Nincs vele egyedül Muddy, hogy nem bírja nézni a szerencsétlen autósokat, akik egy-egy teherautó megelőzése előtt annak teljesen a seggébe másznak, ami nem csak egy vészfékezés esetén lehet veszélyes.
A ma esti találkozóra pedig gyere inkább metróval meg villamossal!
Egy engem – mint vezetéssel sok időt eltöltő honpolgárt – rendkívül idegesítő szokással kapcsolatban próbálom megvilágítani a saját álláspontomat. Itt és most a fartúrókról leszen szó. Mielőtt bővebben belemennék a témába, az alábbi magyarázatot mellékelném a hevenyészett ábráimhoz:
zöld téglalap: békésen poroszkáló teherautós
piros téglalap: fartúró, avagy büdös gyökér
kék téglalap: gondolkodni tudó autós
A fenti ábramagyarázatot mindenki vérmérséklete szerint módosíthatja, az itt leírtak pusztán a saját szubjektív véleményemet tükrözik.
Az ábrák méretarányosak és többé kevésbe valós méretekkel készültek.
1. eset: zöld téglalap poroszkál, mögötte 1méterre piros téglalap előzni akar
2. eset: zöld téglalap poroszkál, de immáron a kék téglalap előzne, a követési távolság 7 méter
1. eset elemzése: Piros téglalap előzne, de alapvető optikai elveket figyelembe véve, - mint az a mellékelt 2. sz. ábrán is látszik - csak mintegy 16 métert lát előre. Mit tehet a szegény pára? Amennyiben szuicid alkatú, úgy feltételezi, hogy a 16 méter alatt kihúzódik, felgyorsul, előz és visszahúzódik. Rossz döntés mehet a Taigetoszra. Nem szuicid, csak simán pöcs kihúzódik 1 métert, hogy messzebbre lásson, átlóg az én sávomba és én mint szembejövő baszhatom szét az autómat a jobb padkán, mert piros négyszög streetfighter-t játszik. Ez is mehet a Taigetoszra.
2. eset elemzése: Kék négyszög előzne, ellát kb.:54 méterre és nem lóg át az én sávomba. kihúzódik 1 métert. Amennyiben én gyüvök szembe monnyuk 90-nel ő pedig halad 60-nal akkor is van kb.: 1,3 másodpercünk arra, hogy történjék valami. Kék négyszög ezalatt visszaszüttyög a zöld négyszög mögé én pedig zavartalanul továbbmegyek a magam útján, s hazafelé nem kell betérnem a futóműveshez.
Kiáltvány:
Drága fartúrók, streetfighter-ek, kisebbségi komplexusban szenvedők és bizonyítási kényszert érző családapák! Tanuljátok meg egy életre, hogy a természettudományokat nem véletlenül sulykolták Belétek általános iskolától kezdve, ugyanis ezen tudományterületek egyikének – nevezetesen a fizikának – van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy mindíg működik!
Vagyis ha úgy érzed, hogy a fent leírtakból szőtték a Te ingedet is, akkor tedd le az autódat, ülj tömegközlekedési járműre, szerezd be Öveges prof előadásait akár írott formában akár mozgóképként, vidd haza, nézd meg, s ha úgy érzed, hogy már érted az ott hallottakat, akkor már csak az van hátra, hogy mindezt át tudd ültetni a való életbe és vissza is ülhetsz az autódba.
Amennyiben a fentieket nem sikerül megemésztened, akkor maradj bátran piros négyszög, de ezt akkor tedd, mikor egy Kraz jön Veled szembe, s nyugodj békében.
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.04.25. 13:23:03
fartúró is tud gondolkozni, nem véletlen megy szélárnyékban a fogyasztását csökkentve :o)
hawkeye 2009.04.25. 13:34:47
Hogyhogy még nem értesültél arról a tényről, hogy gengszterek, politikusok, és egyéb deviáns milliárdosok a törvények felett állnak, rájuk nem érvényesek a fizika törvényei sem?!
Az agyatlan, szines klón téglalapok pedig őket utánozzák, és azt hiszik, hogy rájuk szintén nem. :)
Emmett Brown 2009.04.25. 13:55:30
még annyit fűznék hozzá, hogy ha kicsit lemaradsz, akkor több helyed és időd is van gyorsulni, ergo kevesebb időt töltesz a szembe sávban, ami szintén nem elhanyagolható szempont
.: mimino :. · http://chinacar.blog.hu 2009.04.25. 14:08:13
killermoney 2009.04.25. 14:08:38
Emmett Brown 2009.04.25. 14:12:42
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.25. 14:30:38
Ezek általában azt gondolják, hogy ha közelebb mennek az előttük lévőhöz, akkor rövidebb ideig tart az előzés.
CConstantine · http://www.xenu.net 2009.04.25. 14:43:05
csak hogy itthon divat a rámegyünk egymás seggére, ne hogy már bejöjjön közén, tehát előzze meg a sort, amit pl. egy teherautó vezet.
alapból ezen is változtatni kellene, nem?
KaPé 2009.04.25. 15:50:19
Emmett Brown 2009.04.25. 16:07:33
Egyszer volt szerencsém vezetni Marokkóban több száz kilométert a hegyekben (több száz méteres szakadékok, szerpentinek, nuku szalagkorlát) és a(amúgy a városokban brutálisan agresszív, tolakodó) sofőrök MINDIG jelezték hogy éppen megelőzhetem-e őket!
Akárki Akármit Mond 2009.04.25. 16:11:26
plutó111 2009.04.25. 16:13:03
Posztoló: Ámen
Ha jól tudom Ausztriában ilyesmiért már büntetnek is a rendőrök (itt is kéne)
gitáros 2009.04.25. 16:15:07
Ha közvetlenül a seggében kezd gyorsítani, akkor tovább tart maga az előzés, mint ha eleve már nagyobb sebességgel éri utol és kezdi meg az előzést.
Marcellusca 2009.04.25. 16:15:14
Emmett Brown 2009.04.25. 16:16:23
Az igazi Trebics 2009.04.25. 16:17:38
plutó111 2009.04.25. 16:17:43
bunkó paraszt 2009.04.25. 16:20:51
dark future · http://www.andocsek.hu 2009.04.25. 16:22:02
Régi szép idők :-)
100LE mellett megváltoznak az ember vezetési szokásai. Nem muszáj semmi meredeket bevállalni még akkor sem, ha siet az ember.
Emmett Brown 2009.04.25. 16:22:52
Lips 2009.04.25. 16:24:49
macilaci 2009.04.25. 16:28:52
plutó111 2009.04.25. 16:29:15
(lásd forma1 a múlt héten, Kubica beleszállt Trulliba mert nem számított arra hogy olyan lassan megy, még ők se tudják az ilyen váratlan helyzetet kivédeni)
dark future · http://www.andocsek.hu 2009.04.25. 16:31:19
Az elég ritkán jött össze, hogy lendületből, "röptében" tudtál előzni. Ha jöttek éppen szemből és le kellett fékezned, akkor eleve vesztett pozíciód volt. Amire a Trabival 70-ről 90-re fel tudtál volna gyorsulni, addigra tutira vagy jöttek megint szembe, vagy hátulról nekiálltak előzni a Ladák, Skodák :-)
Könnyen beszél az, aki soha nem vezetett még Trabit vagy Kisfityót. Minden méter és minden másodperc számított... Néha ösztönösen löködtem előre a seggemmel az ülésben, hogy menjen már. :-) Stresszes volt vele szinte minden előzés. Kettesben negyvenig-ötvenig amilyen dinamikus volt a Trabi, négyesben olyan gyenge lett. Nyolcvan körül egyszerűen elfogyott belőle az erő. Hihetetlen, de még azt is nagyon megérezte, hogy egyedül ülök benne vagy többen.
Marcellusca 2009.04.25. 16:35:30
Meg olyanok is, akik rendesen használják a tükröt, figyelik a mögöttes forgalmat és nem feltétlen mennek be egy gyorsabb autó elé.
@Emmett Brown: Óóóóh, azok a régi szép idők! :)
De komolyan: 20 éve élmény volt vezetni, és nem csak azért, mert kevesebb autó volt az utakon. A mentalitás is más volt. Nem volt ennyi ki-ha-én-nem-és-mindeki-takarodjon-az -utamból-és-dögöljön-meg-a-gyorsabb mentalitású vezető. Én, spec, szgk-val is segítem a gyorsabban haladni kívánót. És nem érti, hogy miért villan a jobb oldali indexem.
plutó111 2009.04.25. 16:35:51
1. Tényleg nem vezettem, de ha olyan nagyon gyenge nem kell eröltetni az előzést
2. Jellemzően nem trabantal szokták ezt csinálni mostanában: merci, bmw, stb....
3. Fizika az fizika: ha tényleg annyira lassan gyorsul akkor az a 2-3 másodperc amivel elöbb meg lehet kezdeni a gyorsulást sokat jelenthet (trabantal nem probáltam, de szerintem ott hatványozottan kéne jelentkeznie a dolognak)
Secnir 2009.04.25. 16:38:06
"Nem mintha piros téglalap lennék, de a kedves posztoló autója oldalirányban nem tud mozogni? Mert van olyan opció is, hogy kimegyek félig, elnézek 3 km-re, és ha jönnek szembe, visszahúzódok. Ezt akár az is emg tudja tenni, aki 1 m-re a teherautó mögött megy."
egyes fiam, leülhetsz.
olvasd el mégegyszer a cikket, hangosan.
dark future · http://www.andocsek.hu 2009.04.25. 16:47:06
Az akkori teherkocsikkal (IFA, ZIL, Csepel stb.) az volt a baj, hogy bennük is nagyon kevés volt a szufla, emelkedőn néha csak 30-40-nel bírtak feldöcögni, hihetetlen füstfelhőket eregetve. Ott meg tudtam volna őket előzni, viszont általában emelkedőn záróvonal is volt... Szóval ha szabályos is akartál maradni, meg azért oda is akartál valahová belátható időn belül érni, akkor általában muszáj volt fartúrósan előzni.
A gyorsulás sokat nem játszott, 80 körül gyakorlatilag már nem nagyon gyorsult a jószág, akkora belátható távolságokat kellett mindig keresni, ahol szépen el lehetett sunnyogni +5-tel, +10-zel a teherkocsik mellett. Persze akkoriban tényleg sokkal segítőkészebbek is voltak, lehúzódtak, elengedtek, jeleztek indexszel.
Hogy ma miért előznek fartúrósan erős autókkal, azt én sem értem (ráadásul télen még sokkal csúszásveszélyesebb is a hirtelen kormánymozdulat). Lehet, hogy egykoron trabantosok voltak, és nem szokták még meg az Audit :-)
wroadd (törölt) 2009.04.25. 16:48:47
dark future · http://www.andocsek.hu 2009.04.25. 16:51:14
Pista Bácsi 2009.04.25. 16:51:24
Szóval aki a kék pozicióban autózik, az sose előzi meg a teherautót, mert mindig lesz egy piros :-((((
Emmett Brown 2009.04.25. 16:52:53
Emmett Brown 2009.04.25. 16:55:32
bunkó paraszt 2009.04.25. 16:55:46
Forma1-ben és Trabival úgy előzünk, hogy szélárnyékban gyorsulunk amíg utol nem érjük a zöld négyszöget (közben kukucskálunk), és akkor nagyobb sebességgel tudjuk megkezdeni az előzést.
Szóval ez így van, persze mercivel, satöbbivel felesleges, ebben igazad van.
Marcellusca 2009.04.25. 16:55:53
Csak akkor, ha abban a kék autóban egy tötymörgő Pista bácsi vezet. :D
Döglött Guminyúl (törölt) 2009.04.25. 17:03:00
Pista Bácsi 2009.04.25. 17:04:05
Ha valaki megy egy teherautó mögött szépen lemaradva, akkor azt honnan lehet tudni, hogy a tötymörgős Pista Bácsi ül benne, vagy a szuperliszenszel rendelkező Marcellusca?!?!
Döglött Guminyúl (törölt) 2009.04.25. 17:04:55
Ez én vagyok. Padlógáz és adj a seggemnek.
Pista Bácsi 2009.04.25. 17:07:14
Ahhoz, hogy 16 m legyen az előrelátás, ahhoz 1m-re kell követni a teherautót...
Szerintetek a posztoló látott már (sofőrként) autót közelről, ha valós helyzetként le mer írni olyat, hogy 1 m-re követ egy autó egy országúton haladó teherautót...
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.25. 17:07:51
Marcellusca 2009.04.25. 17:14:14
Egyébként nem vetted észre a szmájlit a mondat végén? Vicc vót!
Egyébként az autó mozgásából lehet következtetni, hogy ráérős sofőr vezeti, akit nem érdekelnek még a rápotyogó, felverődő kavicsok sem, vagy az előzés érdekében nézelődik, helyezkedik.
Emmett Brown 2009.04.25. 17:14:55
Marcellusca 2009.04.25. 17:18:04
Mivel sokat vezettem/vezetek tgk-t is, ezért számomra megszokott, hogy szgk-val is jelzem (miközben jobbra lehúzódok kicsit), ha szbad a pálya.
És, mint ahogy írod, a legtöbben nem is értik, hogy mit jelzek.
Pista Bácsi 2009.04.25. 17:18:44
Próbáld már meg ezt a valós életben, szerintem rendesen fokozódni fog az adrenalinszint a véredben :-)))
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.25. 17:23:27
Marcellusca 2009.04.25. 17:23:53
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.25. 17:25:48
joszip 2009.04.25. 17:36:49
Akkor neked egy másik fizikapélda: s=v*t, vagyis annál kevesebb időt töltesz a szembesávban, minél kisebb utat teszel ott meg.
De te csak húzogassál kék vonalakat azt örülj magadnak :)
plutó111 2009.04.25. 17:37:22
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.25. 17:39:40
Vagyis a sebesség az semmit sem számit, ugye?
A másik dolog meg, hogy hogyan mész át a szembesávba, ha nem látod, hogy jön-e valaki szembe? Ha túl közel vagy az előtted lévőhöz, akkor nem látsz el túl messzire...
Void Bunkoid 2009.04.25. 17:44:11
Emmett Brown 2009.04.25. 17:45:09
Marcellusca 2009.04.25. 17:46:18
Nem állandó sebességgel előzől, hanem gyorsítasz közben. Úgyhogy, ha már annyira tudományos akarsz lenni, akkor lécci így számolj!
Egyébként az alap probléma az, hogy a fartúrók csak kis távolságot látnak be előre, és ebből következhetnek necces helyzetek.
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.25. 17:46:30
Void Bunkoid 2009.04.25. 17:46:37
holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.04.25. 17:49:08
nagyon ritkán találkozok olyannal, aki @Emmett Brown: féle módon előz, de neki valóban igaza van ez támában, mégha nem is használja a Dr. előtagot. :)
plutó111 2009.04.25. 17:52:54
Emmett Brown 2009.04.25. 17:54:10
BigPi 2009.04.25. 17:55:51
Emmett Brown 2009.04.25. 17:58:19
teherautós megy 20m/sec-cel (72km/h). Nyilván a követő is, mert tartja távolságot. Úgy dönt kielőz: tegyük fel hogy másodpercenként 1m/sec-cel gyorsulsz. A teherautó hossza 8 méter. Az első másodpercben te 21m/s-sel mész a következőben 22-vel majd 23 mal majd 24-gyel. az első másodpercben behozol 1 métert a másodikban kettőt, a harmadikban 3-at a negyedikben négyet. Összesen tart a manőver 3 és mp-ig. De ha előtte helyet hagytál (volna) és úgy gyorsítasz rá, és már 24 m/sec-cel kezded az előzést, akkor mp-ként 4 métert hozol be, ergo az előzés 2 darab másodpercet vesz igénybe!
Emmett Brown 2009.04.25. 17:58:53
Bladika 2009.04.25. 17:59:28
Az a hihetetlen, hogy ezt van akinek el kell magyarázni! Biztos én vagyok tökéletes (bár ezt cáfolom), de én ezt már a biciklin és Commodore64 en megtanultam! (kb. 5évesen)
Bladika 2009.04.25. 18:02:34
Emmett Brown 2009.04.25. 18:03:35
Először azt hittem, hogy a poszt triviális dologra világít rá, de menet közben a kommentek közül pár elég erőteljes meglepetést okozott :(
Marcellusca 2009.04.25. 18:03:49
Csak én lusta voltam dolgoztatni az agyam, hogy elővegyem a főiskolai tanulmányaimat. :D
nopasaran (törölt) 2009.04.25. 18:05:03
Hát nem a seggtúrásból indulva!!!
Tart az ember úgy 15-20 méter távolságot.
Igy jól belátja a szembejövő sáv forgalmát :-))
Vár... amíg úgy látja, hogy szemből jó lesz ha MAJD elmegy az aki épp jön, mert mögötte lyuk van...
Ilyenkor elkezd gyorsitani (vissza 3.-ba ha az kell!!!) és mire elmegy a szembejövő AKKORA épp utoléri az előtet lévőt, miközben jól felgyorsult a 15-20 méteren.
Ekkor ellenőrzi, hogy lyuk mÉG MEGVAN-E és tényleg elég nagy-e?
HA igen kihúzódik és erősen nyomvaa gázt elkezdi a tényleges előzést is....ha mégsem ...akkor kis fék és lemarad újra.
Sokkal többször lehet így nekifutva előzni egy gyönge autóval, mint a seggtúrásból indulva!
Igaz ehhez az ÜTEMÉRZÉKET kell használni, amit
sok-sok vakegér sofőr elfelejt kifejleszteni magában a vezetéshez...ezért neki minden NAGGGGY HELY kell....sajnos.
Más kérdés, hogy egy 80-al (ami 22 méter/másodperc) haladó sorban az előtte menő bármiért csak egy enyhét fékez
ami cirka 3 m/s2 lassulas akkor a hátsónak
a reakció idő alatt ( cirka 1 másodperc) MÉG nNEM CSÖKKEN a sebessége, miközben az elsőnek MÁR IGEN...azaz fogyni kezd köztük a távolság.
Ilyen esetben ha hátsó JÓ KÖZEPES-et fékez, AKKOR IS minimum 4 méter kell köztük az utolérés elkerüléséhez !!!!!!
HA meg van egy harmadik seggtúró is akkor az MÁR ESÉYLTELEN!!!!!! megfogja lökni a középsőt..
A fizika mai állása szerint tehát:
Aki orszagúti temponál.....
5-6 méternél (11 autó hossz)
közelebb bújik a másik seggége
az egy TOTÁL AGYATLAN BAROM !!!!!!!!
Autópályán pedig 12-15 méter azaz
bő 2 autónyi hely ami már biztonsgos...
...úgy-ahogy.
Skeptical 2009.04.25. 18:07:15
nopasaran (törölt) 2009.04.25. 18:07:43
...és még kevesbebt, ha minél GYORSABB vagy már a kihúzódáskor....
Ezért érdemesebb nekifutni...kicsit messzebbről
és tempóval kilépni balra...
Bladika 2009.04.25. 18:08:37
Én azt nem tudom, hogy a viharba ment nekem az előzés egy 1.3as Twingoval meg egy Kispókkal is. Sosem volt gondom! Biztos versenyzőnek születtem! Imádom amikor jönnek azzal, hogy nekik nincs több ezer lóerős gépük. Muhahahha
2009.04.25. 18:14:33
Akárki Akármit Mond 2009.04.25. 18:22:01
Téves, nem állítottam hogy azonos a sebesség. Csak nem a szemközti sávot használod arra hogy gyorsulj akadályozva ezzel a mögötted lévőket akik előznének.Sokan trabival is kivágódnak méterről aztán vagy fél perc alatt felküzdik magukat oda, ahonnét valóban lehetne áttérni.
Más, ha a teherautós lehúzódik, akkor ki lehet mögülle nézni úgy hogy nem lógsz át a másik sávba.
nopasaran elég jól leírta hogy lehet lassú kocsival előzni. Bár lényegében ez is fartúrás lesz, hiszen csak akkor megy ki a teherautó mögül, amikor már teljesen beérte.
Asszem keveredik 2 fogalom sokakban hogy a fartúrás azt jelenti hogy azonos sebességgel követi pár méterre (na ilyet azért nem sokan csinálnak) vagy előzéskor ameddig lehet, gyorsulva felzárkózik és csak utána megy ki.
Akárki Akármit Mond 2009.04.25. 18:23:00
kranführer 2009.04.25. 18:26:15
Mentem volna inkább a blogtalálkozóra...
Üdv
kran
plutó111 2009.04.25. 18:28:08
"A fizika mai állása szerint tehát:
Aki orszagúti temponál.....
5-6 méternél (11 autó hossz)
közelebb bújik a másik seggége
az egy TOTÁL AGYATLAN BAROM !!!!!!!!
Autópályán pedig 12-15 méter azaz
bő 2 autónyi hely ami már biztonsgos...
...úgy-ahogy. "
Mondanám hogy a fizika mai állása szerint erősen alulbeszülted a biztonságos követési távolságot.
Győ 2009.04.25. 18:48:11
Aki 5-6 méterről akar előzni az a mai forgalmi viszonyok között meg se próbálja, ha valakit behoz jobb, ha megáll. Ezek azok akik közé kell bepréselődni.
Az más kérdés, ha valaki követi közelről a teherautót és nem megy el mellette, amikor lehet, az ugyanebbe a kategóriába tartozik.
Aki ezt a cikket írta annak megsúgom olyan közel még nem haladt egymás mögött két jármű, hogy ha én előzök kettő közé ne férjek be.
A legnagyobb figyelmet nem az előzés, hanem egy jármű közeli, vagy távoli ( természetesen a közeli nagyobbat ) követése kívánja.
Csávógyerek 2009.04.25. 18:53:50
Nincs benne az út szélessége; hogy mennyire látható be előre; a nyomaték adta játéktér, mint "nem elhanyagolható" tényező; a zöld teherautó hossza; a téglákkal csálén megrakott sebessége; a kavicsok, amelyekkel megszórja rendesen a közvetlenül mögötte jövőt; a tüdőrothasztó bűz, amely soha karban nem tartott dízelmotorból jön; az esetleges tény, hogy a kék zseni már egy tucatnyi ziccert kihagyott előtte az előzésre; hogy esetleg több kék zseni is szarozik a zöld mögött örökkévalóságnak tűnő ideig; ... szóval szánalmasan gyengére sikerült ez az egyébként tök jó témájú poszt.
Milyen más is volt az előzés sok-sok éve az 1.2-es dízel VW Poloval ... aztán az 1.6-os Golffal ... manapság meg a 2.4-es Hondával ... egyre változó minőségű utakon ... növekvő számú és fejlődő paraméterű járművek mellett.
Szóval, nem hiszem, hogy az "autó színe" határozza meg, hogy ki a "büdős gyökér", "pöcs", esetleg "kisebbségi komplexusban szenvedő". Az ilyen stílusban megírt blog viszont sokat elárul magáról az íróról. Talán sokkal többet is, mint amire kiváncsi lennék. Értelmesebb lett volna az adott téma rendes kidolgozása iránt táplálni azt a szenvedélyt, mint mások iránt.
Kettes fölé ... mert legalább a témafelvetés jó volt.
z 2009.04.25. 18:57:55
Cs 2009.04.25. 18:59:31
S pont fordítva van akinek lomha autója van és van egy kis esze hamar meg fog tanulni lendületből előzni, akinek meg vannak lovak a segge alatt vagy azt hiszi, hogy vannak azok hajlamosabbak erőből autózni és előzni.
ui.: Én már találkoztam jópár olyan teherautóval akik segítettek előzni, kishazánkban.
nopasaran (törölt) 2009.04.25. 19:02:30
Mint irtam ez
CSAK akkor elég, ha az elol meno ALIG fékez...
HA közepeset fékez, akkor már nem elég, mert cirka 2X annyi kell legalább...
HA ERŐSET fékez az elől menő akkor pedig
az 1 másodpercnyi távolság MÁR MINDENKÉPPEN kell, ami 90-nél cirka 25 méter (5 autó),
130-nál pedig 40 méter (8 autó) körül van....ezek a BIZTONSÁGOS TÁVOK.
Józanul, frissen és figyelve !!!!
Mert fáradtan, elbambulva, részegen még ez is kevés...
z 2009.04.25. 19:03:49
plutó111 2009.04.25. 19:04:58
plutó111 2009.04.25. 19:18:44
nopasaran (törölt) 2009.04.25. 19:18:45
Persze...egy erős, harmadikban jól mozduló autóval lehet lendület nélkül is rövid idő alatt előzni...úgy a leaglább 130-140 LE és 9 sec körüli 0-100 sprint már ilyen a kategória...
Ezeket 80-90 körül 3.-ba tolja az ember és
akár 140-ig is huzathatja, mert bizony másodpercenként 6-7 km/h-val nő a sebessége...
Ami azt jelenti, hogy egy 20 méteres camiont is
lelép nagyjából 5-6 másodperc alatt...szemben az tömeg autósok 4.-ben szokásos) 12-15-18 másodpercével...merugye kevesen tolják vissza előzéshez a szemükfényét 3.-ba...mivel félnek a motorhangtól.
..és pont eze a kímélők, akik szidják
az erősebb autósokat, hogy
"miért akar ez előzni itt ?!"
Fel sem fogják (tapaszatlat híján), hogy
ami a 70 lovas astraval istenkísértés az egy erősebb autóval ...laza, kényelmes előzés.
Győ 2009.04.25. 19:20:55
Aki mögötte megy, annak előbb kell fékezni, mert látnia kell a forgalmi szituációból. Ezt annak aki vezet simán rutinból tudnia kell.
De a leglényegesebb ebben a szituációban, mert engem is zavar a mögöttem jövő jármű, kiteszem jobbra az indexem, leveszem a gázról a lábam ha kell fékezek és elmegy mellettem.
Cs 2009.04.25. 19:20:57
Cs 2009.04.25. 19:24:01
Egy erősebb autóval se hülyeség lendületből autózni, még ha nem is feltétlenül szükséges. Tisztább szárazabb, biztonságosabb érzés. Bár a jó kis élvezetes ülés horpasztó gyorsítások nem lesznek olyan gyakoriak. De hát valamit valamiért.
Csávógyerek 2009.04.25. 19:24:15
Pont arra próbáltam rávilágítani, hogy nincs minden helyzetre jó általános megoldás. Hol kék, hol piros, hol citromsárga vagyok.
Ez a poszt az általánosító mocskolódásról szólt. Ha kedveled, kajáld!
nopasaran (törölt) 2009.04.25. 19:24:15
kb. fele annyi ideig és útigényig tart egy kamion átlépése mondjuk egy 1,8-as HONDA Civikkel, mint a 70 lovas Astrával....
...az erősebb 180-200 lovas autokról nem is beszélve.
Sajnos sok tömeg autó tulaja el sem tudja képzelni, megtapasztalás híján, hogy
ami neki lehetlen..az egy nagyobb
autónak csak sima, könnyű eset....
plutó111 2009.04.25. 19:35:20
A magyar utakon szerintem az a legnagyobb baj, hogy van egy csomó kretén aki attól boldog ha a másikat szivathatja valamennyire, pl. faltúrás, nem indexelés körforgalomban, stb....
plutó111 2009.04.25. 19:43:10
Meg ha ez nem is történik meg azért amíg igy közlekedsz az elötted haladónak többet kell a tükörbe néznie mint előre. (de hát had szokja a parasztja)
Csávógyerek 2009.04.25. 19:56:27
Ilyenkor a kék(ek) és a zöd közé valamennyi időre be kényszerülhet állni az ember, pl. ha a zöld túl hosszú. Ez valóban kockázatos lehet. Az élet kockázatos. 100%-ban lehetetlen minden kockázatot kizárni.
Egyébként az elmúlt 5 évben mindössze egyetlen hónapot vezettem magyar utakon, szóval kénytelen vagyok elfogadni, hogy jobban ismered a helyzetet.
esef 2009.04.25. 19:56:40
Hajós 2009.04.25. 19:57:08
Cs 2009.04.25. 20:06:23
kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.04.25. 20:23:42
Ha valakinek elég nagy és erős autója van, valamint teli van mindenféle izékkel (lendületautókkal, meg önkéntesrendőrökkel az út),akkor jó közel megy a kamionhoz, -hogy ne férjen be oda más- és ingázik.
Kinéz, látja jön 6 autó. visszamegy szélárnyékba, elmegy öt autó, a hatodiknál kinéz, látja jön kettő, elmegy egy, a másodiknál kinéz, nagygáz, huss...
7-8 kilónként egy lóerő esetén nem kell azon gondolkozni, hogy van-e elég kráft.
A lendületbőlautó esetén meg le kell maradni, és lesni, majd úgy gyorsítani, hogy akkor érj oda a teherautó mögé fartúró távolságban amikor elment melletted a szembejövő.
De ez egy nagyon szar poszt.
Ilyet akkor találki az ember, ha otthon ül, és okos akar lenni.
A kilátásban gyakorlatilag nincs különbség, hogy milyen messze meg a teherautó mögött, mert a kinézés során kijjebb megy az ember, sőt, horrible dictu még balra is hajol, hogy jobban kilásson.
Néha nem tudom, hogy vezetnek-e azok, akik ide posztot írnak, vagy csak NFS huszárok.
Tron65 2009.04.25. 20:25:07
Az ilyeneknek kívánom, hogy éljenek meg szép öregkort. 90-100 évet. Tolószékben.
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.25. 20:35:05
Szélesebb úton igaz, hogy ki lehet nézni a saját sávon belül, de akkor is kellene tartani némi követési távolságot. Akármilyen lassan is megy a teherautó, a 6-7 méter, akkor se sok. Igy igazából nem látom értelmét annak, hogy rámásszunk az előttünk levőre, a szélárnyék nem hiszem, hogy annyira sokat számit egy személyautónál.
Basszus2 2009.04.25. 20:46:17
Még ha igazad is lenne itt-ott,(egyébbként a KRESZ tanfolyamon nem nagyon oktatnak fizikát, és ha jól tudom 8 elemi sem szükségesa jogsihoz) ez a modor szerintem mindenképpen alpári, úgy hogy én is e képpen köszönnék el. Tehát húzz a kúrva nénikédbe, te tudálékos vadbarom...
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.25. 20:53:10
Donor 2009.04.25. 20:54:27
Donor 2009.04.25. 20:56:46
Legalább is a 3-as úton közlekedve elég gyakori.
2009.04.25. 20:57:53
Donor 2009.04.25. 20:59:04
Az izmosabbik motorommal én is csak visszarúgok kettőt a váltón és megelőzöm, na de az 4 másodperc alatt van 100-on nem 30 mint a Skoda.
BiroAndras 2009.04.25. 21:00:07
A gyorsulás egy normális autóval szerintem nem gond. Az enyém csak 105 lovas, de sose éreztem, hogy nekifutás kéne az előzéshez. Ha kell a kakaó, akkor visszalököm hármasba akár 100-nál is. A motor nem panaszkodik hatezres fordulat felett sem.
Donor 2009.04.25. 21:00:58
Tommeeca · http://napimerites.blog.hu 2009.04.25. 21:02:13
@Tron65: Teljesen igazad van, a fartúrós erős autósok sem tudják elképzelni, minek az a több autónyi hely (gyorsításhoz) a teherautó mögött és oda tolakszanak be.
Donor 2009.04.25. 21:08:07
Versenyzek én is, így tudom mi az szélárnyékból előzni, de nem az mint a piros...sokkal inkább mint a kék.
Olyankor szoktam ha azonos motorteljesítmény és azonos sebesség miatt, nem tudom megelőzni az előttem levőt. Ilyenkor be kell feküdni a szélárnyékban és picivel jobban fogsz gyorsulni, így amikor utoléred hirtelen kivágva mögüle már van egy kis sebességkülönbséged az előzéshez.
Még hatásosabb ha ezt a kanyar előtt kicsit később megkezdett fékezéssel kombinálod, esetleg úgy hogy amikor kivágsz az ellenfél mögül akkor egyből a kanyarodás ideális ívét is zavarjad.
Tehát ha közúton nézzük:
Kék vagy, látod hogy lesz hely előzésre beletaposol a gázba de nem mész ki csak közvetlen a teherautó mögé kiérve rántod ki a kormányt...belegondolva motorral gyakran csináltam ilyet is, mivel a 125-ös szutyok MZ csak szélányékban tud felgyorsulni a teherautónál nagyobb sebességre.
Azt is érdemes tudni hogy a szélárnyék közvetlenül a teherautó mellet is megvan még, de az elejéhez érve durva légörvénynek ütközöl ami meg is fogja a motort, ha nincs elég nagy sebességed hogy áttörje.
Parajpuding 2009.04.25. 21:15:03
Donor 2009.04.25. 21:17:33
Elmondom miért.
Ha te vagy a kék, akkor a mögötted jövőnél előbb tudod megkezdeni az előzést, vagyis mire a mögötted jövőnek esélye lenne megkezdeni az előzést, te már megkezdted, sőt ha megfogadod a tanácsát a postnak akkor már jelentős lendületre is szertettél függetlenül a kocsi erejétől, ami amúgy gyenge kocsiknál sokkal fontosabb.
A gyorsítást pedig már akkor meg lehet kezdeni, amíg a szembejövő nem ment el.
AZ más kérdés hogy még a hátrányban lévő mögötted haladók is gyorsabban reagálnak mint te, arról te tehetsz nem a lemaradás.
Komolyan érdemes megfogadni amit írtak a lemaradásról és az előre gyorsításról. Tény hogy a gyenge autókhoz előre kell gondolkodni az ilyen manővereknél, de azért nem lehetetlen. Ha ez valakinek nem megy akkor adja vissza a jogsiját.
kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.04.25. 21:17:58
Igen kevéssé tisztelt Muddy versenytárs bizonyára roppantul örül, hogy leírhatja azt a szót, hogy fartúró, és örül, hogy ilyetén módon egyszerre elégítheti ki latenciájának és a mocskolódásának szükségletét.
Donor 2009.04.25. 21:20:38
Donor 2009.04.25. 21:23:11
márpedig ennek a helyzetnek a megértéséhez nem ügyesség csak ész kell.
Yo! Maaan! 2009.04.25. 21:25:22
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.25. 21:25:28
Donor 2009.04.25. 21:25:56
a képlet jó, csakhogy ha V nagyobb akkor a t kisebb lesz. Márpedig ha kék vagyok akkor van egy csomó helyem a felgyorsulásra addig is amíg nem kezdhetem meg az előzést, PLUSZ messzebbre látok ezért jobban meg tudom ítélni mikor előzhetek.
Forest (törölt) 2009.04.25. 21:29:31
A teherautósok _általában_ tudják mikor lehet elengedni, de nem tudják hogy a mögötte jövő autóban Piroska néni vagy egy Streetfighter üldögél, nem tudják mikor kezdi el figyelni az irányjelzőt, és nem tudják mekkora erővel tud meglépni a követő fél.
Sajnos emiatt a leindexelés lehet pont olyan balesetveszélyes mint ha motorosokat akar az ember hasonlóképpen elengedni, ők meg esetleg pont nem akarnak meglépni mert a tájat nézik, stb (volt már ilyen).
Fentiekből következik hogy ha adott esetben a "leindexelés" után baleset történik, az mindig az előző fél (hátsó jármű) számlájára lesz írva.
A teherautó sofőrnek nem dolga, és még csak lehetősége sincs jól felmérni hogy a követő autó mekkora távon tudja őt megelőzni (jól belátható nyílegyenes úton meg a követő is látja a szitut) ezért a leindexelés veszélyes is lehet.
Donor 2009.04.25. 21:33:14
Bár nem is bánom hogy kevesen ismerik a fizikát, mert rendszeresen előnyömre fordítom.
Pl vannak olyanok akik a gázra lépnek amint megkezdem az előzést. Gyenge a kocsim tehát ezzel megakadályozzák az előzést. Semmi gond lelassítok lemaradok, majd amikor lehet elkezdem messziről nyomni a padlót. Mire utolérem és kiteszem az indexet és észreveszi hogy előzöm, már jelentősen gyorsabban megyek, és Ferrarival sincs esélye behozni a sebesség különbséget.
Csomorkány 2009.04.25. 21:36:52
Persze ebből az is következik, hogy néha tapasztalok leindexelést (olyan kéthavonta), szóval nem ismeretlen jelenség kis hazánkban sem, de szerintem nem a közlekedési kultúra fejlettségének a jele. Akkor már sokkal inkább a rendőrök bejelzése :-)
Donor 2009.04.25. 21:36:58
Donor 2009.04.25. 21:40:29
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.25. 21:40:33
Viszont ilyenkor is ugyanúgy figyelni kell, meg kell nézni, biztonságos-e az előzés, mert ha netán baleset történik, akkor valóban a hátsó autós a hibás.
hulyemagyar 2009.04.25. 21:43:32
Donor 2009.04.25. 21:43:42
Sőt vagyok olyan rendes hogy látom a mögöttem jövő erősebb kocsi tud előzni én meg nem akkor segítek neki index villantással és gázról lelépéssel. Engem ugyanis nem fog akadályozni mert hamar elmegy előlem úgy is.
Persze volt már hogy majmot sikerült így beengednem, de azt megelőztem a teherautóval együtt :)
Donor 2009.04.25. 21:51:54
jónévez 2009.04.25. 21:56:26
Én, és az általm ismert (nem kettő) kollega, szoktunk így tenni. Pedig (a pótos teherautón kívül) időnként még fehér furgont is vezetünk. :)
Csomorkány 2009.04.25. 22:01:10
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.25. 22:03:41
Hefe 2009.04.25. 22:09:49
Teherautot nem nagyon lehet megelozni maskepp mint a seggebe maszni, mert altalaban a szembejovo sav sem ures. Ha probalt volna a regi otoson lemenni Szegedre, akkor tutira nem irkalna ilyen hulyesegeket.
Csomorkány 2009.04.25. 22:10:26
Csimpifon 2009.04.25. 22:11:23
aki igy vezet, az statisztikailag halott es talan gyilkos is.
a statisztika nem hazudik, vagy a level.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.04.25. 22:11:59
Hefe 2009.04.25. 22:14:10
Csomorkány 2009.04.25. 22:14:41
Viszont a teherautósok dicséretére mondom, hogy általában tényleg a Pilisben szoktak jelezni, ahol tehát egyértelmű a dolog, és hasznos is. Már a tizes úton nem értékelném.
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.25. 22:15:26
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.25. 22:17:53
jónévez 2009.04.25. 22:27:53
Mondjuk ez az én szempontomból csak nevetséges butaság lenne, ha nem az jönne idővel elő, "civil kezdeményezés" néven: tiltsuk ki a kamionokat az utunkról, mert akadályozzák a forgalmat.
Gordini 2009.04.25. 22:56:10
Persze,ez mindennapos eset,ezzel is együtt kell élni.
jónévez 2009.04.25. 23:20:49
Nem, nem azt mondtam, hogy hibátlan vagyok, és még nem kellett gondolkodnom, vagy fölöslegesen fékeznem ilyen esetben, de általában tízből kilenc esetben ez probléma nélkül kezelhető dolog.
jónévez 2009.04.25. 23:28:58
Gordini 2009.04.25. 23:43:42
És szeretettel vár a futóműves,gumis - jó esetben :)
jónévez 2009.04.25. 23:54:16
Ezt azért gondold át mégegyszer. Hidd el, nem akarok rosszat neked, de amit mondtál, az életveszélyes manőver.
Ha valamiért hirtelen fékeznie kell, beleszaladsz, és mégcsak nem is látsz ki igazán az előzéshez.
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.25. 23:59:17
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.26. 00:01:29
kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.04.26. 00:13:53
jónévez 2009.04.26. 00:26:02
jónévez 2009.04.26. 00:39:37
BiroAndras 2009.04.26. 02:26:56
Gond akkor van, ha épp ekkor derül ki, hogy a megelőzendő autóstárs azért ment lassan, mert be akar fordulni balra (index nélkül persze).
rózsaszínkupakodanyomó 2009.04.26. 07:44:29
Ha belátom messzire az útszakaszt akkor előzök lendületből. Ha jönnek szembe akkor meg az előttem haladó és köztem hagyok annyi helyet, hogy beférjen egy fartúró :)
ihatethisindapassthingy 2009.04.26. 07:48:45
diessel 2009.04.26. 09:27:43
nem kaptál punit?
indapass90210 2009.04.26. 09:33:30
Muddy 2009.04.26. 14:35:26
A piros kék és zöld színek nem köthetők semmilyen valós esményhez, pusztán a könnyebb áttekinthetőség kedvéért választottam őket. Amennyiben valakit zavar, szívesen elküldöm az eredetit, oszt színezgetheti egyéni vérmérsékletének megfelelően.
Jelen poszt nem kinyilatkoztatás jelleggel született, hanem egy gyakran előforduló szituáció leírásaként, ergo vannak kivételek amikor magyarázható a dolog, de az esetek nagyobb részében azért a fizika nyer.
Hogy teljes legyen a kép: férfi vagyok, 32 éves, műszaki végzettségű, havi 2-3k kilométert vezetek, volt kék, piros és szürke autóm, vezettem piros, fehér, kék valamint narancsárga teherautót, ezenfelül kék, piros, sárga és szürke kerékpárt. Gyalogosként leginkább a barna és fekete cipőket részesítem előnyben.
Valaki említette, hogy sokváltozós az egyenlet. Valóban, de ezzel nem akartam borzolni a kedélyeket, amúgy a sok változó közt pont nem szerepel a gépjármű hossza, hiszen ilyen sebességek mellett nem szokás számolni a relativitáselmélettel...
peace
kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.04.26. 14:47:35
kukások élete sanyarú.
Ez amúgy mindent megmagyaráz, szarügy jobbkormánnyal előzgetni.
rózsaszínkupakodanyomó 2009.04.26. 16:46:16
rózsaszínkupakodanyomó 2009.04.26. 16:47:44
Tron65 2009.04.26. 19:36:25
Akkor matekozzunk még kicsit:
A forgalmi sávok szélessége 3-3,75 m. Ebben található mondjuk 1 db IFA típusú teherszállító jármű. Ennek szélessége 2,5 m. Vagyis marad ugyan 1 db méter, de ez a jobboldalon általában az útpadka felé, mert Magyarországon jobbrahajts van (a személygépjárműveknek is!).
Vagyis a bal széle gyakorlatilag az osztóvonalnál van.
Egy átlagos sofőr egy átlagos személyautóban kb 0,4 méterrel beljebb ül a kocsi szélétől.
Feltételezve, hogy a többség nem úgy vezet, mint Ace Ventura (kihajolva az ablakon), mennyit is kell átmenni a szembesávba, hogy ellássunk a teherszállító jármű mellett? (*)Hol is jön a szembejövő másik teherszállító jármű? Ki lesz a hibás?
És itt jön képbe újból Muddy rajzocskája.
A piros autósnak gyakorlatilag mind a 40 centit beljebb kell húzódnia, hogy lássa az utat. A kék esetén ez mindössze 10 cm körüli.
randomuser1 2009.04.26. 20:10:46
lwcolors 2009.04.27. 11:03:25
1: fartúrónak lenni nem jó, mindig messzebb megyek a teherautótól. Ennek ára is van néha, párszor előfordul, hogy streetracer Ignisek, Opel Corsák stb. bepofátlankodnak elém, úgy hogy kis híján balesetet okoznak. Szombathelyre mentem nemrég, út keskeny, talán 6 m széles összesen. Kamion előttem 80-nal, az út kanyargós. Szokás szerint távolabb megyek, hiszen itt nincs elegendő belátható szakasz ahhoz, hogy a 150 LE-s autómmal el tudjak menni a kamion mellett. Ignis megelőz, szembe jönnek persze, úgy kell visszarántania a kocsit elém, majdnem felborul akkorát billen. A szembejövőnek így is nagyot kell fékeznie, látom, anyázik rendesen, az adrenalin adagja megvan mára. Ezután követi 2-3 méterről a kamiont, onnan nézeget kifele, egyszer a szembejövő kamionos majdnem leviszi az orrát. Erre kicsit lenyugszik. Majd mikor ismét kezd nézegetni, a kamion hirtelen fékez, Ignis beleszalad, orra totál összetörik az aláfutásgátlón. Az ütközés miatt eldeformálódott futómű vagy egy hirtelen kormánymozdulat aztán beleviszi a jobb oldali árokba. Szerencse, hogy nem szembejövő sávba, mert szinte azonnal elzúgott egy kamion. Mint később kiderült, egy mellékútról a kamion elé kanyarodott egy biciklis, amit a kamionosunk nem tudott kikerülni a szembejövő kamion miatt.
2: Nem szeretek sok időt tölteni a szembejövő sávban, nagy a forgalom, sok a 170-nel menő idióta, aki akár szembe is jöhet. Egy jó autóval is érdemes kicsit távolabbról indulni, a saját sávban gyorsítani, majd úgy előzni. A saját kocsimmal egy ilyen előzés után (ha egy 80-nal haladó kamiont kell előzni) 130 körül térek vissza a sávomba, így egy kamion előzése mindössze 2-3 sec.
...::: Flúgos Kamionos :::... 2009.04.27. 11:13:11
Norbi 2009.04.27. 12:01:59
Ro3 2009.04.27. 23:20:27