Annak idején KuKori minden blogtalálkozón ott volt, még külön blogos búcsúztatót is tartottunk, amikor Írországba ment dolgozni. Ennek okán a most hétvégi übernonpluszultra találkozón sem tudott jelen lenni, de bánatában helyette írt nektek egy bemutatót az ottani viszonyokról, közlekedési szokásokról.
Volt nemrég poszt az Egyesült Királyságból, gondoltam megtoldom Írországgal. Alapvetően hasonló az itteni KRESZ az angolokéhoz, csak km/h-ban mérnek az órák és a sebességhatárok is így vannak beállítva.
- Autópályán (motorway) 120 km/h
- Autóúton (dual carriageway – 2*2 sáv fizikailag elválasztva) és főútvonalon (single carriageway – lehet 2*1, 2*2 sávos, fizikailag nem elválasztott) 100 km/h , de tábla engedélyezhet többet is
- Lakott területen belül 50 km/h,
- Egyéb sokadrangú útvonalakon ( pl. country roads) pedig általában 80 km/h.
Utóbbihoz hozzáfűzném, hogy tökéletesen alkalmatlanok ilyen sebességű közlekedésre, mivel a szélességük a legkevésbé sem emlékeztet 2*1 sávos útra, ezenkívül kacskaringósak, helyenként botrányosan rossz minőségű útburkolattal (kb. mint otthon egy jó tél után) és nemhogy padka nincs, de kőből rakott kerítés, vagy egy méteres bokorsor határolja mind a két oldalról, nulla tűréshatárral. A helyiek néha kretén módon gyorsan hajtanak itt (munkatársam „dicsekedett”, hogy így vették el a jogsiját, miután a rendőrök utolérték, ugyanis 130-160 közt rúgta a Honda Integrának a marhája), szokott is baleset lenni belőle.
A lakott területet nem veszik szigorúan, mármint abból a szempontból nézve, hogy jóval az utolsó pár ház előtt már ki van rakva a 100-as tábla, lehet tolni neki. A sima főutak és attól fölfelé általában rendelkeznek leállósávval, az értelmesebbje, valamint a teherautók, traktorok ide húzódnak ki előzésnél a gyorsabb elől, megkönnyítve a manővert. Aki nem, az vagy balfasz, vagy alszik, vagy be van rúgva.
Utóbbi sajnos jellemző, mivel ők belakják a vidéket, nem tömörülnek tömbházakba és városokba, a tanyán viszont nincs kocsma, magába’ pedig csak az ökör iszik. Épp ezért engedélyezett kb. egy pint sörnek megfelelő alkohol fogyasztása, de ők is olyanok, mint mi: ha egyet lehet, akkor kettő még nem is olyan sok. A statisztika itt sem ezt támasztja alá, ezért fontolgatják a maximum 8 ezrelékes engedélyezett alkoholos befolyásoltság lejjebb vitelét 5 ezrelékre, majd a nagyon távoli cél a zéró.
Nem árt tudni, hogy akár 5000 Euróra is rúghat a bírság összege, a vezetéstől való minimum egy év eltiltással karöltve, ez a legkisebb kiszabható időtartam, de a bíró tetszőleges évre felviheti, főleg ha visszaesőről van szó, avagy veszélyes helyzetet okozott a delikvens. Ha valaki megtagadja a szondáztatást, az azonnali bűncselekménynek minősül és a Garda (rendőr) tiszt előzetes felszólítás nélkül is őrizetbe veheti a vétkes sofőrt.
Olvastam olyan tárgyalásról, ahol két fiatal viccesnek találta, hogy bemennek autóval egy parkba Mad Max-et játszani és riogatni az embereket. A bíró 20 évre tiltotta el mindkettőt (!) a vezetéstől, meg persze egy jó vastag kis bírsággal honorálta a próbálkozást. Idézet tőle: „Frankón nem érdekel, ha soha az életbe nem kapnak még egyszer jogosítványt, mert amit tettek, az olyan mértékű veszélyeztetés volt az ott tartózkodó állampolgárokra nézve, hogy ez a minimum!” Írországban jogsi nélkül pedig véged…
Még valami: ha bűnt követtél el, személyiségi jogaid onnantól nincsenek. Az újság mindig közli a kiemelkedőbb bűneseteket és a bűnösnek talált egyedeknek felelősséget kell vállalniuk teljes névvel, születési dátummal (!), pontos lakcímmel (!) és foglalkozással a tetteikért. Meggondolandó…
Kicsit lazítsunk :) Ami például rendszeresen kiveri nálam a biztosítékot, az az, hogy 50 cm-en belül kell (nálunk 30 cm és szélesebbek az utak) padka mellé parkolni ÉS megengedett a szemközti oldalon is orral parkolni. Ezzel a balesetveszélyes mivoltán kívül csak egy gond van: nem létezik udvariasság, nem engednek ki parkolóhelyről, hiába indexelsz és kereszteződésben sincs soha, hogy valaki egy kicsit jóindulatú lenne és lemondana az elsőbbségéről. Akkor sem, ha a sávja gyakorlatilag dugóban áll.
A parkolásuk egyébként két nagyságrenddel rosszabb, mint a miénk, szóval nem kell „Balkánozni” a magyar közlekedést :) De nem ez az egyetlen lazaság, tekintve, hogy a KRESZ-ük lényegesen egyszerűbb és rövidebb. 17 éves kortól lehet személyautóra jogsit szerezni, 8+1 fős autóig, maximum 3500 kg össztömeggel.
Egy pár kirívó példától eltekintve betartják a sebességhatárokat, kivéve az autópályán. Ott ugyanis 80 km/h és 180 km/h közt bármennyivel lehet számítani közlekedő társakra, bár főleg az angol és észak ír rendszámos autók használják német módra a belső sávot.
Van, ami megkönnyíti az itteni vezetést, mégpedig a jobbkézszabály, ami itt is érvényes, így csak az anyósülésről vezetést kell megszokni, meg a másik sáv használatát. Ebbe ne kössön bele senki, mert legutóbb is beidéztem a helyi KRESZ idevágó passzusát, nem mellesleg pedig a megkérdezett rendőr is megerősítette ezt a tényt.
A tábláik egyértelműek (még a nálunk nem ismertek jelentése is elsőre világos) és hülyebiztosak, mindenről töménytelen információt adnak és jól látható helyekre vannak kitéve, kellően előtte. Némi nyelvtudás elkél, ugyanis vannak csak írásos táblák is, például: „Merging traffic from left”, ami annyit tesz, becsatlakozó forgalom balról, főleg autóúton és pályán látható.
Az aktív táblák (utánfutóról felhajtott kb. 2*1,5 méteres pontmátrix kijelzők és nem lopják sem el, sem az akksit ki belőle.) is feliratokkal operálnak, kedvencem a mostanában gyakori „Extreme caution! Road surface damaged!”, ami a lebombázott útfelületről tájékoztat. Szóval pár perc alatt megszokható a közlekedés nekünk, magyar honpolgároknak, feltéve hogy ismerünk pár általános angol szót :)
Még pár dolog:
Közlekedési lámpa is van olyan fajta, ami megtréfálhatja a rutintalanabb itt vezetőt, mivel piros után egyből a zöld jön, nincs felkészülési idő. Nem mindenhol, de sok helyen van így beállítva.
Aztán vannak még otthonról nem ismerős útburkolati jelek:
-Sűrű felezővonal: nemsoká dupla felezővonal következik
-Dupla felezővonal: nemsokára záróvonal következik
-Dupla záróvonal: rohadtul tilos átlépni :)
-Cikk-cakk vonal az út szélén: zebra, vagy pelican* (Nem röhög. Ez egy rövidítés.) következik.
(*PEdestrian LIght CONtrolled crossing, ami pelicon lenne, de a pelican jobban hangzik, ezért használják azt)Egy apró kedveskedés az elenyésző számú bringásnak: ahol fel van festve, ott a kerékpárosok előre mehetnek a lámpánál. Ezt inkább képpel illusztrálnám:
Egy dolog roppant szimpatikus: nem sietős senkinek és marha türelmesek, toleránsak. A gyalogosnak mindig megadják a neki járó elsőbbséget, iskoláknál pedig az ún. School Warden állítja meg a forgalmat a gyerekek biztonságos átkelése érdekében. Kötelező megállni neki!
Ellenben az utak minősége erősen kifogásolható, nagyon otthon érzem magam :) Nyomvályúsodás ugyan nem jellemző, de kráterek az autóúton (!) is akadnak szép számmal, ami kifogástalan, az csakis az autópálya.
A buszsáv vitézei itt csúnyán pórul járhatnának, ugyanis több helyen a busz szemben közlekedik a forgalommal a saját sávjában, lenne tágra nyílt szemű csodálkozás a nagy pösti fenegyerekeknek :D
Ami viszont magyar embernek a Sátán maga, hogy mindenhol körforgalom van, legtöbbször kettő, de néha négy sávval is – bár ez utóbbi inkább a győri speckó kereszteződésre hasonlít, a körforgalom alakú soksávos-lámpás megoldás. Ha jól emlékszem valami más neve is van.
Az indexelést kell megszokni egyedül, hogy addig jeleznek a körforgalom közepe felé, amíg ki nem akarnak hajtani, ezzel is tájékoztatva a többi résztvevőt, hogy merre tartanak és ilyenkor be lehet melléjük sorolni nyugodtan a külső sávba.
Van még egy vicces fajta körforgalom, ami úgy néz ki, hogy egy sima kereszteződés közepére felfestenek egy kb. egy méter átmérőjű fehér pöttyöt, köré a három nyilat, oszt’ zene. Itt a töketlenkedésből aztán mindig kijut, ugyanis hiába tanulták, fogalmuk nincs, kinek van elsőbbsége (igen, a jobbról jövőnek, illetve aki már benn van a „körforgalomban”) és mindenki türelmesen vár, amíg valaki nem lép. Persze a többi is felbátorodik olyankor, csak dudálás lesz a vége, mert természetesen berontanak a szabályosan közlekedő elé „Hát ő is bement, akkor gondolom én is mehetek. Vagy mittomén.” alapon.
Megtudtam, hogy mi ennek az iszonyatosan rossz vezetésüknek az oka, tessék kapaszkodni, mert EU tagországról beszélünk. 2007-ben tértek át a kezdő jogsis megoldásról (boldog-boldogtalan megkapta) a tanulói engedélyre. Ezt annyit tesz mindössze, hogy ha megoldod a nevetséges alap KRESZ tesztet és az orvosi alkalmasságod megvan, akkor felragaszthatod az L betűt a saját kocsidra (!), oszt vezetsz.
Elvileg kell melletted ülnie egy teljes jogsis embernek, de ezt kb. senki nem ellenőrzi, meg le is szarják magasról. Merthogy bárki taníthat vezetni, akinek van teljes jogsija, mint nálunk volt még a boldog szocializmusban. Valamit suttognak mondjuk mostanában, hogy kell majd 20 vezetési órát venni szakoktatótól, de egyelőre még nem ezt látni. Aztán később lehet a teljes jogsira igénylést benyújtani.
Tanuló jogsis vezető Hál’ Istennek nem használhatja az autópályát, legalább ott biztonságban vagyunk, valamint egyedül nem vezethet (de senki nem törődik vele), csak teljes jogsis társaságában. Ja és nem vontathat, semmit. Nagy a káosz, de lassan és biztosan közeleg Európa :)
Nagyon sok mindent lehetne még írni, csak arra külön blog kéne, nem egy poszt, mert ritka nagy marhák ám ők is :) Bocs, ha hosszú, vagy itt-ott zavaros lett, megpróbálok majd aktívan válaszolgatni a feltett kérdésekre a kommenteknél.
diessel 2010.03.30. 15:34:13
azt az egy éves min. eltiltást itt is bevezethetnék! feltéveha jogos mint az idézett esetbenis.az lelállosáv k*rva jodolog lehet! itt is ráférne a sok lovaskocsis traktoros uriemberkere hogy ne tartsák fel a forgalmat-csak 1percre kéne lehuzodniuk és nem szivatnáka sort....
amugy még végig görgetni is elég nem hogy végig olvasni!
a képen kivanirva táblán 80km/h :P
potha 2010.03.30. 15:38:14
Fasza kis írás, tetszik.
Igazából kérdésem nincs, de hozzátenném, hogy a győri körforgalom sem egy nagy hókuszpókusz, pillanatok alatt megszokható.
Mondjuk aki először lát ilyet, biztos össze-vissza szarja magát :D
Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2010.03.30. 15:46:23
2010.03.30. 15:52:15
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.03.30. 15:55:17
autozz.blog.hu/2008/06/19/arral_szemben_2
Ottopappa 2010.03.30. 16:00:36
Én 2005/2006 - ban voltam Dublinban, autóztam is, és bizony már akkor is szarul vezettek. :D Meg akkor még nem vették szigorúan a piázást, kb annyit ittál, amennyi beléd fért. De a többi cucc stimmel.
joetaylor 2010.03.30. 16:11:55
Az autópálya is szar, se benzinkút se pihenőhely.
Mindenki nyugodtan vezet, ahogy tud...
A pályán mindenki max 120al megy, itt ez a divat.
Az autó itt használati tárgy és a használt az nagyon olcsó a fizetéshez képest. Az üzemanyag sem igazán téma.
Azt szeretném ha magyarország is ilyen lenne.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.03.30. 16:42:35
www.citizensinformation.ie/categories/travel-and-recreation/motoring-1/driving-offences/drink-driving-offences-in-ireland
Ez az ide vonatkozó törvény szövege:
www.irishstatutebook.ie/2006/en/act/pub/0023/sec0004.html#sec4
Ottopappa 2010.03.30. 16:47:49
Ottopappa 2010.03.30. 16:48:36
misitcom 2010.03.30. 16:51:51
mahet 2010.03.30. 16:53:00
misitcom 2010.03.30. 16:55:40
misitcom 2010.03.30. 17:00:17
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.03.30. 17:22:54
Azt azért hozzá kell tenni, hogy az üzemeltetési költségek aránytalanul magasak lettek. Fizetni kell ugye a biztosítást, ami horror (ha szerencsés vagy és van bónuszigazolásod, valamint kisebb autót vezetsz, akkor évi 4-600 euróból megúszható), aztán a road tax-ot is. Utóbbinál voltak olyan jó arcok, hogy módosítottak a törvényen egy tollvonással és így többszörösére emelkedett a mértéke, ugyanis áttértek a CO2 kibocsátás alapul vételére, csakhogy az autó évjáratától függetlenül! Akinek nagyobb motor van benne, vagy régebbi a kocsija, az szopik. Én ezért lettem regadó kerülő, ugyanis amikor a kocsimat vettem az Egyesült Királyságban 800 euro körüli összegért, megnéztem, mennyi lenne beregisztrálni, hogy hivatalos, ír rendszámos legyen. 560 eurót adott ki a gép (ja, mert ez is úgy van, hogy a piaci érték százalékában a CO2 kibocsájtás alapján számolják), meg 50 euro az NCT (műszaki vizsga), mondom, oké, rohadjanak meg, de ez még talán beleférne. Aztán jött a feketeleves: a kalkulált éves road tax 2100 (!!!) euro lett volna, míg az angoloknál (ahol a forgalomba helyezés évében érvényes rendelet szerint számítják, teljesen korrekt módon) 160 font (kb. 190 euro) ugyanez. Csak ott legalább jó minőségű utakat is kapsz érte. Ekkor döntöttem el, hogy nem vagyok hajlandó az autó értékének a majd' a tripláját évente beköhögni az ír kasszába.
Persze, ha valami 1.3-as koromszűrős csodadízelem lenne, zsír új, akkor akár 160-250 euro is lehetne a road tax. Csak az meg nem ennyibe kerül...
A benzin pedig itt sem olcsó, mondjuk persze, többet is keresel, de azért mégiscsak 1.32 euro (353 Ft) az ár.
Na meg a szerelők díjai sem kispályásak, egy gumi átszerelése, centrírozása nem 750 Ft, hanem 15 euro. Egy fékbetét csere elöl 30 euro, olaj csere 50 euro...
PitBuli 2010.03.30. 17:26:45
Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2010.03.30. 17:31:18
PitBuli 2010.03.30. 17:34:50
Na bakker, péntek este/szombat hajnalban véletlenül teletankoltam a Mészáros utcai MOL kútnál, és nem néztem meg, hogyért adják az energiát.
340 (!) forint volt literje, 20 ezer volt már egy teli!
Még szerencse, hogy nem volt tök üres...
Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2010.03.30. 17:35:29
http://en.wikipedia.org/wiki/Learner's_permit#United_States
Legtöbb helyen 16 év, de van ahol 14-15 elég. Vicces :)
SzLacika 2010.03.30. 17:37:08
joetaylor 2010.03.30. 17:39:39
Ott még olcsóbbak az autók. Nekem 1600 euróban van az adó meg a bizt. UKban lenne vagy 600.
garage 2010.03.30. 17:56:27
Ottopappa 2010.03.30. 17:59:43
Ottopappa 2010.03.30. 18:01:03
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.03.30. 19:34:12
elég.volt 2010.03.30. 19:36:59
Hát pontosan erre lenne szüksége ennek a szánalomhalmaznak (magyarország) is. A bűnözőt bűnözőnek tekinteni és nem áldozatnak.
Írország = Európa, ehhez nincs mit hozzátenni.
elég.volt 2010.03.30. 19:37:46
misitcom 2010.03.30. 19:43:56
Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.03.30. 19:46:26
Én egy tipikusan "biciklis" méretű kisvárosban élek, ennek ellenére szerintem én vagyok az egyetlen, aki használja a kerékpárt :-)
Mindenhová kocsival mennek. Tényleg mindenhová. Volt főbérlőm munkahelye az utca végén volt, gyalog kb. 3 perc alatt lehetett teljesíteni, de ő kocsival ment :-) Én a munkahelyemtől kb. 25 perc gyalogútra laktam, és le voltak döbbenve, hogy nem kocsival járok.
A poszt amúgy kiváló, amit még hozzátennék, hogy érdemes lenne lefotózni, hogyan néz ki egy ír autója belülről. Szeméthegyek! Megtalálható ott minden, a kb. egy hete a hátsó ülésre hajított műanyag pohártól az ételcsomagolásig minden. Némelyik kocsiban szó szerint lapátolni lehetne a szemetet.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.03.30. 19:54:41
Opel Zafira, 2004:
www.imagebanana.com/img/sksidue8/Photo00004.jpg
Fiat Panda, 2008 (!!!):
www.imagebanana.com/img/fzyvoorm/Photo0003.jpg
Toyota Corolla 2005:
www.imagebanana.com/img/tgz3krw9/Photo0014.jpg
Big-B 2010.03.30. 20:02:00
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.03.30. 20:02:13
Big-B 2010.03.30. 20:03:58
Nem vagyok fideszes 2010.03.30. 20:10:06
FlybyWire 2010.03.30. 20:20:00
Sajnos nem teljesen így van. Itt már akkor sincsenek személyiségi jogaid, ha vádolnak. Ami NAGYON gáz.
Írország NEM Európa - *nagyon* nem. El vannak maradva még mindig cirka 30 évvel legalább.
FlybyWire 2010.03.30. 20:21:44
misitcom 2010.03.30. 20:23:05
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.03.30. 20:27:53
Érdekesség, hogy Írországban ennek ellenére Opelként kaphatóak. Ami Vauxhall logót visel, az angol import.
Magyarországon a bűnözőknek csak addig írják ki a vezetéknevét is, amíg körözés alatt állnak, ha elfogták őket, rögtön csak Sz. Iván (26) lesz látható a sajtóban. Kivéve a kurucon ugye :)
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.03.30. 20:30:06
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.03.30. 20:33:01
misitcom 2010.03.30. 20:34:50
Darth Revan 2010.03.30. 20:39:51
Ezt en nem tapasztaltam, sot! Ha kiteszem az indexet beengednek, jo, nem 10/10 de 9/10.
A masik erdekesseg, hogy lampas keresztezodesben nem lehet olyan, hogy kis ivban kanyaraodsz balra (otthon jobbra) es a gyalogosoknak zold van.
En itt tanultam vezetni, es amikor otthon eloszor talalkoztam ilyen keresztezodessel, radudaltam a gyalogosokra, akik megindultak akkor amikor nekem is zold lett... (nekik is zold volt persze)
min 2010.03.30. 20:46:25
Én azt hallottam, olvastam, hogy Írországban eléggé népszerű az országúti bringázás
jelentéktelen alak 2010.03.30. 20:46:28
Én Magyarországon mindig a lassabbak közé tartoztam, de itt ugyan azzal a habitussal, a leggyorsabb vagyok. Ígaz, Corkban élek, távol Dublintól. Erre nincsen autópálya, csak dual carriageway, ami majdnem az. Ott engedve is van a 120km/h, de rajtam kívül szinte senki nem használja ezt ki. Teljesen normális, hogy 65-75-ös tempóval ott andalognak a belső sávban. És ennél csak a város rosszabb. Parkolni tényleg nagyon nehéz. Így ha valaki 20-25-el haladva meglát valahol egy helyet, akkor a legváratlanabb pillanatban, akár 3-4 sávon át is oda rántja az autót. Ilyenkor még annyira sem indexelnek, mint egyébként, de a tükröt pont úgy nem használják, mint máskor.
Apropó tükör.
10 autóból, max. 8nak van tükre kívül, de legalább 3nak mindkettő behajtva. A maradékból 2nél csak az egyik van behajtva, de az teljesen esetleges, hogy melyik. A többit a többiek, meg simán nem használják.
Ami sebességlimitekről le lett írva, az korrekt (Mint egyébként a cikk maga).
A gyakorlati alkalmazásuk, meg: tapasztalataim alapján:
- Autópályán 90-100 km/h
- Autóúton és főúton 75-85 km/h
- Lakott területen belül 20-40 km/h,
- Egyéb sokad rangú útvonalakon 45-60 km/h. (ez utóbbi, többnyire indokolt is. De a többi bosszantóan lassú annak, aki pesten nevelkedett)
Lakott területen az előzés, sértésnek minősül. Másutt, csak gázt ad, akit előzöl, mert látja, hogy lehet menni gyorsabban, mint ahogy eddig ment.
Mondjuk a civilizáltabbak lehúzódnak, a gyorsabb elől, de valahogy ők vannak kevesebben. Egy 14-15m széles 2x1 sávos úton ép hogy elférnek egymástól a felező vonalon a 100 helyett, 65-el száguldozók.
De a ha a vezetési stílusuktól eltekintünk, én nem tudnék rosszat mondani sem az írekről, sem Írországról...
jelentéktelen alak 2010.03.30. 20:51:18
"A poszt amúgy kiváló, amit még hozzátennék, hogy érdemes lenne lefotózni, hogyan néz ki egy ír autója belülről. Szeméthegyek! Megtalálható ott minden, a kb. egy hete a hátsó ülésre hajított műanyag pohártól az ételcsomagolásig minden. Némelyik kocsiban szó szerint lapátolni lehetne a szemetet. "
Azt szoktam mondani, hogy mikor megtelik a kocsi szeméttel, eladják és vesznek egy üreset... :-)
Eastbay1 2010.03.30. 20:51:25
Ja mégegy: a szerelők 30-40euró/órától dolgoznak, márkaszervizek 60-70. Szóval nagyon megéri a karbantartást magadnak végezni.
Egyébként én most vettem két új kínai gumit, 40-ért darabját, a faszi még ajándékba ki is egyengette a felnit.
FlybyWire 2010.03.30. 21:05:54
Ez kizárt, hogy Írország. Itt Galwayben legalábbis pont fordított az arány. Ugyanígy ha alsóbbrendűről kanyarodánál felsőbb útra, 10ből 1 enged be maximum. Fogalmatlanok.
FlybyWire 2010.03.30. 21:07:29
FlybyWire 2010.03.30. 21:09:43
Lakott területen az előzés, sértésnek minősül. Másutt, csak gázt ad, akit előzöl, mert látja, hogy lehet menni gyorsabban, mint ahogy eddig ment."
Hú, ez mindkettő mennyire igaz!! Egyszer nekem még dudáltak meg villogtak is, miután a 25-tel cammogó balfaszt megelőztem az 50-es táblánál :)
Lakott területen kívül pedig ha előzöl (80-nal menőt 100-as táblánál), akkor valóban felgyorsít, és hozzá még baromi rondán néz meg pofázik is.
Eastbay1 2010.03.30. 21:10:10
Az "anyuci 3000 köbcentivel" témánál már csak a "nyugdíjasok mindegymivel" halálosabb: tökmindegy mi a forgalmi helyzet, ők csak mennek ahogy azt a délutáni szunya alkalmával megálmodták.
jelentéktelen alak 2010.03.30. 21:10:49
De a gyalogosok, mindig mennek. Ha nekik, zöld, ha az autóknak... :-)
FlybyWire 2010.03.30. 21:11:31
FlybyWire 2010.03.30. 21:13:17
Egyébként a közlekedésen, az időjáráson, a kajáikon meg a nőiken kívül nekem sincs gond... csak sajnos ez együtt már sok, nagyon sok... már alig várom, hogy léphessek... 2,5 év rengeteg annak itt, aki utálja a szelet meg a hideget!
jelentéktelen alak 2010.03.30. 21:13:35
A gyalogosok, mindig mennek, de szét sosem néznek. Nem számít, hogy kinek van zöld, ők mennek. Még zebra sem kell nekik ehhez... :-)
jelentéktelen alak 2010.03.30. 21:16:02
Nem tudom. Itt Corkban a gyalogos mindig el van engedve. Ha csak közelít a zebrához, megáll a forgalom. Ennek ellenére, bárhol, bármikor átmennek az úton, de szétnézni még csak a turistákat láttam.
mahet 2010.03.30. 21:18:35
jelentéktelen alak 2010.03.30. 21:19:34
Én mondjuk nőt hoztam magammal. A kaja nekem bejön, az időjárás meg olyan, amilyen. 5 éve élek itt, de semmi pénzért nem mennék vissza Magyarisztánba. Szeretek itt élni, ha nem kell közlekedni. Sajna kell.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.03.30. 21:24:11
A dízelt (amiből rohadt sok van) mindegyikük benzinesként vezeti, üveghangon nyomja neki hidegen is, természetesen érkezés után motor azonnal leállít :) Én meg hallom a szerencsétlen turbót, ahogyan sikít :)
Na, a kínai gumikat ne is említsd inkább, az normális, hogy egy pár éves autón (legyen az BMW akár) négy különböző fajta kínai meg argentin (!) gumi van. És persze átmegy az NCT-n! Nekem meg nem akarják felszerelni az ugyanolyan autóról levett, de ugye így már használt Bridgestone-jaimat... Mert hogy a biztosításuk... Érted, vigyem oda a kereket külön és akkor nagy kegyesen át is szerelnék 15 euro/db áron.
@jelentéktelen alak: Na, én is arrafelé vagyok, Midleton irányában. A tükröknél lefelejtetted azt az esetet, amikor csak lóg lefittyenve, mert valahogy levitték (és persze nem zavarja hetekig) vagy elengedett a Duct Tape :)
Különben is, az N8 neked smafu? Az a Dublinba vezető autópálya! ;) Amúgy az N25-ön lehúzódnak a xenon elől, a tapasztalat szerint. Bár két hete volt egy vicces eset, benn battyogott a (később kiderült) nő a belsőben jó 75-tel, én meg jeleztem először finoman jobbra kitett index-szel, majd közelebb húzódással, hogy mennék ám. Erre mi volt a válasz? Vészvillogó! :D
@min: Ja, vasárnap és ünnepnap az autóúton. Akkor tekernek ezerrel a leállósávban a mellettük percenként elhaladó 48 autó kipufogógázát szívva. Legalábbis mifelénk, délen :)
@Darth Revan: Itt, a "Rebel County"-ban ilyesféle sztárallűrök, mint udvariaskodás tényleg nem léteznek. És ha nem is látja az angol rendszámomat, akkor sem. Te kulturáltabb helyen vagy akkor :)
Blackknight1 2010.03.30. 21:27:32
De egyébként a 100-120 KM-eres távolságot is simán végig vezetik 60-nal,akkor is ha lehet 100-al is menni.Nem sietnek,na.
Kedvenc lámpafeliratom:Please wait here for green :D
jelentéktelen alak 2010.03.30. 21:30:30
beszéljünk komolyan! :-)
Az N8 nem autópálya, csak az M8 az Watergrasshilltől. Addig az is csak dual carriageway. Az meg még 12-13km a körforgalomtól... :-)
A tükör esetében, tényleg elnagyoltam a dolgot. Az sem ritka, amit Te írtál. :-)
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.03.30. 21:32:49
De a többi... Ismered az idézetet, nem?
"-Mondja Poirot, szeret maga valamit egyáltalán az angol konyhában?
-Jegyezze meg Hastings, az angoloknak ételeik vannak, konyhájuk nincs!"
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.03.30. 21:39:07
Eastbay1 2010.03.30. 21:51:20
jelentéktelen alak 2010.03.30. 21:51:31
Simán lehetne a limit 120 Midleton -ig
Sosem szerettem gyorsan menni. A limit mindig kötelező nekem. De nem bírok hozzá szokni, hogy így a leggyorsabbak közé tartozom.
Eastbay1 2010.03.30. 21:55:51
Eastbay1 2010.03.30. 22:01:00
Ja és ha jól tudom, meg fog épülni végig Waterfordig szintén benzinkút nélkül (az is lesz vagy 150km).
jelentéktelen alak 2010.03.30. 22:04:12
Minek benzinkút, ha éjjel úgysincsen nyitva?
Na meg enni lehet minden kúton, de WC csak elvétve van. Az ablakmosót, meg nem is ismerik...
Eastbay1 2010.03.30. 22:05:56
justin time 2010.03.30. 22:15:32
Jó poszt, tényleg ez megy kinn. (Én sem akartam elhinni ezt a jogsis dolgot.)
jelentéktelen alak 2010.03.30. 22:16:49
Tény, hogy van sok kút, ahol a pénztáros egy külön ablakon át szolgál ki, de hogy a legtöbb ilyen lenne... hát talán Dublin környékén. :-)
jelentéktelen alak 2010.03.30. 22:22:15
Ja.. Mikor biciklizem, nekem sincsen baj a közlekedéssel. Olyankor időben oda is érek bárhová. A Táj meg meseszép.
registraal 2010.03.30. 22:24:26
Én Portlaoise-ban élek és egy ideig dolgoztam teherautóval Dublinban. A kocsik állapotáról még meg lehetne említeni, hogy teljes legyen a kép, hogy egyáltalán nem vigyáznak az épségére. Parkolóban úgy nyitja rá az ajtót a 09-es, 10-es audira a másik hasonló évjáratú toyotás, mint a huzat. 10 autóból 9-nek van sérülés a kasztnián, és ebbe nyugodtan vegyétek bele a tegnap kigurultakat is. A másik "furcsaság", hogy itt az öregek, akik járni alig tudnak, azok szinte mind max 2 éves autóval járnak , tényleg max 40-60 km/h sebességgel...
Szerintem a jobb oldalon lévő kormány és a baloldali közlekedés nem gáz, egy pár nap alatt teljesen bele lehet jönni. A kocsi fenntartása egyébként itt Portlaoise-ben (középfölde) nem az üzemanyag, vagy a szervízdíj miatt magas, hanem azért főleg, mert az itteni szerelők, nagybetűs Kóklerek! Lusták és tehetségtelenek, egymáshoz küldözgetnek. Nekem a szakszerviz nem vállalt egy Ford Mondeót, vezérműlánc csere, üzemanyagpumpa csere... végül egy sufniba javították meg, később persze kiderült, hogy nem cseréltek, felújítottak. De számla nélkül olcsóbb volt... Szóval, kérjetek csak nyugodtan számlát, és előre le kell dumálni százszor is mindent ! Persze, ha ott vagy az autónál az a legjobb. Most egy Nissan Primerám van, ami itt kb 3500 € környékén mozog, 02-es évjárat. Heti fizu 500 € szóval, ha nagyon rá kell költeni, hamarabb lesz csere, mint javítás asszem...
Ja, még egy dolog, ismerek olyan íreket, akik a vadiúj kocsijukat még sohasem mosták le. " majd lemossa az eső... aztán pár év múlva becserélik egy másik új kocsira, úgy ahogy van... persze, cash a különbözet rendezési módja...
Üdv,
Registraal
Eastbay1 2010.03.30. 22:52:42
Jó, nyilvánvaló a falusi kutak, ahol a benzinkút, a bolt, a takeaway és a posta egy üzlet, azok bezárnak 10 körül.
egyittlakó (törölt) 2010.03.30. 22:55:19
Semmi gond, legföljebb valaki rávágja majd, hogy hülye a posztoló.
üveges · http://holtankoljak.blog.hu/ 2010.03.30. 22:55:24
- Mondd öregem, hogy szoktál le az alkoholról?
- Muszáj volt, mert amikor részegen hazamentem, mindig duplán láttam az anyósomat.
Vezetni meg talán nem kellene, ha "két" anyós ül mellettünk.
jelentéktelen alak 2010.03.30. 22:59:31
Biztosan nem általános, amit tapasztaltam, de anno mikor éjjel mentünk Corkból Rosslare az N25-ön, már attól féltem, hogy várni kell valahol a nyitásig. kongó tankkal a sokadik kút volt éjjel is nyitva. Ott is előre meg kellett mondani, hogy mennyit akarok tankolni. Szerencsére tényleg üres volt a tank így tudtam. De ha lötyög még ott valami, bajosan ment volna tele. Vagy több lett volna, vagy kevesebb. :-)
Azóta többször jártam így. Kiváltképpen ünnepek környékén, vagy reggel 8 előtt.
jelentéktelen alak 2010.03.30. 23:03:16
2 ír találkozik.
- Szia, hogy vagy?
- Nem túl rosszul. Hát te?
- Elmegy. Mit szólsz, milyen szép nyarunk volt?
- Nem tudom. Épp a WC-n ültem...
Csurár apuka 2010.03.30. 23:29:59
Ottopappa 2010.03.31. 00:09:13
Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2010.03.31. 08:22:28
záporjózsi 2010.03.31. 08:45:55
BoGyesz 2010.03.31. 09:31:31
krampam 2010.03.31. 09:54:03
bp-en is átmennek a gyalogok a piroson sokszor, de ott ezt mesteri módon űzik... kit érdekel a lámpa?! szarni rá! szabad ország. :D
meg a buszok is tolják neki rendesen... mindegy hogy kis utca, meg fekvőrendőr...
kuk22 2010.03.31. 16:15:29
A másik, hogy tényleg sok a körforgalom, de értelmesek. Ugyanis elég tágasak, mindenhol 2x2 sáv köt be, vezet ki, így az első kijárathoz minden esetben "védetten" át lehet hajtani.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.31. 17:39:52
Egy Írországból hazajött haver ezt úgy aposztrofálta hogy szerinte tök jó hogy lehet beb*szva vezetni, mert úgyis mindenki folyamatosan részeg. És teljesen fel volt háborodva hogy itthon elvették a jogsiját mert alkoholos befolyásoltság alatt a szembejövő sávban közlekedett éjjel (mondjuk a kutya nem volt az úton, de a két rendőr észrevette).
Silenzio 2010.03.31. 18:15:32
Eastbay1 2010.03.31. 18:32:57
jelentéktelen alak 2010.03.31. 18:45:38
Én 5 éve vezetek itt, de láttam trafit nem is keveset. Igaz nem ott, ahol a sebességet figyelték. Egyszer kutya sétáltatás közben egy kőkerítést támasztott a motoros rendőr és figyelte a kerítés túl oldalán haladók sebességét. Az útról csak a sisakja, meg a kezében lévő trafi látszhatott, ha látszott.
Máskor az N25-ös forgalmának a sebességét figyelték a Littleisland-i felhajtóról. A főútról, még a tükörből is csak egy pillanatra látszhatott, ha látszott a mérő autó. De ügye tükröt úgy sem használnak.
Itt Corkban van néhány civil mondeo, amibe be van építve a trafi.
De láttam már olyan mérést is, hogy a Garda autója áll az út mellett, és a trafit a tetőn tartva figyelik a sebességet. Ilyet láttam legtöbbet, de ilyenkor bőszen villognak is a szembe jövők.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.03.31. 19:15:52
Azok a Mondeo-k :D Hiába "civil" kinézetű, ha kilométerekről látni, mert három kurva nagy antenna van a tetőn, meg valami ostoba lemezfelni :D Van még valami, amiről látni, csak nem jut eszembe.
jelentéktelen alak 2010.03.31. 19:37:13
A kék villogó a szélvédőn (a belső tükör és az ablak között), meg a 3. féklámpa mellett?
Valóban elég jellegzetesek, de láttam már használatban őket...
Eastbay1 2010.04.01. 01:25:48
Kösz emberek, figyelni fogom őket, úgyis hamarosan megyek Cobh-ba.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.04.01. 20:07:30
087-142-8444
karlmax 2010.04.02. 11:11:13
jelentéktelen alak 2010.04.02. 20:50:45
Elég rossz képet festettünk itt az Ír közlekedésről, pedig nem csaltunk.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy bár nagyon nehéz belassulni annak, akinek magyar vér folyik az ereiben, Az én véleményem az, hogy bár valóban hajmeresztő az ami az utakon közlekedés címén folyik, sokkal emberibb, mint ahogy Magyarországon tapossák agyon egymást az emberek az utakon. Itt pont annyira nem jellemző a tolakodás, mint amennyire jellemző, hogy a figyelmetlensége miatt feltart a másik.
Azt szoktam mondani, hogy a két véglet a két ország. Írországban túl lassú, túlságosan a régmúlt szekeres közlekedést idéző, míg Magyarországon a farkas törvényekkel tűzdelt lendület a jellemző.
Megszokva az itteni tempót, űzött vadnak érzem magam a magyar utakon, ahol folyamatosan azt kell lessem, hogy mikor tőr elő valahonnan a ragadozó, aki az éltemre akar törni.
Úgy gondolom, hogy az itteni közlekedés embereknek való. Embereknek, akik olykor hibáznak, olykor elbambulnak, olykor nem azzal törődnek, amit csinálnak.
Ezzel szemben Magyarországon folyamatosan a toppon kell lenned, ha túl akarod élni a hétköznapokat, benne a közlekedést.
Egyik sem jobb a másiknál, de én ebben jobban érzem magam. :-)
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.04.02. 21:07:23
Jut eszembe, szerdán kettőre megyek a (magyar) szerelőhöz Cork-ba, összefuthatnánk :)
jelentéktelen alak 2010.04.04. 00:07:19
Cork-ban is van magyar szerelő? :-)
Én csak Ballincolligban ismerek egy srácot...
A szerdát nem merem megígérni. Sosem tudom, hogy mikor végzem a melóval. De szívesen összefutok Veled, ha tudunk egyeztetni.
KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.04.04. 00:42:37
087-142-8444
Fantozzi.ie 2010.08.28. 00:32:02
Mostanában feltúnt itt a környékünkön /Fermoy/
egy fehér Ford furgon amivel csak leparkolnak és egész napra ott hagyják fotózni
Sógorom kapott 2 darab 80 eurós csekket egy nap -:)))