Ruskyy történetében nem lett véres végkifejlet a gyors, ösztönszerű reakciónak köszönhetően, de sajnos nem mindenki úgy reagál ilyen helyzetben, mint a lenti levél írója. Ti kerültetek már hasonló helyzetbe akár vezetéstechnikai pályán, akár élesben? Az hogy végződött?
Ez a poszt egy november 30-án történt incidens apropóján fogalmazódott meg bennem. Történt ugyanis, hogy azon a kellemes 10-12 fokos, kissé szeles hétfő délutánon elindultam az oskolába (felsőbutítási intézmény) + edzésre. Szokásomhoz híven a hosszabb, ámde kevésbe forgalmas útvonalat néztem ki magamnak. A sugárutak feltúrása nem tett jót a délutáni „csúcs”forgalomnak errefele – kell egy kis töltelék duma, mert amúgy sincsenek írói vénáim, és az írott szavakkal se bánok túl jól, mint az látszódhat is, de 3 soros posztot csak nem illik kiposztolni.
Kicsit késésben voltam, de 40-50km/h sebességnél nem mentem gyorsabban, annyira azért nem sietek szakmai angolra, meg késést nem kompenzálok gyorshajtással, nagyon szélsőséges eset kell ahhoz, hogy megérje a kockázatot az ön- és közveszélyes közlekedés! 2-3 percre voltam a célomtól, amikoris egy hipermarket parkolójából kidugta a Kalosos kiscsaj (igen, az volt, ugyanúgy, ahogy én meg kiscsávó vagyok :) ) az orrát.
Szépen elnézett felém balra, nekem úgytűnt össze is néztünk, nem gondoltam hogy lesz itt bármiféle probléma. DE! Ahogy közelebb értem ELINDULT, és kijött egy az egyben elém. Mondanom se kell, meglepődtem, hisz én úgy láttam, hogy eljutott a csaj agyáig: jönnek balról, nem hajtok ki! mivel tisztán láttam, hogy látott engem, amikor elnézett balra (még szép, vakon tán’ nem kapott volna jogsit – bár ha lát is, megkérdőjelezném a dolgot).
Vészfék, balról kikerülés (ABS kösz, anélkül nem ment volna). Ezt csináltam. Annyira gyorsan történt, hogy átgondolni se volt esélyem azt, hogy most melyik lábammal-kezemmel mit és hogyan is kellene csinálni, hogy elkerüljem a karambolt. Dudálni se dudáltam, egyszerűen a pedálokat meg a kormányt kezeltem, reflexből. A dudálás, mint opció át sem futott az agyamon, nem volt rá idő.
Vezetéstechnikai tréningen nem voltam még, igaz tervezem, mégis sikerült helyesen megoldani élesben, a hirtelen, és veszélyes szituációt. Nem tartom magam se Hamiltonnak, se Hakkinennek mégis ebből az jött számomra le, hogy sok autóstársammal ellentétben képes lehetek jól megoldani egy-egy veszélyes szituációt (ezen felbuzdulva se fogok száguldozni). Például tavaly egy szinte teljesen ugyanilyen helyzetben haverom csak ráfekdüdt a fékre + a dudára, és kifeszítve várta a karambolt. Pedig simán kikerülhette volna, de leblokkolt szellemileg és fizikailag is, és törés lett a vége.
Nyílván tanulható az effajta szituációk helyes kivédése/kezelése, azért is vannak a vezetéstechnikai trégningek, ugye. De ezt, mint minden mást, embere és adottsága válogatja... Vajon a rutivizsga részeként kellene-e oktatni néhány olyan alapvető dolgot, mint a vészfékezés, kikerülés, stb? Szerintem nem lenne hátrány.
esef 2009.12.02. 12:44:23
Taurusz 2009.12.02. 12:47:12
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.12.02. 12:53:51
kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2009.12.02. 12:55:29
(így elég sovánka...)
acel 2009.12.02. 12:57:40
sreetfighter 2009.12.02. 12:58:35
Normálisan reagáltál, de ne szállj el magadtól, hogy kivédted, mert szerintem ez a normélis.
Egyébként nagy szerencséd volt, hogy melletted (több sávos út) ill. szembe nem jött senki, mert akkor gond van!
Én jártam úgy, hogy jöttek szembe és nem volt választás.
3-szor volt ilyen kalandom, amit ki tudtam védeni, csak én mindig gyorsan megyek ezért szarabb a helyzet.
Egyszer majdnem felborultam a manőver közben a nagy sebesség miatt!
Mellesleg megjegyzem, hogy ha van időd dudálni, akkor az nem vészhelyzet!
Nekem soha nem volt.
Marty Mcfly 2009.12.02. 13:00:41
A lényeg, h jól cselekedtél, bár ez sajna mindennapos(!) eset. Most én is leírhatnék ide egy hasonlót, de nem teszem...
amúgy minden szitu más, lehet egy más helyzetben te is leblokkoltál vna! a tréning pedig olyan, h 2 hétig benned van és aszerint cselekszel, majd szép lassan elkopik...
promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.12.02. 13:01:59
2009.12.02. 13:06:58
@kekecke: itt nem is csak azon van a hangsuly, hogy egy erdekesen (mivel elotte RAM nezett, es ugy jott ki) meg nem adott elsobbseget sikerult kivedenem, hanem azon a gondolaton is, hogy vajon mitol fugg, hogy veszhelyzetben ki, hogyan viselkedik, es ez vajon hogyan fejlesztheto?
Megjegyzem, ha itt 40-50 helyett 60-nal megyek, sanszosan nem allna itt a verdam az udvaron...
csak john 2009.12.02. 13:08:49
Ismerősnek az autóját úgy törték totálkárosra, hogy csak állt a parkolóban. A mögötte lévő kereszteződésben későn adták meg az elsőbbséget egy száguldozó idiótának, aki beleállt a fékbe és szépen az álló autókba csúszott. A pöcs csak pár hibát követett el:
-gyorsan ment (lassabban több ideje van reagálni)
-nem tudta felmérni a távolságokat és helyeket (mivel az "okozó" megállt a kereszteződésben, elfért volna mellette, tehát ők nem értek össze)
-pánikszerűen tapossta a féket (ha felengedi miután elhagyta a kereszteződésben az autót, akkor nem csúszik további 8-10 métert tehetetlenül).
Balage85 2009.12.02. 13:09:30
Amúgy én voltam már vezetéstechnikai tréningen (Hungaroringen), de ott nem ilyeneket tanítanak. Ott inkább az megy hogy megcsúszás esetén mik a teendők. :)
Balage85 2009.12.02. 13:11:59
.lll. 2009.12.02. 13:12:54
az egy nagyon szar dolog
cso zsi 2009.12.02. 13:14:12
Az ügyet meg a motorháztetőre fektetve helyszínen megbeszélni.
Ottopappa 2009.12.02. 13:15:12
Ottopappa 2009.12.02. 13:17:48
Marty Mcfly 2009.12.02. 13:20:06
tudtam, h megérkeznek azok az arcok, akik a poszt kapcsán leírják 25 oldalban a saját szarukat!
van már poszt, kommentelni kell! ha sztorid van, írd meg posztban, mer különben a faszt se érdekli!!!
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.12.02. 13:23:15
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.12.02. 13:23:29
csak john 2009.12.02. 13:25:20
Nekem az tréning után kb. fél évvel jött jól az ott tanult trükk. Az egyik autópálya lehajtón nem volt kirakva a 40-es tábla. Megérkeztem oda 70-80 körül. A kanyar íve egyre jobban szűkült, én meg pánikszerűen fékeztem. Jött a korlát, de még előtte bevillant, hogy fék fel és kuplunk ki, így az utolsó pillanatban sikerült bafordulni.
Puncskocka 2009.12.02. 13:27:28
Tornado86 2009.12.02. 13:31:11
Rocko- 2009.12.02. 13:34:34
Marty Mcfly 2009.12.02. 13:38:03
ez igaz, akkor bocs mindenkitől, de a jelenség amúgy létezik. más posztoknál...
azért belinkelhetnéd a vezetéstecnikai posztomat! :-)
2009.12.02. 13:38:21
@Ottopappa: ja, ismerem a kornyeket. Exem ott lakik alsovarosban. Itt a rokus tesco mogotti teruleten is "sok" az egyenrangu keresztezodes, de itt megszoktak adni :)
Btw itt a kep, ahol tortent. Nem annyira lenyeges, de ha mar megkerestem...
maps.google.hu/maps?rlz=1C1GGGE_enHU347HU347&sourceid=chrome&q=szeged%20szenth%C3%A1roms%C3%A1g%20utca%2056&um=1&ie=UTF-8&sa=N&hl=hu&tab=wl
Ottopappa 2009.12.02. 13:40:21
@SilentSound: te meg ne poénkodj már az ilyenekkel, legyél már kicsit következetesebb...
2009.12.02. 13:43:07
Ottopappa 2009.12.02. 13:43:36
Ottopappa 2009.12.02. 13:44:29
Marty Mcfly 2009.12.02. 13:46:14
de engem itt szeretnek... ezért poénra van véve :-)
Lacaca 2009.12.02. 13:47:15
2009.12.02. 13:54:01
@Lacaca: semmi gond. Holnap rahuzom egy pofatlan motorosra, majd megirom azt...
Ottopappa 2009.12.02. 14:04:03
cork77 2009.12.02. 14:04:54
Dáwid 2009.12.02. 14:04:57
Kovacsla 2009.12.02. 14:05:28
Macibb
Ottopappa 2009.12.02. 14:14:00
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.12.02. 14:14:38
Marty Mcfly 2009.12.02. 14:16:31
üdv a blogon köcsög! :-)
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.12.02. 14:18:01
Marty Mcfly 2009.12.02. 14:20:12
épp íroma bocskérős kommentemet a sok off miatt! :-) valszínűleg én indítottam el egy lavinát (csak akinek nem inge ugye..., meg nem kell mindent véresen venni)
Térjünk vissza a poszthoz!
Mégegyszer bocs mindenkitől!
Ottopappa 2009.12.02. 14:29:31
Ottopappa 2009.12.02. 14:32:22
tibcsi_san 2009.12.02. 14:35:23
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.12.02. 14:37:08
Mityu Addideapénzt kft LE 2009.12.02. 14:37:54
"vajon mitol fugg, hogy veszhelyzetben ki, hogyan viselkedik, es ez vajon hogyan fejlesztheto?"
Ahogy a vicc is mondja, amikor felmerül a kérdés, hogyan juthatok el a Zeneakadémiára?
Sok, sok gyakorlás?!
Gyakorláshoz pedig:
Első körben felejtsd el a hiperszuper elektronikai szarokkal megtűzdelt autókat. venni kell 100 000,-ért egy ezerkettes zsigát, oszt azzal menj pár ezer kört havas, jeges, vizes úton csapatni. Nem árt, ha elméleti részét olyan ember mondja el, aki tudja is miről kell beszélnie. Na ezzel a két "eszközzel" lehet fejleszteni azt a "rutint" amivel ilyen vagy ehhez hasonló helyzetekre be lehet gyakorolni a tudatos cselekvésrendszert.
esef 2009.12.02. 14:40:27
Nana! Nem bántjuk az autistákat! Világos?
2009.12.02. 14:41:42
Mityu Addideapénzt kft LE 2009.12.02. 14:42:11
PitBuli 2009.12.02. 14:42:24
Ottopappa 2009.12.02. 14:43:17
Mityu Addideapénzt kft LE 2009.12.02. 14:43:43
"meg kell élezni a kaszát, meg kiegyenesíteni... ;P "
Én már betáraztam a Morcit... :DD
Ottopappa 2009.12.02. 14:45:30
VakondM 2009.12.02. 14:46:21
Amúgy sajnos egyre több ilyet látni az utakon....
A sorban haladó utolsó autó elé jön ki mert ő már eleget várt, anyázás villogás és dudálás majd a lámpánál marad a magyarázás - és addig jó amíg van mit megbeszélni és nem írni kell!
Mityu Addideapénzt kft LE 2009.12.02. 14:52:02
"Átmentem volna rajta és kitöltöttük volna a kék-sárgát, mert nekem nincs ABS-em"
Ha nincs ABS nincs ésszerű megoldás vagy mi? :))
Visszaváltás, motorfék ilyenek nem jöhetnek szóba? :)
2009.12.02. 14:53:47
igaz nem epp zsigaval, de haver elvileg beujitott valami ocso hatsokerekest kint Jugoba', majd meglatjuk. :))
@Ottopappa: np, nem is tudtam igazabol minek elnevezni, mert sose voltam meg benne vasarolni, de azert egy mezei boltlnal nagyobb az uzlet, gondoltam a hipermarket elnevezes megteszi :D
MatseQ 2009.12.02. 14:54:29
2009.12.02. 14:57:58
Na, de mentem en, igyis en irom a kommentek felet.
Fernando Torrent 2009.12.02. 14:58:28
Mityu Addideapénzt kft LE 2009.12.02. 15:06:09
Mindegy az, csak ne legyen benne ha lehet csak gáz, fék, motor, ülések, négy kerék meg a kormányszerkezet. Semmiféle ABS, kipörgésgátló, kormányszervó és társai. Najó, az ablakok lehetnek elektromos emelővel ellátottak. :)))
A másik amit javasolt gyakorolni a négy végtag és a fej független, de összehangolt mozgását, használatát. Tehát amikor pl. kanyarodsz 90°-ban. Balra nézel, majd jobbra, majd előre. Ugyanebben az időben visszaváltasz, kuplung kinyom-felenged és kis (nagy)gázt adsz. Váltás után közvetlen a fejegységben kazettát/CD-t cserélsz úgy, hogy közben az utat figyeled és az autót helyes irányban tartod. :)
Mityu Addideapénzt kft LE 2009.12.02. 15:07:14
ABS a lábamba is van... :D
szaGértő 2009.12.02. 15:08:47
Mityu Addideapénzt kft LE 2009.12.02. 15:10:48
"hat azert, aki a fenti szitumban meg vissza is valt, az huzhatja a latexnacira kivulrol a gatyat + felveheti az S betus polot hozza :D"
Amikor kidugta az autó nóziját már akkor felkészülök arra, hogy kiterpeszt elém. Ahogy többen írták, ez sajnos nem egyedi eset. Gyere ide felént a 30-as övezetbe. Jobbkezes utcákban balra nézek legelőször. Valamint úgy állok meg, hogy legyen helye a süket tótnak nem megadni a jobbkezet. :D
Képi megjelenése itt látható:
auto.indavideo.hu/video/Kozlekedunk_okosan
szaGértő 2009.12.02. 15:10:57
Mityu Addideapénzt kft LE 2009.12.02. 15:14:55
Miért, miért? :))
szaGértő 2009.12.02. 15:18:51
Mityu Addideapénzt kft LE 2009.12.02. 15:25:14
Nem reszket semmim (hál istennek). Vezetéstechnikai hibák egyike, amikor az autó előtt történik valami "váraltlan", s mi az első automatikus reakciója az átlag autósnak?
Lemerevedik!
Nem csinál semmit, vagy max két dolgot. Dudál, és/vagy padlóig nyomja a féket.
Aztán ha kielemezzük a történteket, lehet tudatos (begyakorolt) cselekés sorozattal elkerülhető lett volna a súlyosabb végkifejlet. A frontális ütközéseknél nem egyszer látom a hosszú guminyomokat. Valamint a két autó tökéletesen szemben egymással. Az ilyen szituációkban mit tett a két autó vezetője annak érdekében, hogy a súlyos baleset ne következzen be?
Az utolsó pillanatban teljes erővel nyomta a fékpedált.
xaba99 · http://landf.blog.hu 2009.12.02. 15:39:15
valaki vagy ki tudja kerülni, vagy nem.
reflexeket lehet fejleszteni, de ha valaki nem képes folyamatosan átlátni a forgalmat, és pillanatok alatt dönteni és ritmust/irányt váltani, az csattani fog. és ettől még nem feltétlenül rossz vezető, mert lehet, hogy normálisan és biztonságosan vezet, miközben ő másokat nem zavar/akadályoz/veszélyeztet.
elég sok húzós helyzetbe kerültem már, de még mindig jönnek olyan helyzetek, amikkel nem találkoztam.
és igenis, van olyan helyzet, hogy a kitámaszt+satufék kombó a nyerő. (balra szalagkorlát, jobbra kamion)
Bladika 2009.12.02. 16:08:07
Lacaca 2009.12.02. 16:20:02
Mityu Addideapénzt kft LE 2009.12.02. 16:21:09
Egy szóval sem mondtam, hogy nem szituáció-függő. De teljesen más lehet egy helyzet kimenetele, ha vannak dolgok amiket begyakorolva, tudatosan csinál az ember. Pl. a be nem fejezhető előzésnél.... :)
xaba99 · http://landf.blog.hu 2009.12.02. 16:31:33
Mityu Addideapénzt kft LE 2009.12.02. 16:34:31
Én meg nem vitának, hanem beszélgetésnek tekintem az itt elhangzottakat. Elvégre azé' vagyunk itten megjelenve írásilag. :)
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.12.02. 16:50:54
Te a valóságban nem sokat vezetsz, ugye jól gondolom?
vérengző kismalac 2009.12.02. 16:55:04
Azt magyarázd meg, hogy a szarvasos kép, hogy jön a poszthoz?
Vagy lemaradtam valamiről?
Esetleg arra gondoltál, hogy a szarvas is olyan kiszámítható, mint a néző de nem látó kiscsaj??
Ha így van akkor egy vaddisznós képet is betehettél volna, egyből otthonosabban érezném magam.
szaGértő 2009.12.02. 17:03:06
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.12.02. 17:11:54
Alternatív illusztráció. ;)
vérengző kismalac 2009.12.02. 17:27:07
Ha egy rénszarvast és nem egy normál szarvast teszel be, akkor talán még le is esett volna.
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.12.02. 17:35:30
De van egy olyan gyanúm, hogy te a jávorszarvassal kevered, ami viszont ilyen: hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Bigbullmoose.jpg
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.12.02. 17:40:32
vérengző kismalac 2009.12.02. 17:45:41
Köszönöm a tájékoztatást.
xaba99 · http://landf.blog.hu 2009.12.02. 18:27:58
2009.12.02. 19:12:37
@Mityu: igen, nyilvan az ember fokozottan figyel ott, ahol varhato az orrok kidugogatasa, de az kicsit megteveszto tud lenni, hogy radnez, es azutan varja meg, hogy kozelebb erj, majd kihajt eled... :P
Amugy latom meg diak kezdvezmenyt is kapok, az egyik vezetestechnikai oktatast szervezo cegtol, nem is keveset 56 ezer helyett 36 ezer a kiszemelt trening, ervenyes nappalis diakkal.
Alf (törölt) 2009.12.02. 19:34:54
atyaam
nyulambulam 2009.12.02. 19:39:58
Amúgy Svájcban a próbajogsit csak akkor cserélik véglegesre, ha a tulajdonosa részt vett egy biztonságtechnikai és egy vezetéstechnikai tréningen. (Ez utóbbin főleg az üzemanyag-takarékos vezetést oktatják.)
nyulambulam 2009.12.02. 19:43:00
Tornado86 2009.12.02. 19:50:17
Ha pl. Colin McRae Rally-t játszok, igen :D Egyébként se a lassúság jellemez, bármirõl legyen szó.
Dáwid 2009.12.02. 21:27:00
mr_x 2009.12.02. 23:28:35
Azert ez nem teljesen igaz, par napja tortent velem a kovetkezo:
Autopalya, mindket sav tomott, elottem auto, fenekemben auto, egyik oldalon szalagkorlat, masikon auto.
Egyszercsak a mellettem halado auto egyszercsak elkezd athuzni a savomba.
Amikor rafekudtem a dudara visszakozott.
Padlogazra nem tudtam volna elegge gyorsan elugrani, satura meg a fenekturo szalad nekem.
Szoval van amikor a duda segit csak.
Mityu Addideapénzt kft LE 2009.12.03. 00:21:58
"Te a valóságban nem sokat vezetsz, ugye jól gondolom?"
Nem hát. Az a napi 200-230 km amit az Elműnél naponta legyűrtem 5 éven át az valóban nem sok. Sőt, tudod, mit, mondjuk azt, hogy tegnap kaptam jogosítványt. :))
Van még pár ilyen kérdésed? :D
Mityu Addideapénzt kft LE 2009.12.03. 00:29:52
"Ha sokat vezet az ember, sokat is lát. "
Igen, ehhez mindössze annyi kell, hogy tudja is, hogy mit kell néznie! :))
Dáwid 2009.12.03. 00:41:10
Igen, ez fontos szempont, de remélem érteni belőle hogy mit akartam mondani vele :D
sreetfighter 2009.12.03. 09:30:12
Te összekevered a szezont a fazonnal!
Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.12.03. 10:09:58
Sok évre rá új autó, kéthetes, tehát minden tökéletes és vadi új. Éjjel, külterületen, reflektorral, nem túl gyorsan haladva (60-70 km/h) Szokolyánál úgy elcsaptam egy elém lépő őzet (inkább csak a fejét dugta ki, mint kilépett), ahogy kell. Ez meg pech.
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.12.03. 13:43:34
Nincs több kérdésem.
(ui: remélem nem Te voltál az a nagy vezetési gyakorlattal rendelkező elmű-s kollega, aki annó Gödöllőn egy stop tábla mögül lassítás nélkül kivágódva tk-ra írta a kis piros autómat, majd beborult az árokba?)
Mityu Addideapénzt kft LE 2009.12.03. 20:27:02
Hát nem. Mert arra felé nem igazán járhattunk III. kerületi kocsival. Maximum Szentendéig mehettünk. :))
523 2009.12.03. 20:56:33
Dáwid 2009.12.03. 22:42:28
VakondM 2009.12.03. 23:32:05
@Fernando Torrent:
De van más megoldás is az ABS nélküli fékezésre. Csak vicc volt egy mostanság egyre gyakoribb komoly helyzetre... :(
sas70 2009.12.08. 15:24:17
Tornado86 2009.12.08. 15:29:37
Ott a pont.