyt a gonosszal, én meg még rá is villogtam, miközben szegény pára csak az emberiségért küzdött;
ksu a kormányt kicserélte egy ps konzolra, amiben a kormámnyfunkció fordítva lett beállítva;
emberünk elszámolta a szervezetébe bevitt hallucinogén anygok felezési, illetve bomlási idejét, így idejekorán ült autóba.
Vigyázzatok magatokra az utakon!
kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.04.21. 09:56:27
Viszont te olvasmányos vagy.
Matrix_ 2009.04.21. 10:00:36
Túl sok Stragate-et nézel!! ;)
A többit meg úgyis tudod, de azért emlékeztetlek:
-Tömeggyilkos!
-Önkéntes rendőrkötsög!
-Ménem vezetsz áramot?
-ésatöbbi ésatöbbi
:)
A nanorobotos csávót meg le kellett volna szorítani a HÉV melleti mocsaras vidékre, hátha a békák megnyugtató kuruttyolása, békét teremt nanorobotoktól hemzsegő szívében!
Grg76 2009.04.21. 10:06:32
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.04.21. 10:11:00
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.21. 10:11:54
Normális vagyok? 2009.04.21. 10:22:17
Tévedsz, itt is csak én lehetek a hibás.
A fehér suzukis :)
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.21. 10:23:03
Emmett Brown 2009.04.21. 10:26:30
old bahaman 2009.04.21. 10:28:04
trixilw 2009.04.21. 10:42:35
Persze tudom, én voltam a hibás, életemben először jártam arra és képes voltam 30-al bevenni a kanyart :)
TH 2009.04.21. 10:54:03
"Igen ám, de egyszer csak közel satu féket nyom, mert épp utólért valakit, mire én nyugodtan kiteszem indexet, hogy megelőzzem őket." - ezt még többedszeri olvasásra sem akartam elhinni...:)
szemig jimmy 2009.04.21. 10:54:05
ezekkel csak a baj van
dzsedi 2009.04.21. 10:58:45
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.04.21. 11:02:19
Azt gondoltam, hogy Te nem fogod elhinni. :PP
TH 2009.04.21. 11:03:58
mercurius 2009.04.21. 11:04:45
TH 2009.04.21. 11:06:17
:)))
Marcellusca 2009.04.21. 11:24:43
@TH: A legjobb módszer, ha nem olvasod, ha látod, hogy Riseliő az aktuális hüjjje postoló. :)
Ötször 12a-c a golfosnak és 12a a hüjjje postolónak.
Most beigazolódott számomra, hogy miért nem érdemes bármely barom után, hogy kérdőre vonjuk.
Ennél csak az rosszabb, ha meg is áll és attakra kerül a sor.
Marcellusca 2009.04.21. 11:25:45
TH 2009.04.21. 11:29:28
Normális vagyok? 2009.04.21. 11:31:30
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.04.21. 11:32:56
consigliere 2009.04.21. 11:34:58
ti meg itt sírtok.. az összes volt és jövőbeli poszt megoldva
-d(-_-)b- 2009.04.21. 11:35:49
A sün 2009.04.21. 11:37:58
TH 2009.04.21. 11:39:58
@A sün: SÜN!
Egyébként a sünözéssel nem árt vigyázni, szombaton a Fradi-Debrecen női kézimeccs után a rendőrök azért vitték el az egyik idióta fradidrukkert, mert azt mondta nekik, hogy "sün". Szóval fő az óvatosság...
bmwsbp 2009.04.21. 11:40:30
Marcellusca 2009.04.21. 11:43:09
Marcellusca 2009.04.21. 11:44:12
@TH: LOL!
TH 2009.04.21. 11:52:16
GZoli 2009.04.21. 11:55:33
Matrix_ 2009.04.21. 12:03:36
Bobby Baccala 2009.04.21. 12:06:30
Agyalap 2009.04.21. 12:07:31
Sunder 2009.04.21. 12:07:40
Egy hete sincs, hogy megcsináltattam a bálna tavaszi szervízét, tegnap jutottam el végre, hogy visszaszereltessem a nyárigumikat, de ilyen sztorik hatása alatt tuti kértem volna rá római stílusú kerékdöfő lándzsákat vagy a szervízben, vagy a gumisnál.
@mercurius: lövöldözni ném' jaó' mert halálra rémül az asszony az anyósülésen. Persze ha az anyós ül ott (a helyén), akkor...
@Sün: minden homárcsoda egy évig tart, az Árkádból kiindulva. Nemsokára leszállnak Rólad, nyugi. ;-)
A posztoló meg esetünkben nem hülye (értem az alap-axiómákat, csak leszarom). Aki arrafele 50-el jár, az egyen babgulyást és használja ki a lökhajtását /autó nélkül/ Pomázig, annak is van annyi "nyomatéka".
Üdv,
Csaba
TH 2009.04.21. 12:09:44
anyahajókabinajtóhajtogató 2009.04.21. 12:12:23
Sunder 2009.04.21. 12:14:22
Normál esetben nem tartanám jogosnak ezt sem, mert minek önkénteskedni, de ha egy Pomáz méretű település a lakhelyem, akkor a gyerkőceim védelmében én is megtenném proaktív módon. Mer' száz fölött azé' mégsemá'.
Abban kénytelen vagyok igazat adni, hogy a hatásossági indexe az ilyen cselekedeteknek alulról szagolja a zérust, de furcsán néznék reggel a tükörbe, ha nem tenném meg az ilyen dolgokat szimiláris helyzetben.
Szóval csak objektíven, kéremszépen.:-)
PR32 (törölt) 2009.04.21. 12:32:54
na__most__akkor 2009.04.21. 12:47:15
Az ilyen állatból meg tizenkettő egy tucat. Csak akkor nem találkozom velük, ha otthon maradok.
hau 2009.04.21. 12:50:07
TH 2009.04.21. 12:59:54
De ekkor ismét gyorsul, kivág elém ohne index pont mikor odaérek, nálam minimális satu, pici blokk, 560 foritnyi gumi az aszfalton hagyva."
Itt kérem meg akarta előzni az illetőt nevelési célzattal gondolom, ezért jár a sün azért.
.lll. 2009.04.21. 13:00:25
TH 2009.04.21. 13:00:28
indapass90210 2009.04.21. 13:04:07
A praktikusabb megoldás az lett volna, hogy megkérdezed a suzukist, hogy a padkázás során lett-e kára, aztán ajánlkozni tanúnak, hogy a feltételezett kárt legalább kötelezőre ki lehessen javíttatni. Különben is, ha nem volt nálad sün, minek mentél utána?
Viszont ha mégis sikerült vele elbeszéltegni, ezt valahogy így tudom elképzelni:
- Szia! Nem zavar, hogy másokat veszélyeztetsz azzal, ahogy vezetsz?
- Szia! Nem!
- Köszi, szia.
- Szia.
Taktaszada Bazsi 2009.04.21. 13:07:38
Az ilyen ksu után nem szabad menni, hanem félreállni, hogy ne te legyél az elsõ, aki észreveszi hogy egyenesen ment tovább a kanyarban, és kelljen életet menteni rajta.
Bambano 2009.04.21. 13:07:49
Egyébként meg aki nem bír megelőzni egy átlagos dízel golfot, az ne ugráljon :)
TH 2009.04.21. 13:08:07
Taktaszada Bazsi 2009.04.21. 13:08:14
Az ilyen ksu után nem szabad menni, hanem félreállni, hogy ne te legyél az elsõ, aki észreveszi hogy egyenesen ment tovább a kanyarban, és kelljen életet menteni rajta.
aszfaltbetyar 2009.04.21. 13:13:17
báró Csekonics 2009.04.21. 13:22:13
Pontosan.
Gondolod, megértené hogy mekkora barom volt, csak mert megkérdezed (ne adj' isten megagyalod)?
Hadd rohanjon, sokan várnak transzplantációra, remélhetőleg csak saját magát öli / nyomorítja meg.
(Ja, és az államkasszának sem árt egy kis bírság-bevétel.)
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.21. 13:25:46
richelieu 2009.04.21. 13:26:17
Nos, félreértések elkerülése végett:
1.
Nem pályázom nyelvészeti díjra, a fiatalkoromban megszerzett tudással boldogulok úgy-ahogy, magyarul meg még pár nyelven, és ez nekem jó;
2.
Nem versenyeztem emberrel, erősen lemaradva mentem utána, csak akkor értem utól, ha lassított;
3.
Nem tudom milyen hangnemben beszéltem volna, ha adódik rá lehetőségem, egyébként nyilván tök értelmetlenül;
4.
photoshop
5.
sün
indapass90210 2009.04.21. 13:26:43
insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2009.04.21. 13:28:12
- Szia! Nem zavar, hogy másokat veszélyeztetsz azzal, ahogy vezetsz?
- hö?
- Mondom: Szia! Nem zavar, hogy másokat veszélyeztetsz azzal, ahogy vezetsz?
- Szarjál sünt!
majd elhajt.
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.21. 13:28:40
TH 2009.04.21. 13:30:21
Matrix_ 2009.04.21. 13:30:25
www.youtube.com/watch?v=NpjyyiSFHOI
indapass90210 2009.04.21. 13:37:25
indapass90210 2009.04.21. 13:39:10
szeme közé, laposan! 2009.04.21. 13:40:02
aszfaltbetyar 2009.04.21. 13:42:38
Edd China 2009.04.21. 13:45:48
aszfaltbetyar 2009.04.21. 13:47:13
TH 2009.04.21. 13:53:47
szaGértő 2009.04.21. 13:54:02
aszfaltbetyar 2009.04.21. 13:58:43
dani416 2009.04.21. 14:03:11
aszfaltbetyar 2009.04.21. 14:07:16
aszfaltbetyar 2009.04.21. 14:07:53
Marcellusca 2009.04.21. 14:12:23
Haláli ez a reklám! Olyan "mai" és "kifejező". :)
De, mér egy kigyúrt kopaszé a merdzsó és nem egy kis szemüveges netbúváré (Sil? Hehe) :D
Lunitari 2009.04.21. 14:13:54
Sunder 2009.04.21. 14:15:00
nembírszmegelőzniegyszarosgolfot? :D Sün mindkettőnek !
Ááááá, versenyezzen ilyennel a fene. Disszonáns a véhat benzinnel a dízelgóf... :-/
Ha vrööö = gáz és vumm = váltás
akkor
Véhat benzin: vröööööööööööööööööööööööööööVummVröööööööööööööööööööööööö
Dízelgóf: vrööööSZÖRCS-VUMMvröööööVUMMvröööNYEKK-RIPSZ-ROPSZ (hetes sebesség NINCS)
Akinek vájtfüle van az autómotoroknak, az ezt nem hallgatná végig ;-)
Lunitari 2009.04.21. 14:16:02
Sunder 2009.04.21. 14:16:14
aszfaltbetyar 2009.04.21. 14:36:41
HitElemér · http://www.credithill.eu/ 2009.04.21. 14:39:14
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.04.21. 14:43:02
teljesen igazad van. El kell engedni. Ha esetleg igazoltatnak az út szélén, őt biztos megállítják, és addig nem téged állítanak meg izzókészletet vakarni. Lehet esetleg inteni neki ilyenkor egy sziát is.
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.04.21. 14:46:05
Miért nem ütötted el? Duplapont!
aszfaltbetyar 2009.04.21. 15:08:49
Rong 2009.04.21. 15:13:33
aszfaltbetyar 2009.04.21. 15:15:13
DonnaNyányó 2009.04.21. 15:24:47
ezt a riselőt vagy minek híjják meg ne tegyétek ki posztolni, mert tényleg röhej a stílusa (csak pont az a szerencsétlen nem veszi észre magát).
Normális vagyok? 2009.04.21. 15:31:13
Szerintem pedig eléggé jól emészthető a stílusa a mai kedves(!) posztolónknak.
Normális vagyok? 2009.04.21. 15:33:05
Szerintem pedig eléggé jól emészthető a stílusa a mai kedves(!) posztolónknak.
Normális vagyok? 2009.04.21. 15:34:47
Szerintem pedig eléggé jól emészthető a stílusa a mai kedves(!) posztolónknak.
Normális vagyok? 2009.04.21. 15:36:09
Szerintem pedig eléggé jól emészthető a stílusa a mai kedves(!) posztolónknak.
Normális vagyok? 2009.04.21. 15:41:24
Szerintem pedig eléggé jól emészthető a stílusa a mai kedves(!) posztolónknak.
Normális vagyok? 2009.04.21. 15:44:55
Szerintem pedig eléggé jól emészthető a stílusa a mai kedves(!) posztolónknak.
ToMorgan 2009.04.21. 15:45:20
Amúgy meg a múltkori posztban írta valaki, hogy az önjelölt rendőrök menjenek el igazi rendőrnek, úgyis hiány van belőlük.
Rousboy 2009.04.21. 15:46:51
Normális vagyok? 2009.04.21. 15:48:58
TH 2009.04.21. 15:56:50
Normális vagyok? 2009.04.21. 16:00:45
Akkor biztos én vagyok a hülye..., de soha szándékosan, bocsi :)
aszfaltbetyar 2009.04.21. 16:05:35
PR32 (törölt) 2009.04.21. 16:06:51
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.04.21. 16:30:28
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.21. 16:47:03
Silverf@x 2009.04.21. 17:01:13
Sunder 2009.04.21. 17:25:30
ki ám, csak az ótómata még tiptronicban sem szeret 7200rpm fölé menni úgyhogy korlátos a dolog egy határon túl.
De ezt is csak akkor, ha piros gyalogos jelzésen bringán átkelő futárt látok keresztbe tekerni. ;-) Olyankor még tán' a kompúter se tilt le.
*flameflameflame* ;-)
TH 2009.04.21. 17:38:57
@Normális vagyok?: Én nem haragszom. :D
@PR32: :)
Ro3 2009.04.21. 18:43:35
Mi a WWF címe? Kis kezdőbetűvel írni Lali pulikutyát!? >:( (lol)
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.21. 18:56:59
vivax 2009.04.22. 08:49:28
sajnos én már ültem is ilyen kaliberű faszfej mellett, ti. a volt főnököm hasonló stílusban utaztatott egyszer a hármason kb 60 kilóméteren keresztül, tökön-babon, falvakon, városokon át, kb 150 -es átlagsebességgel, bódító nyáreste 7 körül egy baszotterős 5hengeres Mondeoval. Néha oda-odaszólt: mi van bazmeg, mit nyomod a féket, azon az oldalon nincs pedál.
nincs is rosszabb annál, mint tehetetlenül sodródni az eseményekkel - be kellett volna vernem neki egyet, csak hát ugye 40 kilóval, meg 20 évvel erősebb volt...
kehi 2011.03.03. 13:10:24
Épp tegnap suhant el mellettem/a 150 megvolt/, szóval kint van, érdemes vigyázni vele...