Levélírónk félti a hátsóját az esetleges rugdosástól, ezért azt kérte, a nevét tartsuk titokban. Cserébe ugyanezt kérte a történetben szereplő másik autó rendszámával kapcsolatban is, hisz ha olvassa a vezetője a lenti nyílt levelet, jó eséllyel magára fog ismerni. Az önkéntes rendőrködés itt a blogon kavart már viharokat korábban is, kíváncsi vagyok, mi a véleményetek róla jelen esetben.

Kedves Lxxxx3 Rendszámú Autó Ifjú Vezetője!

Igen, én vagyok az az ember, aki 2009. június 18-án csütörtök délután az M3-as autópályán megfegyelmeztelek.

Normális tempóban haladt rengeteg autó Debrecen felé, amikor kb. a 40-es kilométernél összetorlódtak a járművek és innentől csak araszolva lehetett tovább jutni. Nem tudtam mi az oka a dugónak, a rádióban nem mondtak semmit. Én balesetre gyanakodtam.

Békésen araszolgatott a dupla kocsioszlop, amikor föltűnt, hogy a leálló sávban egyre-másra húznak el az autók. Félelmetes volt, mert a becsült sebességük 40-60 km/óra lehetett. Ezt mint a fizika ismerője könnyen kikövetkeztethettem, hiszen a 4,5 méteres kombi autóm plusz az előttem álló nagyjából 8 méteres kisteherautó mellett kb. egy másodperc alatt húztak el.

Ez olyannyira megrémített, hogy tárcsáztam a 112-es segélyhívó számot, akik kapcsolták a gödöllői rendőrkapitányságot. Kérdésemre ők közölték, aszfaltozás van azon a szakaszon és azt is mondták, nem én vagyok az első aki a jobbról előző autókat bejelenti. Azt is mondták, kollégáik a túloldalon voltak, de már úton vannak errre az oldalra. Meg is köszönték a bejelentést.

A dupla kocsisor továbbra is lépésben haladt és továbbra sem szűnt meg a jobbról való előzgetés.

Ekkor döntöttem úgy, hogy ezt nem hagyom. Kihajtottam a leállósávra és a saját volt helyemmel egyvonalban a kocsisor sebességével kezdtem haladni. Érdekes, hogy a mögöttem álló jármű nem foglalta el a "felszabadult" helyet, csupán kicsivel előrébb jött.

Az első autós aki "belefutott" az akadályba nagyon meglepődött. Láttam rajta hogy nem érti a helyzetet, "mutogatással" jelezte hogy ő menne, én szimplán visszamutogattam neki. Ez a sofőr hihetetlenül agresszív volt. Egy helyen megpróbált a füvön (!) megelőzni, esküszöm ilyet még nem láttam! Nem is sikerült neki sem, csak ha elütött volna egy póznát. Mikor erre rájött, föladta. Egy idő után néhány kocsival hátrébb besorolt a többi becsületes autós közé.

Ezután jöttél te és utasaid. Te sokkal durvábban jelezted, mit gondolsz rólam. Ahogy a tükörből láttam, habzó szájjal mutogattál, dudáltál és villogtattál. Mondjuk ebből csak annyi derült ki, hogy az én középső ujjam sokkal hosszabb mint a tiéd, és hogy én ugyanolyan lelkesen tudom szidni az anyádat, mint ahogy te tetted. Annyi különbséggel, hogy én ezt nem habzó szájjal tettem.

Neked sem termett sok babér, mintegy 3 kilométerrel arrébb, ahol az útszűkület volt, nem maradt más választásod, mint (jóval hátébb) besorolni a becsületesek közé.

Én 130-ra kapcsolva messze lehagytalak, és persze el is felejtettelek.

Nem úgy, mint te. Jópár kilométerrel arrébb hirtelen ott termettél a bal szélső sávban előzve, rámdudáltál, lelassítottál 130-ra, letekerted az ablakot és a "megszokott" habzó szájjal mutogattál, utastársaid nemkülönben. Ezúttal csak az derült ki, hogy középső ujjam az utastársaid középső ujjánál is hosszabb. Ez, és hogy az én arcomon mindössze egy lesajnáló mosolyt láthattál, olyannyira fölhergelt, hogy elémjöttél és megpróbáltál megijeszteni azzal, hogy befékeztél.

A gond az, hogy én számítottam erre, mert a hozzád hasonló barom állat suttyó bunkók viselkedését az elmúlt 31 évben, amióta jogosítványom van (17 évesen kezdtem!) jól ismerem. De fizikából is jó vagyok. Az én autóm a te aprócska Toyotádhoz képest, amelyet méretéből itélve anyucitól kaphattál kölcsön a hétvégére, legalább 600 kilóval nehezebb és szerintem legalább 2 méterrel hosszabb. Éppen ezért semmit nem csináltam. Ütközés esetén úgy pattantál volna le erről a "tankról" mint kacsázó kő a víz felszínéről. Szimplán megfeszítettem a kormányt tartó kezeimet és a padlón a lábamat, felkészülve hogy magad sem tudod, mit teszel.

Azt hiszem, ettől beszarhattál, mert villámgyorsan a gázra léptél, és 160-170 km/órás sebességgel elhúztál a bús p....ba.

Nem tudom, én vagyok-e az első az életben, aki megleckéztetett. De nem csak megleckéztetett, hanem talán az életedet is megmentette. Ha nem tudnád, jobbról előzni tilos, leállósávban meg a legdurvább bűncselekmény! Te (és az összes ott előzgető autós) potenciális gyilkosok vagytok, mert csak egy embernek kell a többszáz várakozó autóból valamiért hirtelen kihajtania a leálló sávba, ahol ti rohadékok 50-60 km/óra sebességgel haladtok, és ott valaki meghal!

Az autósoknak -- feltételezve hogy az emberek a szabályokat betartják -- nem szokásuk, hogy lépésben haladó, a hátra látást majdnem elfedő kocsisorban jobbra kihajtva ellenőrizzék, mocskos állatok nem jönnek-e onnak. Tudom hogy ezt is meg kell nézni (hisz jöhet ott megkülönböztető jelzéssel mentő, rendőrség), de elég ha valaki egyszer hibázik az életben... Te és a magadfajta söték bunkó állatok viszont nem tévedésből, hanem szándékosan, a többi becsületes embert hülyének és ostobának tartva előztök ott.

Mondom, szerintem nem csak megleckéztettelek, de talán meg is védtelek. Mert remélem elgondolkodsz azon, micsoda ostoba és aljas disznó vagy, valóban egy potenciális gyilkos, ugyanakor potenciálisan áldozat is. Ha rájössz arra, ilyen törpe autóval, amivel állat módjára közlekedsz, egyszer a rövidebbet húzod, anyád, apád hamarosan több levelet is kaphat ismeretlen emberektől, akik megköszönik az új tüdőt, májat, vesét, hasnyálmirigyet és szaruhártyát.

Ennek fényében közlekedjél a továbbiakban!

Üdvözöl:

A Renault Megane sofőrje

A levél írója kérte, hogy mivel épp nem tud indapasst regisztrálni, hogy kommentben reagálhasson a hozzászólásokra, ezért tegyem ki ezt a kiegészítést a poszt végére, íme:

Mindenki beírását (eddig is, a jövőben is) köszönöm.

A blog felé, de a gödöllői rendőrök felé is én névvel vállaltam magam. Engedelmetekkel az autózz! eddigi olvasmányélményeiből ide nem írtam ki azt -- de a toyotás rendszámát sem. A lényeg, hogy az "üzenet" elsősorban a toyotásnak szól. Ha pedig más tanul belőle, plusz eredmény.

A blog tulajdonosa jelezte, kapok majd hideget meg meleget, ezzel nincs bajom.

Nem tudom, hogy amit csináltam tökéletes volt-e vagy csak jó, esetleg szimplán baromság. Úgy gondolom, mivel nem történt baleset, a tények engem igazolnak.

Kifényezhettem volna magam, elhagyhattam volna a posztból minden rám nézve terhelőt. Kitalálhattam volna hogy én nem mutogattam vissza, vagy azt, hogy a leállósávban vészvillogóval battyogtam. Azt is kihagyhattam volna, hogy mikor bevágott (ezt hangsúlyoznám, bevágott) elém a toyotás, én nem satufékeztem. Neki kellene elgondolkodni azon, mi is történhetett volna abból, amit saját maga idézett elő. Láthatóan meg akart félemlíteni a nyikhaj és ez bizonyítottan nem jött össze neki.

Nem tudom ott pontosan mi alapján cselekedtem. A kocsim kb. 300 kiló alkatrésszel volt megpakolva (árut vittem egy külső munkára a kollégáknak), én 130+ kiló vagyok. Ettől függetlenül szánalmasnak tartom azokat, akik a méterekbe meg a kilókba kötöttek bele.  Azért ne gondolja senki, hogy büszke vagyok magamra. Arra büszke vagyok, hogy kimentem a leállósávba, mert valóban majd' beszartam, miközben mellettem döngettek a potenciális gyilkosok. Ezért is jelentettem be névvel, telefonszámmal az esetet a gödöllőieknek.

Az autózz! blogot olvasva mindig is kétélűek voltak a hozzászólások. Fele fenyítené (kromofág, csavarhúzó, kerékkiszúrás) mondjuk a járdán parkolókat, rendőrért kiált a tolakodóknál, trafipaxot kiván minden sarokra, másik fele amatőr jogászként védi a szarkavarókat. Én a leállósáv blokkolásával kár okozása nélkül tettem valamit azért, hogy esetleg előttem valaki ne haljon meg. Ezt pontosan így gondoltam, nem másként.

Ami utána történt, hirtelen jött. Nem volt megtervezve, nem volt elrendezve. Ki a fene gondolta volna, hogy valaki kilométerekkel lemaradva beletapos a gázba és a saját életét is kockára teszi egy revansért? Nekem az jutott eszembe, amit a cégem az évi rendszeres autóvezetői tréningen mondott. Ha elkelülhetetlennek látszik az ütközés, feszítsük meg karunkat, lábunkat. Örülök hogy villámgyors reagálású, azonnal dönteni képes sofőrök tucatjai írogatnak az autózz! blogba, akik mind ezerszer jobbak mint én.

Akárki akármit mond, mivel nem történt ütközés, valószínűleg ha nem is a legfaszábban, de mégis jól döntöttem hogy nem rántottam magam félre a kormányt illetve nem léptem én vészfékbe. Aki ennél jobbat tud, az tegye majd azt ha ilyen helyzetbe kerül. Én mindenkinek mégis azt kivánom, soha ne kelljen ilyen szituációban döntést mérlegelnie! Természetesen magam is csak utólag gondoltam bele abba, mi lett volna ha, s ez alapján jutottam el a fizikapélda (kacsázó kő) gondolatig, meg hogy két majdnem azonos sebességű tárgy ráfutásos ütközésénél a kisebb tömegű húzza a rövidebbet. De mint mondtam, ez sem volt elterveze. A toyotás tudja hogy így történt, talán olvassa a blogot és magába néz.

Én a magam részéről megtettem és örülök hogy úgy adtam közre a történetet a nyilvánosságnak, ahogy olvashattátok.

Egyet azért remélek, hogy a 143-as kilométernél a parkoló lámpaoszlopa mögé elbújtatott háromlábú lézermérőbe a toyotás 170-nel belefutott...